Napjaink értelme járványhelyzetben
(Szolnok, 2020. április 19.)
Olvasandó: Ézsaiás 40, 26-31.
„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre; így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.” Filippi 1, 12-26.
„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” 1Korinthus 15, 58.
Szeretett Gyülekezet! Gyülekezeti missziói tervünk szerint ma „szolgálat vasárnapját” tartunk gyülekezetünkben. Ezeken a vasárnapokon különösen is arra figyelünk, hogy mit tanít nekünk Isten Igéje keresztyén szolgálatunkkal kapcsolatban. Hogyan lehet szolgálatról beszélni a karantén helyzetben? Élethelyzetünkhöz mérten különböző kérdések feszíthetnek bennünket ebben a mostani szokatlan helyzetben napjaink értékével, értelmével kapcsolatban. Mit tudunk tenni a bezártságban? Mit kezdjünk az időnkkel, hogyan lesz értelme ezeknek a napjainknak? Lehet-e szolgálatot végezni, bármit tenni, aminek igazán értelme van ebben a helyzetben? Honnan merítsünk erőt feladatainkhoz, ha ki kell mennünk, és megváltozott körülmények között végezni munkánkat? Megtalálhatjuk-e időnk, tevékenységeink, életünk értelmét ebben a helyzetben. Ha igen, akkor miben? Mit tanít erről a Biblia?
Pál apostol 2000 évvel ezelőtt a Filippiben lakó hívőknek ír levelet a római börtönből. Itt az apostol átéli az életveszély fenyegetését, hiszen nem tudhatja, hogy milyen ítéletet hoz ügyében a hatóság. Átéli a nyomasztó bezártságot is: nemcsak kijárási korlátozás szűkítette mozgásterét, nem csak a lakásból nem mozdulhatott ki, hanem valószínűleg minden percét egy római őrrel összeláncolva kellett töltenie. Eközben emberileg tehetetlennek érzi magát, hiszen nem tudja úgy folytatni munkáját, ahogyan megszokta, és az ő szolgálata nyomán létrejött gyülekezetek problémáiban nem tud közvetlenül segíteni. Levelet ír. Mondhatnánk, hogy Pál „home office”-ból végzi most szolgálatát, de a csatorna, amit használ nem 100 Mb/s sebességgel működik, hanem hónapokba telik, míg egy levél eljut a címzetthez, és válasz is érkezik rá.
Mit tanít nekünk Pál apostol ebben a helyzetben arról, hogy hogyan találhatjuk meg az életünk értelmét mostani körülményeink között?
- Az első és legfontosabb lecke: Az életed értelme olyasvalami legyen, amit nem veszíthetsz el! Pál, hogyan tekintesz erre a nehéz helyzetre, amit most át kell élned? A körülményeid romlására? „Nekem az élet Krisztus!” – ez az alap. Ez most sem változott meg: a lényeg rendben van. Ezen az alapon megállhatok, és így gondolom végig, hogy kezdjek (kezdjünk együtt Krisztussal) valamit ezzel a helyzettel is. A sarokpont, az életed értelme legyen biztos, kimozdíthatatlan.
Szeretek barkácsolni, és amíg volt időm, több bútort is készítettem, a gyerekeimnek. Mindig is az volt az elvem, hogy úgy kell rögzíteni a gyerekeknek szánt bútorokat, hogy többszörös terhelést is kibírjanak, mert akkor biztos lehetek abban, hogy nem fog leszakadni, felborulni, amikor ők – akármilyen szélsőséges módon is – használják. Ezért, amikor például emeletes ágyat, vagy az udvaron egy fabástyát készítettem, a rögzítést teljes (nem kis 😊) súlyom bevetésével teszteltem. Ha ezt kibírja, akkor biztosan kibírja a gyerekeket is.
