Oldal kiválasztása

Hogyan válnak javunkra a nehézségek?

 

Olvasandó: 121. zsoltár

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában. Róma 5, 1-11.

 

A nehézségek hozzá tartoznak az élethez. A hívő ember életéhez is. Az Istennel való kapcsolat nem azt jelenti, hogy felmentést kapunk a nehézségek alól, hanem ezt, hogy másként viszonyulunk hozzájuk, mert más alapon állunk. Igazság szerint a hívő ember életében még több kihívás is van, mint a nem hívőjében. Ha te komolyan veszed a hitedet, és ragaszkodsz Jézushoz minden helyzetben, mindenáron, akkor találkozni fogsz az értetlenséggel, esetleg gúnnyal, üldözéssel Jézusért. Amikor Pál a megpróbáltatásokról beszél, akkor elsősorban ezekről beszél. A nehézségek tehát hozzátartoznak a hívő ember életéhez is.  Hogyan válhatnak javunkra a megpróbáltatások?

 

Ahhoz, hogy tudjunk mit kezdeni az életünk nehézségeivel, de egyáltalán ahhoz, hogy helyén tudjuk élni az életünket, a legfontosabb, hogy megoldást találjunk az életünk alapfeszültségére.

Az ember életének alapfeszültsége: feszültségben, haragban vagyok Istennel. Nem az a legnagyobb problémám, hogy szegény vagyok, beteg vagyok, stb… Problémák ezek, de nem ezek a legmélyebb problémáim, hanem hogy mindezekkel mélységesen egyedül kell szembenéznem, mert „fasírtban vagyok” életem Teremtőjével, és az időleges bajok mellett szembe kell néznem az örök egyedüllét rémével is: a pokollal.

 

Az Úr Jézusban való hit azt jelenti, hogy erre a nagy válságra megoldást találok. Pál apostol így kezdi: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által…”

Ezek a mondatok Luther Márton számára az új élet elindítói voltak. Hosszú évek gyötrődései után talált bennük Luther lelki békére. Az új élet és a reformáció elindítója volt ez a néhány bibliai mondat. Az ő kérdése ez volt: hogyan találok magamnak irgalmas Istent? Félelemtől hajszoltan gyötörte magát, míg megnyugodott az Úr Jézus keresztjénél: békességet talált, és megigazulást.

Luther és kortársai számára mindennapi élő és gyötrő kérdés volt ez: hogyan lehetne békességem Istennel és mi lesz velem a halál után, hogyan menekülhetek meg a bűneim miatt jogos ítélettől? Fontosabb kérdés volt ez minden nehézségnél, a mindennapi kenyér kérdésénél is… Az a kor ezzel a kérdéssel élt.

 

Látszólag ma nem nagyon gyötör bennünket ez a kérdés. Az életünk evilági fenyegettségével, nehézségeivel, sőt kényelmetlenségeivel sokkal többet foglalkozunk, mint azzal, hogy hogyan békélhetünk meg az Istennel és mi lesz az örök sorsunkkal. A mi életünkben is ott van azonban ez a kérdés – ha nem nyíltan, akkor rejtett szorongás szintjén -, mert tudjuk vagy sem Isten teremtményei vagyunk. Kosztolányi fogalmazza meg jó 100 évvel ezelőtt azt, hogy hogyan bukkan fel ez az életünkben. Boldog szomorú dal című versében elmondja, hogy tulajdonképpen mindene megvan, amit ember ebben a világban várhat. Polgári jólétben, elismertségben, szerető családban él. Voltaképpen nincsenek evilági nehézségei, és mégsem tud nyugodtan aludni egy fel-felbukkanó rejtett szorongás, feszültség miatt. És amikor felteszi a kérdést: mi ez a feszültség bennem, így fogalmazza meg rá a választ: „Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs amiért, porig égtem: Itthon vagyok itt e világban, S már nem vagyok otthon az égben.” Ez az, ami megzavarja álmaimat akkor, amikor látszólag nincs komolyabb nehézségem az életben. sőt mindenem megvan, amit ember ettől a világtól várhat. Amikor minden evilági kérdésemre választ kaptam, mégis marad egy kérdés, ami nem hagy nyugodni, mert ez a legfontosabb: hogyan lehetek otthon az Istennél? Tulajdonképpen erről beszél itt Pál apostol: megbékéltünk az Istennel, otthon vagyunk az Istennél, békességünk van.

 

Otthon vagy-e Istennél? Békességed van-e vele? Fontosabb kérdés ez az anyagi körülményeidnél vagy az egészségednél is.

