A keresztyén élet alapjai
Olvasandó: Péter 1. levele, 2,2-10
2,2 mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre,3 mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. 4 Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; 5 ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. 6 Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” 7 Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet
megvetettek az építők, sarokkővé lett,8 megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. 9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; 10 akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.
Szeretett gyülekezet!
Felolvasott igénk rendkívül gazdag mondanivalójú, szinte szétfeszíti egy igehirdetés kereteit. Egy teológus így jellemezte: „A keresztyénség szent rendeltetésének himnusza”. Magunk is észrevehetjük, hogy Péter apostol, a keresztyén közösség kérdését járja körül. Teljesen egyértelmű, hogy a levél szerzője szerint Jézus Krisztussal való kapcsolatunk alapján elkerülhetetlen, hogy Krisztus testével, az egyházzal is kapcsolatunk legyen. A felolvasott szakaszt megelőző versben a gyülekezetben előforduló problémákat veszi sorra az apostol:
Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást,
Komoly felsorolás ez, azonban nem tényfeltárás a levél, az Ige célja, hanem megoldás keresés. A megoldás Krisztussal, az élő Igével, a Szentírással, mint irott Igével, a gyülekezettel, mint elő, lelki házzal való kapcsolat. Minden ezen áll, vagy bukik, a keresztyén élet így lesz áldás, vagy rabság. Mi kell ahhoz, hogy áldás legyen?
A lelki táplálék
Mindnyájan érezhettük már azt a nyomást, hogy az emberek ma az alapján ítélik meg magukat és másokat, hogy mijük van. A keresztyén embernek, nekünk túl kell lépnünk ezen, fontosabb, hogy kik vagyunk, mint hogy mink van. Az életcélunk nem lehet más, mint a hamisítatlan tejen, az Igén, az ige által való növekedés az üdvösségre, mert tudjuk, hogy életünk minden ajándéka Isten kegyelméből van és az életünk minden próbatétele, nehézsége az üdvösségünket szolgálja. Minden amink van, azt kaptuk és ez Isten kegyelme. Isten elfogad bennünket Krisztus váltsághalála által, ezért van hely számunkra az Ő szeretetében. A Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelete ezt mondja:
- Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?
Az, hogy testestől–lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.
A keresztyén élet kulcsa az, hogy megelégedettek legyünk anyagi javainkkal, élethelyzetünkkel, lelki ajándékainkkal, szolgálatunkkal. Amikor beférkőzik életünkbe a „bárcsak” csapdája, már is eltávolodtunk a hamisítatlan lelki tejtől és valami más uralkodik bennünk és rajtunk. Bárcsak megértőbb házastársam, gyermekem, munkatársam, gyülekezeti tagom, presbiterem, lelkipásztorom lenne? Bárcsak olyan gyülekezetem lenne, ahol mindig megértenek, bárcsak a gyülekezetem vezetői többet, jobban szolgálnának, bárcsak lenne így, vagy bárcsak lenne úgy, az életem végre teljes lenne. Valljuk meg itt együtt magunkban, hogy ezek a „bárcsak” gondolatok akadályoznak meg bennünket igazán, hogy szeressük a másikat, magunkat, gyülekezetünket, elöljáróinkat, testvéreinket. El tudjuk-e fogadni, hogy Isten az üdvösségem munkálására adta mellém a szeretteimet, hitem megélésére, Isten áldásainak az elvétele, megélése miatt vannak olykor nehézségek életemben? Péter apostol azt mondja felolvasott igénkben, hogy a megoldás a hamisítatlan, lelki tej, Jézus Krisztus, az Isten Igéje. Sokszor nem értjük a tej jelentését az Igében, mert a kiskorúságra, a csecsemő léthez kapcsoljuk a táplálék szerepét. Sok kultuszban szerepel a tej, mint a mennyei, édenkerti, isteni eledel. De mit is jelent itt a hamisítatlan tej? Az evangéliumban, a hirdetett Igében nagy ajándékot kapott a gyülekezet és benne az egyes keresztyén ember: kegyelemben részesült, Isten népévé lett, ezért kell figyelnünk Péter figyelmeztetésére minden időben. A kegyelem kötelez is! A keresztyén embernek le kell vetkőzni a bűnt, de ez nem emberi erőből, mennyei erő kell ehhez. Az írásmagyarázók „az Ige tiszta tejéről” vagy magáról Krisztusról beszélnek itt. Krisztus maga az Ige, olvassuk János evangéliumának 1. versében, tehát mindkét felfogás vagy értelmezés helyes. Péter apostol ebben a szakaszban arra figyelmeztet bennünket, hogy a keresztyén ember, akár a csecsemő, nem meríthet új életéhez erőt, Jézus Krisztusra, az Igére van szüksége, hogy táplálja a hit növekedésének útján.
