Az örök életre vezető Pásztor
Olvasandó: 1Thesszalonika 4, 13 – 5, 11.
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért… Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” János 10, 11. 27-30.
Az egyházi év utolsó vasárnapja örök élet vasárnapja, örökkévalóság vasárnapja. Vágyunk az örökkévalóságra, és közben tudjuk, tapasztaljuk, hogy nekünk önmagunkban nincs meg ez. Elmúlik minden ezen a világon. Elmúlnak a kapcsolataink. Elhalványulnak az emlékeink is. „Szívünkben örökké élsz” – szoktuk mondani. Szeretnénk megtartani, de nincs hatalmunkban ez sem. Sok gyászolónak okoz szenvedést a titkos félelem: el fogom felejteni a szeretettemet, évek múltán nem emlékszem már világosan az arcára, a vonásaira. Elmúlunk mi magunk is.
Az örökkévalóság, az örök élet Isten ígérete. Ő örök. Ő megadhatja. Ő megígéri. Csak neki van hatalmában. Nagyon kell figyelnünk, hogy ő hogyan gondolja? Jézus a jó Pásztorról szóló beszédében erről tanít.
Az örök élet Jézus ajándéka. Ezt Jézus önmagával együtt adja. Az örök élet számunkra valójában azt jelenti, hogy Jézussal vagyok, és ebből a kapcsolatból senki és semmi nem ragadhat ki, soha.
A pásztor és a nyáj képe gyakran előfordul a Bibliában. Isten a Pásztor, mi emberek pedig a juhok vagyunk. Gondolkoztunk már rajta, hogy miért hasonlít bennünket a Biblia juhokhoz? A juhok a világ leggyámoltalanabb állatai. Szükségük van a pásztorra, szükségük van a nyájra. A juhok nem individualisták. Nekik szükségük van a többiekre, de legfőképpen szükségük van a pásztorra. Ő gondoskodik róluk, ő vezeti őket, vigyáz rájuk, táplálja és gyógyítja őket. A pásztortól elszakadt juh elvadul, lerongyolódik és elpusztul. A 23. zsoltár így beszél arról, hogy Isten, mint jó Pásztor táplálja, vezeti, megvédi az övéit. Jézus pedig így beszél önmagáról, mint Jó Pásztorról, akiben maga Isten jött el erre a földre, hogy megkeresse, megmentse, összegyűjtse, meggyógyítsa és megőrizze juhait. Szükségünk van rá, mint juhoknak a pásztorra. Tőle függünk, ő jelenti számunkra az élet lehetőségét, az örök élet lehetőségét.
„Én örök életet adok nekik.” Az örök életet Jézus adja. Jézus jelenti. A vele való közösség. Maga az örök élet azt jelenti, hogy ismerjük Jézust. „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János 17, 3. Azok, akik Jézuséi azért nem vesznek el, mert senki nem ragadhatja ki őket Jézus kezéből, mert az ő keze erős kéz. A legerősebb, a leghatalmasabb: a világ Teremtőjének a keze, aki mindennél hatalmasabb. „Én és az Atya egy vagyunk” – Jézus ezzel azt mondja, hogy ő nem egy pásztor a sok közül (nem egy vallástanító, aki a maga módján tanít az Istenhez vezető útról, és van még rajta kívül sokféle tanító, akik szintén hitelesek), nem egy lehetséges út, hanem őbenne a Pásztor, a mindenség Ura jött el erre a világa, hogy összegyűjtse a nyáját. Isten az ő gyermekeit. „Én vagyok a jó Pásztor” János 10, 11.
Az örök élet Jézussal közösségben van. Tőle függetlenül elképzelhetetlen. Ez nem egy olyan ajándék, amit valamilyen feltétel teljesítésével megszerezhetsz magadnak, és utána elteheted, csak arra kell vigyáznod, hogy valaki el ne vegye tőled. Ez az ajándék Jézusé, vele együtt lehet a tied. „Én örök életet adok nekik.” – Jézus ezt a mondatot folyamatos jelen időben mondja: folyamatosan adom nekik. Ő az örök élet egyetlen forrása, ezért az örök élet a Jézussal élt élet. Ebben vagy biztonságban örökké. „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róma 14, 8.)
A juhok a világ leggyámoltalanabb állatai. Ezért hasonlít bennünket hozzájuk a Biblia. A juhok nem élhetnek nyáj és pásztor nélkül, függetlenül. Számukra a függetlenség egyenlő a halállal. Az elkóborolt juh elpusztul. Hihetünk a függetlenség mítoszában (individualizmus), de számunkra a függetlenség egyenlő az (örök) halállal. Az én juhaim, hozzám tartoznak, nem szakíthatja el tőlem senki őket, ezért nem vesznek el – mondja Jézus.
