A Lélekkel telt gyülekezet arcképe
Olvasandó: Máté 13, 31-35.
„Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá. József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.” ApCsel 4, 31-37.
Ebben a mai igében a Lélekkel telt gyülekezet arcképét láthatjuk. Múlt vasárnap Jézus arcképét néztük, most pedig az őt követő, vele járó, Lelkével teljes tanítványi közösség arcképe áll előttünk.
A felolvasott ige azzal kezdődik, hogy a nagytanács fenyegetése alatt álló gyülekezet imádkozik, majd Isten válaszaként megtelnek mindnyájan Szentlélekkel. Mi történik itt a gyülekezettel, amelynek tagjai Jézus követői, befogadták már az ő Szentlelkét pünkösdkor, vagy pünkösd után, amikor hívőkké lettek?
Különbséget kell tennünk aközött, hogy valaki veszi a Szentlelket, és, hogy megtelik Szentlélekkel, Lélekkel teljes. A Biblia bizonysága szerint, amikor az ember megtér, újjászületik – vagyis odafordul Istenhez, bűnbánatot tartva elfordul a bűntől, és megnyitja magát Jézus előtt, akkor belép az életébe Isten Szentlelke. Ő az, aki a lelki halálból életre kelti, újjászüli a hívőt, aki összekapcsolja Istennel, aki bizonyságot tesz a szívében arról, hogy Isten gyermeke. A megtéréssel egy eseményként történik ez. Nem biblikus az az állítás, hogy az újjászületett hívő embernek még egy extra eseményre, az úgynevezett „Szentlélek – keresztségre” lenne szüksége ahhoz, hogy Isten Lelke megjelenjen az életében. A Lélekkel való megkereszteltetés (1Korinthus 12, 13.) akkor történik, amikor az ember megtér, hitre jut, és bekapcsolódik Krisztus testébe. (Ez nem azonos a vízzel való megkereszteléssel. A vízkeresztség egy külső esemény, amelyik a Lélek-keresztséggel nyeri el értelmét – ha még a hitre jutás előtt, például csecsemőkorban történik -, vagy a Lélek-keresztség külső megerősítése, ha a megtérés után a gyülekezet előtti hitvallásként történik. A vízkeresztség Lélek-keresztség vagyis megtérés és újjászületés nélkül üres keret marad, ami semmit nem segít rajtunk.) Fontos! Ahhoz, hogy „vedd a Szentlelket” arra van szükséged, hogy elveszett voltodat felismerve odafordulj Istenhez, felismerd azt, hogy Jézus a te bűneidért halt meg a kereszten, és bűneidet megvallva, bocsánatát elfogadva add át az uralmat életed felett Istennek. Erről beszél Péter a pünkösdi hallgatóságának: „„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” ApCsel 2, 38. Megtörtént ez már az életedben? Fontos ezt tisztázni, mert e nélkül lehetsz kereső, vagy vallásos ember, de elveszett vagy Isten számára. Az ő Lelkét befogadva leszel Isten kegyelembe fogadott gyermeke!
Mi történik akkor itt ebben a jelentben, hiszen itt hívő, újjászületett emberekről van szó? Ők korábban megkapták, befogadták a Szentlélek ajándékát, itt pedig megteltek vele. Ez nem a Lélekkel való kapcsolat létére vagy nem létére, hanem az intenzitására utal. Egy kút, amelyik kapcsolatban van az élő vízérrel, lehet gyenge vízhozamú, kevés vizet adó, és lehet vízzel telt, bővizű is. Mindkét esetben különbözik a ciszternától, hiszen élő víz van benne, de ha bővizű, vízzel telt, akkor hoz igazán életet és jelent áldást a környezetének. A példa nyilván nem tökéletes, de a hívő ember, az élő gyülekezet életében is hasonló jelenséggel találkozunk. Aki Isten gyermeke lett, annak életében jelen van az élő víz, Isten Lelke munkálkodni kezdett. De törekednünk kell arra, hogy minél inkább megteljünk az ő Lelkével. Erre nézve Pál utasítást ad pl. az Efezusiaknak. „Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel!” Efezus 5, 18. A hívő a Lélek által él. De nem egyformán érvényesül mindig mindenkiben a Lélek uralma és ereje. Törekednünk kell arra, hogy a Lélekkel beteljesedve éljünk. Ezt még jobban megértjük, ha megértjük, hogy itt tulajdonképpen az élő Istennel való szeretet-bizalom kapcsolatról van szó. Ha látod, hogy életed legnagyobb ajándéka az, hogy Isten Lelke belépett az életedbe, akkor a legjobb dolog, ami történhet veled, ha ez a Lélek csordultig tölt, ha beteljesedsz az ő Lényével.
