Isten műhelyében
Lekció: Róma 8, 28-39.
„Saul pedig egyetértett István kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagy siratást tartottak felette. Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban.” ApCsel 8, 1-8.
Múlt vasárnap István vértanúról szólt az ige közöttünk. Most pedig folytatjuk: mi történt István halála után? Lukács leírja, hogy István meglincselése csupán a vihar előszele volt a fiatal Jézus-követő közösség életében. István halála napján kitört a vihar: nagy üldözés kezdődött. Ez az üldözés felborítja a nyugalmat. Ez már nem az a fenyegetőzés, amit az apostolok eddig átéltek, hanem vérre megy! A Sátán erősebb támadásba lendül a félelemkeltéssel, ellenséges emberi eszközökön keresztül. Itt kiderül, hogy a Jézushoz tartozás veszélyes: bele is lehet halni. Ijesztő helyzet. (Amikor a természet hirtelen úgy elszabadul melletted, hogy elveszted a kontrollt, és megérzed a kiszolgáltatottságodat). István meghal, a következő lépés pedig nem az, hogy megbűnhődnek a gyilkosai, hanem az, hogy kitör a vihar a barátai felett. Ez a vihar elsősorban a görög nyelvű, hellenista kultúrájú testvéreket érintette, a héber hagyományú zsidó-keresztyének, még maradhattak a városban (apostolok). Mik a további lépések? Az üldözés következménye: az üldözöttek szétszóródtak Júdea és Samária területén. És a szétszóródás következménye? „Akik pedig szétszóródtak… hirdették az igét” Más szóval Jézusról tanúskodtak, Jézust képviselték. Jézussal szóródtak szét, és őt vitték a szívükben, életükben, mutatták be azoknak, akikkel találkoztak. Mit is ígért Jézus? „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” ApCsel 1, 8.
Egy nagyon érdekes folyamatot láthatunk itt az első gyülekezet életében: a történet azzal kezdődik, hogy kitör a vihar, a Sátán támadásba lendül, fenyegeti, megrázza, terhelés alá helyezi Isten gyermekeinek életét, és azzal fejeződik be, hogy mindezeken keresztül, és mindezek által Isten beteljesíti ígéretét gyermekeinek életében, jót hozva ki ebből a helyzetből. Ez a minta azóta is ismétlődik hívő emberek, közösségek életében. Figyeljünk ma erre és értsük meg a nekünk szóló üzenetét: 1. Isten gyermekei életének természetes velejárói a viharok: a hit nem elkerülni segít a viharokat, hanem átmenni rajtuk. 2. A vihar – a gonosz támadása is – Isten kontrollja alatt van, és ezen keresztül Isten az ő tervét munkálja, hozza ki gyermekei életében. 3. Isten terve és akarata velünk az, hogy ne önmagunk körül forogjunk – akár vallásosan is -, hanem Jézust vigyük, róla tanúskodjunk a világban, legyünk az ő eszközei mások életében.
- A hívő élet természetes velejárói a viharok. Jézus készíti erre a tanítványait: János 15, 20-21. 16, 1-4. 33. „Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok… Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennen. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
A hit nem arra való, hogy elkerüljük a nehézségeket, hanem arra, hogy legyen erőnk átmenni rajtuk. A hit lényege ugyanis nem a megkíméltség és a könnyű élet, hanem az, hogy mi Jézussal élünk. Jézussal vagyunk minden helyzetben – vagyis Jézus velünk van minden helyzetben. Ő pedig legyőzte a világot, övé minden hatalom, nem ejti ki a kezéből az övéit, át tud vinni a viharon.
