Legyen meg a te akaratod!
„Egy kissé tovább ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” Márk 14, 35-36.
„…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!” Máté 6, 10.
Mindannyiunk életében vannak nemszeretem események, pillanatok, órák, napok, évek. Van egy elképzelésük az életünkről, életpályánkról, és van – többször vagy kevesebbszer – hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi elképzeltük: a kisebb kudarcoktól, csalódásoktól a fájdalmas tragédiákig. Mit kezdjünk ezekkel a helyzetekkel?
Mindannyian ismerjük az Úr Jézus által tanított imádságot, sokan rendszeresen imádkozzuk is. „Legyen meg a te akaratod.” Hogyan kapcsolódik össze ez az imádság az életünkkel? Milyen segítséget ad nekünk ezekben a helyzetekben? Milyen segítséget ad egész életünkre nézve?
- „Legyen meg a te akaratod” – az elfogadás mondata. Az ember tovább élésének, tovább lépésének esélye, ha igent tudok mondani arra, ami megváltoztathatatlan a sorsomban, ha el tudom fogadni: legyen úgy, legyen meg. Van, amire örömmel igent mondasz, de van, amikor egyáltalán nem könnyű kimondani az igent. Talán elhinni sem nagyon tudod, nem hogy elfogadni, igent mondani rá. Mégis ez az élet egyetlen lehetősége, mert az ember beleszakad abba, ha egy életen át tiltakozik, s zokog a veszteségei fölött, vagy újra meg újra nekifut ugyannak a bezárt ajtónak, mert nem fogadja el, hogy nem arra vezet az ő útja – közben pedig egy helyben vesztegel, mert nem jár azon az úton, amelyen neki adna áldást Isten.
Akkor találjuk meg a továbblépést az életünkben, amikor ki tudjuk mondani – ha fájdalommal is – igen, legyen meg!
Gyökössy Endre fogalmazta ezt így meg: „Hordozhatod úgy a sorsodat, mint púpot és összeroskadsz, de hordozhatod úgy, mint keresztet és ember leszel.” Mi a különbség? Sokszor azt gondoljuk, hogy a külső körülmények az igazán fontosak, azok megváltozásában van az igazi változás. A valóság azonban az, hogy ugyanaz a sors, ugyanaz az élet lehet ég és föld: a valódi különbség mindig az élethez való hozzáállásunkban van. Vonszolod a „sorsodat”, le akarod rázni, panaszkodsz miatta egy életen át? Így megnyomorít, tönkre tesz, elrabolja az örömöd, a békességed, keserűvé tesz. Vagy vállalod, vagyis aláteszed a vállad: másként képzeltem, talán nehéz elfogadni és fáj, de ez az én sorsom, ez az én utam. Igent mondok rá, elfogadom. Felvállalom, mint feladatot. Ebben akarok emberként megállni Isten segítségével. Elfogadom, igent mondok rá, hogy ember legyek.
„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” (Assisi Ferenc) Mennyire fontos az életünk számára az elfogadás? Világszerte szenvedélybetegek milliói tartják legfontosabb imádságuknak ezt a néhány mondatot, mert tudják, hogy a fel nem dolgozott frusztráció leblokkolja, megkötözöttségekbe, szörnyű mélységekbe taszítja az életünket.
A megváltoztathatatlan vállalása önmagában komoly erőforrásokat szabadít fel bennünk, s megtanít együtt élni, azzal, amit nehezen fogadtunk el. Együtt élni – vagyis ÉLNI. Mert a tagadás, a keserűség pont az életet veszi el tőlünk.
- „Legyen meg a te akaratod!” – a gyermeki bizalom imádsága. Ez a mondat azonban jóval többről beszél a rezignált beletörődésnél, puszta elfogadásnál. Az élet valódi lehetőségét mutatja fel, mert nem a személytelen és kegyetlen sorsról szól, amit tetszik, nem teszik, el kell fogadnod, hanem a szerető mennyei Atyához szól. Ez egy imádság, amellyel a mindenség Urát szólíthatod meg. Mi Atyánk! Atyám! Abbá – Édesapa, Apuka.
