Öröm a megpróbáltatásban
Olvasandó: Jakab 1, 1-18.
„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember… Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” Jakab 1, 2-8.12.
Újbor ünnepe az őszi betakarításért való hálaadás alkalma. Hálát adunk Istennek ajándékaiért. A termés betakarítása, a megajándékozottság, a hálaadás – mind az örömmel kapcsolódik össze. A Bibliaolvasó Kalauzunk szerint mai napra rendelt újszövetségi ige Jakab leveléből szintén az örömről beszél, és az örömre buzdít. Az újbor ünnepéhez illőnek érezzük az örömre buzdítást, s talán szívesen hallanánk ilyen a mai kultúrába is jól illeszkedő örömüzenetet: vegyük át Isten gazdag ajándékaként a jólétet, amiben élünk, „bibamus et gaudemus” – igyunk és vigadjunk!
Jakab azonban nem így buzdít örömre. Egészen furcsa az, amivel ő kezdi a buzdítást: „örömnek tartsátok a megpróbáltatást!” Hogyan értsük ezt a buzdítást? Mit kezdjünk ezzel a mondattal?
Mit tartunk örömnek? Attól függ ez, hogy mit gondolunk az életünk céljának, miben látjuk az élet értelmét? Jakab így látja ezt: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” 12. vers. Ennek a fényében kell értenünk mindazt, amit mond arról, hogy mit tartsunk örömnek. Mi az életem értelme? Mi az életem perspektívája? Alapvetően ez határozza meg azt, hogy mit értékelek.
Ebben a világban fut egy program – ma a nyugati kultúrában felturbózva. Minél jobban érezni magunkat itt és most. Ússzuk meg minél kevesebb erőfeszítéssel és minél több kellemes élménnyel. E szerint a céllátás szerint mi az öröm? Ami jól esik, ami jó érzés, ami kényelmes és kellemes (kellemes ünnepeket?!) Ez magától jön az emberből. Könnyen örülünk neki. Ami kényelmes, kellemes, élvezetes, könnyű az öröm, ami nehéz, kellemetlen, küzdelmes, unalmas esetleg fájdalmas, az nem öröm. Az a régi latin diákének, amiből idéztem két szót, így folytatódik: „Igyunk és vigadjunk, míg fiatalok vagyunk, mert jön a késői öregség és utána a halál.” Ehhez a kilátáshoz valóban az a mindennapi cél illik, hogy élj minél kényelmesebben és kellemesebben ma, mert a végén úgyis veszteni fogsz: megöregszel és meghalsz. Amíg teheted, kerülj el jó messzire minden erőfeszítést és kellemetlenséget.
A Biblia azonban más perspektívát mutat az Úr Jézusban hívő embernek! Az Úr Jézus egy olyan életre hív, amelynek a végén a halál vár, hanem az élet győzelmi koszorúja! A földi világból való távozásod egy futóverseny végén a győztes célba futáshoz lehet hasonló, amely után ünneplés következik örökké az Úr Jézussal. Az élet kiteljesedése halál nélkül, hiba és fogyatkozás nélkül, a bűn és minden következménye nélkül. A megváltás beteljesedése, amikor a bűnre való hajlamunktól – a régi természetünktől – teljesen megszabadulva, és megdicsőült, újjáteremtett testtel – betegség, fogyatkozás, öregedés és halál nélkül – dicsőítjük Istent és élünk vele együtt örökké az újjáteremtett világban.
Az Úr Jézusban hívő számára ez a földi élet a felkészülés, az edzés, az Úrral való kapcsolatban való megerősödés, a formálódás terepe. Küzdelem, amiben egyre jobban megedződünk, amelynek végső győzelmi napja a feltámadásunk lesz. Ebből a szemszögből mondja Jakab, amit mond az örömről. „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” 12. vers A cél túl van a mai napon: az élet koronájának elnyerése, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Egy győzelmi koszorú, ami tulajdonképpen élet, amit az Úr ad majd az állhatatosaknak. A végső cél nem itt van, és pláne nem az, hogy minél kellemesebben teljen el a mai napom. Nem azok a boldogok, akik megússzák, hanem azok, akik kitartanak, végig mennek, szabály szerint végig küzdik a versenyt. Nos, ha ez így van, akkor lehet örömnek tartani a megpróbáltatást vagy kísértést.
Két alapvetően más életpályamodell, életcél, életkilátás – két alapvetően eltérő értékrend. Melyik program fut a szívedben? Melyik kilátás mozgatja a mindennapjaidat?
Jakab levele, amikor örömre buzdít, tudatos életlátásra és tudatos döntésre hív. „Tartsátok örömnek.” – értékeljétek. Figyeljük meg: ő nem arról beszél, hogy mi az, ami jól esik nekünk. Mi az, ami jó érzéseket ébreszt bennünk. Az „öröm = kellemes” gondolkozásunk miatt azt hisszük, hogy örülni mindenképpen azt jelenti, hogy jó érzéseim vannak. Jakab azt mondja, hogy tudatos döntésen múlik az, hogy mit tartok örömnek. Így is lehetne mondani: értékeljétek! Tartsátok értékesnek. Valamit, ami nem okoz jó érzést, mégis értékeljetek és becsüljetek meg, vagyis örüljetek neki! Ez a felszólítás azt jelenti, hogy értékelhetünk olyan helyzetet is, amelyik az alaptermészetünk szerint nem éppen örömteli, amelyik nem kellemes és nem kényelmes, nem jó érzés: megpróbáltatás.
