Erős torony
Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet és mindazokat, akik leültek a számítógép monitorai mögé az Isten Igéjével: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.” Lukács 1, 68-75
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen!
Ima: Urunk, Mennyei Édesapánk, az Úr Jézus Krisztus által. Magasztaljuk nevedet ebben a közösségben még akkor is, ha ma különleges és szolkatlan módon is tiszteljük nevedet és hálát adunk Neked mindazokért a jókért és életváltoztató nehéz helyzetekért, amiben az elmúlt héten részesítettél bennünket. Köszönjük, megtartó kegyelmedet és azt, hogy egy pillanatra sem távolodtál el tőlünk, még akkor sem, mikor engedetlen szolgálóid voltunk, mikor a külvilág zajára figyeltünk. Bűnvalló szívvel tárjuk eléd a kétségeinket, az aggodalmainkat és hogy a nehéz helyzetben nem Te voltál az első akit kérdeztünk. A ma embere keresi a megoldást az élete kérdéseire és nem találja, pedig Te Magad vagy a VÁLASZ! Nálad van mindennek és mindenkinek a fonala! A kezedben összefutó szálak a legjobb kezekben vannak, mert a valódi Szeretet tartja a kezében. Ennek a szeretetnek a bűntörlő váltságára készülünk ezen a böjti vasárnapon és készülünk a Jézus Krisztus Feltámadásának örömében való részesülésre is. Szentlélek Isten, kérünk, vedd el most mindazt, ami az Ige útjában áll, hadd várjuk, megüresítve magunkat, a megszólításodat. Add számunkra a helyes látás ajándékát és a megértett üzenet életünkbe fogadását és megtartását! Az Úr Jézus nevében kérünk hallgass meg! Ámen!
Hallgassátok meg szeretett Testvéreim, miképpen szól hozzánk Istenünk megszólító Igéje, mely alapján, a Szentlelket segítségül hívva és várva, az Ő üzenetét hirdetni kívánom közöttetek, meg van írva a Zsoltárok könyve 18. fejezet válogatott verseiben és a Példabeszédek könyve 18. fejezetének 10. versében, amelyet a gyülekezet alázatos szívvel és lélekkel fogadjon! Zsoltárok 18 válogatott versei (1-7,17-20,22b,32,37,47) és Péld 18.10
Zsoltárok 18 válogatott versei (1-7,17-20,22b,32,37,47):
1A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az ÚRnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az ÚR. 2Szeretlek, URam, erősségem! 3Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! 4Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. 6A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. 7Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. 17Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. 18Megmentett engem ellenségem hatalmától, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. 19Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. 20Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. 22bIsten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek. 32Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül? 33Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat. 34Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi, magaslatokra állít engem. 37Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim. 47Él az ÚR, áldott az én kősziklám, magasztaltassék szabadító Istenem!
Péld 18.10 „Erős torony az ÚR neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.”
Szeretett Testvérek, kik a képernyők előtt ültök!
Második alkalommal lehetünk együtt az internet segítségével. Meg kell vallanom nektek, különös érzés, mikor velem szembe csak egy kamara lencséje figyel, és nem látom a Ti, Isten Igéje iránt érdeklődő és azt váró szemeiteket. Számotokra és számunkra is teljesen új helyzet állt elő, mikor a megszokott vasárnapi rutinunk felborult, hiszen nem készítettük elő az ünneplő ruháinkat, nem fényesítettük ki cipőinket, mikor féltően néztük az óráinkat, várva az indulás időpontját!
Helyette a számítógép, az okos telefon kijelzőjét figyeltük, és vártuk az Istentisztelet kezdetét! Rendkívüli napokat élünk meg, hiszen vészhelyzet van!
Többen, többféleképpen reagáltak a hírre! Sokan először arra gondoltak, hogy feltöltsék az élelmiszerkészleteiket. Szégyenkezve álltam be egy áruház pénztárához az elmúlt héten, mert nem tele kosarat toltam, ahogy többen is tették, hanem kezembe tartottam azt, amit szükségesnek éreztem. Mi hajtotta az embereket a 40- 50.000 forintos bevásárlásra? Egyetlen szó a válasz! A félelem!