Készüljetek erre – mondja Jézus -, hogy el ne tántorodjatok, meg ne ütközzetek! Ha valaki másra készül, meglepődhet és csalódhat Isten mellett. Miért mondja ezt? Mert a kezdetektől él az Istent kereső emberekben egy ábránd: Ha Istenhez tartozom, és elég jól viselkedem, akkor csak jó dolgok fognak velem történni. Ha ő szeret, akkor nem lesz nehézség, teher és fájdalom. Eszerint a gondolkozás szerint, ha valami rossz történik velem, az azért van, mert valami rosszat tettem és büntetést kapok, vagy mert nem szeret esetleg igazságtalan az Isten. Jób barátai így keresnek mindenáron valami okot Jób életében, ami megmagyarázná szenvedését: „azért érnek tragédiák, mert…” Isten azonban megfeddi őket, mert ez hamis, kegyetlen és istentelen gondolkodás. A Biblia nem erről beszél.
Ha az ember nem figyel arra, amit Jézus mond, akkor megütközhet és eltántorodhat a nehéz időkben. Hogyan jelenik meg ez a fajta gondolkodás ma? Ha olyannak a szenvedését látja az ember, akit nem annyira szeret, hajlamos azt mondani: megérdemelte. Ha azonban a saját életében, vagy szeretettei életében támad vihar, akkor hajlamos azt mondani: én jó voltam, nem ezt érdemeltem! Haragszom Istenre, mert nem adta meg azt, amire vágytam, nem kímélt meg engem a bajoktól. Ilyen Istenben nem hiszek…
Jézus világosan elmondja tanítványainak: jönnek majd nehéz napok, ne ijedjetek meg! Ne ütközzetek meg. Ez hozzá tartozik Isten gyermekeinek életéhez. Nem arról van szó, hogy nem szeretlek benneteket. Ebben a világban nyomorúságot hordozunk. Vannak viharok. Én azonban veletek vagyok a viharokban, ne féljetek, bízzatok bennem, én legyőztem a világot. Péter apostol erre emlékezve írja: „Testvéreim! A szenvedés tüze miatt, ami megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket!” 1Péter 4, 12. Hiszen Jézus előre megmondta.
Isten gyermekeinek az életéhez hozzátartoznak a viharok. A hit nem azt jelenti, hogy mindig könnyű körülményeket kapsz, elkerülöd a viharokat, hanem azt jelenti, hogy Jézussal élsz, egyre erősebben bízol benne, és vele nézel szembe a viharokkal és mégy át a rajtuk: lesz erőd a nehézségek között értékes életet élni Jézussal.
Kedves szemléltetést kaptunk a múlt heti gyermektáborban arról, hogy mit jelent a hit a megrázkódtatások között. Az egyik apuka feldobta, majd elkapta 10 hónapos gyermekét. A gyermek arcán mosoly volt közben. Bizalma csak erősödött édesapjában: az ő kezéből nem eshetek ki. Másik oldalról nézve: az a szülő, aki mindentől megkíméli a gyermekét, nem jól szereti. Nem lesz életképes, teherhordásra és felelősségvállalásra képes az az ember, aki így nő fel.
Isten szeretetének világos bizonyítéka nem az, hogy minden szenvedéstől megkímél, hanem hogy egyszülött Fiát nem kímélte, hanem odaadta érted, bűnös emberért, hogy megmentsen. Ennyire fontos vagy neki, ennyire ragaszkodik hozzád. Minden viharban. Ha rá bízod az életedet egy vihar sem választhat el tőle többé!
Hogyan jelenik meg a megkíméltség álma életünkben? Mit jelent ezzel szemben a mindenen át Istenbe kapaszkodó hit ereje a próbákban? Két szélsőséges példa jutott eszembe. Nick Vujicic, aki végtagok nélkül él néhány hónap múlva Budapestre látogat, hogy – a plakát szerint – a hit a reménység és a szeretet erejéről beszéljen. Ez az ember élete egy pontján felismerte, hogy szenvedéssel teli helyzetének célja van és nem oka. A cél pedig nem az, hogy Isten őt kínozza, hanem, hogy megmutassa dicsőségét: milyen gyönyörű élet bontakozik ki ezek között a körülmények között Jézussal járva. Nick azóta erről beszél, amerre csak jár.