Közösség
A keresztyén élethez elengedhetetlenül hozzátartozik a közösség. Az előző részben a közösség építésének módjáról tettem említést, a következő részben a az ember alaptermészetétől kissé távolabb eső építésről szólok. Miközben az ember önmagától hajlamosabb a rombolásra, az Istennél nem így van. Isten az építés, a helyreállítás Istene. Miközben nem lehet nem észrevenni korunkban a bűn következményét, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten is munkálkodik. Urunk fáradhatatlanul végzi jó munkáját, amit tett, tesz, az jó az ember javára szolgál. Az isteni munkálkodás szeretetből, irgalomból és feltétel nélküli kegyelemből fakad. Péter apostol itt egy olyan igazságot ír le, amit maga is Urától kapott. Ez az igazság jelenik meg Péter nevében is: Péter = kő. Olyan kő, amely csak hever a földön, de olyan kő is, melyből házat lehet építeni. Olyan kő, mely a többi kővel együtt egy épületet, házat alkot: élő és lelki ház.
Élő kövekről és lelki házról beszél nekünk ma az Ige. A keresztyén ember olyan, mint az élő kő, az egyház pedig lelki ház. Ebbe a házba épülnek be ezek a kövek. Egyértelmű üzenet ez, hogy a keresztyénség, közösség. Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Krisztushoz és a Krisztusban hívők közösségéhez tartozom. Ha valaki keresztyénnek vallja magát, azaz Krisztushoz tartozó életet él, akkor ahhoz elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy szoros kapcsolatban van keresztyén testvéreivel is az egyházban, gyülekezetben. A keresztyén ember nem élhet a többiektől független életet, a magányos, az egyéni, a „Robinson” keresztyénség, nem keresztyénség. A kő, ha nem épül be a ház falába, akkor értelmetlenné és haszontalanná válik. Az egyéni, magányos hitélet egy magát keresztyénnek való ember életében lehetetlen vállalkozás!
Az életből azonban azt látjuk, hogy mégis sokan próbálkoznak ezzel. Olvasom otthon a bibliát, lelki könyveket, még imádkozni, meg énekelni is szoktam olykor. Fizetem az egyházfenntartóit, adakozom is olykor, a gyerekeim hittanra járnak. Nem elég ez? Mi kellene még az egyháznak? Vagyok én is olyan keresztyén, mint aki mindennap ott ül a templomban! Nem az öntudatos megvallással van itt baj ebben az esetben, hanem azzal, hogy ez ellentmond a Szentírás, Krisztus tanításának. Világosan olvashatjuk az Igében, hogy egyház, gyülekezet nélkül, nincs keresztyénség. Azzal, hogy Krisztus követőivé lettünk, tagjai lettünk az Ő egyházának, a lelki háznak. A Krisztus lelki háza az, amely átvette Izrael templomának, a Jeruzsálemi templomnak a szerepét, mikor a templom kárpitja kettéhasadt. A régi, múlandó, kézzel épített templom helyébe Isten maradandó munkája, az egyház lépett.
Heidelbergi káté 54. kérdés – felelet: Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?
Hiszem, hogy Isten Fia1 a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok, és örökké az is maradok.
