Függőségtől kötődésig
Olvasandó: Lukács 15, 11-32.
„Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied…” Lukács 15, 31.
„Mert, ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Máté 6, 21.
Jézus egyik legismertebb példázata az apáról és két fiáról. Isten története az emberiséggel. Isten az Apa, és a két fiú az egész emberiség. Ott vagy benne te is. Látod-e magadat benne? Jézus példázatai nem bizonyos emberekről, viselkedésmódokról szóló leleplező történetek, vagy bölcs tanácsok bizonyos élethelyzetekre, hanem egzisztenciális, létünk alapját érintő történetek. Ott vagy benne te is, és azt a kérdést teszi fel, hogy a helyeden vagy-e alapvetően? Itt ezen a világon, és az örökkévalóságra nézve.
- „Egy apának volt két fia…” Az életünk alapkérdése kapcsolati kérdés. Szeretet kapcsolat, kötődés. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy mit birtoklunk, és mit nem? Mit tudunk és mit nem? Mennyire vagyunk sikeresek és mennyire nem? Mennyire vagyunk népszerűek vagy csak ismertek, és mennyire nem? Mennyire irányítjuk a környezetünket és mennyire nem (hatalom)? Vagy mennyit teljesítünk, illetve mit nem tudunk teljesíteni? Nem ezek az élet igazi kérdései. Az élet legfontosabb kérdése a kölcsönös elköteleződésen, szívbeli kötődésen alapuló szeretetkapcsolat. Ez határozza meg az életed alapirányát, vagy nem? Ismered ezt, ebben élsz, vagy nem? Ez az alapkérdés. Minden másnak csak ez után, csak erre felépülve van értelme és jelentősége. Gondoljuk végig, hogy ehhez képest hol vannak a hangsúlyok az életünkben? Mire mennyi időt és figyelmet számunk? És a gyerekeink életében, időbeosztásában mennyit szánunk erre a legfontosabbra? „A szeretet a lényeg” – ez egy olyan mondat, amivel elvileg mindenki egyetért az egyházban, de taslán még az egyházon kívül is. Akkor miért nem ezzel foglalkozunk, ezt tanuljuk, ezt gyakoroljuk a legtöbbet? Azt gondoljuk, hogy ez magától rendeződik?
Egy apának volt két fia. Jézus, amikor az emberiségről beszél, akkor egy családról beszél. A lényeg a kapcsolat, a lényeg a kötődés. Milyen a kapcsolatom Istennel és a másik emberrel? (v.ö.: Márk 12, 29-31.) Ráadásul a kettő összefügg – ebből a történetből is világosan látszik. Az emberekkel való kapcsolatom az Istennel való kapcsolatomtól függ és az emberekkel való kapcsolatomban az Istennel való kapcsolatom tükröződik.
Az életünk szeretet-kötődésre teremtett élet. Az Atya az idősebb fiával beszélgetve fogalmazza meg egy egyszerű mondatban, hogy mi a lényeg az ő elképzelése szerint. Mit gondol Isten az életünk lényegéről? Mi az, aminek Isten szerint a legfontosabb értéknek kellene lennie a szívünk közepén? „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied…”
Ez az ami Isten szívében van, és amit nekünk tudnunk kellene, aminek be kellene töltenie a mi szívünket. „Mindig velem vagy”: Ő szeret téged. Van valaki, aki ezt mondja neked: mindig van helyed a szívemben. Mindig szeretlek. Nincs olyan helyzet, amikor azt mondom, hogy nincs itt helyed. Ha jól viselkedsz, nem szeretlek jobban, mert nem lehet jobban szeretni, ha rosszul viselkedsz, nem szeretlek kevésbé. Enyém vagy, és most is helyed van a szívemben. Összetartozunk. Mindig építhetsz rám.
„Mindenem a tied”: Ő mindig megajándékoz, gondoskodik rólad. Tudja, mire van szükséged, és mindig azt adja. Nem sajnál tőled semmit, csak téged sajnál, ha halálos úton jársz. Csak azt adja, ami az élethez, hozzá visz közel.
