2020.10.25. 2Korinthus 6, 1-10. Hogyan lehetek hiteles keresztyén

Hogyan lehetek hiteles keresztyén?

Olvasandó:  Ézsaiás 49.

„ ¹ Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. ² Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! ³ Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, ⁴ hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, ⁵ verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, ⁶ tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, ⁷  az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, ⁸dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, ⁹ mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, ¹⁰ mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.” 2Korinthus 6, 1-10.

Szeretett Testvérek! Gyakran érezzük úgy, hogy bizonyságtételünk erőtelen, hatástalan, nincs elég hitele a Krisztust követő életünknek. Ma a kérdések vasárnapja van, már többen kérdezték tőlem, hogy miképpen lehetne hitelesebb, erőteljesebb, gyümölcstermőbb a keresztyén életük, bizonyságtételük. Ezt a kérdést járjuk ma körül, a felolvasott Ige alapján. Ha folyamatosan olvassuk a Bibliaolvasó Kalauzunk szerint az Igét, nyomon követhetjük Pál apostol viszonyulását a sok gonddal, bűnnel,  bajjal küszködő korinthusi gyülekezet gondjaihoz. Nem nehéz észre venni azt a szeretetet, ugyanakkor határozottságot, amellyel ezeket az apostol kezeli. Így van ez ebben a mostani helyzetben is. Pál, a felolvasott Igeszakasz előtti fejezetben arról írt, hogy Isten, Jézus Krisztusban békéltette  meg a világot Önmagával: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.” 2Kor 5,19.  Az apostol az isteni megbízatásnak megfelelően, Istentől kapott szeretettel kérte a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy békéljenek meg Istennel. A határozott felkérést az indokolja, hogy a gyülekezet tagjai közül többen Pál apostol ellen fordultak; egyrészt, mert nem vállalták Pál utasítását, egy súlyos bűnt elkövetett testvérük megintésében: 1 Kor 5; másrészt azért, mert hittek olyan álpróféták beszédeinek, akik az apostolt csalással, megbízhatatlansággal, erőtlenséggel vádolták: 1Kor 9; Ezekre a testvérekre gondolva írja, hogy “ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét”, valamint: “Íme, most van a kegyelem ideje! Íme most van az üdvösség napja.”  Megtérésre hívja őket, személyéhez és tanításához hívja őket, tehát Jézus Krisztushoz való visszatérésre hívja fel figyelmüket a 11-13. versekkel is, amelyben azt kéri, hogy miután ő megnyílt feléjük, és határozottan kinyilvánította, hogy szereti őket, ők is nyissák meg szívüket az apostol előtt. Az elmondottakra tekintettel mondja el az apostol saját szolgálatának védő beszédét a korinthusi gyülekezetnek, és így, most nekünk is utat mutat a feltett kérdésre. Pál szelíd szeretettel, de mégis határozottan tárja a korinthusiak elé, hogy valójában nincs semmi valós okuk, hogy az ő szolgálatát és személyét támadják, semmibe vegyék, elutasítsák, megütközzenek rajta, így tévén hiábavalóvá az Isten kegyelmét a saját életükben. Kitárja előttük életét, szolgálatát, szívét, hogy elutasítsa a vádakat és hitelesítse a Krisztus evangéliumát. Életét és szolgálatát egyedül a Jézus Krisztus evangéliumáért, ügyéért védi meg.

