A megváltás következményei
Olvasandó: 105. zsoltár
„Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1, 9-14.
Nemrégiben a közösségi média egyik formáján olvastam Nietzschétől egy gondolatot: „A keresztyéneknek megváltottabbnak kellene lenniük, hogy hinni tudjak Megváltójukban.” Nem a nagy tagadó filozófus az egyetlen, aki kritizálja Isten népének életét. Valljuk be mostanság sem szűntek meg ezek a hangok. De sokszor elhangzik: Milyen keresztyén ez, vagy az? Milyen az élete? Valljuk be itt, ebben a körben őszintén, valóban van, amikor jogos a kritika, mert ugyan beszélünk megváltott életünkről, látszat istentisztelet az életünk, és Krisztushoz tartozásunk nem látszik meg az életünkön. Noha nem a világnak kell elsőrenden számot adnunk személyes és közöségi keresztyénségünkről, azért a kérdés adja magát: Milyen keresztyénség az, amelynek nincs nagy látszata az egyén, a gyülekezet közösségének életén?
Hallhattuk a Kolosséi gyülekezetnek írt mondatokat, és láthatjuk, ha Isten azt helyezi a szívükre és a mi szívűnkre is: hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében, azt nekünk is komolyan kell vennünk.
Mi is volt a probléma Kolosséban? A gyülekezet nem Páltól, hanem Epafrásztól tanulta az evangélium igazságát. Epafrász Pál szeretett szolgatársa, aki ugyanannak a Krisztusnak a hűséges szolgája, mint akinek Pál is szolgál, és ennélfogva ugyanazt az evangéliumot is hirdette a Kolosséban élők között. Tulajdonképpen ő Pál képviselője volt közöttük, mert neki, Pálnak lehetetlen mindenhová eljutnia. Az evangélium nincs személyhez kötve. Az sem számít, hogy hány kézen megy át, csak az a fontos, hogy igazsága csorbítatlan maradjon. Epafrász ennek érdekében különben is szoros kapcsolatot tartott az apostollal. Pál is mindig sokat adott a rendszeres és személyes kapcsolatokra. Mert bár a magvetést tartotta elsőrendű feladatának, tudta azt is, hogy az aratásig a vetéssel még sok minden történhet. Epafrászt is alaposan kikérdezhette a gyülekezet állapotáról. Epafrász be is számolt neki és munkatársi körének, feltehetően mindenekelőtt a tévtanítók fellépéséről. Pál a beszámolónak ezt a részét most még nem érinti, hanem inkább azt emeli ki belőle, ami a gyülekezet Lélekből fakadó szeretetéről ad hírt. Abban a reményben foghat hát majd hozzá a gyülekezetet fenyegető veszély elhárításához, hogy a kolosséi hívek minden ellenérzés nélkül, a szeretet nyitottságával fogják olvasni sorait. Most már nem szól hitükről és reménységükről (4. v.), s ez érthető is. Hiszen ezekben kell neki a gyülekezet segítségére sietnie. Az apostol nemcsak megnyugtató dolgokat hallhatott Epafrász beszámolójából. Ez kitűnik abból is, hogy attól a naptól fogva, amelyen erről hallott, munkatársaival szüntelenül imádkozott és könyörgött a gyülekezetért. Eddig is jelen voltak imádságaiban, de most különös oka is van arra, hogy tusakodjék értük Istennél. Az okot most mégsem árulja el, de azért imádkozik, amire helyzetükben a legnagyobb szükség van. Kéri Istent, hogy teljenek meg akaratának megismerésével. A Filippi-levélben a szeretet ismereteiben kér teljességet a filippi gyülekezet számára (1,9). Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor jól érzékelhető lesz számunkra, hogy az apostol milyen tudatosan fogalmazza meg a kolosséi gyülekezetért mondott imádságának tárgyát. Amíg a filippibelieknek a szeretet terén volt fogyatékos az ismeretük, addig a kolossébeliek Isten akaratát nem ismerték meg teljes mértékben. Ez a fogyatékosságuk elsősorban nem erkölcsi tájékozatlanságban nyilvánul meg. A szeretet terén nincs súlyos baj. Isten akarata ugyanis ebben az összefüggésben, Istennek azokat a döntéseit jelenti, amelyekkel megváltásunk módját és hatókörét Krisztusban megszabta. Tulajdonképpen Krisztus helyes, Isten által megpecsételt ismeretéről van szó, úgy ahogy majd a levélbe iktatott himnusz (Kolossé 1,15—20) elénk tárja. Isten akaratának megismeréséhez teljes bölcsességre, azaz tájékozottságra és ítélőképességre, valamint ebből táplálkozó belátásra, azaz összefüggések felismerésének képességére van szükség. Isten tehát nem nyomja el értelmi tevékenységünket, sőt inkább igénybe veszi. De az így szerzett