Oldal kiválasztása

Keresztyénség saját erőből?

Olvasandó: Jeremiás 31, 31-34.

Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének. Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint… Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Róma 7, 14-25. 8, 1-4. 13-17.

 

Múlt vasárnap a Római levélből azt tanultuk, hogy az evangélium mit mond a mi Isten előtti megigazulásunkról. Jézus Krisztus megváltó kereszthaláláért Isten az Úr Jézus igazságát tulajdonítja a benne hívőnek. A megigazulás egy pillanat alatt a tied, amikor megtérsz, hitedet, bizalmadat Jézusba veted, mindenestül ajándék, amiért nem kell tenned és nem is tehetsz semmit. Jézus már mindent megtett.

 

A megtéréssel, a Jézusban való hittel egy egészen új élet kezdődik el számodra. Isten ellen lázadó, halálra ítélt bűnösből Isten kegyelembe fogadott gyermeke leszel. A lelki halálból örök életre támadsz fel, újjászületsz. Ezeket a fogalmakat használja a Biblia ennek az eseménynek a leírására, hogy kifejezze, milyen megrázó erejű, gyökeres változás történik, amikor hitre jut az ember.

 

A megigazulás azt jelenti, hogy az Isten előtti státuszunk megváltozott, de hogyan éljük ezek után a hívő életet? Ha Jézusba veted a bizalmadat, akkor „de iure”, jogilag tökéletesen igaz leszel Isten előtt, olyan igaz, amilyen egyedül csak Jézus volt (Isten nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát), „de facto”, a gyakorlatban azonban nem leszel hibátlan emberré. A Biblia egyértelművé teszi, hogy ez a fordulat az életvitel megváltozásával is jár, de arról is világosan beszél, hogy ez egy életen át tartó folyamat a hívő ember életében. Ezt nevezzük megszentelődésnek. A Jézussal kapcsolatba került élet megújul, formálódik, a megszentelődés útját járja. Ez törvényszerű. Isten elfogad Krisztusban úgy, ahogy vagy, de nem fog olyannak, hagyni, amilyen vagy. Így beszél erről református hitvallásunk: „Lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a hála gyümölcsét ne teremjék.” (Heidelbergi Káté 64. kérdés-felelet) Az élő hit gyümölcsöt hoz. Ezt a gyümölcsöt a Biblia megszentelődésnek hívja. Ez nem „szentfazék”, vallásoskodó életet jelent, hanem azt, hogy az életvitelem, a gondolkodásom egyre inkább az Isten eredeti elgondolása szerint formálódik. Ez az elgondolás jelent meg tökéletesen Jézus Krisztusban. Az ő képére formálódik a hívő ember. Ez elsősorban a tisztaságot és szeretetet jelenti.

 

A megigazulás és a megszentelődés kapcsolatát fejezi ki egy ismert kép. Adott egy régi, lerobban ház, amit a gazdája a végletekig elhanyagolt és lepusztított. Ilyen a mi elveszett életünk. Amikor megtérsz, hitre jutsz, akkor új Gazdája lesz az életednek. A megigazulás azt jelenti, hogy azonnal kikerül az új Gazda névtáblája az ajtóra: „Jézus Krisztus megváltott tulajdona, Istenhez tartozik, ezért szent és igaz.” Az új Tulajdonos aztán szépen lépésről lépésre újítani kezdi a „házat.” Először kijavítja a lukas tetőt, hogy ne ázzon be, majd a kerítést, hogy ne mászkáljon be, aki csak akar… stb. Nem baj, hogy nem lett egy csapásra hibátlan a ház, az viszont baj, ha nem kezdődött meg a felújítás! Jézus Krisztus olyan Gazda, aki nem hagyja felújítás nélkül az övéi életét. Ha tehát ugyanolyan önző, önmagad körül forgó maradsz, amilyen voltál, akkor kérdés, hogy tényleg megtörtént-e az uralomváltás, vagy csak azt mondod, hogy hitre jutottál, hiába tanultál meg kegyesen beszélni illetve vallásos szokásokat gyakorolni… Értjük?

