Oldal kiválasztása

2021. december 26.

Szegénnyé lett, hogy meggazdagítson
hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

Olvasandó: Lukács 2, 1-14.

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” 2Korinthus 8, 9.

 

A szeretet ünnepe. Legtöbben ezt mondanák, ha megkérdeznénk, mi a karácsony. Önmagában is beszédes az, hogy milyen tartalmat adunk annak az ünnepnek, amelyiket a legfontosabbnak tartunk az év során. Arról árulkodik, hogy mire vágyunk leginkább, miből van a legnagyobb hiányunk. Szeretetkoldus világban élünk, ami tele van igazságtalansággal, egyenlőtlenséggel, szeretetlenséggel, nélkülözéssel, hiánnyal, éhséggel, fájdalommal – anyagilag, kapcsolatilag, lelkileg egyaránt.

 

Vajon mit gondol a világnak erről az állapotáról Isten? A karácsony üzenete azt hirdeti nekünk, hogy Istennek fáj az, hogy szeretetkoldus, igazságtalan világban élünk, mert ő nem ilyennek teremtette ezt a világot. Isten a világot teljesen jónak teremtette. Az eredeti terv szerint ebben a világban minden az életet és a szeretetet szolgálta.  Nem volt nélkülözés, egyenlőtlenség, igazságtalanság, nem volt hiány.

És Isten a teremtéskor ránk emberekre bízta ezt a világot. Úgy alkotta meg a világ működési rendjét, hogy mi, emberek vele kapcsolatban, az ő szeretetében élünk, és vigyázunk erre a világra. Vigyázunk az életre. Vigyázunk a szeretetre. Műveljük és őrizzük ezt a földet. Azzal, amit ránk bízott azzal szolgálunk, azt továbbadjuk. Mindenkire rábízott valamit, hogy azzal egészítsük ki egymást. Töltsük be a világ és egymás szükségét.  Kezdetben, amikor az ember ebben a rendben élt menyország, édenkert volt a világ.

Sokszor úgy képzeljük el a menyországot, hogy ott elképzelhetetlenül sok volt mindenből, pedig a bőség nem azt jelenti, hogy annyi van, hogy dúskálhat az ember. Ez azonban nem a Biblia gondolata, hanem a fogyasztói társadalom bőség elképzelése. A Biblia szerint a bőség, az édenkert, a menyország azt jelenti, hogy jut mindenkinek, annyi amennyi elég.  

 

Édesapám, milyen lehet a pokol? – kérdezte a rabbit a fia. – Képzelj el egy hatalmas étkezdét. Az asztalok roskadoznak a finomabbnál finomabb ételek alatt. Sok éhes ember ül ott. De van egy kis baj: mindegyiknek béna a csuklója. Meg aztán az evőeszközeiknek fél méter hosszú a nyele. Valaki rákötötte a kést meg a villát a merev kezükre, hogy legalább tartani tudják. Aztán megkezdődik az evés. Képzeld csak el, a félméteres nyelű késekkel meg villákkal bökdösnek az élet után, és ha ráakad egy falat a villájukra megpróbálják azt a szájukhoz vinni, de nem sikerül, hiszen a béna csuklójukat nem tudják behajlítani. Hát valahogy így képzelem el a poklot, fiam.

A gyereknek tetszett az elbeszélés, ezért tovább kérdezett: És, édesapám, milyen lehet a menyország? – Képzelj el egy hatalmas étkezdét. Az asztalok roskadoznak a finomabbnál finomabb ételek alatt. Sok éhes ember ül ott. De van egy kis baj: mindegyiknek béna a csuklója. Meg aztán az evőeszközeiknek fél méter hosszú a nyele. Valaki rákötötte a kést meg a villát a merev kezükre, hogy legalább tartani tudják. Aztán megkezdődik az evés. Óvatosan vágják a sülteket, és hosszú villájukkal a finom falatokat a szemben ülő szájába helyezik. Vidáman lakomáznak, ünnepelnek, és mindenki jóllakik. Hát valahogy így képzelem el a menyországot, fiam. (Vö.: Kötőjeles történetek, Kálvin kiadó, Budapest 2009.)

