Oldal kiválasztása

Istennel vagy Isten nélkül?

(Szolnok, 2020. május 10.)

Olvasandó: Máté 5, 3-10.

Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az ÚR: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére.” 1Mózes 11, 1-9.

Két jól ismert szakaszt olvastunk most bibliaolvasó rendünket követve. Jézus boldogmondásait az Újszövetség elejéről, a Hegyi beszédből és Bábel tornyának történetét az Ószövetség első lapjairól, az emberiség alapkérdéseivel foglalkozó őstörténetek közül. A boldogság útjáról tanít bennünket mind a két bibliai szakasz. Figyeljünk rájuk ma párhuzamosan: Mit gondol Isten a boldogság útjáról? Az életünk alapproblémája nem a külső körülményeinkben van, hanem abban, hogy mi emberek alapvetően másként gondolkozunk a boldog életről, mint Isten. Isten megtérésre hív bennünket: gondolkozásunk és egész életünk megváltozására. E felé terel bennünket sokszor a negatív körülményeken keresztül is. A Biblia szerint a boldogság útjára a megtéréssel, az Istenhez igazodó gondolkodással, élettel lépünk.

Jézus „programbeszédében”, a Hegyi beszédben világosan elmondja, hogy mit gondol a boldogság útjáról. Ha úgy hallgatjuk ezeket a szavakat, hogy nem csak a szavak szépségére figyelünk, hanem az üzenet tartalmára is igyekszünk koncentrálni, akkor hallanunk kell, hogy Jézus számunkra nagyon furcsa dolgokat mond a boldogságról. Állítsuk csak kontrasztba ezeket a mondatokat azzal, amit a mi kultúránk, a bennünket körülvevő világ, a korszellem mond, sugall, vagy gondol a boldogságról!

Boldogok a gazdagok, akik nem nélkülöznek, akik tudnak, nem kell tanulniuk, hanem az észt osztják… ↔ „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”

Boldogok a vidámak, akiknek nem fáj, akik jól érzik magukat… Fájdalomcsillapítóval, hangulatjavítóval, vagy a nélkül… Mindenesetre a fájdalom boldogtalanság. Kerüljük el, legyünk erősek! ↔ „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”

Boldogok, akik ügyesek, könyökölnek, jól tudnak lobbizni, mert mindig előrébb állnak a sorban és megszerzik, amit akarnak… ↔ „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”

Boldogok, a cinikusak, akiket semmi nem érdekel, mert ők nyugodtan élnek, könnyedén veszik a dolgokat. ↔ „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

Boldogok az irgalmatlanok, mert az irgalmasság gyöngeség… ↔ „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”

A tiszta szívűek naivak, ezért boldogok a gyanakvók, a kiábrándultak, mert őket nem lehet becsapni… Nem lelkesednek semmiért, de legalább nem is csalódnak. Boldogok, akik nem köteleződnek el, több vasat tartanak a tűzben, több lábon állnak, mert ők nem szolgáltatják ki magukat, felkészülnek mindenre. ↔ „Boldogok a tiszta (osztatlan) szívűek, mert ők meglátják az Istent.”

Boldogok, akik az oszd meg és uralkodj elvén alapulva szereznek szimpátiát vagy hatalmat: nem békét, hanem viszályt szítanak, és hasznot húznak belőle… ↔ „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek”

És természetesen boldogok, akiket békén hagynak, nem bántanak, akik semmi konfrontációt nem vállalnak, inkább lemondanak hitről, hazáról, értékről, csak nyugi legyen… ↔ „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”

Jézus pontosan az ellenkezőjét mondja a boldogságról, mint a mi kultúránk. Meg kell állnunk, és utánagondolnunk: hogyan is érti ezt?

A kétféle gondolkodásmód alapjaiban különbözik egymástól. Boldogok, akik nem sérülékenyek, erősek, önmaguk tudják kezelni a dolgaikat – mondja az Istentől független gondolkodásmód. Miről beszél Jézus a Boldogmondásokban? Arról, hogy az ember nem ilyen. Nem a maga ura, a maga gondviselője, hanem gyermek… Az Isten gyermeke. Boldogok, akik ezt látják, komolyan veszik és ebben élnek!

