„Kövess engem”
– 2020. december 27. Szolnok –
Olvasandó: János 1, 35-42.
„Másnap Jézus Galileába akart indulni. Találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem!” János 1, 43.
Szeretett Testvérek!
Különös ajándék, hogy a Karácsony ünnepe után az Úr napját ünnepelhetjük a mai napon! Az előző napokban és mai napon is élhetünk Isten Igéjével, még akkor is, ha ehhez most a technika segítsége szükséges. Éltető, életet adó. életet megtartó igei üzenettel gazdagodhatunk.
Nem tudom, miként telt a Szentesténk, miként telt a Karácsony ünnepünk. Nem tudom mennyire itatódott át a Isten szabadító tervével az ünneplésünk, s azt sem tudom, mennyire adtuk át magunkat a világ hívásainak, elvárásainak. Azt azonban tudom, Isten maga felé szerette volna, és szeretné most is, a figyelmünket maga felé fordítani.
Kapcsolatban a Megváltóval
A felolvasott Igék pont ezt az odafordítást szeretné elénk tárni, szeretné magára fordítani figyelmünket, s akár a szemeinket is felnyitni. Milyen nagy öröm lenne, itt lenn a testvéri közösségben és fenn a mennyekben, ha nem csak a szemünket, a figyelmünket fordítanánk Felé, hanem a szívünket is! Ha változás állna be az életünkbe, ebben segítenek nekünk Jézus Krisztus első tanítványainak története.
Az első tanítványok közül, hadd emeljek ki egyet, akit nem sokszor hallunk a Szentírásban beszélni, alakja sem sokszor jelenik meg. Mindezek ellenére valódi keresztyéni példakép lehet. Ő András apostol.
András Keresztelő János tanítványa volt kezdetben. Nem tudjuk miként csatlakozott Hozzá, nem tudjuk mit érthetett meg a hallottakból, de egy biztos, nem múltak el maradéktalanul azok a szavak, amit Keresztelő János adott át neki!
Tudjuk jól, Szentestéken a templomok megtelnek emberekkel, a Karácsony első, majd második napján ürülni kezdenek a padsorok.
Egyre kevesebbnek fontos az ünneplés, mondom ezt akkor is, ha tudom, a családi követelmények, kötelezettségek elszólítanak egyeseket a városunkból. Mondom ezt az alapján is, amit ebben az időszakban is tapasztalhatunk, mármint egyre kevesebben látogatják az Istentisztelet közvetítéseket. Egyre kevesebben akarnak élni Isten szavának hallásával. Tudom, nem az Ige egyik hiteles küldöttje Keresztelő János áll a szószéken, a kamera és a mikrofon előtt, nem Ő hirdeti az Isten kijelentését, azonban vallom, az elhívott és megszentelt igehirdető szavai sem máshonnan jönnek, mint a Teremtő Atyától, akitől érkezik az igei üzenet a lelkipásztor által is.
A mai napra rendelt újszövetségi Igeszakaszt, ami nem került felolvasásra és a most felolvasott olvasmányt János bizonyságtétele köti össze. „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (29b). János hirdette, megvallotta az Egyszülöttet.
Testvér! Itt a templomban vagy internetes közvetítésben, de akár böngészve a világhálón is ezt az üzenetet hallod, hallhatjuk. Mennyiszer kell hallani, hogy változást érjen el a Kijelentés? Egy testvér számolt be arról, hogy sokáig csak hallgatója volt csak az Igehirdetéseknek.
Értetlenül hagyta el a templomot, számára csak egy beszéd volt az ott elhangzott prédikáció.
Valami azonban minden alkalommal elindította a vasárnapi alkalomra. Egyik vasárnap azonban mindent megváltoztatott. Személyessé vált számára az elhangzott üzenet. Nem kellett már azzal érzéssel távoznia, hogy ’Nem értem miről beszélt a lelkipásztor!’. Ehhez azonban az kellett, hogy az elhívó szót megértse, s elinduljon az Elhívó felé!