 

Nagyon intenzíven beszél ez a történet arról, hogy pokol és menny között nem az a különbség, hogy mekkora az anyagi bőség. Valami történt a világgal, hogy pokol lett belőle, hogy egyszer csak megtelt igazságtalansággal, hiánnyal, nélkülözéssel, fájdalommal, hogy egyszer csak nem lett mindenkinek elég. De nem az történt, hogy kevesebb lett a javakból, és NEM! nem az a probléma, hogy túl sokan lettünk. A fogyasztói társadalom ördögi szemlélete az, hogy a baj gyökere: túl kevés az anyagi javakból és túl sok az életből. NEM! Az történt, hogy elszakadtunk az élet és szeretet Urától, a saját utunkon indultunk el, és elkezdtünk önmagunk körül forogni. Isten arra adta az életünket, hogy vele éljünk, és  egymásnak adjuk, ami nálunk van, mi pedig elszakadva tőle saját programot indítottunk: önző módon a saját hasznunkat toltuk előtérbe, öncélúan használjuk azt, amit Isten ránk bízott, sőt – ha lehetőségünk van rá – még egymástól is elvesszük, ami a másiknál van. Ezzel tettük és tesszük pokollá a világot!

 

A karácsony arról beszél, hogy Isten nem mondott le az eredeti tervről, meg akarja gyógyítani ezt a világot. A magunk módján mi is próbálkozunk – mert látjuk, hogy válság van, és valahogy kezelni akarjuk a válságot -, de nem megyünk semmire, mert a magunk módján próbálkozunk. Még egyszer: figyeljük meg, hogy a jóléti társadalom miben látja a bajok gyökerét, és hogyan akarja azt orvosolni. A varázsszó a gazdasági növekedés, az anyagi életszínvonal emelkedése. Vallásos tisztelettel emlegeti ezeket a fogalmakat a világ, pedig nem hoz gyógyulást, ha fokozzuk a gazdasági növekedést, a bőséget! Figyeljük csak meg, hogy attól boldogabb lesz-e a karácsonyunk, hogy hetekig tülekszünk a boltokban, hogy mindenkinek drága ajándékot vegyünk, és legyen elég káposzta, meg hal, beigli, vagy kinek mi nélkül nem karácsony a karácsony. Több százezer forintos, élethez nem is szükséges kütyüket vásárol az ember, mert már nem is nagyon tudjuk fokozni a jólétet csak felesleges dolgokkal… De ettől nem leszünk boldogabbak. A nagyobb anyagi bőség nem hoz megoldást! Akkor miért ezt hajszoljuk? Mert nem tudunk jobbat.

És – NAGYON FONTOS! – nem hoz gyógyulást, megoldást, hogy „szabályozzuk” a születések számát! Fiatalokkal beszélgettem gimnáziumi hittanórán az élet nagy dolgairól. Olyan határozottan mondták: nem fogunk több gyermeket vállalni, mert nem tudunk neki mindent megadni. Mi mindent? Ha valaki az életre sem kap lehetőséget, akkor mindent elvettünk tőle! Vajon lehet-e boldog ember, aki meg sem született?! És boldogabb-e ott az élet, ahol van anyagi bőség, de nincs élet? A múlt század elején egész országrészeket pusztított ki ez a gondolkodás: nem születhetnek meg a gyermekek, mert a földnek egyben kell maradnia… (Ormánság pl.) Ezek pokoli megoldások! Világméretekben nem az a baj, hogy túl kevés van, és nem is az, hogy túlnépesedés van. (Persze mi magyarok még arra is igen jól emlékszünk, hogy amikor mi emberek nekilátunk annak, hogy egy „igazságos” rendszert hozzunk létre, abból lesz a legnagyobb hazugság és igazságtalanság.)

 

Nem az életből, nem emberből van túl sok ezen a földön, hanem az önzésből. Nem anyagi javakból van túl kevés, hanem szeretetből. A szívünkkel van a baj, és ekkora baj van a szívünkkel. Elszakadtunk Istentől, és a saját önző szívünk rabjai lettünk.

 

Isten azonban nem mondott le az eredeti tervről. Ő elhatározta, hogy meggyógyítja a világot. Isten azzal gyógyítja a világot, hogy a szívünket gyógyítja. Még egyszer mondom: nem mondott le az eredeti tervről. Ez azt jelenti, hogy akármennyire is elrontottuk, nem vonta vissza azt, hogy ránk, emberekre  bízta ezt a világot. Ezért néz ki a világ úgy, ahogy ma kinéz.

Ismerjük a történetet a fiatalemberről, aki az utcán sétálva imádkozva dicsőítette Istent. Majd egyszer csak az egyik utcasarkon megpillantott egy rongyos ruhában, koszosan kolduló kislányt. A dicsőítés azonnal számonkérésbe váltott, az égre nézett a fiatalember és így kiáltott Istennek: Nem látod, mi történik itt?! Miért nem teszel valamit?! Isten pedig így válaszolt neki: Gyermekem, én már tettem valamit: Megteremtettelek téged!