„A hit azoknak kell” – mondta egyszer valaki – „akiknek hiányzik valami.” Ezt ő gúnynak szánta. Érdekes, hogy Jézus is ezt mondja. A hit azoké, akiknek hiányzik valami. Ők a boldogok. Nem önmagában jó a hiány, hanem azért, mert van, aki betöltse a hiányt. És a hiány tudata odavisz ahhoz, aki betöltheti, akivel teljes az életem, aki nélkül mindig torzó maradok! Boldogok, akiket bármilyen szükség Istenhez hajt. Nem csak a szükségre kapnak választ, hanem Isten betölti az egész életüket!

Így érti Jézus az ő boldogmondásait. Boldogok, akik Isten gyermekeként látják magukat. Boldogok, akik Istenre utaltak, akik tudják, a bőrükön érzik, hogy szükségük van Istenre. Boldogok, akik így rendezik be a mindennapi életüket, mert nekik Isten tölti be a szükségeiket.

Azok, akikről Jézus beszél reálisan – a valóság szerint – látják önmagukat, szembenéznek ezzel a valósággal, felvállalják. De látnak még valamit illetve valakit: mennyei Atyjukat, aki betölti szükségüket.

Így lehetne megfogalmazni a Boldogmondások szerinti életlátást: Szegény vagyok, de van Istenem, aki betölti a szükségemet. Együgyű vagyok, de Isten az én bölcsességem. Szomorú is vagyok – talán sokszor – de ismerem Istent, aki átölel, letörli könnyemet és szeretetével megvigasztal. Isten az én örökségem, és ő ad nekem örökséget. Érdekel az igazság, és Isten az, aki megelégít. Lehet, hogy támadnak, de Isten az én pajzsom. Van Istenem, van Atyám, Nem vagyok egyedül semmilyen helyzetben. Mindig számít(hat)ok rá.

Az alapvető különbség a kétféle gondolkodás között így hangzik: megoldom magam, vagy szükségem van segítségre és Istenben megtalálom. Isten ajánlata: bízd rám magad, élj velem, rám utaltan, és mindig számíthatsz rám. Az enyém vagy. Ebben vagy a helyeden, biztonságban, örökké.  Az ördög ajánlata ezzel szemben: vedd kezedbe a sorsodat! Légy független Istentől. Ha elfogadod ezt az ajánlatot és ezt megteszed, azonnal egyedül maradsz.

Így érkezünk meg Bábel tornya történetéhez. Az úgynevezett őstörténetek utolsó láncszeme ez a történet. Az emberiség történelmi feljegyzések előtti kollektív emlékeit írják le ezek a történetek sűrítve, a Biblia értelmezésében. Mózes első könyve 1-2. fejezete leírja, hogy Isten az embert az ő szeretetében való életre teremtette. Azután a 3. fejezettől arról olvasunk, hogy az ember hogyan vette saját kezébe a sorsát, hogyan választotta önsorsrontó módon újra meg újra a függetlenség útját, mi lett ennek a következménye az életére és a teremtett világra nézve. A boldogságra teremtett ember boldogtalanságának története. De beszél arról is, hogy Isten nem mond le az ember boldogságáról, hanem következetesen az ő útjára hívja. Az ember boldogtalanságának a története és az Isten kegyelmének a története. Vajon az ember hallgat végre Istenre? Vagy kitart a saját útja mellett és elvész, boldogtalan marad örökre? Ez a kérdés nem a ködbe vesző ősidők elméleti kérdése, hanem az ember örök kérdése, így a te kérdésed és az én kérdésem is mégpedig az életünket meghatározó módon! Mit válaszolunk rá?  

