Megbecsült kenyér
(Szolnok 2020. augusztus 30.)
Olvasandó: Róma 10, 9-17. (napi)
„Sámuel felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.” 1Sámuel 3, 19.
Hálaadásra jöttünk ma össze, hálát adunk az új kenyérért. Emlékeztetjük magunkat a vetés és aratás ritmusára. Arra, hogy a kenyér csoda. Mennyien fáradoznak érte, míg az asztalunkra kerül. Értük is hálát adunk. A hálaadás azonban elsősorban arra emlékeztet, hogy Istennek köszönhetjük a kenyerünket, Istennek köszönhetjük a megélhetésünket. Mi minden lehet Isten gondoskodásának ajándéka az életünkben? Luther így tanít a mindennapi kenyérért mondott imádságról: „A kenyérhez tartozik az evés és ivás, ruha és cipő, ház és udvar, szántóföld, barom és minden jószág, istenfélő házastárs és gyermekek, istenfélő és hűséges felsőbbség, jó kormányzók, jó idő, béke, egészség, erkölcs, becsület, jó barátok, hű szomszédok és ezekhez hasonlóak.”
A hálaadás a hit mozdulata, életlátása. Annak kifejezése, hogy tudjuk – még ha két kezünkkel megdolgoztunk érte, akkor is – ajándék, Isten gondoskodó szeretetének jele a megélhetésünk, mindenünk, amink van. A hálaadás annak kifejezése, hogy mi nem a saját kezünkben látjuk életünket, múltunkat, jelenünket, de jövőnket sem, hanem Isten gondoskodó szeretetét, kezét érezzük életünkön. A hálaadás annak kifejezése, hogy mi nem vagyunk függetlenek, hanem Istenhez tartozunk. A hálaadás bizalomra indít, hogy a jövőben sem a saját lehetőségeinktől, vagy a véletlentől, a szerencsétől, emberek jószándékától, vagy kegyétől, hanem egyedül Isten kegyelmétől és gondoskodó szeretetétől függ az életünk. Erre a bizalomra példa Müller György, aki árvaházakat tartott fenn Angliában, Bristolban hitből. Élete során 10.000 árváról gondoskodott. Adományt senkitől nem kért, csak Istentől. Nem kapott állami támogatást, és mindig volt mit enniük az árváknak, szép ruhában jártak, és tanulhattak, egy olyan korban, amikor ez nem mindenkinek adatott meg. Ő mondta: kezdetben elhittem, hogy Isten tud 5 márkát adni, amikor szükségem van rá, később már 50 majd még később 500 márka erejéig is megbíztam benne. Most gondolkodás nélkül elhiszem, hogy képes 5 millió márkát adni bármikor, ha akarja és szükségem van rá… Te „mennyire” bízol Istenben? Hány forint erejéig? Mekkora probléma erejéig? Itt és most miben, kiben bízol? Kinek köszönöd, kinek a kezében látod az életedet?
A hála kifejezése lehet az, hogy szavakban köszönetet mondunk. Hangzik-e még áldás asztalunknál? Megköszönjük-e a kenyeret? Tudatosítjuk-e gyermekeinkben, hogy Isten csodája az étel az asztalon, és minden, ami a megélhetésünkhöz szükséges? Vállaljuk-e nem hívők előtt, hogy mi hálát adunk az asztalnál, és hálát adunk mindenért, ami jó az életünkben. Nem a magunk sikerét dicsőítjük, hanem a mi ajándékozó, kegyelmes Istenünket.
A hála kifejezése a szavak mellett az is, hogy megbecsüljük azt, amiért hálásak vagyunk. Megbecsüljük a kenyeret, mindazt, amit Istentől kapunk. Olyan gyönyörű a kép Sámuel életéből: „semmit sem engedett földre hullani.” Régen úgy vigyáztak a kenyérre, hogy a morzsákat, a maradékot sem szórták szét, Mindennek megvolt a helye. A maradéknak is, azt is felhasználták. Az 5000 megvendégelésekor feljegyzi a Biblia azt, hogy 12 tele kosár maradékot szedtek össze a lakoma után. Ez a megjegyzés jelzi, hogy milyen bőséges volt ott Isten ajándéka, de alárulja azt is, hogy az ókori Palesztinában milyen megbecsült volt az étel.
