2019. december 29. Szolnok, Napi Ige vasárnapja
Olvasandó: Ézsaiás 11
Alapige: Ézsaiás 12, 1-2
„Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál. Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.”
Drága Testvérek!
Bár már elmúltak Karácsony napjai, mégis mai Igénk visszatekintésre hív bennünket. Furcsa azt mondani, visszatekintés, hiszen Ézsaiás próféciája, amit a 11. versben olvastunk és hallottunk, 700 évvel előzik meg az Úr Jézus születését. 700 évvel előtte Isten kijelentette az emberek számára a Megváltó érkezését! Az emberiségnek 700 évet kellett várnia a prófécia beteljesedésére, s tudjuk jól miként is fogadták az érkezettet. Többen vagyunk itt olyanok, akik gyermeket nevelnek, akik gyermeket neveltek. Tudjuk, ismerjük, mikor vendég érkezik, érkezett otthonunkba, a legilledelmesebb gyermek is felteszi a kérdést az érkezőnek: Mit hoztál? Ez a kis gyermeki kíváncsiság, talán bennünk is meg van és Karácsony eseményeire tekintve, mi is feltesszük a kérdést magunknak vagy a testvéreknek: Mit hozott Jézus? Tudom, sokunk most magában elkezdi sorolni azt, ami Krisztus születésével kapcsolatban eszébe jut. De ha szeretnénk egy szóba összefoglalni a felsoroltakat, akkor nehezen találjuk meg azt az egy szót! Jézus maga segít nekünk ebben: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek.” Ján 14,27a. Karácsonyi történetek sorában is találkozunk a békesség érkezésével, mikor az angyalok hirdetik a pásztoroknak az Érkezettet, „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek” Lk 2,10. Mit is jelent számunkra az Úr Jézus békessége? Miképp tudjuk a mindennapokban megélni? Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk, előtte szét kell néznünk! Szét kell néznünk a nagyvilágban és a kisebb világban, vagyis a környezetünkben! A nagyvilágra gondolva azt látjuk, azt olvassuk, azt halljuk, hogy állandó forrongások, ember-ember elleni csatározások, testi és lelki erőszakok vannak benne. Mennyi megindító emberi történet kerül elénk, mert békétlenség van a Földön. Elég kinyitni a televízió híradásait, ahol lerombolt házakról, lebombázott iskolákról, felgyújtott és kirabolt templomokról számolnak be! Keresztyén szemmel tragikus ezeket látni, átélni, mikor gyermek elveszti apját, mikor a családi fészek porrá lesz, mikor az Isten házának elszenesedett gerendáit látjuk! Miért történnek ezek? Mert békétlenség van a világban, békétlenség van az emberek szívében! Sokan most arra gondolhatnak, de ezek az események távol vannak Tőlünk, nekünk nem kell ezektől félnünk! Testvérek! Talán ebben az országban, talán ebben a régióban nem üti fel fejét a békétlenség? Dehogy nem! Másként jelenik meg! Hatalomvágy, uralkodás a másik felett, az embertárs eltiprása, az anyagi előny és sorolhatnánk tovább. Az ezekből fakadó cselekedetek is békétlenséget szülnek! Ezzel, ezekkel is találkozhatunk nap, mint nap! És mikrokörnyezetünkben nem üti fel a fejét a békétlenség? A családunkban, lakókörnyezetünkben, baráti kapcsolatokban vagy a gyülekezeti élet hétköznapjaiban? Csak egy példát hadd hozzak elétek! A gyermekek, gyermekeink civakodását! Mikor egy apró nézeteltérés, például egy játék kisajátítása miatt támad ellenségeskedés! Saját gyermekeimen tapasztaltam meg, mikor a közös játék során az egyik gyermekem nem akarta megosztani a másikkal a kiszemelt játékot. Sírás-rívás mindkettő részéről, hiszen az aki meg akarta szerezni, az megpróbálta testi erejével visszaélve megszerezni a kívántat, míg a másik foggal-körömmel, már csak azért sem gondolattól vezetve ellenállt. Szülőként próbáltam meg igazságot tenni köztük, tudva, az egyik félnek kedveznem kell. Kifelé haladva a gyermekszobából még hallottam azt a gyermeket, aki