Ébresztő
Olvasandó: Máté 24, 35-51.
„Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen (észrevétlen) a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” 1Thesszalonika 5, 1-11.
Ökumenikus lelkészkörön beszélgettünk a héten. Természetesen ott volt az igéről való beszélgetésünk közben is ez a jelenlegi helyzet, a járvány, és a kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk hozzá. Valaki azt mondta: „Testvéreim, azt tudjátok, ugye, hogy COVID vírusban nem fog meghalni senki?” Egy pillanatra megállt a levegő, és kérdőn néztünk rá, hogy hogyan érti ezt, ő pedig folytatta: „A legkedvesebb zsoltárom a 139, amelyik ezt mondja: „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139, 15-16. Mi most is Urunk kezében vagyunk, és nem a koronavírus kezében. A mi életidőnket a mindenható Isten tartja a kezében, ő szabta ki, és nem fogunk egy perccel sem többet vagy kevesebbet élni, mint amennyit ő szabott ki. Akármilyen eszközön keresztül is távozunk majd egyszer a földi életből, azt az ő biztos keze rendeli, mert a kiszabott időnk lejárt.”
Ez a bibliai gondolat nem rettegésre, de nem is felelőtlen fatalizmusra indít bennünket (fatalizmus: „úgyis mindegy mit teszünk a sorsunkat úgysem kerülhetjük el, tehát ne is tegyünk semmit…”), hanem felébreszt a hamis biztonságunkból, és az élő Istenbe vetett valódi bizalomra, józan látásra és felelős életre indít. Pál apostol erről beszél a thesszalonikaiaknak, amikor az Úr Jézus visszajöveteléről tanítja őket. „Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.”
Két fogalmat használ itt az ige az idővel kapcsolatban. Az egyik a kronosz: a percek, órák, napok, évek folyama. Ezzel kapcsolatban tanít bennünket az ige: ez az időnk Isten kezében van, általa kiszabott idő, s akármennyi idő is adatott nekünk itt a földön, Isten előtt kell majd elszámolnunk azzal, hogy mit kezdtünk vele. Azzal, amit kaptunk, nem azzal, amit kaphattunk volna… A másik fogalom a kairosz: a minősített idő, vagy alkalom. A múló időben Isten készít számunkra alkalmakat, időpontokat, amelyekben lehetőségeket nyújt felénk a vele való találkozásra, a vele való megbékélésre, ajándékainak átvételére, a szolgálatra. Ezek az alkalmak, amelyeket ott és akkor ragadhatunk meg, nem térnek vissza, fel kell őket ismernünk, és meg kell ragadnunk!
Az idő folyama nem csak úgy céltalanul hömpölyög, hanem egy nagy minősített pillanat felé tart: Jézus visszajövetele és az utolsó ítélet, vagy ahogyan itt olvastuk, az Úr napja felé. Ez véget vet majd az időnek, amit mi ismertünk, és minden evilági alkalomnak, s elhozza a megméretés alkalmát. Biztosan eljön, mert az ÚR megígérte. Nem tudjuk, hogy mikor lesz ez, hiába is próbálnánk számolgatni, vagy jósolgatni, hiszen azt is megmondta az Úr, hogy sem a napot, sem az órát nem tudjuk… Évezredek teltek elé azóta, hogy Jézus megígérte visszajövetelét, csak Isten tudja, hogy mikor jön el az idő. Bármelyik pillanatban itt lehet a nagy, egyetemes úrnapja. Ezt még nem tapasztalta meg senki. Ezt még várjuk. Van azonban egy személyes Úr napja is mindannyiunk életében: a földi halálunk napja, amikor a világ ideje megy tovább, de számunkra lezárul az idő és az alkalmak sora. A következő pillanat, amelynek jelentősége van a halálunk után számunkra Jézus visszajövetele lesz. Ez az időpont is az Isten kezében van, nem tudjuk mikor, bármikor eljöhet.
