Olvasandó: Zsoltárok 89, 1-19. 

„Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet. Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég… Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük.” Zsoltárok 89, 2-3. 16-18.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” 1Péter 2, 9-12.

Küldetés vasárnapján ismét keresztyén küldetésünkről gondolkodunk az ige fényében. A napi igeként olvasott zsoltárt hallottuk, illetve egy ismerős szakaszt az Újszövetségből, amelyik ennek a zsoltárnak az üzenetéhez kapcsolódik.

Amikor a küldetésünkről, Istentől kapott feladatunkról, szolgálatunkról gondolkozunk, talán leginkább az a kérdés jut eszünkbe: mit tegyek, mit tehetek én az Úrért? A hétköznapi életünk, munkánk, családi életünk, megélhetési erőfeszítéseink feladatai mellett még keresünk, próbálunk kitalálni valamilyen feladatot, tevékenységet, amit mi az Úrért tehetünk.

Az Ige üzenete szerint valójában küldetésünk lényege Isten gyermekeiként, Isten népeként nem az, hogy mi tegyünk valamit az Úrért, hanem az, hogy arra építsünk, amit ő tett és tesz értünk, az ő kegyelmes tetteiről énekeljünk, az ő tetteiről szóljon az életünk. Küldetésünk lényege nem az, amit teszünk, hanem az, akik vagyunk Krisztusban.  Isten nem ott kezdi az elhívást, hogy tedd meg ezt meg ezt nekem, hanem ott, hogy lásd meg, mit tettem én érted Krisztusban, bízd erre magad és szeretett gyermekem vagy. A küldetésed, hogy légy, aki vagy. Élj kegyelemből Isten gyermekeként. Ez természetesen meghatározza a cselekedeteidet is.

Egy példa, ami segít, hogy értsük a különbséget: nem alkalmazottja vagy Istennek, pláne nem megbízási szerződéses alkalmazottja egy-egy munkára, hanem Isten szövetségese, gyermeke vagy. A becsületes alkalmazott elvégzi azt a feladatot, amivel megbízták, de munkaidőn kívül, vagy a feladat végeztével éli a saját életét. A gyermek viszont mindenben, amit tesz, amit mond munkaidőben és azon kívül is, egész életével a családot, az Atyát képviseli. Isten küldetésében járni nem azt jelenti, hogy egy-egy feladatot elvégzel, amit ő rád bízott, hanem azt jelenti, hogy mindenhol, ahol jársz, mindenben, amit végzel Isten gyermeke vagy, őt képviseled, mindent úgy látsz, úgy teszel, úgy mondasz, minden helyzetben úgy veszel részt, mint Isten szövetséges gyermeke. Ez Isten népének küldetése. Ez a te küldetésed, a mi küldetésünk együtt is: az egész életünket meghatározza és igénybe veszi!

Van egy nép ezen a világon, amelyik a létével, az egész életével arról beszél, hogy milyen szép az ő Istenük, milyen erős, hűséges, tiszta, szeretetteljes, életet teremtő… „Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük.” Ez a küldetésünk.

Küldetésünk az, akik vagyunk. Kik vagyunk? Isten népe. Szent, kiválasztott, Isten tulajdona. Ez a három tulajdonképpen egyet jelent. A szentről legtöbbször úgy gondolkozunk, hogy ez egy lelki teljesítményhez kötődik: a szent, aki elért egy lelki szintet, vagy tett valami nagyot Istenért. Pedig valójában Isten nem lelki teljesítményről beszél, amikor a szentségről beszél, hanem kapcsolatról. Szent az ebben a világban, ami vagy aki a szent Istenhez tartozik, az övé, kiválasztott, mert Istennek van félretéve. Van egy bögrém, amiből kávét szoktam inni. Nem azért különleges mert az anyaga, vagy a díszítése teszi azzá, mégis különleges, mert az én bögrém. Mindenki tudja a családban, hogy ez hozzám tartozik. Szent nép vagytok: nem „anyagában”, díszítésében, származásában, erejében különleges, hanem az Istennel való kapcsolatában: Isten választottja vagy Jézus Krisztusért. Istené vagy, vele élsz, az ő áldása a tied.