A másik példa feleségem gyermekkori barátnője és a családja. A nő progresszív izomsorvadásban szenved, ami tizenéves korában derült ki: 45 évesen tolószékben ül, már az arcizmait sem tudja rendesen használni, 2 óránként ápolásra van szüksége. A lakásuk, amelyben háziasszonyként szeretettel fogadott bennünket úgy van kialakítva, hogy amennyire lehet önállóan mozogni tudjon benne. A konyha úgy épült, hogy tolószékből főzni tudjon – azóta már főzni sem tud. Családjával együtt tudják, hogy néhány éven belül meg fog halni. Szerető férje és két szép gyermeke van. A férje úgy vette feleségül, hogy ismerte betegségét, és hűséggel mellette áll, mert ő nem az egészséges testet szerette, hanem a feleségét… Az asszony pedig nem siratja magát, hanem arra törekszik, hogy minél több közös élménye legyen családjával, gyermekeivel. Ő úgy mondja: emlékeket gyűjt a gyerekeivel. Ha majd meghal, a gyermekei emlékezhessenek rá: volt egy édesanyjuk, aki szerette őket, s akivel sok boldog pillanatuk volt. Ez a család Jézussal él, az ő kezét fogják ebben a viharban, és tőle kapnak erőt, szeretetet, örömöt minden nap, hogy boldog életet éljenek a viharban is.
- Mindeközben Isten gyermekének tapasztalata az, hogy a nehézségek, viharok kontroll alatt vannak, és azokon keresztül az Úr formálja, edzi az övéi életét. Az üldözés, a bajok forrása nem Isten. Az első gyülekezet üldöztetésének a forrása is az emberi gonoszság illetve mögötte ott a Sátán támadása. Megtehetné, hogy megkímél ezektől? Megtehetné. Mégsem teszi ezt minden esetben, mert még ezek is javára válnak a hívő embernek, mert különleges eszközök lesznek Isten kezében, hogy jót hozzon ki gyermekeinek életéből. Így igaz az ige: „Akik Istent szeretik azoknak minden a javukra szolgál…” Róma 8, 28.
Az első gyülekezet ezt az ígéretet és küldetést kapja Jézustól: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” ApCsel 1, 8. Megtörténik pünkösd, eljön a Szentlélek. Megalakul az első gyülekezet. megtér 3000 ember és folyamatosan növekszik a közösség. Csodálatos napok. Nagy megtapasztalások. És kicsit bent feledkeznek Jeruzsálemben. Azután berobban az üldözés, kitör a vihar. Fájdalmas, érthetetlen, kegyetlen. Mégis mi a folytatás? „mind szétszóródtak Júdea és Samária területén… Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.” A hit – Jézus jelenléte a hívők életében – és a vihar együtt kimunkálja Jézus ígérete és küldetése következő lépcsőjének megvalósulását. Nem egy jeruzsálemi gyülekezet létrehozása a cél csupán. Tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, az egész földön!
Istennek van egy terve az életeddel. A terv lényege, hogy vele élj és meglátsszon rajtad az ő dicsősége, kiderüljön, hogy mivé lehetsz az ő kezében, mit tud ő kihozni belőled. Ő ezt munkálja folyamatosan. Mi sokszor megelégednénk jóval kevesebbel: Egy átlagos életpályával, ahol minden kényelmes, kellemes, és könnyű. Isten terve azonban az, hogy egyre inkább Jézus arcára formáljon bennünket. Hívő emberként is nagy kísértést jelent, hogy letáborozzunk az eddigi megtapasztalásaink mellett. Van már valamilyen hittapasztalatunk. Megéltük Isten munkáját életünkben, bizonyos dolgok megváltoztak, felismertük csodáit, szabadítását, győzelmét életünk bizonyos eseményeiben. Úgy érezzük, itt meg is állhatunk pihenni. Ebből megélünk most már életünk végéig. Van miről bizonyságot tennünk (nem erre utal-e az, ha hitünkkel kapcsolatos beszámolóink mindig évekkel ezelőtti eseményekről szólnak, ha ellene vagyunk minden változásnak, mert úgy akarjuk csinálni, ahogy /meg/szoktuk?) Isten azonban nem gondolja úgy, hogy befejezte volna a munkát életünkben. Ennek legvilágosabb bizonyítéka, hogy megértük ezt a mai napot is. Van még mit formálnia, van még mit nevelnie, tisztítania rajtunk. Van még mit tapasztalnunk az ő szeretetéből és hatalmából, és van még újabb feladata számunkra. Az ő terve nem az, hogy álljunk meg, ott, ahol vagyunk, hanem: tovább újabb kihívás, újabb út, újabb bizalom, újabb tapasztalata annak, hogy Isten szabadító, újabb csodák.
