Oldal kiválasztása

A Bárány vérének oltalma alatt

(Nagypéntek)

Olvasandó: Lukács 23, 20-46.

„Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik… Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre.” 2Mózes 12, 1-7. 12-14.

 

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk. Jelentős esemény, mi azt mondjuk, hogy a világtörténelem legjelentősebb eseménye, fordulópontja. Többféleképpen láthatjuk Jézus szenvedését és halálát ezen a napon emlékezve. A felszín egy fájdalmas tragédiát mutat. Az Isten küldötte, aki Istenhez hívott mindenkit, a szeretetet hirdette és cselekedte minden szavával és mozdulatával tragikus módon, ártatlanul szenved és hal meg 33 évesen egy római kivégzőeszközön. Az emberek nem fogadták el azt, amit hozott, elutasították félreértésből, rosszindulatú gonoszságból, hatalomféltésből, és megölték őt.

Az események hátterében azonban jóval mélyebb összefüggéseket fedezhetünk fel, ha Jézus szavaira és az Ó- és Újszövetség, a teljes Szentírás összefüggéseire figyelünk. Jézus határozottan és világosan arról beszélt, hogy ő előre pontosan tudta milyen sors vár rá, készült rá, elvállalta, sőt egyenesen ezért jött. Csak egy ilyen mondatot idézek tőle:                 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Márk 10, 45.

A teljes Szentírás összefüggéseiből pedig megláthatjuk azt is, hogy Isten évezredeken keresztül készítette elő azt az eseményt, ami nagypénteken történt. Pontos terv szerint, pontosan időzítve, minden Isten akarata mentő terve szerint történt. Az egész Ószövetség ennek az eseménynek Jézus kereszthalálának az előkészítése. A fájdalmas tragédia látásától eljuthatunk addig a Biblia figyelmes olvasása során, hogy felismerjük: Isten akarata jutott célhoz Jézus Krisztus keresztjén!

 

A kereszthalál Izrael népének legnagyobb ünnepén, a páska ünnepén történt. Nem véletlen az időzítés. Ez a nép a rabszolgaságból való szabadítására emlékezett ezen az ünnepen. Az ünnep középpontjában minden évben és minden családban egy bárány levágása állt. A bárányt pontos előírások alapján kellett elkészíteni és elfogyasztani, és minden évben fel kellett idézni minden családban azt, hogy a szabadulás éjszakáján a bárány vére mentette meg őket az egész Egyiptomon keresztülvonuló csapástól.

 

A szabadulás éjszakáján történt meg Egyiptomban a tizedik csapás, melynek hatására a fáraó vére elengedte Izraelt. Isten ítélete végig vonult ezen az éjszakán Egyiptomon, és minden házban meghalt az elsőszülött fiú. Isten megparancsolta népének, hogy a levágott bárány vérével kenjék meg az ajtófélfáikat és a szemöldökfát. Ahol a bárány vére jelként ott van az ajtón, azt a házat elkerüli a csapás.

 

Minden évben minden család levágott egy bárányt ezen az ünnepen, hogy emlékezzenek rá: a bárány vére mentett meg bennünket az ítélettől, a pusztulástól, szabadított meg bennünket a rabságból. Így történt ez Jézus halálának évében is.

 

A páska ünnepe a mi húsvétunk szombatjára esett. Jézus a tanítványaival ebben az évben az úgynevezett „jövevények páskáját” fogyasztotta el, ezért történt az utolsó vacsora csütörtökön, de a páskabárány hivatalos levágása pénteken délután történt.

Miközben tehát pénteken délután zsidó családfők ezrei vitték bárányaikat a jeruzsálemi templomba, hogy ott szabályszerűen levágassák a családjuknak az ünnepre, a városon kívül a golgotai kereszten kiszolgáltatottan már haldoklott az Isten Báránya, az igazi Páskabárány! Éppen beteljesedőben volt az a nagy terv, amit Isten évezredeken keresztül készített elő a bűnös ember megmentésére, amire Isten ószövetségi népének minden áldozati szertartása előre mutatott, különösen is a páskabárány levágása.

 

Azon az ünnepen a nép nem látta az összefüggést. Jézus tanítványai később megértették. S ha megértjük mi is, akkor értjük meg a nagypéntek jelentőségét.

 

Miről beszélnek ezek az összefüggések? Arról, hogy a világ és az életünk ítélet alatt van bűneink miatt. Az egyiptomi szabadulást közvetlenül megelőző tizedik csapás nem csupán nyomásgyakorló eszköz volt Isten kezében, hogy a fáraó elengedje népét a rabságból. Isten ezt másként is intézhette volna. Az elsőszülöttek – a család képviselőinek – halála azt mutatja, hogy Isten igazságának, szentségének közelsége nekünk bűnös embereknek halálos! „Ezen az éjszakán átvonulok Egyiptom földjén…” – mondja az ÚR. És ez az átvonulás, ez a direkt jelenlét halálos lesz az egyiptomi családok számára, mert a bűnös embert elpusztítja Isten szentségének közelsége.