A Lélekkel való beteljesedés nincs a mi hatalmunkban. Alázattal kérhetjük, várhatjuk, és engedhetjük. Egy-egy feladat előtt betölthet Isten az ő Lelkének különleges jelenlétével, vagy egy teher elhordozásához erőt adhat. A Lélek munkájának és uralmának azonban akadálya az életünkben a bűn, amihez ragaszkodunk, vagy amit megtűrünk magunkban. A Lélek teljességétől távolodunk, amikor a régi bűnös természetünknek engedve test szerint járunk. A Lélek teljességének azzal nyit utat az ember leginkább, amikor engedi érvényesülni a Szentlélek uralmát, odafigyel az igére, imádságban odaszánja magát, bűnbánatot tart abban, amit az Ige megítélt az életében, és kész engedelmeskedni a Lélek vezetésének, annak, amit az igéből megértett. Amikor engedetlen, akkor elerőtlenedik.
A Lélek teljességének „tünetei”, gyümölcsei, észrevehető jelei vannak az életünkben (ugyanúgy a lelki erőtlenségnek is!) Mik a Lélekkel telt gyülekezet arcvonásai? Ebben a mai jellemzésben olvasunk belső, befelé ható vonásokról, és ezekre épülve olvasunk kifelé megnyilvánuló erőről is!
Milyen volt ez a közösség belülről? Fontos látnunk, hogy ez az első kérdés. Mi előszeretettel koncentrálunk a külső, látványos dolgokra, az Isten Lelke által munkált változás azonban mindig belülről kezdődik, és belülről hat kifelé! Jézus erről beszél például a kovász példázatában: az Isten országa nem külső növekedést jelent csupán, hanem belső minőségi változást. Ezt a szabályt nagyon jegyezzük meg! A külső puszta megváltoztatása mindig képmutatást szül, és soha nem életet – sőt egyenesen halált! A következő történet Anániás és Szafira története, amelyik egy óriási figyelmeztető felkiáltójel! Jaj annak az egyháznak, gyülekezetnek, embernek, aki a külsőre koncentrál, és elfedi a valódi belsőt! A változás mindig belül formál át, és a belső változás munkálja a külső átalakulást is! Ez egyaránt igaz egyéni hitéletünkben és gyülekezeti életünkben is.
A belső jellemzők tehát:
- Egy szív és egy Lélek. A Szentlélek csodája. A bűn rontása az, hogy nem tudunk összeférni egymással. Gyülekezeteink legnagyobb nyomorúsága is ez. Az egy szív és egy lélek nem azt jelenti, hogy egyforma mindenki, még csak nem is azt, hogy mindig mindenben ugyanúgy gondolkoznak, nincs különvélemény, hanem azt jelenti ez, hogy egymás iránt visszavonhatatlanul, és radikálisan elkötelezettek voltak. Ha valaki valamit szívvel-lélekkel csinál, akkor teljesen odaszánja, beleadja magát. Ha valakivel egy a szíve és a lelke, akkor elkötelezetten szeretik egymást.
