Szolgáló életszemlélet – 2.
Olvasandó: Márk 10, 35-45. János 12, 20-33. 13, 1-17. ApCsel 3, 1-10. Filippi 2, 1-11. 2Péter 1, 1-12.
„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.” Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában” – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” János 9, 1-7.
Ismét küldetés vagy szolgálat vasárnapot tartunk, amikor arra szeretnénk figyelni, abban megerősödni, hogy a keresztyén élet küldetésben járó, szolgálatban álló élet.
A szolgálatról leggyakrabban valamilyen feladat, konkrét tevékenység ugrik be. Valami, amit szolgálatként végzek…
A Biblia azonban nem egy konkrét tisztséggel, vagy feladattal kezdi, amikor szolgálatról, küldetésről beszél, hanem arról, hogy a küldetéstudat az élet minden területét átfogó életszemléletet jelent. A szolgálat, a küldetéstudat életlátás, amiből a cselekedet kivirágzik. Nem arról van szó, hogy az életünket különböző területekre daraboljuk fel: ezt szolgálatként végzem, ezt meg megélhetésemül, amazt pedig szórakozásból, hanem arról van szó, hogy az életem szolgálat. Minden területen szolgálatban állok. Ebből a szemléletből nőnek ki cselekedeteim, mint gyökérből a növény és a gyümölcsök. Még mindig a gyökérrel fogunk foglalkozni, mert egészséges gyökér nélkül nincs élő gyümölcs.
Jézus egész földi életében szolgálatban állt. A leghatározottabban kinyilvánítja, hogy ő szolgálni jött erre a világra: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” Márk 10, 45. Szolgálatra hívta el tanítványait is. „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” János 13, 15. A keresztyén ember, Jézus tanítványa ma is küldetésben jár. A hívő ember élete szolgáló élet.
Jézus erre készíti fel, erre tanítja tanítványait. Az ő tanítása pedig nem elméleti oktatás, hanem gyakorlat. Gyakorlat közben, az élt eseményekkel tanít. Így volt ez akkor is, és így van ez ma is. Ezért nem lehet fotelből keresztyénnek lenni, megtanulni könyvből a hitet. Jézus életlátást, életgyakorlatot tanít, és gyakoroltat velünk ez pedig csak valós élethelyzetekben megy. Tudsz-e így tekinteni életed minden helyzetére: mit tanít nekem ezzel, ezen keresztül az én Uram?
Mit tanít Jézus tanítványainak és nekünk a vakon született emberrel való találkozáson keresztül a szolgáló életszemléletről?
Mindannyiunk előtt ismerős kritika szemlélete. Ez a bűnös ember alaplátása a mindennapokban, innen indulunk. A tanítványok látnak egy szorult helyzetben levő embert, aki születésétől fogva vak, orvosilag gyógyíthatatlan. Azzal a szemmel látják ezt az embert, ami nekik van, azt a kérdést teszik fel, ami az ő szívükben van: ki a felelős? Ki vétkezett, ez vagy a szülei? Ez a kritika szemlélete. A felelőskeresés szemlélete. Az ember látja, hogy valaki bajban van, probléma van, hiány van: keressünk felelőst! Így van ez ma is. Figyeljük meg, milyen magától értetődő számunkra ez a látás! Ha észrevesszük a bajt, a szenvedést a világban, a rendetlenséget a városban, országban, a problémát, a hiányt a gyülekezetben, könnyen, természetesen adódik a kérdés: ki a felelős ezért? Ki a hibás? Kinek a dolga lenne ezt megcsinálni? És miért nem teszi meg? Miért nem teszi jól a dolgát?
Hányan hibáztatják a vezetőket mindenért? Még az időjárás is miattuk rossz… A másik embert, aki élhetne másként, és akkor más lenne a világ. És hányan hibáztatják Istent, hányszor hangzik el nyíltan vagy burkoltan, hogy Isten nem jól végzi a dolgát, ő a felelős, ha ilyen ez a világ. A bűneset után közvetlenül már Ádám is ezt mondta. Ő evett a gyümölcsből, és amikor Isten kérdőre vonta, ezt mondta: vagy a másik ember vagy az Isten. Azért tettem ezt. „Az asszony, akit te adtál mellém…” 1Mózes 3, 12.