„Mindig velem vagy…” – mindezt az atyai ház védelmében. Ez azt jelenti, hogy az atyai házban az Atya irányít. Ő osztja be a javakat, ő mondja meg, hogy mi a jó és mi nem az. Szeretetből. A fiúk pedig bíznak benne és engednek neki. Szeretetből. Isten így gondolta el az emberi életet az ő szeretetében. „Arra teremtette az embert, hogy őt megismerje, szeresse, és vele örökké tartó boldogságban élve őt dicsérje és magasztalja.” (Heidelbergi Káté) Isten képére és hasonlatosságára, mondja a Szentírás. Arra teremtette. Ez nem csak annyit jelent, hogy ennek kellene jellemeznie az életünket, hanem azt is, hogy ha nem ez jellemzi, akkor nem működik jól, nincs a helyén, mert erre vagyunk beállítva. „A magad számára teremtettél minket és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned” (Augusztinusz)
Egy apának volt két fia. Az apa minkét fiával kapcsolatban így gondolkozik, veled kapcsolatban is így gondolkozik: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied…” Szeretlek. Az, hogy szeretettel kötődsz hozzám számodra az élet. Ez a legfontosabb, a többi ráadás: itthon, ebben a kötődésben mindened meglesz, amire szükséged van, mert gondoskodom rólad. Te így látod-e az életet? Atyám, én mindig veled vagyok. Te szeretsz engem. Nekem a te szereteted a legfontosabb. És mindent tőled várok, te gondoskodsz rólam. A te kezedből veszem át hálásan életem dolgait. Így gondolkodsz? Így éled-e az életet? Vele vagy? Hol vagy, hol a szíved? Mi a legfontosabb az életedben? Jézus azt mondja: „ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Máté 6, 21.
- A két fiú alapproblémája az volt, hogy ezt nem értették, ezt másként látták, ezt nem fogadták el. Minden baj ebből fakadt az életükben. Jézus példázata világos. Nem az a fiúk problémája, hogy az Atya nem szereti őket, hiszen az egyiknek elébe fut, a másiknak pedig utána megy. Teszi ezt a fiúk méltatlan viselkedése ellenére. Az életed problémája nem az, hogy nem szeret az Isten!
A fiúk problémája az volt, hogy ők nem értették az apjukat, ezért nem szerették őt, nem kötődtek az ő szeretetéhez. Nekik nem az atyai ház, a szeretet-kötődés volt az érték, a kincs. Ők valami másban látták az életük értelmét, a kincset! Nem látták az Atya szeretetét, ezért nem kötődtek az Atyához, nem voltak vele jó kapcsolatban, és ez volt az oka annak is, hogy egymással sem voltak jóban, egymást sem szerették. A kicsi szívfájdalom nélkül otthagyta az Atyával együtt a bátyját is: nem érdekelte. A nagy pedig nem akarta visszafogadni az öccsét, mert haragudott rá.
Az életed alapproblémája az, hogy nem érted szívből Atyádat, nem ismered az ő szeretetét, és ezért nem kötődsz az ő szeretetéhez ragaszkodó szeretettel! Mi jellemzi azt a szívet, amelyik ismeri Isten szeretetét, amelyik mindenestül és mindenek előtt kötődik hozzá? Hála, bizalom és engedelmesség. Igen, bízom abban, hogy mennyei Atyám szeret engem. Mindennél jobban ragaszkodom hozzá. Vele lenni jó. Bízom benne, hogy az ő akarata mindig a javamra van, ezért igent mondok rá, vagyis engedek neki mindenben. És mindent az ő kezéből veszek hálásan, s úgy használok, ahogyan azt ő mutatja.
A kisebbik fiú ezzel szemben azt mondja: apám, add ide az ajándékaidat, az örökséget (ami nekem jár). Elmegyek, nem érdekel a szereteted, csak az örökség, amit adsz. Nem akarom, hogy beleszólj abba, hogy hogyan használom fel. Én akarom irányítani az életemet.
Az idősebbik fiú otthon marad, és csendben szolgál. Amikor azonban az öccse végül hazajön, akkor bukik ki (végre) őszintén, hogy mi lapul a csend mögött a szívében. Bizalom és hála? Kötődés? Nem. Keserűség, harag, büszkeség: Atyám, én – tőled függetlenül, önállóan – megtettem mindent, jó voltam, és mégsem kaptam tőled semmit, aminek örültem volna! Itthon maradtam, hogy így érdemeljem meg az örökséget, így kapjak tőled valamit, mert megszolgáltam. Lám, nem volt érdemes, ha a tékozló öcsémet is csak úgy visszafogadod. Bár tékozoltam volna akkor én is. Ilyen az a szív, amelyik szeretve érzi magát és viszont szeret?! Ő fizikailag, külsőképpen közel marad az Atyához, de nem látja a szeretetét, nem bízik benne, és nem kötődik hozzá. Istent mindig a szíved érdekli!