 

Mármost, hogyan történik a megszentelődés? Hogyan mehet végbe ez a változás az életemben? Pál apostol személyes hangú vallomásában ezt a kérdést teszi fel a rómaiaknak. Nagyon figyeljünk, mert nagyon fontos dolgokat tanít ezzel kapcsolatban!

Arról tanít, hogy életünk megváltozása nem megy harc nélkül. Nem ahhoz hasonlít, amikor csak hagyjuk, hogy történjenek a dolgok velünk, hanem erőfeszítéssel, állandó belső harccal jár az, hogy az ember szembefordul olyan belső késztetésekkel, amelyek nem Isten akarata szerint valók az életében. Vigyáznunk kell azonban, mert ha ezt a harcot a saját erőnkből akarjuk vívni, akkor kudarcra vagyunk ítélve! Ahogy az igazságunkat egyedül Jézus Krisztusnak köszönhetjük, úgy a megszentelődés harcában is csak az ő erejével győzhetünk.   

 

Mindannyian hallottunk már olyan közhelyesen felszínes tanácsot rossz tulajdonságával vagy szenvedélyével küszködő embernek: szedd össze magad, tudod mit kell tenned, hát tedd meg! Az ilyen tanácsok kizárólag arra jók, hogy megerősítsék a tanácsadó önelégült felsőbbrendűség érzését (neki ez a bizonyos terület nem gyengéje), de nem segítenek azon a nyomorulton, aki a gyengéjével küzd.   

 

Hála Istennek a Szentírás nem ad ilyen „könnyű”, felszínes jótanácsokat. Az evangélium kellő mélységben szembenéz elveszettségünk problémájával, és úgy beszél arról, hogy van szabadulás. Ne elégedjünk meg mi sem felszínes megoldásokkal, és ne legyünk felszínes és kéretlen tanácsosztogatók bűneikkel küszködő embertársaink életében! Találjuk meg az evangélium valódi megoldását, ragadjuk meg, éljünk vele, és ezt adjuk tovább másoknak is!

 

Ismerősek Pál apostol gondolatai? Ismerős a harc, amelyikben minden jó szándékuk ellenére alul maradunk? Vagyunk elég őszinték szembenézni azzal, hogy mennyire átjárja az Isten gondolkodásával ellentétes gondolkodásmód az életünket, hogy mennyi vágyunk van, ami Istennek fájdalmat okoz és mennyire nem vágyunk arra a jóra, amit Isten akar nekünk adni? Vagyunk elég őszinték megosztani egymással ezeket a tapasztalatinkat? Vagy nekünk minden flottul megy a hívő élet útján?

 

Pál apostol feszültségről beszél az Istennek engedelmeskedni akaró ember életében. Tudom, mi a jó, de a rosszat teszem. Szeretném a jót tenni, az az ideám, mégis kisiklok. Az ok: a bennem lakó bűn. Nézzünk szembe a mi megromlott természet szerinti állapotunkkal, ahogyan azt református eleink tették hitvallásunkban a Heidelbergi Kátéban. Isten törvényéről gondolkozva felteszik a kérdést: megtarthatod-e mindezt tökéletesen? És a válasz a Biblia alapján: „Nem, mert természet szerint hajlamdó vagyok Isten és a felebarátom gyűlölésére.” (5. kérdésfelelet) Önző vagyok és öntörvényű. Magam körül forognak érzéseim és gondolataim, ezt fejezik ki szavaim, és tetteim is…

 

Vannak ideáim, példaképeim, tulajdonságok, melyekre vágyom, de tudom, hogy én belül nem ilyen vagyok. Vannak taszító magatartásformák, amelyeket szégyenteljesnek tartok, elutasítok, és közben mélyen a felszín alatt tudom, hogy bennem is ott vannak ezek.

Ismerjük azt a jelenséget, amikor valaki nagyon jól tudja, hogy mik a keresztyén értékek, meg is tudja fogalmazni, mégis a döntő pillanatokban valami teljesen más viselkedés tör elő belőle? Találkozunk ezzel önmagunkban is, vagy csak másokban vesszük észre éles szemmel?

