Oldal kiválasztása

Különbség?

Olvasandó: 1Sámuel 2, 1-10.

„Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.” Róma 3, 20-28.

 

Mi emberek szeretünk különbséget tenni ember és ember között. Jobban mondva: szeretünk különbek lenni, különbnek tűnni másoknál. Minden kultúrában léteznek úgynevezett státusz szimbólumok: olyan közvetlenül nem szükséges tárgyak, értékek, amelyek jelezni hivatottak, hogy a gazdájuk különleges ember, különb másoknál, magasabban áll, mint a többiek. Sokan gondolkodnak rangokban, címekben, „kasztokba” sorolják az embereket, odafigyelnek arra, hogy „márkás” használati tárgyaikkal bizonyítsák elismertségüket. E szerint a gondolkodásmód szerint nem az a lényeg, hogy az autóm, telefonom, házam jó legyen nekem, hanem az, hogy jobb legyen a szomszédénál, a másikénál.

Mennyire mélyen gyökerezik ez a gondolkodás a szívünkben? Figyeljük meg őszintén! „Én nem akarok feltűnni… Nem, mert én különb vagyok, mint ezek a törtetők. Szerény vagyok és alázatos…” Ravasz az emberi szív! Ne tagadjuk, inkább leplezzük le magunkat. Az sem árt, ha megtanulunk nevetni magunkon!

 

Mindenki szívében ott él valamilyen módon: én különb vagyok! Miért? Mert én én vagyok… Miért jobb a magyar, mint a nem magyar? Mert én magyar vagyok, nem? Az iskolám, a városom, a családom, a csapatom stb… Az emberi szívben ott dobog: különb vagyok!

A héten beszélgettünk a Dömösi körben a napi ige alapján az ítélkezésről (Róma 2, 1-4.) Figyeljük meg magunkat, hogy tudat alatt fut bennünk egy program: önkéntelenül minősítünk másokat. És általában leminősítünk. Olyanokat, akiket ismerünk, de olyanokat is, akiket nem ismerünk. Figyeljük csak meg: „hogy lehet így öltözködni (ennyi idősen), hogy lehet így beszélni, hogy lehet így viselkedni, hogy lehet így közlekedni”, stb… Miközben önkéntelenül is elítélünk, lefelé nyomunk másokat, mentegetjük, felfelé emeljük magunkat: én azért mégiscsak különb vagyok.

Vagy: viszonylag új jelenség a közösségi média. Kitesszük a facebook-ra azt, hogy hol nyaralunk, mit csinálunk, mit eszünk, mert nem elég az, hogy jól esik, kell az is, hogy mások lássák, lássák, hogy különlegesek vagyunk.

 

A kivagyiság, különb voltunk bizonygatása rengeteg nyomorúságot okoz az életünkben. Félelem attól, hogy nem sikerül különbnek lennem. Gőg: nem veszem észre mások értékeit, mert azzal vagyok eltelve, hogy én milyen nagyszerű vagyok. Torz önismeret: nem látom magamat reálisan, mert állandóan nagyító és kicsinyítő szemüveget használok. Kapcsolati problémák: hogyan lehetnénk harmonikus szeretetkapcsolatban egymással, ha állandó versenyhelyzetben vagyunk, kapcsolati alá és fölérendelésben gondolkozunk? Elszigetel bennünket a szívünknek ez a betegsége egymástól, mert nem szeretni, hanem felülmúlni akarjuk egymást (sokszor még azzal is, amit adunk). Elszigetel Istentől is, mert „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” Jakab 4, 6. Közben persze – jellemző módon – leginkább mások kivagyiságától, nagyképűségétől és törtetésétől szenvedünk…

 

Hogyan gyógyulhatunk a különbségtételből, méricskélésből, fennhéjázásból, különb voltunk állandó bizonygatásából? Isten igéje alapvető látásváltozásra hív. Amikor életed értékén gondolkozol, fejezd be az oldalra tekingetést, a méricskélést. Ne embereknek akarj látszani, hanem Isten előtt éld az életedet.   Ne emberekhez mérd magad, hanem Isten mércéje elé állj oda. Ne a méricskélés fényében értékeld az életedet, hanem Isten igéjének fényében lásd azt! Érjük? Gyökeresen új látásra van szükségünk!