A hívek szíve és lelke egy volt, mert szívvel-lélekkel elköteleződtek az Úr Jézus iránt. A gyülekezet közössége nem szimpátia, vagy hasonló érdeklődés (hobbi vagy hivatás) alapján jön létre, hanem a Jézushoz való ragaszkodás alapján. Mindegyikük szíve Jézus kezében volt, a Szentlélek teljességében az ő uralma alatt. A Lélekkel telt gyülekezet markáns arcvonása az egymás iránti elkötelezett szeretet. Harcostársak, akik vállvetve harcolnak, fedezik egymás hátát, bízhatnak egymásban.
Ezzel szemben a Lélek-fogyatkozás világos tünete egy közösségben a széthúzás, a bizalmatlanság, az önzés, irigység, az egymás elleni zúgolódás. Amikor nem mutathatjuk egymás felé a hátunkat, mert félünk, hogy a másik a hátunk mögött kikezd, vagy hátba támad…
Mi milyen gyülekezet vagyunk? Mi milyen tanítványok vagyunk? Ez az ige egy tükör is. Nézzünk bele, Testvérek!
- Önmaguk és mindenük odaszánása. „Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” A Szentlélekkel telt gyülekezet egészen különös módon tekintett az életre, és a tulajdonra. Mit nem jelent ez? Ez a mondat nem jelenti azt, hogy a jeruzsálemi ősgyülekezetben valamiféle kötelező keresztyén kommunizmust vezettek volna be. Péter mondja egy kicsit később Anániásnak és Szafirának, aki úgy tettek, mintha mindent odaadtak volna, hogy jogukban állt volna megtartani a vagyonukat. Az ő bűnük nem az volt, hogy nem adtak oda mindent, hanem az, hogy képmutatók voltak: úgy tettek, mintha odaadtak volna mindent! Óriási különbség! Péter szerint hazudtak a Szentléleknek! Nem volt kötelező elvárás az adomány mértékére nézve, mindenki eldönthette, hogy mennyit akar adakozni. Nem szűnt meg a magántulajdon: bizonyára sokan megtartották a házaikat például, hiszen abban fogadták a gyülekezetet a házi istentiszteleteken.
Mit jelent hát ez a mondat? Mi az, ami ma is a Lélekkel tett gyülekezet gyümölcse, arcvonása? „Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak…” A bűnös emberi szív jellemzője az önzés. Én akarom beosztani az életemet. Úgy gondolom, hogy nekem van jogom diszponálni az életem fölött és mindenem fölött, amim van. Ezzel szemben az Isten Szentlelke az eredeti rendet képviseli az életemben: az életem és mindenem, amim van nem az én tulajdonom, hanem Isten tulajdona. Tőle kaptam mindent, és neki számolok el vele. Gazdálkodásra kaptam. Ha az ő megváltott gyermeke vagyok, akkor azt is látom, hogy ő kiszabadított a hiábavaló életemből, és új lehetőséget adott. Hálás és Istent imádó szívvel látom, hogy ami emberi fogalmak szerint jogosan az enyém, azt Istentől kaptam: neki ajánlom hát fel, odaszánom neki és engedem, hogy Ő ossza be az életemet, a tulajdonomat, ő használja, arra, amire akarja. Nem tulajdonosa, hanem sáfára vagyok az életemnek. Önmagammal és mindenemmel az Úr és a testvéreim rendelkezésére állok.