ismeret merőben különbözik a tévtanítók filozófiájától. A tévtanítók is bölcsességre és belátásra hivatkoznak ugyan de az ő ismereteiknek kiindulópontja a „világ elemei”-ről szerzett tudásban, és nem Istennek Krisztusban kijelentett akaratában van. Mivel pedig a keresztyén ismeret a kijelentésből indul ki, rá vagyunk utalva a Lélek vezetésére, a tőle kapott lelki bölcsességre és belátásra. Ez a bölcsesség nem ragad ki a gyülekezetből, hanem igényli annak szolgálatát. Mert nem magányos töprengésben, hanem a keresztyén testvérek szolgálata által nyerhető el. Végeredményben Isten akaratának megismeréséhez két dologra van szükségünk. Mindenekelőtt Isten kinyilatkoztatására, mert különben semmit sem tudhatnánk róla. De értelmi tevékenységre is, hogy kijelentett akaratát tovább gondolhassuk és saját korunkra alkalmazhassuk. Az a híd, amelyen keresztül Isten egykor kijelentett akarata megismerhetővé lesz a mi számunkra nem más, mint amit mi teológiának nevezünk. Isten azzal a céllal ismerteti meg magát az előbb ismertetett módon, hogy az Úrhoz méltóan folytathassuk életünket. Most sem arról van szó csupán, hogy ne folytassunk Krisztus nevére gyalázatot hozó életet. Pál azért imádkozik, hogy a kolosséi keresztyének életmódját az szabja meg, amit Isten tett Krisztus által a világgal, és a világban az emberrel.
Mit jelent tehát Krisztus megváltása az egyén és a közösség, Isten népe életére nézve?
Elsőrenden azt, hogy megváltott egyéni életünk gyümölcsöt terem, Isten dicsőségére. Jézus is beszél erről, két helyet idézek most ide:
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” János 15, 1-5.
„Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” Lukács 13, 6-9.
Láthatjuk, hogy a gyümölcstermő keresztyén élet, Jézusi imperatívusz számunkra, és nem egy választható opció. Személyes életünkben a megváltása személyes volta érvényesül. Jézus az egyénnek, nekem, neked mondja: Megbocsáttattak a te bűneid. Jézus Krisztusban van a mi megváltásunk és bűneink bocsánata, az Ő kereszthalála és feltámadása által. A megváltásban nyerjük el bűneink bocsánatát, azt Isten ajándékozza nekünk Jézusért, az Ő kereszthaláláért, kiontott vérérét adja, mert Isten Fiának vére tisztít meg minket minden bűnünktől, ez hálára indít bennünket: „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.”
Az első következménye ennek az, hogy mi magunk is szembe fordulunk bűneinkkel, és bátran felvesszük a harcot azokkal. A megváltás felszabadítást és bátorságot jelent a bűnnel való harcban, harcra. Küzdünk a kisértéssel, a foglyul ejtő vétkekkel, a mulasztások seregével, Isten Igéjének fényében felismert, hitben járásunkban akadályozó bűneinkkel. És nem adunk felmentést magunknak azzal, hogy: Mit tehetnék, ilyen a természetem, habitusom? Vagy: Genetika, ezt örököltem. vagy: Ilyenek a körülmények, ki bír manapság megállni a sok kísértésben? A megváltás azt jelenti, hogy nem vagyunk a bűnnek adósai, szolgái. Jó és megszabadított lelkiismerettel harcolhatunk, mint Jézus Krisztus megváltottai a gonosz, a kísértő, a bűn ellen.
A megváltás másik következménye az egyéni életünkre, hogy fejlődik a jellemünk és az erkölcsünk is. A Krisztus követő ember jellemes és erkölcsös emberré válik a megváltás következtében, Isten munkálkodása által az életében. Isten adott nekünk útmutatást is ehhez, akár a Tízparancsolatban, akár a Biblia más Igéiben. Nem magunkat kell erkölcsös emberré tenné és kitűnő, jellemes emberré formálni. Téved a pszichológia abban, hogy az ember jelleme, erkölcse egy bizonyos kor fölött már nem változhat jelentősen. A Szentírás alapján bátran állíthatjuk, hogy Isten jellem és erkölcsiség formáló ereje, munkája nincs az ember életkorához kötve. A keresztyén ember a megváltásban kapott erő, szabadulás következtében meg tud változni Isten kezében. Persze ehhez mi is kellünk! Ha nem figyelünk erre és megelégszünk a nagy, látványos bűnök elhagyásával, akkor vadhajtások, gonoszságok, lelki lerakódások, önigazolások sokasága jelenik meg életünkben és jön az önfelmentés és halogatás. Isten azonban nem erre hívott el bennünket, hanem gyümölcstermő életre: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.” Galata 5, 22-24.