Jézus egy másik látásra tanítja tanítványait. Mit válaszol a feltett kérdésre? Rossz a kérdés. Jézus más szemmel néz a hiányhelyzetre, problémára, a bajban levő emberre. És erre a más látásra tanít bennünket is. Mert meg kell változnia a látásunknak. Nem csak az a baj, hogy időnként olyan dolgokat teszünk, amelyek nem tetszenek Istennek, hanem az hogy az egész életlátásunk és gondolkozásmódunk más, mint Istené. Ezért vagyunk bajban, ezért vannak olyan cselekedeteink, szavaink, amelyek eltérnek az isteni rendtől, mert a gondolkozásmódunk, a látásunk eltér tőle. Ezért van szükségünk arra, hogy új szívet, új látást kapjunk Jézustól, és tanítványként is egy életen át tanuljuk Jézus látását és igazítsuk hozzá a mienket. Ahhoz hogy valóban szolgálni tudjunk, úgy ahogyan azt Isten elgondolta, először a szívünknek, a látásunknak kell megváltoznia.
Jézus egészen más látása: a felelősre vonatkozó kérdésre nem akar felelni. Sem ez, sem a szülei. Nem ez a kérdés, hogy ki a felelős. „hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”
Nem az a kérdés, hogy ki a felelős, hanem az a kérdés, hogy Isten mit tenne ebben a helyzetben? Nem felelőst kell keresni, hanem el kell fogadni a helyzetet úgy, ahogy van, és végiggondolni, hogy ez a helyzet is arra való, hogy Isten művei nyilvánvalóvá legyenek. Mi Isten fő műve? Miért jött el Jézus? „hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” Márk 10, 45. Ez Isten cselekedete. Helyreállítani azt, ami eltörött, megmenteni az elveszettet, segíteni a bajba jutottnak. Helyreállítani az ember életét, akit a bűn elszakított Istentől, és meggyógyítani ezt a világot, amit a bűn megtört, megbetegített, tönkretett. Jézus ezért adta az életét. Ki a felelős? A bűneset elmondja, hogy az ember a felelős: Isten ránk bízta a világot, és mi hűtlenek lettünk hozzá. Ezért romlott el az, ami eredetileg jó volt. A szenvedés, hiány, hiba, betegség, szomorúság, félelem, halál így tört be Isten jó világába, mert minden eldeformálódott az ember bűne miatt. A Biblia nem tanítja azt, hogy a konkrét szenvedés azért van, mert valamilyen bűnöd miatti büntetés – Jézus pont ebben a történetben ezt nagyon világossá tesz! -, de azt tanítja, hogy a világ az ember bűne miatt van tele gyötrelemmel. Mi vagyunk a felelősök ezért az egészért. Jézus pedig nem azt kérdezte, hogy ki a felelős, hanem eljött, hogy váltságul adja az életét, hogy megváltsa az elbukott és elveszett embert és helyreállítsa, meggyógyítsa ezt az összetört beteg világot, betöltse a hiányt. Ezt a megváltást végezte el a kereszthalálával és feltámadásával, ennek kivitelezésén munkálkodik most is, és ezt fogja teljességre juttatni akkor, amikor visszajön, és Isten újjáteremt mindent: tökéletesen helyreállítja ezt a világot és az életünket (a testünket is!), s megszüntet mindent, amit a bűn rontása hozott a világba.
Jézus ezzel a szemlélettel jött és erre tanít bennünket is. Ezt jelenti a szolgáló életszemlélet. Minden helyzetet, minden hiányt így látni: „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” A vakon születettel való találkozást is így látja: Itt egy helyzet, ami azért van, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne Isten nagy cselekedetei.
