Igekérések vasárnapja, Szolnok, 2020. február 16. „Ahogyan mindenben bővelkedtek”
Lekció: 2Korinthus 8,1-15
Alapige: 2Korinthus 9,6-8 és 11-12
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké. … Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt.”
Szeretett Testvérek!
Igekérések vasárnapján jöttünk össze itt az Úr színe előtt. Minden hónap harmadik vasárnapján a Testvérek által megjelölt Igeszakaszok alapján hallhatjuk a tanítást. Már itt az Igehirdetés elején buzdítalak Benneteket, éljetek a lehetőséggel és jelezzétek a kihelyezett Igekérések dobozba bedobva egy-egy nehezen érthető Igeverset vagy egy rövidebb vagy hosszabb szakaszt, amiről szívesen hallanátok prédikációt ezeken a vasárnapokon.
Meg kell vallanom nektek, érkeztek kérések, de sajnos ezek a kérések egy-egy bibliai könyvre vonatkoznak, aminek kifejtése ezen az egy istentiszteleti alkalmon lehetetlen.
Ezért kellett kérnem egy olyan témát, ami mindegyikünket érdekel. Az Úr egy olyan gondolat akar a mi szívünkre helyezni, ami az elmúlt két Istentiszteletünkhöz kapcsolható, mely nagyon fontos a hívő ember életében, bár nem szívesen beszélünk róla. Ez a téma az adakozás! Tudom, a felvetés nem könnyű, hiszen a lelkipásztor testvérek sem szívesen szólnak erről. Több helyen hirdetve Isten Igéjét azt tapasztaltam, ha a lelkész hirdeti az adakozás lehetőségét, még ha a Szentírás szavaival is teszi azt, szem lehunyva teszi azt, testtartása pedig azt mondja: ’bocsássatok meg Testvérek, de ezt kell tennem.’.
Ezek után biztosítani szeretnélek Benneteket, nem óhajtok a pénztárcáitokban, anyagi helyzetetekben vájkálni, hanem három fontos dologról szeretnék szólni. Először arról, miért is kell adakozni, vagyis mi az oka az adakozásnak. Másodszor arról szeretnék beszélni, ha már látjuk az okát, akkor az, milyen célt szolgál. Harmadsorban pedig az fog elénk kerülni, mi módon tudunk helyesen élni az adakozás lehetőségével.
Miért is kell adakoznunk, mi az oka az adakozásnak! Tudnunk kell, az adakozást nem az egyház vezetői rendelték el. Ha így lenne, nem kerülne ez a kérdés az Igehirdetés középpontjába. Az, hogy a mai napon erről hallhattok a szószékről, az azt bizonyítja, hogy egy sokkal magasabb erő van mögötte. Maga Isten az, aki felhívja a figyelmet erre. De nem csak felhívja a figyelmet, hanem számon is tartja az odaszántságunkat.
Miért fontos ez Teremtő Urunknak? Nem olvastam fel, de érdemes otthonaikba térve elolvasni a 9. fejezet utolsó versét, ami így szól: „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (15.v). Pál ezzel a verssel a mi Urunk felé fordítja figyelmünket, határozottan kijelentve, Isten a legfőbb adakozó. Hiszen Ő az, aki ellát bennünket az Ő szeretetével, igazságával, kegyelmével, megmentő szándékával. Tehát, mielőtt mi adnánk Neki, Ő már javaival gazdagít bennünket. Talán sokan természetesnek veszik, hogy nap, mint nap kezükbe veszik a Szentírást, hogy van egy gyülekezet, ahova eljárhatnak, pedig az Isten ajándékai, adományai az embereknek, kik elfogadják Őt!
Nem véletlen, hogy Pál apostol egy hosszabb szakaszt szán az odaadó adakozásnak, mert az előbb felsorolt isteni ajándék arra kell, hogy ösztönözzék a hívőt, az odaszánt, az életét átadott embert, hogy adakozásában is meglátszón az Isten felé való elkötelezettsége. Miért? Mert minden az élő Istené, mi mindnyájan csak abból adhatunk vissza egy részt, amit Tőle kaptunk. Pál apostol az első korinthusi levélbe teszi fel a kérdést, amit egy bűnbánati alkalmunkon már körbe is jártunk: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7b). Azon a bűnbánati alkalmon és most is válaszolhatunk a feltett kérdésre: Semmim!
