Kereszthordozás
Olvasandó: Lukács evangéliuma, 9,18-27.
Márk evangéliuma, 8,34-38.
34 Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! 35 Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. 36 Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? 37 Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? 38 Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Szeretett gyülekezet!
Ma textusunk az evangéliumok egyik legszebb, legismertebb és nagyon gyakran idézett részéből való. A keresztyénség szíve lüktet ezekben a versekben, itt van hitünk forrása, benne találjuk meg református keresztyénségünk iránytűjét. Miről szól ez az Ige? Első hallásra már felidézi a Golgota felé tartó, a kereszt alatt roskadozó, a szenvedések férfiát, Jézust. A felolvasott szakaszban Jézus tanítványainak, így nekünk is a szívünkre helyezi, mit is jelent az Ő követése. Azt mondja el, mit is vállal az, aki Krisztus követésére vállalkozik, mivel kell számolnia annak, aki keresztyén lesz. Azonban alaposabban megvizsgálva az Igét, egy nagy titok is elébünk tárul: Mi az ember igazi életének titka, mi az emberi élet kiteljesedésének titka.
Ez a néhány vers négy szakaszra osztható. Az első szakaszban Jézus a tanítványaihoz fordul, a másik háromban minden emberre egyetemesen érvényes életszabályokat mond el. Ami a tanítványokat illeti, egyértelmű, hogy nem könnyű életet ígér nekik. Nyílt, egyenes, őszinte beszéddel mondja el, mivel jár az Ő követése. Jézus nem úgy akar tanítványokat megszólítani, követőket szerezni, hogy könnyű, szép, zökkenőmentes életet ígér nekik, nem egy sikerekben gazdag, zavartalan élet vár a Krisztus Jézus követőire. A másik nagyon fontos szempont mai Igénkben, hogy Jézus semmi olyat nem kér követőitől, amit Ő maga nem tett volna meg, vagy a felolvasott esemény után még nem tenne meg. A szó és a tett, a cselekedet harmóniája szembeötlő!
Jézus először a kereszthordozásról beszél. Az ismert szólás szerint mindenkinek megvan a maga keresztje! Ezzel azt szoktuk gyakran kifejezni, hogy minden ember életében vannak gondok, problémák. nehézségek, megpróbáltatások. Van fájdalom, betegség, halál, van kereszt, amit hordozni kell, amit Isten a vállunkra helyezett. Hogyan értelmezzük helyesen Jézus ezen szavait? Abban a korban a kereszt a gyalázat, a megaláztatás, a szégyen szimbóluma volt. Számunkra, keresztyének számára, azonban a kereszt ma már az üdvösség, az új élet jele. Mi magyar, református keresztyénnek valljuk magunkat. Ezzel azt fejezzük ki, hogy ezen a helyen, ebben a népben, itt és most akarunk Krisztus keresztjéről bizonyságot tenni, szóban és tettekben. Azonban azt a súlyos félreértést el kell, hogy oszlassuk, hogy a kereszt csak szenvedés, megaláztatás, halál szimbóluma lehet. Kétségtelen, ma is vannak a világban helyek, ahol akár életveszéllyel, mártíriummal jár keresztyénnek lenni. Nem szűnik Krisztus követőinek veszélyeztetett helyzete, noha ma itt Magyarországon, mi biztonságban vagyunk jelenleg. A kereszt és a keresztyén lét mégsem a keserű, életveszélyes lét, hanem éppen ellenkezőleg van ez. A kereszthordozás egy olyan életforma, amelyet három dologgal lehet jellemezni: Bátorság, együttérzés vagy empátia, és segítőkészség. A kereszthordozás mindenekelőtt bátorságot és erőt követel meg. A kereszthordozó élet bátran szembenéz a feladatokkal, szolgálatokkal, élethelyzetekkel, a fájdalmakkal, szenvedésekkel is. Az emberi élet naponként mutatja meg a testi, lelki fájdalommal, betegséggel, nyomorúsággal szegénységgel, csalódással, kiábrándultsággal, magánnyal, igazságtalansággal, kiszolgáltatottsággal, segítség nélküliséggel, az egymás elnyomásával, az arcát.
Ha csak egy pillanatra a mögöttünk lévő hétre gondolunk, vajon hányszor találkoztunk ezzel mi magunk is? Mit tettünk akkor és ott, amikor szembe jött velünk az emberi élet nyomorúsága?