A mi élethelyzetünk abban hasonlít az apostol által felvázoltakhoz, és egyek vagyunk vele abban az Istentől kapott felelősségben, hogy Jézus Krisztus ügyét a személyes, közösségi életünkön és szolgálatunkon mérik le mások. Nagyon sok olyan történetet hallhattunk már mi magunk is, amikor a megszólított felebarát saját Krisztus–elutasítását, vagy hitetlenségét olyan, őket megszólító keresztyénekre, lelkipásztorokra, hittanoktatókra, mondjuk ki: reformátusokra is, vezeti vissza, akik nem jártak Krisztus, és az Ige világosságában, szeretetében. Aztán találkozhattunk már olyan   emberekkel is, akik azzal mentegetik magukat, hogy a templomon kívül is lehet rendes, becsületes életet élni, nem vagyok olyan rossz, mint azok, vagy a templomba járók sem jobbak, mint én… Gondoljunk bele, hogy az első keresztyén egyház megszentelt, a környező világtól teljesen eltérő, odaszánt élete volt az, ami ezt eredményezte: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” ApCsel 2,47b.  Hogy mennyire jogos a felvetett kérdés a hiteles keresztyén életről, azt megerősíti erőtlen, és bizonytalan hitünk, bizonyságtételünk. A mi Urunknak mégis az az akarata, hogy bennünket akar és fog használni ebben a nemzedékben, hogy Krisztus-követő életet éljünk és  Isten kegyelméről és szeretetéről tegyünk bizonyságot, mert nekünk „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

Pál apostol írása alapján négy aspektus szerint vizsgáljuk ezt meg:

1. Jézus Krisztust hirdetjük, vagy… egyházunkat, vallásunkat, magunkat?

Az apostol azzal nyitja tanítását, hogy „úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái” és ezt azért, hogy „ne szidalmazzák szolgálatunkat” A korábban említett hamis apostolok azok, akik önmagukat ajánlották, megfelelően alátámasztva ezt. Pál ezzel szemben azt mondja, hogy neki nincs szüksége semmiféle ajánlólevélre, az ő ajánlólevele maga a címzett  korinthusi gyülekezet: 2 Kor 3,1. és 5,12. Most azonban mégis komoly tanítást, egyfajta apológiát olvashatunk tőle. Ő azonban nem saját személyét ajánlja, hanem mint az Isten szolgáját, akinek legféltettebb kincse, elsődleges prioritása, tétje: a Krisztus evangéliumának ügye. Noha személyes támadásokat élt át, de nem teszi személyessé, személyeskedővé az ügyet, az apostolnak Krisztus ügye a legfontosabb, mindent ennek rendel alá: A keresztyén szabadság lehetővé teszi az eledelek  tetszés  szerinti használatát,  az  ünnepekre  néző  kötetlenséget  (Róm  14,6)  és  általában  a  közömbös  dolgok  (adiaforák)  evangéliumi  szemléletét,  de  még  ezekben  is  vigyáz,  nehogy  megütközésre  adjon  okot.  Arról  pedig  szó  se  lehet,  hogy  konkrét  megatartásával (félrevezetés,  megbízhatóság  hiánya )   váltson  ki  megütközést  a  gyülekezeti  tagokban. A  megütközés  kétszeres  elhárítása  nyomósítja  a  szolgálati  hívséget.  Hangsúlyozni  kell,  hogy  csak  a  Krisztus  akaratával  ellentétes  magatartások  állnak  az  apostol  szemei  előtt.   A  langymelegségnek   nincs  helye.  Az  adiafórák   tekintetében   zsidó   akar  lenni  a  zsidónak,  és  törvény  nélküli  a  törvény  nélkülinek,  erőtlen  az  erőtlennek  (I Kor  9,20sk),  de  az evangélium  döntő  kérdéseiben  nem  ismeri a  kompromisszumot  (2Kor  6,15). Megütközésre  adnak  okot  mind azok,  akik  „saját  hibájukkal   akadályozzák  az  evangélium  győzelmét   a hallgatókban”  (Kálvin).