Ezért a hívő embernek nem azon kell gondolkoznia, mennyit adjak az Úrnak, hanem fel kell tennie egy kérdést teremtőjének: Uram, mennyit tarthatok meg magamnak abból, amit Tőled kaptam?
Egy helyen olvastam egy gondolatot, amit nehezen értettem meg első olvasatra, talán ezért ragadott meg ennyire. Így hangzik a kérdés: ’Mi lenne, ha annak a tízszereséből kellene megélned, amit Istennek adsz adományként?’. Hadd tegyem fel a hallott kérdést még egyszer: ’Mi lenne, ha annak a tízszereséből kellene megélned, amit Istennek adsz adományként?’. Azt gondolom, sok embernek okozna ez gondot a mindennapi létben!
Szeretett Testvérem! Amiről eddig szóltam köztetek, annak a legfőbb üzenete az, hogy amit megvonsz a világ Urától, azzal az Ő áldásától fosztod meg magadat!
Egy testvér beszámolt arról, hogy miként tanította Isten egy megtörtént eseménnyel. Templomba menet, az adakozásra gondolva, kinyitotta pénztárcáját, ahol egy kétezer forintos került a keze ügyébe. Elengedve ezt a pénzt, egy ezer forintost vett elő, azt gondolva, ez is elég lesz a perselybe. Istentisztelet után hazaérve látta meg, úszik az egész lakás. Rögtön hívta a vízvezeték szerelőt, aki a javításért ötezer forintot kért, a tönkrement vagyontárgyai pótlására még tízezer forintot kellett kiadnia. Ő mondta: ’Isten megtanított arra, hogy sohasem váltsam fel azt, ami kezem ügyébe kerül!’. Figyeljünk arra, nem egy bosszúálló Istenünk van, hanem egy olyan, aki az életünk folyamán többször igazítja ki az életünket és ehhez sokszor kell engedetlenségünk miatt olyan eszközhöz folyamodnia, ami drasztikusabban érint bennünket, de csak ekkor nyílik meg a szemünk a helyes irányában. Az Úr történetünkben nem megvonta az áldását a főhősünktől, hanem a láthatatlanul megóvó szeretetét fordította el emberünktől, mert Ő elfeledkezett arról, az adakozás, hálaáldozat. Ez a testvérünk, azóta is tartja azt, amit akkor megtanult! Hadd hozzam újból elétek, amit már egyszer elmondtam, de jó újból felidéznünk: amit megvonsz a világ Urától, azzal az Ő áldásától fosztod meg magadat.
Az adakozás célja! A második üzenete a mai Igénknek, az adakozás célja! Már az Ószövetségben, Mózes 3., 4. és 5. könyvében is olvasunk az adakozásról. Isten a népének a tized parancsát adta. Miért? Mert szükség volt a léviták szolgálatára, akiknek nem voltak földterületeik, nekik nem volt bevételük a kereskedésből, a szakmunkából. Az Ő feladatuk a Szent Sátor, majd a templom körüli szolgálat elvégzése. Az Istentiszteletek tartása, az áldozatok bemutatása, az Örökkévaló dicsőítése. Ezért adta az Úr parancsba a törzseknek, támogassák tizedükkel Őket. Később már nem csak a léviták, de mindenki, aki az Úr házában szolgált részesedett a törzsek tizedéből. Az Újszövetség már nem kötelez minket a tized adására, hanem azt mondja, amilyen hála van a szívedben Urad felé, olyan lesz az adakozásod! Tehát, már nem köti az újszövetségi embert a tized kötelessége, szabaddá teszi arra, hogy anyagi bevételeiből a tized alatt és felett adjon. Nem elfeledve, adakozásunk a hitünk, a hálánk jelzője egyben. Egyik lelkipásztor testvér számolt be egy beszélgetésről, amikor egy atyafi megkereste a tizeddel kapcsolatban: „a tized már elavult, elmúlt. Ha tizedet fizetünk, akkor törvényeskedünk. A lelkész válasza: akkor ne tíz százalékot fizess, fizess tizenötöt az Úrnak, és már nem vagy törvényeskedő.”. Itt is hadd hozzak elő egy korábban elmondott gondolatot, az adakozás területén a hívő ember a lélek szabadságában járhat el!
A Szentírás tájékoztat arról, hogy az Úrnak visszaadott összeg több célt szolgál. Elsősorban a gyülekezet életének fenntartására, másodsorban a gyülekezeten belüli nehéz helyzetben lévők segítése, harmadsorban más segítségre váró gyülekezetek erősítésére. Egy-egy példát hadd mondjak mindegyikre!