Nem a rezignált beletörődésre hív meg ez a mondat, hanem a gyermeki bizalomra. Mi a különbség a kettő között? A beletörődést Epiktétosz görög bölcs az első században egy szemléletes képpel fogalmazta meg, amikor ezt mondta: olyan az ember, mint a fogat elé kötött kutya, aki a lejtőn rohan. Ha nem szalad elég gyorsan, megáll, vagy szembe fordul a fogattal, az könyörtelenül elgázolja. Jobb, ha beletörődsz, különben felőrlődsz. Mint mondtam, ez is komoly bölcsesség. A gyermeki bizalom azonban jóval több ennél. A gyermeki bizalom tudja, hogy nem üres és hideg az ég felettünk, nem egyedül kell megállnunk a sorsunkkal szemben, mert szerető Édesatyánk tartja kézben a mindenséget és az életünket is. A gyermeki bizalom szava szólal meg Jézus ajkán a Gecsemáné kertben, amikor az általa tanított imádságot éles helyzetben ő maga is mondja: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked… legyen úgy, ahogy te akarod.” Nem a vaksors rendelkezik felőlem, hanem van valaki, aki kézben tartja az életemet, aki mindenkinél hatalmasabb. Uram, hiszem, hogy te nem vesztetted el az irányítást. Hiszem, hogy te szerető Atyám vagy. Neked áldott terved van velem. Ha nem is értem, hogy mi miért történik, de tudom, hogy te szeretsz engem, jót akarsz nekem. Bízom benned, a tied vagyok. Igen Atyám. Erre az imádságra, erre a bizalomra hív meg minket Jézus tanításával és életpéldájával egyaránt.
Mégis mi lehet Istennek ez a terve? Mi az, amit készít az életünkben? Mi az, amire igent mondjunk? Abban a jelenetben, amit ma olvastunk napi igeként bepillantást nyerünk ebbe a titokba. A Gecsemáné kertben maga Jézus is ebben az imádságban talál békességet, útmutatást és küldetést életének legválságosabb pillanatában. Mi az Isten akarata? Nem árulja el azt, hogy milyen úton akar vezetni bennünket életünkben, konkrét részletekbe nem avat be bennünket a jövőnk felől – sőt szigorúan megtiltja, hogy a jövőnket kutassuk, az súlyosan káros számunkra, és meg akar védeni bennünket – a legfontosabbat viszont elárulja: nem akar egyedül hagyni soha, veled akar maradni örökké, azt akarja, hogy vele, az ő szeretetében élj minden nap, hogy számíthass rá…
Miért tudjuk ezt ennyire biztosan? Azért, mert a Fiú, Jézus itt gyermeki bizalommal kér valamit az Atyától, az Atya pedig azt mondja neki: NEM. A Fiú pedig azt mondja erre: Igen Atyám! Legyen úgy, ahogyan te akarod!
Mi az a pohár, amitől Jézus visszarettent? Az, amit mi érdemeltünk, és amit végül ő ivott ki helyettünk. A teljes elutasítottság, szégyenteljes eltaszítottság, a szeretet teljes hiánya, a reménytelen egyedüllét. Ezt kellett neki a kereszten elhordoznia, mert az Istennel való szakításunknak ez volt a következménye. Isten pedig annyira komolyan gondolja, hogy az ő akarata, hogy az ő szeretetében éljünk, hogy nem kímélte egyszülött Fiát, voltaképpen helyettünk magára vette mindezt, hogy bennünket megmentsen attól, amit mi hoztunk a saját fejünkre.