Mi könnyen abba a hibába esünk, hogy ezt éppen fordítva tesszük. Azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus ügyét szolgáljuk, és közben valójában magunkat, hitünket, szolgálatunkat mutogatjuk, ajánljuk.  Nagy kísértés ez az Egyháznak, lehet kísértése a gyülekezetnek és lehet kísértése az egyénnek, nekünk is. Ma sokan, sokféleképpen jellemzik az Egyházat, ezt most nem részletezem. Vizsgáljuk meg magunk, hogy az Egyház, ma, itt Magyarországon annak a Jézus Krisztusnak a titokzatos teste-e, aki halálában önmagát adta minden ember vétkéért. Nagy a kísértés, hogy az Egyház önmagát mutassa fel, önmagát adja- Jézus Krisztus helyett – és eközben a saját dicsőségét keresse, közben elfelejtkezik dicsőséges Uráról. Nagyon sok gyülekezet a létfenntartást, önmaga fennmaradását, a biztonságot keresi, kutatja. Ez nem egyezik az eredeti elhivatással: Jézus Krisztus bemutatása, felmutatása ennek a bűntől terhelt környező világnak: minden módon. minden áldozattal, mások felé való aktív szolgálattal.

A mi gyülekezetünk hogyan áll ebből a szempontól? Krisztust vagy önmagunkat, programjainkat, szervezettségünket, infrastruktúránkat, jóságunkat, erkölcsösségünket, történelmi múltunkat,  szép jelenünket ajánljuk az embereknek? Meglátjuk-e egyéni életünkben, szolgálatainkban, bizonyságtételeinkben ugyanezt a veszélyt? Magunkhoz szabjuk, formáljuk Jézus Krisztus ügyét, miközben magunkat kellene odakapcsolni Őhozzá. Ha valaki hasonlóan beszél, gondolkodik, szolgál mint mi, egyből  azt gondoljuk, nem messze van  Krisztustól. Ha nem olyan, mint mi, azt gondoljuk jó  messzi van az Úrtól, elveszett. Azonban a világ, a környezetünk, a ránk bízottak, nem ránk kíváncsiak, hanem Jézus Krisztusra –  természetesen mirajtunk keresztül, a mi szolgálatunkon, életünkön keresztül. Jézus Krisztus mindent átformáló, megújító, megszentelő, örömet és reménységet hozó jelenlétére van szükség.

A hiteles keresztyénség első ismertető jegye: Jézus Krisztusról szól, őt állítja a középpontba.

1. Isten szolgái részesednek Krisztus szenvedéseiben

Pál  felsorolásának első része a 4-5. versek: 4 hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, 5 verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben,  Igen meglepő, hogy Krisztus apostola nem szeretetben, békességben, örömben látja a hiteles Krisztus követés jeleit, hanem nagy küzdelmekben és kemény gyötrődésekben. Tíz kifejezést használ ennek leírására, amelyből az első különálló, mint valami összegzés, a többi kilenc pedig három hármas csoportba csoportosítható: Sok tűrésben: Feltételezhető, hogy az apostol a „türelem” és az „állhatatos elviselés”, a „kitartás” és az alázatos helytállás összefutó szálaira gondolt. Helytállni, kitartani, bátorsággal elhordozni, állhatatosan elviselni valamit, de ugyanakkor engedelmesen megállni a gonosz elleni küzdelemben! És mindez nagy mértékben hozzátartozik Isten szolgáihoz.  Sok tü­relmet kell felmutatniuk az evangélium ügyének a hordozásában. Kálvin szerint azért áll első helyen a türelem, mivel erre tekint a további rész­letező felsorolás. Az evan­gélium hirdetését vállaló Isten-szolgáknak egyfelől engedelmesen kell elviselniük a kedvük ellenére történő és őket próbára tevő dolgokat (Róm 5,3), másfelől ugyanolyan engedelmességgel kell kitartaniuk és helytállniuk az ügy szolgálatában (1Tim 6,12). Hogy ez gyakorlatban mit jelent, azzal ismertetnek meg a következők:

 Nyomorúságok, szükségek, szorongattatások: Három rokonértelmű kifejezés, hiszen végeredményé­ben minden szűkség és szorongattatás egyszersmind nyomorúság is. Mindazáltal megfigyelhető bizonyos árnyalati eltérés Ezek a kifejezések a szenvedéseket leíró általános szóhasználathoz tartoznak, és mind testi mind lelki megpróbáltatásokat magukba foglalnak. A három kifejezés magában hordozza a szorongás, szenvedés, összenyom, ránehezedik, szűk hely, nyomorúságos lelki-testi állapot,  és az ezekből fakadó szükségszerűség, elkerülhetetlenség, elviselhetetlenség, bezártság, tehetetlenség jelentéseket is. Pál apostol életéhez hozzátartoztak a testi-lelki nehézségek és küzdelmek. Gondolhatunk itt szomorúságra, csüggedésre, sátáni támadásokra. akár a szorongattatásokban van részük Isten szolgáinak, akár a szükségekben vagy a nyo­morúságokban, mindenkor vigyázniuk kell a sok „türelemre”, amely mintegy fémjelzi a hívséget.

Verések, bebörtönzések, háborúságok: Ez a hármas konkrét formáit fogalmazza meg a nyomorúságoknak.  Verésekben bőséggel volt része az apostolnak (ApCsel 16,23; 2Kor 11,23). Életviszonyai nem ismeretesek teljes részletességgel, így valamennyi ütés-sorozatról (2Kor 4,23) nem tudunk.  Az utalásokból azonban kétségtelen, hogy a testi durvaságoktól sem volt megkímélve. Az ütlegelés, vagyis az ütések sokasága nem szükségképp tartozik az evangélium szolgái életéhez. Sokakat megkímélt ettől a próbától az egyház Ura. Azonban a szolgáknak készen kell állaniok a vallástételnek erre a passzív módjára is. Az ütlegelés senkit se formál hív szolgává, de a hív szolgák számára ajánlásnak (6,4) számít a Krisztusért elviselt testi fenyítés (ApCsel 16,23), akár mint szokványos verés, akár mint arculütés (1Kor 4,11), összefoglalóan megveretés. Az Újszövetség több börtönről tesz említést (Filippi, Jeruzsálem, Cézárea, Róma), de minden bizonnyal olyan börtönökben is szenvedett az apostol (pl. Efézusban), amelyeket nem tarthat nyilván az iro­dalom. A börtönviselés se szükségképpen tartozik az Isten-szolgálat elenged­hetetlen bizonyságai közé, de mindig voltak és vannak, akiknek át kell menniük a börtön próbáin (Zsid 11,36). Fontos, hogy ne bűnözés miatt következzék a töm­löc megaláztatása, hanem Krisztusért (1 Pt 4,15). A háborúságok embe­rek közötti rendetlenséget, rendellenes magatartást és hasonlókat jelent. Feltételezé­sünk szerint a néplázadásszerű zűrzavarról, összevisszaságról lehet szó, amilyen­ben része volt az apostolnak pl. a pizidiai Antiókhiában (ApCsel 13,50-51), vagy Lisztrában, ahol megkövezéssé fajult a zűrzavar (ApCsel 14,19). Hasonló helyze­teket vehetünk figyelembe (ApCsel 18,12sk; 16,22; 19,23sk; 17,5-9), ha át akar­juk tekinteni a háborúságok itteni jelentését, fogalmát. Azonban gondolni lehet egyszerűbb visszásságokra is, mint pl. az 1Kor 14,33 szerinti rendetlenségre a gyülekezet­ben. Pál bőséges tapasztalatokkal rendelkezett ezek tekintetében.