Pál nagyon őszintén megfogalmazza ezt a vívódást egyes szám első személyben. Pusztán az, hogy tudom, mi a jó, és vágyom rá, nem tesz jóvá engem. Pusztán az, hogy tudom, mi a rossz, és undorodom tőle, nem elég ahhoz, hogy elkerüljem. A törvény, a szabályok ismerete, a példaképek fontosak, de nem adnak győzelmet: a bűnös szív miatt!

 

Pál egyértelműen nemet mond a felszínes és súlytalan megoldásokra. Radikális önismerettel néz szembe a helyzettel. Pál, mint farizeus részletesen ismerte Isten törvényét, és teljes erőbedobással törekedett annak idején megtartani. A farizeusi kegyesség komolyságát ismerve bizonyára becsülettel mondhatta, hogy a durvább bűnök esetében sikere volt. Ez azonban nem nyugtatta meg. Szembenézve Jézus jogos és radikális törvényértelmezésével, mely szerint a szívben levő gyilkos indulat, vagy parázna vágy, irigység is megszegi a törvényt, tudatában volt emberi törekvései kudarcának. (vö. Hegyi beszéd illetve 10. parancsolat). Lehet, hogy a kezemen tudok uralkodni, de hogyan tüntessem el a szívemből a gonosz gondolatokat, irigységet? Az továbbra is ott van és mérgez.

Szeretnék valahogyan viselkedni, aztán egy éles helyzetben magam is szégyenkezve lepődök meg, hogy mit tettem, mondtam, pedig nem akartam…

Hallunk botrányokról, amikor valakiről kiderül, hogy az értékrendjével homlokegyenesen elletétesen viselkedett. Talán felháborodással, esetleg kárörömmel beszélünk ezekről, de közben mi magunk is félünk, hogy kiderül, mire vagyunk képesek.

 

Jézus az evangéliumban beszél arról, hogy ha a kezem vagy a szemem botránkoztat meg – vagyis okozza végzetes botlásomat -, akkor inkább az a testrészem vesszen el, mint hogy én magam maradjak a bűnben. A nyomorúságom azonban az, hogy hiába vágnám le a kezemet, vagy vájnám ki a szememet. A szívem nem vághatom ki! És nem a kezemmel és a szememmel van a baj hanem az indítékaimmal, indulataimmal, és vágyaimmal. Azok nincsenek a helyükön!

 

Ó, én nyomorult ember! Hogyan változhatnék meg? Hogyan járhatnék én a szentség, az Isten iránti engedelmesség útján?! Kicsoda szabadít meg ebből a helyzetből, ebből a halálra ítélt testből?!

Megváltóra, Szabadítóra, külső segítségre van szükségem!

 

Isten segítségül adta a törvényt, ez azonban csak abban segít, hogy lásd, hogy mekkora bajban vagy, és segítséget kérj. Már ez is óriási ajándék, de nem elég!

 

Ismerjük az ilyen motivációs üzeneteket? „Kriszta megosztja kenyerét/csokiját a szegényekkel. Kriszta humánus. Legyél te is olyan, mint Kriszta!” Ezek az üzenetek rendkívül divatosak manapság. Egy baj van velük: nem segítenek rajtam. Pál apostollal együtt kiáltom: szeretnék én is humánus lenni, mint Kriszta, de nem vagyok olyan. Legbelül irigy vagyok, és minél több csokit szeretnék megtartani magamnak. 