Ez nem csupán egy kedves, tanulságos történet, hanem a világ Isten szerinti működési rendje. Ő ránk bízta a világot, és ezt a megbízatást nem vonta vissza.  Isten nem olyan, mint a türelmetlen szülő vagy a rossz főnök: delegál egy feladatot, aztán ha nem úgy megy, akkor inkább megcsinálja ő. Nem veszi ki a kezünkből a megbízatást. Az egész emberi társadalom megoldás után kiált, az egész teremtett mindenség sóhajtozik, és a vajúdás kínjait éli át. Mert az ember nincs a helyén. Mert az ember nem tölti be a megbízatását. Mert az ember szíve beteg. Isten pedig elhatározta, hogy nem „rúg ki” bennünket: továbbra is érvényes a megbízatás. Isten a szívünket akarja meggyógyítani, és ezzel gyógyítja meg ezt a szeretethiányban szenvedő világot!

 

Nem az életből, nem emberből van túl sok ezen a földön, hanem az önzésből. Nem anyagi javakból van túl kevés, hanem szeretetből. A karácsony annak az ünnepe, hogy Jézus Krisztusban Isten maga lett emberré, hogy meggyógyítsa az ember szívét, és ezen keresztül meggyógyítsa a világot. Nem az öntörvényű, önző embernek üzent hadat, hanem az öntörvényűségnek és az önzésnek, ami a szívünket fogva tartja. Nem anyagi javakat hozott, hanem szeretetet. És ezt nagyon következetesen tette. Következetesen lemondott mindenről, hogy azt a bőséges szeretetet hozza el, ami egyedül meggyógyíthatja ezt a világot. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” 2Korinthus 8, 9.

 

Karácsony azért lehet a szeretet ünnepe, mert Isten szeretetét ünnepeljük, az ő szeretetét csodáljuk. Maga Jézus megszületése is arról beszél, hogy a mindenható Isten, a világ teremtője és Ura, a szívét tette abba a jászolba! Az Isten Fia szegénnyé lett értünk: lemondott az előjogairól, kiszolgáltatta magát. Belegondoltunk már ebbe a csodába? Törékeny, véges emberi testben végtelenségéről lemondva, egy édesanya szíve alatt növekedett. Anyai kezekre utalva született meg. Meg kellett etetni, tisztába kellett tenni, fel kellett öltöztetni, meg kellett tanítani járni és beszélni… Ismerte a betegséget, elfáradt, megéhezett. Mindenben esendővé, hasonlóvá lett hozzánk, kivéve az öntörvényűséget és az önzést. Megtarthatott volna bármit, és lemondott mindenről. Még emberi kategóriák szerint is szegénnyé lett: nemhogy a királyi palotában, a Rózsadombon, de még egy putriban sem akadt számára hely, végül istállóban született, állatetetőt kapott bölcső helyett. Nem tragikus véletlenségből, hanem tudatos lemondásból értünk. Az öntörvényűség, az önféltés és az önzés helyett az Atya iránti engedelmesség töltötte be, és a szeretet áradt belőle. Nem volt hová a fejét lehajtani, mégis ő lett otthona azoknak, akik hozzá jöttek. Egyszer annyira nem volt mit ennie, hogy egy kisfiú adott neki 5 kenyeret és két halat, mégis ő vendégelt meg vele 5000 embert. Betegeket gyógyított, kiközösítetteket ölelt be újra az Isten családjába, Isten ismeretére tanított mindenkit. Adott, hogy másokat emeljen, életre segítsen, szeretetre tanítson. Az Isten országának a gazdagságát osztotta szét. És minket is arra tanított, hogy ezt – a mennyei kincset – keressük, amit nem vehetnek el tőlünk. Arra tanított, hogy ha egynek akár a legkisebbek közül adunk abból, ami ránk van bízva: időnkből, figyelmünkből, anyagi javainkból, szeretetünkből, törődésünkből, akkor azt neki adjuk, azt vele tesszük, s ez az életünk értelme, ezzel töltjük be küldetésünket.