Az ember hajlamos úgy élni, hogy nem veszi komolyan mindezeket. Hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy éljünk, mintha a napjaink sorának soha nem lenne vége, vagy majd csak nagyon sokára. Az eszünkkel tudjuk, hogy vége lesz, és ha belegondolunk azt is tudjuk, hogy bármelyik percben vége lehet, mégis úgy élünk mintha a holnap olyan természetesen eljönne, mint a ma is eljött… És hajlamosak vagyunk arra, hogy azt gondoljuk, hogy az alkalmak visszatérnek, és bármikor élhetünk velük, vagy nyugodtan elszalaszthatjuk őket, úgy osztjuk be az időnket, ahogy nekünk tetszik. Az ige szerint ez veszélyes álom, amiből fel kell ébrednünk; részegség, amiből ki kell józanodnunk! Ébernek kell lennünk, és józanul látnunk az életünket. Aki Jézus visszajövetelét, a földi élet végét nem veszi komolyan az úgy éli majd meg, hogy váratlanul jön el, mint a tolvaj: amikor biztonságban érzi magát, akkor tör rá a végső romlás, és nem fog megmenekülni. Ijesztő mondat, de ez az igazság, és Isten Igéje nem finomkodik, hanem az életünket menti. Amikor földi időnk lejár, akkor már nem lehet változtatni semmin, akkor már nem lehet megmenekülni. Az ember hajlamos hamis biztonságban érezni magát, vagyis úgy élni, mintha örökké tartana a földi élet. Egyszer csak hirtelen és váratlanul el kell válni mindentől, ami itt a mienk volt, és Isten elé állni.
Isten az életünket menti, amikor ébresztőt fúj, amikor kijózanodásra hív. Ezért szól az ige újra és újra. És ébresztőt fúj Isten számunkra élethelyzeteinken keresztül is. Gyökössy Endre Isten vészcsengői címú elmélkedésében ír arról, hogy az óra ketyegése, évfordulóink, betegségeink, szeretteink halála, életünket fenyegető krízishelyzeteink, mint vészcsengő figyelmeztetnek életünk végére, alkalmaink végére, testünk halálára. A koronavírus járvány terjedése, ijesztő hírei, a szorongás, ami közel jön a szívünkhöz szintén ébresztő! A veszély reális. A veszély azonban minden nap reális, akkor is, amikor nincs járvány. Most azonban jobban számolunk vele. Ez lehetőség arra, hogy ébredjünk fel egy hamis álomból, józanodjunk ki annak mámorából, hogy mi irányítjuk az életünket, és keressünk magunknak biztos menedéket, és éberen és józanul éljük életünket, hogy akármikor is jön vissza Jézus, akármikor is érnek véget napjaink a földön, az ne érjen bennünket készületlenül!
Mindig is lesznek olyanok, akik nem figyelnek az ébresztőkre. Az ige figyelmeztetése azonban nekünk szól, akik halljuk. Nagyon fontos, hogy mi ne a világ állapotán botránkozzunk, hanem a nekünk szóló figyelmeztetést halljuk meg az igéből. „Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap hirtelen lepjen meg benneteket.” A világ olyan, amilyen. Így volt ez Pál apostol idejében is, így van ez ma is. A hívő embert azonban arra hívta el az Úr Jézus, hogy alapvetően másként lássa az életet, másként gondolkozzon, és másként éljen, mint a nem hívő. Arra hívott el bennünket Isten, hogy legyünk ilyen „azonban” közösség. Lehetünk ilyenek? Ha az úgynevezett hívő alapvetően nem különbözik a nem hívőtől, akkor ott baj van! Nem egy kicsit jobban, egy kicsit tisztességesebben viselkedve, vagy kevésbé mámorosan, hanem az élet alapjait egészen máshogyan látva, és ebből kifolyólag egészen más döntéseket hozva, más értékrendet képviselve, más életmódot folytatva kell élnünk, mint a világ. Értjük? Az ige mindig erre a más látásra tanít, ami mindent érint és befolyásol az életünkben, és végülis egészen gyakorlati módon más életmódra vezet. A más gyökérnek más lesz a gyümölcse is!
Mi az a más alap, ami az egész életünket meghatározhatja járvány idején is? Az élő Istennel való rendezett kapcsolat Jézus Krisztus által! „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” Bűneink miatt Isten haragja van rajtunk. Ezért mi magunk nem tudunk elszámolni, ha eljön az Úr napja, a nagy megméretés. Jézus Krisztus meghalt értünk, hogy vele együtt éljünk. Ő magára vette a mi bűneink terhét és következményét – az Isten bűn miatti haragját a kereszten. Ahogy a múlt héten a Kereszt-kérdések sorozatban beszéltünk róla: átvette azt az „aktát”, ami elválaszt bennünket Istentől, ő hordozta el a kereszten a haragot. A templom kárpitja kettéhasadt: szabad az út a mennybe, kinyílt a menny kapuja. Ő átvette a mienket: a bűnt; és nekünk ajándékozta az övét: a tiszta igazságot. Az üdvösséget Jézus Krisztus által nyerjük el. Őrá bízhatjuk az életünket. Ha ővele élünk, akkor mindaz a mienk, ami az övé, amit ő megszerzett: a bűnbocsánat, az Isten gyermekeinek élete, az örök élet. Ő a mi menedékünk. Rajta kívül örök veszélyben van az életed, vele azonban örökké jó kezekben vagy. Rá bíztad már magad, vele élsz?