Nagyon sok gyülekezeti tagnak egyértelmű, hogy vasárnaponként és hétközi alkalmakon van igei szolgáló, természetesnek veszik, hogy fűtött helységben vagy templomban hallgatják Isten üzenetét, alap a kivilágított gyülekezeti terem és templom. Észre sem veszik, vesszük, hogy a gyülekezet vagyonának javításra, felújításra, cseréjére van szükség. Nem látjuk be, ahogy otthonainkba, úgy egyházközségünkbe és minden egyházközségben is megérkeznek a havi számlák, a szolgáltatások ellenértékének beszedése. Mindezek a gyülekezet hálájának anyagi megnyilvánulásából valósul meg.
Egy asszonytestvértől hallottam az alábbi félhangosan kimondott gondolatot: „Most hideg volt, így elég lesz ennyi is a perselybe!”. Nem gondolta végig, a kazán hibájából volt a hűvös, amit javítani szükséges, hogy a következő alkalommal ne dideregve üljenek le a Testvérek egy-egy alkalmon. Nem gondolta végig, a szerviz pénzbe kerül, s talán pont most lenne szükség egy nagyobb címlet bedobására. Hiszen, nem csak tagjai vagyunk a gyülekezet közösségének, hanem azért felelősséget is vállalunk. Odaszántságban, hűségben, de anyagi javainkkal is.
Második példa a nehéz helyzetben lévő gyülekezeti tagjaink segítése! Úgy gondolom, ebben a kérdésben is van a legnagyobb hiányosságunk. Nem vesszük észre az istentiszteleten mellettünk ülő hiányát, rossz kedvét, levertségét, magába fordulását. Nem követjük a betegeink sorsát, a nehéz napokban nem segítjük egy tál levessel és egy jó szóval. Pedig ez a szolgálat és a meleg étel is az adakozásunk része lehet. Biblia arra tanít bennünket, elsősorban a gyülekezet közösségére figyeljünk, összpontosítsunk. Jó példa Pál apostol gyűjtése a jeruzsálemieknek. Nem arról van szó Pál szándékában, hogy a városban élő összes szegényt és nyomorultat megsegítse, hanem „leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10c).
Régebben, az Istentiszteletről kimenve kolduló emberek várták a gyülekezet tagjait, akik megnyitották a részükre a pénztárcájukat. Nem tudom mi zajlott le azokban, akik segítséget adtak a kéregetőknek, de sok esetben egy könnyen végrehajtható jócselekedetet láthattak benne. Mert mennyivel könnyebb egy pénzérmét kivenni a zsebünkből és átadni a koldulónak, mint figyelemmel kísérni a testvért és tenni érte. Ez utóbbit nem lehet egy pillanat alatt elintézni, túl lenni rajta.
A harmadik példában ismét segítségül kell hívnom a jeruzsálemi gyülekezetnek meghirdetett adakozást. Azon kívül, hogy kiemelt jelentőségű volt a jeruzsálemi, de Ők azok, akik a legtöbb támadásnak voltak kitéve hitüknek és Ők azok, akik negatív elbírálásban volt részük, amikor munkát kerestek vagy portékájukat akarták eladni. A gyülekezet megmaradásának van anyagi szükséglet, melyben a többi gyülekezet anyagi támogatása segítik fennmaradásukat. Egyházunk, egyházmegyénk is hirdet meg hasonló segítségnyújtást egy-egy olyan egyházközség részére, akinek az anyagi támogatás a fennmaradást vagy a további fejlődést jelenti.
Jól emlékszünk arra, nem oly régen a tószegi gyülekezet került abba a helyzetbe, hogy kérnie kellett ezt a segítséget. A gyülekezet lelkipásztorával beszélgetve említette meg, ha nem lett volna a támogatás, akkor a sürgető feladataikat nem tudták volna végrehajtani, hiszen az a gyülekezet áldozatvállalását meghaladta. Azt is elmondta, hálát adtak az egymásra gondolásért és a tószegi gyülekezet megmaradásáért tett erőfeszítésért. Mi pedig, akik hozzájárultunk az Ő életük könnyítéséért, ott lehet bennünk az a jóleső érzés, hogy hordozhattuk egy másik közösség terheit.
