Oldal kiválasztása

2021. október 10.

Megtenni, ami tőled telik

Olvasandó: Márk 14, 3-9. 

hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

Olvasandó: Márk 14, 3-9. 

Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: „Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több, mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani.” És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.” Márk 14, 3-9.

 

Küldetés vagy szolgálat vasárnapján újra és újra emlékeztetjük magunkat a gyülekezetben arra, hogy az életünket szolgálatra kaptuk. A múlt héten az aradi vértanúkra emlékezve hallottuk: szükségünk van az áldozatra, az áldozatból élünk, mert csak áldozatvállalásból származik igazi érték, élet. A teremtett világ működési rendjébe be van építve ez a szabály. Isten, aki alkotta ezt a világot beépítette. Nem az önzés, az önmagunk körül forgás építi az életet, hoz létre életet, hanem a másik felé forduló, áldozathozatalra is kész, szolgáló szeretet. Tölthetjük az életünket sokféleképpen itt a földön, foglalkozhatunk sok mindennel, de az élet Isten által alkotott alaprendje ez. Az életünket ajándékozó Isten terve és szándéka alapvetően ez marad: szeretet-szolgálatra kaptad az életedet te is. Éppen itt érhetjük tetten nagyon gyakorlati módon azt is, hogy mennyire kimozdult az élet az eredeti alaprendjéből.

 

A mai evangéliumi történetben egy asszony van előttünk, aki példát ad a szolgálatra, akiről Jézus azt mondja, hogy örök példája lesz ennek. Nem konkrétan, amit tesz (nem indítunk olajozó szolgálatot a gyülekezetben 😊), hanem azt, ahogyan teszi. Figyeljünk most erre: ha Jézus példának állítja, akkor érdemes odafigyelnünk.

 

Hogyan látja Jézus, az Isten Fia az élet(ünk)et? Hogyan láthatjuk mi is az ő szemével az életünket küldetésünket? Ebben a mondatban besűrítve láthatjuk ezt: „Megtette, ami tőle telt.” Ebben a mondatban benne van az, hogy Isten személyes küldetéssel helyezett ebbe a világba mindannyiunkat. Nem általában az emberiségnek, Ádámnak és Évának, hanem neked adott küldetést. Ez a feladat konkrét és személyre szabott. Lássuk a világot és benne magunkat Jézus szemével, és vegyük észre a feladatunkat, azt, amit mi ma tehetünk!

 

Arra indít ez a mondat, hogy fedezd fel azt, hogy küldetésed, feladatod van a mindennapokban. Megtette, ami tőle telt.” Jézus szemével látni jelenti azt, hogy észrevesszük a szükséget, a világ megtörtségét, az emberi szenvedést, szomorúságot, és szükséget, és nem megyünk el mellette. Zavar, fáj az, ami Istennek fáj ebben a világban, ami már rég nem az áldozatos szeretetre épül, és éppen ezért olyan nagyon sok testi és lelki hiány kiált benne!  Ez is nagyon fontos! Vedd észre! De ne állj meg itt! Fedezd fel a te küldetésedet, feladatodat ezzel kapcsolatban! A világ megtörtségét, nyomorúságát, az emberi szenvedést látva gyakran felszakad belőlük a fájdalmas, vagy egyenes elkeseredetten dühös kérdés: Miért nem tesz végre valaki valamit? Esetleg egyenesen azt kérdezzük: Miért nem tesz Isten valamit? Ismerjük a történetet a fiatalemberről, aki egy nagyvárosi forgatagban megpillantva egy rongyos, elhagyatott, kolduló kislányt elkeseredetten kiáltott az ég felé: Miért nem teszel valamit?! Majd azonnal hallotta is a szívéhez szólni Isten csendes válaszát: „Már tettem valami: megteremtettelek téged.” Ha Isten szemével látod a szükséget, akkor saját magadat is látod, észreveszed ebben. Vedd észre, hogy neked dolgod van a szükséggel, a körülötted élők fájdalmával, hiányaival. Neked küldetésed van. Te vagy a valaki. Ha megláttad a hiányt, annak mozgósítania kell téged. Neked küldetésed szeretettel odafordulni a melletted élőhöz, és áldássá lenni számára.  

 

„Megtette, ami tőle telt.” Miközben a küldetésen, szolgálaton, feladaton gondolkozol, ne a másikra, ne a többiekre nézz, hanem saját magadra, a saját lehetőségeidre. Nagyon nagy kísértést jelent számunkra az, hogy másokhoz hasonlítsuk az életünket. Nem azzal foglalkozunk, hogy nekünk mi a feladatunk, mi az, amit mi megtehetünk, hanem azzal. hogy mások mit tesznek, vagy mit nem tesznek. Nagyon sokszor ez elvonja a figyelmünket arról, amit mi tehetnénk meg, amit nekünk kellene megtennünk, és a másik ember hibáinak, mulasztásainak számontartása egy életen át tartó pótcselekvéssé válhat. Ahelyett, hogy tennénk valamit állandóan kritizálunk másokat, mert nem tettek semmit, vagy mert szerintünk hibásan, hiányosan cselekedtek. Ez ma országos társasjáték nálunk Magyarországon.