Fáradozások, álmatlan virrasztások, böjtölés: A harmadik hármas az önként vállalt nélkülözéseket írja le. Mindennemű fáradozást a missziói munkálkodás területén (gyaloglás, kétkezi munka, veszedelmek vállalása stb.). A szolgálat területén elsősorban a töprengésből, a munkával járó gondból származó virrasztásra, vigyázásra  kell gondolni. Nem nehéz feltételezni, hogy Pál apostolnál a pi­hentető álmot mennyire akadályozták pl. a Galácia-beli gyülekezetek tévelygései, vagy a korinthusiak ellenségeskedései és a térítő utak sokféle viszontagságai. Ezt a hivatásbeli, álmatlanságot aligha kerülhetik el az Úr Krisztus mindenkori szol­gái. Találkozniuk kell vele a többesszámnak megfelelő közösségi adottságokban, mint a szolgálati felelősség érzékelhető jelzőjével. Nem a rossz lelkiismeret miatt kerüli őket az álom, hanem a feladatok megoldásának a gondjáért.  A böjtölés önmegtartóztatást jelent az étke­zésben. Ehhez képest Isten követei megzabolázzák magukat a testiekben, hogy annál nagyobb lelki-szellemi erővel végezhessék a szolgálatot. Ilyen önkéntes böjtölésre utal Kálvin is. Ezzel szemben jelentkezik az a vélemény, hogy itt  nem böjtölés, hanem éhezés, vagyis kényszerböjt. Ilyen helyzetben azt kell szem előtt tartani, hogy a böjtölés a fáradozás és az álmatlan virrasztás után következik. így aztán a vers szelleméhez inkább talál az önként vállalt böjtölés (Kálvin), a test megzabolázása, az étlenség egyszerű vállalása, semmint a kény­szerű éhezés. Miért ne gondolkozhatott volna ezzel a kétrétűséggel maga az apostol is?!

Nagyon különös, hogy az apostol önmaga védelmében és önmaga ajánlásában ezeket a nem túl kellemes dolgokat hozza fel először. Vajon miért nem próbál meg sokkal pozitívabb, szimpatikusabb, megnyerőbb dolgokat előhozni szolgálatából? Miért nem a megtértek, a megszabadultak, a meggyógyultak számával támassza alá szolgálatának minőségét, áldásait? Hiszen, ha így tenne, megnőne tekintélye, könnyebben elfogadnák a korinthusiak, könnyebben elfogadnák. Így viszont joggal gondolhatják az apostol ellenfelei: Ha igazi apostol lenne Pál, mindezeket nem engedné Isten! Pál apostollal ellentétben, nekünk is az lenne az ésszerű, amikor Jézus Krisztusról teszünk bizonyságot, ne a nehézségekről, a küzdelmekről szóljunk, hanem inkább hallgassuk el  azokat. Sokan  érzik és teszik ezt így; azonban ennek két súlyos  következménye van: Sokan úgy hirdetik az evangéliumot, hogy csak pozitív dolgokról beszélnek, Krisztus követésének az áráról, nehézségeiről, áldozathozataláról nem. A mások pedig semmit sem mondanak, mert úgy érzik, ha őszinték küzdelmeikkel, nehézségeikkel kapcsolatban, senki nem fogja  erősnek, meggyőzőnek tartani bizonyságtételüket.

Pál  egyik végletbe sem kerül. Sőt, azért tud és mer szólni nyomorúságairól, mert tudja, hogy azok által Jézus Krisztus szenvedéseiben részesedik. Nem szégyelli nyomorúságait, hiszen  Ura is nélkülözött és szenvedett. Ugyanakkor a nehézségekben nem omlik össze, ezért ajánlja magát “sok tűrésben” az első helyen. A neki feszülő, ránehezedő erőknek ellenáll – ez az állhatatosság, a kitartás.

A hiteles keresztyén élet jellemzője: őszinte bajaival, nyomorúságaival, megpróbáltatásaival kapcsolatban, mert ez a Krisztus szenvedéseiben való részévétel.

III. Krisztushoz méltó gyümölcsök teremnek az életünkben

A következő egységben, a 6-7 versekben is kilenc fogalmat találunk: ⁶ tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, ⁷ az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel.  Azonnal feltűnő, hogy  az előbb elhangzottakkal szemben, itt már olyan dolgokkal találkozunk, amelyek pozitívak számunkra. Fontosak, jók, vonzóak; mindannyian kívánjuk ezeket – nem úgy, mint a nyomorúságokat.

