Oldal kiválasztása

Az új ember felöltözése

Olvasandó: 2Mózes 20,1-17.

 „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

 

Szeretett gyülekezet! Nemrégiben találkoztam egy régi ismerősömmel, aki fiatalabb korunkban az „élet császárának” bizonyult. Nem volt házibuli, koncert, összejövetel, ahol ne lett volna ott, ahol nem ő lett volna a középpontban. Voltak, akik irigykedve figyelték szabadságát, voltak, akik neheztelően és aggódva. Sok éve már, hogy nem találkoztunk, így nagy örömmel üdvözöltem, hogy miképpen is alakult az élete. A „hogy vagy?” kérdésre egy nagy örömteli sóhaj szakadt fel belőle, elmondta, hogy mennyire belekeveredett az „élet egy nagy buli” életérzésbe, már-már egészsége is veszélybe került az életmódja miatt. Aztán a 12. órában valami csoda történt vele, találkozott egy egyházi csoporttal, és rádöbbent, mennyire üres életének minden perce, hiába hirdette fennen, hogy mindig party-time van. Hitre jutott, megtért, megváltozott, megújult és megmenekült, Isten különös kegyelme által. Aztán hazatérve szülőfalujába, összefutott a régi barátokkal. A barátok azonnal invitálták a következő nagy, viharos és fergeteges buliba, hogy felidézzék, a „régi, szép időket”. Ismerősöm, azonban jól meggondolt magabiztossággal utasította vissza az invitálást. „Mi van veled?” Hangzott a megdöbbent kérdés, nem voltál te ilyen. Már nem vagyok a régi, az, akit ti ismertetek, az már évek óta meghalt, megváltoztam. Megismertem Krisztust, és hívő, keresztyén életet élek. Olvasom a Bibliát és komolyan veszem minden mondatát, mert Istennek köszönhetem, hogy még életben vagyok. Az Istennel kibékültem, amit tettem megbántam és letettem, elhagytam az életemből: „Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!” Prédikátor 12,1 Most már értem, hogy az élet egyszer adatott, nagyszerű alkalom Isten dicsőségének szolgálatára és éppen ezért nem szabad könnyelműen eljátszani azt. Úgy beszélsz, mint egy pap! mondták a volt cimborák és otthagyták a megváltozott, közéjük már nem tartozó embert. Régi és új találkozásának konfliktusát hallhatjuk ki ebből a rövid kis történetből. Régi és új, amelyek nem férnek meg egymással, fordulat áll be ebben a kapcsolatban. A Krisztus, a hit útjára térés nagy fordulatot jelent az ember életében. Az Istenhez tért és az Isten Igéjét követő ember különbséget tud tenni az Igében is olvasott, ó- és újember között. Úgy tekint levetett óemberére, mint ahogy a friss, tiszta ruhába öltözött ember néz a levetett, koszos ruháira. Amíg Isten Szentlelke és Igéje által ez a fordulat meg nem történik, amíg az ember teljesen szembe nem fordul saját, eddigi bűnös életével és határozottan ki nem mondja: Megtagadom azt, aki voltam, és más, egészen újember szeretnék lenni, addig az ember nem tud elindulni a megtisztulás, a bűntől való szabadság, a megszentelődés útján. Felolvasott Igénkben azt mondja Pál apostol: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.”

A Szentírás egész szemlélete azt tárja elénk, hogy a Krisztus által megújult élet, mindig bűnbánattal kezdődik. Az új ember felöltözésének egyetlen, emberi feltétele van, levetkezni az óembert, megöldökölni az óembert, mert nem adja könnyen magát! Luthernek tulajdonítják azt a mondást, amikor az óemberről beszél: „Úszik utánam a dög!”  A keresztyén élet kezdetét Igénk az óember levetkezéséhez, az igazi bűnbánathoz köti. Mi sem adhatjuk alább. az óember levetkezése után tudunk csak felöltözni az újember „ruhájába”. Az óember megöldöklése nem egyéb, mint az, amit a Heidelbergi Kátéban olvasunk: 88. Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az ember megtérése? Kettőből: az óember megöldökléséből és az új ember megelevenítéséből. 89. Mi az óember megöldöklése? Az, hogy bűneinket szívből fájlaljuk, egyre jobban gyűlöljük és kerüljük azokat.