Ég és föld a kétféle gondolkozásmód. Ha sáfárként gondolkozom, akkor is van, amit saját magam számára használok fel – hiszen Isten azért is adta -, de látom már azt is, hogy van, amit Isten letétbe helyezett el nálam az ő egyháza épülésére, vagy valaki megsegítésére. Ha sáfárként gondolkozom, akkor nem jótékonykodom, hanem az életemmel, időmmel, erőforrásaimmal és pénzemmel is Istent imádom, istentiszteletet tartok. Nem a maradékot adom oda, azt, ami úgysem hiányzik, amivel nem tudok mit kezdeni, vagy amihez kedvem van, hanem tudatosan odaszánom neki adományomat, időmet szolgálatomat, és bízom benne, hogy azzal, amit neki adtam nem leszek szegényebb, mert ő gondoskodik rólam! Ha sáfárként gondolkozom, akkor észre veszem, hogy a gyülekezet a családom, és az elkötelezettségemet, ide tartozásomat azzal is kifejezem, hogy beleteszem magam, és megteszem a magamét, ami rajtam áll. a Ha Ha sáfárként gondolkozom, akkor nem szívességet teszek a testvéreimnek, amiért lekötelezettséget és hálát várok, hanem szolgálom az én Uramat, akitől mindent kaptam. Akinek segítek, az ne nekem, hanem az Úrnak köszönje, hálálja meg…
Hol tartunk ebben a gondolkozásban Testvéreim?
- A Lélekkel telt gyülekezet vonása az, hogy mindezeket a gyakorlatban önfeláldozó tettekben élték meg. A jeruzsálemi gyülekezetben nem teológiai vitákat folytattak a diakóniáról, hanem felismerték a szükséget, odaszánták a szívüket, és ez konkrét áldozatokra indította őket. Nem volt problémamentes az a gyülekezet sem, de élték, amit hittek. Nagy kísértés az, hogy ellelkizzük a hitünket. A szívem az Úré, de nem veszem észre, hogy mit kellene odaadnom őt szolgálva. Nagy kísértés, hogy megértve az ige üzenetét tudjuk, hogy mit kell tennünk, azután azt gondoljuk, hogy ez elég is, itt megállunk. Nagy kísértés, hogy arról beszéljünk, hogy mennyire segítenénk, ha lehetőségünk volna rá, mivel azonban nincs, nem tesszük. „Ha megnyerném a lottót, akkor segítenék?!” Nem az a kérdés, hogy mit tennél azzal, amid nincs, hanem az, hogy mit teszel azzal, amid van!
„Ahogy szükség volt rá.” Ez is a szív és az egész élet odaszánását mutatja. Nem szórták szét az egészet, hanem gazdálkodtak vele, de nem a saját önző céljaikra, hanem az Úr céljait keresve őszinte szívvel. Aki becsületes és őszinte szívvel odaszánja magát az Úrnak, annak ő megmutatja, hogy mit akar munkálni általa. Soha nem azzal van a baj, hogy Isten ne tudná nekünk elmondani. Mindig a mi fülünkkel van.
Őrizgetek otthon a polcon egy palack Tokaji aszút. 1968-as évjárat. A bor értékét nem a borászati minősége adja: a lelki háttere teszi felbecsülhetetlen értékké. Gyülekezetünk Ibolyka nénije ajánlotta fel valamelyik évben borvacsorára, amikor hallott arról, hogy így lehet támogatni a gyülekezet szolgálatát. Ő maga soha nem jött el borvacsorára, szerintem nem is nagyon ivott bort. De eszébe jutott, hogy van neki otthon egy nagyon régi bora, hát felajánlotta a lelki családjának, ha így tud segíteni. Amikor az egyik támogató megkérdezte, hogy melyik tételre licitáljon, mert nekem szeretné adni majd ajándékba, én ezt a bort kértem. Így végül 100.000,- Forint támogatást hozott gyülekezetünk szeretetszolgálatának, és hozzám került emlékbe, a tettekben, áldozatokban megnyilvánuló elkötelezett szeretetre emlékeztetve. Ez a szeretet indította Ibolyka nénit arra, hogy a gyülekezeti házunk nagytermébe úrasztalát, ambót, és terítőt ajánljon fel, vagy, hogy évtizedeken keresztül időt és energiát nem kímélve szívvel-lélekkel végezze az iratterjesztés szolgálatát. Majdnem egy éve távozott közülünk. Nem kérte, hogy hirdessük, amiket tett, de jó szívvel hozom most őt példaként, éppen ezért!
