Túlvilági reménység és evilági felelősség
Olvasandó: Róma 8, 18-30.
„Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket – így szól az Úr. Ezt mondja az Úr: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak – így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket. ” Jeremiás 29, 4-14.
A reformáció ünnepére mentem virágot venni a templomba, miközben a virágra vártam, a virágboltban temetői virágcsokrok is készültek, s beszélgettünk a virágkötővel életről, halálról, szeretteink iránti felelősségről, mindenszentekről és reformációról. A beszélgetés közben valaki megkérdezte: ugye a református egyházban is ilyenkor emlékeznek meg az elhunytakról. Elmondtam, hogy nem, mi örök élet vasárnapján emlékezünk meg azokról, akik előre mentek, de a magyar kultúrában annyira elterjedt a halottak napi megemlékezés, hogy ez a reformátusok nagytöbbségének a szokásait is befolyásolja. Mi ilyenkor a reformációra emlékezünk, ami úgy kötődik a mindenszentekhez, hogy a hagyomány szerint Luther Márton mindenszentek előestéjén szegezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, mert Bölcs Frigyes szász választófejedelem tekintélyes erekje gyűjteményére kíváncsi, nagy zarándok nép érkezésére számítottak mindenszentekre Wittenbergben.
Református gyökereink szerint a reformáció, magyar kultúránk szokása szerint az elhunyt szeretteinkre való emlékezés határozza meg ezt a hétvégét. A reformáció határozottan beszélt felelősségünkről és reménységünkről. Isten igéje, amelyet ma a Bibliaolvasó Kalauz ünnepi igeszakaszként ajánl nekünk, szintén egyszerre beszél túlvilági reménységünkről és evilági felelősségünkről.
A felolvasott ige egy prófétai levélüzenet Isten babiloni fogságban élő népének. Az első fogságba vitelkor Kre. 597-ben Nebukadneccar király a nép egy részét deportálta. Ezt követte kicsit több, mint 10 év múlva a deportálás második hulláma. Az első fogságba vitel után, a fogságban a hamis próféták irreális üzeneteket fogalmaznak meg, olyan próféciát, amit szívesen hall ilyenkor az ember: rövid idő, és hazatértek… Ebben a helyzetben küld Jeremiás, az Úr igaz prófétája levelet a fogságban levőknek, amelyben az Úr valódi üzenetét adja át nekik: Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják, amit hallani szeretnétek, és így áltatnak benneteket! De ne is csüggedjetek! Figyeljetek Isten igéjére, Isten igéje alapján értékeljétek a helyzetet! Lesz hazatérés, lesz fogság vége, de nem most azonnal, hanem majd, ha letelik az ítélet 70 éve. Isten kegyelme reményteljes jövőt készített nektek, ennek a jövőnek a reménységében éljetek most ott, ahová az Úr helyezett benneteket: éljetek úgy, hogy hozzá tértek, az ő gyermekeiként éltek, őt és a tőle kapott reménységet képviselitek Babilonban is.
Milyen párhuzamokat hoz elő Isten igéje a 2600 évvel ezelőtti ószövetségi nép élete és a mi helyzetünk között? Mi is várakozásban élő nép vagyunk, akik úgy tekintünk erre a világra, hogy ez nem a végleges otthonunk. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsidók 13, 14. Nekünk is tisztánlátásra van azonban szükségünk a hazatérésünkkel, és evilági teendőinkkel kapcsolatban, mert ahogy akkoriban a hamis próféták félrevezető üzenete zavarta a nép reális látását, úgy ma is sok a zavaró adás ebben a világban, és figyeljünk jól, mert sok „prófétai jellegű”, vallásos zavaró adással is találkozhatunk.
Amint korábban mondtam az az ige, ami az Ószövetség népének a fogságból való hazatérés reményéről és a Babilonban való felelős életről szólt, minket a túlvilági reménységről és evilági felelősségről tanít. A kettő összefügg, és nem szabad összekevernünk. Tisztán és világosan kell látnunk, mert még a keresztyén kultúrában is sokan tévedésben élnek, és evilági reménységbe kapaszkodnak, nem számolnak a túlvilági élettel, vagy nem érzik annak súlyát, hogy örök sorsunk itt dől el a földön, esetleg azt gondolják, hogy az evilági élet lezárulta után tehetünk még valamit felelősséggel az ember túlvilági sorsának megváltoztatásáért. Isten igéje alapján tisztán és világosan kell látnunk, hogy biztos reménységünk legyen a túlvilágra nézve, és ez a biztos reménység megóvjon bennünket a könnyelműségtől, a nemtörődömségtő és felelős életre indítson bennünket ebben a világban.