A “tisztaság”: az apostol őszinte, átlátszó, erkölcsileg feddhetetlen életére utal. Semmi nincs, ami megütközésre adna okot. Tisztaságban jár Istennek az a szolgája, illetve általá­ban az a keresztyén, aki Krisztusra néző és neki engedelmeskedő életet folytat, nem szennyezve be magát az engedetlenség tisztátalanságával. Hangsúlyozni kell, hogy a tisztaság nem foglalható le külön a test számára (pl. szüzesség), sem kü­lön a lélek részére (hit, bölcsesség stb.), mivel az egész emberre irányul, az el­mének és a testnek az egységében. Az „ismeret”: A bizonyság­tétel nem valami érzelmi megnyilatkozás, puszta kegyességi cselekedet. Ugyan­így a keresztyén életfolytatás sem korlátozható egy bizonyos misztikus átélés fel­mutatására. Az értelmi tevékenység nélkülözhetetlen (6,4). Mai nyelven lehet ügy fogalmazni, hogy az evangélium hirdetői nem zárkózhatnak el a művelődés­től.  “türelem”: A kedvünk ellenére történő életviszonyok között lehet gyako­rolni a hosszútűrést. A bűnnel és a gonoszsággal szemben nincs és nem lehet helye, hanem csak a bűnös ember iránt. Ez természetesen nem vonhatja maga után, hogy a „hosszútűrő” szó nélkül vegye tudomásul a sokféle engedetlenséget, és az azokkal azonosulókat. Más szóval a „hit szép harcát” nem zárhatja ki a hosszútűrés. Erre nézve kiváltképpen példa az apostol egész élete és munkás­sága, ahogyan ő is megtanulta az Úr Krisztustól.  “jóság”: A jó-szíves-szívélyes ember olyan magatartásra törek­szik, amely személyét alkalmassá teszi a közösségi együttlétre (Ef 4,32). Szem­léltető példa az apostol életéből, hogy ő a zsidóknak zsidóvá lett, a törvény nélkü­lieknek törvény nélkülivé, s mindeneknek mindenné, csakhogy megtartsa ember­társait (1Kor 9,20-23; Róm 14,19-21). Az önös gondolkozásúak sose lehetnek a szívesség példázói. Isten szolgái azonban úgy viselkednek, hogy személyük és magatartásuk ne jelentsen akadályt az evangélium hódító útján.  “szeretet”: Ez a szeretet a felülről vett parancs szerint lehet megbocsátó, dorgáló, elnéző, szigorú, vigasztaló, megszomorító és a körülményekhez képest más-más jellegű, de mindig Isten Szentlel­kének engedelmeskedő. Róla beszél az 1Kor 13, fejezete éppúgy, mint János apostol: „Isten szeretet, és aki szeretetben marad, Istenben marad” ( 1Ján 4,16). Amit és akit Isten szeret, ugyanazt és ugyanőt szeretik Isten szolgái is. Amit pedig Isten megvet, azt megvetik (épp a szeretet jegyében) ők is. Érezhető, hogy ez a szeretet mennyire különbözik valamennyi emberi érzelemtől, még ha a legforróbb anyai vagy baráti szeretetre gondolunk is. Ezek a további jellemvonások, amelyek a Krisztusban való élet gyümölcsei.  Jelenlétük jelzi, hogy az apostol valóban Krisztussal jár.

“Szent Lélekben, … Isten erejével, az igazság … fegyvereivel”. Pál szolgálataiban nemcsak a krisztusi ember vonásai jelentek meg, hanem Isten is, a maga erejével.

Mindezeket éppen az előbb leírtak fényében kell látnunk: Pál az nyomorúságok, verések, börtön, éhség közepette maradt meg tiszta, szerető, türelmes keresztyénnek, és ezek által tapasztalja  meg Isten jelenlétét. Ezt azért fontos látnunk, mert a nyomorúságokat éppen azért akarjuk kikerülni, hogy megmaradhassunk türelemben, békében, szeretetben. Amikor valami miatt meginganak életünk alapjai, könnyen oda a jóság, képmutatóvá lesz a szeretet, nem látjuk Isten erejét életünkben, és az igazság fegyverei helyett a hamisság/gonoszság fegyvereit vesszük kézbe.