Az ember életét fenyegető másik lehetőséget, amelyet a Jézustól való függetlenség jelent, Jézus egy erős szóval fejezi ki, amelyet így fordíthatunk magyarra: elvész, elpusztul, elkárhozik. Elszakad Istentől, a szeretet és élet forrásától örökké reménytelenül. Az elvész nem azt jelenti, hogy nem létezik, mint ahogy az él nem azt jelenti, hogy létezik. A Biblia nem a biológiai élet és halál síkján beszél. Nem a létezés és nem létezés filozófiai fogalmáról van szó. Az örök sors tekintetében a Biblia mindenkinek örök létezést helyez kilátásba. Maga Jézus mondja: „Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” János 5, 29. A halál utáni élettel kapcsolatban rengeteg zavaró adás létezik. Ezekből Jézusnak ezzel az egy mondatával máris kiszűrhetünk jó párat. Jézus szerint nem igaz az, hogy több lehetőségünk van a földön, nem igaz a lélekvándorlás tanítása. Nem igaz a megsemmisülés, a mindenségben való feloldódás, a nirvána tanítása. Lesz személyes feltámadás. Az után pedig két lehetőség, két út. Örök élet vagy örök ítélet. Nem igaz, hogy mindenki a mennybe megy, mint ahogy az sem igaz, hogy a gonoszok megsemmisülnek. Mindannyian feltámadunk. Vannak, akik az életre és vannak, akik az ítéletre. Figyelnünk kell arra, hogy mit mond Jézus, hogy ne hagyjuk hamis üzenetekkel elaltatni magunkat. Jézus nélkül valóban nagy veszélyben vagyunk! Tisztázzuk, hogy jól értjük-e, tisztázzuk, hogy valóban megmenekültünk-e! Nehogy későn legyen az ébredés!
Tudjuk, ki volt John Harper? Egy evangélista, aki a Titanicon utazott. A hajó katasztrófája után a jeges vízben odasodródott egy fiatalember mellé. Odakiáltotta neki: Fiatalember, meg van mentve? Mire ő: nem! – Akkor bízza Jézusra az életét! Egy idő után újra egymás mellé sodródtak. Újra megkérdezte: Fiatalember, meg van már mentve? – Még mindig nem! – Kiáltson Jézushoz! John Harper a hullámok között lelte halálát. Ez a fiatalember azonban túlélte a katasztrófát, és egy evangelizáción tett bizonyságot arról, hogy most már tudja, hogy megmenekült – nem csak a jeges vízből, de az örök kárhozatból is -, mert Jézusra bízta az életét. Mert volt egy ember, aki annyira realista volt, hogy fuldokolva is emberek lelkét mentette. Mert tudta, hogy ez az igazán élet-halál kérdés!
Az örök élet egyedül Jézussal közösségben van. „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Ismerem: ez a szó közösséget fejez ki az eredeti nyelvben: egzisztenciális közösségben van, közösséget vállal valakivel, köze van valakihez. (v.ö. „Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” János 10, 14. illetve „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Máté. 7, 23.)
A közösségvállalás különböző szintjeiről tudunk. Onnan kezdve, hogy elutasítunk valakit, azon keresztül, hogy nem ismerjük, vagy esetleg van valami, ami közös bennünk, különböző intenzitású kötődéssel valamiféle kapcsolatban vagyunk…
Itt Jézus a legintenzívebb közösségről beszél: mi szétválaszthatatlanul összetartozunk, nélküled nem volnék az, aki vagyok, az identitásom fontos része az, hogy veled vagyok, szeretlek, ragaszkodom hozzád. Az a kapcsolat, amiről Jézus beszél ilyen. Sőt: az identitásom magja, közepe, lényege az, hogy a tied vagyok, hozzád tartozom. „Nekem az élet Krisztus” Filippi 1, 21.
„Ismerem őket, és ők ismernek engem” – jóval többet jelent ez annál, mint hogy a Pásztor tudja a juhai nevét, felismeri őket, ismeri a szokásaikat, a juhok pedig tudják, hogy ki a Pásztor, információkkal rendelkeznek róla, és ezt el tudják mondani. Az „ismerjük egymást” ennél jóval többet: teljes közösségvállalást jelent. Összetartozunk, szeretjük egymást, tűzbe mennénk egymásért!
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket (közösséget vállalok velük), ők pedig követnek engem (mert közösségben vannak velem, kötődnek hozzám, ezért hallgatnak rám, és követnek). Az örök élet a közösség Istennel, a közösség Jézussal. A lényege a közösségvállalás. Ez a közösség mindkét fél számára határozott következményt, vállalást jelent.