Voltak még kérdései, amire választ várt, de már tudta kit kell kérdeznie. Ő volt az, aki ezek után tette fel a kérdést másoknak, s most Neked is. Érted már, amit hallasz a prédikációkban, vagy, ahogy az Apostolok Cselekedetiben olvassuk, alapigénk egyik szereplője Fülöp szájából, amit az etióp kincstárnoktól kérdez, mikor az Ézsaiás próféta könyvét olvassa „Érted is azt, amit olvasol?”. Ma is ez az egyik legnagyobb kérdésünk, érted is azt, amit olvasol? Hadd egészítsem ki, érted is, amit hallasz vasárnaponként? Mindkettő alapfeltétele az, amit András értett meg legelőször a tanítványok közül. Közel Jézushoz, közel az Isten Bárányához, napi kapcsolatban a Megváltóval!
A történetben hol látjuk ezt az óhajt, ezt az akaratot? Igénk azt mondja, Jézus szemszögét követve: „… látta, hogy követik őt.” (38).
Nem egy egyszerű indulásról volt itt szó. Nem arról van szó, hogy most egy ideig követünk, Veled tartunk és meglátjuk milyen lesz majd. Nem egy olyan követésről van szó, ami céltalan, ami anyagi haszonleső, ami vafyoni életminőség jobbító lenne. A Messiással való közvetlen kapcsolat, a Tőle tanulás, az új kezdet. Ez a találkozás fordította meg a két tanítvány életét, látását. András és János, a meg nem nevezett tanítvány, Jézus kérdésére adott válasza jelzi Felénk a teljes közösség szándékát a szívükben. „Mester –, hol laksz?”.
Egy pillanatra álljunk meg! Két momentum mellett nem lehet elmennünk. Az első a Keresztelő János bizonyságtételének meghallása, a második a Jézus Krisztus kérdése.
A holnapi napon kezdjük el olvasni Igeolvasó kalauzunk szerint Jónás könyvét. Az Ő történetében szintén van egy sorsfordító mondat, olyan, mint ami János szájából hallatszik. Így szól Jónás mondata Ninivében: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (3, 4b).
Egy mondat, itt is és ott is, ami megváltoztatta az emberi életet. Ninive bűnbánatot tart, a két tanítvány pedig, követi a Megváltót!
Feltehető a kérdés, egyetlen mondat miként változtathat ennyire nagyot az emberen?
A választ Jónás könyvében megtalálhatjuk. „Ninive lakosai azonban hittek Istennek” (3, 5a). Ez a mondat határozottan jelzi a Teremtő munkálkodását értették meg, mégpedig azt, ami Jónás szavai mögött volt, az isteni erőt, hatalmat. A két tanítvány Isten Egyszülöttjének isteni erejét és hatalmát tapasztalhatta meg ott és akkor. Ezt segítette a Keresztelő János kétszeri vallástétele. Lehet, hogy Andrásnak fogalma sem volt arról, hogy mi az, hogy az Isten Báránya? Hiszen ez egy teológiai szakkifejezés, amely ószövetségi kifejezés, nem biztos, hogy értette. Bár akkoriban jellemző volt a felnőtt férfiakra, akik a zsidók hagyományát megtartották, hogy értették ezeket a szavakat, és tudták, mert vallásos nevelést kaptak, hogy mit jelent ez a teológiai kifejezés, hogy az Isten Báránya. Összefüggött ez a kifejezés az ószövetségi áldozatbemutatással, amikor a főpap egyszer egy évben bement a Szentek szentjébe, a levágott bárányra előzőleg rátette a kezét, arra átvitte Izrael bűnét.
S aztán a vérét, amelyet kiontottak a báránynak, ráhintette az oltárra. Ezért is figyel fel mindjárt András arra, ki lehet az, akire Keresztelő János, az ő addigi tanítójuk azt mondja, hogy: “Íme, az Isten Báránya!”