Aztán sokszor lebénít az, ha a másikat méregetjük, és hozzá hasonlítjuk magunkat. Miért tegyek bármit is, amikor én olyan kicsi vagyok másokhoz képest. Vannak nálam ügyesebbek, okosabbak, szakértőbbek. Mit tehetnék én, aminek jelentősége van? Csak, ami tőled telik, de azt rád bízta, és tőled is kéri számon Isten. A Biblia tanúsága szerint Isten nem hasonlítgat bennünket, hanem mindig ezt kérdezi: te megtetted, ami tőled telt tiszta szívből? Ne a másik feladatára nézz, ne a másik lehetőségeit mérlegeld, hanem a saját feladatodat keresd a te lehetőségeid szerint! Isten tudja, hogy mit bízott rád, hogy mi telik tőled, s talán te is tudod, ha őszinte vagy. Ehhez mérd magad!

 

„Megtette, ami tőle telt.Ne a körülményekre, a szükség nagyságára nézz, hanem arra, amit neked lehetőséged van megtenni, és azt tedd meg! Gyakran az bénít le bennünket, hogy nem tudjuk megoldani a másik problémáját, nem tudjuk orvosolni a nyomorúságot, mert az meghaladja az lehetőségeinket, erőnket, tudásunkat. Úgysem tudom megoldani, hát inkább nem teszek semmit. Nos ebből a szempontból is igaz: Isten azt nézi, hogy rád mit bízott, és csak annyira kér. Tudod-e az ő szemével látni a saját szerepedet? Nem az eredményt nézi, nem azt, hogy mennyi szegényt lakattál jól, és hogy még hány van, hogy amit tettél az csak csepp a tengerben, hanem azt nézi, hogy megtetted-e, ami tőled telt, ami rád volt bízva? Annyira le tud bénítani a saját tehetetlenségünk, a kudarc a szenvedés ellen folytatott harcban. Sokan elhúzódnak a szenvedőtől, sokszor elhúzódunk a szenvedőtől, mert nem tudjuk megszüntetni a nyomorúságát, és ez a megvert, tehetetlen állapot frusztrál bennünket. Ne arra nézz, hogy meg tudod-e oldani, csak tedd, ami tőled telik! Ez az asszony nem tudta Jézust megóvni a kereszttől, nem tudta helyette vinni a keresztet, elvenni, átvenni a szenvedést, de mellé tudott állni, ki tudta fejezni felé a szeretetét. És megtette. És ezzel a tőle telhető legtöbbet tette, amivel számunkra is példává lett.

 

Mondja mai példákat?

Gyülekezetünk diakóniájában szolgálók a hét minden napján maradék élelmiszert osztanak rászorulóknak. Van, aki ideszállítja a boltból, van, aki kicsomagolja, van, aki kiosztja az aznapra előjegyzetteknek. Odaszánt, az idejükből szeretettel áldozni tudó testvérek. Biztos mindegyiküknek eszébe jut a kérdés: mennyit segítünk ezzel az igazán szegény családok életén, megoldjuk ezzel az anyagi gondjaikat? Bizonyára nem. De tesszük, ami tőlünk telik, és ezzel valamit segítünk. Ezen kívül teszünk egy gesztust, amivel kifejezzük feléjük a törődésünket, és az lehet, hogy ez még többet ér, mint néhány péksütemény… Tőlünk most ez telik, Isten ránk ezt bízta. Ebben kell hűségesnek lennünk.

 

Tegnap volt a hospice és a palliatív egészségügyi ellátás világnapja.  Tudjuk-e, mit jelentenek ezek a fogalmak? Azt az egészségügyi ellátást, amit akkor kap a beteg, amikor már nincs remény a gyógyulásra. A gyógyításra szegődött orvosnak és egészségügyi dolgozónak a legnehezebb szembe néznie azzal a tehetetlenséggel, hogy nem tudja a beteget meggyógyítani. Tehetünk-e a betegért valamit, ha már meggyógyítani nem lehet? Igen! Enyhíteni a szenvedését. mellette lennie, végig kísérni az úton, támogatni lelkileg is, és segíteni a hozzátartozókat is ebben a lélekpróbáló helyzetben. És ez a legtöbb, ami ebben a helyzetben tehető. Sikerorientált világunkban sok ember addig nem is érti ezt meg, amíg ő maga, vagy hozzátartozója nem kerül ehhez hasonló helyzetbe!