Az első fontos üzenet éppen az, hogy Isten népe Isten útmutatásán tájékozódhat, és azon kell tájékozódnia, nem egyében. A reformáció egyik legfontosabb újra felfedezett igazsága így hangzik: sola Scriptura – hitünk és életünk egyetlen igaz iránymutatója, igazodási pontja Isten Igéje, a Biblia. Ahogy tegnap a reformáció ünnepi istentiszteleten is hallhattuk mindig nagy kísértést jelentett az egyház, és személyesen a hívő ember számára is, hogy a korszellem, a közvélemény befolyásolja látását, vagy a saját vágyait vetítve az égbe azt higgye, amit ő maga szeretne hinni. Ez ma, amikor társadalmunk zöme hívőnek vallja magát azzal a kiegészítéssel, hogy természetesen a „maga módján hisz”, különösen is erős hatás. Nem a körülöttünk lévő világról szól azonban ez az ige, hanem rólunk! Vizsgáljuk meg magunkat reformációt ünnepelve, hogy mit hiszünk, hogyan gondolkodunk, és hogyan élünk? Mihez szabjuk hitünket, gondolatainkat és életünket? Valóban a Szentírás határozza meg ezeket? Vagy valami más?
A korszellem befolyásolja, sőt nyomás alá helyezi az egyházat, hogy a tolerancia, az úgynevezett szeretet nevében fogadjon el más értékrendet is, mint a bibliai értékrend. A nyomás egyre erősebb. A türelem ma sokszor azt jelenti, hogy csak a keresztyén értékrenddel kapcsolatban nem türelmes a társadalom. Ha valaki felemeli a szavát például az ellen, hogy óvodás gyerekeknek a férfi-nő kapcsolathoz képest más nemi irányultságot propagáló mesekönyvet adnak a kezébe, azt azonnal megtámadják, szakmai kompetenciáját kétségbe vonják… Sajnos azonban nagy nyomás alá helyez bennünket a saját lelki kényelmünk is: nehezen változtatunk a gondolkodásunkon, szelektív a hallásunk az ige üzenetével kapcsolatban, és ragaszkodunk olyan gondolatokhoz vagy cselekedetekhez, amelyek igeellenesek… Ez a világ olyan, amilyen, de mi komolyan tudjuk-e venni reformációt ünnepelve újra az Isten igéjét, hogy alázattal, engedelmesen igazat adjunk Isten igéjének, ahhoz igazítsuk hitünket, gondolkodásunkat és életünket?
Isten ajándéka, hogy szól az ige közöttünk, hogy kezünkben van a Biblia a saját nyelvünkön – nem csak azért, mert a reformáció a bibliafordítással segített megőrizni nyelvünket és nemzeti identitásunkat, hanem elsősorban azért, mert az élő Isten ma is szól hozzád, azon a nyelven, amelyen értesz, amelyen gondolkozol, és álmodsz. Nem mondhatod, hogy nem érted, mert magyarul szól hozzád!
Isten ajándéka, hogy ma is megtapasztalhatod, hogy igaz az ígéret: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Megtaláltok, mert az Ige és Szentlélek által ő valósággal itt van, és utat mutat, szabadít, formál, tisztít, bátorít, erőt ad. Vegyük komolyan az Igét és teljes szívvel keressük őt: osztatlan szívvel, egyértelműen, hamis hangok nélkül az ő tiszta szavát! És megtapasztaljuk az ő valóságos jelenlétét életünkben.
A hamis próféták a reménység és felelősség kérdésében vezették félre Isten népét, ezekben a kérdésekben kellett az Ige világosságának megszólalnia közöttük. A hamis próféták üzenetét kényelmes és kellemes volt hallani. Az Ige üzenete nem kellemes és kényelmes, de igaz, valóságos, és az életünket menti. A fogság csak rövid, átmeneti anomália, mindjárt vége, és jön a jó, magától értetődően jön a jó mindenki számára – így szól a hamis üzenet, amit Jeremiás helyre tesz.
Először is az üdvösséget megelőzi Isten bűn miatti ítélete. A reményteljes jövő előtt a 70 évnek le kell telnie. Mi ez a 70 év? Isten üzenete szerint a babiloni fogság nem véletlen baleset, nem szerencsétlen sors, hanem ítélet, ami megrögzött bűnei miatt érte Isten népét. Az ítéleten keresztül van bocsánat, reménység és boldog jövő.