 

A Bibliaolvasó Kalauz szerinti egyik napi igéhez a kalauzban olvashatunk magyarázatot nap, mint nap, a másik igét Steinbach József, dunántúli református püspök magyarázza a Reformátusok Lapjában illetve a reformatus.hu weboldalon. A Római levél vonatkozó szakaszához írja magyarázatában: „Egyetlen, kiragadott példa erre. Ismerek valakit, aki nagyon szereti az édességet. Ő mondta nekem az alábbiakat: „Miért kívánom az édességet, amikor nem szabad édességet ennem? Márpedig kívánom az édességet. Hívő emberként is kívánom az édességet. Nem eszem az édességet, de amíg élni fogok, kívánni fogom az édességet. Minél inkább mondják az okos orvosok, hogy nem szabad édességet ennem, annál inkább kívánom… Amíg e testben élek, soha nem lesz lerendezett kérdés az életemben az édesség kérdése, még akkor sem, ha halálomig egy falat édességgel sem élek már.” Az édesség csak egy példa, írd helyére a saját ’gyengéidet’!”  (reformatus.hu/isten-szolt/).

 

A törvény jó, mert megmutatja az utat, de egyben szembesít a képtelenségemmel is, ezért nem elég! Ha a törvény segítségével akarok szent életet élni, akkor törvényszerűen két zsákutca egyikébe jutok:

  • úgysem fog menni, feladom. Ez a liberális, szabados életvitel útja. A „hívők” között is van ilyen! Dietrich Bonhoeffer német, evangélikus teológus „olcsó kegyelemnek” hívta azt, amit nyugati protestánsok csinálunk Isten drága, de ingyen kegyelméből, amikor az életvitelünkre semmilyen hatással nincs az, hogy mi Istenhez tartozónak, megváltottnak mondjuk magunkat. Az ember lemond az életszentségről, mert úgysem tudja elérni, és él tovább a maga módján, ahogy a világ. Isten úgyis megbocsát, nem? Nagyon régi és nagyon mai kísértés. Zsákutca, mert Jézus közben azt mondja: gyümölcseiről ismeritek meg a hitet! (Máté 7, 13-27.)
  • A másik zsákutca: még elszántabban törekszem saját erőből, és vagy megelégszem azzal, amit el tudok érni (képmutatás, farizeusi önelégültség), vagy állandó bűntudatban, és elégtelenségi tudatban vagyok („hívő” kiégés) – soha nem vagyok elég jó. Ez a megkeseredés útja, zsákutcája. A következmények: ítélkezés mások felett, szeretetlenség, türelmetlenség, váratlan és kezelhetetlen „kirobbanások”, ellentmondásos tettek és szavak. (szigorú református környezet és az elfojtott bűnök kirobbanása).

 

Ezek nem a megszentelődés útjai, hanem a megszentelődés zsákutcái. Önmagunktól erre vagyunk csak képesek! Tudom a jót, de a rosszat teszem.

 

Isten ezért nem azt tette, hogy ellátott bennünket a mennyből néhány jó tanáccsal, hogyan javuljunk meg… Ő tudja, hogy radikális a baj, és radikális segítségre van szükségünk. Ezért lett emberré, és a keresztre vitte a mi romlott emberi természetünket. Halálba vitte. Nem csak azért, hogy megbocsásson, aztán úgy hagyjon bennünket a következő megbocsátásig, hanem azért, hogy megtörje a bűn uralmát felettünk.

 

Ó, én nyomorult ember! A törvény segít abban, hogy meglásd: segítségre szorulsz. Arra indít, hogy kiálts! De nem tudja megtörni a bűn uralmát feletted, nem tud győzelemre segíteni.

 

Kicsoda szabadít meg?      
„Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” Ezért jött Jézus. Ezért állt a kereszt. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” A kevés vagy helyett megláthatod, Jézus elég, ő eleget tett! A bűn zsarolása megszűnt! Az állandó restanciaérzés, vereségtudat, bűntudat érvényét vesztette. (A szenvedélybetegek jól ismerik azt az ördögi kört, amit a bűn zsarolása okoz az életükben: a negatív viselkedés után jön a bűntudat, a szégyen az önutálat, amit megint csak a szenvedéllyel próbál az ember enyhíteni, feloldani. Aztán kezdődik az egész elölről. Ebből a zsákutcából, vereségre ítéltségből szabadít meg bennünket – nem csak a szenvedélybetegeket! – Jézus elégtétele! Nézz hittel a keresztre! Jézus igazsága és ártatlan szenvedése betöltötte érted és helyetted is a törvény követelését: ez felszabadít a félelem és az elégtelenségtudat alól a HÁLÁRA. A HÁLA PEDIG ÁTFORMÁL!

