Szolnok, 2019.10.27. „Egy hiányosságod van még”
Olvasandó: 1Tim 6, 6-12, 17-19.
Alapige: Márk 10,17-27
„Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.”
Szeretett Gyülekezet!
Október hónap 4. vasárnapján gyűltünk össze Isten házába. Ebben a missziói évben, amit szeptember 1-vel kezdtünk meg, gyülekezetünkben, minden vasárnapnak van egy tematikája. Ennek és minden negyedik vasárnapnak a feladata azoknak az Igehelyeknek a magyarázata, ami gondot jelent egy testvérnek, vagy egy kisebb közösségnek. Akinek van ilyen Igevers, vagy szívesen tudna meg többet egy-egy bibliai fejezetről, történetről, Isten általi kijelentésről, az az Imakérés ládába dobja kérését. Nem szükséges nevet ráírni, lehet anonim a kérés! Bíztatlak szolgatársaimmal együtt, éljetek bátran ezzel a lehetőséggel.
A mai napon nem a nevezett ládában található kérés az alapigénk, hanem a Simeon és Anna kör egyik tagjának kérése: A gazdag ifjú története.
A felületes olvasó csodálkozását fejezheti ki ezt az embert látva. Futva érkezik, térdre veti magát Jézus Krisztus előtt, sőt a megszólalása is tisztelettudó. Mégis lehajtott fejjel távozik a környezetéből! De hát miért?
Egy bizalomkeltő kérdés
Figyeljük meg jobban Márk beszámolóját! Tudjuk jól, a Szentírásban nincsenek felesleges szavak, maximum, mi olvasók tartjuk annak, ugrunk át felette, nem tartjuk fontosnak. Nem tudom, mennyien gondolunk bele abba a gondolatsorba, hogy „Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember” (17a). Az egész történetet meghatározó eseménnyé válik ez a fél mondat, hiszen jellemzi az érkező embert. Hol volt ezelőtt? Hol volt, amikor Jézus tanított? Hol volt, amikor Jézus beteget gyógyított? Gondolom, minden más fontosabb volt számára. A napi teendők, a napi rutinok, a napi feladatok! A napi feladata után rohan oda Hozzá, pedig ha hallotta volna Krisztus szavait, mikor megáldja a kisgyermekeket: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.” (14-15). Lekéste! Saját élethelyzete, életének jobbá tétele nem engedte számára a Legfőbbel való együttlétet, nem tudott táplálkozni a megmentő szavakból. Valakitől hallott Jézusról, arról a rabbiról, aki válaszokat tud azokra a kérdésekre, amik a legbelül foglalkoztatták. Mert hiányérzet van benne. Mi zaklatja? Mi nem hagyja nyugodni?
Hány és hány embert ismerünk, akik pont így vannak. Az Ige, az Ige üzenete, a jézusi tanítás nem kell számukra, s ezekért nem hagyott el semmit, nem utasított második helyre. Hányszor hallhatjuk, halljuk: „Nem tudok menni templomba, mert vendégek jönnek, főznöm kell nekik!” vagy „Nem tudok részt venni az Istentiszteleten, mert ez az egyetlen nap, mikor valóban pihenni tudok a heti rohanás után.”. Mindannyian tudunk idézni hasonló kijelentéseket.
Ezeknek az előbb idézett emberekben is ott van a vágy a Jézussal történő találkozásra, ott hiszik, hogy a vasárnapokban lehetséges Róla hallani és a hallottakat átélni! Hisznek, de ott van mellette a cinikus kérdésük is: Ki ér rá erre? A gazdag Ifjú is most ér rá, most fut!
Tudjuk, anyagi problémákkal nem küzd. Akár azt is mondhatnánk róla, boldog és teljes életet élhet. Tudjuk azt is róla, törvényismerő és megtartó ember. Azt látjuk, még a tömött pénztárca mellett is van olyan kérdés, amivel nem tud önmaga megbirkózni. Megkésve, de mégis a legmegfelelőbb helyre fut, Jézushoz! A legkompetensebbnek teszi fel az őt zaklató kérdést, az Isten Fiának!
„ … mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (17). A keresztyén ember legfontosabb kérdése! Kell-e valamit tennem, hogy örök életem legyen? Bódis Miklós lelkipásztor testvérem tette fel a kérdést: „Mit kell tenned, hogy a pokolba juss? Semmit!” –hangzik a válasz. Mert tenni kell azért, hogy elnyerjük az örök város ajándékát! Az ajándék átvételéhez két dolog szükséges: 1., a feltétlen bizalom Istenben és Egyszülöttében 2., az ismeret, vagyis Isten Igéjének tanulmányozása, megismerése. Ebből a kettőből fakad a keresztyén élet, a hitben járás. Az olvasott isteni kijelentés hitben való elfogadása és cselekvése. Gyakorlatban ez azt jelenti, Őt hallgatom, rábízom magamat, a Szentírás és a Szentlélek kijelentéseit elfogadom és általa élek. Röviden összefoglalva, Jézust követni. Aki Jézus követését tartja élete legfontosabb elemének, az tudja, nem tud teljesen eleget tenni annak, emberi gyarlósága miatt. Gondoljunk csak erre a gazdag ifjúra. Krisztus számonkérésére, mikor a parancsolatokat sorolja, akkor így felel: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” (20). Mi testvérem, elmondhatjuk-e ezeket önmagunkról? Talán, nem csak a magam nevében mondhatom, bár csak mi is lettünk volna ilyen állhatatosak ifjú korunktól fogva. Bár a törvényeket ilyen makulátlanul tudnánk magunkénak vallani. Ha meglenne bennünk a teljes tisztelet szüleink, nagyszüleink felé. Ha nem ölnénk mások idejét, idegét. Ha nem lopnánk szeretetet embertársunktól, de főleg ne lopnánk el az Istenre szánt időnkből. Ha nem lennénk hűtlenek a házastársunkhoz, szeretteinkhez, barátainkhoz, gyülekezeti testvéreinkhez, egyházunkhoz, de főleg Jézus Krisztushoz.
A fogyatkozás
Mielőtt a magaslatokba emelnénk a gazdag ifjút, azelőtt tisztán szükséges látnunk, Jézus Krisztus a Mózesnek adott törvény második tábláját idézi. Abban megállta a helyét, de mi van az első kőtáblával?
Heidelbergi Káténk 4. kérdés-felelete, arra a kérdésre, „Mit követel tőlünk Isten törvénye?” Máté evangéliumának 22. részét idézi: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40). Jézus nem mondja ki, de tisztán látszik az első parancsolat teljesítésében hiány van az ifjúnál. Nincsen messze attól, hogy azt is betöltse, hiszen Krisztus szavából érezhető, hogy egy dolgot kell átállítania élete váltóján, hogy valóban örök élet várományosa legyen.
„Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még.” (21). Testvérem! A gazdag ifjú elé lett tárva a kegyelem, az irgalom, a mennyei polgárság. Ennek ellenére nem élt vele, mert pont azt, ami a hiányossága, azt nem akarja, azt nem tudja elengedni. Görcsösen szorítja, mintha egyszer nem kellene elengednie, mintha élete végnapján nem kellene mindarra, amit gyűjtögetett, megállapítania, semmi. Pál apostol mondja: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” vagy, ahogy a 49. Zsoltárban olvashatjuk: „Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse.” (18).
Szeretett Testvérem! Tőled és tőlem is kérdi ma Megváltó Urunk. Van-e hiányosságod? Van-e hiányosságod a követésemben? Mi választ el Tőlem?
Anyagi jólét? Hatalomvágy? Emberi elismerés? Önzőség? (Szela)
A történetünk legfájdalmasabb mondata így hangzik, miután Krisztus hívta a maga közelségébe: „ … elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.” (22). Ez az ember találkozik az Isten Fiával, akit megkedvelve hív magához, de az hátat fordít neki, nemet mondd a Legfelsőbb elhívásnak. Az áldás helyett az átkot választja. Keményebben fogalmazva az átok súlyát veszi a saját vállára, önszántából! Mikor ez kimondásra kerül, akkor a könnybe lábad a szem. De könnybe lábad-e szem, mikor a közelünkben élőkön látjuk ugyanezt? Hogy a földi hívságok előrébb valók, mint az Isten követése? Hogy a mulandót választják az el nem múlóval szemben? És könnybe lábad-e a szem, mikor a saját életünkre nézve látjuk meg, nemet mondtunk, nemet mondunk az elhívó, az életvezető szóra?