Bábel tornyának történeti háttere a mezopotámiai kultúrák megszületésének idejébe visz vissza bennünket. Egy technológiai előre lépésről olvasunk: az emberiség felfedezi a téglaégetést, így nagyobb mozgástérre tesz szert az „építőipar” területén. Nem kell már a hegyvidéki kőlelőhelyekhez alkalmazkodni, bárhol lehet építkezni. Az emberiség a technológiai fejlődés hatalmától megrészegülve nagyralátó terveket kezd dédelgetni: építsünk mesterséges „hegyeket” a síkságon, tornyot, ami az égig ér (ennek emlékét őrzik a mezopotámiai zikkurat templomok). Aztán a nagyralátó tervet meghiúsítja egy törés: a nyelvek összezavarodnak, és az emberek többé nem értik meg egymást. Végül az emberiség ennek a kudarcnak a hatására elszéled a földön.

Figyeljük, a lelki hátteret! A Biblia szerint mindig komolyan kell vennünk minden esemény lelki hátterét – a jelenleg velünk történő események lelki hátterét is meg kell értenünk! Isten azt mondta az embernek a teremtéskor: Amíg velem élsz, addig vagy a helyeden. Az én képviselőm vagy a földön, küldetésed az én dicsőségemet képviselve művelni és őrizni a földet. Töltsétek hát be a földet, és mindenhol az Isten gondoskodó, életet védő uralmát képviseljétek. Figyeljünk, mit tesz az ember! Isten nélkül, sőt Isten ellen keresi a boldogság útját. Istennel való élet helyett versenyre akar kelni Istennel: építsünk tornyot, amely az égig ér! Visszacseng ebben a sátán ősi ajánlata: „Olyanok lesztek, mint az Isten…” 1Mózes 3, 5. Isten képviselete helyett a saját dicsőségét akarja képviselni: „szerezzünk magunknak nevet!” Az Isten terve helyett a saját tervébe kezd bele: „el ne széledjünk az egész föld színén”, hogy betöltsük a földet, hanem maradjunk együtt, mert egységben az erő.

Az ember ebben a folyamatban a technikát is a saját céljára akarja használni, és így fordul a technikai fejlődés is rossz irányba. A technikai felfedezések, fejlesztések lehetőségét Isten adta a teremtésben az embernek. Istennel kéz a kézben a teremtett világ felvirágoztatását szolgálhatta volna, Csakhogy az ember a technológiai fejlődést a saját független mozgástere, hatalma eszközeként kezeli. Nem az Isten által adott küldetést szolgálja, hanem az Istentől való függetlenedést, és a saját célokat. A technológiai fejlődés ma is szolgálja az életet, de újra meg újra a teremtett világ ellen és ellenünk fordul. Nem a technika hibájából, hanem a bűnös emberi szív miatt, az önző céljaink miatt: minél nagyobb profit, mindenáron kényelem, egymás legyőzése, háború…

Az ember kilép az Isten által adott helyéről, küldetéséből, és ezért recseg ropog körülötte az élet, önmagát is veszélybe sodorja. Sokszor a tüneteket soroljuk, de látjuk-e az alapbajt?

Isten közbelép, és ez a közbelépés kegyelem. Megment bennünket attól, hogy az önfejűségünk, a függetlenségi törekvésünk következménye teljes súlyával ránk omoljon. Isten összezavarja a megalomániás emberiség nyelvét – vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy hagyja, hogy összezavarodjon a nyelvük, mert a megalománia és a hatalmi törekvés és önzés önmagában hordott következménye mindig a meg nem értés, a bábeli nyelvzavar még az egy anyanyelvet beszélők között is, akár egy családon belül is. Vajon miért lép közbe Isten? A saját dicsőségét és hatalmát félti az ellene összefogó emberiségtől? Finom iróniával fogalmaz a történet: Isten leszállt, hogy megnézze, mivel foglalatoskodik az ember. Le kellett „hajolnia”, hogy lássa azt a „hatalmas” tornyot. Nem. Isten nem önmagát, nem a saját dicsőségét félti. Mi a legbüszkébb nagyságunkban is csak pillanatéltű porszemek maradunk, az ő dicsősége pedig tőlünk függetlenül is betölti a mindenséget.