Az egyháznak Krisztus az építője és megtartója. Nagyon felszabadító lehetne az az érzés, hogy nem bennünket terhel az egyházunk, gyülekezetünk épülésének terhe. Nem rajtunk múlik, hogy „sikeresek” vagyunk-e mint közösség, növekszik-e létszámunk, hányan konfirmálnak. Azonban az Ige alapján meg kell, hogy tanuljuk, hogy a növekedés, az épülés mégsem megy nélkülünk, mert mi vagyunk a nyersanyag, amiből az élő, lelki ház épül. Krisztus az élő kő, a kiválasztott és drága, és Krisztusban mi is azzá válhatunk, kiválasztva Isten által, táplálva az Ige tejével, hogy felépüljünk az Ő lelki, lélekkel megtöltött házává. A gyülekezet önértelmezése mellett Péter apostol megnevezi a gyülekezet feladatát is: lelki áldozatok felajánlása (2,5), Isten tetteinek hirdetése (2,9), Isten nyájának legeltetése, vezetése (5,1–4), az igehirdetés és a szeretetszolgálat gyakorlása (4,7–11). A missziói feladatnak nemcsak a szóbeli igehirdetés, hanem az istenfélő engedelmes életfolytatás gyakorlása által tehetnek eleget. Azaz a pogány külvilágot, amely bírálta vallásukat, és rágalmakkal illette őket, elsősorban a kifogástalan életvitelükkel, erkölcsi magatartásukkal győzhetik meg. Az egyház épület és család is egyben. Isten miközben lelki házat épít, szentélyt emel fel, olyan közösséget is teremt, melyet átjár az Ő Szentlelke. Egyszerre vagyunk az épület és az épület lakói. Isten célja azonban nemcsak az, hogy fedelet és társaságot biztosítson hitünk megéléséhez, hanem, hogy szent papság legyünk és lelki áldozatot ajánljunk fel, amelyek kedvesek Istennek.
A szolgálat
A gyülekezet építését Isten végzi Szentlelke által. Ebbe a folyamatba a hívők nemcsak azáltal vesznek részt, hogy mint élő kövek beilleszkednek Isten házába, hanem azáltal is, hogy mint a szent papság tagjai lelki áldozatokat mutatnak be az egyház Urának (2,5). Isten jelenlétének az a bizonyítéka, hogy a gyülekezet tagjai papi szolgálatot végeznek az ő tiszteletére. Mivel Isten mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt az istentiszteleti szolgálatban, megszűnik a különbség a közösség papi és világi tagjai között. A levélíró azt hirdeti, hogy az ószövetségi papság helyét az újszövetségi gyülekezet veszi át, amelynek minden tagja a szent papság sorába tartozik. Luther Márton ennek alapján fogalmazta meg az egyetemes papság elvét, amely szerint a hívek mindannyian alkalmasak arra, hogy Isten elé járuljanak imájukkal, sőt arra is, hogy családfőként adott esetben a keresztség sákramentumát is kiszolgáltassák. A lelki áldozat bemutatását már az ószövetségi próféták is szorgalmazták. Hóseás és Mikeás azt hirdették, hogy az égő áldozat helyett hálaadással kell áldozni Istennek, hogy a törvény szerint kell élni, és törekedni kell a szeretetre, mert Isten ebben gyönyörködik (Hós 6,6; Mik 6,8; Zsolt 50,14; 51,19). Pál apostol úgy radikalizálta ezt, hogy felszólította a keresztyéneket: okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek (Róm 12,1; ld. még Fil 4,18; Zsid 13,15–16).
Papságunk a világ érdekében van, papi szolgálatunk áldozat Istennek, szeretetünk pedig áldozat felebarátainkért. Bárminemű áldozatunk csak akkor lesz szentté, ha szeretetből adjuk. Isten az, Aki pappá szentel bennünket, Övé az első lépés. Arra hívattunk el, hogy hirdessük az örömhírt. A tanítványok feladata nem öncélú, nem befele forduló, hanem kifele irányul: Isten nagyságos dolgainak hirdetése a világban (ApCsel 2,11). Jézus Krisztus új népének az a hivatása, hogy saját hitbeli tapasztalata alapján tegyen bizonyságot a népek között arról a csodálatos szabadításról, amelyet Isten az ő életükben is véghez vitt, s aki a sötétségből az ő világosságára vezette őket (1Pt 2,9; vö. Ézs 43,1– 21; 1Tessz 5,4–5; Ef 5,8). Ézsaiás próféta ígérete a végső időkben teljesedett be az újszövetségi gyülekezet életében (Ézs 60,2). A megváltott nép boldogsága
60,1Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. 2Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.