Talán, sokaknak meglepő Jézus kérdése az Őt követő tanítványok felé! „Mit kerestek?” (38). Mintha nem tudná, mintha terhes lenne a követésük. De nem így van! Jézus azt szeretné, ha Ők mondanák ki a szándékot, ha az nem erőszakkal, hanem odaszánással történik.
A ma emberének furcsa lehet András és János válasza: „Hol laksz?” (39). Nem egyszeri találkozásra gondol a két tanítvány, hanem egy hosszabb, életen átnyúló kapcsolatra. Egy szóval összefoglalva, közösségre!
Hányszor fájdulhatott meg a mi Megmentő Urunk szíve, mikor egy ember találkozott Vele, s majd hátat fordít Neki. Gondoljunk itt azokra, akik például Szentesténként mennek el csak a templomba. Kell számukra, mert hozzá tartozik az ünnephez a családi szokás, az önmegnyugtatás miatt vagy más okból a szentestei Istentisztelet. Abban az egy órában találkoznak Ővele, aki a világ Megmentőjeként érkezik, majd a kapcsolat megszakad.
Jézus Krisztus földre jövetelének a megmentésen kívül az állandó, szétválaszthatatlan kapcsolat létrehozása és fenntartása volt a feladata, küldetése.
Gondoljatok bele, Testvérek! Milyen csodálatos beszélgetés lehetett ott a szálláson, hármasban Jézussal. Két tanítvány, aki semmit nem tudott pontosan még akkor Jézusról, Jézus elhívja magához őket.
Csak velük foglalkozik, kizárólag ővelük. Föltehettek kérdéseiket. Kérdéseikre válaszokat kaptak, méghozzá megfelelő, pontos és kielégítő válaszokat. Mennyi minden tisztázódhatott ott a szívükben, és milyen döbbenetes erővel hathatott rájuk Isten jelenléte, Jézus szeretete. Isteni mivolta.
Belegondoltunk abba, hogy azóta is, minden Istentiszteletre eljön Ő, aki emberré lett? Keresi a kapcsolatot az Ige hallgatóival. S kérdez mindannyiunkat hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, de a hétközi alkalmakon is: „Mit kerestek?”! Olyan jó lenne, ha ma erre a kérdésre választ tudnánk adni. Olyan jó lenne, ha nem az hangzana el szánkból vagy belső gondolatainkban, hogy megszokásból, vagy a gyülekezeti közösség miatt! Hanem azt válaszolnánk, az élő Igéért, a Szentlélektől átitatott tanításért, az Istennel való kapcsolatért!
Amire az élő kapcsolat indít
András odatelepedett Jézus lábaihoz, figyelt és hallgatta Őt. Ma úgy mondjuk, itta szavait! Itta, mert tele volt kérdéssel, tele volt tudásvággyal. Engedte, hogy a Legfőbb tanítsa, okítsa.
Sajnálattal kell kimondanom, a ma keresztyén emberét pont a taníthatatlanság jellemzi. Sokan azt hiszik ez a gondolkodásmód csak a pogányok sajátja. Azonban lássuk tisztán, engedetlenségeink, vétkeink, bűneink oka is arra vezethető vissza, hogy a figyelmünk, a tanulási vágyunk elfordul Jézustól. Ma szeretné a mi Urunk a látásunkat visszafordítani maga felé, ma szeretné a mindenség Ura az eddig elfordított emberi látást is maga felé fordítani. Szeretné, ha megértenénk, Ő legfőbb Tanító, aki nem időleges tudással, ismerettel akar megismertetni, hanem el nem múló, örök életre vezető bizonyosságra!