 

A ma felolvasott ige a teljes Szentírással összhangban azt mondja: „Nincs különbség!” Nem globalizmust, internacionalizmust, gyökértelenítést hirdet a Biblia. Nem azt mondja, hogy egyenarcú, ugyanolyan az összes ember. A Biblia szerint egyedi vagy: Isten eredeti, egyedi teremtménye. Vedd észre az ő ajándékait! Légy hálás azért, aki vagy, amit Isten neked adott. Légy hálás azért, ahová tartozol Isten akarata szerint, értékeld, szeresd, tégy a közösségedért, népedért! De ne emeld magad semmiféle indokkal a másik ember fölé! Ne érezd magad felsőbbrendűnek, magasabb értékűnek. (Ugyanúgy alacsonyabb rendűnek se!) Lásd az életedet az Isten színe előtt, úgy, ahogyan Isten látja!

 

  1. „Nincs különbség.” Nem vagyunk-e teljes sorsközösségben egymással abban, hogy porok vagyunk, s porrá leszünk mindannyian? Nem szűnünk meg erőfeszítéseket tenni azért, hogy különbséget tegyünk ember és ember között még a temetőben is: drágább és egyszerűbb síremlékek váltakoznak, s óriási koszorúk jelzik, hogy különleges elhunytat temetünk… Egyben azonban bizonyosan egyenlők vagyunk – ápoljuk bármennyire az egészségünket, vigyázzunk bármennyire magunkra, költsünk bármennyit az életmódunkra, fejlődjön bármennyit az orvostudomány – eljön az óránk – mindenkinek – a halál az életünkkel jár, és azt sem tudjuk, hogy mikor?

Beszélünk róla vagy sem: az ember halandó. Díszesebb vagy egyszerűbb, köztiszteletben álló vagy megvetett: por és hamu. Így ír erről a Szentírás: „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” Zsidók 9, 27.

„Nincs különbség.” Abban sem, hogy amint üres kézzel jöttünk a világra, üres kézzel is távozunk. A földi élet végén az anyagi javak teljesen elveszítik a jelentőségüket! Mennyit hajtunk azért, hogy anyagi státuszt szerezzünk magunknak? Pedig nincs különbség: a végén sokat vagy keveset, de mindannyian egyformán MINDENT itt hagyunk, SEMMIT nem vihetünk magunkkal. „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” 1Timótheus 6, 7. „Mindent itt kell hagyni, semmit nem viszel tovább. Úgy mégy, ahogy jöttél, erre gondoltál-e már? Eljön majd az óra senki nem tudja mikor? Örökké fogsz élni, de nem mindegy, hogy hol!” (Pintér Béla) Látjuk ezt ma? Levonjuk a következtetést?

 

  1. „Nincs különbség” az Isten előtti igazságunk tekintetében sem. Az előző üzenetet kénytelen kelletlen elfogadjuk, hisz nem tehetünk mást. Ezzel viszont lehet, hogy tényleg kicsapja a biztosítékot az evangélium emberi gondolkodásunkban. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” Mindannyian elvétettük. Mindannyian kevesek vagyunk az Isten igazságának mércéjével mérve.

 

Embermilliárdok éltek a történelem során és élnek ma is egy álomban, amelyiknek az a címe: „Én azért mégiscsak jobb vagyok.” Én legalább… „Én sem vagyok egy matyóhímzés, na de az az ember!”

Hasonlítgatunk egy életen át: emberekhez hasonlítjuk magunkat, hogy valahogy kihozzuk: én jobb vagyok. Fáradhatatlanul keressük azokat, akik könnyebb körülmények között élnek nálunk, s panaszkodunk, mert könnyű nekik, bezzeg mi milyen nehézségeket hordozunk, nehezebb az életünk náluk, tehát többet teszünk, jobbak vagyunk náluk. És fáradhatatlanul keressük azokat, akik rosszabbak nálunk. Érdekes, miért nem fordítva? Az ítélkezés tudat alatti késztetéséről már volt szó korábban. Akármilyen mélyen is vagyunk, mindig találunk olyat, akinél jobbnak érezhetjük magunkat, és amíg az ő hibájáról beszélünk, addig mi különbnek látjuk magunkat. „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!” Róma 2, 1.

Felháborodsz? Édes álom volt? Ébresztő! „nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.”

Egyszerűen önbecsapás másokhoz méricskélni magunkat, mert az igazi mérce nem relatív, hanem abszolút. Állj oda Isten mércéje mellé, állj oda Jézus mellé, és látni fogod, hogy az emberek közötti különbség jelentéktelenre zsugorodik az Isten ítélőszéke előtt. Mi emberekhez mérjük magunkat. Isten nem másokhoz mér bennünket, hanem Jézushoz. Megteheti? Igen. Ő Isten. És meg is teszi!