Hogyan kell betölteniük ezt a feladatot? Az apostol három antitézissel fejti ki tanítását (1Pt 5,2–3):
- a) ne kényszerből, hanem önként (ne sóhajtozva, hanem örömmel);
- b) ne nyerészkedésből, hanem készségesen;
- c) ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik
példaképei a nyájnak.
Péter apostol inti a presbitereket, hogy a szolgálat elvállalásakor ne külső, hanem belső motiváció vezérelje őket. Isten nyájának az ügye megkívánja, hogy örömmel és készségesen lássák el a megbízatásukat. A gyülekezetben való szolgáló tisztség bizonyos hatalmat biztosít a közösség tagjai felett. Ezt a hatalmat csak Jézus példája szerint szabad gyakorolni, aki ezt mondta a tanítványoknak: aki első akar lenni közöttetek, legyen mindenki ragszolgája (Mk 10,44). A presbiterek nem a főpásztor helyettesei, hanem Jézus Krisztus szolgái, az ő képviselői. A megbízást szolgálatra kapták, nem arra, hogy uralkodjanak a rájuk bízottak fölött. Feladatuk betöltésével Jézus Krisztus pásztori és felvigyázói szolgálatára kell utalniuk (2,25), és így lehetnek példaképek (τύποι) a nyáj előtt (Fil 3,17; 1Tessz 1,7; 1Tim 4,12; Tit 2,7).14 Leonhard Goppelt rámutat arra, hogy a τύπος nem eszménykép, hanem olyan példakép, amelynek formáját és tartalmát Isten határozza meg. A keresztyén ember élete csak akkor válhat példává, ha az az Ige útmutatását követi. alkotó köve Isten lelki házának.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az elöljárók legyenek megértőek szelídek és tisztelettudóak. Mondjanak le uralkodói hajlamukról, és gyakorolják a közösségépítő együttérzést. A presbiteri tisztségről szóló szakasz ezzel az intelemmel zárul: ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad (5,5). Vagyis a gyülekezet tagjai, a fiatalabbak becsüljék meg azokat, akik a rend fenntartására ügyelnek (vö. 1Tessz 5,12–14; 1Kor 16, 16), egymás iránt alázatot tanúsítsanak, keressék a testvérek irgalmasságát, jóindulatát, mert csak egymás terhének hordozása által tölthetik be Isten törvényét, a szeretet parancsát (Gal 6,2).
Ma is sokan elvesztik életük értelmét, tartalmát, igazi célját, mert szívükből hiányzik Isten. Péter apostol szívét pedig éppen az a boldogság járja át, hogy van Istene! Nemcsak neki, hanem levele címzettjeinek is és a mai keresztyéneknek is. Nem kell keresgélni és „menni, menni” ahogyan Ady endre írta: Álmom: az Isten
Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten.
Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni.
Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Keresésünk eredményes volt az Istennel való találkozásunkban. Isten népe vagyunk. Régebben senkik voltunk, de most Isten népe vagyunk. Azért vagyunk Isten népe, mert ismerjük Isten Krisztusban adott szeretetét, irgalmát, könyörületét. Mivel megismertük, megtapasztaltuk Istennek szeretetét, irgalmát, könyörületét, ezért szeretettel fordulunk a másik ember felé, ezért irgalmasak vagyunk, ezért, könyörületesek vagyunk. Ez Isten Igéjének, lelki házának és szolgálatának lényege. a keresztyén élet célja, értelme és feladata. Heidelbergi káténkban ezt olvassuk erről:
86.kérdés – felelet: Ha Isten minden nyomorúságunkból egyedül kegyelemből, minden érdemünk nélkül Krisztus által szabadít meg, akkor miért kell jót
cselekednünk?
Azért, mert miután Krisztus minket vérén megváltott, Szentlelkével meg is újít, hogy hozzá hasonlókká legyünk, hogy a sok jóért Isten iránti hálánkat egész életünkben megmutassuk, és őt dicsőítsük. Továbbá azért, hogy ki-ki a maga
igaz hitéről a hit gyümölcseiből bizonyosságot szerezzen. Végül azért, hogy
istenfélő életünkkel másokat is megnyerjünk Krisztusnak.
Így legyen, ámen!