A te életed rögzítése, alapja, sarokpontja bírja a terhelést? A megváltozó körülmények, a romló viszonyok, amikor elveszítesz dolgokat, amelyeket megszoktál, mindig felteszik a kérdést: elég stabil az életed rögzítése? És ez a kérdés elválaszthatatlan attól, hogy mi a te életed értelme? Mi a legfontosabb számodra? Mi az, amire azt mondod, ez az életem: ha ezt elveszik, összeomlok, nincs értelme semminek. Fontos tisztázni ezt a kérdést, mielőtt azon gondolkoznánk, hogy hogyan találjuk meg most a krízishelyzetben napjaink értelmét.
Sok minden jelentheti az embernek az életet: munka, vagyon, társadalmi elismertség, szórakozás, szenvedély, kényelem, jólét, egy szeretetkapcsolat – házasság, család, vagy barátság. Ezek között sok értékes ajándéka van Istennek, de közös bennük az, hogy múlandók, elveszíthetők. Ha ez adja az életünk értelmét, akkor ingatag alapra építünk. Elég szilárd a sarokpont, amihez kötődsz? Kimozdíthatatlan? Pál apostol egy kimozdíthatatlan sarokpontra, rögzítésre mutat, amikor megkérdezzük tőle, hogy hogy van a börtönben. „Nekem az élet Krisztus.” A vele való kapcsolatom a legfontosabb. Jézus az én Megváltóm, aki meghalt a bűneimért: ezért én bocsánatot kaptam, és Isten szeretett, kegyelembe fogadott gyermeként élem az életemet. Jézus az én Uram, „élettársam”, aki mindig velem van vezet engem, feladatot ad, gondoskodik rólam, vigyáz rám, aki nem ejt ki a kezéből sem életemben, sem halálomban. Vele leszek örökké. Ez soha nem változik meg, ez mindig igaz marad. Ez Pál apostol identitása. Pál amikor Jézusra gondol, nem vallásos formák betartására gondol. Nem csak az életének néhány területén számított Istenre, hanem egészen tőle függött, ő határozta meg az életét. Ő volt középen, ő volt az élet értelme: az ő programját élte, és az ő gondoskodását tapasztalta minden nap. Mindenére, amije volt hálásan tekintett így: ez az Isten ajándéka számomra. Örülök neki, hálás vagyok érte, szeretem, de az életem nem az ajándékok, hanem az, aki adta azokat: az Ajándékozó. Őt nem szeretném semmiképpen elveszíteni. Tudta, azt is, hogy a földi élet végén is ő – Jézus – várja majd, és ha földi élete véget ér akkor is élni fog Jézus Krisztussal örökké: egy olyan életet, ami sokkal jobb mindennél, amit itt a földön valaha is ismert.
Hogyan tekintesz, Pál, arra, hogy börtönben vagy? „Nekem az élet Krisztus.” Ez most sem változott. Ő most is velem van, és ez a legfontosabb. A többit vele rendezzük. Hogyan tekintesz, Pál, a halálodra? „Nekem az élet Krisztus.” Ő a halál után is velem marad, sőt ott színről színre fogom látni, és az jobb lesz mindennél. Én ezzel a reménységgel tekintek a halálra. Hogyan tekintesz, Pál, a földi életre? „Nekem az élet Krisztus.” Vele élek, ő ad feladatokat, szolgálatot, amíg jónak látja, ezért, amíg kell maradok, és minden napom neki való szolgálat.
Testvérem, az első kérdés, amit tisztáznod kell: mi az életed sarokpontja? Elég stabil? Elég erős? Mindig megtart? Nem lehet tőled elvenni? Isten arra hív bennünket ebben a helyzetben is, hogy forduljunk hozzá és vele éljük az életünket! Neked is lehet az élet Krisztus! Bízd rá magad, kösd hozzá magad!
- Ha az életem értelme Jézus, akkor minden napomnak van értelme, mert minden nap szolgálatban állok. Ha én az Istennel való kapcsolatom szempontjából tekintek az életemre, akkor látom, hogy életem kezdete és vége is Isten kezében van. Nem véletlenül vagyok még itt, nem véletlenül értem meg ezt a napot, hanem az ő akaratából. Ő pedig fölösleges ajándékot nem ad. „Az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra.” – mondja Pál. Minden nap hálásan keresem azt, hogy mire adta azt a napot nekem az én Uram. Ebben sok minden benne van: a munka, a pihenés, az elcsendesedés és Istenre figyelés, a szeretteimmel való együttlét stb. Nem kell unatkoznom, üresjáratokban élnem, hanem minden körülmények között felfedezhetem a napjaimban azt az értelmet, amit az én Uram elkészített. Az megtörténhet, hogy én ezt nem találom meg, de az nem történhet meg, hogy egy napomnak nincs értelme.