Kiderül a Szentírásból, Andrást Jézus az üdvösség útjáról tanította. Minden más kérdés mellett is ez volt a legfontosabb, hogy mit tanulhat a hit útján. Miben fejlődhet, miben lehet világossága, mit lehet jobban csinálni. András nem akart megrekedni és megállni. Ő szeretett volna a hitében is előrehaladni és fejlődni. Rájött arra, hogy Jézustól többet, mást, mindent megtanulhat, amit a hit útján tanulni lehet.
Testvérek, mi tanítható emberek vagyunk? Inthetőek, formálhatóak, tanácsolhatóak, vagy mi vagyunk az ügyeletes okosok, akik már mindent tudnak? Vagy olyanok vagyunk talán, akik azt mondják: ’Gyere csak nyugodtan, kapásból, zsebből lövöm a választ.’
Vagy pedig alázatosan belátjuk időnként, hogy nem tudunk válaszolni bizonyos kérdésekre. Nem azért engedett Isten legutóbb megszégyenülni talán némelyünket, mert azt hittük, hogy mi már mindent tudunk, és olyan nagyra voltunk saját magunkkal? S akkor Isten fogott minket, és egy polccal lejjebb tett. Azt mondta, hogy: akkor kezdjük innen újra! Mert olyan magabiztos voltál, akkor most kezdjük együtt újra! Olyan bátorító lehet számunkra ekkor is, hogy Vele, az élő, a mindenhatóval kezdhetünk újjá épülni. Urunk ma azt kérdezi Tőlünk: Akarsz tanulni? Ha igennel válaszolunk, akkor újra felénk fordul és így szól: „mert akkor tanítlak!” Micsoda örömhír lehet ez számunkra! Bennünket, akik szembeszegültünk a Teremtővel, nem eldob, nem elvet, nem elengedi a kezünket, hanem fel akar segíteni, fel óhajt emelni.
András és János ezt élhette át Jézus közelében, s átélhetjük ugyanezt mi is. Ma napon és minden napon részesülhetünk, részesülünk az isteni szeretetben, az isteni kegyelemben, az isteni megmentő szándékban. Ennek a megmentő szándéknak bizonyítékát ünnepeltük az elmúlt napokban, Karácsony ünnepében. Minden emberért a földre érkezett a Szabadító, de nem mindenki részesül a szabadításában. Csak azok, akik teljes közösséget óhajtanak Vele, vagy, ahogy Igénkben kérdezik a tanítványok: Hol laksz? Vagyis hogyan lehetünk Veled, Megváltó Urunk közösségben?
Azt mondtam, az előzőekben a tanítványok Jézus lába elé telepedtek és itták szavát. Ez a mi feladatunk is, ha nem szó szerint is kell értenünk, ugyanezt. Mi nem tudunk fizikálisan odakuporodni, s nem hallhatjuk füleinkkel az Ő szavait, de nekünk is megadatott, hogy a közelébe kerüljünk, mikor kitárt szívvel vesszük kezünkbe a Szentírást, mikor üres kezeinket imára kulcsoljuk. A szavai, amelyet a Biblia lapjain olvasunk, a Szentlélek által, valóságos kijelentéssé válik.
A Zsoltárok könyve 42 olyan szép képet helyez elénk: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! ” (2). Ez a mi taníthatóságunk alapja, a szomjazás az Isten Igéjére, az Úr Jézus kijelentésére.
A tanítás továbbadása
András nem áll meg annál a momentumnál, hogy ő már tanulhat, ő már hallja a Megmentőt. Nem rekedt meg, nem egyhelyben topogott, nem elégedett meg a személyes megszólítottsággal, a saját tudásszomjának betöltöttségével, hanem továbbadta azt az ismeretet, amit megértett. Ő Keresztelő Jánostól hallotta, „Íme az Isten Báránya!”. Ennek a Báránynak a lábai előtt értette meg a Keresztelő szavait, s adta tovább: „Megtaláltuk a Messiást!” (41). Hallotta a kijelentést, mellé lépett és követte és a megértettet továbbadta.