Fontos megértenünk, hogy nem lelki teljesítmény, vagy a mi különlegességünk az alapja, hanem egyedül az, amit ő tett értünk. Az szentség, a választottság alapja kegyelem és az irgalom. „Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké…” „Hirdessétek nagy tetteit” ti, „akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.”  Isten tetteiről beszél mind a két igehely. Nem arról van szó, hogy minőségibb emberek volnánk, hanem arról van szó, hogy Isten irgalmas. Nem a minőségre néz, hanem a szükségre. Isten irgalma felemeli a kicsit, a bűnöst, az elesettet, a szükségben levőt, és a szükségben hozzá fordulót, azt, aki irgalmára szorul és ezt felismeri. Kegyelme nem azt adja, amit érdemlünk, amiért megszolgáltunk, hanem azt, amit nem érdemlünk, de amire szükségünk van. És hűségesen kitart emellett a döntése mellett. Már az ószövetségi népének ezt mondja Isten: „Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az ÚR erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.” 5Mózes 7, 7-8.

Ez velünk, Isten újszövetségi népével is így történt. Jézus Krisztusban Isten irgalommal lehajolt hozzánk lázadó és elveszett emberekhez, akik bűneink miatt kárhozatban voltunk, és nem volt számunkra irgalom. Megesett rajtunk a szíve nem azért, mert kiérdemeltük nagyszerű tetteinkkel, hanem azért, mert annyira szánalmasan és reménytelenül elveszettek voltunk, annyira nem tudtunk magunkon segíteni. Irgalomra indult irántunk. Magára vette a mi elveszettségünket, és nekünk adta az ő szentségét, hogy vele Isten kegyelembe fogadott gyermekei, választottai lehessünk. Ez a Jézus azt mondta, hogy nem az egészségesekhez, a minőségi emberekhez jött, hanem azokhoz, akik elveszettek, bűnösök, akik elég betegek ahhoz, hogy orvosra legyen szükségük, elég bűnösek ahhoz, hogy Megváltóra legyen szükségük. S ha megragadod ezt a lehetőséget, rá bízod magad, irgalma felemel, hogy őbenne Isten választott gyermeke légy. Érted? Mennyire nagy tévedés elbizakodni, s büszke gőggel tekinteni arra, hogy én hívő vagyok! Ehelyett szívbeli bizalommal kapaszkodom az ő irgalmába, mint egyetlen lehetőségbe, és hálás szeretettel adom neki az életemet: kegyelemből az övé vagyok! Hozzá tartozom!     

A választottság irgalom, kegyelem, ajándék mindenestül. És a választottság küldetés. Kik vagyunk Krisztusban? Királyi papság. A pap közvetít Isten és az emberek között, Isten rajta keresztül adja az áldását a nem papoknak. Isten azt mondja az ő népének: ti olyan nép vagytok, akik az én papjaim vagytok ebben a világban, hogy rajtatok keresztül megáldhassam a többieket. Isten népének a küldetése az, hogy áldás legyen azok számára, akik (még) nem tartoznak Isten népéhez. Isten az egyházán keresztül akarja megáldani a világot. Rajtunk keresztül akar áldást adni a környezetünknek! A küldetésünk, hogy továbbadjuk Isten áldását. Ha megértetted, hogy Isten irgalomból fogadott magához téged, akkor azt is megérted, hogy Isten irgalmazni akar másoknak, magához akar vonni másokat is. És ezt azokon keresztül teszi, akik már hozzá tartoznak. Hozzá tartozol? Akkor rajtad keresztül teszi. A kiválasztottság küldetés másokért. Amikor Isten Ábrahámot kiválasztotta, hogy az ő családjában kezdje el a világ helyreállításának tervét, akkor ezt mondta neki: „Megáldalak… és áldás leszel… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” 1Mózes 12, 1-3. Kiválasztalak a többiek közül, hogy küldetésbe állítsalak a többiekért. Megajándékozlak, hogy tovább add az ajándékot. Megáldalak, hogy áldás légy. Küldetésünk: választottság a többiekért. Isten tulajdon népének lenni küldetés. Nem arról van szó, hogy kiválaszt, aztán majd, ha felnövünk a feladathoz talán valamikor elküld, hanem kiválaszt és küldetésbe állít azonnal. Olyan nincs, hogy valaki kiválasztott, Isten gyermeke, keresztyén, és nincs küldetése. Isten gyermeke vagy és ez küldetés. Ne keress más küldetést: az, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagy, maga a küldetés. A kettőt nem lehet egymástól elválasztani.