Micsoda bátorítás, biztos szikla a koronavírusjárvány idején is, amikor inog körülöttünk minden: Ha Jézusra bíztuk életünket, akkor „akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt élünk.” Itt Pál apostol más értelemben használja már az ébrenlét és az alvás képét. Akát élünk, akár meghalunk… Hogyan is mondja a Heidelbergi Káté? „Életemben és halálomban egyetlenegy vigasztalásom, hogy nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok…” Ez a te vigasztalásod? Mert ez nem álom, nem hamis reménység, hanem biztos kapaszkodó!
Őbenne, ővele élhetsz bátorsággal és józan felelősséggel a koronavírusjárvány idején is. Mit mond az ige arról, hogy milyen következményei vannak annak, ha életünket alapvetően az határozza meg, hogy Krisztussal élünk és halunk meg?
A nappal, a világosság gyermekei vagyunk, éberen és józanul élünk, magunkra vesszük a hit, a szeretet és a reménység fegyvereit.
A hit hűséges ragaszkodás Jézus Krisztushoz. A hit jelenti azt, hogy mi Jézusra nézünk, s abban bízunk, amit ő tett értünk, nem másban. A hit azt jelenti, hogy ha az ő megváltottaiként élünk, akkor a világosság gyermekei vagyunk. Jézus Krisztus által szabadultunk meg a sötétségtől, a bűntől és az Isten bűn miatti örök haragjától. Ha ez így van, akkor nem akarunk többet sötétségben járni, és nem akarjuk, hogy az életünk bármelyik területe sötétben maradjon. Engedjük, hogy Isten Lelke napvilágra hozza a bűnt az életükben, és valljuk meg és törekedjünk arra, hogy elhagyjuk a sötétséget. Isten gyermekei nem akarnak leplezni semmit, ha Isten Lelke leleplezi (akár egy hívő testvéren keresztül is) életükben a bűnt, akkor nem bújnak, hanem megvallják és igyekeznek elhagyni a bűnt.
A hit azt jelenti, hogy nem alszunk, hanem éberek vagyunk. Nem eresztjük el magunkat, nem engedjük át magunkat minden hatásnak, sugallatnak ebben a világban, hanem résen vagyunk. Hit, mint éberség azt jelenti, hogy Jézus szavára, Isten igéjére figyelek, és ahhoz mérek mindent. Így tudok egyre érzékenyebben különbséget tenni a jó és a rossz között. És ahhoz igazítom az életemet, amit Uram szava mond nekem. Vagyis engedelmesen követem őt.
A szeretet – felelősség az embertárs iránt. Mi az, amit tegyünk, amivel foglalkozzunk hitben élve itt a földön? Azzal, amit Isten ránk bízott, feladatként adott nekünk. Az éberség azt is jelenti, hogy a hívő ember nem alszik, vagyis teszi a dolgát. Máté 24, 45-51. Hű és okos sáfár, aki azt teszi, amit Ura rábízott és nem mást. A gonosz igyekszik elterelni a hívők figyelmét is a lényeges dolgokról az Istentől kapott feladatuktól. Jézus azt a feladatot adta nekünk, hogy a ránk bízottakat szeressük. Védjük óvjuk, mentsük az életüket, adjuk azt, amire szükségük van. A szeretet azt jelenti, hogy kész vagyok lemondani arról, ami jár nekem, hogy valaki másnak jó legyen a sorsa.
Luther Márton írta ezt a reformáció korabeli pestisjárvánnyal kapcsolatban: „Imádkozni fogok Istenhez, hogy kegyesen őrizzen meg és védjen meg minket. Magam pedig fertőtlenítek, segítek frissen tartani a levegőt, gyógyszert beadni és azt magam is beszedem. Elkerülöm a helyeket és az embereket, amikor nem szükséges a jelenlétem, nehogy engem megfertőzzön, majd másokat is megfertőzzön a hanyagságom, ami esetleg halálukhoz vezet. Ha Isten el akar vinni, tudja, hol talál meg. Addig is azt teszem, amit elvár tőlem, és nem leszek felelős a saját halálomért vagy mások haláláért. De ha a szomszédomnak szüksége van rám, nem kerülöm, hanem bátran megyek hozzá.” Az istenfélő hit tehát nem tapintatlan, nem vakmerő, és nem is teszi próbára Istent, de kész segíteni ott, ahol szükség van a segítségre.
