Milyen útmutatást nyújt nekünk a Biblia korona vírus járvány idején? – 2.
„Megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Filippi 4, 11-13.
Ma újra azt a kérdést tegyük fel: milyen útmutatást fogalmaz meg a Biblia arról, hogy mit tegyünk, mire figyeljünk koronavírus járvány idején? Persze ezt a vírust néhány ezer évvel ezelőtt nem ismerték, de az emberek – más díszletek és más körülmények között – hasonló embert próbáló kihívásokkal néztek szembe, mint mi napjainkban.
Pál apostol 2000 évvel ezelőtt a Filippiben lakó hívőknek ír levelet a római börtönből. Itt az apostol átéli az életveszély fenyegetését, hiszen nem tudhatja, hogy milyen ítéletet hoz ügyében a hatóság. Átéli a nyomasztó bezártságot is: nemcsak kijárási korlátozás szűkítette mozgásterét, nem csak a lakásból nem mozdulhatott ki, hanem valószínűleg minden percét egy római őrrel összeláncolva kellett töltenie. Eközben emberileg tehetetlennek érzi magát, hiszen nem tudja úgy folytatni munkáját, ahogyan megszokta, és az ő szolgálata nyomán létrejött gyülekezetek problémáiban nem tud közvetlenül segíteni. Levelet ír. Mondhatnánk, hogy Pál „home office”-ból végzi most szolgálatát, de a csatorna, amit használ nem 100 Mb/s sebességgel működik, hanem hónapokba telik, míg egy levél eljut a címzetthez, és válasz is érkezik rá.
Ilyen körülmények között írja ezt a gyönyörű levelet, tele bátorító és reményt hozó üzenettel, többek között ezzel a fontos mondattal: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”
- Mire tanít minket Pál apostol? Sajátos látásmódra: a hit szemléletmódjára, amely minden helyzetben Isten kezében látja magát. Vannak olyan körülmények, amikor könnyű Isten kezét meglátnunk az életünkben. Amikor kiegyensúlyozott körülmények között élünk, amikor a terveink szerint alakulnak a dolgok, amikor kiszámíthatónak tűnik a jövő. Ilyenkor jó szívvel mondjuk ki: Isten gondoskodó szeretettel van jelen az életünkben. De vannak nehéz helyzetek, amiket nem értünk, szenvedést okoznak nekünk, veszteséget jelentenek, keresztülhúzzák a számításainkat, aggodalommal töltenek el. Látjuk-e ilyenkor is – ha nem is értjük – Isten kezét az életünkben?
Fontos, hogy megértsük: a rossz dolgokat nem Isten „találta” ki, nem az ő „ötlete” volt az életet fenyegető járvány, a betegség. Ezek a gonosz munkái. Isten eredeti teremtésében nem volt semmi, ami az életet pusztította volna. De kizárólag Isten engedélyével történhet minden ebben a világban, még a gonosz is csak azt teheti meg, amit Isten megenged. A hit szemlélete ezért így látja az életet: én mindent, ami velem történik az ő hűséges atyai kezéből veszek át. (Heidelbergi Káté 27. kérdés-felelet) A bibliai Jób, amikor mindent elveszít, nem érti, hogy miért történnek fájdalmas események vele, de szilárd marad abban a hitében, hogy Isten kezében van az ő élete. „Az Úr adta” – mondja veszteségei fölött, de nem így folytatja: „és az ördög vette el”, hanem így: „az Úr vette el.” És ezzel zárja: „Áldott legyen az Úr neve!” Jób 1, 21. Isten kezében vagyok jóban és rosszban is, csak ő rendelkezhet felőlem.
Nem a gonosz kezében, nem a koronavírus hatalmában, nem a véletlen kezében vagyunk, hanem Isten mindenható, szerető kezében. Ő rendelkezik felőlünk.
- Éppen ezért Pál úgy látja, hogy Isten minden élethelyzetben és minden élethelyzettel tanít valamit nekünk. „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni… mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Hogyan jutott ehhez a tudáshoz? „Megtanultam… egészen be vagyok avatva…” Vagyis Isten megtanította rá azzal, hogy megengedett dolgokat megtörténni az életében, és közben végig szorosan mellette volt, hozzá fordulásra, bizalomra hívta, és megsegítette.
Tudunk-e így tekinteni erre a helyzetre, amiben most vagyunk? Isten tudtával történnek a dolgok, az ő kezében vagyunk, és az ő kezéből vesszük át azt, ami történik velünk. Látjuk-e, hogy ha Istenre figyelve, vele éljük át ezeket a napokat, akkor ő ezek között a körülmények között és a körülményeken keresztül is tanít, formál bennünket?
Nem szeretjük azt, ami most történik velünk. Szabadulnánk tőle. Ha azonban meglátjuk azt, hogy most is Isten kezében vagyunk, akkor a puszta túlélésen túl megláthatjuk a tanulás lehetőségét is éppen ebben a helyzetben. Vannak dolgok, amiket magunktól soha nem kezdenénk el gyakorolni, mivel azonban az iskolarendszer kötelez rá, belemegyünk, és így fontos dolgokat tanulunk meg. Vannak élethelyzetek, amelyekben semmi esetre sem mennénk bele magunktól, Isten azonban belenged bennünket, hogy így fontos dolgokat tanítson meg velünk, amiket máshogyan nem tanulnánk meg. Semmi nem történik velünk véletlenül. Van, amit most úgy tanulhatunk meg, ahogyan soha máskor!