Pál apostol ezt írja:”… levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul...” Levetkőztétek – felöltöztétek. Többször írja ezt felszólításként is: vetkőzzétek le, mint egy-egy ruhadarabot egymás után az eddig rátok jellemző vonásokat, és öltözzétek fel Jézus Krisztusnak a jellemét. Isten tehát egy teljes átöltözést akar. Nem azt mondja, hogy a régire vegyétek fel az újat, hanem vetkőzzétek le, és  csak azután  öltözzétek fel a Krisztust. Milyen ez a régi? Ilyen jellemzést olvastunk itt: vessétek le magatokról a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, szátokból a gyalázatos beszédet és ne hazudjatok egymás ellen. Az a feladatunk, hogy ezeket kell megvetni, elvetni, levetni, aztán ott áll az ember Isten előtt meztelenül, csupaszon, és akkor Krisztus felöltözteti az Ő saját tulajdonságaival. Nem nekünk kell kerítenünk valamit, amit magunkra veszünk, mert az hasonló lenne a régihez, hanem Ő ad nekünk egészen újat.

„Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!” (458. dicséret 3. vers)

Legjobban a Krisztus evangéliumának szíveként számontartott példázatban, a tékozló fiú történetében olvashatjuk ezt. Az atyai házból kiszakadt fiú megtagadja annak törvényeit, de elbukásának nyomorult fájdalmai között ismeri meg tévedésének végzetes következményeit. A bűnei felett bánkódó lélek keserűségével szól: Atyám vétkeztem ellened. Ugyanakkor ez a keserűség megláttatja vele az atyai ház  tisztaságát, szépségét, áldásait is. Hazatér megszégyenülve, de reménységgel telve. Hazatérését az Atyának kimondhatatlan irgalma, öröme várja és feltétel nélkül öleli magához. A megtisztulás és felemelkedés után vágyódó ember számára ebben van az örök evangélium, az örök vigasztalás, a megújulás ígérete, az Isten megtartó, megmentő szeretetének boldog örömhíre. Ez a legnagyobb ajándék, amelyet Jézus Krisztus hozott el nekünk a földre. Ennél nagyobb vigasztalást senki sem adott és senki sem adhat a megújulás útját kereső embernek. Ezt a vigasztalást kell hirdetnünk az emberek között. Tehát a megújult élet szívbéli bűnbánattal kezdődik, az óember levetkezésével kezdődik.

Aztán folytatódik az új ember felöltözésével. Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? Ismét a Kátéhoz fordulunk egy kis segítségért: 90. Mi az új ember megelevenítése? Istenben való szívbeli öröm Krisztus által, és az Isten akarata szerinti jó cselekedetekben gyönyörködő szeretet. 91. Melyek a jó cselekedetek? Csak azok, amelyek igaz hitből fakadnak, Isten törvényének megfelelnek és az ő dicsőségére történnek; nem pedig azok, amiket mi tartunk jónak, vagy amelyek emberi meghagyáson alapulnak.

Mind a felolvasott Ige, mind a Káté válasza a mit cselekedjünk kérdésére, nem könnyű eledel. Azt még csak-csak szereti az ember, ha valamitől megszabadul, elhagyhatja azt. De ha ez valamiféle kötelezettséggel is jár, azt már kevésbé szeretjük. Az, hogy miből szabadít meg Isten, azt az ember megkönnyebbült lélekkel veszi. Azt, hogy mire szabadított meg Isten, nos, abban már vannak nehézségeink.

Mi jellemzi az felöltözött újembert?

Öltsetek tehát magatokra – mint az Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsátott nektek. Mindezek fölé öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. A Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, és a Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon.”