Aztán a kereszt felvétele helyett hányszor állunk be mi magunk is Isten, Jézus Krisztus vádlóinak, perlőinek sorába? Hányszor tesszük egyedül Őt felelőssé a bennünket, felebarátainkat ért szenvedésért? Pedig azt tudnunk kellene, hogy minden fájdalommal, szenvedéssel Isten iskolájának tanulói vagyunk, a kereszt- hordozás tananyagával állunk szemben, amit Isten arra használ fel, hogy így tanítson minket az együttérzés leckéjével, a kereszthordozás igazi vállalására. Aki maga nem szenvedett, az nem tudja mások szenvedését, nehézségeit igazán átélni. A teljesen egészséges ember, szinte képtelen a súlyos beteget vigasztalni!
Elsőrenden azt a kérdést teszi fel mai Igénk: Bele tudjuk-e élni magunkat a másik helyzetébe, öröm, bánat, keserűség és ujjongás között sodródó felebarátunk testvérünk helyzetébe? Kevesebb lenne az embertelenség, és a kegyetlenség, ha több lenne az együttérzés és a másik helyzetét átérző, abba magát beleélni képes ember. Ma persze nem ez az ember ideál. A csak magával törődő, magának mindent kikönyöklő, karrier emberek idejét éljük. De a kereszthordozás azt jelenti itt és most nekünk, hogy kövessük Jézust, vegyük fel keresztünket, és kezdjünk el munkálkodni azon, hogy mi legyünk Krisztusnak azok a mai követői, akik empatikusan, másokkal együttérzőek, együtt örülők, és együtt sírók lehessünk, Urunk terve szerint.
Az Ige második közlése rejtélyes, sőt meghökkent. Azt mondja Urunk, hogy az élet beteljesedésének feltétele, sőt elengedhetetlen vele járója, az önmegtagadás: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát. Hát nem egy képtelen, lehetetlen ellentmondás ez? Az ember természetes törekvése, a növekedés a jobbá, erősebbé lenni akarás. Minden emberi élet előfeltétele az élni akarás. Önérzet és élni akarás nélkül nincs emberi élet. Önrombolásnak tűnik, ha ezt az alapvető emberi élet jellemzőt megtagadjuk, amire pedig mai evangéliumunk egyértelműen hív. Amint említettem, ma nem az önfeláldozásban élők az uralkodó emberideál. Két embertípussal azonban biztosan találkozhatunk: Az egyik a törtető, gátlástalan, rámenős, kalandra vágyó, magának mindent kiharcoló ember. A másik a visszahúzódó, óvatos, kényelmes, igazán semmit sem kockáztató ember. Az elsőnek az önmegtagadás fékezőerő, a másik ember számára ösztönzőerő. Az evangélium ma azt helyezi szívünkre, hogy tudjak nemet mondani magamra, túlzott vágyaimra, remegő, megkötöző félelmeimre és tudjak igent mondani Jézusra. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” mondja Pál apostol. A Krisztussal való élet persze nem egy megsavanyodott, mindenről lemondó, örömöt, szépséget nélkülöző élet. Ezek nincsenek halálra ítélve a keresztyén életében. Nem azt jelenti, hogy csupa lemondás, kudarc, bukás az élet. A boldogságunkat, a megelégedettséget nem titokban, szinte lopva kell keresnünk és elvennünk. Az önmegtagadás azt jelenti, hogy tudjuk kicsoda Jézus, amint lekciónkban olvashattuk, és tudjuk mit tett értünk. Aki ezeket tudja, az már nem maga érdekeit, értékeit és boldogulását tartja szeme lőtt, hanem tud, és kész áldozatokat hozni a másik emberért. Az emberi élet kiteljesedésének titka ez, Istenre hagyatkozni és másokért élni, tenni. A kereszthordozó élet ilyen. Krisztus követője, a keresztjét felvevő, önmagát megtagadó tud igent mondani a másik emberre és nemet mondani önmagára.