Ezek a megtérés, a megváltás gyümölcsei, amelyek jellemvonássá válhatnak, állandósulhatnak, jellegzetessé válhatnak a keresztyén emberben.
A megváltás harmadik következménye, hogy a keresztyén ember felszabadul a jó cselekedetek, vagy hogy pontosabb legyek a szolgálat végzésére. A bűnök megbocsátása aktivizál, azt az Istennek odaszánt buzgóságot adja meg, hogy bűneink vádolása, megkötözöttsége elveszett, eltűnt, ezáltal felszabadulunk a jó cselekvésére, megteremjük a Lélek gyümölcseit. Nemcsak akkor keressük a szolgálat lehetőségét, ha éppen úgy adódik, vagy ami éppen kitelik a felesleges időnkből. hanem tudatosan figyelünk arra, hogy mit tehetnénk Jézus Krisztus közösségért, a gyülekezetért, a ránk bízottakért. Megváltozik motivációnk, nem arra nézünk, hogy mit nem tudunk megtenni Isten dicsőségére, hanem hogy mit tudunk tenni, önként, jószívvel, szeretetből, hálaadással.
A megváltás negyedik következménye az egyénre nézve, hogy megbékül Istennel. A megváltás nemcsak, megbocsátás, hanem megbékéltetés is. Isten békességébe helyeződünk bele, megváltott életünkben. Ez azt jelenti, hogy abbahagyjuk a vitatkozást Istennel. A keresztyén ember békétlenségének egyik jele, hogy állandó vitában áll Istennel. Perel és perlekedik. Nem hagyja el Istent, de nem teszik neki, amit Isten neki szánt, nem tetszik Isten bánásmódja: Nem hallgatja meg Isten az imádságait, nem vigasztalja meg, nem áldja meg, nem azt teszi Isten, amit az ember a saját keresztyén életére kigondolt. Istennel való örök háborúságban, vitában él. Aki azonban átélte Isten bűnbocsátó, megváltó kegyelmét, az abbahagyja ezt a perlekedést, vitatkozást, megbékül Istennel.
Ha megbékéltünk Istennel, akkor egyetértésre is jutunk vele. Belekerülünk az Istennel való egy akaratra jutásba. Mennyi panasztól, elégedetlenségtől, lázadástól, a „szomszéd rétjének vizsgálatától” szabadulhatnánk meg, ha elfogadnánk azt, hogy Isten tudja a mi dolgainkat. A megváltott ember, a megbékélt ember eljut a hitnek arra nyugalmára, hogy mindent Isten gondviselő, szerető Atyai kezéből vár, és ha erre eljutott, gyümölcstermővé válik élete. A gondviselő Istennel való megbékélés és akaratának elfogadása engedelmességet eredményez keresztyén életünkben. Ha megértjük, hogy Isten azért választott ki magának bennünket egyen egyenként, azért békült meg velünk, hogy használjon bennünket az Ő szolgálatában, akkor felismerjük szolgálatunkat a közösségben, a gyülekezetben, felismerjük küldetésünket, tennivalóinkat.
A megváltásban, bűnbocsánatban, megbékélésben részesült keresztyén életében megteremnek a gyümölcsök: A bűn ellen való harc, a krisztusi jellem kiábrázolódása, erkölcsi fejlődés, a szolgálatra való törekvés, az Istennel való megbékélés, a gondviselő Istenben való bizalom, az Istennek való engedelmesség.
A megváltásnak azonban közösségi következményei is vannak, nemcsak egyéniek. A megváltás nem egyéni, hanem közösségi, egyházi élethelyzetet eredményez. A megváltás ajándékában részesült egyén az egyházban tudja megélni ajándékba kapott új életét. Aki részesült a megváltás ajándékaiban, megtapasztalta Istennek életformáló erejét, realitássá vált életében a megváltás gyümölcse, annak be kell kerülni, be kell épülnie az egyházba, Krisztus népének közösségébe. Annak nem templom az egyház, ahova néha betér látogatásra, hanem közösség, ahol együtt éljük meg hitünket, együtt szolgálunk Istenünknek.
