Oldal kiválasztása

2011 – Bizonyság a szolnoki börtönben

A szolnoki gedeon csoport minden hónap első keddjén a szolnoki büntetés végrehajtó intézetben végez lelki gondozói munkát. A csoportban 2 férfi és egy asszony testvérünk dolgozik. 2011 januárjában egy új elítéltet vittek a börtönbe, aki 3 héttel később egy Gedeon Bibliát kapott. A beszélgetés során kiderült, hogy a férfi csalásért került börtönbe, ami után
a családjával nagyon megromlott a kapcsolata. Különösen a lánya és felesége elhidegülése miatt szenvedett. Egy későbbi beszélgetésen azt mondta: „ha a felesége meg tudna bocsátani neki azért, amit a családja ellen tett, könnyebben elhinné, hogy az Úr megbocsátott neki az elkövetett bűneiért”.

Beszéltünk a feleségével, elmondtuk neki, hogy a férjét mennyire bántja az elrontott kapcsolatuk, majd arra kértük, hogy látogassa meg a börtönben. Hetek teltek el, amikor a feleség jelentkezett, hogy szeretne bemenni a börtönbe meglátogatni a férjét. Sokat beszélgettek, majd a következő hónapban ragyogó arccal fogadta a gedeon látogatót: „most már tudja, hogy az Isten megbocsátott neki„ – azóta olvassa a Gedeon Bibliát és készül, a szabadulás utáni életére.

2007  – Bizonyság a mezőtúri kórházban

Kezdetben úgy gondoltam, ha egyetlen Bibliát is sikerül Szolnok megyében úgy kezébe adnom lelki szükséget szenvedő fiatalnak vagy idős embernek, hogy hozzám hasonlóan megérti Isten szeretetét ebből a könyvből, már eleget tettem Jézus tanítványaként egyik legnagyobb parancsának: „tegyetek tanítvánnyá minden népeket…” Isten azonban megmutatta, hogy több száz iskolai, kórházi, hotel és börtön kapukat tudott megnyitni és a mai napig megyénkbe több mint 200.000 db Magyarországon pedig több mint 2.000.000 db Bibliát adtunk az emberek kezébe. Ez csoda. A modern 21.században élő ember ezt a fogalmat nehezen érti, hasonlóan Jézus betegségeket gyógyító, vagy tömegeket megvendéglő szeretetének eseményeit, holott ezek a legfőbb bizonyságunk, Jézus legfontosabb, ma is, most is megtapasztalható ígéretére nézve: veletek leszek minden napon a világ végezetéig…

Nem hiszem, hogy Isten a szétosztott Bibliák számát fogja rajtunk számon kérni. Sokkal inkább a gedeon csoportokban megélt testvéri szeretetet és azt, hogy ez a szeretet a Bibliák ajándékozása során hiteles, megszólító, az emberek számára vonzó, Jézus Krisztusról bizonyságot tenni tudó szeretet megnyilvánulása. Ez minden gedeonita életre szólóprogramja.

A nemzetközi gedeon újságok a világ minden részén jelen lévő Isteni szeretet kegyelméről, emberi megtérésekről, személyes életutak csodáiról írnak példákat. Röviden, ezekhez a történetekhez kapcsolódóan szeretném a saját tapasztalatomat átadni. Gyermekorvosként, a munkám legnehezebb része, halálos beteg gyermekek szüleivel, családjával beszélgetnem. 3 éve, egy korábban többször enyhe lefolyású betegségekkel kezelt, ismerős 6 éves kisfiúnál agydaganatot diagnosztizáltam A gyorsan elvégzett műtét és utókezelés ellenére a gyermek állapota hétről-hétre romlott. A szülőknek elmondták a klinikán, hogy gyermekük meg fog halni,orvosilag nem tudnak segíteni. Az édesanya sírva virrasztott a gyermeke mellett és azt kérdezte tőlem, mit lehetne még tenni? „Imádkozhatunk a gyermekéért, hogy Isten szeretetében mehessen el a mennyországba” – válaszoltam és egy Bibliát adtam a kezébe, kinyitva Jn 3,16 jól ismert sorainál.

Közösen imádkoztunk az édesanyával, aki így köszönt el: „Hetek óta szenvedtem a tehetetlenség miatt, most úgy érzem megkönnyebbültem”. A gyermek temetése után kaptam egy levelet, amelyben a szülők leírták, hogy tudják a gyermekük már Istennél van, megbékéltek a halálával és hálát adnak Jézusnak, hogy felnyitotta a szemüket gyermekük betegségével, és hogy másik két gyermeküknek már Isten szeretetéről tudnak bizonyságot tenni. Gyülekezetbe járnak és őrzik a Gedeon Bibliát.

Szolnoki Református Egyházközség