Ez Isten kegyelmének munkája. Ez nem a mi keresztyén  csúcsteljesítményünk, nem a mi  mindent beleadó erőfeszítésünk következménye. Az a mi feladatunk, hogy a régit, az ót, ami rajtunk volt, azt vessük le. Ne mentegessük magunkat, ne védjük a mundér becsületét, ne magyarázzuk meg,  ne rejtsük el, hanem egyszerűen vessük le. Pál igen keményen kezdi szakaszunkat, hogy: öldököljétek meg magatokban mindazt, ami innen alulról való. Nyissátok ki magatokat egészen az előtt, ami onnan felülről való, és az Isten majd megajándékoz titeket ezekkel az értékekkel.  Arra a változásra, ami egy ilyen ember életében bekövetkezik, magától senki sem képes. Erre a mélyreható, belülről kifelé munkálkodó, az egész embert átformáló változásra sem neveléssel, sem környezethatással, sem újabb és újabb ismeretek elsajátításával, sem jó példák követésével nem képes senki. A mi feladatunk az: ne ragaszkodjunk a régihez, a régi megrögzött szokásainkhoz, az Isten nélküli gondolkozáshoz, rossz beidegződésekhez. Ahhoz a vétkes örökséghez, ami megy sokszor nemzedékről nemzedékre. A magunk igazához, amiről sokszor mi is tudjuk, hogy nem igaz. Ne ragaszkodjunk azokhoz az elveinkhez, amik a régi, Isten nélküli korszakban gyökereztek belénk, hanem vetkőzzük le, és az Úr Jézus majd felöltöztet.

Rettenetes lenne, ha nekünk abban a lelki ruházatban kellene élnünk és meghalnunk, amiben születünk. Mert ez a ruházat kizár minket az üdvösségből. De rettenetes lenne az is, ha csak a levetkőzésig jutnánk el, és ott dideregnénk bűntudattal, szégyenkezve Isten előtt. Az is szörnyű lenne, ha nekünk kellene keríteni vagy készíteni valamiféle új ruházatot.

Térj meg és öltözz át! Mind a kettő az Úr Jézus munkája. Az elsőt csak Ő tudja elvégezni, de azt támasztja fel, akit már nyomaszt az, hogy lelkileg halott. Aki kéri ezt az új életet, aki nyújtja a hitének a kezét ezért, azt Ő feltámasztja a halálból. Utána öltözz át. Kezdd el a levetkőzést akár már ma, Ő pedig majd felöltöztet az Ő igazságába, szentségébe, békességébe. Mindazokba a lelki tulajdonságokba, amiket itt olvastunk. Ha meg tudtuk figyelni a felsorolást, kitűnik belőle, hogy belülről kifelé kezdi az ember átalakítását. Először a gondolkozásunkat teszi egészen újjá, aztán új indulatokat ad, aztán az érzelemvilágunkat tisztítja meg, utána a beszédünket és végül a tetteinket. Az egész embert kezébe veszi, megtisztítja, és utána használja.  Azt hiszem, sokunknak vannak olyan tapasztalataink, hogy újra és újra feltámad emberekben a vágy azután, hogy jó lenne jobbnak lenni. Jó lenne változni. Néha világos pillanatainkban mi is látjuk, hogy hol szorulna korrekcióra, javításra, tisztulásra az életünk. Olyan sok próbálkozás, erőlködés eredménytelen marad. Van ebben a szakaszban egy különös megszólítás, egy határozott felszólítás, és olvastuk ezt a gyönyörű gazdag felsorolást ezekről a jézusi ruhadarabokról. Ha szentül értjük, akkor merem azt mondani, hogy ennek a szakasznak a címe: Jézus “ruhatára”. Mikbe öltözteti Ő azokat, akik valóban hisznek benne és kiszolgáltatják magukat neki. Mi ez a különös megszólítás, amivel kezdi: “… mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek…” Ha az embernek van egy kis önismerete, akkor megkérdezi, hogy nem tévesztenek össze valakivel? Isten választottai, szentek, – én? – és szeretettek? Mit szeret bennem az Isten? Fontos, hogy helyesen értsük ezt a megszólítást, mert ez nem tévedés. Ez a hívőknek szól, akik már Jézust befogadták az életükbe. Aki így Istennel kapcsolatba kerül, az előbb-utóbb feltétlenül rájön arra, hogy mennyire igaz, amit Jézus a tanítványoknak mondott: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket.” Aki elgondolkozik azon, hogyan került ő Isten közelébe, az ámulva imádhatja Őt azért, hogy valami miatt az Ő szeretetéből így döntött, hogy utánunk nyúlt, megszólított, szép terve van az életünkre nézve, és ha ebbe beleigazodik az életünk, akkor leszünk a helyünkön, és akkor lesz az életünk igazán hasznos és áldott.