Nem rokonként, ritkán látott vendégként vagyunk az egyházban, ahova olykor-olykor betérünk, hanem családtagként, Krisztus családjának tagjaiként, ahol együtt élünk. Az egyház a Krisztus megváltó ajándékában részesült egyénekből épül fel, életünk részévé válik Isten népe, Isten közös tisztelete és Isten szolgálata.
A második közösségi következmény a szeretet feladata. A megváltás maga az Isten szeretetének megnyilvánulása. Ha felismerem és elhiszem Isten részemre Krisztusban megadott szeretetét, akkor benne is akarok maradni ebben a szeretetben, ebben a szeretetközösségben. Ez a felismerés pedig arra kötelez, hogy ne csak az Istent szeressem, hanem a másik embert is ebben a közösségben, a felebarátaimat. Isten szeretetének továbbadása, megélése akkora nagy szolgálat, hogy egyedül nem lehet végezni, közösségi ügy. Ez a közösség, Krisztus népe együtt tudja csak a szeretet parancsát teljesíteni, betölteni, hirdetni.
A megváltás harmadik közösségi következménye a – már kissé talán ismétlésnek ható – szolgálat. Ha valaki vette ama kenyeret és ivott ama kehelyből és részese lett Krisztus halálának és feltámadásának, ha valakiben a feltámadás erői hatnak, az Istentől való késztetést kell kapjon Isten szolgálatára, az evangélium, Krisztus Jézus szolgálatára. Az Istentől megajándékozott, a megváltás ajándékával megajándékozott egyénekből álló közösség nem tud nyugodni addig, amíg ennek a szolgálatnak az ügyében meg nem találja a maga helyét, feladatát, tisztét. Segítő szolgálat, látogatás, emberek támogatása, imádkozás, fizikai tennivalók, anyagi áldozat, evangélium hirdetése, bizonyságtétel, gyermek munka, igei alkalmak, beszélgetések, úrvacsorai közösség, istentisztelet és még sorolhatnám a lehetőségeket. Ma kell az egyháznak igazán aktívnak lennie! Buzgóbbnak kell lennünk a szeretet megvalósítása, a szolgálat, a tennivalók felismerése területén.
Az Úrhoz méltó életfolytatáson kívül Pál még azt is kéri a gyülekezet számára Istentől, hogy az növekedjék Isten megismerésében. Isten akaratának megismerésében előre jutni csak akkor tudunk, ha vállaljuk az Úrhoz méltó életet is. Ha életfolytatásunkat a teljes ismerettől tennénk függővé, nem jutnánk messzire Krisztus követésében. Míg engedelmeskedve a már felismert igazságnak, a még nem ismert is feltárul előttünk. Vállalva az utat, melyre Krisztus hívott el minket bontakozik ki előttünk a táj, telik meg mindkét kezünk feladatokkal, és tűnik elénk utunk végcélja is. Pál erőért is könyörög a gyülekezet számára. Nem könnyű Krisztushoz méltóan élni azoknak, akik erre alkalmatlanok, és nem könnyű így élni abban a világban, amely nem igazodik Krisztushoz. Ehhez minden erőre szükség van. Az az erő, amely erre képessé tesz, nem tőlünk van, hanem Istentől, aki Lelkének erejét adj a nekünk.
Meglepő, hogy Pál szerint ez az erő miben nyilvánul meg. Állhatatossá tesz és hosszútűrővé. Tehát Isten nem arra használja hatalmát, hogy egyetlen széles mozdulattal minden akadályt félresöpörjön az övéi útjából. Nem is azért ad nekik erőt, hogy ezzel a világot uralmuk alá kényszerítsék. Isten ereje és dicsősége a keresztyének életében sokkal inkább abban nyilvánul meg, hogy teljes állhatatossággal és az utolsó pillanatig tartó hosszútűréssel ragaszkodnak mindahhoz, amit Isten akaratából Krisztusban felismertek, még ha ez nagyon nehéz is. Ha figyeltünk az imádságra, nem fogjuk félreérteni, hogy itt miről van szó. Imádsága végén nem azt kéri Pál Istentől, hogy az övéi valahogy el tudják viselni a világot hitük összetörése nélkül. Állhatatosságra és hosszútűrésre az Isten által szeretett világért vállalt különféle feladatokban van szükségünk. Hogy el ne lankadjanak, hogy a reményt soha fel ne adják, ahogyan Jézus a kereszt árán és alatt is betöltötte Istentől kapott küldetését. Így legyen a mi életünkben is. Ámen!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Melyek a megváltás gyümölcsei egyéni életünkben?
- Hogyan tudunk harcolni a bűnnel?
- Hogyan vállalsz tevékeny részt az evangélium hirdetésének szolgálatában?