A fogyasztói társadalom rendkívül pazarló módon bánik az étellel és az értékekkel. Hála Istennek újabban egyre többen törekszenek a maradékmentésre, az étel, és az értékek megmentésére, arra, hogy minél kevesebbet kelljen kidobnunk. Mi hogyan becsüljük meg Isten ajándékait? Észrevesszük őket? Hálát adunk értük? Vigyázunk rájuk? És konkrétan mennyire becsüljük meg az ételt?
Tovább lépve azonban Jézus figyelmeztet bennünket új kenyér ünnepén (is): „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Máté 4, 4. Van lelki kenyér is, amelyik nélkülözhetetlen az élethez. Táplálja a hitünket életünket!
Isten adja ezt, és mi hálásak lehetünk érte. Isten kijelentése csoda. „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Róma 10, 17. Isten bemutatkozott nekünk, és kész táplálni a mi lelkünket szavával. Hálásak vagyunk-e érte? Megbecsüljük-e?
A „kiben bízol?” kérdés szoros összefüggésben áll azzal, hogy mivel táplálod a lelkedet? Elhiszed-e azt, hogy neked elsősorban Isten igéjére van szükséged, amely az Istenbe vetett bizalmat táplálja a szívedben? Jonathan Edwards XVIII. századi misszionárius mondta: az ige nem csak informál, hanem transzformál is. Nem csak tájékoztat, hanem megváltoztat. Kizárólag Isten igéje tudja Isten akarata szerint megváltoztatni a szívünket. Tehát kizárólag azoknak a szívében születik és erősödik éltető bizalom Isten iránt, akik rendszeresen élnek az igével. A hit hallásból van – Krisztus beszéde által. Egyetlen bajunk a hitetlenség, vagyis az, hogy a szívünk mélyén, az életünk mozgatórugóit nem az Isten gondolatai határozzák meg. Mennyire mély probléma ez? Emlékezzünk a múlt vasárnapi igehirdetésre! Pál apostol belső lelki küzdelemről beszél: a jót szeretném tenni, mégis a rosszat teszem (Róma 7). Miért? Mert bár a fejemmel tudom, ismerem, hogy mit jelent a hit, igaznak is tartom talán, a szívemet mégsem ez határozza meg. Egy példa: Jézus azt mondja, hogy ne aggódjunk az életünk felől. Keressük a kapcsolatot vele, és a tőle kapott küldetésünkre koncentráljunk, a többi bízzuk rá. (Máté 6, 33.) Tudjuk? Tudjuk. Sokunknak egyik kedvenc igéje ez a Bibliából. Mégis hány olyan helyzet van, ahol az aggódás rágja a lelkünket? Elveszi az örömünket, panasszal és keserűséggel tölti meg az életünket a hála helyett, és ledermeszt, cselkevésképtelenné tesz vagy meggondolatlan tettekre sarkall, mert ahelyett, hogy bíznánk, magunkat akarjuk biztosítani. Olvastuk ma a napi igét? Saul életét átjárja a páni félelem: túlerővel néz szembe, széledezik a hadserege, és a próféta nem jön akkor, amikor ő szeretné. Kezébe veszi hát az irányítást, és megteszi azt, amit neki nem szabad: bemutatja az áldozatot. Emberi logika szerint gondolkozik: ha tovább várunk, még rosszabb lesz a helyzet, hát cselekedjünk, mentsük, ami menthető, tartsuk össze a csapatot! Amikor a próféta később (de még időben) megérkezik, kiderül, hogy Saul éppen most veszítette el a királyságát azon egyszerű oknál fogva, hogy nem teljesítette azt, amit Isten parancsolt neki, vagyis nem Isten szerint gondolkozott és járt el, hanem az emberi logika szerint (1Sámuel 13).
Hányszor tölti be a szívünket az aggodalom, és hányszor vesszük a kezünkbe az irányítást saját logikánk szerint, nem várjuk meg Isten megoldását, és nem kapjuk meg emiatt, amit Isten készített nekünk? Engedetlenek vagyunk, hitünkhöz nem méltón viselkedünk. Mi történik ilyenkor? Egyszerűen az, hogy – bár talán tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy ne aggódjunk, és azt mondjuk hiszünk is benne – a szívünket mégis a hitetlenség határozza meg, és az indít tettekre bennünket.
