A Király szabadításából élő nép
Olvasandó: Máté 21, 1-11.
„Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” 126. zsoltár
Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulása – Jézus Krisztus Uralmának jelképes meghirdetése a nagyhét kezdetén. A Király elindul népe megszabadítására. A ma olvasott zsoltár a babiloni fogság után született: a fogságból megszabadított, Isten uralma alatt élő nép éneke. Arról tesz bizonyságot, hogy Isten uralma alatta élni annyit tesz, hogy
- Az ő megszabadítottjaiként az ő szabadításából élünk
- A szabadító Isten dicsősége látszik rajtunk
- Az ő uralmát képviseljük szabadon: imádsággal és áldozathozatallal munkálkodva ebben a világban várjuk a szabadítás beteljesedését.
- Jézus Krisztus Úr voltának megvallása az ő szabadításának megvallása, megélése. A mi Istenünk szabadító, mi pedig az ő megszabadítottjai vagyunk. A szabadítás örömére így emlékezik vissza ez a zsoltár: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön.” A majd’ 70 éves babiloni fogság után eljött a szabadulás, amit Isten megígért. Isten népe szinte fel sem tudta fogni, csak örömmel csodálta Isten szeretetének és hatalmának a megnyilvánulását: „olyanok voltunk, mint az álmodók”
Ez a szabadítás minden emberi elképzelésen és lehetőségen felül állt. Isten szabadítása volt. Nem Izrael kapott kaszára-kapára a nagy Babiloni birodalom ellen, hanem csak szemlélték, ahogy a „történelem egyszerűen úgy alakul”, ahogyan Isten megígérte. A perzsák legyőzték Babilont, ők vették át a vezetést. Nekik más volt a birodalmi stratégiájuk, mint elődeiknek. Círus (Kürosz) király hazaengedte a deportált népeket, hogy dolgozzanak hazájukban, építsék fel a templomot, és ott imádkozzanak a birodalomért. Isten népe megtapasztalhatta, hogy a szabadulás teljesen rajtuk kívül álló okokból történt. Véletlen? A perzsáknak köszönjük? Nem. Isten szabadítása. Ő megígérte, és elhozta a szabadulást. Ő a mindenség Ura, és az ő eszköze minden!
Izrael népének visszatérő tapasztalata, legnagyobb hitvallása így szólt: Jahve, az Úr szabadító. Alaptörténetük népük születéséről egy szabadítás történet: az Egyiptomból való szabadításé. Legnagyobb ünnepük erre emlékeztet (páska). A kivonulás történetében is minden emberi esély és lehetőség ellenére Isten cselekszik csodálatosan a 10 csapásban, a Vörös-tengeri átkelésben, a pusztai vándorlásban stb. Ez követően is a honfoglalás során, a bírák korában és egész történelmükben ezt a szabadítást élték meg. Isten megígérte és újra meg újra elhozta a szabadítást.
Nem valami hullámzó, forgandó szerencse játéka volt ez. Isten népe mindig bűne miatt keveredett bajba. Eltávolodott Istentől és így került valaki vagy valami fogságába. A bűn következménye nyomorította meg életüket. A babiloni fogság is hosszú engedetlenségben töltött időszak után következett. A nyomorúságban aztán kiáltott a nép és Isten elhozta a szabadítást.
A zsoltár ujjongásának ez az alapja: a mi Istenünk Úr, a mi Istenünk szabadító Úr! Hatalmas és irgalmas szabadító, aki megszabadít a bűnből és a bűn következményéből és helyre állít minket!