Mire indítja Jézust ez a látás? Arra, hogy tegye azt, amit az Atya ebben a helyzetben rá bízott. Hogy adja, azt amije van, hogy segítsen azzal, amivel ő tud. Meggyógyítja a vakon születettet. Ez a történet annak demonstrációjává lesz, hogy Isten ezt munkálja itt a világon: a vak szemeit megnyitja, a beteget gyógyítja, az eltörtet helyre állítja, a szükséget betölti, a bűnöst megtisztítja.
Mire indít bennünket? „Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem.” – mondja Jézus. NEKÜNK. Vagyis a tanítványainak is. A keresztyéneknek is. Nekünk is. Erre a szemléletre tanít ma minket is.
A tanítványok azt kérdezik: ki a felelős? Jézus tulajdonképpen visszadobja nekik a labdát: Felelősségről beszélünk? Akkor mondok valamit: nekünk, Isten gyermekeinek Isten műveit kell cselekednünk! Ez a mi felelősségünk. Ha látunk egy helyzetet, látunk egy problémát, egy hiányt, egy szenvedő embert, akkor meg kell vizsgálnunk: mit gondol erről Isten? Mit akar itt munkálni Ő? Mi lenne itt az ő akarata? Mit tehetek én? Mit bíz rám az Úr? Ki a felelős? Ezért én vagyok a felelős! Itt van a felelősség. ISTEN BE AKAR VONNI TÉGED AZ Ő GYÓGYÍTÓ TETTEIBE!
Egy fiatalember egyszer meglátott egy szegény kislányt koldulni az utcán. Feltekintett ez égre, és így kiáltott: Isten, miért nem teszel valamit? Az Úr ezt válaszolta neki: már tettem valamit. Megteremtettelek téged!
A kritika észreveszi a hiányt és felteszi a kérdést: ki a felelős, ki a hibás, kinek kellene megoldania? A szolgáló életszemlélet is észreveszi a hiányt. Nem tesz úgy, mintha minden rendben volna. Észreveszi a hiányt, és más szemmel néz rá. Azért van ez így, hogy Isten cselekedete legyen nyilvánvaló.
Ezért először is Istennel kell beszélni erről a helyzetről. Egyébként a tanítványok ezt az egyet jól teszik ebben a történetben: Jézusnak teszik fel a kérdésüket. A kérdés már nem jó, de legalább jó helyen teszik fel, és így meghallják az ő válaszát, és más szemmel tudnak ránézni a történetre. Istennel kell beszélni arról, amit észrevettem. Ha valamilyen hiányt, hibát, bajt fedezel fel a a környezetedben, testvéred vagy a gyülekezet életében, akkor azt tekintsd szolgálatra elhívásnak az Úrtól. Nem véletlenül vetted észre, jutott tudomásodra. Ne híreszteld, panaszold, kritizáld, hanem először is kezdj el érte őszintén imádkozni! Vidd oda Isten elé! Azért mutatta meg neked, hogy legyen, aki elé viszi. Nem azért, mert ő nem tudna róla, és tájékoztatni kellene őt erről. Hanem azért, mert ő be akar vonni téged az ő munkájába. Az ő munkájába. Vagyis nem neked kell valami okosat kitalálni, hanem Isten megoldásáért imádkozni! Mennyire más lenne körülöttünk a világ, ha csak elkezdenénk odaszántan imádkozni azokért a problémákért, amiket észreveszünk, és szóvá teszünk!
Vidd oda Isten elé. Közben Isten azt is meg tudja mutatni, hogy mi az, amit rád bíz ebben a helyzetben?
Ha látunk egy hiányhelyzetet, egy problémát, valamit, ami megoldatlan: a gyülekezetben, a világban magunk körül, nem felelőst kell keresni, hanem azzal, amink van, ami adatott nekünk, ami ránk bízatott, tenni, amit mi tudunk! Nyilvánvalóvá tenni Isten művét, Isten szeretetét! Jézus megteszi azt, amit ő tud: meggyógyítja ezt a vakot. A tanítványai néhány évvel később, pünkösd után az Ékes-kapuban ezt teszik egy sántával: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” ApCsel 3, 6.