„A hit hallásból van…” Ez nem csak annyit jelent, hogy ahhoz, hogy hitre juss egyszer, hallanod kell, olvasnod kell az Igét, hanem azt is jelenti, hogy folyamatosan az Isten szavával kell táplálnod magadat, hogy Isten gondolkozása, szava határozza meg a szívedben levő folyamatokat és ezen keresztül az életedet és nem más!
Egy másik példa: ha valaki arcátlanul bevág eléd az úton, eléd tolakszik a sorban, vagy egyszerűen beszól neked, rosszindulatú megjegyzést tesz, akkor ott nem az fogja meghatározni a reakciódat, hogy mit tanultál évekkel ezelőtt hittanon vagy jegyesoktatáson, hanem az, hogy mondhatott-e neked valamit az Úr múlt vasárnap és aznap reggel? És azt te a szíveddel fogtad-e föl, vagy csak az eszeddel, vagy éppen egyikkel sem, mert miközben hallgattad, olvastad, teljesen máshol jártak a gondolataid. Érted?
A nem Isten szerint való reakcióink a szívünk hitetlenségéből fakadnak, vagyis abból, hogy a szívünk éhezik. Nekünk nem elég tudni bizonyos igazságokat, vagy fontosnak tartani bizonyos konzervatív értékeket, hangsúlyozni, hogy nekünk értékrendünk van! A szívünk éhezik! Nekünk a szívünket kell jól lakatni Isten élő beszédével. Annak kell betöltenie a mi szívünket, gondolatainkat ma, hogy abból induljanak a mai gondolataink, indulataink, szavaink és tetteink. Nem elég ismerni a kenyér összetételét, még a megsütésének a receptje vagy a kenyérsütési gyakorlatunk sem segít önmagában rajtunk: ennünk kell a kenyeret ahhoz, hogy tápláljuk az életünket. Ugyanígy táplálnunk kell a szívünket rendszeresen azzal az élő lelki kenyérrel, amit Isten adott nekünk. És ahogyan kedden nem lakunk jól a finom vasárnapi rántotthús emlékével, úgy az igével is rendszeresen kell élnünk, hogy ez töltse meg a szívünket, gondolataikat, befolyásolja tetteinket és ne az, amit a körülöttünk levő világ mond, ne a szívünk vágyai vagy félelmei. Isten igéjére van szükségünk, hogy ne csak mondjuk, hogy hívők vagyunk, hanem a hit határozza meg a mozdulatainkat. Szükségünk van rá!
Belegondoltunk már, hogy mekkora megtiszteltetés az, hogy a mindenség Ura szól hozzánk? Kijelenti az ő valóságát, igazságát, gondolatait nekünk embereknek? A Biblia, amelyen keresztül Isten szól hozzánk emberi szavakban, és Jézus, Isten végső kijelentése, az élet kenyere, akiben Isten eljött erre a földre emberi testben, és szólt hozzánk, tökéletes emberi életet élt, és odaáldozta magát értünk, hogy bűnös emberek bocsánatot kapjunk, és újat kezdhessünk Istennel.
Mekkora megtiszteltetés az, hogy ez a kijelentés nem marad egy régi ünnepélyes dokumentum, amit valahol vitrinben mutogatnak, és időnként hivatkoznak rá, hanem mindennapi lelki kenyerünk lehet? Mekkora ajándék, hogy a mindenség Ura nem csupán az emberiséghez szól, hanem személyesem megszólít téged életed apró-cseprő dolgai között? Beszél hozzád, a szívedre akar beszélni! Ez nagyobb csoda a kenyérnél, a megélhetésnél is. Enni még a tyúkoknak is adunk, de ő beszél hozzánk! Gyermekeinek hív bennünket és a szívünkre beszél!
Eléggé hálásak vagyunk ezért, Testvéreim? Nem azt kérdezem, hogy most nagyszerű érzés tölt-e be, ha ezt végig gondolod, vagy, hogy mondasz-e ezért most a csendes percben hálaimát – ez is fontos -, de én azt kérdezem, hogy életed mindennapjaiban megbecsülöd-e ezt az ajándékot?
„Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.” Kétféleképpen is lehet érteni ezt a mondatot: Isten nem engedett földre hullani semmit az ő igéjéből, és Sámuel sem engedett földre hullani semmit a neki mondott igéből. Mindkettő igaz, és együtt igaz. Miért lehet tápláló kenyér az ige? Azért, mert Isten komolyan gondolja, amit mond. Építhetünk rá, számíthatunk rá, és az, aki rá bízza magát megtapasztalja, hogy Isten igéje valóban valóság, valóban „működik”. Isten nem szór üres ígéreteket a földre, az ő igéjében erő van, élet, örök sziklaszilárd alap! Ez az ige azonban annak az embernek az életében lesz valóban életté, megtapasztalt, megtartó valósággá, aki megbecsüli, nem hagyja azt a földre hullani, hanem kinyújtja érte hittel a kezét, és táplálkozik vele! Sámuel egy olyan korban nevelkedett fel, amikor az emberek – az Isten népe! – annyira semmibe vette Isten beszédét, hogy Isten inkább elhallgatott! (Így is igaz, hogy ő nem hagyja a földre hullani az igét: van olyan, hogy elhallgat…) Azok, akik hívőknek, sőt Isten szolgáinak mondták magukat visszaéltek az áldozattal és tisztátalan életet éltek. Az öreg főpap, aki mindezt elnézte, minden vallásos szokásra megtanította a kicsi Sámuelt, csak éppen arra nem, hogy Isten szól hozzánk! Amikor pedig az Úr szólt Sámuelhez, akkor sem kapcsol, hogy most mi történik, hanem visszaküldi Sámuelt aludni… (1Sámuel 3) Fájdalmas karikatúrája ez az Isten népének, ma úgy mondanánk a keresztyén népnek, keresztyénségnek!
Azt mondja az Biblia: abban az időben ritkán szólt az Úr… Nem azért, mert nem volt mit mondania, nem azért, mert az evangélium elveszítette az erejét, hanem mert várt, hogy mikor lesz valaki, aki azzal a tisztelettel nyújtja ki hite kezét, hogy nem hagyja a földre hullani Isten szavát.
„Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?” Róma 10, 16. Pál apostol hányszor állt tovább az evangéliumot elutasító „hivatalosoktól”, a zsinagógától, és fordult azokhoz, akik pogányként éhesen és hálásan fogadták az igét, megbecsülték, és arra építették az életüket? Velük tudott Isten újat kezdeni. És Sámuellel is újat tudott kezdeni az Úr: átformálta, és rajta keresztül megszólította azt a közösséget is, ahová helyezte. Mert Sámuel megbecsülte az igét, mint éhező a kenyeret, és egy morzsát sem hagyott kárba veszni!
Testvérek! Kezdhet-e velünk, kezdhet-e veled újat az Úr? Megújíthatja-e a hitedet, s azon keresztül az életedet? Szükséged van rá? És a környezetednek (arra, hogy te megújulj!)? „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Szól az ige, és mindenféle formában elérheted és olvashatod saját anyanyelveden a Bibliát. Megbecsülöd-e?
Hogyan becsüljük meg? Komolyan vesszük a lehetőségeket. Bibliaolvasó és igehallgató nemzet, emberek leszünk? Visszakerül a Biblia az asztalunkra, az életünkbe? Visszakerül az istentisztelet a központi helyre? István királyra emlékeztünk egy héttel ezelőtt. Az államalapítás mellett a keresztyénség útján való elindulás. 10 falu épít egy templomot. Az élet, a település a templom köré szerveződik. Az emberek megbecsülik az igét. Sokszor keresztyén nemzetnek mondjuk magunkat. Vajon leszünk-e valóban keresztyén nemzet úgy, hogy visszakerülhet az istentisztelet, az Isten Igéje az életünk, és a társadalmunk, közösségeink középpontjába?
Mi magunk komolyan vesszük-e az ige, imádság, istentisztelet alkalmait? Nem úgy értem, hogy szorítunk rá időnként időt a sok fontos dolgunk között, mert mégiscsak hívők vagyunk… Hanem úgy, mint az éhező a kenyeret. Találnom kell kenyeret, ételt, különben éhen halok! Minden morzsáját megbecsülöm, mert szükségem van rá. Így tekintesz az igével való találkozás alkalmaira? Időt szánsz rá, vagy mindig hivatkozol valamire, lemaradsz róla, esetleg éppen, hogy befér mindennek a tetejére? Olyan jó lenne végre meglátnunk, hogy az Isten dolgaival való foglalkozás, a Biblia, a gyülekezet nem 15. púp a hátamon, amire igyekszem időt szorítani még a másik 14 púp mellett, hanem erőforrás, amivel hordani tudom a 14 púpot, terhet az életemben!