Mert a megszokott keretek biztonságot adnak. A mostani rendelkezések pont ezt borították fel. ebből adódott a bizonytalanság, a pánik bevásárlás. Az addig megszokott létbiztonság felbomlott, kiesett az irányítás az ember kezéből, minden, ami biztosnak látszott az bizonytalansággá lett, a napi rutinok összeomlottak és megérezte a másokra való ráutaltságot. Rá kellett döbbeni, a vírusveszélyben csak védekezni tud az ember, s nem tud támadni vakcinával, gyógyszerrel, nem tud mást tenni, mint figyeli az eseményeket és védeni önmagát az utasítások megtartásával. Természetes, hogy az ember ,ebben a helyzetben elkezdte végiggondolni a saját életét és a saját jövőjét! Rádöbben, mindaz, ami eddig fontos volt egycsapásra léggömbként durrant ki. Még egy darabig próbál ellenkezni, hogy háttérbe szorítsa azokat a vágyakat, amiket eddig mindennap kielégített, amiért mindent megtett, érte áldozatokat hozott. A pénz, a siker, az elismertség, az előretörés, a szépség, a hatalom mind másod- harmadrendűvé váltak. Az élre ugrott az élet megtartása, a túlélés.
Amikor készültem erre az Igehirdetésre, akkor a Példabeszédek könyvéből olvasott Ige eszembe juttatta a világ hét csodájának az egyikét, a fároszi világítótorony! Időszámításunk előtti 3. században épült fel fárosz szigetén. „Évszázadokon keresztül az Alexandriai világítótorony messziről jelezte a kikötő helyét a tengerről érkezőknek.
Éjszaka a tűz fénye mutatott utat a hajósoknak, nappal pedig a napsugarakat tükrözte vissza a torony hatalmas tükre, és ez segített a tájékozódásban.” Tudnunk szükséges, az építés oka a kikötő megközelítésének veszélyes volta a zátonyok miatt. Több hajó sérült meg a kikötő megközelítése közben, mivel nem volt olyan irányító, ki ismerte volna a helyes utat. A biztos megérkezés eszköze volt a megépített torony! Miért juthatott eszembe ez az ókori csodálatos építmény?
Ehhez bele kell gondolnunk annak a kornak, a hajóskapitányának és matrózainak az életébe, gondolataiba.
Ne egy szép és csendes időben történő kikötő megközelítésre gondoljunk, bár az sem volt veszélytélen, hanem mikor az elemek tomboltok.
Viharos szél és eső érte a hajójukat, vagy amikor ködbe borult az egész partvidék. S gondoljuk ezt el az éj sötétségében is! Az Ő szívükben ott volt a félelem, az aggodalom, hogy túl élik-e azt a helyzetet, megmarad-e az életük! Bizonytalanok voltak, merre irányítsák a hajót! Jó, ha a part közelében maradnak? Vagy jobb lenne a parttól eltávolodva araszolni?
Testvérek! Nem ismerősek a hajósok kérdései és dilemmái? Tegnap és ma is ugyanezeket vagy ezekhez nagyon hasonló kérdéseket vetünk fel, néhol hangosan, máskor magunkba tartva. mert a jelenleg helyzetünkben ugyanaz a bizonytalanságérzés vesz erőt rajtunk, mint az akkori hajózók Alexandria partjainál. Kétségeink vannak a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, s kétségeinket kérdésben fogalmazzuk meg! Túl tudom-e élni ezt a veszélyt? Mit kell tegyek azért, hogy megmeneküljek? Melyik, melyek a helyes teendőm, teendőim? Van-e kiút a vészhelyzetből? Ugye találtunk egy kérdést a felsoroltakból, ami ismerős számunkra, amit talán mi is feltettünk már. Jelenlegi helyzetünk, látásunk is hasonló a sötétben, vészterhes időben Fároszhoz közelítő hajósokéhoz.
Kérlek, újból gondolj bele a hajó legénységének akkori helyzetébe. S gondold el, a bizonytalanságban egyszer csak megpillantják a világítótorony fényét, biztos utat mutatva az épségben történő kikötéshez. Az aggódást a bizalom váltja fel, a kétség helyére az öröm lép, az elveszettség érzése már a múlté! S biztonságos kikötés, biztos megérkezés lesz
A mostani helyzetben, de ez előtt és ez után is volt és lesz olyan helyzet, mikor az ember életét ugyanolyan elveszett érzés uralja, mint a hajósokét, a torony fényének meglátása előtt! Nem véletlen, hogy számtalan testvér számolt be már arról, hogy úgy érezték, életük egy sötét alagútban zajlik. Bizonytalanok a lépteik, cselekedeteik és várták a fényt ebben a helyzetben. Várták, hogy az alagút végén felgyulladjon az irányt mutató fény! A nehézségek, a megpróbáltatások, a mindennapi kihívások terhei okozták ezt az érzést, hiszen nem tudtak a gondokkal megküzdeni, a jól eltervezett cselekedési tervek balul sültek el, a külső hatások átszervezték egész életüket!