Isten közbelépése kegyelem. A hittanórán úgy szoktuk ezt a helyzetet szemléltetni, hogy megkérjük a gyerekeket, hogy építsenek fakockából minél magasabb tornyot. A cél, hogy minél magasabbra érjen. Az építkezés vége mindig ugyanaz. A torony egyre magasabb és magasabb lesz, végül pedig – nem, nem éri el az „eget”, hanem – összeomlik. Ebben a történetben Isten megakadályozza, hogy az ember fejére omoljon a saját nagyképűségének és önfejűségének következménye.

Isten kegyelme mindig ezt teszi velünk. A saját tetteink következményének teljes súlyától véd bennünket! Kizárólag ezért érhettünk meg ezt a mai napot. Jeremiás mondja: „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Jeremiás Siralmai 3, 22-23.

Istentől elszakadt gondolkodásunk és életünk következményét a Biblia kárhozatnak nevezi. Az ember függetlenségi törekvésének kiteljesedése ez. A kárhozat az, amikor Isten végleg leveszi a kezét rólad, szeretete és kegyelme nélkül, az ő haragja alatt, bábeli nyelvzavarban, gyűlöletben mindenkivel, teljesen egyedül, reménytelenül kell létezni örökké. Ez az önzésünk kiteljesedett következménye. Ezt tartja vissza Isten nap, mint nap kegyelemből. Minden, amit az élet ajándékaként megtapasztalunk, a szeretet, amit megélünk, csupán Isten kegyelmének köszönhető. Valaki egyszer azt mondta: életünk minden pillanatban egy hajszálon függ, ezt a „hajszálat” pedig úgy hívják: kegyelem.

Ez a kegyelem ment a keresztre értünk. Jézus Krisztus ott a kereszten odaállt az összeomló torony alá, és hogy őrá zuhanjon és ne miránk! A bűneink minden következménye őt, az ártatlant sújtotta halálra helyettünk. A kárhozat – az Istentől és emberektől való elszigeteltség, a magány, az Isten ítélete – teljes kínját szenvedve kiáltott a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Márk 15, 34.

Ez a kegyelem megtérésre hív téged. Arra, hogy térj vissza szíved teljes bizalmával Istenhez! Fogadd el azt, amit Jézus tett érted, bízd rá magad, rejtőzz el az ő védelmében, és testével véd meg téged attól, hogy bűneid következménye örökre maga alá temessen. Ne maradj független, ne maradj egyedül!

A kegyelem a veszteségeken, a nehéz helyzeteken keresztül is megtérésre hív! A nyelvek összezavarodása veszteség: az emberiség veszít a kommunikációs készségéből. Teher, mert az egyetértéshez ezután sokkal több erőfeszítésre lesz szükség. Frusztráció, mert az értetlenség dühítően zavaró. Kudarc, mert amit az ember tervezett, amit annyira szeretett volna, az meghiúsult. Nos ezen a helyzeten keresztül Isten meghívja az embert, hogy mégis töltse be küldetését (elszéledtek a földön), és a keserves helyzetben forduljon oda Istenhez.

Azóta is, minden nehéz helyzeten keresztül, amikor veszteséget élünk át, amikor kudarcot vallunk, amikor felborul a megszokott életrendünk, kényelmünk, amikor nem az általunk álmodott életpályamodell szerint alakul az életünk a kegyelem hív bennünket, hogy térjünk meg Istenhez, hogy tegyük a kezébe életünket, hogy bízzuk rá magunkat, és térjünk vissza a magunk tervezte életből Isten rólunk szóló tervéhez.