Ha egyszer az övé vagy, akkor róla beszél, az ő tetteit hirdeti az éneked és az életed. Mit jelent az ő tetteit hirdetni? Vajon azt, hogy kiállunk az utcasarokra prédikálni, és kiabálva hirdetjük az embereknek, hogy jön az ítélet, térjenek meg? Ez a mi dolgunk? Vagy az, hogy legalább a családban, a munkahelyen és a baráti körünkben fáradhatatlanul bombázzuk a környezetünket azzal, hogy Jézusról beszélünk? Fontos Jézusról beszélni is, Isten igéje azonban ennél jóval többről beszél. Az egyik kisköri beszélgetésen került szóba a héten, hogy az utcasarkon Jézus nevében hangosan szónokolni nagyon nehéz szolgálatnak tűnik legtöbbünk számára. Isten azonban valami egészen más küldetést bíz ránk, amit, ha megértünk, akkor lehet, hogy azt mondjuk: könnyebb lenne hetente egyszer egy órát prédikálni Szolnok legforgalmasabb pontján 🙂 A küldetésünk ugyanis az egész életünket igénybe veszi, az egész életünket át akarja formálni. Nem éri be Isten kevesebbel. Az Ószövetségben a Sínai hegy lábánál beszélt Isten Mózesen keresztül az Egyiptomból kiszabadított néphez a küldetésükről ezekkel a szavakkal, amelyeket itt Péter szinte szó szerint idéz és alkalmaz a keresztyénekre. Ha figyelünk az ószövetségi történetre, az elhívás előzményei és ami ezt követi, segít megérteni, hogy miről van szó. Isten kiszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból, hogy ne legyenek más tulajdonai. Szövetséget kötött ezzel a néppel ezt mondva: szeretetből összetartozunk, az enyém vagy. Istené, a Teremtőé a föld minden népe, de ők különleges módon tartoznak hozzá, mint az ő megszabadítottjai, szövetségesei. Ezután megkapják a Tízparancsolatot, és annak magyarázatát, amely az egész életüket igénybe veszi, megmutatja nekik, hogy mit jelent Isten uralma alatt élni a gyakorlatban. Mivel hozzám tartoztok, azért ti nem úgy éltek, mint mindenki más, vagy ahogyan eszetekbe jut, hanem az Úr rendje szerint. És Isten útmutatása szerint felépítik a szent sátrat, amelyet betölt Isten jelenléte. Nem egy elvi megegyezésről van szó, hanem együttélésről, valóságos kapcsolatról: Isten közöttetek van, vele éltek, az ő szeretetét, gondoskodását, vezetését tapasztaljátok nap mint nap. Ezzel ad küldetést nekik az Úr: most már papok királysága vagytok a többi nép között. Szolgáltok a népek felé azzal, hogy az életetek annak példája lesz mindenki számára, hogy mit jelent a mindenség Ura jelenlétében, vele együtt, az ő rendje alatt élni. A hitéleteteket, de ezen kívül az életetek minden területét ez formálja meg. Különleges nép lesztek a pogányok között, mások, szentek. Az Isten szépségét fogja tükrözni az, ahogyan éltek.