Ez alól Izrael sem kivétel! A történet nem arról szól, hogy Egyiptom bűnösebb, mint Izrael, vagy hogy Izrael nem érdemel pusztulást. Később, a pusztai vándorlás során – például a Sinai hegy lábánál – Izraelnek is komolyan kellett vennie: aki vigyázatlanul közelít a szent Istenhez, az elpusztul. A szent sátor, később a templom felépítése is ezt az üzenetet hordozza: a szentek szentjébe nem léphet be csak a főpap, miután áldozatot mutatott be magáért.

 

Isten közvetlen jelenlétét csak azok élik túl, akiket az ő különös kegyelme takar be és véd meg a pusztulástól. Voltaképpen mindannyian csak azért élünk még, mert Isten kegyelme oltalmaz bennünket. „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Jeremiás siralmai 3, 22-23.

 

Látjuk, értjük, komolyan vesszük mi még Isten szentségét? Az egyiptomi elsőszülöttek borzasztó halála annak a realitását mutatja, hogy mekkora veszélyben vagyunk mi mindannyian a bűneink miatt a kegyelem nélkül…

 

Az emberiség bűnének következménye az örök pusztulás. Mi az, amit erre Isten igazsága és szeretete válaszol? Nem azt, hogy elnézi a bűnt! Az elnézés elpusztítaná a világot. Ha semminek nincs következménye, a gonosz akadálytalanul tombolhat, és elpusztítja a világot. A világ pedig következetes: vagy van következmény vagy nincs. Olyan nincs, hogy egyes bűnöknek, igazságtalanságoknak legyen következményük, másoknak (pl. a mienknek) ne.

 

Mi Isten igazságos szeretetének a megoldása? Nem az elnézés, hanem a helyettes áldozat. A bűn következménye érvényesül, de nem rajtad, hanem valaki máson. Minden izraelita családban le kellett ölni egy ártatlan bárányt, akit napokig maguknál tartottak, megszerette a család – érezniük kellett, hogy a bűnnek fájdalmas következménye van! A halál. És őket egy kedves, ártatlan teremtés halála védte meg a megérdemelt pusztulástól. Isten ezt akkor így készítette el. Persze azt is tudták, hogy egy állat önmagában nem menthet meg senkit a bűn következményétől, az örök pusztulástól. Miért kellett mégis annak a sok báránynak meghalnia minden ünnepen sok száz éven keresztül? Azért, hogy ha majd eljön az idő, és eljön Jézus az Isten Báránya, és pontosan a páskabárány leölésének időpontjában meghal a kereszten, akkor rádöbbenjenek: hát ezért! Ez az igazi helyettes áldozat! Az Isten Fia, aki emberré lett, tökéletes emberi életet élt, bűntelenül, és ő hordozta el azt a csapást, amit mi érdemeltünk: a teljes kiszolgáltatottságot, magára hagyatottságot, testi-lelki pusztulást: a kárhozatot, hogy mi megmenekülhessünk.

 

A szabadulás éjszakáján Izrael azt is megtanulhatta, hogy hogyan helyezheti magát Isten kegyelmének védelme alá. „Kenjétek meg az ajtófélfákat és a szemöldökfát a bárány vérével. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket.” Isten nem tudta, hogy melyik házban laknak izraeliek? De igen. A bűn következményétől való megmenekülést, a csapással szembeni védelmet, menedéket azonban nem származás, neveltetés, emberi teljesítmény jelenti. Egyedül a helyettes áldozatként feláldozott bárány vére. A vér azt jelzi, hogy érted már meghalt valaki, hogy te igénybe vetted az ő helyettes áldozatát: rá bíztad, a védelme alá helyezted magad. A te bűnöd következményét már elhordozta valaki, ezért te szabad vagy, te védelem alatt állsz.

 

Nem azért volt menedéke azoknak a családoknak mert izraeliek, hanem azért, mert a bárány vére ott volt az ajtófélfán, és ezzel kifejezték azt, hogy ők az Isten által elkészített menedékre bízták magukat!

 

Testvérek, mint mondtam, ez a jel teljesedett be Jézus kereszthalálában. Ő elhordozta a csapást. Nem csak Izrael helyett, nem csak a magyarok helyett, nem csak a keresztyének helyett, hanem mindenki helyett. Egyedül az ő vére ment meg téged is Isten jogos ítéletétől.