Ezt beszélik meg egymás között a Gecsemáné kertben: Abbá, Atyám, te mindent megtehetsz… Te megteheted, hogy elveszed tőlem ezt a poharat. Igen, Fiam, megtehetem, de akkor az embernek kell kiinnia, és az ember reménytelenül elpusztul. Igen, Atyám, akkor megyek, megyek az ember helyett, az emberért a haragra, az ítéletre, a kárhozatra.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3, 16. Ez a kedves mondat ezt jelenti. Mert az Isten akarata az, hogy Jézus a te bűnödet eltörölje, hogy te bocsánatot kaphass. Istennek az a terve, akarata, hogy hozzá tartozz, őt megismerd, bocsánatában újat kezdj, szeretetében otthonra találj, és nap, mint nap az ő szeretett gyermekeként vele életközösségben élj. Minden nap vele, minden nap egyre közelebb hozzá, minden nap egyre erősebb bizalommal a szívedben, egyre nyilvánvalóbban tapasztald meg, hogy ő minden körülmények között veled van, számíthatsz rá, szerető karjaival ölel át minden körülmények között.
„Legyen meg a te akaratod!” Istennek az a legfontosabb, hogy hozzá tartozzunk, és örök biztonságban legyen az életünk, hogy egyre szorosabb szeretet-bizalom kapcsolatban éljünk vele. Mindennel erre hív meg bennünket. Erre hív meg minden Igével. Erre hív életünk eseményeivel is. Minden örömben, hogy neki adj hálát és minden fájdalomban az ő erejét, szeretetét, vigasztalását, vezetését ígéri.
Kedves ígéretünk: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Róma 8, 28. Ritkán idézzük azonban a folytatást: az a jó, amit Isten adni akar nekünk, hogy hasonlókká legyünk Jézus Krisztushoz. A szeretett Fiúhoz, akiben Isten gyönyörködik. Miben? Elsősorban abban, hogy felismerjük Atyánk irántunk való szeretetét és hatalmát, hogy egyre inkább tanuljunk meg bízni benne és igent mondva az ő akaratára szót fogadjunk neki. Erre hív téged is az Úr abban a helyzetben, amiben most vagy.
- „Legyen meg a te akaratod” – a küldetés mondata. Azzal kezdtük, hogy ha felvállaljuk az élethelyzetünket, alá tesszük a vállunkat, mint kereszt alá, akkor az megnemesít, emberré tesz. Amit felvállalok, az már nem terhem, púpom, hanem küldetésem. Jézus mondata nem a megváltoztathatatlanba való passzív beletörődésre hív, hanem aktív igenmondásra Atyánknak. Nem arról szól, hogy úgyis hiába próbálnál változtatni, hát inkább ne tégy semmit, hanem arról, hogy mondj igent Atyádnak, hogy vele éld meg minden élethelyzetet és az ő eszköze legyen az életed. Jézus ezzel a mondattal nem beletörődik a sorsába, hanem harcba indul az emberiségért azzal, hogy odaáldozza magát. Tanítványait is erre hívja meg. Isten akarata az, hogy ha mi már ismerjük az ő szeretetét és nála vagyunk biztonságban, mint az ő kegyelembe fogadott gyermekei, akkor rajtunk keresztül másokat is elérjen, megsegítsen, megszabadítson. Ehhez pedig újra és újra kihív minket a számunkra biztosnak hitt kereteink közül, a kényelmünkből. Nagyon sokszor azt várjuk Istentől, hogy a vágyainkat teljesítse, és nekünk tetsző, kényelmes helyzeteket készítsen számunkra, a mi életpálya terveink útját egyengesse. Ő pedig azt mondja: gyermekem, szabadításom eszközeként akarlak használni téged elveszett, szenvedő emberek életében. Munkatársamként számítok rád. Ki tudsz-e mozdulni a kényelmedből? Bizalommal hozol-e áldozatot, ha arra hívlak, hogy mások életében eszközöm légy? Igen, Atyám, legyen meg a te akaratod. Mutasd nekem, hogy milyen feladatot adsz nekem, hogyan vegyem a vállamra azt a helyzetet, amiben épp most vagyok és talán nehézséget, szenvedést jelent nekem. Igen, Atyám, teszem, amit te rám bíztál, engedelmesen. Ábrahámot Isten kihívta a kényelmes körülményei közül a bizonytalanba. Kettős ígéretet adott neki: „megáldalak… és áldás leszel.” 1Mózes 12, 1-2. Vágyunk Isten áldására, arra, hogy áldás legyen az életünkön. Ezzel együtt az emberi élet nagy értéke: áldás leszel. Nem csak kapod az áldást, hanem te magad is áldást jelentesz mások számára. Ez akkor történik meg, amikor ki tudod mondani: igen, Atyám, legyen meg a te akaratod. Én azt teszem, amit te mondasz nekem. Vállalom, amit rám bízol.