kárt vallott: ezt még visszaadom! Ugye ismerősek ezek a szavak! Nem csak gyermekszobákban hangzik ez el, hangosan vagy belső gondolatokban, hanem nappaliban, szülői hálóban, munkahelyen, közösségekben. Mi a következménye ennek a gondolatnak? A bosszú! És a bosszúra sokszor bosszú a válasz! Így egy végtelen folyamat indul el, és lesz egyre durvább. Ilyenek vagyunk mi emberek! Nincs békesség a szívünkben, ezért van nagy szükség arra, amit Jézus Krisztus ígért: én békességet hagyok néktek. S hozzáteszi, hogy egészen pontosan tudjuk, miről van szó: az én békességemet adom néktek. Mindenki vágyik a békességre, és örül annak, ha az van. Jézus ma is adni kívánja az Ő békességét! Mit jelent ez? Ezt olvassuk Ézsaiás 11-ben „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek” (6). A farkas, a párduc és az oroszlán, tudjuk jól, húsevőként fogyasztja a bárányt, a gödölyét, a borjút. Igénkben azt látjuk, a farkas nem támadja a bárányt, a párduc nem akarja vérét ontani a gödölyének, az oroszlán nem próbál vacsorát szerezni magának. Azt is látjuk ebben a képben, a természetben zsákmányként élő bárány, gödölye, borjú nem menekül el a ragadozótól, hanem egymás mellett látjuk őket. Ez nem egy pillanatfelvétel, egy kiragadott képkocka, hanem egy hosszan tartó közösség, azok között, akik egymásnak ellenfelei. Ézsaiás ezzel a képpel akarja elénk tárni, milyen is az, mikor maga Jézus békessége kiárad bennünk. Ez nem egy külső változás, hanem belső megújulás. Az Ézsaiás által használt képek jelzik, a belső megújulás lép a vérengző benső helyére. A békétlenség helyére a békesség költözik. Nyugodtan behelyettesíthetjük magunkat a farkas, a párduc vagy az oroszlán helyébe. Hiszen mi is tudunk farkas szívű, párducszívű, oroszlánszívű emberek lenni. DE mikor belép az Úr Jézus az életünkbe, akkor a vad szív jézusivá válik. Ami azt jelenti, békesség árad belőlünk! Vagyis! Nem irigyeljük azt, ami a másiknak van, nem akarjuk kicsavarni a kezéből és úgy megszerezni. Nem akarjuk titokban ellopni, amikor nincs otthon. Nem akarunk ártani neki, hanem adni akarunk neki, segíteni akarunk neki. Örülünk annak, ha a másiknak jól megy, és örülünk annak, amije neki is van. És ha valami hiányzik nekünk, akkor azt kérjük, attól a Jézustól, akitől már sokkal többet kaptunk, – akitől kaptuk ezt a békességet is. Mert Jézus nemcsak ígéri, hanem adja is ezt. „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek.” Ez olyan szép kép! Ezt olyan szép lenne elérni! Önkéntelenül felmerül a kérdés, miképpen lehet megszerezni ezt a békességet? Emberi erővel és akarattal megszerezhetetlen! Nem véletlen a felolvasott ézsaiási prófécia és a már említett angyali üdvözlés, mert mindegyik arra hívja fel a figyelmet, Jézus Krisztus hozta el ezt a békességet és munkálja ma is! „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről… Akkor majd” Olvassuk a 11 fejezet első és 6. versében. Ő munkálja ki, vagyis tanítással nem megszerezhető, szabályok betartásával nem érhető el! Hány szentestei asztalnál hangozhatott el az a mondat, ahol belső ellentétek feszültek: Ma nem fogunk veszekedni, torzsalkodni!. És asztalnál vált az előbbi mondat semmissé, mikor egy apróság miatt összeszólakoztak újból. Mert egy ideig tudjuk magunkat türtőztetni emberi szándékkal, akarattal, de a belső nem változott. Maga Jézus formál át bennünk, maga Jézus változtat meg belülről. Egyik lelkipásztor testvérem olyan szépen foglalja össze a változás lényegét: „Jézus Krisztus ezt a régi indulatot veszi ki az ember szívéből, s hogy ne maradjon üresen a helye, adja oda az Ő békességét. Karácsonykor Ő ezt a lehetőséget hozta, hogy belül változhatunk meg.”