Fontos felismernem azt, hogy az, ami felé az érzéseim, a vágyaim, az alaptermészetem sodor vagy hajt, nem feltétlenül jó! „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” 14. vers. Ami nekem alaptermészetem szerint könnyű, magától jön, az sokszor éppen veszélyes, mert azokhoz a kívánságaimhoz kötődik, amelyek rossz irányba terelnek, vonnak és édesgetnek (lehet ez akár vonzó vágy, vagy taszító félelem.)
Tegyük helyére az érzéseinket! Ne az érzéseink határozzák meg azt, hogy mit értékelünk, vagyis mit tartunk örömnek, hanem az, hogy Krisztushoz tartozunk, és ő milyen célt adott az életünknek. Azt értékeljük, amit ő értékel, és azt utasítsuk el, amit ő elutasít. Arra mondjunk igent, amire ő igent mond, és arra mondjunk nemet, amire ő nemet mond. Tegyük ezt akkor is, ha az érzéseink teljesen mást mondanak! „Örömnek tartsátok!” – ez azt jelenti, hogy hozzatok tudatos döntést arról, hogy minek fogtok örülni!
Nem arról van szó, hogy változtasd meg az érzéseidet, és mostantól fogva okozzon jó érzést neked az, ami eddig rossz érzést okozott. Nem tudod megváltoztatni az érzéseidet. De dönthetsz úgy, hogy értékeled azt is, amitől nem érzed jól magad. Igent mondasz akkor is, amikor az érzéseid nemet mondanak és nemet mondasz arra, ami felé az érzéseid, vágyaid húznak. Ez nem kellemes, nem kényelmes, nem jó érzés, sőt nehéz harc, de a javadra van.
Így lehet javadra a kísértés, a megpróbáltatás, a próba. Jakab leszögezi, hogy a kísértés önmagában nem jó, és nem Isten a forrása. Egy gonosz világban élünk, ahol sok minden eltér már Isten eredeti tervétől. Van sok fájdalmas helyzet, ami a bűn miatt jelent meg a világban. És legfőképpen mi magunk már nem úgy működünk, ahogyan Isten eredetileg elgondolt bennünket. A kísértés és megpróbáltatás a gonosz miatt van jelen a világban, és a saját megromlott természetünkből fakadó vágyak visznek bennünket veszélyes irányba. Jakab ezt siet leszögezni, hogy senki ne tolja a bűne miatti felelősséget Istenre. Ez ugyanis a harc feladásához vezetne és halálba vinne bennünket. Istentől jó ajándékok származnak.
Nincs azonban semmi Isten tudtán és megengedő akaratán kívül. Miért engedi meg a megpróbáltatást? Miért nem kímél meg bennünket? Hogyan gondolja, hogy értékeljük, mert ez is a javunkra van?
Testvérek, ami a gonosz kezében és szándéka szerint eszköz az eltántorításunkra, az az Isten kezében próba a hitünk megedzésére. A nehéz helyzetek akár testileg akár lelkileg, a küzdelmek alkalmat adnak arra, hogy Istenbe kapaszkodva kitartsunk, és kimunkálódjék bennünk az állhatatosság és a tökéletesség. Ez ugyanis magától nincs bennünk, és csakis edzés útján tehetünk rá szert. Az állhatatosság azt jelenti, hogy a terhek és próbák között és ellenére is kitartok az Úr mellett, hűséges maradok hozzá. A tökéletesség pedig célirányosságot jelent: egyre inkább az Isten szerinti célra irányul az életem. Teljesen, minden hiba nélkül valók majd a célban leszünk, amikor Isten befejezi a megváltásunkat, de erre edz, és ebben akar formálni egyre inkább a mindennapjainkban. Ugye, hogy ehhez edzenünk kell? Még mindig olyan könnyen feladjuk, ha nehézségek támadnak és eltérünk attól a céltól, amit Isten adott nekünk, Hűtlenek leszünk hozzá, mert nem az ő szeretete, hanem a saját vágyaink, vagy félelmeink szerint döntünk a mindennapokban. Hitetek próbája állhatatosságot és célra tartást munkál!