- „Legyen meg a te akaratod” – az örök élet perspektívája. Atyánk teljes akarata az, hogy a vele való kapcsolat ne érjen véget a halállal, hanem örökké szeretetközösségben élj vele, hogy ez a szeretetközösség és az életed kiteljesedjen az ő örök otthonában. Itt a földön, a bűn által megrontott világban sokféle szenvedéssel élünk együtt. Isten az ő gyermekeit sem vonja ki ez alól. Az ő teljes akarata azonban az, hogy az újjáteremtett világban mindentől megszabadulva, ami a bűn következménye zavartalan boldogságban, hiánytalan élettel dicsőítsük őt. Erről beszél a Jelenések könyvének próféciája: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent.” Jelenések 21, 3-5. Itt a földön Isten gyermekeinek életében is történik olyan, amit nem értünk, amit nehéz elfogadni. Isten teljes akaratát, tervét ismerve azonban más perspektívában látjuk a földi életet is. Jézus a Gecsemáné kertben igent mondott az Atyának, felvette a keresztet, és belehalt. A teljes történet azonban halálának harmadnapján bontakozott ki, amikor újjáteremtett testben támadt fel és jelent meg tanítványainak. Ő így győzte le a Sátánt, a bűnt, a kárhozatot, a halált. Ami eltemetésekor vereségnek tűnt, arról kiderült, hogy teljes győzelem.
Így ígéri a benne bízóknak is: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját” Jelenések 2, 10. – vagyis győzelmi koszorúját. A benne hívők halála nem vereség, hanem a célba futás győzelme, a feltámadásunk pedig a teljes helyreállítás, újjáteremtés lesz számunkra is!
A helyreállítás a teljes életünkre – testünkre, lelkünkre – vonatkozik, és teljesen megszabadít minden életellenes hatalomtól és szenvedéstől bennünket. Bizonyos dolgokat azonban majd a földi élet után állít helyre az Úr, amikor újjáteremt mindent. Tudunk-e így nézni az életünkre az örök élet reménységében, és gyermeki bizalommal, türelmes reménységgel várni Isten ajándékának beteljesedését?
„Legyen meg a te akaratod!” Isten akarata, hogy az ő szeretetét felismerjük, arra gyermeki bizalommal válaszoljunk, és vele életközösségben éljünk itt és az örökkévalóságban. Erre hív ma is bennünket: bízzuk rá magunkat és induljunk el vele. Újuljunk meg a bizalomban és induljunk újra vele. Erre az akaratra, erre a hívásra mondhatsz igent és nemet is. Végül is kétféle ember van. Az egyik, aki bizalommal, alázattal kimondja Isten kezét megfogva: Atyám, legyen úgy, ahogy te akarod; a másik, akinek Isten mondja szomorúan a kezét elengedve: legyen úgy, ahogy akarod… Az egyik Isten gyermekeként él örökké az Atyával, a másik a maga akaratához ragaszkodva nélküle, örökké. Te melyik úton jársz?