Amim van azt adom neked. Lehet, hogy gyógyítani nem tudok, de amim van, azzal segítek. Az Úr Jézus segített ezen az emberen, azzal, amije volt. A tanítványok az Ékes kapunál szintén segítettek azzal, amijük volt. Neked mid van? Azzal mit tudsz tenni? Megteszed? Ez a te felelősséged!
Amid van, azt adhatod. Nem azt, amid nincs. Amid van. „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” Prédikátor 11, 4. Aki mindig azt nézi, hogy neki milyen kevés van, az soha nem segít. Isten soha nem azt kéri, nem azt akarja használni, amid nincs, hanem azt, amid van, amit rád bízott, amit nálad tett le, hogy azzal megmutasd az ő nagy tetteit, segítségét mások életében! Használod? Arra, amire adta? Vagy felelőst keresel?
A 72 óra kompromisszum nélkül akció, ami jelenleg is folyik a városban. Sokan kérdezik, hogy mi az értelme? A fiatalokkal megéreztetni ezt a valóságot: ne azt kérdezd, hogy kinek kellene megtennie, kinek a dolga, ki a hibás, ki a felelős, hanem lásd meg, hogy tehetsz valamit. Ez a te felelősséged, és tedd: a környezetedért, a közösségedért, a városodért, a családodért, a gyülekezetedért, a nemzetedért.
Ha hiányt látunk, az egy lehetőség arra, hogy mi is részt vegyünk Isten nagy munkájában. Ez a szolgálat életszemlélete. Mit teszünk mi, akik azt az Úr Jézust követjük, aki önmagát adta a golgotai kereszten? Elhagyta a mennyei dicsőséget, szolgai formát vett fel, szenvedett – nem csak Poncius Pilátus alatt, hanem megszületése pillanatától fogva egészen a poklokig? Ki volt a felelős? Az Úr Jézusnak miért kellet szenvednie? Mert nem jó az Isten? Nem. Jézussal valami baj van? Ő nagy bűnös? Nem. Hanem? Azért kellett szenvednie, hogy az Isten megmutassa a nagy művét. Az emberrel, velünk van a baj, mi vagyunk a felelősek, de ő nem a felelősséget kérdezi, hanem eljön és megment bennünket, mert mi magunk nem tudjuk ezt megtenni. Nem kérdezi, hogy ki a felelős, hanem odaáldozza magát, így teszi meg az, amire szükség van, hogy megmentsen bennünket. Mi ebből élünk! És őt követjük! A követés azt jelenti, hogy azon megyünk keresztül mi is, amin ő. Ez odaszánással jár, áldozathozatallal jár. A kritika nem kerül semmibe. A szeretet ott kezdődik, ahol fáj. Ahol nekem kell lemondanom valamiről, amiről nehéz. Nem azt keresem, hogy ki a felelős, hanem felismerem az Isten előtti felelősségemet.
A szolgáló életlátás azt jelenti, hogy meglátom minden helyzetben: azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek Isten tettei. Meglátom azt is, hogy Isten embereken keresztül segít. Számít arra, hogy a szemed és a szíved, észreveszi a hiányt, és nem megy el mellette érintetlenül. De észreveszi azt is, amit kaptál tőle, és azt is, hogy azzal miben és hogyan tudod betölteni a hiányt. Te is az eszköze vagy. Neked is adott, rád is bízott dolgokat. Megmutatod-e azzal az Isten nagy művét?
Kérdések az igehirdetéshez:
- Konkrét példákkal beszéljük meg, hogyan változatja meg egy-egy helyzethez való hozzáállásunkat annak felismerése, hogy „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”?
- Nem felelőst kell keresnünk, hanem saját felelősségünket felismernünk Isten munkatársaként. Mit jelent számodra ez a felismerés?
- Ha problémát, hiányt veszel észre magad körül, tekintsd azt meghívásnak arra, hogy imádkozz érte. Mi történt, amikor ezt komolyan vetted, és mi történt, amikor mást tettél?
- Isten mindig azzal akar használni, amid van, és nem azzal, amid nincs. Mit jelent ez számodra önértékelésed és küldetéstudatod szempontjából?