A sportolók azért vállalnak kemény és fájdalmas edzéseket, mert csak így tehetnek szert a versenyhez szükséges erőre és kitartásra. A különleges egység kiképzésénél szélsőséges helyzetekre készítik fel a katonákat. Nem öröm sárban kúszni, jéghideg vízben ülni, de aki ezt kibírja, és hozzáedződik annak az éles és szélsőséges helyzetekben is több esélye van. Aki felkészült akar lenni, az nem annak örül, hogy „de jó, ma megint végigbuliztuk a napot és nem kellett semmit sem tanulnunk”, hanem annak, hogy „de jó, ma megint sok újat tanultam és sok mindent gyakoroltam!” Ha valaki felkészült akar lenni a nehéz meccsre, akkor kemény edzőpartnereket választ. Nem a könnyű győzelem a lényeg, hanem az, hogy fejlődjek!
Ha ezzel a látással élsz, akkor hálát tudsz adni a nehéz helyzetekért, a nem simogató véleményekért, esetleg még a támadásokért is: most megint tanultál, gyakoroltál valamit. Lelkésztársam, aki egy gázszerelővel küzdött, aki mindig csak hitegette, és nem végezte el a munkát. Felhívott, hogy ajánlja neki valakit, mert a munkát el kell végezni. Aztán azt mondta: tudod, tulajdonképpen nagy tanítást adott nekem Isten ezen az emberen keresztül. Mert nem az az igazi probléma, hogy ő hogyan lehet ilyen, hanem az, hogy engem miért hoz ki ennyire a sodromból? Mi van bennem, hogy ennyire ki lehet akasztani? Ezen a kérdésen kell most dolgoznom, hogy fejlődjek, és ezt a kérdést Isten ezen az emberen keresztül tette fel nekem. Lehet örömnek tartani egy megbízhatatlan gázszerelőt? Jakab szerint igen, a lelkésztársam szerint igen. Ha nem találkozom vele, akkor nem tudom meg, hogy mi lakik bennem?
Isten célja az életünkkel az, hogy állhatatosan célra tartsunk a mindennapokban. Legyünk hűségesek hozzá, azt tartsuk értéknek, amit ő annak tart, válasszuk azt és utasítsuk el, amit ő elutasít. Mondjunk igent arra, amire ő igent mond és nemet arra, amire ő nemet. Neki engedelmeskedjünk, ha kell a saját vágyaink, érzéseink, félelmeink, vagy a környezetünk nyomása ellenére is. Erre edz bennünket a megpróbáltatások között.
Mert az ő akarata az élet, az örök élet számunkra: az élet koronája. Az ő akaratától való eltérés útjának vége, kiteljesedése a halál. Isten menteni és megtartani akar bennünket.
Hogyan tudjuk a mindennapokban felismerni az ő akaratát? Ezt a fontos kérdést is felteszi még Jakab. Ehhez szükségünk van a bölcsességre. A bölcsesség a Biblia szerint ugyanis nem általában lexikális tudást jelent, hanem az életben az Isten akarata szerinti eligazodást jelenti. A jó és rossz út közötti különbségtétel és a jó választásának képessége. Bölcsesség azt jelenti, hogy a gyakorlatban felismerem Isten akaratát és a jót tudom választani. Bonyolult világban élünk, ahol nem is egyszerű ezt a mindennapokban felismerni. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve.”
A bölcsességet kérnünk kell. Istennek soha nem baj, ha nem tudod, de az igen, ha nem ismered be és nem kéred. Ha valakinek nincs bölcsessége… Ez költői fogalmazás. Egyikünknek sincs bölcsességünk önmagában. Mert mi nem vagyunk bölcsek! Nekünk kérnünk kell. Ez az alapbeállítás! Jó és gonosz tudása Isten kezében van. Nekünk tőle kell kérni a mindennapi bölcsességet, és ő adja! Ha nem kérjük, mert azt hisszük bölcsek vagyunk mi magunkban: ez a bűn gyökere. Kérnünk kell és Istenre figyelnünk engedelmes szívvel: mit mond az ő igéje jónak és rossznak itt és most?
Hittel és kételkedés nélkül kell kérnünk: vagyis mindent egy lapra feltéve, készen arra, hogy azt a döntést hozzuk, amit Isten megmutat. Amit Isten mond, én arra bízom magam. A kételkedés itt ebben a szövegösszefüggésben azt jelenti, hogy van egy megoldásom, aztán majd eldöntöm, hogy Istenét vagy a sajátomat választom. Isten mindig megmutatja az ő útját annak, aki becsületesen kéri, és nem játszmázik vele, aki kész engedelmeskedni neki.
Boldog ember az, aki rá bízza magát! Boldog ember az, aki Isten céljára mondott igent az életében és akit Isten edzése alatt van. Boldog ember az, akit Isten vezet. Boldog ember az, aki hűségesen kitart Isten mellett. Erre hív most bennünket a mi Urunk: újuljunk meg ezen az úton.
„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan befolyásolja valódi életcélunk azt, hogy mit tartunk értéknek a mindennapokban?
- Mit jelent helyére tenni érzéseinket? Mondj példát arra, hogy érzéseid ellen illetve a természeted szerint magától értetődő úttal szemben kellett (volna) döntened!
- Milyen az, amikor „két vasat tartasz a tűzben” és milyen az, amikor mindent egy lapra feltéve kéred Istentől a bölcsességet?