Ez a küldetés teljesedett be Krisztusban. Ez a mi küldetésünk. Szabadság, szövetség, akarata szerint átformált élet, valóságos együttélés vele, élet az ő jelenlétében. Megszabadított, szövetséget kötött velünk, uralma átformálja az életünket, valósággal velünk van.  Isten Krisztus által nem Egyiptomból, hanem a bűn rabságának sötétségéből szabadított ki bennünket az ő csodálatos világosságára. Szövetséget kötött velünk, hogy vele éljünk, mint az ő családtagjai, gyermekei, akik az övéi vagyunk, nem vagyunk más rabjai, tulajdonai. Közöttünk is felállította templomát, amely nem kőből épült: a benne hívők közösségét. „Ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik!” 1Korinthus 3, 16. A Szentlélek, Jézus Lelke velünk, közöttünk, bennünk lakik. Jézus elmondja a szövetség rendjét, Isten eredeti parancsainak helyreállítását és betöltését, amellyel át akarja formálni az egész életünket. „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben.” János 15, 10.

A küldetésünk tulajdonképpen az, hogy az életünk arról beszéljen, mit jelent Jézus Krisztus Szentlelkének jelenlétében élni, mit jelent Jézussal együtt és az Ő uralma által megformált élettel élni. Ez igénybe veszi az életünk minden területét, mert Jézus Krisztus az Úr az egész életünk felett, ezért ő akar meghatározni mindent az életünkben.

Így leszünk királyi papság: a Király – vagyis Jézus Krisztus papjai -, akiknek az a feladatuk, hogy képviseljék Jézust a világban, az ő áldását hozzák azoknak, akik nem ismerik őt.

A küldetésed tehát az, hogy Isten népeként élj azok között, akik nem Isten népe.  A küldetésed, hogy az életed azt tükrözze, jelenítse meg, hogy kicsoda az Isten, hogy kicsoda Jézus, hogy azok, akik nem ismerik őt, a te életedről meglássák Őt. „Te vagy díszük és erejük.” Isten szépségének, jóságának, erejének, az evangélium életváltoztató, megújító hatalmának, tisztaságának kétlábon járó transzparensei, reklámjai  lehetünk.

Hirdessétek Isten nagy tetteit! Ezeket a magasztos szavakat váltja aprópénzre Péter apostol: „Szeretteim, kérlek titeket: tisztességesen éljetek a pogányok között!” Éljetek tisztességesen! Ez nem a polgári tisztességre, hanem annál többre utal: az Isten szerinti jó képviseletére. Isten nagy tetteit hirdetni azt jelenti, hogy az életed minden területén Jézus Krisztus jelenlétében, vele élsz, és minden területen az Isten akaratához, rendjéhez igyekszel igazítani magadat engedelmesen. Ahogy az ószövetségi törvényben Isten szabályozza népe életének minden területét: nem csak a vallást, a templomot, hanem a családi életet, a szexualitást, a gazdasági életet, azt, hogy hogyan bánnak a földdel, a szociális törődést, a munka és pihenés rendjét, az igazságszolgáltatást, a közéletet és a politikát, úgy az Újszövetségi nép életében is így van ez. Isten tulajdonba vett népe Isten uralma alatt él. Ez az egész életét érinti. Nem válik el a hite a hétköznapjaitól. Nincs olyan, amibe Isten ne szólna bele, ami a mi magánügyünk lenne. Ha Isten népe vagyunk, akkor Isten, a mi királyunk akarja meghatározni az életünk minden területét.  

Éljetek így a pogányok között! Ne vonuljatok ki közülük, ne zárkózzatok el előlük, hanem éljetek Istenhez hűségesen közöttük. Így az életetek meg fogja mutatni azt, hogy milyen az élet Isten uralma alatt. Az életetekről látják, hogy milyen az Isten, hogy kicsoda Jézus Krisztus. A ti irgalmasságotokból látják meg, hogy irgalmas az Úr, a ti tisztaságotokból, hogy ő szent, a ti megbízhatóságotok mutat arra, hogy Isten hűséges, életigenlésetek, hogy Isten az élet Ura, nehéz helyzetekben is minden értelmet meghaladó békességetek, hogy az erős Isten van jelen az életekben, reménységetek, hogy Istennek jó terve van ezzel a világgal, helyre fog állítani mindent.

