Zúgolódás vagy küldetés?
(Szolnok 2020. szeptember 6.)
„Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát; az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek. István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal; de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.” Apostolok Cselekedetei 6, 1-10.
Az első keresztyének, a jeruzsálemi gyülekezet életéből látunk ma egy jelenetet az igéből. A gyülekezet növekedésnek indul, és rögtön 3 fronton indít támadást a sátán a gyülekezet ellen. Megpróbálja külső fenyegetéssel ellehetetleníteni az életüket: a jeruzsálemi zsidó főtanács megfenyegeti az apostolokat, hogy így vegyék rá őket a Jézusról szóló bizonyságtétel feladására. A másik támadás nem külső, hanem belső: a gyülekezet moráljának megrontására irányul. Anániás és Szafira, a gyülekezet tagjai úgy tesznek a közösség előtt, mintha mindenüket felajánlották volna Istennek, miközben egy részt megtartanak maguknak. A probléma nem abban van, hogy nem adják oda minden vagyonukat, hanem abban, hogy képmutató módon úgy tesznek mintha ezt mégis megtennék, és ezzel hazudnak a gyülekezet közösségének és a Szentléleknek is. Ha ez a lelkület elterjedt volna a gyülekezetben, komoly veszélybe sodorta volna a közösség tisztaságát. A harmadik támadásról, kísértésről itt olvasunk. Az ördög megpróbálja elterelni a gyülekezet figyelmét a legfontosabbról. A gyülekezet növekedésével, szaporodnak a feladatok, s adódik kísértés, hogy ne maradjon elég idő az Istennel való kapcsolat gyakorlására, az igére, az imádságra. A sürgős dolgokkal a fontosról akarja elterelni a kísértő a figyelmet. Itt látjuk azt, hogy hogyan ad a Szentlélek bölcsességet az apostoloknak, hogy ne menjenek bele ebbe a csapdába. Összehívnak egy tanácskozást, és megválasztanak hét munkatársat, akikre rábízzák azokat a feladatokat, amiket az addigi szolgálattevők nem tudtak ellátni. Így oldják meg ezt a problémát.
Gyülekezetünk havi rendjében ma „küldetés vasárnapját” tartjuk, amikor az ige keresztyén küldetésünkkel kapcsolatban tanít bennünket. Nézzük, hogy mit mond ez a történet a küldetésünkről!
- A történet azzal kezdődik, hogy zúgolódás támad a gyülekezetben. A zúgolódás a küldetésünk összefüggésében az antimisszió, antiküldetés. Egy rövidzárlatos, közösségromboló magatartás, ami felüti a fejét már a jeruzsálemi gyülekezetben is. Felmerül egy probléma, egy szükséghelyzet, egy közösségben, a gyülekezetben. Gyakori reakció, hogy zúgolódás támad egy-egy probléma láttán. Akár egy ország, egy nép életében, egy város életében, vagy bármilyen emberi közösségben.
Mit jelent a zúgolódás? Elégedetlen vagyok valami miatt, mert nem kapom meg azt, amit elvárok, amiről úgy gondolom, hogy nekem jár. A probléma megoldásában pedig nem akarok részt venni, hanem felteszem a kérdést: miért nem tesz végre valaki valamit?! Az, akinek ez a dolga lenne.
A zúgolódásra jellemző az is, hogy nem nyíltan beszél a problémáról az illetékesekkel, hanem csak mormog a hátuk mögött, ezzel nem a probléma megoldását, tisztázását segítem elő, csak a morált rombolja. Hasonló ez ahhoz, amikor a tanácskozásokon, közösségi beszélgetéseken valaki „frakciózik”, vagyis nem szól hozzá nyíltan a kérdéshez hanem csak a közelében ülőkkel „megmormogja” a véleményét. A zúgolódás negatív viselkedés, ami rombolja az egységet, a morált és lázadás Isten ellen. Látjuk a különbséget a probléma megoldását kereső magatartás és a zúgolódás között?