Még akkor is, amikor kimozdulok a megszokott körülmények közül, és első pillantásra értelmetlen helyzetben találom magamat! Ezeket a helyzeteket nehezebb elfogadni, de Isten kezéből fogadhatom el ezt is: tudva, hogy minden az ő tudtával történik. Ilyen volt Pál apostolnak a börtön. Ő megállíthatatlanul ment előre, hirdette az igét, alapította és látogatta a gyülekezeteket – ez volt az ő megszokott szolgálata. Egyszer csak bezárva találta magát egy börtönben, elzárva mindenkitől. „Nekem az élet Krisztus.” Ezekre a napokra is vonatkozik ez. Nem értelmetlenek. Akkor kérdezzük meg Jézust: Uram, ezt hogy gondoltad? Mi az, amivel most szolgálhatlak téged? Mi az, amit éppen ebben a helyzetben tehetek meg úgy, ahogy máskor, „békeidőben” nem?
Figyelj csak, mit mond Pál? „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja.” Vagyis nem csak annyit mond: biztos, hogy most sem értelmetlen az élet, mert soha nem az… Megpróbálom tovább csinálni, amit eddig; csökkentett módban, ahogy engedik a körülmények, megpróbálok mégis valamit tenni. Nem, ő ennél többet mond: ő azt mondja, hogy ez a helyzet speciális szolgálati lehetőséget teremt. Értelme van. Valamit úgy tudok most csinálni, ahogyan máskor nem tudtam. Úgy tölti be most Isten célját az életem, ahogy más körülmények között nem. Értjük? Amikor Pál börtönben volt találkozott olyan emberekkel, akikkel szabadon nem: rabokkal és börtönőrökkel. Ebben a helyzetben nekik kellett elmondania a Krisztus evangéliumát. Azzal, ahogy a börtönben is békességben van, és azzal, amit róla mond nekik, esetleg csak azzal, hogy hallják a mellette levők, ahogyan a leveleit diktálja. Így tért meg a filippi börtönőr, és a császári testőrség egy része. Így jutott el a hit a császár udvarába is (ahová Pál nem mehetett volna be prédikálni). Volt értelme? A börtönben kitartó Pál helyzetéből erőt merítettek azok a testvérek, akik kint végezték a szolgálatot, hogy bátran tudjanak ők is szembe nézni a veszéllyel és hirdetni az evangéliumot. A börtönben Pál leveleket írt, mert itt volt ideje arra, amire egyébként a sok missziói munka miatt nem. Így maradtak fenn Pál gondolatai, amelyeken keresztül azóta is milliókat szólít meg az Isten. Ha Pál akkor nem ül börtönben, akkor mi nem olvassuk ma a Filippi levelet. Volt értelme?
Szolnokiak ismerjük Szegedi Kis István nevét? Volt püspök, európai hírű teológus, akinek a munkáit Európa szerte olvasták, iskolát alapított, hitvitázott, gyülekezeteket pásztorolt. De volt az életében egy szakasz, amit pont itt Szolnokon élt át, amikor kicsinyes rosszindulatból hamisan megvádolva török fogságban sínylődött láncok között. A török váltságdíjat remélt érte, ezért minden nap kiengedte a városba „koldulni”, gyakran félholtra verte, hogy jobban sajnálják. Hogyan tekintett Szegedi Kis István erre a helyzetre? Lehetőség arra, hogy a szolnokiaknak beszéljen a hitéről, amelyik a láncok között is szabaddá teszi, és meghívja a szolnokiakat arra, hogy higgyenek Jézusban. Így alapította meg akkor Szolnokon a református gyülekezetet, miközben Isten minden nap erőt adott neki ehhez a szolgálathoz, és végül a szabadulásáról is gondoskodott.