 

Pál itt súlyos teológiai fogalmakat használ: Jézus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.Mi semmit nem tudtunk tenni ezért a békességért, és ő megtett mindent. Ezért hit által mienk lehet a kegyelem, megigazulás, békesség Istennel. Mindenestül kegyelem, semmit sem tudtunk tenni érte. Jézus Krisztus elkészítette számunkra az otthont Istennél, hitünk kinyújtott lelki kéz, bizalom, amivel erre építjük az életünket… Ez egy életfordító „mozdulat”. „Istennek háttal” élt élet helyett Istennel békességben élhetünk.

 

Mit jelent ez a békesség? Sokszor a háborús békekötésig jutunk csak el, ha a megbékélésre gondolunk. Megegyeztünk, hogy nem bántjuk egymást, és megnyugodhatunk, hogy erről az oldalról nem kell támadástól tartanunk. Az Istennel való megbékélést is sokan így gondolják. Valaki egyszer ezt mondta: én békén hagyom őt, ő is békén hagy engem… Egy családi kapcsolatban ezt a viszonyt nem mondanánk éppen jónak… Az Istennel való megbékélés jóval többet jelent annál, hogy nem kell félned, mert az Isten és az ő haragja, ítélete kérdése megoldódott az életedben. Nem büntetéselhárításról van szó, hanem intenzív, mély elszakíthatatlan közösség, szövetség Istennel: „a szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”  Nemcsak, hogy nem kell félned, hanem az Isten átölelt az ő szeretetével és vele élsz minden nap. Az ő szeretete veszi körül, tölti be, határozza meg az életemet. Isten szeretetett gyermeke vagyok Jézus Krisztusért!

HA ezt átéltem, ha ez valóság lett az életemben, akkor ez alapvetően megváltoztatja az életem nehézségeihez, de az egész életemhez való hozzáállásomat is!

 

Ezen az alapon ismerhetem fel azt, hogy a nehézségeknek célja és értelme van az életemben. Nem felmentést kapunk a megpróbáltatás alól, hanem meglátjuk, hogy Isten kezében valóban minden a javunkra szolgál (Róma 8, 28.) „A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet” – mintha Pál valamiféle edzésről beszélne, ami megerősít, teherbíróvá tesz.

 

Nagy szükségünk van erre az Igére, mert mai világunk legnagyobb lefelé húzó terhe a kényelmesség. Azt viszonylag könnyen elfogadjuk, hogy az aktív gonoszság ítéletre méltó. A Biblia azonban arról beszél, hogy a passzivitásunk, amikor nem ragadjuk meg Isten megoldását, ugyanúgy halálos. Ha nem ég bennünk a tűz Isten szeretete iránt, az ugyanúgy baj. A kényelem kísértése: amikor nehézzé válik valami, akkor könnyen feladjuk. Minden tanulási folyamatban (zene, sport, tanulás, élet) szükség van a tehetség mellett erőfeszítésre, lemondásra, a kényelmetlenségek vállalására is, hogy igazán gyakorlottak és edzettek legyünk. Szükségünk van arra, hogy bizonyos erőfeszítéseket mi magunk tegyünk meg, azt nem teheti meg helyettünk senki. A szülő, a tanító, a mester ott áll mellettünk teljes támogatással, de a megpróbáltatást nekünk kell elhordoznunk. Kaphatunk támogatást abban, hogy valaki megmutatja, hogyan kell csinálni, bátorít, és ha elrontjuk, újra elmagyarázza, de azt az erőfeszítést, hogy ott maradunk a teher, és tesszük, akkor is, amikor unalmas, nehéz, és hogy ez nem egy napig, nem egy hétig, nem egy évig tart: ezt helyettünk senki nem tudja megtenni. Aki ezt nem vállalja, feladja a nehézségek jelentkezésekor a gyakorlást, az nem lesz kipróbált, edzett, képzett abban, amire pedig vágyott.

 

Az Istennel való kapcsolatunkban is szükségünk van az „edzésre”. Mit kell edzeni? Tulajdonképpen az Istenbe vetett bizalmunkat. Mert ebben nagyon el vagyunk maradva: nagyon nagy a bizalmatlanság és az önfejűség a szívünkben. A hitre jutásban és a hitben való megerősödésben Isten felhasználja a nehézségeket.

 

Az igazi szeretetkapcsolatot megedzi és elmélyíti, ha megpróbáltatást együtt élünk át, ha a megpróbáltatásban is kitartunk egymás mellett: számíthatunk egymásra. Házasság, ahol az egyik fél betegségében a másik kitartó, odaadó szeretettel mellé állt, és ez a megpróbáltatás megedzette a szeretetkapcsolatukat. Akármilyen nehézségen egymás mellett kitartva, együtt megyünk át, az elmélyíti és megerősíti a kapcsolatot. Mindig a megpróbáltatás tesztel egy kapcsolatot, hogy az valódi szeretetkapcsolat-e? A felszínes kapcsolat nem állja ki ezt a próbát, de az igazi szeretetkapcsolat megerősödik és elmélyül.