Mit jelent a jó Pásztornak ez a rövid kijelentés: én ismerem őket? A Jézus korabeli vallásos zsidóknak az a gondolat, hogy Isten teljes közösséget vállal a bűnös emberrel abszurdnak hangzott. A templom kerítései és a szentek szentjének kárpitja azt fejezte ki, hogy nincs közösség a szent Isten és a bűnös ember között. Nincs bejárás bűnös embereknek a szent Isten jelenlétébe.
Pedig a juhoknak ez a közösség az örök élet. Én ismerem őket – közösséget vállalok velük. Jézus ezt fejezi ki azzal, hogy bűnösökkel vállal asztalközösséget, ezzel befogadja őket, botrányt okozva a vallásos „igazak” között.
A jó Pásztor számára a közösségvállalás következménye: „A jó Pásztor életét adja a juhokért” (11. v. 17-18. vsk.) A bűn miatt nincs közösség. A juhok a bűn miatt elveszettek. „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” Ézsaiás 53, 6. A magunk útján járunk, és ennek a következménye a halál. A jó Pásztor a bűn következményét veszi magára: a kárhozatot. A kereszten az életét adta, így vállalt közösséget. A szentek szentjének kárpitja kettéhasadt: szabad az út a Pásztorhoz! „Ismerem őket.” Jézus számára ez nem kevesebbet jelent. Megölte az ellenségeskedést önmagában a kereszten, általa van szabad utunk az Atyához (Ef 2, 14-22). Hibátlan Bárány vérén váltattatok meg (1Péter 1, 19.) Közösséget vállalok velük. Neki ezt jelentette. Az életét áldozva nyitott utat erre. Az életét áldozva kereste meg az önfejűségük miatt tévelygő bárányokat.
Milyen vállalást jelent a közösség a juhoknak? Mivel ez a közösség egzisztenciálisan meghatározó, ezért ez formálja az életet. Meghatároz mindent. Ez határoz meg mindent.
Elfogadom azt az utat, amelyet a Pásztor készített a közösségre, az örök életre: ha ő az életét adta értem, akkor én erre bízom az életemet, és nem más úton akarok eljutni hozzá. Bűnbánatot tartok. Felismerem, és beismerem, hogy a saját önfejűségem, a magam útján járás lázadás Isten ellen és a vesztemet okozta: ezért bocsánatot kérek. Meglátom, hogy Jézus kereszthaláláért készen van számomra a bocsánat: rá bízom magam.
És visszatérek hozzá. Nekem nincs Jézustól független lépésem. Ezt jelenti a Pásztort követni! Hallgatnak a hangomra és követnek engem. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” János 14, 15. Engedelmesség. Feladom a független gondolkodást és életet, amely a halálba sodort, és elfogadom az ő vezetését. Engedelmeskedem neki, mert közösséget vállaltam vele. Ez a közösség számomra az élet. Ezért a jó Pásztor szavához, az Igéhez szabom gondolkodásomat és életemet.
Jézus itt az ókori izraeli pásztor képét használja, aki nem kutyákkal hajtja, hanem hívogatja a juhait, előttük jár és a juhok utána mennek, követik őt, mert ő az életük.
Mennyire lényegi része a hitnek az engedelmesség, vagyis az, hogy Jézushoz igazítom a gondolkodásom és az életemet? Ha Jézussal vagyok közösségben: hallgatok rá és követem. Egészen plasztikusan és érthetően fogalmaz a példázat: a juh, aki elkóborol, elvész. Miért? Mert nem a Pásztorra figyelt, hanem a maga útján járt. Ez nem beszéd kérdése, hanem életmód kérdése. A követés úton járást jelent.
Alapigénk egy vitabeszédben hangzik el. Jézus azoknak, akik elutasítják őt és, amit ő mond, mert nekik saját felfogásuk van Istenről, hitről és (örök)életről, ezt mondja: „ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok” (26. v.) Egy másik helyen erről azt mondja: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Máté 7, 21-23.
A hozzátartozás követést jelent. Azt gondolni, hogy a független utamon lehetek vele közösségben, következetlenség. A követés azt jelenti, hogy most már nem én döntöm el, hogy merre megyek, hogyan gondolkozom – bármiről is van szó – hanem a Pásztorra nézek, rá hallgatok, és arra megyek, azt képviselem, amit ő.
Példa: Biztosan sokan hallottunk a jelenleg folyó botrányról. A Hit gyülekezete vezetőjét, Németh Sándort támadják a jógáról tett kijelentése miatt. Sok mindenben nem értünk egyet a Hit gyülekezetével mi, reformátusok, de a Biblia alapján egyetértünk abban, hogy a jóga nem fér össze a keresztyénséggel. Ha Jézus arról beszélt, hogy elveszett, bűnös emberként mindenestül külső segítségre, az Ő megváltására szorulunk, akkor ezzel nem fér össze olyan út, amelyik önmagunk megváltásáról beszél, egy olyan gyakorlat, amelyet eredetileg arra fejlesztettek ki, hogy az ember általa egyesüljön a „világlélekkel.” Ez nem az az út, amelyről Jézus beszél. Lelki kérdésekben pedig nincs semleges terület. Még akkor is így van ez, ha sok keresztyén ember jógázik. A jóga és az evangélium világosan más út. Két úton pedig nem lehet egyszerre menni. Dönteni kell. Erről beszél Illés próféta az ószövetségi Izraelnek: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek.” 1Királyok 18, 21.