 

Ugyanilyen példa a gyászolók vigasztalása is. Tudok-e valamit adni, vagy mondani a gyász terhét hordozónak, ami betölti, feledteti a veszteséget? Nem. Nem tudom a sebét begyógyítani, de ott lehetek mellette, lehetek embere, aki meghallgatja, akin keresztül érzi, hogy valaki figyel rá, valakinek fontos, valakin keresztül átélheti Isten szeretetét, együttérzését, törődését. Nem túlságosan sok ez, mondhatnánk. Pedig ez nagyon sokat jelent ebben a helyzetben. S lehet ez, amit tőlünk telhető módon megteszünk.  

 

Tedd, ami tőled telik, mondj áldást, vigyél áldást, légy te áldás a másik embernek. Richard Wurmbrand evangélikus lelkipásztor Romániában összesen 14 évet töltött a pártállam börtöneiben, miközben rendszeresen kínozták hitéért. Ő azt a küldetést tűzte ki maga elé, hogy a gyűlölet kultúrájában Krisztus szeretetét éli meg elsősorban azok felé, akik gyűlölik. A megszálló orosz katonáknak hirdette az evangéliumot. A gyerekeit is arra nevelte, hogy a tőlük telhető eszközökkel fejezzék ki szeretetüket a megszállók iránt. Így adtak a gyermekek az utcán egy szál virágot a meglepett szovjet katonáknak. Mennyit ér egy ilyen virág? Egy szeretet-gesztus, egy kicsiny fénypont a gyűlölet világában, Krisztus fénye. Megtették, ami tőlük telt. Ugyanúgy Wurmbrand, aki a börtönben, amikor a rabtartója, aki verte, ha imádkozni látta, mert az tilos volt, a sokadik verés után üvöltve kérdezte: miért imádkozol még mindig?! S a lelkész így válaszolt az elképedt börtönőrnek: Érted!

 

A Tanúim lesztek sorozatban, amit most kezdtünk el többen a gyülekezetből, van egy hétköznapi gyakorlat, mellyel ezt gyakoroljuk: az áldás ritmus. Az egyik feladat, hogy keresd azt, hogy kinek tudsz áldás lenni, egy jó szóval, mosollyal, azzal, hogy meghallgatod, megajándékozod, vagy segíted azzal, ami tőled telik. Ezzel a szemmel kezdj el élni a mindennapokban. Vedd észre a másik embert. A másik ember szükségét. És vedd észre, hogy küldetésben jársz!  Ne azt nézd, hogy mások mennyivel többet, vagy mennyivel kevesebbet tesznek nálad. Ne azt nézd, hogy mit nem tudsz megtenni. Ne engedd, hogy lebénítson az, hogy nem oldod meg a helyzetet, hanem tedd, ami tőled telik. Csak ennyit.

 

Ami tőled telik. Értsük jól: ez nem igénytelenséget jelent, a probléma lerázását, hanem teljes odaszántságot. Nem minden a mi feladatunk – az asszonynak itt nem volt feladata a világ szegényeit megetetni -, nem tudunk mindent orvosolni – nem tudta Jézust megóvni a szenvedéstől -, de abba, ami a mi feladatunk teljes szívvel tegyük bele magunkat! A nárdusnak és alabástromnak világos üzenete van. A nárdus abban az időben és kultúrában a legdrágább illatszer volt. A Himalája 4000 méteren fekvő területeiről származó rendkívül drága olaj. 300 dénár, amelyre a zúgolódók becsülik 1 évi napszámot, 1 évi szerény megélhetést jelentett az akkori Közel-Keleten. Az alabástromtartó pedig egyszerhasználatos holmi. Ahhoz, hogy kiöntsék belőle az olajat, el kellett törni, nem volt visszacsavarható kupakja. Ha egyszer kinyitottad, az egészet el kellett használni. Az asszony valószínűleg a saját temetésére tartogatta eredetileg ezt a drágaságot. Az, hogy ott kiöntötte Jézusra, a teljes odaszánás kifejezése volt. Drága, nem porciózható, visszavonhatatlan áldozat. Ez a legtöbb. Nem a vásárlóértéke miatt, hanem amiatt, ami mögötte van. Ez tényleg minden volt, ami akkor tőle telt.

 

Sok? Kevés? Az asszony példa: ha méricskélés, hasonlítgatás helyett mindenki a maga helyén így hozná, ami tőle telik, képzeljük el, hogy mi történne a világgal? Egészen másként nézne ki a világ, mint ahogyan ma kinéz!