Az igehirdetést hallgatva, Bibliát olvasva keresed (még) Isten most neked szóló személyes üzenetét? Bibliázol, prédikációt hallgatsz – és esetleg minősítesz – vagy az dobog a szívedben: „Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!” Válogatsz az étlapról, vagy élsz vele, mert éhes vagy?
Forgatod-e a szívedben, törekszel-e megérteni? Nem csak azt, hogy mit jelentenek a szavak, és mit jelenthet ez az ige, hanem azt is, hogy miért kell nekem ezt éppen itt és most hallanom, olvasnom? Mire tanít ez engem a mai napon abban a helyzetben, amiben én vagyok, mi az aktuális és személyesen nekem szóló üzenet?
És a ledfontosabb: engedsz-e neki? Meghallod-e azt, amikor az Ige mást mond, mint ahogy te gondolkozol és élsz? Igazat adsz-e neki? Hallgatsz-e rá? A magad módján hiszel és élsz tovább, vagy Isten szerint változtatsz? Reformálhat téged az Úr?
Isten ma is komolyan veszi igéjét. Ő ma sem hagy földre hullani semmit belőle. Nem beszél üresen. Ő megtartja az ígéretét, arra lehet építeni, ha komolyan veszed. Ma is meg tudja újítani a hitet a szívedben konkrétan abban a helyzetben, amiben vagy, és hatni tud rajtad keresztül arra a közösségre is, ahová helyezett. Éppen ez a küldetésed, hogy hittel élj, és ezzel a hittel cselekedj és beszélj a családodban, a munkahelyeden, a lakókörnyezetben, a barátaid között, a boltban, az utcán, így végezz missziót, így tégy bizonyságot arról, hogy ki a te Urad! Erre akar téged Isten felkészíteni! Hittel, minden nap hittel… És „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”
Vedd komolyan az igét – azt, hogy az igehirdetésből Isten hozzád szól, Azt, hogy azért van szükséged a testvérekkel való beszélgetésre, hogy még jobban megértse ki-ki: mit mondott neki személyesen az Úr. Azért élünk nap, mint nap a Bibliával. Vedd elő a Bibliádat! Vegyél egy Bibliaolvasó kalauzt, ha még nincs. Ha van használd! Vagy töltsd le a Bibolka appot, menj fel a reformatus.hu weboldalra: így is elérheted a református napi igét. Kezdd el (újra) nap, mint nap olvasni az igét. Hozd magaddal a Bibliát a templomba is! Ha olvasod is, amit hallasz, sokkal jobban megérted, és kevésbé esik a földre. Akarod jobban megérteni, vagy mindegy? A hirdetőlapon ott van az alapige, de a Bibliából követheted az olvasmányt is, már előre kikeresheted… Lehet, hogy formális dolgoknak tűnnek ezek, de az igazi kérdés: akarsz mindent megtenni azért, hogy jobban megértsd? És a legfontosabb: amit már értesz, arra rá bízod-e magad, ahhoz igazodsz-e, arra építesz-e, azt kipróbálod-e?
„A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Ez nem csak annyit jelent, hogy ahhoz, hogy hitre juss egyszer, hallanod kell, olvasnod kell az Igét, hanem azt is jelenti, hogy folyamatosan az Isten szavával kell táplálnod magadat, hogy Isten gondolkozása, szava határozza meg a szívedben levő folyamatokat és ezen keresztül az életedet és nem más! Táplálhatja-e éhes szívedet minden nap Krisztus beszéde az élő hitre?
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan találkozol azzal a problémával, hogy Isten igazságait tudod és igaznak is tartod, az aktuális helyzetben a szívedet, szavaidat, tetteidet mégis a hitetlenség határozza meg?
- Hogyan tapasztaltad meg azt, hogy az Isten igéjével való táplálkozás gyógyította szíved hitetlenségét és segített hittel látni és kezelni egy konkrét helyzetet?
- Mit fogsz konkrétan másként tenni azért, hogy jobban megbecsüld Isten igéjét?
- Bibliai „kihívás”, ha tetszik házi feladat erre a hétre: mit értettél meg személyes üzenetként ezen a héten a napi igékből? Jegyezd fel magadnak röviden a megértett személyes üzeneteket!