Izrael népének az egyik legnagyobb bűne a pusztai vándorlás során állandó zúgolódásuk. Ahelyett, hogy a szükséghelyzetekben imádkoznának, és józanul tanácskoznának a lehetséges megoldásokról, inkább újra meg újra zúgolódnak. Mózes ellen, a vezető ellen, és Isten ellen is. Miért nincs az, ami nekünk kell, ami nekünk jár? Ebben az újszövetségi történetben is látjuk, hogy vannak emberek a gyülekezetben, akik a probléma láttán zúgolódnak.
Egy közösségben élhetek azzal a hozzáállássál, hogy nekem ez jár, tessék engem kiszolgálni, vagy azzal, hogy családtag vagyok, aki a családon keresztül támogatást kap, de a feladatát, felelősségét is látja. A zúgolódás mögött nem a családi szeretet van, nem az a látás, hogy ez az én ügyem, felelősségem is, hanem az a lelkület, hogy nekem jár valami, amit valaki más felelőssége megadni nekem… Látok egy hiányhelyzetet és felteszem a kérdést miért nem tesz valamit az, aki ezért felelős?
A zúgolódás úgy beszél a a problémáról, hogy nem a megoldást keressük, hanem a felelőst és a saját igazát. A felnőtt hívő magatartás megbeszéli a problémát, felismeri a saját felelősségét, és törekszik arra, hogy megkeresse a megoldást. Az apostolok erre adnak példát: nyíltan megbeszélik a szükséghelyzetet és Isten előtt megvizsgálva keresnek közös látással megoldást.
Testvérem, hogyan reagálsz a hiányhelyzetekre? Arra, amikor úgy érzed, hogy neked hiányzik valami, vagy a közösség életében támad valami hiány, rendezetlenség? Zúgolódsz, vagy felismered a felelősségedet? Amikor észreveszünk egy hiányhelyzetet, egy problémát, akkor tekintsük az rögtön meghívásnak Istentől, hogy vigyük az oda elé imádságban. Nem véletlenül veszünk észre valami, ami nem jó – akár a saját éltünkben, akár a társadalmunk életében, akár a gyülekezet életében. De nem azért vesszük észre – Isten gondolkodása szerint -, hogy mi arról zúgolódva beszélgessünk, hanem azért, hogy imádkozzunk érte, és azzal, hogy odavisszük imádságban Isten elé máris felvállaljuk azt, hogy mi felelősek vagyunk. Ezt a felelősségünket gyakoroljuk azzal, hogy ha nem tudjuk a megoldást, legalább vigyük oda a problémát az elé, aki tudja. Hátha közben megmondja nekünk is, hogy nekünk mi a dolgunk ezzel a problémával kapcsolatban. És fontos, hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat azokkal, akiket érint. És a megbeszélés célja is ez legyen: keressük – nem a felelőst, vagy azt, hogy kinek van igaza, hanem – a megoldást. Együtt. A zúgolódás rombol az Istent segítségül hívó közös megoldáskeresés épít.
- Válasz a szükséghelyzetre, a hiányra: nem adjuk fel a legfontosabb dolgunkat. Az Isten igéjét és az imádságot elhanyagolnunk nem helyes. Ez nem csak annyit jelent, hogy az igeszolgálatra elhívott apostoloknak nem helyes mással elfoglalni magukat. Minden keresztyén ember életében fontos igazság: nem helyes, hogy egyéb teendőinkkel annyira elfoglaljuk magunkat, hogy ne maradjon időnk Isten igéjének olvasására, hallgatására és az imádságra. Isten országában a munkatárs az, aki az Isten Igéjét és az imádságot első helyre teszi az életében, és Isten ezen keresztül felkészítheti a küldetésére. Szívére beszélhet, Krisztusi lelkületre vezetheti, igeneket és nemeket mondathat vele.