A mi Istennel való kapcsolatunk eredete az örökkévalóságba nyúlik vissza. Isten kegyelmesen kiválasztott. Itt az időben az Ő igéjével elhívott, és aztán Szentlelkével folyamatosan formál és alakít. Egyikünk sem véletlenül kerül ige közelbe. Az már Isten kegyelmének a bizonyítéka, ha valaki hallhat Őróla hiteles információkat. Hiszen a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Micsoda kegyelme az Istennek, hogy mi itt lehetünk, és mennyire nem a mi érdemünk! Milyen ajándék az, hogy szóba áll velünk Isten és ma is szólítgat annak ellenére, hogy olyan sok minket megszólító igéjét elengedtük a fülünk mellett. Hogy sok világos parancsából semmi nem lett az életünkben. Hogy az ígéreteibe nem merünk kapaszkodni. Micsoda türelem, gyöngéd szeretet, állhatatosság van e mögött. Legyen áldott érte Isten! A kiválasztó Isten.

Aztán azt mondja: szeretettek vagyunk. Mégpedig az Ő egyoldalú szeretetének a tárgyai. Isten irántunk való szeretete mindig megelőz mindent. A mi szeretetünk már csak reflexió, válasz. De Ő előbb szeret, minden érdemünk és feltétel nélkül szeret. Sőt annak ellenére szeret, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek. Az Ő szeretete mindig abban bizonyul hitelesnek, hogy ad. “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…” Végül azt mondja itt: “…szentek…” Ezt, hogy választottak és szeretettek, még a legtöbb ember elfogadja. Ha megérti, milyen isteni kegyelem van e mögött, akkor meghatódva, alázatosan tudomásul veszi. De ez ellen sokan tiltakozni szoktak: én nem vagyok szent. Hát ennyi önismeretem és önkritikám van. Ha pedig Isten nekem tulajdonítja Krisztus szentségét, akkor legyek is egyre szentebb. Ez a program, ez a feladat a hívő ember előtt. Ez tehát a különös megszólítás itt, “mint az Isten választottai, szentek és szeretettek.”

És mi a felszólítás? Az, hogy “…öltsétek magatokra…” és utána jön a felsorolás, hogy mit.

Láttuk, hogy nem lehet a régi ruhára felvenni az újat, előbb le kell vetkőzni. Valaki azt mondta a múltkor: ebbe fárad el, hogy ő mindig magára ölt valamit. Kérdeztem mit? S akkor remek példákat mondott. Például: vérzik a szíve, mert úgy megbántották, legszívesebben elbőgné magát. De ő nem akarja, hogy sajnálják, úgyhogy magára ölti a bájmosolyt és erőlteti végig a munkahelyen, mintha minden rendben lenne, és jókedve lenne. Amikor hazamegy, akkor elereszti magát és elerednek a könnyei. Ő magára öltött egy másmilyen arcot. Vagy a fordítottja: Valaki sajnáltatni akarja magát, és akkor olyan arcot ölt magára.

Vagy beszélget a társaság, az illető a felét sem érti annak, amiről szó van, de nagy okosan bólogat, mint akinek igen fontos mondanivalója is lenne, csak most éppen nem akarja közölni. Valami látszatot magamra ölteni, hogy ki ne látszódjék a bennem lévő üresség. Nos, itt nem erről van szó. Éppen az ellenkezőjéről. Amikor a levetkőzésről beszél a Biblia, akkor azt mondja: ezzel kell kezdeni. Ezeket a magunkra öltött, hamis látszatot keltő ruhadarabokat kell levetni először is. Nem látszanunk kell, hanem lennünk. Istent úgysem lehet megtéveszteni: “te előled elrejtenem semmit sem lehet.” Nekünk Isten elől is Istenhez lehet és kell menekülnünk, és elmondani azt, amit egyik szép bűnbánó énekünk így mond: “néked bűnöm megvallom.” Ez a levetkőzés. Bűnnek nevezni azt, amit Isten igéje annak tart, ami részünk abban van, azt megvallani, és őszintén törekedni arra, hogy az ne ismétlődjék az életünkben.

Hogyan történik ez?