A kisebbik fiú tékozlásának, a nagyobbik fiú keserűségének, a két fiú egymástól való elszigeteltségének az oka: nem értik Isten szeretetét, és nincs a szívükben hálás bizalom, szeretet, kötődés mindenek felett.
Ha pedig nincs a szívedben kötődés, szeretet, hála és bizalom, ha nem az Isten szeretete tölt be, akkor be fog tölteni valami más. Gyakran idézzük Blaise Pascal példázatát: az ember szívében „Isten alakú” űr van. Ha azt az űrt nem tölti be az Isten szeretete, a hozzá való szeretet-kötődés, akkor a vákuum beszív valamit. A fizika világában felfedezett az emberiség egy szabályt: a természet „fél az ürességtől”, igyekszik kitölteni az űrt, a vákuum beszív. Ez a szabály a lélek világában is igaz.
A fiatalabb fiú kötődésének helyét a vagyon tölti ki. Amit az Atyától kaptam, és amit ezzel elérhetek. Mi mindent kaptunk az Atyától, amivel kitöltjük az űrt, amire azt mondjuk: a legfontosabb? Mi lehet ilyen kincs? Voltaképpen bármi. Az alkoholistának az alkohol. A munkamániásnak a munka. Lehet a hatalom – hogy mindig én irányítsak. Lehet a pénz, amiből sosem elég. A sikerek, hogy kitűnjek valamivel. A nyugalom, hogy hagyjanak békén. A kényelem, hogy erőfeszítést ne kelljen tennem. Az egészség, mert az a legfontosabb. A család, mert az az igazi érték. A szerelem, a karrier, a tudás, az alkotás…
Bármiről is legyen szó, a lényeg, hogy középre kerül – oda ahol az Isten szeretetéhez való kötődés helye van – és e körül kezd el forogni az életem, ez mozgatja, irányítja a szívemet, a döntéseimet, a gondolkozásomat, az életemet. A többit ennek rendelem alá. Ezek között van sok értékes ajándéka Istennek, ami a maga helyén jó, de nem jó helyen van. Középen van, a legfontosabb helyet bitorolja, ha ez lett a legfontosabb, ez lett az életem értelme.
Az életem értelme csak az lehet, Aki az életemet adta, minden más csak az ő ajándéka. Az igazi szabadság, ha az ő szeretete tölti be a szívemet és irányítja a döntéseimet. Ha ez a szeretet nem tölti be az életem közepét, akkor valami más kerül középre, kezdi irányítani az életemet, akkor attól kezdek függeni, és azt is eltorzítom, megterhelem. Ez a függőség lényege. Valami túl fontossá lesz számomra. Valami, ami még érték is lehet a maga helyén, középre kerül, ahol nincs helye: függeni kezdek tőle, torz lesz a kapcsolatom vele. Vannak látványos és egyértelmű függőségek. Például az alkohol. Ha az ital kerül középre, attól várod a boldogságot, mindent azért kezdesz tenni, hogy meglegyen a napi betevő, és mindent és mindenkit alárendelsz az italnak, akkor elég látványos az, hogy ez egy torz életlátás, nem? Mivel az egészségedet, a munkaképességedet, a kapcsolataidat, az önbecsülésedet is leépíti és tönkre teszi, elég feltűnően életellenes, ha nem tudsz nélküle élni!
Vannak azonban sokkal nehezebben észrevehető és megemészthető példák is! Ha a feleségemnek azt mondom, hogy te vagy az életem értelme? A házasság nagy érték, és az emberi kapcsolatok közül a legfontosabb. De mi történik velem, ha csalódok a házastársamban, vagy ha meghal? Ő volt az életem értelme, összeomlik az életem? Kicsoda tudja elhordozni azt a terhet, hogy az életem értelme legyen? Hogy mindig, teljesen és feltétel nélkül rendelkezésemre álljon, és megtartson engem akkor is, ha padlón vagyok? Nem végtelenül önző és torz látás ez? Nem terhelem túl ezzel a másikat?
Vagy a gyermek. Érték, Isten ajándéka! És Isten a szülőre bízta, hogy szeresd, gondoskodj róla, neveld, és egy napon majd engedd el, hogy a saját lábára állhasson, és önálló életet élhessen, családot alapíthasson. Fontos a gondoskodó szeretet. De ő lenne az életed értelme? Akkor azt várod tőle, hogy úgy szeressen, hogy az az életednek mindig értelmet adjon. Mennyi felnőtt gyerek rokkan bele lelkileg abba, hogy a szülő nem készítette fel az önálló életre, mert a gondoskodás az élete értelme… Vagy egy életen át ott akarja tudni maga mellett, házasságába is mindig beleszól, mert nem tudja elengedni: voltaképpen függ tőle. Nem is a gyermekének van szüksége már rá, hanem neki a gyermekére.