 

Végül egy nagyon fontos kérdés, ami már eddig is itt bujkált a sorok között. Az evangélium alapvető kérdése mindig az: ha megteszed, ami tőled telik, milyen szívvel, milyen indítékkal, milyen motivációval teszed? Az evangélium nem erkölcsi nevelés és nem jótékonysági buzdítás! Mi van a szívedben?

 

Ez az asszony példa – mondja Jézus. Mi van az ő szívében? Nem humanizmus. Nem büszkeség: dicsérjük, meg, emeljük, ki, hogy milyen sokat teszünk (míg mások még nem). Nem félelem: jaj, mi lesz, ha elégtelen leszek.

 

Az ő cselekedete válasz. Imádat. Szeretet. Hála. Az ő tette abból indul, hogy látja, kicsoda Jézus, hogy hogyan látja őt Jézus, mennyire értékeli, mit tesz érte Jézus és az, amit tesz szíve szeretetét és háláját fejezi ki!

Ennek a jelenetnek a közepén nem az asszony van, hanem Jézus, és ez az asszony őt látja, őt érti meg, és őrá rezonál az élete. Ezért amit tesz az nem humanizmus, hanem istenszeretet. A humanizmus központjában az ember áll. A hit központjában az Isten áll.

Ez az asszony látja, hogy Jézus a mindenség Ura, a Király. Ő az Úr! Az olajjal megkenés Palesztinában a királyi koronázás jele volt. A király a felkent. Messiás. Ez az asszony kifejezi ezzel a gesztussal, hogy bárki, bármit gondol és mond, ő királynak tartja Jézust, Jézus az Úr!

Az a Király, aki feláldozza magát a népéért, értünk. „Megkente a testemet a temetésre.” – mondja Jézus. A mindenség Ura emberré lett. Meg lehetett ölni, el lehetett temetni. Kiszolgáltatta magát emberi kezeknek. Tehetetlen, halott testét emberek tették sírba. Miért? Az ő népéért, értünk, érted! Életét adta váltságul (Márk 10, 45.) Istennek nincs szüksége senkire a teljességhez, mégis megalkotott, utánad jött és meghalt érted, hogy hozzá tartozz, hogy megmenekülj. Ennyit értél, ennyit érsz neki. Ennyire értékel!!!

Ott áll a jelenet közepén a mindenség Ura, aki megölhető emberré lett, a halálára és a temetésére készül, mert ennyire drágák vagyunk neki. És ez a történet azt kérdezi: mit válaszol erre az életed? Mennyit ér ő neked, mire tartod őt?

Az asszony áldozata példa számunkra, mert az alabástrom és a nárdus félreérthetetlenül azt mondja: a legbecsesebb, a legdrágább! Ezt nem lehet kikényszeríteni, csak szabad szeretetre adott önkéntes válasz lehet. Hála és szeretet van ennek az asszonynak a szívében Jézus iránt. Túlcsordul a hála a kegyelem miatt.

 

A tanítványok túlzásnak tartják ezt az árat. Júdás rövid idő múlva 30 ezüstre, egy rabszolga árára tartja Jézust. Ez az asszony pedig a legbecsesebbnek. Az, hogy mit számunk oda az életünkből, mit adunk oda az életünkből az Úrnak arról beszél, hogy mire értékeljük őt? Isten mindig azt nézi, hogy mi van a szívünkben? Az elvárásoknak megfelelő kényszeredettség (muszáj, és mennyi az elég)? Számító lelkület: mit nyerhetek én ezzel? Büszkeség: mégiscsak nagyszerű, hogy én ezt megteszem, míg mások alig. Vagy érdektelenség? Az asszony a hálától túlcsorduló szív példája, aki megértette, kicsoda Jézus, mit tett érte, mennyire értékelte őt? Ettől hajtva teszi meg azt, ami tőle telik!

 

Jézus arra hív, hogy ismerjük fel, értsük meg, hogy kicsoda ő, hogyan lát, mire értékel bennünket, mit tett értünk, és ezt szívből megértve hálás szeretettel szeressük őt. Amikor pedig ez megérinti a szívünket, akkor a szeretetünket mindig azok felé fordítja, akiket ő szeret: a többi ember felé. Ahogy én szeretettelek titeket, ti is úgy szeressetek engem? Szeressetek engem azzal, hogy szeressétek egymást. Legyetek áldássá egymás számára. Kezdd el! Folytasd! Újulj meg ebben!  Ámen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Mi az, ami megérintett téged ebből az igehirdetésből?
  2. Mi az, amit le szeretetnél tenni, el szeretnél hagyni? Mi az, amit el szeretnél kezdeni, amiben meg szeretnél újulni?
  3. Mi a különbség a humanizmus és a hitből fakadó cselekedet között?
  4. Hogyan szabadítja fel Jézus evangéliuma hálára a szívedet?

 

Végh Miklós, lelkipásztor

AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szolnoki Református Egyházközség