Például úgy, hogy egy igehirdetés közben Isten Szentlelke valamire rámutat az életünkben, ami tisztátalan, hamis, ellenkezik Isten akaratával. Azt nem elfelejteni igyekszünk, és nem kezdjük védeni és magyarázni, hanem azt mondjuk: Uram, ha ezt te elítéled, én is elítélem. Megvallom neked, kérem a bocsánatodat, nem akarom többször csinálni. Isten meg ad szabadulást ezektől a bűnöktől. Ez a levetkőzés. Így formál az Ő igéjével, így tisztít az Ő Szentlelkével. Ezek után jöhet a felöltözés. És itt volt ez a szép, hosszú felsorolás, hogy mi-mindent lehet és kell magunkra öltenünk. Egész pontosan tíz ilyen “ruhadarabot” említ itt a Szentírás. Csak röviden még egyszer menjünk végig rajtuk, és legyen az tükörré a számunkra, vajon nem hiányos-e valahol az öltözékünk. Mert Jézus az Ő gazdagságából azt készséggel kipótolja. Érdekes, hogy ezzel kezdi: “Öltsetek magatokra könyörületes szívet…” Belülről kezdi. Nem cselekedetekre biztat minket. A cselekedetek majd a szívből következnek, mert belülről, a szívből származik minden gonoszság és minden tiszta és szent cselekedet is. Ez Jézusnak a tanítása. A legbelsőbb műhelyt kell újjáteremteni, aztán majd új dolgok készülnek.

Ha valami jellemző volt Jézusra itt a földi szolgálata nyomán, akkor ez. Bárkit meglátott, aki bajban volt, segítségre szorult, vagy elnézte a sokaságot, ezt olvassuk: “Könyörületességre indult rajtuk”. Jézusnak érző szíve volt. Mi olyan világban élünk, ahol ennek az ellenkezője jellemző, és azt tartják erénynek. Ki-ki magáról gondoskodjék. Magát érvényesítse. Hogy közben esetleg az mások rovására, kárára is történik? Védjék meg magukat. Mindenkinek a maga feladata saját magát biztosítani. Én haladni akarok előre, és gyarapodni akarok. Az irgalmatlanság és kegyetlenség az utakon a közlekedésben, a házasságban, a nemzedékek közti feszültségekben, az egész gazdasági életben egyre jellemzőbb lesz. Jézus azt mondja: nem erre tanított minket és nem erre adott példát, hanem legyen irgalmas szemünk és könyörületes szívünk.

A másik, amit említ: a jóság. A jóság mindig a kicsinyek, a megvetettek, az elvesztettek, a segítségre szorulók irányában nyilvánul meg. A jóságnak mindig ára van. Ha jó vagyok valakihez, meg kell fizetnem az árát. Jóság és áldozat karonfogva járnak. Ezért félnek sokan jók lenni. Ezért marad abba a vágy. És most ki lesz jó, és mitől lesz jó? Vagy ez a vágy hogyan teljesül be, és hogyan működik az majd, ha jó lettem? Erre nézve már nincs elképzelés. Csak a csalódás van, hogy megpróbáltam néhányszor, nem sikerült. Ha sikerült, ráfizettem. Nem éri meg. Jó lenne, jó lenne, de maradunk ilyenek, amilyenek vagyunk. Jézus nélkül. Aki azonban hajlandó levetni, néven nevezni a maga önzését, gonoszságát, számításait, és engedi, hogy Jézus a jóság ruhájába öltöztesse, az maga csodálkozik el leginkább önmagán, hogyan meg lehet változni az Úr Jézus munkája nyomán.

“Öltsétek magatokra az alázatot és szelídséget…” Erről Jézus külön beszél. Azt mondja egy helyen: “Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és szívből alázatos vagyok.” Nem alázatoskodó, hanem szívből alázatos, és akkor nyugalmat találtok a ti lelketekben.

Temérdek nyugtalanságnak, szorongásnak, versengésnek, aggódásnak az oka az, hogy nem merünk és nem akarunk alázatosak és szelídek maradni. Mindig nekem kell felül maradni, mindig az enyém legyen az utolsó szó. Be kell bizonyítanom, hogy igazam van, akkor is, ha már tudom, hogy nincs. Ebből nem jön nyugalom. Jézus arra adott példát, hogy milyen az igazi alázat és szelídség. Nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő. Ami azt jelenti: sohasem élt vissza az Ő isteni hatalmával, és sokszor nem is élt vele. A maga javára soha nem élt vele. Ha mások javára használhatta, akkor igen.