A ma emberének is ez a hármasság adatik.
Első lépés: Valakitől hallani az Istenről, az Ő megmentő tervéről és magáról a Megmentőről, vagyis a Felkentről.
Második lépés: A hallott üzenet, kijelentés, bizonyságtétel szívbeli elhatározást hoz létre, hogy arról, akiről hallottam, az nekem is mindennél fontosabbá válik. Lemondok az Ő javára az életvezetésemről, a legfőbb Tudónak engedem át az irányítást, aki a legjobbat akarja kimunkálni az életben.
Harmadik lépés: Amit már megértettem, azt tovább is adom. Nem olyan nehéz feladat ez, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen az az öröm, hogy Istenhez tartozom, hogy Jézus Krisztus azért érkezett a földre, hogy megmentsen engem, hogy azért vállalta a kereszthalált, hogy elhordozza az én személyes ellenszegüléseimet, arra indít, adjam tovább ezt az örömöt. Adjam tovább, hiszen ez a személyesen megtapasztalt szabadítás boldogsága feszíti lelkemet, s a belső feszítő érzés indít arra, hogy továbbadjam, meghívót adja át másoknak, akiket szintén átjárhat a Jézus világossága, szeretete!
Ez az Ige még egy valamire tanít bennünket! Azt olvassuk Andrásról: „… mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent. Odavitte Jézushoz.” (41-42a). Ebben az egy mondatban fellelhető mindhárom stáció, de most mégis egyetlen szót szeretnék kiemelni. Testvér!
Nekünk, akik már az Úr Jézushoz Tartozónak mondjuk magunkat, nekünk, akik már az Istentől kérjük a napi lelki és testi eledelt, a napi feladatot, a napi közösséget Ővele, nekünk mutatja meg András, hogy ki felé van elsősorban feladatunk, kiknek kell elsősorban bizonyságot tennünk, kiket szükséges Jézushoz vezetni. A testvér szó, melyet az előbb kiemeltem a családunkra, a családtagjainkra irányítja elsősorban a figyelmünket. Ők azok, akik elsősorban ránk bízattak, hogy szóljunk nekik az Isten nagyságáról, mindenek feletti valóságáról és az Ő Egyszülöttjéről, akitől várhatjuk az elvesző életünk mentőövét!
Összegzés
A mai napon Jézus szeretne bennünket is megszólítani, ahogy a harmadik tanítvánnyal Fülöppel tette: „Kövess engem!” (43c).
Azt mondja a Messiás, kövess engem, ne a csalfa, elvesző világot kövesd, ne az elrugaszkodott vágyálmaidat kergesd, hanem engem, aki a legnagyobb ajándékot készítettem el neked. Vedd át, legyen sajátod, járd Velem a mindennapokat, s már most az én megmentettem lehetsz.
Azt mondja a Felkent: Kövess engem még teljesebben, mint eddig tetted. Telepedj le az Ige mellet! Olvasd, hallgasd még odaszántabban az Atya és a Fiú üzenetét, amely számodra elkészíttetett, s attól ne térj el! Reménységünkre és buzdításukra mondatott meg:
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11)
Ezért kéri a Fiú, „Kövess engem!” Ámen!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Milyen a jelenlegi kapcsolatod Istennel? Mennyire és milyen irányba változtatta meg a Teremtőhöz való viszonyodat a koronavírus?
- Érted azt, amit olvasol a Szentírásban? Érted, amit hallasz vasárnaponként az Igehirdetésben? Mondj példát, amit nehezen értettél meg, s mondj arra is példát, mikor átfordította életedet a hallott vagy olvasott Ige!
- Mennyire vagy szomjas az élő Kijelentésre ma, mostanában? Miben kell még tanulnod a hitéletedben?
- Kik azok, akiket a prédikáció üzenete eléd hozott, akiknek bizonyságot kell ezek után tenned Krisztusról?
(Schwancer Pál)