Ez csak egy példa. Az élet minden területéről hozhatunk példákat. Testvérek! Közösségben lenni és követni Jézust azt jelenti, hogy mindent egy lapra tettél fel. Nem szemezgetsz, nem válogatsz, hanem őt követed. Nem jelent hibátlanságot, de egy alapvető változást jelent az „irányító modulodban.” Jézus az én üdvösségem, Jézus az én Pásztorom. Őt követem.
A jó Pásztor nyájában vagyok jó helyen. Számomra Jézus a jelen és így Jézus a jövő. Nem tudom, hogy mi vár rám holnap, s mi ér még ebben az életben. Nem tudom, hogy hogyan lesz erőm a holnaphoz. Nem tudom, hogy mikor jön el a halálom napja, s milyen formában ér a halál. Nem tudom, hogy hogyan lesz erőm hozzá. Egyet viszont tudok – egészen biztosan: Jézus, aki ma velem van, és elkészítette ezt a mai napot, mindent, amire ma szükségem van, erőt adott ehhez a naphoz, ez a Jézus velem lesz holnap is, és erőt ad a holnaphoz is, megad mindent, amire valóban szükségem van. Nem leszek egyedül a halállal szemben sem. Ő visz át a halálon az ő dicsőséges országába. Ott is az vár, amit ő készített el, és örökre vele leszek. Az életemet annyi minden elragadhatná, de az ő kezéből senki és semmi nem ragadhat ki!
Kisfiunkkal beszélgettünk repülőútra készülve. Ő mondta, szeret repülni, bár van egy kis izgalom mindig, mi van, ha baj történik? Az is igaz, hogy tudja: Isten kezében vagyunk. Elmondtam neki, hogy Jézus kezében lenni azt jelenti, hogy egyszerűen nem halhatunk meg addig, amíg ő haza nem hív bennünket. Még a repülő sem zuhanhat le, csak ha ő megengedi. Ő viszont megígérte, hogy befejezi a munkát, amit elkezdett, s csak akkor visz haza, amikor ő az mondja: készen vagy. A hívő ember nem betegségben hal meg vagy balesetben, hanem az Úr hívja haza. Ezért olyan fontos, hogy az ő kezébe tedd az életedet! Csak ott vagy biztonságban, érted? Ha az ő kezében vagy nem veszel el, s még csak nem is halhatsz meg akármikor, csak amikor ő hazahív – akkor pedig miért maradnál? Ha az örök boldogság vár Jézussal…
Gondoljunk az idős házaspár példájára, akik vonattal utaztak. A férfi ellenőrizte a fontos dolgokat: pénztárca, kulcs, iratok, jegyek – minden megvan. A felesége elmosolyodott és ezt mondta: „Milyen jó nekem, drágám! Csak egy dologra kell figyelnem: arra, hogy téged ne veszítselek szem elől. Amíg te megvagy, addig megvan a pénztárca, a kulcs, az iratok és a jegyek is.” Milyen jó nekünk, Testvérek! Csak arra kell figyelnünk, hogy Jézust szem elől ne tévesszük. Amíg ő megvan, addig megvan minden, ami igazán lényeges: amire szükségünk van az élethez és a küldetésünkhöz ma, és mindaddig, amíg „utazunk” itt a földön, és ha megérkezünk a kulcs az otthonunkba, az Atya házába, az örök dicsőségbe, ahová ő fog bekísérni bennünket! A közösség Jézussal, ez a kulcs a mai naphoz és az örök élethez.
Keressük az örök életet. Nekünk nincs önmagunkban örök életünk. Az örök életet Jézus adja, a vele való közösségben. Testvérem, amikor az örök életre vágysz, az örök életre gondolsz ez az egyetlen kérdés: ismeritek-e egymást Jézussal? Közösséget vállaltál-e vele? Hozzá tartozol-e? Rábíztad-e magad arra, amit ő tett érted – vagy még más utat keresel az életre? És követed-e őt, vagy még a magad útján jársz? Őt követed?
Kérdések az igehirdetéshez:
- Gondold végig: bizonyos vagy benne, hogy örök életed van? Miért?
- Mit jelent számodra Jézus követése?
- Jézus a kulcs a mai naphoz és az örök élethez. Milyen bíztatást jelent ez neked?