A hamis üzenet ma is azt hirdeti, azt sugallja, hogy ítélet nélkül is van remény és üdvösség, kereszt nélkül is van feltámadás. A Biblia világos üzenete – ami nem kellemes, sőt a mai közgondolkodás számára egyenesen botrányos -, hogy az Istentől elszakadt, magunk módján való gondolkodás és élet miatt Isten ítélete van rajtunk. Ahhoz, hogy üdvösségről, reményteljes jövőről beszélhessünk valakinek el kell hordoznia annak az ítéletnek a súlyát, ami a mi bűneink következménye. Ez pedig nem 70 év fogság, még csak nem is néhány 1000 év a tisztítótűzben, hanem az örök kárhozat reménytelensége, örök elvettetés Isten áldásától. Jézus Krisztus ezt hordozta el a kereszten értünk. Sola Gratia! Egyedül Isten kegyelme segíthet rajtad. Solus Christus! Egyedül Krisztusért, aki elhordozta helyetted az ítéletet. Vagy felismered és megvallod Isten előtt elveszett voltodat, és Jézus megváltó védelme alá helyezed magad, vagy magad fogod elhordozni ezt az ítéletet. Vagy Jézus Krisztus keresztje alá állsz, és engeded, hogy ott végbe menjen fölötted is az ítélet, vagy örökre hordozod ezt az ítéletet. Nincs könnyebb és kellemesebb megoldás.
A hamis üzenet azt sugallja, hogy magától értetődően jön a boldog jövő mindenki számára, mert általános a szabadítás. Jeremiás felhívja a figyelmet arra, hogy személyesen kell rendeznie az embernek a kapcsolatát Istennel. „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat…” Sola fide! Egyedül hit által. Ez a te felelősséged, hogy hittel rábízd magad arra az egyetlen megoldásra, amit Isten készített! Ezt nem intézheti helyetted senki – még az egyház, még a lelkipásztor sem – , és te sem intézheted senki helyett. Nem lehet senki helyett hinni, és senki helyett imádkozni (legfeljebb valakiért imádkozhatunk, helyette nem.)
A megtérés, az Istenhez fordulás tesz részesévé a megváltásnak. Neked kell segítségül hívni az ÚR nevét, neked kell megvallani előtte bűneidet, neked kell rábíznod magad arra, amit Jézus tett érted a kereszten, neked kell elfogadnod az ő uralmát életed felett! Neked kell rendezned a kapcsolatodat Istennel, és meneküldöd az ítélet alól, mégpedig itt a földöm, amíg tart a földi életed. Ez evilági felelősségünk, a földi életünk egyszeri és megismételhetetlen lehetőség arra, hogy megtérjünk, Isten kegyelmét elfogadjuk, és aszerint éljünk. Nincs második próbálkozásunk, és nincs alternatív megoldás.
Éppen ezért minden olyan tanítás, ami ennek a felelősségnek a súlyát csökkenti életveszélyes! Ha csak egy hatékony gyógyszer van, és én másikban kezdek bízni, akkor nem gyógyulok meg. Ha csak egy stabil híd van, és én másikon próbálok átmenni, akkor leszakadok, és a szakadékban lelem halálomat. Ezért volt fontos a reformáció idején világosan kimondani: nincsenek a szenteknek fölösleges jócselekedetei, amelyek segítenének rajtunk. Pénzért, imádságért, vallásos gyakorlatokért, vezeklésért nem kapunk teljes búcsút, vagyis bűnbocsánatot, pláne nem az egyház osztja azt jótetszése szerint. Sola Gratia! Solus Christus! Sola Fide! Ha másban bízol, és nem ragadod meg teljes szívvel Krisztust elpusztulsz örökre!
Ezért olyan fontos ma is, hogy mit hiszünk a halál utáni élettel kapcsolatban. Nem semleges terület ez, hogy hadd higgyen mindenki nyugodtan, amit akar… Tiszta bibliai tanításra van szükségünk, az az életmentő egyedül.
A reinkarnáció ma népszerű tanításával szemben, a Biblia arról beszél, hogy csak egy dobásod van, egy lehetőséged: ez a földi élet. Felelősen és józanul lásd, most kell megragadnod a kegyelmet, és élned vele, nem kísérletezhetsz végtelenül…
Ezért vesszük nagyon komolyan mi reformátusok azt is, hogy nem imádkozunk az elhunytak lelki üdvéért. Az ember örök sorsa itt dől el a földön, az elhunytak sorsába nem szólhatunk már bele, így ne is tegyük! Illetéktelenek vagyunk. El kell engednünk, és Isten kegyelmére és döntésére kell bíznunk őket. Miért fontos ezt hangsúlyozni? Azért, hogy vedd nagyon komolyan: itt és most dönts Jézus mellett, itt ragadd meg a kegyelmet, mielőtt lejár az idő. Mielőtt késő nem lesz!