Fontos, hogy komolyan vegyük az ige és imádság egyéni és közösségi alkalmai. Fontos, hogy legyünk készek odaszántan tenni is az Isten ügyéért, de a hiányt, a szükséget a bibliai történetekben soha nem az emberi teljesítmény emelése oldotta meg. Mindig Isten áldása oldja meg a hiányt. Ehhez pedig fontos az odaszántságunk, de az Istennel való kapcsolat gyakorlásában.
Nem helyes, hogy az Ige és imádság terhére fokozom az erőfeszítéseket. Nem helyes, hogy a kapcsolatot hanyagolva próbálok még többet teljesíteni! Egyszerűen azért, mert nekünk elsősorban Istennel és egymással rendezett kapcsolatra van szükségünk ez pedig ige, imádság és közösséggyakorláson keresztül megy csak.
Életünk Isten által adott rendjében ezt fejezi ki a vasárnap megszentelése is. Hat napon át dolgozz, a hetediken pedig pihenj, és találkozz az Úrral az istentiszteleten! A hit bizalom Istenben. A bizalom azt jelenti, hogy nem a saját kezemben látom az életemet. Hat napon át dolgozz: vagyis tégy meg mindent, amit Isten rád bízott, ne lustálkodj. De a hetedik napot szenteld meg: többet ne tégy, mint, amit Isten rád bízott. Légy együtt Istennel, figyelj rá, hogy rendbe tudja tenni lelkedet, útba igazítani igéjével, megtölteni szeretetével. E nélkül ember voltodat veszíted el! Bízz benne, hogy nem a te teljesítményed, hanem Isten gondoskodó szeretete hordoz téged. Ő kipótolja azt, amit vasárnap nem végzel el. És amit vasárnap elvégzel azon nincs áldás… Nem helyes elhanyagolnunk az igét és imádságot semmilyen szükségre hivatkozva, mert életünk alapszükségéről mondunk le, ha elhanyagoljuk.
Nem gondolkozhatunk úgy, hogy én abban élem meg a hitemet, hogy tevékenyen szolgálok, miközben az igei alkalmakat elhanyagolom. A humoros harctéri beszámoló jut eszembe: „Töltöttünk, lőttünk, töltöttünk lőttünk, lőttünk, lőttünk, lőttünk?” Van, amikor nekem már nincs szükségem töltésre? Miből szolgálok akkor? Kinek a szolgálatát végzem? Fontos, hogy hitünk cselekvő hit legyen, de a keresztyén hit nem aktivizmus!
Ezt támasztja alá az újonnan választott munkatársak jellemzése is. Nem az életkor, teljesítőképesség, szociális munkában való tapasztalat, vagy végzettség a kérdés, hanem az a fontos, hogy „telve vannak Lélekkel és bölcsességgel…” „hittel és Szentlélekkel…” Ez a Jézus küldetésében járó tanítvány fő jellemzője, ez pedig sehogyan másként nem formálódik ki, mint az Istennel gyakorolt rendszeres élő kapcsolatban, ahol Isten Lelke és Igéje által munkálkodhat benned. Természetünk szerint mindannyian eltérünk ettől. Szükségük van az Istennel rendszeresen eltöltött időre egyénileg és közösségileg is! Ezt semmi nem pótolja. Fontos a szakmai tudás is, de Isten országában nem pótolja a hitet és a Lélekkel telt szívet! Rengeteg „profi” bukott már meg Isten országában, és nagyon sok „hittel és Szentlélekkel” telt embert tudott Isten használni, aki emberi kategóriák szerint amatőr volt. Isten nem az emberileg alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá felkészítve őket az Ige, imádság és közösség állhatatos megbecsülése, gyakorlása által.
- A szükségre adott válasz Isten országában: állítsunk szolgálatba testvéreket! Hívjuk el, ébresszük rá küldetésükre azokat, akik hittel és Szentlélekkel teltek!