Az Ige harmadik üzenete is nagyon szokatlan, a kereskedelemből, az üzleti élet világából ismert kifejezést használja: haszonról, nyereségről, veszteségről, kárról beszél. Ez az emberi élet mérlegkészítésének kulcsa. Tanácsa az, hogy miképpen változik át a veszteség nyereséggé, az adás, az áldozatvállalás hogyan tesz gazdaggá. Általánosan ismert az a tény, hogy az növekszik, erősödik, amit használunk. Amit féltve őrzünk, kímélünk az elveszik, szép lassan elsorvad. A talentumok példázata ezt mutatja meg. A szolga, aki elássa az urától kapott talentumot, dorgálást kap urától, aki pedig forgatja, az dicséretet. kapott. Akinek van, annak adatik, akinek nincs attól az is elvétetik, amije van. A szolgákat által nő a szolgálatkészség, és csak az a szeretet nem fogy el soha, amely szüntelenül, megtorpanás nélkül valósággal szeret. Azok a képességek bontakoznak ki életünkben, amiket használunk és szüntelenül fejlesztjük is azokat. A mi korunkban a környező világ a fizikális javakkal méri valakinek az értékét, minden keresztet, önmagtagadást kerülni akar. Abban a pillanatban értékelődik ez át, amikor az embernek Isten elé kell állnia, akkor derül ki, hogy a látszatra sok, igazából semmit sem ér. A gazdagnak a gyarapodónak akkor derül ki, igazából nincs is semmije!
A kiegyensúlyozott élet, a lelkiekben nem károsodott élet, a krisztusi élet. Ki az aki lelkében nem vall kárt? Az, aki Igent mond Krisztusra, és nemet önmagára, aki Krisztushoz vágyakozik és másokért él. Az ilyen élet nem üres, nem gyenge és nem akarat nélküli élet. A lelki meggazdagodáshoz akaraterő, önfeláldozás önmegtagadás és bátorság kell. Ezt csak a hit erejével és reménységével lehet és szabad vállalni. A kereszt az az iga, amely könnyű és gyönyörűséges.
Végül azt mondja Jézus: Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Jézus ennél komolyabban és egyértelműbben nem is beszélhetne a szégyenről. A következőket mondja: „Barátom, figyelj jól, hogyan élsz. Választhatod azt, hogy nem maradsz szégyenben ebben a bűnös és parázna társadalomban. Nem kell felvállalnod azt, hogy keresztyén vagy, beilleszkedhetsz közéjük. De ennek ára van, az utolsó ítéletkor majd azt fogod aratni, amit vetettél. Ha te folyamatosan megtagadtál engem az életed kis és nagy helyzeteiben, nem vállaltad a megvetést, megbélyegzést vagy akár a szenvedést értem, akkor én is azt mondom, hogy nincs közöd hozzám.”
Krisztust szégyellni a hitetlenek ismertetőjele. Mégis, ezt a bűnt mindannyian elkövettük már. Egy ember sem ül itt, aki minden alkalmat kihasznált volna az életében, hogy Krisztusról beszéljen. Aki sohase félt, idegeskedett vagy ellenkezett volna amiatt, hogy Krisztussal azonosítsák. Ez pedig bűn. Mint mondtam, ennek a bűnnek a természete alapvető ellentétben áll a keresztyénséggel. Mégis, amikor újra és újra félsz beszélni vagy Isten üzenetét hűségesen megvallani, vétkes vagy ebben. Életed tetteinek összefüggésben kell állniuk hitvallásoddal. Nem viselkedhetsz folyamatosan úgy, mint aki a másik seregben áll. Az Isten és a Sátán közti háborúban nem lehetsz kém, aki úgy tesz, mintha a másik seregbe tartozna, és majd az utolsó ítéletkor áll át Krisztus oldalára. Krisztust életed minden helyzetében meg kell vallanod, legyen szó a munkahelyedről, gyerekkori barátaid társaságáról, szeretteidről, bármiről. Ha nem teszed, vétkes vagy, a szégyellés bűne ott van rajtad, virít Isten szemében.