Miként adakozzunk!? A harmadik gondolat, amiről szólni szükség az Ige alapján, miként adakozzunk. Vagy másként fogalmazva, mi módon adakozzunk. A Szentírásban számtalan Igehelyet találunk, ami erre utal. A teljesség igénye nélkül, a legfontosabbakat szeretném elétek tárni!
A textusként felolvasott Igénk felirata így szól: Az adakozás rendje. Isten azt kéri az Őt követőktől, hogy rend legyen az életükben, így rendet szeretne az adakozásunkban is. Ahhoz, hogy rend legyen az anyagi javaink odaszánásában, először rendnek kell lennie szívünkben és az értelmünkben. Amikor ott már rend van, mégpedig az Isten által rendelt rend, akkor az adakozásunk módja, célja is ehhez az isteni rendhez igazodik. Tudom, az előbb felsorolt három példa nem egyformán fontos egyes gyülekezeti tagunknak, de az azt is jelenti, van egy terület, amivel erőteljesebben összekapaszkodik, ahova több anyagi javat és szolgálatot helyez. Ez helyes és jó, de arra azért figyelmeztet mindegyikünket, hogy mindhárom területen találjuk meg a magunk területét, hiszen mindhárom példával alátámasztottra, elhívásunk van.
Nem véletlen, hogy nekünk szabadságunk van abban, hogy szabadsággal döntsünk, mennyit szánunk Isten ügyére. Pál apostol azt mondja: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (2Kor 9,7). De hadd figyelmeztesselek, bár szabad vagy döntésedben, de az, hogy miként értékeli az Úr a döntésedet, az egy másik kérdés. Tudnod szükséges, hogy a döntésed alapján a Mennyei Atya dönt a leendő áldásaidról. Vigyázzunk arra, hogy ne fukarságunk fosszon meg bennünket a valódi áldásoktól. Miért fosztana meg bennünket az áldásaitól a Teremtőnk? Mert, ahogy Jeremiásnál olvassuk: „Én, az ÚR vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli.” (Jer 17,10). Lássuk tisztán! Az adakozás is Istenbe vetett életünk gyümölcse. Nem másod- vagy harmadrendű feladat, hanem része az Úrral együttjárásnak! Fokmérője a belé vetett bizalomnak!
A bizalom legszebb példája az özvegyasszony két fillérje története. Főszereplőnk, az özvegy, az összes vagyonát a pénzgyűjtő ládába helyezi, ami a legszebb bizonyítéka az Úrra hagyatkozásnak. Nem azt mondja: nekem a holnapom ettől a két fillértől függ, mert nem ettől függ, hanem az én gondviselő Istenem szeretetétől. Mutatja azt, amit a Zsoltárok könyve 37-ben olvashatunk mi is: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (5.v. Károli).
Ennek a történeteknek van egy másik gondolata is. Az adakozás mindenkire vonatkozik. Nem csak a gazdagokra, hanem a szegényekre is vonatkozik, összefoglalva, mindenkire. Nincs kivétel, mert az Istenhez tartozásunkban egyek vagyunk, amiben különbség van az az, akinek többje van, többet adjon, akinek kevesebbje van, az kevesebbet adjon. Tehát ne vonja ki senki magát alóla!
Végezetül nézzük meg, mi a következménye a szívből, hálából való adakozásnak! A 2Kor 9,11 és 12. versében ezt olvassuk: „Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt.”. Ez a két Igevers három áldást emel ki: 1., az adakozó meggazdagszik (lásd Károli Péld 11,24: „…a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik…”), 2., segítséget kap az elesett, a szükségben lévő, 3., Isten dicsőíttetik.
Összefoglalni mindazt, amiről eddig szóltam, segítségül hívom Füle Lajos költeményét:
Már ötven éve fizetem, megadom néked tizedem, megadom néked — tizeded.
Öröktől fogva fizeted bűneim árát, de azért,no meg a kilenctizedért
mindig adósod maradok,Uram, hisz minden a tiéd! Ámen!
Kérdések:
1., Milyen adományokat kaptál az Úrtól? Mivel gazdagított ezidieig?
2., Mennyire fejezi ki az adakozásod azt, hogy minden, amivel rendelkezel az Istentől jövő ajándék?
3., Te hogyan adakozol? Mi alapján döntöd el, hogy mennyit helyezel a perselybe, mennyit szánsz a gyülekezet épülésére?
4., Kell-e változtatnod az eddigi anyagi odaszántságodon? Ha igen, miben szeretnél változtatni?