Testvérek, nagyon fontos felismernünk, hogy Isten terve szerint minden tanítványnak, minden keresztyénnek küldetése, missziója, szolgálata van. Isten bármit megtehetne nélkülünk is, neki nincs szüksége arra, hogy mi segítsünk neki a misszióban, a gyülekezet életében. Ő mégis úgy döntött, hogy bevon bennünket, és szolgálatba állít. Mert ő velünk együtt akar dolgozni! Mert ő szeret bennünket, és látja, hogy erre nekünk van szükségünk a lelki növekedésünkhöz! Kicsit olyan ez, mint amikor az édesanya együtt süt a kislányával, vagy az édesapa együtt barkácsol a kisfiával. Aki próbálta már tudja, hogy a szülőnek több bajlódással jár ez, mint egyedül elvégezni a feladatot. Mégis együtt akarja csinálni a gyerekkel, mert szereti őt, és együtt akar lenni vele, és azt akarja, hogy gyakoroljon, fejlődjön. Isten szolgálatba állít mindannyiunkat. A református hitgyakorlást Cseri Kálmán a négyküllős kerék képével írta le. A kerék közepe Jézus, a vele való kapcsolatom. Ahhoz, hogy a kerék futófelülete stabil legyen négy küllőre van szükség. Ahhoz, hogy a gyakorlatban is „fusson” a hívő életem a Jézussal való kapcsolatom gyakorlásának négy küllőjét kell komolyan vennem: igeolvasás és hallgatás, imádság, közösséggyakorlás a testvéreimmel és a szolgálat: cselekvő és szóban is mondott bizonyságtétel Jézusról. Fontos, hogy felismerjük küldetésünket, mert ez az egészséges, felnőtt hit feltétele. Ezen kívül azért is fontos komolyan vennünk feladatunkat, mert Isten komolyan gondolta, hogy azt a feladatot, amit ránk bízott, azt ránk bízta. Bár megtehetné nélkülünk is, nem teszi nélkülünk. Tétje van annak, ha te nem végzed el a feladatodat, mert akkor az elvégzetlen marad!
A küldetés nem néhány egyházi profi ügye, hanem Krisztus testének szolgálata. Isten úgy gondolta el, hogy akiket elhív és élő hitre ébreszt az ő családjában, azokat küldetésbe is állítja. Vagyis minden hívőnek, minden tanítványnak küldetése, missziója van, amelyet a többiekkel közösségben tud betölteni. Pál apostol így tanít erről az efezusiaknak: Jézus Krisztus „adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére.” Efezus 4, 11-12. Vagyis – sarkosan megfogalmazva – a gyülekezet az a hely, ahol Isten nem a kényelmedet szolgálja ki, hanem felkészít annak a küldetésnek a végzésre, amelyet ő adott neked. Még sarkosabban fogalmazva a gyülekezet nem „wellness” központhoz hasonlít, ahol a személyzet kiszolgálja a kedvedet, hanem sokkal inkább hasonlít edzőtáborhoz, esetleg katonai kiképzéshez. Nem a kényelmedet szolgálja, hanem felkészít a misszióra, a lelki harcra.
- Ezek után adódik a kérdés: mi az a feladat, küldetés, amit Isten ránk bízott, amire fel akar készíteni? Nézzük csak, mit olvasunk erről a hétről, az úgynevezett hét diakónusról? A történet szerint a gyülekezetben arra a feladatra választották ki őket, hogy segítsenek a görög nyelvű zsidók között az özvegyekről való gondoskodásban. Olyasmi volt a gyülekezeti szolgálatuk, ami nálunk az élelmiszerbankos ételosztók szolgálata például. Fontos, hogy a gyülekezet életében kialakuljon egyfajta munkamegosztás. Ott vannak az apostolok, akiknek az az elsődleges feladatuk, hogy igét hirdessenek a gyülekezetben, és imádkozzanak a gyülekezetért, és ott vannak a diakónusok, akik az özvegyekről való gondoskodásért felelnek. Vannak olyanok, akik a házukat osztják meg a gyülekezettel és házigazdái a gyülekezeti alkalmaknak, ez az ő szolgálatuk, stb. A gyülekezeti élet szükségleteiről ma is így gondoskodunk munkatársi közösségben: igehirdetés, gyermekmunka, hivatali munka, házigazdaság, körülmények biztosítása, diakónia stb. Isten gondolta ez így el, hogy „kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.” 1Korinthus 12, 25. Fontos, hogy meglássuk ebben is a helyünket az alapvető küldetésünk azonban többet jelent egy közösség működésének fenntartásánál.