Ez utóbbit élhetjük át ma is. Várjuk a jó híreket, a végső megoldásokat. Ezért figyeljük a híreket, a beszámolókat! De azt vesszük észre, minél tovább vagyunk benne ebbe a vészjósló helyzetben, egyre inkább nő a félelmünk, hisz nem látunk megoldást a vírushelyzet lezáródására.
Mit tegyünk? Adjuk fel? Nem! Nekünk, földi utunkat járóknak is van egy valódi világítótornyunk, aki segíti életünket a viharban.
Egyik ifjúsági énekünk, amit elég gyakran éneklünk itt a gyülekezet gyermek alkalmain, így kezdődik: „Isten fénye út a sötétben!”. Isten belevilágít az élet vészjósló helyzeteibe!
Már az Ószövetség népének is ígéri Isten a nehézségek közepette, hogy segíti, vezeti a kiválasztott népet. A bolyongó népet vezeti nappal felhőoszloppal, éjszak tűzoszloppal. Nehémiás próféta írja: „Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak.” (Neh 9,12). A tűzoszloppal megvilágított út azt jelenti, bátran lehet követni, mert maga az Isten jár előttük, aki nem veszedelembe akarja vezetni Őket, hanem a győzelembe. Nem volt okuk a bizalmatlanságra, hiszen a veszélytelen utat világította meg, mert eltávolított minden akadáyt előlük, s gondoskodott is Róluk. Ígéretet tett nekik, hogy bevezeti őket arra a földre, amit megígért s megcselekedett.
Hadd idézzem újra Nehémiást: „Ők azonban engedetlenné váltak.” (Neh 9,26a).
Isten ekkor sem mondott le Róluk, hanem világító mécsesként küldte el az Ő prófétáit, intve, figyelmeztetve Őket az engedelmességre. A pislákoló fényeket nem vették észre, sőt sokakét ki is oltatták. Az Isten fényességét egyre kevesebben látták meg és egyre többen fordultak el Tőle, önmagukat és kívánságaikat helyezve az Úr helyére! A teremtő Isten még ekkor sem fordult el az embertől!
Ahogy a Károlyi fordításban Ézsaiásnál olvassuk: „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van … A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” (Ézs 9,1-2). Az akkor élt ember is bízhatott abban, nem lehet olyan helyzet, mely nem az Úr szeme előtt van és bízhatott abban, ha Őhozzá fordul segélykiáltással, akkor a szorongatottságot elveszi Tőle. Ez a reménység lett valósággá Húsvétkor, hiszen Egyfiát küldte el az Isten. Jézus Krisztus érkezése a földre, kereszthalála és feltámadása mindenkiért történt. Érted és értem! De ahogy János evangélista írja: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn 1,1-5). Az emberek nem fogadták el az Isten megmentő tettét, nem látták meg a Szabadítót, nem fogadták el szabadítást. Pedig Krisztus nyitott volt mindenkivel egy asztalhoz ülni, asztalközösséget vállalt mindenkivel, aki hallgatni akarta Őt, aki nyitott volt a tanításra, aki nyitott volt az Isten országára.
Mások azonban, akik hallgatták, megkeményítették szívüket, s saját pozíciójukat, saját gondolataikat, saját szabadságukat féltették Tőle.
Hadd ragadjam meg a szabadság szót! A mai kor embere azt mondja szabad vagyok mindenre. Szabadon szervezem az életemet, szabad vagyok eldöntenem a ma és a holnap eseményeit, szabad vagyok választani, merre menjen az életem. Hamis kép ez! Hadd hozzak egy példát a szabdaság érzetének hamisságára:
Egy megtörtént esetet tárok elétek. Ismerjük név szerint azt, akivel megtörtént az eset. Louis Delcourt-nak hívják az illetőt. Ő az I. világháborúban harcolt. Egy alkalommal a megengedettnél tovább maradt kimenőn és félve a megtorlástól elhatározta, hogy megszökik a hadseregből. Rábeszélte édesanyját, hogy zárja be házuk padlására, ahol az anya 21 évig rejtegette és ellátta élelmiszerrel. Ám 1937 nyarán édesanyja meghalt, így nem maradhatott tovább rejtőzködve. Sápadtan és soványan elbotorkált a legközelebbi rendőrségre és feladata magát! A rend őre hitetlenkedve nézte és kérdezte: Hol volt, hogy nem hallotta? Évekkel ezelőtt minden szökött katona amnesztiát, felmentést kapott.
Louis Delcourt szabad volt, legalábbis úgy érezte, mégis egy sötét padlás rabja volt! Az Ő rabságában az a legborzasztóbb, hogy nem tudta, valóban szabad lehetne.