Jézus Krisztus uralmában – amelyet virágvasárnap ünnepel a nép – ez teljesedik ki. Szabadítást várnak tőle (A hozsánna szó jelentése: szabadíts meg, segíts meg!) a külső körülményektől, a külső elnyomás (Róma) alól Izrael számára, ő pedig a bűnből való nagy szabadítást viszi végbe minden emberért a nagypénteki kereszten. Ma is ez hitünk lényege: Jézus szabadító. Maga a Jézus név is ezt jelenti: JÖHÓSUÁ – Jahve, az Úr szabadító. Ő nem a külső körülményeink megváltoztatására jött, hogy elviselhetőbbé, kényelmesebbé tegye az életet, nem egy kis lelki ráncfelvarrásra jött, hogy ellásson néhány bölcs tanáccsal bennünket, megneveljen egy kicsit minket. Ő szabadítani jött! „Programbeszéde” a názáreti zsinagógában így hangzott Ézsaiás alapján: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Lukács 4, 18-19.
Látod-e Isten uralmának a megnyilvánulását az életedben? Megláttad már azt, hogy bűneid nyomorúságában elveszett rab vagy, aki szabadításra szorul? A megtérésben két dolog lesz nagyon világos és egyértelmű előttem. Egyrészt a nyomorúságom: az Istentől távoli szívem, életem miatt örökre elveszett vagyok, nem tudok magamon segíteni. Mint Izrael Babilonban. Nem a másik emberhez viszonyított állapotom a kérdés. 5 méterrel vagy 50 méterrel a víz alatt egyaránt elpusztulok. Gúzsba kötnek a bűneim, merülök, mint egy kő. A másik, amit a megtéréskor megértek, hogy Jézus a szabadító! Az én Szabadítóm! Eleget tett értem a kereszten. Én kiáltok hozzá, megragadom őt, mint fuldokló a mentő kezet. Rá bízom magam az ő kegyelmére. Nincs más megoldás számomra. Ha csak én lennék a földön, akkor is szükség lett volna a szabadításra, Jézus kereszthalálára. Nincs más név, amely által üdvözülhetünk, csak Jézus. Ő szabadít meg a bűnből! Megláttad már? A hívő élet útján járva is világos még ez előtted? Nem csak a megtéréskor igaz ez, hanem a hívő élet útján is csak Isten szabadításából élhetsz!
A Jézussal való valóságos találkozásban éljük meg megrázó erővel az alapvető szabadítást a bűnből. És az életünk egy-egy nehéz helyzetében is ezt tapasztalhatjuk meg: nem összeszedi valahogy magát az ember, kilábal a bajból, szerencsés változásokat tapasztal, hanem Isten szabadít meg. Kész megszabadítani most is téged. Bízz benne, add neki magad, ha emberileg lehetetlen helyzetben látod is magadat: ő szabadít!
- A Jézus szabadításából élő nép életén ez a szabadítás látszik – megváltozott életünk az ő dicsőségét hirdeti. „Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.” A környező népek látták, hogy mi történt Izraellel. Nem volt kérdés, hogy meghatározó fordulat állt be életükben, ahogy nem volt kérdés azt sem, hogy nem a saját ügyességük, hanem Isten szabadította meg őket. Emberileg lehetetlen helyzetben, az emberi lehetőségeken túl változott meg Isten népének helyzete. Isten egyértelművé teszi népe életében (Gedeon történetében például ezért csökkenteti le az amúgy is elsöprő túlerővel szemben a haderőt háromszázra. „Akkor az ÚR ezt mondta Gedeonnak: Sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt, különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: Az én kezem szabadított meg engem!” Bírák 7, 2.)
Hogyan tehetünk bizonyságot Istenről környezetünkben? Ha Isten szabadításából élünk és szabad gyermekeiként neki engedelmeskedünk hittel. Így ő hordoz és szabadít bennünket. Ő ad békességet, ő hozza el az ő megoldásait életünkben. Nem arra kell fókuszálnunk, hogy megmutassuk az embereknek, hogy hívők lettünk, hogy megváltozott az életünk. Arra kell koncentrálnunk, hogy Istenre figyeljünk, benne bízzunk, neki engedelmeskedjünk mindennapjainkban. Nem a megmutatásra, hanem a kapcsolatra, és az látszani fog!