Tegnap a sáregresi reformátusok egy kis csapata látogatott el hozzánk. Beszélgettünk arról, hogy a mi reménységünk az, hogy akármi történik a mi Istenünk tartja kézben ezt a világot, és a mi életünket is. Meghatározhatja-e ez a hit nem csak a prédikációkat, hanem a szívünket is? Például Covid idején, amikor mindenki elveszti a fejét, rémhíreket terjeszt és bizalmatlan mindennel szemben? Látszik-e a mi életünkön, hogy a mi Istenünk a betegség fölött is Úr, és mi benne bízunk, és hálaadással élünk az az általa adott eszközökkel, amelyekkel gondot visel rólunk? Benne bízunk és szeretetből törekszünk arra, hogy vigyázzunk egymásra, és segítsük a bajba jutottakat? Országgyűlési választásra készülve, amikor az ország két fele egymásnak ugrik, és családok, barátságok törnek össze a politikai ellentétek miatt, egymás ócsárlása folyik, vajon látszódhat-e az Isten népének az életén az, hogy bár kiállunk számunkra fontos értékek mellett, de hisszük, hogy a mi életünket nem a politika tartja kézben, s akármi is lesz a választás eredménye, a mi Istenünk akkor is Úr marad mindenek felett, az Ő kezében maradunk. S ha nem értünk egyet egymással politikai kérdésekben, akkor is családtagok és testvérek maradunk? Lehetne még folytatni a példákat. Értjük? Isten népének küldetése nem csak egy-egy missziói programot végrehajtani ebben a világban, hanem úgy élni együtt Urunkkal, hogy az egész életünkön a mi Urunk szépsége, dicsősége, szeretete, uralmának rendje látszon.

Küldetésünk életünkkel a mi szabadító Istenünk nagy tetteit és nem a saját tetteinket hirdetni. Jézus Krisztusra és nem a magunk hívő nagyszerűségére mutatni!  Éljetek a pogányok között Isten rendje szerint megszabadított élettel. Sötétségből világosságra hívottakként. Őszintén valljátok meg: nem voltunk mi sem mindig ilyenek, Jézus Krisztus szabadított meg, és formál most is! Éppen így, akik ismertek előtte és ismernek most is az életetek változásáról látni fogják, hogy Isten újjáteremtő, szabadító Úr, aki nem csak titeket tud megváltoztatni, hanem őket is. Ez egy meghívás a nem hívők felé! Nyitott ajtó! Nem én vagyok, akire nézni kell, hanem az én Uram a szabadító! Ő másokat is meg tud szabadítani. Másnak is van hely Isten népe közösségében.

És őszintén vállaljátok fel: nem vagyunk mi sem tökéletesek. Mi is megrettenünk, nekünk is harcolnunk kell a lehúzó erők ellen, de Jézussal élünk, az ő jelenlétében. Nem csak szabályokat kaptunk tőle, hanem a jelenlétét! A hívő embert is érik bajok, de ő soha nem hagy el. A kísértéshez erőt ad, és elkészíti a kiutat. A hívő ember is éri veszteség, de van Vígasztalónk, aki gyógyítja a sebeket. A hívő embert is eléri a szorongás és a félelem, de van akihez meneküljünk, kiáltsunk, és ő teremt békességet a szívünkben.  A hívő ember is megbotlik és vétkezik, de van Megváltónk, akinél van bocsánat, és újrakezdés, csak ne add fel! És mi is meghalunk egy napon, de Jézus ott sem hagy el, átvisz a halálon és örökké vele leszünk dicsőségben!