Életünkben általában a nehéz helyzeteket, fájdalmakat látjuk veszélynek, pedig az igazi veszély, ami egy hívő emberre leselkedik éppen a jólét és a kényelem. Ha minden úgy alakul, ahogyan mi elképzeljük, ha csak sikereink vannak. Ez megpróbálja az emberségünket és az Isten-kapcsolatunkat egyaránt. Az egyház életében is azok a legveszélyesebb időszakok, amikor jólétben, kényelemben, hatalmi pozícióban van. Belülről ez gyengít. A szükség, az üldöztetés, a nyomorúság mindig megerősítette az igaz egyházat. Közelebb vitte Istenhez.
Sokszor a szükségben, a présben, a nehézségek között munkálja ki Isten életedben az ő tervének következő lépését. Ezért nem elkerülni, lerázni, csak túlélni kell a nehézségeket, hanem keresni: ebben a helyzetben, mi Isten akarata velem? Mit akarsz erősíteni, munkálni, formálni bennem most, Uram?
Így éltük meg a gyülekezetben sokan azt az elmúlt időszakban, hogy azon a szükségen keresztül, hogy több munkatárs elment gyülekezetünkből, Isten nagyon komoly értékeket formált ki a gyülekezetünkben. Sokkal világosabban kezdjük érteni, hogy mit jelent az egység, hogy egymás nélkül nem tudunk hívő életet élni és szolgálni az Úrnak. Csak azzal tudunk Jézusról tanúskodni, amiben egy szívvel, egy lélekkel egyek vagyunk. Megértettük, hogy változnunk kell, s nem feltétlenül kell mindennel foglalkozni, amit megszoktunk. Megértettük, hogy Isten mindenki mozgósítani akar, és sokan álltak be a szolgálatba, mert a szükséghelyzetben világosan láttuk, hogy szükség van rá. Ez által nagy lépést tettünk Isten terve felé, amely azt mondja, hogy a Krisztus teste szolgáló közösség. A szükséghelyzeten keresztül Isten elvezetett bennünket arra, hogy elméleteket végre a gyakorlatban is kipróbáljunk, és olyan értékeket tapasztaljunk, amelyekben már nem akarunk visszafejlődni. Isten a szükséget, a kényelmetlent, a fájdalmast is felhasználja életünk formálására.
Mit munkál Isten életedben a szükségen keresztül most? Azokon a dolgokon, körülményeken keresztül, amelyeket nehezen hordozol, nem szeretsz, fájdalommal élsz meg? Azon túl, hogy várod, kéred ezeknek a körülményeknek a megváltozását, felteszed-e a kérdést nyitott szívvel: Uram, mit akarsz most munkálni az életemben ezen keresztül? Mit akarsz tanítani nekem, gyakoroltatni velem? Mire akarsz használni engem ebben a helyzetben?