Éppen ezért fontos, hogy betartsuk a jelenleg érvényes szabályokat és ne veszélyeztessünk másokat felelőtlenül, és ugyanennyire fontos, hogy készek legyünk segíteni annak, aki bajban van.
Mi, akik szeretetből élünk nem lehetünk szeretetlenek. Reménységünk nem tehet felelőtlenné bennünket. Vigyáznunk kell az embertásainkra. Mentenünk kell az elveszetteket. Milyen gyermekei vagyunk Urunknak, aki otthagyta a mennyei dicsőséget csak azért, hogy kimentsen bennünket a kárhozatból, ha kimenekedvén a kárhozatból érzéketlenek vagyunk a többiek sorsa iránt?! Bizonyságot kell tennünk Urunkról, hogy mások is menedéket találjanak nála!
Éberségünk azt is jelenti, hogy másokat is figyelmeztetnünk kell. Az őrszem nem engedheti el magát, mert amiatt nem lesz éber! Neki kell figyelmeztetni a többieket is.
Reménység. Békesség Krisztusban. Ha vele élünk ébren, akkor vele élünk akkor is, ha elalszunk – vagyis meghalunk. Az üdvösség itt kezdődik el. Az üdvösség számunkra Krisztus. Ha hozzá ragaszkodunk hittel, akkor jó kezekben van az életünk. Az élet, amit Jézussal már itt megtapasztalunk, ha hittel hallgatunk rá, kiteljesedik majd az örökkévalóságban. Az Úr Jézus azért halt meg és támadt fel, hogy mi abban az életben részesüljünk, amelyikben nem lesz ellenség, halál bűn és kísértés. Már itt ebből kapunk ízelítőt, és ez fog kiteljesedni akkor, amikor ő visszajön. „Az Úr Jézus felajánlotta az életét a halálnak, de a halál nem tudta lenyelni, mert a torkán akadt, és ebbe a halál belepusztult” A józan éberség azt jelenti, hogy Jézus Krisztusért nem félelemmel, hanem reménységgel és örömmel várhatjuk az Úr napját!
A józansághoz hozzá tartozik, hogy ezt a három dolgot tudatosan kell magunkra ölteni, mint a fegyvereket mert magunktól nem így gondolkoznánk és élnénk, és az általános közgondolkozás sem erre visz. Nekünk állandóan Jézusra kell néznünk, és abba öltözködnünk, amit ő ad. Nem arra kell nézi, hogy mit tettem a múltban, vagy a többiek mit tesznek körülöttem, hanem arra, hogy mit mond Jézus. Minden nap Jézussal együtt töltött csendben, igében, imádságban vértezem fel magam a küzdelemre, hogy el ne sodorjon a világ, hogy el ne aludjak, meg ne mámorosodjak. Mert kísértés alatt van az életünk.
Éppen ezért olyan fontos az utolsó felszólítás is: Egymás bátorítása. Szükségünk van ezen az úton arra, hogy egymást vigasztaljuk. Erre adta Isten a testvéri kapcsolatokat. Ahogyan Dávidot vigasztalta Jonatán, amikor az elcsüggedt Saul üldözése miatt (1Sámuel 23, 16-18.) Nem abban segíti, hogy gyűlölje Sault, vagy sajnálja magát, hanem Isten ígéretére emlékezteti, hogy nem a körülményekre, fáradtságára, félelmeire, csüggedésére nézzen, ne az esélyeket latolgassa, hanem Isten igéjére nézzen, és azt vegye komolyan. Ha Isten azt mondta, hogy te leszel a király, akkor az úgy lesz, akkor is, ha az emberi számítás mást mond! Isten igéje ezt parancsolja nekünk: vigasztaljátok egymást és építse egyik a másikat! Rengeteg felesleges beszéd közöttünk, tesszük -e ezt, amit itt az ige mond? Nem könnyű kitartóan várni, hűséggel megállni, úgyhogy szükségünk van arra, hogy bátorítsuk, erősítsük, építsük egymást! És engedjük, hogy mások vigasztaljanak minket. Ezért vagyunk ma együtt, ezért teszünk erőfeszítéseket arra, hogy online istentisztelet legyen, hogy online is tartsuk a kapcsolatot. Élj ezzel a lehetőséggel.
A legfontosabb: bízd magad az Úr Jézusra ebben a helyzetben is, hogy vele élj földi napjaidban és azok után is!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Mi az, amiben most leginkább megszólított Isten téged ezen az igén keresztül?
- Mi az, amin változtatni fogsz ennek alapján?