A gyerekek az iskolában megtehetik, hogy csak arra koncentrálnak: legyen már vége az órának, éljük túl, így azonban pont azt nem tanulják meg, amiért ott ülnek és „szenvednek” az órán, üresjárat lesz életükben a tanteremben töltött idő. Megtehetik azonban azt is, hogy a tananyagra figyelnek, és épülnek, formálódnak, többek lesznek általa.
Ugyanígy mi ha egy-egy „nemszeretem” helyzetben csak arra koncentrálunk, hogy mikor lesz már vége, üresjáratban élünk, és elveszítjük azt a lehetőséget, amit Isten pont abban a helyzetben készített el számunkra.
Látjuk-e, hogy ez a mostani helyzet lehetőség arra, hogy sokkal tudatosabban kezdjünk gondolkozni életünkről, annak legfontosabb kérdéseiről? Meg tudjuk-e tanulni azt, amit Isten ebben a helyzetben és ezen a helyzeten keresztül tanít nekünk, hogy amikor – reménység szerint – túl leszünk rajta, másként tudjuk élni az életünket, mint ahogyan előtte tettük? Nem csak világméretben fontos ez a kérdés, de személyes életünkben is!
Egy-egy helyzet nem lesz önmagában tanulságos számunkra. Tudatos odafigyeléssel kell megélnünk minden napot, készen arra, hogy valóban megtanuljuk a leckét, amit Isten meg akar tanítani nekünk, és formálódjunk az ő kezében.
- Mire tanít minket Isten ebben a helyzetben? Többek között először is arra, hogy az életünk minőségét nem a változó körülmények határozzák meg, hanem az Istennel való kapcsolatunk. Ezt kell mindenekelőtt megértenünk most is. Időnk, energiánk, figyelmünk jó részét általában arra koncentráljuk, hogy minél jobb, de legalább kiegyensúlyozott körülményeket teremtsünk magunknak. Szeretnénk, ha az életünk mentes lenne a negatív változásoktól. Pedig a valóság az, hogy nincs végletmentes, „változásbiztos” élet. Szembe kell néznünk mindannyiunknak krízisekkel, nehézségekkel. Változó világban élünk változó életkörülmények között. Ez a hívő emberre is igaz! „Tudok szűkölködni is és tudok bővölködni is.” Pál nem a levegőbe beszélt, ő tényleg szélsőséges körülményeket élt át élete során anyagilag, egészségileg és társadalmi helyzet, elfogadottság szempontjából is. Talán ez utóbbiban élte meg a legszélsőségesebb változásokat, a legnagyobb mélységeket. Egyik pillanatban istenként akarták imádni, másik pillanatban meglincselték.
Ő azonban nem a körülményekben keresi a kapaszkodót, nem a külső helyzetén méri le életének állapotát, hanem egy minden körülményben stabil, szilárdan megalapozott kapcsolatban a Mindenség Urával. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Pál titka: egy bensőséges kapcsolat, ami a végletekig ingadozó körülményei között is állandó és megtartja az életét. Ezt jelenti a „Krisztusban.” Pál nem vallásos formákat tartott be, nem csak az életének néhány területén számított Istenre, hanem egészen tőle függött, ő határozta meg az életét. Ő volt középen, ő volt az élet értelme: az ő programját élte, és az ő gondoskodását tapasztalta minden nap. Tudta, hogy a földi élet végén is ő várja majd, és ha földi élete véget ér akkor is élni fog Jézus Krisztussal örökké: egy olyan életet, ami sokkal jobb mindennél, amit itt a földön valaha is ismert (Filippi 1, 23.) Pál élete egy soha, semmilyen körülmények között nem változó szeretetkapcsolatba gyökerezett: „Krisztusban”.
Isten ezt a kapcsolatot akarja nekünk is megadni, mert amíg nem élünk ebben valósággal, addig komoly veszélyben van az életünk. Figyeljünk, mert minden olyan helyzet, amikor összedől körülöttünk a kiszámítható, és biztonságosnak hitt világunk, lehetőség arra, hogy ráébredjünk: ha olyan dologban bízunk, ami elvehető, összedönthető, múlandó, akkor ingatag alapra építünk, és veszélyben vagyunk. A járvány időszakában világosan látjuk, hogy az egészségünk, az anyagi helyzetünk, a megszokott kereteink múlandók és ingatagok. Ez azonban előtte is így volt és utána is így lesz, csak most világosabban látjuk. Ez a helyzet tehát ébresztő: a krízishelyzen keresztül Isten ébreszt és figyelmeztet, hogy reálisan lássuk életünket. Egyben meghív arra, hogy forduljunk felé, rendezzük vele a kapcsolatunkat, bízzuk rá magunkat, és vele éljük tovább életünket. Minden szőnyeget ki lehet rántani alólunk, de Jézus Krisztus nem ejt ki a kezéből soha.
„Krisztusban” gyakorlatilag azt jelenti: szeretem a jó körülményeket, de nem itt van az életem hangsúlya! Nem ez az alap, nem ettől érzem jól vagy rosszul magam. Istennel vagyok-e vagy nem? Ez a kérdés. Nem az az igazán fontos kérdés, hogy bővelkedem, vagy szűkölködöm, hanem az, hogy Jézussal bővelkedem és Jézussal szűkölködöm, vagy nélküle? Mert Jézussal bármilyen helyzetet máshogyan fogok kezelni! Minden helyzetre máshogyan fogok ránézni, az egész életet más szempontból látom.
Készek vagyunk-e megtanulni most, hogy ne a külső körülményeinkre koncentráljuk a figyelmünket, hanem az Istennel való kapcsolatunkra Krisztusban? A külső körülményeink változékonyak, „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” Zsid 13, 8.
(folytatjuk)