- Végül pedig lássuk meg, hogy Isten terve az életünkkel – amit a szükségekben és viharokban is munkál – az, hogy kilépjünk az önmagunk körül forogásból és mások felé szolgáljunk, másoknak is tovább adva az evangéliumot. Jó lett volna Jeruzsálemben maradni, de ki vitte volna el az örömhírt Samáriába? És hogyan jutott volna el ide hozzánk? Isten az első gyülekezet tagjait akarta ebben használni, és ma is azokat akarja használni, akik már ismerik őt. Megtehetné, hogy nélkülünk végzi el emberek hitre juttatását angyalokon keresztül? Megtehetné. Azt látjuk azonban, hogy ő nem így teszik. minket használ, s közben minket is formál. Küldetésünk van.
Micsoda erő és hitelesség, amellyel Nick Vujicic kezek és lábak nélkül, de ragyogó arccal bizonyságot tesz Isten szeretetéről? Stadionok telnek meg, sok ezer ember hallgatja meg, és sok ezer ember élete változik meg ezen keresztül. Ha ő nem mondaná, és nem így mondaná, akkor ezek az emberek kitől hallanák?
Ha rajtad keresztül nem érhet el azokat az embereket, akik között élsz, akkor azokat ki fogja elérni? Tudod-e így látni az életedet? Egy hónappal ezelőtt hallottuk az istentiszteleten, hogy Isten ezt mondta Ábrahámnak, s ezt mondja nekünk is: „Megáldalak… és áldás leszel.” 1Mózes 12, 2. Áldottá akar tenni, de ennél még sokkal nagyobb terve van: ÁLDÁSSÁ AKAR TENNI TÉGED! Nem elég, hogy te ismered Jézust, olvasod a Bibliát, imádkozol, jársz a közösségbe, és ez neked békességet jelent – másokat is erre akar hívni rajtad keresztül Jézus. Nem elég, hogy te biztonságban vagy az ő kegyelmében, te ismered a menedéket, másokat is ebbe a menedékbe akar meghívni általad! Áldássá, segítséggé, útmutatássá, mentő kézzé kell lenned mások számára. Ehhez pedig présbe kell engednie. Hogy erősödjön a bizalmad, hogy tisztuljon a hited, hogy megtapasztald az ő jelenlétének csodáját, és hogy látsszon az életeden Jézus. A kényelemben nem látszik. Edzés nélkül nincs erő. Sokszor a kényszer hatására megyünk csak arra az útra, ahová Isten hív, a szorítóban vagyunk csak hajlandóak változásra.
„Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.” Csak néhányan voltak hivatásos igehirdetők – mint például Fülöp az evangélista -, de mindenkire igaz volt: akik pedig szétszóródtak, hirdették az Igét. Életükkel és szavaikkal egyaránt. Ez ma is Isten minden gyermekének, Jézus minden tanítványának, a gyülekezet minden tagjának küldetése. Összejövünk hallgatni az igét, beszélgetni róla, együtt imádkozni, dicsőíteni Urunkat, egymást erősíteni. Isten azonban azért szór szét bennünket a világban, hogy tanúskodjunk róla. Ha vele élsz, az ő tanúja vagy azon a helyen, ahol élsz: a munkahelyeden, a családodban, a szomszédaid között. Ez a küldetésed. Erre készít fel ő itt a gyülekezetben. Fontos a közösség, de nem öncélú. Nem az Isten célja, hogy összebújj a testvérekkel, hanem hogy másokat elérjen rajtad keresztül. A kapcsolataidon keresztül. Tanúskodj Jézusról. Ez életed célja, ezt formálja benned ő. Nem magadat kell bemutatnod, hanem Jézust, akinek az irgalmából élsz. Ez pedig ott látszik meg a legtisztábban, ahol a te erőd és nagyszerűséged véget ér, ahol nehézségekkel küzdesz. „A kegyelem életünk repedésein keresztül ragyog át” (Philipp Yancey).
Isten ma is arra hív meg, hogy Isten műhelyében lásd életedet. Ha egyszülött Fiát, Jézust odaadta érted, meg tudsz bízni benne, hogy a javadat akarja most is? Engedd, hogy formáljon, vezessen, áldássá tegyen mások számára!