Tudom, hogy most is sok ilyen odaszánt, szolgáló szív dobog gyülekezeti életünk mögött. A templomunk felújításának csodája, gyülekezetünk mindennapi életének csodája, a szeretetszolgálatunk csodája erről beszél. Hála legyen ezért Istennek, és ő munkálja közöttünk továbbra is ezt a gyakorlati tettekben, felajánlásokban megnyilvánuló sáfári szemléletet!
„Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem…” Isten mindig valahogy így gondolta el: nem egyformán helyezte el a javakat, hanem egymásra bízott bennünket, hogy abból, amit nálunk helyezett el szolgáljunk azoknak, akiknél kevesebbet. Van, akinek többet adott, van akinek kevesebbet. Van akinek ebből adott többet, van akinek abból, hogy szolgáljon azzal a többieknek. Már az Ószövetségben ezt parancsolta: ne legyen közötted szűkölködő (5Mózes 15, 4.) Ez nem az ingyenélésre való feljogosítás, hanem kölcsönös gondoskodás egymásról! A gyülekezet közösségében egymás felé különösen is fontos feladatunk ez: “Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” Galata 6, 10. A gyülekezet küldetése: „…hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok… Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1Korinthus 12, 25. 27.
- Végül pedig figyeljünk arra, hogy a Lélekkel telt gyülekezet missziója kifelé erővel telt volt. Mi sokszor ezt látjuk magunk előtt célként: hatást gyakorolni a környezetünkre. Fontos azonban meglátnunk, hogy ez a kifelé megnyilvánuló hatás mindenképpen belső értékekre, végső soron a Szentlélekkel való beteljesedésre épül.
„Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról” Erővel tettek bizonyságot Jézus feltámadásáról. Jézus megváltó művéről szóltak a világban és különleges erővel tették ezt. A bizonyságtétel tartalma: Jézus halála és feltámadása – megváltó műve. És Jézus királyi uralma. Az egyház feladata mindig ez a világban. Uráról tanúskodni, aki Úr mindenek felett, és aki azért jött, hogy megváltsa a bűnös embert. Ez talán nem szimpatikus üzenet a világban, mert Jézus Krisztus uralma azt jelenti, hogy neki tartozik engedelmeskedni mindenki. Ehelyett a neked is igazad van és nekem is üzenete a divat. Ha Jézus Krisztus Úr, akkor szabályok vannak, és akkor ő alkotja a szabályokat, és azokat betartani tartozik mindenki. Jézus feltámadása pedig az ő megváltó művére utal. Arra, hogy meg kellett halnia, mert az ember bűnös; arra, hogy egyedül Jézus a megoldás, mert az ő halála és feltámadása szerzett nekünk bocsánatot és új életet: feltámadást a lelki halálból. És arra, hogy ő ítélni fog élők és holtak felett, mindenkinek elé kell állnia a végén, és elszámolnia azzal, hogy mit tett az életével. És a feltámadás jelenti azt az örömüzenetet, hogy az övéi örök életre támadnak fel Jézussal, és az újjáteremtett világban vele élnek majd. Ezek nem divatos üzenetek. Nem divatos Istent helyezni a középpontba. Nagyos sokszor próbál meg a világ rávenni bennünket is, hogy az emberi jóságról, az emberi teljesítményről, önmagunkról beszéljünk, ahelyett, hogy Megváltónkra mutatnánk.
Testvérek, figyeljünk, mert a világ nyilván csak azt mondja, amit mondani tud, úgy tud csak beszélni, ahogyan gondolkozik, nem várhatunk tőle mást. Amikor azonban az egyház kezd el valami másról beszélni, mint az Úr Jézus Krisztusról, és az ő váltságáról, valami másra helyezi a hangsúlyt – saját magára, vagy bármi másra, amit a világ vár tőle –, akkor az mindig annak a tünete, hogy le van gyengülve lelkileg, beteg, és nincs a helyén. A Lélekkel telt gyülekezet élete Jézus feltámadásáról tesz bizonyságot.