 

Azt kérdeztem korábban, hogy értjük-e még Isten szentségét? Látjuk-e még, hogy mennyire nem játék a bűn Isten szemében? Vagy lazák vagyunk? Az egyiptomi elsőszülöttek halála, az Istenhez tiszteletlenül közelítők halála emlékeztette a népet Isten szentségének komolyságára, a bűn szörnyű következményére. A kedves páskabárány vérének kiontása minden évben emlékeztette őket erre.

De valódi szörnyűségében akkor látod azt, hogy mennyire komoly dolog a bűn, ha Jézus Krisztus keresztjére nézel. Nem elsősorban a fizikai kínokra – azok is szörnyűek – hanem arra a lelki kínra, amit még egyikünk sem élet át, amikor Jézus az Atya bűn miatti ítéletének teljes súlya alatt vergődve így kiált: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Márk 15, 35.

 

Arra a keresztre feltekintve értheted meg szívből azt is, hogy micsoda szeretettel szeret téged az igazságos, szent Isten, hogy azon a kereszten nem te szenvedsz, hanem Ő szenved helyetted. Azért, hogy te megmenekülj attól, amit jogosan érdemelsz Isten szentsége és igazsága szerint.

 

Mit tettek azok az izraeliek, akik a helyzet komolyságát és Isten mentő szeretetének nagyságát felismerték a szabadulás éjszakáján? Az egyetlen oltalomba menekültek! Hiába mentek volna bárhová, hiába zárták volna magukra az ajtót, hiába mondták volna: „De hát mi nem vagyunk egyiptomiak…” Nem segített volna rajtuk. A helyettes áldozati bárány vérének oltalma alá helyezték magukat. Ez volt az egyetlen menedék.

 

Ahogyan ma is ez az egyetlen menedék! És ez lesz az egyetlen menedék az utolsó ítéletben is. Jézus komolyan beszél erről. Vannak, akiket egyáltalán nem érdekel ez a történet. Nem gondolják, hogy nekik Istennel törődniük kellene. Aztán vannak, akik mindenfélére fognak hivatkozni előtte: a származásukra, vagy arra, hogy neki szolgáltak, de semmi nem lesz elég jó hivatkozási alap az ítéletkor! „Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Máté 7, 22-23. Mások megpróbálnak valahol biztos menedéket keresni maguknak kétségbeesésükben: „Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket!” Lukács 23, 30. De hová rejtőzhetnénk el az Isten ítélete elől?

Egy hely van, ahová elrejtőzhetsz! A Bárány vére alá! Egy mentség van, amire hivatkozhatsz: Jézus érted való halálára! „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Apostolok Cselekedetei 4, 12.  

Ha elismered azt, hogy elveszett vagy, és rá bízod magad teljes szívből Jézusra, Jézus érted való halálára. Most!

Uram! Jézus Krisztus vérére tekints, és bocsáss meg nekem! Fogadj magadhoz kegyelmesen engem!

 

Ez elég? Elég. Már Jézus halálának napján elrejtőzött egy ember ebben a menedékben. Nem tudott semmi mást felmutatni. Gonosztevő volt. Nem tudott semmit felhozni a mentségére. Még csak azt sem tudta mondani: ígérem, holnaptól megjavulok. Ott függött ugyanis Jézus mellett a kereszten, várva a biztos halált. Ugyanolyan volt, mint a másik gonosztevő a másik oldalon. Egy kicsit sem jobb, vagy tisztább. Egy különbség volt kettejük között: ő odamenekült az egyetlen menedékbe! Elismerte, hogy ő jogosan szenved, mert megérdemelte. Felismerte, hogy Jézus ártatlanul szenved, mint bűntelen Báránya Istennek. Felismerte, hogy az ő elveszett életének ez a Jézus a megoldása. És rá bízta magát: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Jézus pedig így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” Vagyis: te mostantól védelem alatt állsz. Nem pusztulsz el, hanem örökké fogsz velem az Isten kegyelembe fogadott gyermekeként Isten országában.

 

Testvérem! A gonosztevőn csak ez segíthetett, és rajtad is csak ez segíthet. A gonosztevőnek ez elég volt és neked is elég! Nézz Jézus keresztjére! Lásd meg, hogy érted szenved az Isten ártatlan Báránya! Rejtőzz el az ő vérének védelme alá! Helyetted halt meg, helyetted bűnhődött. Elfogadod, hogy ez a menedék? Rá bízod magadat Jézusra? Olyan menedékre találsz, ahol biztonságban vagy otthonodban és otthonodon kívül, életedben és halálodban, mert tőle többé nem szakíthat el senki! Sok minden történhet még veled, de egyedül nem maradsz soha, és az Isten ítélete nem pusztít el, mert az már elpusztította helyetted Jézust nagypénteken. Rábízod magad?

 

 

 

 

Szolnoki Református Egyházközség