 

Isten azon munkálkodik az életünkben, hogy valódi szeretetkapcsolatban éljünk vele, és valódi mély és kipróbált szeretetkapcsolataink legyenek emberekkel is (házasság, család, gyülekezet, mint testvéri közösség). Isten a megpróbáltatások idején, és a megpróbáltatásokon keresztül is ezen munkálkodik az életünkben. Mert nincs egyéb igazi kincse az életünknek. A hitünk és a szeretetkapcsolataink. Erre kaptuk az életünket. Általában a kényelem idején kezdjük ezt elfelejteni, és feladjuk az igazi kincset talmi kincsekért. Amerika felfedezésének és meghódításának idején az őslakos indiánok készséggel adták oda aranyukat a fehér embernek értéktelen bizsuért, vagy „tüzes vízért” cserébe. Miközben a fehér ember – kezét dörzsölve a jó üzlet miatt, amit a bolond indiánnal kötött – készséggel odaadta a drága lelkét a veszendő aranyért cserébe. Ki csinált jó üzletet? Ki nyert ezen? Ma is ennek az óriási veszélyében élünk. Minél nagyobb a jólét és a kényelem, annál inkább elfelejtjük, hogy miért is vagyunk a világon. (A hit és a család értéke Európában és az indonéz Batak törzsben)

Isten azt akarja, hogy ébredjünk fel! Azt akarja, hogy a vele való kapcsolatunk, amelyik az életet jelenti számunkra kiálljon minden próbát. Azt akarja, hogy olyan szeretet kapcsolatokban éljünk, amelyek értékesebbek a 24 karátos aranynál is! Ezt munkálja a nehézségekkel is.

 

Azt mondtam, hogy a szeretetkapcsolatot megpróbálja, és megedzi, ha a nehézségek idején is kitartunk egymás mellett, ha képesek vagyunk egymásért messzire elmenni.

Meddig ment el Isten miértünk?  Jézus a földre jött, az Isten Fia emberré lett. „a határtalan örökkévalóságból eljött az idő korlátai közé, hogy egy legyen közülünk… Feladhatta volna. Bármelyik lépésnél megállhatott volna. Megállhatott volna, amikor meglátta az anyaméh méretét. Megállhatott volna, amikor látta, hogy milyen kicsi lesz a keze, milyen halk lesz a hangja, milyen éhes lesz a gyomra. A bűzös istálló levegőjéből való első szippantásnál, a hideg szellő első fuvallatára. Amikor először súrolta le a térdét, amikor először fújta az orrát, vagy először kóstolta meg a megégett lepényt, megfordulhatott és elmehetett volna. Amikor názáreti házuk földpadlóját meglátta. Amikor József házimunkával bízta meg. Amikor iskolatársai elszundítottak a Tóra, az ő Tórája olvasása közben. Amikor a szomszéd hiába vette a szájára Atyja nevét, amikor a lusta gazda Isten hibáztatta a sovány termésért. Jézus minden esetben kimondhatta volna: Elég! Ebből elég! Hazamegyek. Mégsem tette. Nem tette mert ő a szeretet.” Meddig ment el értünk? Elég sokáig ahhoz, hogy a testvérei őrültnek, a környezete hazugnak nevezze. Elég sokáig ahhoz, hogy kiűzzék a városából, a templomából. Elég sokáig ahhoz, hogy kinevessék, megátkozzák, arcul üssék, rá vágjanak, bekössék a szemét és kigúnyolják. Elég sokáig ahhoz, hogy érezze a köpés melegét, a maró ostorcsapásokat, és a lábánál a saját vére tócsáit lássa. Meddig? Amíg a kakas kukorékol, az izzadság csíp, a kalapács lecsap, és a démonokkal teli domboldal vigyorog a kereszten haldokló Istenen. Meddig? Elég hosszú ideig ahhoz, hogy minden bűn úgy átjárja bűntelen lelkét, hogy a menny borzadva forduljon el, amíg dagadt ajka ki nem ejti a végső szót: Elvégeztetett. Meddig? Amíg bele nem halt. Jézus mindent hitt, mindent remélt és mindent eltűrt. Érted. (Max Lucado: Ahogy szeretni érdemes).

 

Az ő oldaláról elég kipróbál és stabil a kapcsolat. Nem kérdés! Építhetsz az ő szeretetére! Azt szeretné, ha a te bizalmad is kipróbált lenne. Minden próba ezt munkálja az életedben. Isten ott van veled, mint szerető Mester, és kéri, hogy bízz benne most is. Bízz benne, láss tisztán, lásd meg az ő szeretetét, és azt, hogy ez a szeretet a legfontosabb kincsed. Ragadd meg és ragaszkodj hozzá mindenen keresztül! Hogyan lehet a megpróbáltatás áldás az életedben? Kérdezd meg azt a magyar református nagyvállalkozót, aki azt mondta: „hálát adok Istennek, hogy börtönben engedett mennem, mert különben sose jöttem volna rá, hogy Isten nélkül örökre elvesztem, és hogy mennyire csodálatos dolog Jézus Krisztussal a szívemben élni.” Ragadd meg az ő szeretetét! És ragaszkodj hozzá minden helyzetben, hogy egyre szorosabban kötődj hozzá.