A 7 diakónus bizonyára hűséggel végezte azt a szolgálatot, amelyre kiválasztották őket. Mégis, figyeljük meg, hogy milyen küldetésben mutatja be őket az ige? Istvánról azt olvassuk, hogy az evangéliumról tett bizonyságot, amerre csak járt, ezért bele is kötöttek az evangélium ellenségei… Fülöpről pedig azt olvassuk, hogy az üldözés miatti szétszóratáskor Samáriába ment és ott Jézusról beszélt, majd az etióp kincstárnoknak tett bizonyságot. Az evangéliumot hirdette, ott ahová Isten helyezte és küldte őt.
Mindannyiunk elsődleges missziója a „hétköznapi küldetés”. Jézusról tanúskodni, őt képviselni, őt hirdetni ott, ahol élünk. Az evangelizáció nem „profi evangelizátorok” feladata csupán, nem a lelkipásztor privilégiuma, hanem minden hívő, minden tanítvány ügye. „Tanúim lesztek” ApCsel 1, 8. ezt Jézus nem csak az apostoloknak szánta, hanem mindazoknak, akik hisznek az ő nevében. Nekünk is. Azok között, akik között élsz, ott, ahová Isten helyezett, hétköznapi élethelyzeteidben az evangélium szerint lépni, élni, beszélgetni, és Jézusról bizonyságot tenni, hozzá meghívni. Azért helyezett el téged Isten a családodban, munkahelyeden, éppen abban a lakókörnyezetben, szomszédságban, ahol laksz, barátaid között, hogy ott végezd ezt a missziót: Jézussal járj és őt képviseld. Az utcán, ahol sétálsz, a boltban ahol vásárolsz, a postán, ahol sorban állsz, az orvosi váróban, ahol várakozol, a kórházban, ahol fekszel nem véletlenül vagy. Isten küldetésbe állított téged: Jézussal légy ott, ahol vagy, azok között az emberek között, akik körül vesznek. Ez a te missziói meződ. Nem másé, a tied. Oda nem jut el misszionárius, lelkipásztor, vagy másik hivő testvér sem úgy ahogy te. A kapcsolataid, amelyekben élsz, a helyzetek, amiben megfordulsz a te missziói meződ. Egyedi és megismételhetetlen módon ott kapsz lehetőséget arra, hogy Jézust képviseld, róla tégy bizonyságot. A hivő ember nincs küldetés nélkül. Ez a küldetésed. Felismered-e? Felvállalod-e? Isten a gyülekezetben nem a kényelmedet szolgálja, hanem erre a küldetésre készít fel. Ne zúgolódj hát, hanem ismerd fel a küldetésed, készülj rá, és töltsd be Jézussal!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Milyen negatívumokra figyelmeztetett és minek a gyakorlására buzdított konkrétan téged most Isten ezen az igén keresztül?
Feladat a hétre:
- Figyeld meg viselkedésedet ezen a héten! Amikor valaki vagy valami miatt zúgolódni kezdenél, zúgolódás helyett tudatosan vidd Isten elé imádságban azt az embert vagy helyzetet! Jegyezd meg (jegyezd fel) magadnak tapasztalataidat!
- Ezen a héten próbálj legalább egy (nem gyülekezeti) beszélgetésedben Istenről és a hitről is beszélgetni (bizonyságot tenni)! Jegyezd meg (jegyezd fel) magadnak tapasztalataidat!