De ezzel még nem teljes a kép. Mert lehet, azt mondod: „Rendben, megpróbálok, ezentúl más-hogy élni, és nem engedni, hogy a szégyen érzése felülkerekedjen rajtam.” De ez kevés. Két gyakorlati dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt azt, hogy ez az ige emlékeztet a bizonyságtétel feladatára. A Krisztust állandóan, életvitelszerűen szégyellő ember valójában nem keresztyén. A Krisztusról nem beszélő ember nem lehet keresztyén. Éppen ezért Isten kér téged, hogy lehetőséged szerint vedd ki a részed a személyes és közös bizonyságtételben. Személyes bizonyságtételnek nevezem azt, ami a személyes életedben – hétköznapjaidban, munkahelyeden, családodban, barátaid között – történik. Könyörögj helyzetekért, amikor Krisztusról beszélhetsz. Ne félj beszélni arról, aki legfontosabb neked. Légy nyitott, és engedd be az embereket az életedbe, és ha keresztyén vagy, találkozni fognak Krisztussal életed eseményeim, értékein, hited megnyilvánulásán keresztül. Közös bizonyságtételnek nevezem a gyülekezet evangelizáló munkáját – legyen ez kórházi evangelizáció, kérdőíves evangelizáció vagy a gyülekezetben meghirdetett evangelizációs alkalom. Ebben is szerepet kell vállalnod, támogatni a gyülekezetet jelenléteddel, vagy ha ez semmiképpen nem megy, imádsággal.
A másik gyakorlati tanács pedig a szolgálatra vonatkozik. Isten felszólít arra, hogy találd meg helyed a gyülekezetben és kamatoztasd ajándékaidat. Tudod, hogy mi a szolgálati feladatod? Tudod, hogy miben segítheted a gyülekezet? Ha igen, akkor ne légy lusta, se ne szégyelld e teendőket, hanem végezd az Úrért. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy mindenkinek van szolgálati feladata Krisztus testében. Még ha valaki ágyhoz kötött beteg is, teheti azt, hogy elkülönít a napból fél vagy egy órát, és azt arra használja, hogy többi szolgáló testvéréért imádkozik. Ne engedd, hogy a félelem lelke tunyaságra vezéreljen, hanem kérd az erő a szolgálatra, amely megerősíti lelkedet!
Urunk azonban azt szeretné, ha mindannyiunk szíve összetörne amiatt, hogy bármikor is az életünkben szégyelltük az Isten Fiát. Nézzük meg a Zsidó levél 2. fejezetének 9-11. verseit!
„9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. 10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,
Az igazi kérdés nem az, hogy nekünk miért nem kellene szégyellnünk Krisztust, hanem hogy Ő miért nem szégyell minket? Nem kell túl sok érvet felsorakoztatnom amellett, hogy a világot teremtő és uraló, tökéletes szépségű, végtelen erejű, felmérhetetlen bölcsességű, hosszútűrő, szerető, kedves, magasztos és dicsőséges Krisztust vajon miért nem kell szégyellnünk. Istenben egyáltalán nincs semmi szégyellnivaló, de mondom, nem ez az igazi kérdés. Hanem az, hogy mi oka van Krisztusnak nem szégyellnie minket? Minket, akikben nem volt jó, akik akarattal tagadják Őt, és bosszantják szavaikkal, paráznaságukkal, lustaságukkal, lelki közömbösségükkel. Nem tudok egyetlen okot sem mondani, amiért Krisztusnak ne kellene szégyellnie minket. Ő mégsem szégyell minket – ezt írja Isten Igéje.
Nem az a kérdés, hogy fel kell-e venned a szádra Isten nevét, ha alkalmad adódik a bizonyságtételre. Hanem az, hogy Isten miért engedi meg, hogy Bárány Gyuri Istenének nevezzék? Miért nem undorodik meg tőlem, és zárja be a számat, hogy ne azonosítsák többé ezzel a bűnös emberrel? Testvérek, nem tudok rá egyéb okot mondani, mint azt, hogy ez a kegyelem. Ezt szeretném, ha meglátnátok, hogy Isten nem szégyell téged, és még ma is Istenednek hívhatod Őt. Ott vannak a bűneid, amelyek elválasztanak Istentől, de Krisztus mégis azt mondja: „Gyere hozzám, és testvéremnek szólítalak, mert egy az Atyánk! ” Krisztus vállalja a Velünk való közösséget. mi is vállaljuk a Krisztussal való közösséget és engedelmességet:
János 12,26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Ámen!
Kérdések:
Ki neked Jézus Krisztus?
Mi okoz gyakorlati nehézséget a naponkénti kereszthordozásban?
Miben nyilvánul meg az önmegtagadás az életedben?