Aztán említi a türelmet. Ez jelenti azt is, hogy eltűrni mindazt, amit Jézusért el kell szenvednünk, és tudni várni mindarra, amit Isten megígért és majd megvalósít. Tűrni és várni. Csak az tudja ezt, aki bízik abban az Istenben, aki előtt hordozza valaki a szenvedéseit, és aki megígérte azt, amire az illető vár. Aki bízik Istenben és ismeri Őt, csak az tud türelmes lenni. Egyébként a türelmetlenség öl meg bennünket, és tönkretesszük vele egymást.

A következő: Öltsétek magatokra a megbocsátás ruháját, bocsássatok meg egymásnak úgy, ahogy Isten megbocsátott nektek a Krisztusért. És Ő hogy bocsátott meg? Feltétel nélkül. Nem azt mondta, hogy majd ha megváltozol és rendbe hozod mindazt, amit elrontottál, beszélhetünk arról, hogy van-e bocsánat vagy nincs. Hanem azt mondta: megbocsátottam neked, és ez ad erőt ahhoz, hogy ne ismétlődjék az életedben az, amit most meg kellett bocsátani. Ez a feltétel nélküli, sokszor előlegezett bocsánat. Amivel Péternek megbocsátott például. Péter csúnyán megtagadta, de megbánta. Jézus utána nem beszél Péter bűnéről. Húsvét után háromszor meg kell vallania Péternek, hogy szereti Jézust. Ez emlékezteti arra, hogy háromszor megtagadta őt, de a tagadásról nincs szó, mert azt ő megbánta, és a megbánt bűnt Isten többé nem emlegeti. Így kellene megbocsátanunk egymásnak.

Azt mondja, hogy mindezt, amit eddig felsorolt, övezzétek körül a szeretettel, mert az mindent szépen összetart. Ha a szeretet öve kerül ezekre a ruhadarabokra, akkor mindegyik a helyén lesz, mindegyik jól funkcionál. Mindegyik áldás lesz másoknak. Mit jelent a Biblia nyelvén a szeretet?

Azt jelenti, hogy mindig azt teszem, ami a másiknak jó. Nem azt, amit a másik kíván, hanem ami a javára van. Azt adom neki, amire szüksége van ténylegesen, azt teszem vele, ami neki használ. Ez a szeretet. Isten szeretetére ez jellemző. Ebből esetleg olyasmi is következik, hogy Jézus, az Úr és a Mester feltűri a ruha ujját, leguggol és végigmossa a tanítványok izzadt, poros lábát. Utána azt mondja: értitek-e, hogy ezt miért tettem?

Azért, mert mindnyájan vágytatok rá, ezt a vacsora előtt kellett volna valakinek megtenni, de ez rangon aluli volt mindenkinek. Nekem nem. És ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábatokat, nektek is meg kell mosni. Példát adtam nektek – mondja. Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. A szeretet mindig cselekedet. Mindig azt cselekszem, amire a másiknak most szüksége van. És ha elvégeztem, ezzel be van fejezve. Nem várok tapsot, jutalmat, elismerést, semmit. És nem fogok vele sem dicsekedni, sem miatta panaszkodni. Mert a szeretet természetes reflexe volt az, amit tettem. Egyedül Jézustól lehet ilyen szeretetet kapni.

Azt mondja: ha ezt felöltözitek, akkor egyszer csak különösen tapasztaljátok, hogy a Krisztus békessége betölti a szíveteket. Megszűnik sok feszültség, félelem, szorongás, aggodalmaskodás. Nem féltitek magatokat. Nem féltek az élettől és a haláltól. Egymástól sem… Mindez felszabadít arra, hogy békesség legyen a szívetekben. Végigalusszátok az éjszakát, végigdolgozzátok koncentrálva a nappalt. Egészen megváltoztatja ez az embert.

És ennek kapcsán felszakad a szívéből a hála. Erről itt részletesen is ír, hogy kimondhatatlanul hálás lesz az ember mindezért.