Így lehet az ember függőségének sok önmagában értékes dolog is: a munka, a másokon való segítés stb…
Bármi lehet túl fontossá, kerülhet középre, kezdheti mozgatni az életedet. A Biblia ezt bálványnak hívja. És Isten erre a veszélyre hívja fel a figyelmet az első parancsolatban: Én szabadítottalak meg, „ne legyen más Istened rajtam kívül.” 2Mózes 20, 2. Miről ismered fel a bálványt? Ez az, amiben a megnyugvásodat keresed, amitől boldogságodat várod, amitől értékesnek érzed magad és az életedet. Ha nem kapod meg vagy elveszíted, elveszted a fejedet, dühbe gurulsz, vagy vigasztalhatatlanul elcsüggedsz. Ez az, ami vagy aki nélkül nem tudsz élni, ami az életed öröme és értelme. Amit „az Istennek sem” akarsz elengedni, ha ő kéri, akkor sem. Ez az, ami a szíved közepét elfoglalja, ahol az Isten szeretetéhez kötődés helye van, és megköti a szívedet – ahogy Jézus mondja: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Máté 6, 21. Ráismertél?
És az idősebb fiú? Neki mi tölti ki a szívét? Aki betartja a törvényt, templomba jár… Aki vallásos és szabálykövető marad. Félre ne értsük! Nem az a baj, hogy otthon maradt, hogy betartotta a szabályokat. Ez nagyon jó lenne, ha a szívét az Atya szeretetéhez való kötődés, a hála és a bizalom töltené be. De pont az öccse hazatérésének ünnepe leplezi le a szívét! Ott is üresség van: a puszta félelem. Nem mertem ott hagyni az Atyát, mert félek a büntetéstől, de nem vagyok otthon mellette. Keserűség: nem kaptam meg azt, amire vágytam, és boldogtalan vagyok, mert nem elég az, amit az Atya adott. Büszkeség: én itthon maradtam, bezzeg az öcsém milyen! És ez a fiú kívül marad a házon!
Nem az a problémád, hogy nem szeret az Isten, hanem az, hogy a szívedet nem az ő szeretete és az ahhoz való kötődés tölti be, hanem valami más. Nem az a problémád, hogy nincs helyed az Atya házában, hanem az, hogy te vagy távol a háztól külsőképpen vagy belül, a szívedben. És ha távol maradsz, akkor örökre elveszel.
- Bármi is foglalta el a szíved közepét, bármit is szívott oda be a vákuum, bármitől is függesz, nem tesz boldoggá téged, nem adja meg az elrejtettséget, az értékesség tudatát és a biztonságot, amit vársz tőle, mert a szívedben az űrnek Isten alakja van. Oda nem illik senki és semmi más. Neked az egyetlen biztonságos helyed az Atya házában, otthon nála, az ő szeretetében van: távol az atyai háztól bulizva, vagy a kapunk kívül duzzogva elvesztél. A vákuum viszont vonz. Ezért nem tudjuk magunkat megmenteni. Tudjátok, hányan próbálnak megszabadulni úgy egy függőségtől, hogy egy másikkal helyettesítik? Alkohol helyett gyógyszer pl. Amíg ott az űr, addig az valamit bevonz!
Mi a megoldás? Az a szeretet, ami valóban betölti az életünk nagy hiányát: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied…” A kegyelem. Isten mégis szeretete, amivel az egyik fiának elébe fut, a másik fiának utána megy!
Ez a mégis szeretet jött el Jézus Krisztusban értünk elveszett fiatalabb és idősebb fiakért. Távol vagyunk az atyai háztól, és ez a távolságunk halált hoz az életünkre. Az Isten szeretetétől való elszakadás következménye az örök halál. A mindenség törvénye szerint nincs visszatérés az Istennel szakítónak az atyai házba. Jézus Krisztusban azonban Isten eléd futott, és utánad jött, kitárta karját a kereszten: magára vállalta azt a halált, amit mi érdemeltünk, hogy megnyissa az ajtót vissza az atyai házba. Van visszatérés, van bocsánat a tékozlásból is, és az önigazság nagyképűségéből is, a keserűségből is vissza lehet térni az otthonba, az atyai ház ünnepébe, az Istennek való szeretetkapcsolatba.