 

Egy személyes példa arról, hogy hogyan értettem meg felszabadító módon ezt az evangéliumot az 1János 4, 10-ből: Isten törvénye szeretetet kíván. Hogyan felelhetek meg ennek a törvénynek én, akiben nincs önzetlen szeretet? Egyáltalán hogyan lehet parancsra, megfelelésből szeretni?! Ó, én nyomorult ember! Egyszer csak világosan megértettem az igét: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.”  Akkor tehát nem arra kell néznem, hogy én mennyire (nem) tudok szeretni, hanem arra, hogy ő mennyire szeret engem, az elveszettet, A Fiát adta értem. Ez számít, és nem az én gyenge próbálkozásaim, és hatalmas bukásaim! Furcsa (?) módon pontosan így szabadultam fel a szeretetre. Mert nem nekem kell már eleget tennem, ő eleget tett értem, így tudom betölteni a küldetésemet szabadon az elégtelenség nyomasztása nélkül! Amit Jézus tett érted, az mindig elég! És ez felszabadít a hálás életre.

 

Jézus Krisztus nem csak eleget tett érted, hanem folyamatosan segítségedre is siet. Ha hittel rá bíztad magad, Lelke által beköltözött az életedbe. Nem harcolsz egyedül! És ez valóság!

 

Isten Lelke vezet: megmutatja Isten akaratát. De nem csak a törvényt mutatja meg, hanem

 

  • biztosít (15-16. v.) arról, hogy Isten kegyelembe fogadott, szeretett gyermeke vagy. Teljes jogú örököstársa Krisztusnak, ha rá bíztad maga és övé az életed!
  • motivál „késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl őneki éljek” (Heidelbergi káté 1. kérdés-felelet). „Ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.” Jeremiás 31, 33. Isten lelke „vezérli” Isten gyermekeit. Ez nem csupán azt jelenti, hogy megmutatja az utat, hanem azt is, hogy erővel munkálkodik benned, hogy fel tudd venni a harcot a benned lakó lehúzó erőkkel, és tudj úgy élni, ahogyan te saját erőből nem tudsz. Az Ószövetség számtalan története előképe ennek: Isten népe a lehetetlen helyzetekben Isten erejével csodát élt meg. A Jézusban hívő ember tapasztalata: az igazi csodák, amikor az önzésemen, gyávaságomon, romboló vágyaimon, vagy szeretetre való képtelenségemen győzni tudok, és úgy cselekszem, ahogyan én természetem szerint nem tudok. Ez a Szentlélek győzelme az életemben.
  • Táplálja bennem a reménységet arra, hogy egy napon véget ér a harc. „vele együtt meg is dicsőüljünk.” (17. v.) A megigazulás és a megszentelődés mellett a megdicsőülés a harmadik teológiai fogalom, amelyik leírja, hogy milyen ajándékot kapunk Istentől kegyelemből, Jézus Krisztusért hit által. A megdicsőülés azt jelenti, hogy egy napon végleg megszűnik a bűn jelenléte a hívő ember életében. Ez nem itt a földön lesz, hanem akkor, amikor Jézus Krisztus dicsőséggel visszajön, Isten újjáteremti ezt a világot, mi pedig megújult testben támadunk fel. Ez a jövő reménysége, ami erőforrás a jelen harchoz! A győzelem már nem kérdéses. Krisztus megszerezte. Így harcolhatunk! Biztos győztesként az Úrban. „A remény a teológiai erények egyike. Ez azt jelenti, hogy az örökkévalóságra való várakozás nem a menekülésnek vagy az ábrándozásnak egy formája (mint azt egyes modern gondolkodók vélik), hanem a keresztyén emberrel kapcsolatos elvárások egyike. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelenlegi világot hagyjuk, ahogy van. Aki foglalkozik a történelemmel az tudja, hogy a jelenlegi világért éppen azok tették a legtöbbet, akik a legtöbbet foglalkoztak az eljövendő világgal… Amióta a keresztyének már alig törődnek a másvilággal, azóta egyre eredménytelenebbek ezen a világon. Vedd célba a mennyországot, és megkapod a földet is „ráadásként”; de ha a föld a célod, egyik sem lesz a tiéd.” (Billy Graham idézi C.S. Lewis: Christian behavior című könyvéből).