Jó és a rossz gazdagság
A Jézushoz érkező ifjú a gazdagsága miatt mondott nemet a hívó szóra. Talán többek legyintenek, nekem nincs ilyen gondom, nem vagyok gazdag! Tudjuk-e, hol kezdődik a gazdagság? Az egyik vállalkozó így definiálta a gazdagságot: „Gazdag az, akinek egy forinttal többje van, mint amennyi az igénye.” (Klapka György). Egészen jónak vélhetjük ezt a gondolatot, de hadd alakítsam át, hogy teljesen pontos képet kapjunk: Gazdag az, akinek egy forinttal többje van, mint az elégséges. Szent-Györgyi Albert mondja: „A boldogság titka nem az, hogy többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk.” Ezek után vizsgáljuk meg magunkat, gazdagok vagyunk-e anyagi értelemben?
Tisztázzuk le! Jézusnak nem a gazdagsággal van a baja! A Bibliában több hithősről olvassuk, hogy gazdag. Csak néhány nevet soroljak: Salamon, Ábrahám, Dávid vagy Zákeus. Zákeusnak is hasonló találkozása volt Jézussal, mint főhősünknek, de Ő nem elsomfordált, hanem vállalta a közösséget Krisztussal. Ez a közösség készteti arra, hogy odaálljon az Úr elé és ezt mondja: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak …” (Lk 19,8-9). Zákeus mondata úgy tűnik, mintha válasz lenne a neki nem, de az ifjúnak mondott felszólításnak: „Egy hiányosságod van még”.
A Timótheushoz írt levél is pontosan erről beszél! Hadd emeljek ki a levél részletből pár gondolatot, ami segítségünkre lehet ebben a földi futásunkban: megelégedés, semmit sem hoztunk és semmit sem viszünk magunkkal, a gazdagság csapdába csal. Ha pedig gazdagsággal áld meg az Úr, akkor ne a bizonytalan gazdagságba, hanem Istenbe bízz, aminek eredménye, gazdagság a jó cselekvésében. Ez lesz a jó alap az igaz életre.
Egész Igehirdetésünket átitatta Jézus mondata: „ „„ Egy hiányosságod van még”. Így kérdez Téged és engem is, mi gátolja életünket a szoros kapcsolat létrahozásában, megélésében Teremtő Atyánkkal. Ne mentegetőzzünk, hogy mi nekünk nincs nagy bankbetétünk, nincs vastag pénztárcánk, így elhesegethetjük Urunk mondatát magunktól. Mert a jézusi mondat nem a forintjaid számára utal. hanem arra, ami elválaszt Istentől. Jézus arra utal mondatával, mi a hiányosság a szüntelen, töretlen kapcsolatodban Vele.
Jézus ma is szólít az Ő Igéjével és Szentlelkével és rámutat a hiányodra. Azt szeretné, hogy helyreálljon a kettőtök kapcsolata. Ehhez el szükséges engedni azt, ami kettőtök között áll, ehhez el kell engedni, ami kizár az örök életből! Ne hagyd Testvérem, hogy vágyaid, hiányérzeteid válasszanak el Tőle, aki nem kímélte magát érted.
Végül a gazdag ifjúra szeretnék visszatérni pár szóval. Két gazdagság között lehetett választania. A másik gazdagság az, amit nem mérhetünk bankbetétben, nem mérhetünk számokkal: „Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek.” (1Kor 1,5-6). Ezt a gazdagságot nem lehet elvenni az odaszántaktól. Ezt a gazdagságot nem emberi erő alapozza, hanem Megváltó Urunk! „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9). Legyünk hűek a kapott isteni gazdagsághoz! Ámen
Kérdések:
A napi teendők, a napi rutinok mennyire tudnunk eltávolítani Istenünk tiszteletétől, a Vele való kapcsolat tartásában, megélésében?
Mennyire irigykedünk azokra, akiknek több anyagi jólét adatott? Miképpen tudunk hozzájuk fordulni? Van-e bennünk a hallott Ige alapján szeretet feléjük („Jézus rátekintett, megkedvelte őt”)?
Tudunk-e azon gondolkodni, amit Jézus mond: „Egy hiányosságod van még”? Látjuk-e életünkben azt az egyet, amit elengedve, még szorosabb a Vele való kapcsolat? Tudsz rajta változtatni? Tudsz a változásért imádkozni?
Mennyire indít meg: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.”? Milyen válaszra késztet ez?