. Ezt a belső, jézusi békességet tapasztalják meg a körülöttünk élők. Két család élt egymás mellett, barátságban. De a farkasszívük egymás közé állt! Egy anap azonban változás történt az egyik család fejénél, megismerte, befogadta az Úr Jézust. Hívővé vált! Egyből átment a szomszédba bocsánatot kérni, mindazért, amit ellenük tett. Hívő léte még több gúnyolódás és támadás tárgya lett! Egyik nap, a hitetlen család kisfiát a lakáshoz közel elütötte egy autó. A hívő apuka pár perccel a baleset után érkezett a helyszínre. Egyből szaladt értesíteni a családot a történtekről, de senkit sem talált otthon, senkit sem ért el telefonon, így maga hívott mentőt, kísérte el a kórházba, intézte az adminisztrációt. Majd a kisfiú ágya mellett maradt mindaddig, míg a szülei megérkeztek. Az édesapa szerényen és csendesen kérdezte a szomszédját: Miként tudtad ezt megtenni a fiammal, hiszen annyi rosszat tettünk ellened és a családod ellen? A hívő apuka röviden válaszolt: „Az Úr Jézus ad békességet a szívembe! Ez a békesség tud ilyennek lennem! A hitetlen ember nem lett még hívővé, de kénytelen volt megtapasztalni, hogy valami Jézus Krisztusból kiárad akörül, aki igazán hisz benne, akiben ott él Jézus a hit által. Aki kapta az Ő békességét, annak akkor is békessége van, ha bántják. Akkor is megmarad a békessége, ha éppen ő lesz beteg, ha anyagi gondjai vannak, ha nehézségek támadnak az életében. Ez a békesség mindig megmarad. Testvérem! Jelenleg, van békétlenség az életedben? Van-e valami, ami rágja legbelül a lelkedet az embertársadra gondolva? Vágysz a teljes békességre? Akkor mond utánam magadban! Úr Jézus Krisztus! Látod bennem a keserű békétlenséget, ami vissza-visszatér. Látod azt is, milyen könnyű az én belső békémet elveszteni. Könnyen megharagszom, könnyen tudom a haragot fenntartani és könnyen tudok haragot szítani! Mindez keserűséggel tölt el engem, amin nem tudok jómagam változtatni, ezért csak Hozzád fordulhatok, hogy vedd el ezeket a szívemből és ültesd bele a Tőled jövő békességet! Ámen. Jézus nem csak a belső békét hozta el, hanem az örök mennyei békességet is! Erre hívja és munkálja az övéit! Mert lesz egy nap, amit Ézsaiás így ír le, „Azon a napon” (12,1), mikor minden szem meglátja a visszatérő Krisztust, akkor azokban, akik megváltattak, akik megszabadultak félelmeiktől, akik elvetették zsarnokoskodó lelküket, akiknek emberi békétlenségét felváltotta a jézusi békesség, azok áldani fogják az Isten nevét és tetteit. Ez nem kényszerű dicsőítés, hanem szívből, lélekből fakadó, mert tudja az ilyen ember megszabadíttatott, az önzőségtől, a békétlenségtől, a bűntől! Minap, meg kellett megállnom egy betegágy mellett! Az orvosok lemondtak a testvérünkről! Olyan jó volt azzal a gondolattal távozni az osztályról, hogy a mi Istenünk nem mondott le Róla. Azzal a jézusi békességgel lehetett elengedni ebből a földi világból, hogy van remény az örök békességre. Ezért érkezett Jézus, hogy megbékéltesse a gyarló embert a Mennyei Atyával, hogy belső békességünk lehessen már itt a földi utunkon a mellettünk haladókkal, és békességünk legyen ugyanezen út végén. Vigyük magunkkal Jézus szavait: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek.”.
Ámen
Kérdések:
– Ma miben vagy kivel szemben vagy békétlen, vagy félelemmel? Bemered-e vallani, hogy egy helyzetre vagy egy embertársadra aggodalommal, nehéz szívvel tekintesz?
– Van-e békétlenség a családodon belül? Ennek a békétlenségnek nem Te magad vagy az oka vagy mit tudsz tenni azért, hogy helyreálljon a belső béke?
– Mit jelent számodra az a mondat, hogy minden helyzetben, örömben, bánatban, könnyű és nehéz helyzetekben is az Isten békessége van Veled és vezet?
– Mit jelent számodra és mire vezet az örök béke hona?