 

A hívő élet útján járva, a megszentelődés harcában is igaz, nem csak a bűnbocsánatra nézve: nem önmagamtól, nem önmagamért, hanem Krisztusért, és az ő erejében bízva! Ezt ne feledd el! Ne kövesd el azt a hibát, hogy bocsánatot Krisztusban találod meg, de a keresztyén életet saját erőből akarod kivitelezni. Nem fog menni!

 

  • Tehát: nézz szembe őszintén a valósággal! Az, hogy milyennek szeretnéd látni a viselkedésedet, hogy hogyan kellene viselkedned, és hogy valójában hogyan viselkedsz eltér egymástól. Ne tussold el, ne hagyd figyelmen kívül ezt az eltérést! Nézz szembe vele! Az Istennel való kapcsolatunkban következetesen az őszinteség a kulcs! Nem a hibátlanság, nem a vallásos vagy jócselekedeti teljesítmény, hanem az őszinteség! Figyelj erre! Ne maradj a felszínen, hanem láss mélyre, a dolgok mélyére! Lásd meg, ki vagy, mire vagy képes önmagadban! A bűnnek hatalma van rajtad, ne tagadd el!
  • De ne add fel, hanem kérj segítséget. Lásd meg, hogy ki vagy Krisztusban! Jézussal új ember vagy, a bűnnek nincs hatalma rajtad! Ezért ne a magad erejével harcolj, hanem a Lélek erejével! Jézus legyőzte a sátánt, Jézus nevére takarodnia kell, Jézus Lelke ma is szabadságot ad, és győzelmet afelett, ami neked lehetetlen! Add át neki magad, hogy benned is győzhessen!

 

A hívő élet útja, a megszentelődés útja harc, miközben nem törődöm bele a vereségbe, nem harcolok egyedül, hanem segítséget kérek, közben pedig végig látom, hogy győzelmek és vereségek között is egyaránt igaz, hogy Isten gyermeke vagyok. Nem a győzelmeimért, hanem Jézus Krisztusért, azért, mert ő győzött értem a kereszten!

 

Mike Louganis távolugró olimpikon: „Ugrás előtt arra gondolok, hogy ha elrontom, édesanyám akkor is szeret. Ez segít legyőzni a stressz nyomását, és szabadon ugrani. Ez segít sikerre.” A szégyen gyötrelmében elrontom, a kudarctól való nyomasztó félelemben elrontom, a nagyképű önhittségben elrontom – a szeretettség biztonságában győzhetek!

 

Gyönyörködj Krisztusban, és abban, amit érted tett! Bízd magad erre, ez számít! Csak ez számít!

Ne add fel! Ne egyedül harcolj! Ne add meg magad a bűnnek! Add meg magad Jézusnak, add át magad, hogy ő uralkodhasson benned! Kérj segítséget következetesen: nincs az a kis dolog, amiben ne lenne szükséged az ő kegyelmére, és nincs olyan nagy akadály, amivel szemben ne adná az ő kegyelmét. Az ő erejével harcolj, és győzni fogsz! Ámen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hogyan találkozol a Pál apostol által leírt feszültséggel életedben?
  2. Hogyan jelennek meg a gyakorlatban a megszentelődés zsákutcái: a szabadosság, a farizeusi önelégültség illetve az elégtelenség tudatában való megkeseredés?
  3. Mit jelent számodra személyesen a megigazulás, a megszentelődés és a megdicsőülés Krisztusban?
  4. Hogyan tudod a gyakorlatban igénybe venni a Szentlélek erejét a megszentelődés harcában?
Szolnoki Református Egyházközség