A hiteles keresztyén élet harmadik jellemzője: a viharok, megpróbáltatások idején is megmarad Krisztus mellett sőt, mert így formálódik a keresztyén jellem.

1. Igazság, mely megosztást és ellentéteket okoz.

Az utolsó egység (8-10. versek) szintén kilenc elemből áll. Ennek a résznek az az érdekessége, hogy kilenc ellentétes értelmű párt találunk itt: ⁸dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, ⁹mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, ¹⁰mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.

Az ellentétpárok egy része tartalmazza mindazt a jót és mindazt a rosszat, amit az apostolról és szolgálatáról különböző személyek állítottak. A korinthusi tévtanítók szerint szolgálata “gyalázat”, míg ő maga “ámító”, “ismeretlen senki”, “halálra ítélt”, mások pedig az ellenkezőjét állítják. Pál ezt is bátran a gyülekezet elé tárja. Vajon miért? Mert tudja, hogy az igazi keresztyén szolgálat, amely Jézus Krisztus igazságát szólaltatja meg, megosztja a hallgatóságot. Éppen ezért, ha az ő szolgálata mindenkinek tetszik, mindenki által elfogadott, akkor kérdéses, hogy tényleg az evangélium szolgálata-e. Sokkal valószínűbb, hogy ez esetben vagy kompromisszumokkal él, és akkor már nem az igazságot hirdeti (vö. 4,2: “nem hamisítjuk meg az Isten Igéjét”), vagy pedig kétszínű, és más és más emberekhez más és más módon szól (vö. 1.18, 4.2: “nem járunk ravaszságban”).

Jézus szolgálata nyomán is megosztottság alakult ki. (Jn.7,43: “Ellentét támadt miatta a sokaságban.”) Egyesek hittek, mások elutasították. Az igazság természete, hogy elválasztja a sötétséget a világosságtól, leleplezi, mi a hamis és mi az igaz, és így választás elé állít. Pál azzal kezdte, hogy “senkinek semmiféle megütközést nem okozunk”, és ez igaz olyan értelemben, hogy valóban nincs az életében és szolgálatában megbotránkoztató. Ennek ellenére mégis megütköztet némelyeket az evangélium, amit hirdet.  Igaz, hogy a halál világában élünk, s ezzel számolniuk kell isten szolgáinak éppúgy, mint általában a hívőknek, de mégis az a valóság, hogy Isten kezében vagyunk, s épp ezért nem a halál dönti el az élet végét, mintha ki lennénk szolgáltatva neki. Nem véletlenül és sorsszerűén következik be a halát, hanem csak akkor, amikor az élet Ura megengedi.

Amikor a világnak ajánljuk a hitünket, mi sem lehetünk mindenkinek kedvesek. A hiteles keresztyén élet és szolgálat negyedik jellemvonása: ellentétet szít, megoszlást kelt.

Pál apostol életére és szolgálatára tekintve könnyen elbizonytalanodunk. Egyrészt látjuk bűneinket, másrészt erőtlenségünket a hiteles keresztyén élet terén. Isten mégis bennünket, a Szolnoki Református Gyülekezetet, valamint téged és engem akar abban használni, hogy mások megismerjék szeretetét. Gondoskodott arról, hogy gyengeségeink és vétkeink ne győzzenek le minket. Jézus Krisztus az Ő bocsánatát és az Ő erejét kínálja nekünk. Az a közösség, amelyet Jézus Krisztus táplál az örök életre, képes lesz kegyelméből hiteles életet élni. ÁMEN!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen küzdelmeid vannak a szenvedés, a nyomorúság elhordozása terén?
2. Mi okozza a legnagyobb nehézséget neked a bizonyságtétel során?
3. Milyen kisértéseid vannak keresztyénséged megvallásában?
4. Megtapasztaltad-e szolgálatod során Urunk hitelesítő pecsétjét az életedre?

Bárány György