Isten szabadítása látszik az ember életén. Látszik az is, amikor a saját engedetlenségében, rabságban él az Istenre hivatkozó ember, Isten népe. Olyankor „antireklám” az élete. Hányszor élte meg ezt is Izrael az Ószövetségben. Isten így fogalmazza meg az engedetlenség következményét: „És bármilyen felséges is ez a templom, mégis, aki csak elmegy majd mellette, elborzadva szisszen föl, és ezt kérdezi: Miért bánt így az ÚR ezzel az országgal és ezzel a templommal? És ezt fogják rá felelni: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki őseiket kihozta Egyiptomból, és más istenekhez ragaszkodtak, azokat imádták, és azokat tisztelték. Ezért hozta rájuk az ÚR mindezt a veszedelmet.” 1Királyok 9, 8-9.
Amikor Isten népe elhagyja Szabadítóját és a saját útján kezd járni, hiteltelenné lesz, és azt észreveszi a világ. Ahogy a gyermek jó megfigyelő – bármit mond a szülő, „leveszi”, hogy miről beszél az élete – úgy a világ is „leveszi” rólunk a szavakon túli valóságot. Márpedig Isten népe a saját útján járva elgyengül és elsodorhatóvá lesz. Ezt láthatjuk ma is az európai „keresztyén” kultúrában. Nem az iszlám jelenti ránk nézve az igazi veszélyt, hanem a belső gyengeségünk. Egy különös lelki vírusfertőzés, ami a lelki immunrendszerünket támadja meg. A „keresztyénség”, amelyik nem ragaszkodik Urához, nem figyel rá, nem az ő útján jár, elveszíti az erejét. Megízetlenült sóvá válik. Ennek következménye, hogy eluralkodnak rajtunk a saját félelmeink, a széthúzás, nyomorúság, boldogtalanság, fénytelenség. Nem csak a közösségi életünkre, hanem az egyéni hívő életünkre is igaz ez. Ha nem veszed komolyan az Urat, elgyengül a hited és újra a saját természetedről kezd beszélni az életed.
Mit tegyünk? Szedjük össze magunkat? Viselkedjünk? Mutassuk meg a világnak, hogy milyenek a reformátusok?
Az Ige azt mondja: kiáltsatok az Úrhoz szabadításért! Nem a saját erőlködésünk, hanem az ő szabadítása a mi erőnk és világosságunk, az ő dicsősége. Mit tegyünk? Majd az Úr megmondja, csak térj meg! Kiálts hozzá, fordulj hozzá, tarts bűnbánatot és térj az ő uralma alá a hamis isteneidtől, akik eluralkodtak rajtad! Gedeonon keresztül szabadította meg Isten a népet Midián uralma alól a bírák korában. Az ő első feladata nem az volt, hogy menjen fegyverrel Midián ellen, hanem az, hogy vágja ki a bálványnak szentelt szent fát és rombolja le a bálványoltárt apja udvarában, vagyis otthon! Az erőtlenségünk, lelki rabságunk okát mindig „otthon” kell keresnünk, a saját szívünkben kell keresnünk. Ott kell rendet tenni, ott kell Isten szabadítását kérni! A bűn ellen való harc mindig önmagunkban kezdődik a saját bűneink ellen. Másként nem lehet harcolni.
„Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR – így szól az én Uram, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.” Ezékiel 36, 23-28.
Akik ezt látják, ezt mondják: „Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!” Ez az örömhír! A Jézussal való kapcsolat valóság. Nem magunkból kell kierőlködnünk a hívő életet. Ő szabadít, ő munkálkodik, ő változtat bennünket!
Csendes hétről hazaérkező férfi sötét este érkezik. A felesége ajtót nyit: „Megváltozott a hangod!” Azután felkapcsolja a lámpát, és meglátja a férje arcát: „megváltozott a szemed is, mi történt veled?” És ezután jön csak a java: megváltoztak a szavaid, tetteid, gondolataid… Mert Jézussal egy egészen új valóság jelenik meg az ember életében. Jézus erről így beszél: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5, 14-16.