És vedd komolyan: szeretteidért addig tehetsz, amíg élnek! Addig imádkozhatsz értük, a megtérésükért, addig tehetsz nekik bizonyságot, figyelmeztetheted őket, hívhatod őket Jézushoz. És addig fejezheted ki feléjük a szeretetedet, mert addig tudják azt elfogadni.
Testvérek, fontos, hogy tisztességgel és szeretettel emlékezzünk azokra, akik előttünk jártak, szeretteinkre, akik elhunytak, és adjunk hálát értük Istennek. Az a kultusz azonban, ami ilyenkor november 1-én folyik a temetőinkben túlmegy ezen. Fejezzük ki valóban áldozatosan szeretetünket addig, amíg szeretteink élnek, azok felé, akik még élnek, az elhunytakra pedig emlékezzünk tisztelettel és szeretettel, és józan mértéktartással.
És fontos tudnunk, hogy Jézus Krisztusban – egyedül őbenne, de őbenne bizonyosan! – reménységgel tekinthetünk a halál utáni életre. Őbenne van biztos túlvilági reménységünk! Erről is világosan beszél a Biblia. Jézus Krisztusban testünk teljes megváltására várunk reménységgel. (Róma 8.) Ebben a világban sóhajtozunk a szenvedések, a veszteségek, a gyász, a betegség miatt, de Krisztusban elrejtett élettel tudhatjuk: nem ez a végső otthonunk, eljön majd az idő, hogy hazatérünk az új Jeruzsálembe, az Isten újjáteremtett világába, ahol megdicsőült testben találkozunk Urunkkal, és hitben előre ment testvéreinkkel. Ragadd meg a kegyelmet itt és most és annak reménységével tekints az életre! Ne csüggedj, élj reménységgel! „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” 1Thesszalonika 4, 13-14. Jézus Krisztusban elrejtett élettel református őseink sírkőre vésett hitvallásával élhetünk, gyászolhatunk, és tekinthetünk halálunkra is: A.B.F.R.A. A Boldog Feltámadás Reménye Alatt.
Ezzel a reménységgel élve ismerhetjük fel evilági felelősségünket: azt, hogy mit tegyünk, hogyan éljünk itt és most. Ez a világ nem a végső otthonunk, Isten mégis felhívja a figyelmünket arra, hogy felelősek vagyunk érte. Ahogy a fogságban levő júdaiaknak, úgy nekünk is azt mondja: „Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” Ha Krisztusban biztos hited van, reménységgel élsz a világban, ne félelemmel tekints a jövőbe, hanem bizalommal, és munkálkodj a „város” jólétén, amíg időt ad erre neked a te Urad! Ha neked már békességed van Istennel Krisztus által, akkor ezt a békességet vidd a körülötted élők közé, azok közé, akik még távol vannak az Isten békességétől ! Képviseld a „Szentföldet”, Isten eljövendő országát, újjáteremtett világát – vagyis az életet és a szeretetet – ott ahol élsz, és reménységgel várd a szabadítást.
A keresztyén ember nem azzal a hozzáállással él, hogy pusztuljon ez a világ, kit érdekel, úgyis nemsokára megyünk innen, hanem azzal a szemlélettel, amiről Luther Márton tett bizonyságot, amikor megkérdezték tőle, hogy mit tenne, ha tudná, hogy holnap vége lesz a világnak. Azt mondta: „Ültetnék egy almafát.” Mit mond Isten igéje? „Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét!” Képviseljétek, szolgáljátok az életet, áldozatot is hozva érte! Felelősek vagyunk ezért a világért. Nem csak azért, hogy unokáink is tudjanak még levegőt venni ezen a most is szennyezett levegőjű Földön, hanem még inkább azért, mert mi ennek a világnak az újjáteremtését várjuk, azt a világot, ahol újra kristálytiszta lesz a levegő. Olyan tiszta, amilyen tisztának mi soha nem érezhettük itt a Földön. És nem csak a fizikai levegő, hanem a „lelki levegő” is teljesen kristálytiszta lesz, mert Isten ezt ígérte meg. Mi már itt is és most ezt a világot képviseljük! És törekedjünk arra, hogy minél többen jöjjenek oda velünk abba az új világba, amit Isten megígért! Ez a mi küldetésünk, hogy úgy éljünk, és úgy tegyünk bizonyságot a mi Urunkról, hogy a m bizonyságtételünkön keresztül is megtalálhassák benne az egyetlen Szabadítót és menedéket a kölülöttünk élők, hogy majd együtt ünnepelhessünk velük is az Isten által elhozott új világban.
Kérdések sz igehirdetéshez
- Mi az, amit személyes üzenetként megértettél ebből az igehirdetésből?
- Hogyan tudnád megfogalmazni a fenti igehirdetés alapján a reformáció üzenetét?