Pilder Mária, református teológiai tanár imádsága volt: „Uram, add, hogy ma is hasznára lehessek valakinek azzal, hogy ismerlek téged.” Minden körülmények között azt kereste: ebben a helyzetben kinek lehetek szolgálatára, épülésére azzal, hogy Jézus tanítványa vagyok.
Nekem az élet Krisztus. Ő az én Uram, ezért minden helyzetben szolgálatban állok. Ez adja meg az értelmét, a célját minden napomnak, minden élethelyzetemre így nézhetek: mit akarsz, Uram, hogy itt és most, ebben a helyzetben cselekedjem? Nem passzív belenyugvás a megváltoztathatatlanba, hanem aktív együttműködés Istennel. Nem csupán megúszni, túlélni, hanem ebben a helyzetben megtalálni a feladatomat. Mennyire más így élni: szolgálatban állok minden helyzetben! Egy-egy helyzetemre így ránézni: nem az én kényelmem szempontjából, hanem mit kezdhetek vele az Isten országa szempontjából? Kinek szolgálhat az én mostani helyzetem? Mennyire más perspektíva, mennyire más életlátás, mennyire más erő: nem adom fel, rám vannak bízva mások. Tudsz így a mai napodra tekinteni? Rajtad keresztül is munkálkodni akar éppen abban a helyzetben, amiben vagy.
Mit jelent ez a gyakorlatban a mai napodra nézve? Ha elvesztetted a megszokott munkádat, ha otthonod falai között kell megélned ezeket a napokat, fontos, hogy ne add fel a hitet: a mai napodnak is értelme van, Isten ma is feladatot bízott rád, hiszen neked adta ezt a napot. Speciális feladatot adott ebben a helyzetben, hiszen megengedte, hogy ez a helyzet rád köszöntsön.
Ne hagyd hát, hogy kifolyjon kezedből az idő. A napirend hiánya elerőtlenít és elveszi az életkedved. Kelj fel időben, készíts napirendet, mindenekelőtt tarts csendet Isten előtt. Olvass egy szakaszt a Bibliából, s imádságban kérj útmutatást Istentől: milyen feladatot ad ő mára neked, mivel szolgálhatod őt? Gondold végig ezt a csendedben, készíts feladatlistát, és vedd komolyan. Tarts rendet magad körül. És gondold végig, mivel segíthetsz a családtagjaidnak, a körülötted élőknek abban, hogy elviselhetőbb legyen számukra ez a helyzet. Tartsd a kapcsolatot velük, úgy ahogy ebben a helyzetben lehet. Gondold végig, mi az, amit most megtehetsz, úgy, mint máskor soha, mert most van rá időd, lehetőséged, mert most ebben a helyzetben szükség van rá, úgy ahogy eddig még sosem? Amikor a külső keretek szétcsúsznak, tudd, te szolgálatban állsz: állj rendelkezésére Istennek! Ő meg tudja neked mutatni, hogy mit tehetsz, és nem lesz értelmetlen egy perced sem.
Az aggodalmaskodás és a félelem legjobb ellenszere ezekben a napokban: bízd az Úrra magad, és koncentrálj a feladataidra. Ez akkor is így van, ha otthonodba zárva kell tölteni ezeket a heteket, hónapokat, és akkor is, ha továbbra is emberek közé szólít munkád, szolgálatod kötelességed. Kint sem vagy kiszolgáltatva, védtelenül: az ő kezében vagy, az ő küldetésében jársz, ő gondoskodik rólad.
Ha neked az élet Krisztus, ő tud rólad, ő szabja ki utadat ezen a földön. Amíg feladatod van itt a földön, addig itt a földön vigyáz rád, veled van, gondoskodik mindenről, ami a küldetésedhez szükséges. Minden élethelyzetben őt szolgálhatod. Amikor pedig betöltötted a küldetésedet ő hív haza a vele való örök közösségbe. Őnála van minden nap új erő: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás 40, 29-31.
„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” 1Korinthus 15, 58.