Nem te leszel jó hívő ember, hanem „hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!”
Amíg a szabadításban jársz engedelmesen, és nem a saját nótádat kezded fújni újra önmagad körül forogva, addig Isten dicsősége látszik rajtad. Ha Jézussal élő kapcsolatban vagy, ő benned él és te őbenne, akkor veled együtt Jézus is megjelenik a családodban, a barátaid között, a munkahelyeden és elkezd rajtad keresztül munkálkodni. Értjük, hogy nekünk nem erőlködnünk kell, mutatnunk kell, hogy Krisztushoz tartozunk, hanem egyszerűen szívvel lélekkel őszintén és hitelesen Jézushoz kell tartoznunk, ebben kell járnunk, és látszani fog, cselekedni fog, hatni fog! Mindent, amit teszel, áthathat a szabadság jó íze. Így dicsőíti életed Istent. Nem magadra mutat, hanem őrá, az ő szabadítására, kegyelmére ajándékára. „Mutasd meg hatalmadat, Uram! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről!” Zsolt 21, 14.
Menj hozzá, és kiálts az ő szabadításáért! Ha újra kiestél ebből, akkor térj vissza hozzá, és kiálts az ő szabadításáért újra! Ha vele élsz, az ő szabadításában jársz, az ő dicsősége látszik rajtad.
- Látszik Isten dicsősége – ez azonban még töredékesen látszik. A teljesség ezután jön: a szabadítás teljessége, Krisztus uralmának nyilvánvalóvá válása. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” 1János 3, 2. Már most az ő szabadításából élünk, és szabadításait tapasztalhatjuk meg, de ígérete szerint várjuk ennek a szabadításnak a teljességre jutását! Jézus az utolsó idők jeleiről beszélve tanítványainak ezt mondja: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lukács 21, 28. Közeledik a teljes szabadítás. A hívő ember ezt várhatja. Nem a világvégét, hanem azt, hogy Jézus uralma mindenki előtt nyilvánvaló lesz, és ő teljességre juttatja népe megszabadítását. Jelenleg Jézus uralma sokak előtt rejtve marad, figyelmen kívül lehet azt hagyni. Vannak nyomorúságok, amelyek itt a földi életben nem változnak meg, de nem marad ez így örökké! „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent!” Jelenések 21, 3-5. Ez nem utópia, hanem Isten ígérete, amelynek beteljesedése biztos. A hívő ember reménysége: Jézus megszabadított a bűneimből, Isten szabad gyermekévé tett, vigyáz rám, és eljön értem! Ezt várjuk! És már most ebben a világban ezt képviseljük, munkáljuk.
Mi az, amivel kifejezzük azt ebben a világban, hogy Jézus szabadításából élünk, és az ő teljes szabadítására várunk?
Imádkozunk Isten országának teljességéért: „Jöjjön el a te országod!” Vágyunk a teljes váltság után. Nem mi hozzuk el a végső megoldást, a szabadítást, nem a mi erőfeszítésünk a megoldás. Ezt fejezzük ki a könyörgéssel: „Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!” A Negev – sivatagban ismertek voltak azok a kiszáradt patakmedrek, amelyek eső esetén hirtelen teltek meg újra az új élet lehetőségét hozva a természetnek a környezetükben. Szükségünk van a töltésre újra meg újra, mert itt a földön kifáradunk, kiszáradunk. Akik az Úrban bíznak, erejük megújul! Nem azt mondja az ige, hogy ők soha nem fáradnak el, hanem megújul erejük, mert új erőt kapnak az Úrtól. Szükségük van a töltésre, szükségünk van az Úrral töltött időre, az imádságra, hogy életet tudjunk hozni a környezetünk számára. És imádkozunk a végső megújulásért, az újjáteremtett világért, amelyben nem száradnak ki többé a patakmedrek, nem lesz elfáradás, nem lesz halál, nem lesz bűn, csak élet Istennel közösségben, az ő szeretetében, dicsőségének fényében!