Ez nem azt jelenti, hogy a földi társadalom rendje miatt mindegy, hogy ki mennyire bűnös, hanem azt, hogy  életünk végkimenetele szempontjából egyaránt elveszettek vagyunk.

„Csak a jók mennek el”? Nem igaz. Mindannyian elmegyünk, és egyikünk sem elég jó. „A céda, a hazug, a gyilkos híjával vagy Isten dicsőségének: de te ugyanúgy. Ők talán bányamélységben állnak, te pedig hegycsúcson, de ugyanúgy nem éred fel a csillagokat, mint ők.” (Handley Moule püspök)

 

Az eredeti cél és mérce: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Máté 22, 37-39. Gondold végig, hogy ehhez képest hol vagy?   Az, aki csak 1 fokkal céloz mellé, és aki 30 fokkal ugyanúgy elvéti a célt. A versenyen nem adnak díjat azért, mert csak néhány centivel lőtt mellé valaki… Aki 5 méterrel akad el a víz alatt és aki 5 centivel, egyaránt megfullad. Van különbség? A végeredmény szempontjából nincs. Ébresztő!

 

Embermilliárdok éltek és élnek abban az álomban, hogy jobb leszek! Még egy kicsit nagyobb erőfeszítés, és megcsinálom! Erkölcsösségnek vagy vallásosságnak hívják ezt az álmot! Nem baj, ha valaki erkölcsös, nem baj, ha vallásos, sőt! A baj az, ha ezzel akar elérni valamit Istennél, ezzel akar különbbé válni!

Figyeljünk csak!  „Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik…” Miről beszél itt az Ige? Arról, hogy ha tükörbe nézel, és látod, hogy valami van a fogadon, nem kezded el a tükörrel piszkálni a fogadat, hogy megtisztítsd! A lázmérő jó arra, hogy megmérd vele a lázadat, de utána hiába nyelnéd le, nem viszi le a lázat! Isten törvénye nekünk bűnös embereknek tükörül adatott, hogy megnézzük benne magunkat, és ismerjük fel, hogy mekkora a baj. Ha azonban az ember azáltal akar Istennél valamit elérni, hogy teljesíti a követelést, abból csak két dolog származhat: félelem vagy büszkeség. Félelem attól, hogy soha nem leszek elég jó, vagy büszkeség, hogy én mégiscsak jobb vagyok másoknál. Mindkettő mérgezi a lelket és elveszettségben tart! Ha a törvény teljesítésében bízol vagy farizeus leszel, aki elhiszi, hogy sikerült (legalábbis jobban, mint másoknak és az elég), és ezzel becsapod magad, vagy – ha elég becsületes vagy – előbb utóbb feladod ezt az „Isten dolgot”, mert úgyis hiába próbálkozol…  

 

Nincs különbség az Isten igazsága előtt, és a vallásos cselekedeteinkkel, vagy az erkölcsös életünkkel sem tudunk jelentős különbséget elérni. A vallásosság és erkölcsösség álmából is fel kell ébrednünk! Érdemes felébredni, mert van tovább!

 

  1. „Nincs különbség.” Istennek csodálatos terve van ezzel a célt tévesztett emberiséggel! A megigazítás. Ez az egyetlen út mindenki számára: „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”

Ez a legnagyobb örömhír, amivel olyan sokan nem törődnek. Ez az örömhír szabadítana fel bennünket az állandó, kicsinyes méricskélés alól.

Megigazítás – justificatio – a legsúlyosabb teológiai fogalom. Isten igaznak nyilvánít Jézus Krisztusért. Ez Isten ajándéka neked és nekem is! Olyan ez, mint egy jogi folyamat. Az Isten ítélőszéke előtt állsz. A Bíró határozatot hoz, melynek alapján bepecsételik a személyi aktádba: Igaz ember! Ki a Bíró? Isten. Ő nyilvánít igazzá. Sokkal több ez, mint pusztán megkegyelmezés. A megigazítás elfogadás, befogadás: a büntetést elengedem, és örömmel látlak az országomban, a családomban. Bár a büntetés jogos lenne, a megigazítás rehabilitáció, teljes helyreállítás. Ahogy a tékozló fiú apja ezt mondja: „húzzatok gyűrűt a kezére!” Lukács 15, 22. Vagyis a tékozló visszakapja a fiúi méltóságot, amit eljátszott!