A hazatérő fiút az Atya díszes ruhával, saruval és gyűrűvel várja. Átöltözteti a mocskos rongyaiból tiszta ünnepi ruhába, és a gyűrűvel kifejezi, hogy nem szolga, hanem újra fiú lehet otthon: Isten gyermeke Ez a mégis szeretet! Az Úr Jézus – a szeretett, az egyetlen engedelmes Fiú – vállalta a kitagadottságot ott a kereszten, magára vette a mi bűntől mocskos ruhánkat: nyilvánosan hordozta azt a szégyent, amit ki sem merünk mondani, és nekünk adta az ő tiszta ruháját, az igazságot, nekünk adta az ő gyűrűjét az Isten gyermekeinek méltóságát! „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” 2Kor 5, 21. „Úr Jézus, te vagy az én igazságom, én pedig a te bűnöd vagyok. Azzá lettél, aki nem voltál és azzá tettél, aki nem voltam.” (Luther) Ezért van nyitva az atyai ház.
A fiatalabb fiú, miután kiüresedett a kincs, ami fontosabb volt neki a szeretetnél is, végre szembenézett az ürességgel. Éhínség támadt, és az üres gyomra, amit még moslékkal sem tudott megtölteni, emlékeztette őt az üres szívére. Magába szállt, ráébredt, hogy az atyai házra van szüksége, és hogy ő a hibás azért, hogy az Atya szeretetétől távol él. Elindult haza, bűnbánattal és ezzel a szükséggel a szívében: Atyám, szükségem van rád, bocsáss meg, hogy elhagytalak, fogadj vissza a házadba, hadd legyek mindenkor veled, a te irányításod alatt. És megtapasztalta azt a szeretetet, amelyik fiává fogad, ünnepet rendez, amelyik betölti a szívedet.
Ez a mégis szeretet. Ez az Isten kegyelme: A bíró nem csupán azt mondja, hogy nem kell meghalnod, menj, amerre látsz, hanem föláll, átölel, és azt mondja: mostantól a családhoz tartozol örökké. Krisztusért. Úgy nézek rád is, mint rá: „Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm.” Mk1,11.
Sok szenvedélybeteg, és bűnös megtapasztalta Istennek ezt a mégis szeretetét, Krisztusban. Feltétel nélkül értékel, elfogad. Nem azért, amit én tettem, vagy nem tettem, hanem azért, amit Jézus tett értem. Elém jött, utánam jött, befogadott. Hálás vagyok érte, szükségem van rá, hozzá kötődöm. És ez a kötődés betölti a szívemet és kitisztítja az életemből a függőségeket. És ez a kötődés gyógyítja meg a többiekkel való kapcsolatomat is. Mert Isten szeretete tanítgat arra, hogy semmi ne legyen fontosabb számomra a szeretetnél.
Van visszaút az atyai házba. A fiatalabb fiú visszatalált. Meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Az idősebb fiúnak szintén utána ment a mégis szeretet, a kegyelem. Mert ő is meghalt… Ő is elveszett… Neki is szüksége van a kegyelemre. Vajon van-e folytatás?
Akár az idősebb, akár a fiatalabb fiúhoz hasonlítasz, nem az a problémád, hogy Isten nem szeret téged. Ez egészen egyszerűen nem lehet a problémád, mert nem igaz. Jézus Krisztus keresztje a világos jele ennek. Az Atya szeretete vár. A történet vége nyitva van: távol maradsz az idegen földön, vagy a ház ajtajánál, de kívül? Vagy hazajössz szükségedet felismerve és bűnbánattal, és a szíved hálával és bizalommal válaszol Isten szeretetére, hozzá kötődve: igen, Uram. Köszönöm, amit értem tettél, köszönöm mégis szeretetedet, bocsánatodat, a tied vagyok! A történet ma is nyitva van.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Látod-e, hogy az Atya Jézus Krisztusban eléd futott, utánad ment, bűneid rongyai helyett tiszta lelki ruhát készített számodra, és a kitaszítottság helyett Isten gyermekeinek gyűrűjével ajándékozott meg? Milyen választ ébreszt ez a szívedben?
- Mi az, ami számodra azt a kísértést jelenti, hogy elfoglalja életed közepét?
- Mit jelent az a gyakorlatban, hogy az Isten szeretetéhez való kötődés, az iránta való hála, bizalom és engedelmesség tölti be életed közepét?
- Hogyan szabadít ez meg a függőségektől, kényszerektől (van-e erről személyes tapasztalatod)?