A ma embere hasonló a történet francia katonájához. Azt érzi szabad, pedig a sötétség rabságában él. Nem tudja, hogy megtalálhatja a valódi szabadságot, nem tudja, hogy megtalálhatja azt, aki valóban meg tudja szabadítani életét, Jézus Krisztust az Isten megmentő, szabadító szándékának küldöttét.
Testvérem! A kijárási korlátozás sokunkat a négy fal közé zár. Ezzel együtt felszabadul az időnk nagy része, utat engedve az elmaradások pótlására, helyretételére. Tudom, többen kerestétek azokat a feladatokat, amelyet pótolni kellene, s tudom magatokban ki is mondtátok: Itt van rá a lehetőség! Talán, egy film, egy könyv, egy elmaradt beszélgetés, egy régóta tologatott feladat.
Itt kell megkérdezzelek: Emlékszel még a Nagyszüleid által tanított imádságokra? Van elmaradásod a Teremtőddel szemben? Egyáltalán, találkoztál már az életadó Istennel? (Szela)
Őszintén válaszolj a feltett kérdésekre, mert csak önmagadat csaphatod be!
Minden embernek, akár hívő, akár még távol van az Úrtól, elmaradása van a Isten felé. Nem ez különbözteti meg a többi embertől, hanem az, hogy az Ő sötét életébe már belevilágított Jézus Krisztus Igéje. Az Ő életét lámpásként vezeti az Isten kijelentett Igéje. Sokan tudják rólam, hogy életem Igéje a Zsoltárok könyve 119,105. verse. „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”. Azonban a hívek is tudnak megfeledkezni, így magam is sokszor, az Ige útmutató fényére támaszkodva haladni.
S Te Testvérem, aki nem ismered még, vagy csak felületesen ismered a Világ Teremtőjét, most, hogy a lakásodban van felesleges időd és nem a napi rohanás foglalja le az időd nagy részét, nyúlj fel a polcodra, vedd le a régóta porosodó Szentírást és vedd a kezedbe és olvasd. Olvasd és hagyd munkálkodni Istent. Hidd el, Ő belevilágít az életedbe! Kulcsold imára a kezed, nem baj, ha csak azt tudod elrebegni, amit valamikor régen tanultál. Ne szégyelld, ha akadoznak szavaid, Urunk a szívedet figyeli elsősorban és nem a szavakat. Ha elmondtad a tanult imát, akkor próbálj meg a saját gondolataidat is Elé tárni. Itt sem a szép szavak számítanak, hanem az őszinteség. Bátran elmondhatod eddigi életedet Neki, az Ő nélküle járásodat, elmondhatod a tévelygéseidet, a hibáidat, a félelmeidet, a fájdalmaidat. Ő hallja őszinte szavaidat és cselekszik is Tebenned. Félt, óv, megérint, támogat!
Ezt ígéri és tartja meg a Példabeszédek könyvéből vett idézetünk is: „Erős torony az ÚR neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.”
Figyeljük meg mindannyian, nem csak akkor, amikor vészhelyzet van, nem csak akkor, mikor nehéz a sorunk, hanem mindenkor féltő és szerető kezével és irányításával védelmet ad. A legfőbb védelme mégis az örök életre vezetés, mert ki akar ragadni a sötétségből és az állandó fény honában akar vezetni.
Idéztem az Igehirdetés elején egy ifjúsági ének első sorát, most hadd idézzek egy további sorát és az ének refrénjét: „Istenünknek nagy a hatalma. Fogjad kezünk, jöjj hát gyere velünk, Isten útján együtt hadd menjünk!”
Hívunk és várunk mindenkit, hogy járjuk együtt az utunkat a földi életünk útján. Ezért most szeretnék egy meghívót átadni mindenkinek. Azoknak is, akik eddig is ezen úton jártak és azoknak is, akik most indulnak el rajta. Nem én vagyok a megszólítás szerzője, hiszen a Szentírás utolsó fejezetében Te magad is olvashatod!
„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot. Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,12-17)
Figyeljünk oda Jézus szavaira! Ne legyünk elutasítóak a hívó szóra! Napjaink helyzetében még inkább érdemes ezeket a szavakat magunkkal vinni, megfogadni!
Lássuk meg, Isten minden felett álló Úr, aki az elcsendesedés idejét adja ma nekünk, a Rá figyelésre hív minket. Nem azért, mert szereti, ha dicsérik, hanem azon örvend, ha valaki megismeri a nevét és megismeri az emberért tett cselekedeteit.