Az első keresztyén gyülekezet sok ezer évvel Bábel után megtapasztalta az „anti-Bábelt.” Pünkösd napján különböző nyelvű és kultúrájú emberek értették meg Isten akaratát, engedelmeskedtek neki, és így jutottak egyetértésre egymással. Péter apostol akkor így fogalmazta meg ennek útját: „Forduljatok oda Istenhez, valljátok meg bűneiteket és fogadjátok el a bocsánatot, amit Jézus szerzett nektek, és fogadjátok be Isten Szentlelkét életetekbe” (v.ö. ApCsel 2, 38.) Vagyis kezdj újat Istennel. Az ő kegyelembe fogadott gyermekeként, az ő vezetése alatt: amikor nem te akarod még Istent is a saját céljaidra használni, hanem az ő tervére mondasz bizalommal igent, és engeded, hogy az ő célja valósuljon meg az életedben. Ehhez adja a Szentlélek az ő erejét!

Meghallod-e ezt a hívást most? Látod-e Isten kegyelmét, aki menedéket készített neked Jézusban, aki még most is visszatartja az ítéletet, nehogy a hibáid következményei teljes súlyukkal rád omoljanak, Látod-e Isten kegyelmét, aki ma is megtérésre hív?

Boldogok, akik Isten kegyelembe fogadott gyermekeként élnek.  Visszatérünk a boldogsághoz. Ez a boldogság nem egyenlő a jó érzéssel, a kényelemmel, a problémamentességgel. A boldogság nem érzés, hanem állapot. A Biblia békességnek is nevezi, ami megint csak nem nyugalmat, zavarmentességet jelent, hanem életem alapállapota: Isten kezében vagyok, az ő szeretett gyermeke vagyok akkor is, ha jól érzem magam, és akkor is, ha nem. Az övé maradok örökké. Ez egy olyan alap, ami mindig igaz. Ahogy a felhők mögött mindig süt a nap. Ha rábíztad az életedet Jézusra, akkor mindig igaz, hogy boldog vagy (nem boldognak érzed magad, hanem boldog vagy!) mert jó helyen vagy, kezében vagy. Ha rábíztad az életedet Jézusra, akkor erre tudatosan kell gondolnod, amikor nehéz időszakot élsz át. Most is Isten kezében vagyok, most is Jézusé vagyok, amikor nem érzem, amikor nem látom, de ez nem az érzéseimtől függ, nem a körülményeimtől függ, még csak nem is a pillanatnyi hitállapotomtól függ: egyedül Istentől függ. Ő pedig hűséges: építhetek rá. Tudom, hogy hová tartok, tudom, hogy Isten nem ejt ki a kezéből, szeret, a javamat akarja, gondoskodik rólam, célba visz. Ez a boldogság az Isten kezébe tett élet boldogsága. Ott van mindenben, minden helyzetben. Életem alaphangja. A kedélyem, az érzéseim változnak, a körülményeim változnak, van, amikor az elképzeléseim szerint alakul az élet, van, amikor nem jön be a számításom, jönnek hullámhegyek és hullámvölgyek az életben, de egy valami nem változik: nem vagyok egyedül. Isten szeretett gyermeke vagyok Jézus Krisztusért, ő velem van, nem feledkezik el rólam, számíthatok rá örökké. Valami ilyesmiről írt Reményik Sándor: Békesség Istentől című versében.

 

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.

Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.

Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen –
Vihartépett fák – ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.

Békesség Istentől.

Boldogok, akinek az életében csak a felszín hullámzik, mélyen az alapoknál biztos lábakon áll az életük Istenben. Jézusban. Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Melyik boldogmondást érzed a leközelebb magadhoz? Melyikkel tudsz a legnehezebben azonosulni?
  2. Mi az, ami téged Isten keresésére indított? Mi az, amin keresztül felébreszt Isten, amikor eltávolodsz tőle?
  3. Észrevettél-e már olyan helyzetet, amikor Isten megóvott téged tetteid lehetséges következményétől?
  4. Mire indít téged az, amit Jézus a kereszten tett érted?
  5. Van olyan békességed, amelyik akkor is stabilitást ad, amikor a „felszín” viharos hullámokat vet? Ha nincs, gondold végig, hogyan találhatnád meg az ige üzenete alapján? Kérj segítséget, mert ez életed legfontosabb kérdése!
  6. Hogyan állsz a békességgel a jelenlegi krízishelyzetben?
AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szolnoki Református Egyházközség