A megigazulás nem azt jelenti, hogy egyszer majd igazak leszünk, egy hosszú folyamat végén, ha eléggé elszántan igyekszünk! Igaz, hogy a hívő ember életgyakorlata egy életen át formálódik – ezt azonban megszentelődésnek hívják. Az igaznak nyilvánítás egy pillanat alatt megtörténik. A tied, mihelyt igénybe veszed! Az Isten előtti jogi státusod lázadó, célt tévesztett, elkárhozott bűnösből, tökéletesen és örökké igaz és szent lesz: Isten kedves gyermeke. Ezt jelenti a megigazítás.

 

Hogyan?

Sola Gratia – egyedül kegyelemből. „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” Mivel nem jutunk el a csillagokig, Istennek kellett lehajolnia hozzánk. Nem vezet út a földről a mennybe, ezért a mennynek kellett lehajolnia hozzánk.

Isten kegyelemből segített rajtunk. Ez mindenestől ajándék. Ingyen. Érted?

Ezért a keresztyénség nem vallás a szó általános, klasszikus értelmében. A vallások mind azzal foglalkoznak, hogy mit kell tennie az embernek, hogy eljusson Istenhez, hogy kiengesztelje, megnyerje őt. Hogyan teheti rendbe az ember az életét (esetleg Isten megszerzett segítségével). A vallásos ember mindig valahogy megpróbál Isten közelébe kapaszkodni. A keresztyénség örömhír. Arról beszél, hogy mit tett Isten érted. Mit ad neked ajándékba. Isten kegyelme ment meg egyedül. Nem kell tenned érte, nem tehetsz érte semmit, mert ő már mindent megtett.

 

Hogyan?

Solus Christus – egyedül Krisztusért!  „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa… igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”

Hogyan nyilvánítja Isten igaznak a bűnöst, hogy közben ne történjen korrupció, s ő maga igazságos maradjon? Ez a teológia legsúlyosabb kérdése.

Lehet, hogy mi manapság nem nagyon érezzük ennek az élét, mert az összemosás és elnézés világában élünk. Pedig éles a kérdés: Isten igazsága nélkül felborul a világ rendje. Ezért „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az ÚR.” Példabeszédek 17, 15. Nincs elnézés, nincs összemosás, nincs szőnyeg alá söprés. Nincs „Istennek az a dolga, hogy megbocsásson”!

„Megváltás”, „engesztelő áldozat”, „igazság bemutatás” történt Jézus Krisztus keresztjén. A bűn Isten haragját, következetes ítéletét váltja ki. Isten gyűlöli, vagyis megalkuvás nélkül és intenzíven elutasítja a bűnt. Egyedül a gonosz váltja ki Isten haragját, az viszont mindig. Hogyan lehetne kiengesztelni? Az emberi vallások mindig arra törekedtek, hogy valahogy „megvesztegessék”, „lekenyerezzék” az istenséget: illattal, ajándékkal, önsanyargatással, kompenzáló jó cselekedetekkel. Isten azonban nem megvesztegethető. Soha nem köt alkut a bűnnel.

Ezért a bűnös ember megmentésére ő maga készítette el a tökéletes engesztelést. „Minthogy kegyelmében meg akart bocsátani a bűnösöknek, és igazán kegyelmes lévén igaz módon, azaz a bűnök jóváhagyása nélkül akart nekik megbocsátani, ezért fia személyében önmaga ellen fordította igaz haragjának teljességét, amelyet ők érdemeltek volna meg.” (Charles Cranfield)

Ez az evangélium! Örömhír! Nem olcsó, de nekünk ingyen kegyelem. Jézus magára vette helyettünk Isten bűn miatti haragjának a súlyát, s Isten őrá tekintettel nekünk igazságot ajándékoz, minket igaznak nyilvánít!

Ezt ő mindannyiunkért megtette: „nincs különbség”. Itt sem tehetsz különbséget! Nincs az a nagy bűn, amelyikre ne lenne elég a kegyelem, és nincs az a „kicsi”, amelyikért ne kellett volna Jézusnak meghalnia (a kereszt arról beszél, hogy nincs jelentéktelen bűn!)

 

  1. Akkor az emberiség meg van mentve, és mindenki boldog, mint egy Hollywood-i film utolsó jelenetében? Figyeljünk, mert ez az ige világosan beszél arról, hogy van egy – egyetlen egy – különbség! Ez pedig különbözővé teszi az életünket itt a földön, és különbséget jelent majd Isten ítélőszéke előtt is, különbözővé teszi az örök sorsunkat is.

Nem mindenki lesz igaz Isten előtt, hanem az, aki Jézusban, „Jézus vérében” hisz.

„aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” János 6, 37. – mondja Jézus. Aki nem? Azt nem kényszerítem üdvösségre.

„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Róma 10,13. Aki nem? Az elkárhozik.

„Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” János 3, 18.

Akik az ő vérében hisznek, azoknak eltörli a bűnét, akik nem, azoknak megmarad a bűnük. Akik Jézusban hisznek azokat igaznak nyilvánítja az Isten, akik nem azok elítéltek maradnak.

 

Sola Fide – egyedül hit által. Mit jelent a hit? Azt, hogy elfogadom, amit ő mond, és igénybe veszem a kegyelmet. Isten készített egy menekülési utat a bűnös ember számára, Én ezt komolyan veszem és elindulok, és járok ezen az úton. Ezen az úton járok.

Elfogadom, hogy nincs különbség. Én is híjával vagyok Isten dicsőségének. Nem hasonlítgatok tovább, hanem odaállok Isten mércéje mellé, tükörbe nézek. Elfogadom, hogy kegyelmet kell kérnem Istentől. Felnézek a keresztre, és átölelem: értem is megtette az én Megváltóm! Engem is igaznak nyilvánít Isten Krisztusért! Nekem is van helyem nála.

Rá bízom magam, és neki adom az életemet. Semmi más alapon nem állhatsz meg Isten előtt, de ezen az alapon biztosan megállhatsz! Isten megigazított, kedves gyermeke lehetsz Krisztusban.

 

A hit nem érdem vagy teljesítmény, hanem:

  • Szem, amely őt nézi és benne látja meg a megoldást.
  • Kéz, amely megragadja a mentő kezet, átveszi az ajándékot.
  • Száj, amelyik az ingyen kapott élet kenyerét eszi, élő vizet issza.

A hit, ami egy dúsgazdagtól, egy erkölcsös köztiszteletben álló embertől is megkívántatik, és ami egy koldusnak, és egy botrányos erkölcsi mélységben lévőnek is elég.

Megigazulás: Isten igaznak nyilvánítja a hívőt. Nem hitének érdeméért, hanem annak érdeméért, akiben hisz. Érted? Jézusra tekintettel. Nem kell más: sem szentek, sem jó cselekedetek, sem emberi módszerek. Egyedül Jézus Krisztus, Amit ő tett az tökéletesen elég neked is.

 

Ezért Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség! Gyönyörködj Isten kegyelmében! Gyönyörködj Krisztusban! „Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált.” Hol van a különb vagyok érzés, törekvés? Ki van zárva! Ha a kegyelemből élsz, akkor többé nem élhetsz a dicsekvésben. A kegyelem kizárja a különbségtételt, a dicsekvést. Nem lehet egyszerre Jézusba vetni a bizalmadat, és fennhéjázni! Vagy övé a dicsőség, vagy még mindig az enyém, és szűkölködöm az Isten dicsősége nélkül!

Gondoljuk ezt végig testvéreim!

Olyan fontos nekünk az a mondat, hogy Soli Deo Gloria. Mivel adsz Istennek dicsőséget? Ha leborulsz Jézus előtt, elfogadod, amit ő tett érted, és ebbe veted a bizalmadat. „Senkit sem tesz hőssé a maga ereje!” 1Sámuel 2, 9. Fejezd be az erőfitogtatást. Az ő erejét kérd! Ha pedig az ő erejéből élsz, akkor miért dicsekednél, miért méregetnéd magad a testvéredhez?! A hit azt jelenti, hogy Jézus a te dicsőséged, csak vele dicsekszel, belé kapaszkodsz, az ő érdemében bízol, és hálából neki adod az életedet. Ez fog átformálni valóban Istent dicsőítő életre. És még akkor sem a „megszentült” életedért fogad el Isten, hanem egyedül Krisztusért. Ezt soha ne felejtsd el és az úton maradsz. Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hogyan jelenik meg a méricskélés, a „különbnek lenni” késztetése mindennapi életünkben?
  2. Milyen káros hatása van ennek életünkre, kapcsolatainkra nézve?
  3. Hogyan jelenik meg ez a kísértés a hívő közösségben?
  4. Mi a baj azzal, ha az ember önmaga erkölcsi vagy vallásos törekvésében bízik?  
  5. Mi az, amit most (újra) megértettél az evangélium üzenetéből?
  6. Hogyan jelent ez gyógyulást a dicsekvéssel, felsőbbrendűségi vagy éppen kisebbrendűségi érzéssel szemben?
Szolnoki Református Egyházközség