Mégpedig erővel. Szó szerint így szól az ige: „nagy erő (dünamisz) adatott az apostolok Úr Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtételének.” Ki adta az erőt? A Szentlélek! A múlt vasárnap volt szó arról, hogy Jézus szava nem volt hangos, nem volt manipulatív, vagy erőszakos, hanem hatalom volt a szavában. Nos, a róla szóló igehirdetésnek és bizonyságtételnek Jézus Lelke adhat csakis erőt. Fontos, hogy világosan beszéljünk, és biblikus legyen a hitvallásunk és a bizonyságtételünk. Ez azonban nem elég! Csak a Szentlélek adhat motiváló, mozdító erőt az evangélium hirdetésének. Semmilyen emberi manipulációval, technikával nem tehetjük hatékonnyá, életet teremtővé az igehirdetést. Fontosak az emberi erőfeszítések ahhoz, hogy lehetőleg világos, érthető, a mai ember által dekódolható legyen az igehirdetés, de sem kiabálás, sem mézesmáz, sem technika, sem látványosság nem ad erőt a szavaknak, egyedül a Szentlélek.
Miben nyilvánul meg ez az erő? Abban, hogy az ige világosan a szívekig ér, és ott beleütközik a bűnös emberi szívbe. Két dolog történhet ilyenkor. Két dolog! Megtérés: amikor az ember enged az igének, hitre jut, és újjá lesz az élete. Vagy megütközés, és elutasítás. Amikor az ember nem akar engedni az igének, hanem elutasítja azt. Látványosan vagy diszkréten elutasítja az ige hirdetőjét is. Mikor azonban nincs erő, akkor langyosság van. Állóvíz…
Lelkészi szolgálatom megújulásának tapasztalata: a Szentlélek munkájának egyik gyümölcse: „most már értjük, hogy miről beszél a lelkészünk…” Az evangélium ereje a Szentlélek munkájának gyümölcse. Életek változnak meg, és közben természetesen van, aki ellenségesen reagál…
Befejezem: A Lélekkel telt gyülekezet lelki arcvonásai után olvasunk egy jó példáról, Barnabásról. Majd a közvetlen folytatásban olvasunk rossz példáról is: Anániásról és Szafiráról. Ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy a gyülekezet, az egyház emberekből áll. Hol van az élő, Lélekkel telt gyülekezet? – kérdezhetnénk. Sokszor gondolunk úgy az egyházra, mint intézményre, s talán gyakran kritizáljuk is: másnak kellene lennie, sokkal inkább hasonlítania kellene arra a képre, amit itt látunk. A Biblia azonban így felel: a gyülekezet, az egyház mi vagyunk. Az, hogy létezik valahol élő gyülekezet, az a Lélek csodája. Vedd észre, hogy itt Szolnokon is él a Krisztus egyháza! Adj hálát érte, és kapcsolódj be, erősödj meg abban, hogy neked is itt a helyed! Ne maradj ki!
És amikor a gyülekezetet hasonlítjuk ehhez a képhez, ne egymásra, másokra nézzünk, hanem magunkra. Ha felteszed a kérdést: a mi gyülekezetünk ilyen? – akkor így tedd fel: én ilyen vagyok? Szükségünk van arra, hogy Isten Lelke megtöltsön bennünket és megújítson! Uram, tisztítsd meg, újítsd meg egyházadat, és kezdd rajtam! Ez a Lélekkel való megtöltekezés útja. Ámen.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Gondold végig őszintén a kérdést: befogadtad már Isten Szentlelkét?
- Önmagadat megvizsgálva a Lélekkel telt gyülekezet arcképében, mint tükörben, mi jellemzi jelenleg hitéletedet? Miben hív téged ez az ige bűnbánatra, megújulásra, vagy megerősödésre?