Az utolsó, amit említ, hogy egyszer csak úgy szólal meg az ilyen ember, hogy őt magát is meglepi, sőt megerősíti, amit mond, mert igét mond. A Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon. Tud úgy beszélni Krisztusról, hogy másoknak is mutatja a hozzá vezető utat, és ennek hitele van, mert ott áll mögötte élő illusztrációként az élete. Teljesen új ruhában, krisztusi tulajdonságokkal felruházva, és így mutatja a hozzá vezető utat úgy, hogy még az éneklés is felharsan a szívében, és hangzik az ajkán. Sok szép példát lehet erre látni.

Amikor valaki csakugyan levetkőzi a bűneit, engedi, hogy Jézus Krisztus fokozatosan, folyamatosan felöltöztesse a saját ruhájába, felharsan az ajkán az Istent dicsőítő ének, a hálaadás, és adott esetben tud igét is mondani másoknak. Nem sorolom el most még egyszer összefoglalásképpen sem ezt a tíz tulajdonságot. Jó lenne, ha otthon elolvasnánk, és mindegyiknél megállva, megvizsgálnánk, hogy rajtam van-e ez a ruhadarab. Ismerős-e ez nekem? Nem valami hasonló, hanem ez, a hitelesen jézusi.

Tudnunk kell, hogy ez nem divatos öltözék. Soha nem is volt az. Jézus tanítása soha nem volt korszerű, de mindig időszerű volt. Örökké időszerű. Ezekben a ruhákban nem nagyon lehet boldogulni, de lehet boldoggá lenni, és boldoggá tenni másokat. Ezekkel a tulajdonságokkal az ember sokszor alul marad. A többiek hangosabbak, erőszakosabbak, és sokszor érvényesítik is a nyers erejüket az ilyenek felett. De igazán nagy győzelmeket csak ezekkel a tulajdonságokkal lehet aratni. Igazán nagy értékeket csak ezekben lehet másoknak továbbadni. Készek vagyunk-e megfizetni az árát?

Jézust ezek a tulajdonságok a keresztre vitték, de ott aratta a történelem legnagyobb győzelmét, amely győzelemből máig élünk azok, akik hiszünk Őbenne. El kell dönteni. Maradunk-e a velünk született ruházatokban, mert abban könnyebb boldogulni. Ha megütöttek, visszaütök, ha nem ütöttek, akkor is ütök, hogy előbbre haladjak. Lehet így is. Vagy lehet úgy is: hogy szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem rábízott mindent az Atyára. Ezt el kell dönteni, hogy milyen ruhában óhajtok járni.

Jézus lehetővé tette azt, hogy olyan ruhát kapjunk itt, amiben az örökkévalóságot is eltölthetjük. És az Isten országába, az üdvösségbe csak ebben a ruhában lehet bemenni.

Mert az ó- és újember egyszerre nem lehet működésben; vagy egyik, vagy másik fejt ki bennünk tevékenységet aszerint, amint tudatos énünk ennek vagy annak adja a működésre az engedélyt. Mi vetjük le az óembert, mi öltjük fel az újat, mi nyúlunk vissza az óember után és szüntetjük meg az újnak cselekvését aszerint, hogy magunkban gyönyörködünk-e, vagy Krisztusban; magunkat mentegetjük-e vagy elítéljük magunkat, azaz a keresztfa ítéletét magunkra nézve elfogadjuk. Amire nézünk, az fog élni bennünk, amivel az értelmünk megtelik, az uralkodik rajtunk: a világ, a magunk dicsősége, vagy – Krisztus! Szeretnék mindenkit bátorítani: ne szégyelljen Jézushoz hasonlítani. Az időtálló, az örökkévalóságban is használható ruházat az, amit Ő ad nekünk. Nem egyszerre öltöztet át. Egyenként mutatja meg, mit kell levetnünk, és mit lehet felöltöznünk. Hadd legyen ez a mostani istentiszteletünk is az ilyen lelki átöltözésnek az alkalma. Ámen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Megítélésed szerint, hol tartasz, az „átöltözés” folyamatában?
  2. Hogyan tudod alkalmazni bármely konfliktusos helyzetben a Krisztustól kapott „ruhatárat?
  3. Milyen segítségre volna szükséged ahhoz, hogy a hétköznapokban is jobban tudd megélni református keresztyénségedet?
Szolnoki Református Egyházközség