Ezt a vészhelyzet sem tudja felülírni, mert most is azt mondja: „Ne félj!”. A nehézségben is van támasz, remény, megmentés.
Nem csak a mostani időben van nehézség és kilátástalanság. Maga Dávid is valami hasonlót élt át az üldöztetésében. Nyomorúságot, félelmet, bizonytalanságot, aggodalmat, elesettséget, reménytelenséget és végső soron elveszettséget. S mégis azt olvassuk és tudjuk, megmenekül a kilátástalan helyzetből. Fontos az, amit arról ír a zsoltáros, hogy milyen erőviszonyok mellett szabadul fel az ellenségeitől és belső kétségeitől.
Mi az orvosság? Mi a recept? Több ezer éve tudható a megmenekülés gyógyszere! Dávid is elénk tárja: „Szeretlek, URam, erősségem! Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (2-3).
Adja meg Mennyei Atyánk, hogy megtalálja mindenki a valódi biztos támaszt, amit nem lehet egy pillanat alatt lerombolni és nem lehet elveszíteni sohasem. Erősödjünk meg abban az elhívásban, amiben részesültünk és tudjuk újra és újra megvallani „Szeretlek, URam, erősségem!”! A szívbéli megvallásra Istenünk adja az Ő fényét és vezetését, ami biztos pont, ami biztos alap, mint a kőszikla. Erre a kősziklára érdemes a mi egész életünket építeni. Így nem fog összedőlni az első fuvallatkor, sem az orkánszerű széltől. Ez a biztos alap, amelyre tegnap, ma és holnap is támaszkodhatunk, bármilyen helyzet vegyen is körbe bennünket, bármilyen nehéz is bensőnk.
Végezetül. Ezért kérlek, kérlellek és hívlak Titeket Pál szavaival: „Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5). Ámen!
Ima: Urunk Mennyei Atyánk! A mostani időszak rámutat arra, az emberi erő, az emberi akarat kevés a helyzet megoldására. A megoldása kulcs Nálad, hiszen minden a Te kezed alkotása és minden Neked engedelmeskedik. Neked van hatalmad egy szóval teremteni és Neked van hatalmad egy szavaddal eltörölni is. Imádkozunk most a vészhelyzetben, a Te támogatásodért, hogy legyőzésre kerüljön a kór és megmeneküljön az emberi nemzet a fenyegetettségtől. Köszönjük az elcsendesedés lehetőségét, hogy megállítottál bennünket a rohanásban és hívsz a Veled való életmegtartó közösségre. Köszönjük a mai és minden napon adott Igédet, ami belevilágít az életünkbe és a Tőled elfordult szemeinket Magadhoz vonzod. Add Urunk, hogy a bezártság Feléd való nyitottságra változzon. Imádkozunk mindazokért, akik még nem Tebenned látják a megmentést. Imádkozunk azokért, akik ma hallották először a Te hívod szavadat. Kérünk, mutasd meg Magad nekik és add a Te bátorításodat, hogy a hallott Ige indítsa Őket Tefeléd, hogy a hallott Ige döntésre hívja Őket Temelletted! Imádkozunk mindazokért, kik régebben mondtunk igent a hívó szavadra és fogadtuk el Jézus Krisztus Megváltását. Tedd még szorosabbá a kapcsolatunkat Veled, tedd állhatatosabbá a szívünket.
Eléd hozzuk mindazokat, kik kitartóan küzdenek a vírus ellen, így hozzuk imádságban Eléd az egészségügyben dolgozókat, azokat, akik a kereskedelemben biztosítják az élelmet. azokért, akik igyekeznek a rendet fenntartani.
Eléd hozzuk a betegeket, akár a korona vírustól, akár más betegségtől szenvednek és eléd tárjuk mindazokat, akik gyász terhét hordozzák, mivel Te vagy a valódi orvos és a könnyek letörlője.
Imádkozunk a gyülekezetünkért, városunkért, országunkért és vezetőiért, magyar nemzetünkért és föld minden lakosáért!
Köszönjük, hogy meghallgatod imádságunkat, nem a mi érdemeinkért, hanem az Úr Jézus Krisztus érdeméért! Ámen!
Egy csendes percben vigyük saját könyörgéseinket, bűnvallásainkat, kéréseink a Mennyei Atya elé!
Áldott az Úr, aki meghallja imádságainkat! Ámen!
Most együtt, fennhangon mondjuk el a Jézus Krisztustól tanult imádságot!
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Áldás 1Thessz 5,23-24, 28. “A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Ámen!
Áldás békesség! Istennek dicsőség!