 

Ma is vannak Keresztyének a világon, akik inkább az életüket adják, de nem tagadják meg a hitüket. Nem azért, mert ők fanatikusok, nem szeretnek élni, hanem azért, mert ők már rájöttek: Jézusnál semmi nem drágább! Ez az a kipróbáltság, amiről Pál apostol beszél. Ez a ragaszkodás és bizalom. Vajon mi meddig ragaszkodunk a mi Urunkhoz? Meddig vagyunk hajlandók Jézusért elmenni? Hol torpanunk meg? Hol mondjuk azt, hogy ez már sok? Ha valami nem úgy alakul, ahogy mi elvártuk? Az időnket kéri? Valamiben áldozatot kellene hoznunk? Valamin változtatnunk kellene, hogy az ő akaratához igazítsuk az életünket?

 

Őszintén: nincs szükségünk edzésre? A bizalmunk, a ragaszkodásunk edzésére?

 

A sportedzés jutalma, hogy a versenyhez lesz erőnk. A gyakorlás jutalma, hogy könnyedén bánunk a hangszerrel, vagy szép kézimunkák kerülnek ki a kezünk alól. Mi az Istennel való edzés jutalma? Az, hogy a nehézségekben megtapasztaljuk az ő szeretetének és jelenlétének valóságát! És ez megerősíti a hitünket! Ha te ragaszkodsz Jézushoz, akkor megtapasztalod, hogy ő megtartja, amit ígért. Sokszor azért nem tapasztaljuk meg, mert előbb feladjuk.

 

A jézussal élt élet azt jelenti, hogy vannak nehézségeim, de nem vagyok velük szemben egyedül. Gondoljunk csak bele ennek a valóságába: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28, 20. „„Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Zsidók 13, 5. Sok minden megtörténhet veled, de életedben és halálodban többé semmivel sem kell egyedül szembe nézned. Isten, aki szívedbe árasztotta szeretetét, Szentlelkét veled van. Ez a hívő ember életének nagy ajándéka: van nélkülözés, de van, aki gondoskodik. Szomorúság – Gyógyító. Félelem – Bátorító, bűn – van, aki megbocsát. Halál – ő az, aki átvisz rajta… Ezt lehet tudni a fejünkben, de meg lehet tapasztalni a próbák alatt: van erőm ahhoz, amit el sem tudtam képzelni, mert az én Uram velem van, és valósággal erőt ad. Az ő valósága mindennél közelebb van most hozzám. Nem csak tudom, de tapasztalom is. Egy-egy nehéz helyzetben mekkora támaszt tud jelenteni az, ha egy ember szeretettel mellém áll, micsoda erő van abban, hogy Jézus nem hagy el soha. „Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!” (Túrmezei Erzsébet: Lábnyomok)

 

A Jézussal élt élet perspektívája. Reménység, ami nem szégyenít meg. Halál után kiteljesedés szenvedés és nyomorúság nélkül az Istennel békességben. E nélkül torzó az élet. Ennek garanciája, záloga a Szentlélek. Az Istennel való megbékélés nélkül felelőtlenség halál utáni boldogságban hinni. Olyan reménység, amelyik megszégyenít, mert a kritikus pillanatban önáltatásnak bizonyul.

Jézus Krisztusban azonban valóság, hogy minket a mennyei dicsőség vár! Ha Krisztusba kapaszkodok itt, akkor vele leszek odaát is! Az edzés célja az, hogy nyilvánvalóvá legyen, hogy kik vagyunk Krisztusban! A földi élet vele lehet győztes célba futás. Ez a perspektíva erőt ad a jelen „pillanatnyi” szenvedéseinek elhordozásához. Az élet végén nem a nagy vereség vár, hanem az atyai ház szeretetteljes boldogsága. Átutazóban vagyunk. Nemsokára hazaérünk.

 

Isten meghívott téged, hogy békességben vele hordozd vele életed nehézségeit, és vele érj célba egy napon! Ő hűséges, rá számíthatsz. Ragadd meg és ragaszkodj hozzá minden áron!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hogyan fordíthatnak a próbák Isten felé?
  2. Miből látod azt, hogy még szükséged van az Istenbe vetett bizalmad edzésére?
  3. Hogyan tapasztaltad meg a megpróbáltatások, nehézségek között Isten közelségét?
AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szolnoki Református Egyházközség