Jézus uralma alatt, az ő szabadításából élni és az ő teljes szabadítását várni ebben a világban jelenti önmagunk odaszánását is az ő szolgálatára. „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” Isten az, aki szabadít, az ő dicsősége és nem a saját erőfeszítésünk tesz bizonyságot róla. Ehhez nem a teljesítményünket, hanem az odaszánásunkat kéri! A vetés odaszánást, áldozathozatalt kíván. A maradék gabonáról kell lemondani, hogy legyen jövőre termés. A zsoltáríró korában nem volt „import gabona”, nem voltak „instant megoldások”. Élet-halál kérdést jelentett a jövő évi gabona, és az áldozat is húsbavágó volt, amit ehhez hozni kellett. A fölműves előtt világos volt, hogy áldozatot kell vállalni. Másként nem ment. Komolyan kell nekünk is vennünk ezt az üzenetet. Isten szabadításából élni, az ő teljes szabadítását várni, az ő dicsőségét képviselni nem kényelmes életet jelent, nem önmagunk megkímélését, hanem önmagunk odaszánását jelenti.
Ez akkor is így van, ha ma a korszellem azt sugallja: ússz meg mindent minél olcsóbban, egyszerűbben! Ne vess, csak arass, ahol lehet. Ilyen nincs. Ez hazugság. Valakinek el kellett vetnie azt, amit aratunk. Isten erre hívta el népét: vessetek, hozzatok áldozatot, tegyétek bele magatokat! Tegyetek meg mindent, ami rajtatok áll – erre tud áldást adni Isten. Isten dicsőségére élsz-e? Nem az a kérdés, hogy mekkora sikereid vannak, mennyire vagy tehetséges, milyen lehetőségeid vannak másokhoz képest, hanem kizárólag az a kérdés, hogy te mindent megtettél-e, ami rajtad áll?
Áldozat, odaszánás nélkül nincs érték. Át kell mennünk azon az erőfeszítésen, hogy vetnünk kell, ha aratni akarunk. Az a szülő, aki ettől óvja a gyermekét, élet ellenes nevelést folytat. Nem kímélheted meg a könnyezve vetéstől, mert soha nem tapasztalja meg az aratás örömét. Isten sem kímél meg minket a könnyezve vetéstől. Csak áldozathozatallal épül érték. Így van ez a gyermekvállalás esetében, a szolgálatban, az emberekkel való időtöltésben, az adakozásban, az imádságban való hűséges kitartásban. Az áldozathozatal „befektetés a jövőbe”. Vetünk, az áldást Isten adja. Ujjongva aratunk, ha ma tesszük a dolgunkat. Ha ma azt teszed, amit Isten kér tőled, holnap ott leszel, ahol ő akar látni téged.
Könnyezünk sokszor? Nehéz? Miért érdemes a keresztyén élet nehézségét vállalni a kényelem helyett? Azért, mert Jézus előttünk járt, utat nyitott nekünk, meghalt és feltámadt értünk! Jézus szenvedésében „sírva vetett”, feltámadása az „ujjongva aratás” kezdete volt. Az ő halálának és feltámadásának megváltó erejéből vállalhatjuk mi is a neki odaszánt, hozzá hűséges élet áldozatát, abban a reménységben, hogy Jézus Krisztusért részesek leszünk a feltámadás ujjongó aratásának. Pál apostol a feltámadás reménységéről tanítva a korinthusiakat, így fejezi be gondolatait: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” 1Korinthus 15, 58.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Mi a különbség az emberi erőfeszítésről beszélő vallás és az Úr Jézus szabadításából élt élet között?
- A bizonyságtevő élethez „nem a megmutatásra, hanem a kapcsolatra” kell koncentrálnunk és az látszani fog. Mit jelent ez számodra?
- Miben hív most téged az Úr áldozathozatalra, önmagad odaszánására?