Jézus Krisztusra mutathatunk, következetesen komolyan véve és megvallva, hogy a mi életünk titka nem bennünk magunkban van. A mi életünk titka Jézus Krisztus. Hitünk nem egy hitigazsághoz, vagy szabályokhoz való rendíthetetlen ragaszkodás, hanem személyes kapcsolat az Úrral. Az Úrral együtt,  az ő valóságos jelenlétében élt élet. A hívő élet bizonyságtétele az Úrral való élő kapcsolatból bontakozik ki. A 89. zsoltár egy imádság! Miközben imádkozom vele vagyok, rá nézek, benne gyönyörködöm, és az együtt töltött idő formálja át a szívemet. Ez fog meglátszani rajtam. Még a szoros emberi kapcsolatainkban is egymás képére formálódunk (gesztusok például), hát még, ha az Úrral vagyunk valóban élő kapcsolatban. Az ő szépsége kezd látszani rajtunk. Ha pedig hívő emberként hanyagoljuk az Istennel való kapcsolat gyakorlását, akkor újra a saját nyomorúságunk kezd kiütközni az életünkön.  Gyönyörködj hát az Úrban! Ha Isten népe hűségesen együtt él Urával, és hozzá ragaszkodik, Isten szépsége látszik az életén. „Te vagy díszük”.

Isten szépsége, amely lényegében nem evilági sikerben vagy eredményekben látszik, hanem szeretetben és békességben minden körülmények között. Az első keresztyének nem voltak világi fogalmak szerint sikeresek, de Krisztus szépségét látták az életükön a pogányok abban, ahogyan elkötelezetten szerették egymást, vagy abban, ahogy békességgel, reménységgel tudtak a halállal szembe nézni. Így lett az erőszakkal eltaposott mártírok vére magvetés. Értjük, hogy Isten nem azt nézi, hogy mennyit és mit teszünk, hanem sokkal inkább azt, hogy hogyan?

Küldetésünk Krisztus népeként élni az Istent nem ismerők között. Ezzel szolgálunk a világnak. Isten szépsége, szentsége megjelenik, és találkozik az Istentől elszakadt, elveszett, az őt elutasító világgal. Ez a missziói találkozás. Ebből a találkozásból alapvetően két dolog „sülhet ki”, kétféle reakció támadhat: lesznek, akiket Jézus Krisztus szépsége elkezd vonzani. És egyszer csak elindulnak ők is az Úr felé. De lesznek, akiket kényelmetlenül érint ez a bizonyságtétel. Mert Isten hűséges népe nem ítélgeti a környezetét, mégis a Krisztus tisztaságának a fényében az gonoszság erőteljesebb kontrasztban látszik. Ha valóban Jézus uralma alatt élsz, akkor önmagában a léted kényelmetlenül érinti azt, aki Istent elutasítva él, mert élő példája vagy annak, hogy lehet másként. Ez indíthat megtérésre, de kiválthat különböző intenzitású elutasítást is. Péter levelében emiatt nagyon hangsúlyos a környezet elutasítása miatt szenvedő hívők bátorítása.

Akármi is a reakció, a küldetésünk nem változik. Hűséggel Istennel, az ő népeként élni az őt elutasítók között. A küldetés, szolgálat tehát nem arról szól, hogy valamit teszel Istenért, hanem arról, hogy ki vagy Krisztusban: az Isten gyermeke vagy Jézus Krisztusért, és az egész életed (munka pihenés, gyülekezeti élet, családi élet, erőfeszítés és szórakozás, stb.) erről beszél. Erre hív meg most téged is kegyelme és irgalma Krisztusban! Lásd meg, ki a te Istened és Megváltód! Lásd meg, mit tett érted! Bízd rá magad! Élj vele, és az ő szépségét tükrözze életed azok között, akik között élsz, így legyen életed számukra Isten áldása!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Nem Isten alkalmazottja vagy, hanem szövetséges gyermeke; a küldetésed nem egy-két feladatra korlátozódik, hanem az egész életedet igénybe veszi. Mi a kettő között a különbség?
2. Isten uralma az életed minden területét érinti. Van olyan terület, ahol nehezedre esik ezt elfogadni?
3. Mit jelent számodra az, hogy az Istenhez tartozás ajándék, egyben többiek felé indító küldetés is?
4. Milyen összefüggést látsz az Istennel való élő kapcsolat hűséges gyakorlása és a között, hogy az ő szépségét, dicsőségét tükrözze az egész életed? Vannak-e gyakorlati tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Végh Miklós, lelkipásztor