Amikor meghalt nem volt a rajta levő ruhán kívül semmije. Mindenről lemondott értünk. Végül az életéről, sőt a méltóságos halálról is lemondott. Engedte, hogy kigúnyolják, leköpjék, utolsó gonosztevőként, istenkáromlóként, erkölcsileg is vesztesként megöljék, iszonyodva elforduljanak tőle. Ezzel vette magára a mi öntörvényű és önző szívünk ítéletét, a mi lelki és erkölcsi koldus voltunk iszonyatát, a valódi nélkülözést, a szeretet teljes hiányát. Az életével fizette meg azt a szeretet-tartozást, amit mi soha nem tudnánk kifizetni. Az önző és öntörvényű szívünk kizár bennünket az Istennel való szeretetközösségből. Ezt vette magára ő, aki minden pillanatban az Atyával való szeretetközösség bőségében, és ennek a bőségéből élt, mint szeretett Fiú, akiben gyönyörködik az Atya! Ott a kereszten az Atya is iszonyodva fordult el tőle, mert a mi konok, öntörvényű és kapzsi, önző szívünk iszonyatát látta rajta. „a mi Urunk Jézus Krisztus” így lett „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” 2Korinthus 8, 9. Idáig ment el az ő szeretete értünk, hogy mi – azért, amit ő tett feltétel nélküli szeretetből – teljes bocsánatot kapjunk ajándékba.

Értetek. Értitek? Értünk.

A harmadik napon feltámadt, legyőzte a bűnt és a halált, és azt mondta, hogy ha meglátom és elfogadom, hogy Jézus azért lett kitaszított és lelkileg és erkölcsileg is koldusszegény, mert az én szívem állapotát hordozta el, ha rá bízom életemet, akkor részese leszek annak a gazdagságnak, ami csak az övé: az Atya teljes szeretetének örököse vagyok Jézus Krisztussal együtt. Ő mindenről lemondott értem, hogy mindent nekem adjon, ami az övé, hogy vele együtt az Atya szeretetében bővölködő gyermek lehessek örökké! Az övé vagyok!

 

Ezért ünnep a karácsony. Ezért a szeretet ünnepe. Az ő szeretetének az ünnepe. Ez a szeretet gyógyítja meg, formálja át a mi beteg szívünket is! Az ő szeretetének a számlájára élhetünk bőségben mi szeretetkoldusok is. „Szegénysége által meggazdagodjatok…” Ő gazdagított meg. Nem a lottó ötös az életem gazdagsága. Isten sem ezt a gazdagságot tartogatja nekem. Az ugyanis semmit nem segít rajtam, sőt, gyanítom csak a káromra lenne. Érti-e már a szíved, hogy nem az anyagi jólétre van igazán szükséged? (Hányan várják még a hittől is a földi vágyaik beteljesedését: pénzt, sikert, párkapcsolatot, egészséget stb…) Ennél sokkal nagyobb érték és gazdagság: Isten teljes és feltétel nélküli, örök szeretete. Teljes bocsánat. Örök élet ővele. És Isten akaratában élt áldott élet itt a földön vele.

Isten szeretett gyermeke, az övé vagyok! Minden változik ebben a világban, de az ő szeretetét semmi nem változtatja meg: siker vagy kudarc, egészség vagy betegség, jó hangulat, vagy rossz hangulat, elfogadottság vagy elutasítottság, még az sem, hogy éppen úgy érzem, sikerült jó gyermekének lennem, vagy teljes kudarcot vallottam.  Az élet hullámzása nem változtat azon, hogy az övé vagyok. Isten szeretett gyermeke, örököse, Jézus Krisztus örököstársa (Róma 8, 17.)

 

Ha a szívedet megérinti ez az örömhír, akkor elkezdi gyógyítani az öntörvényűségből és az önzésből: a bizalomra, engedelmességre és a szeretetre – és ez hatással lesz az egész életedre. Az övé vagy, az ő szeretett gyermeke Jézus Krisztusért. Az ő szeretetének számlájára adhatsz tovább másoknak is ebből a szeretetből. Nem kell egymástól koldulni, elvárni, elvenni, nem kell a magadé felett irigyen őrködni. Amit Isten neked elkészített, azt nem veheti el tőled senki. Amit nem neked készített, azt minek vennéd el. Ha Jézus mindent odaadott érted, ha a teljes szeretete örökre a tied, elkezdhetsz te is adni, szolgálni azzal, amid van a másik életét építeni, a szeretetet cselekedni. Nem jótékonyságként, időnként, karácsonykor, amikor felesleged van, hanem élethivatásszerűen. Ezzel a szemlélettel élhetsz. Erre adta és erre gyógyítja Isten az életedet. Ezért vagy ember. Így bízza rád a világnak azt a részét, amelyikre neked hatásod van! „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Filippi 2, 3-4.

 

Nem kell a teljesítménykényszerben élve kiégned sem. Sokszor az a problémánk, hogy megpróbálunk adni, aztán egyszer csak elfáradunk, nem tudunk már adni, mert nincs miből. Isten szeretete gyógyít meg abból is, hogy a magadéból próbálj adni tőle függetlenül! A lényeg nem az, hogy mit és mennyit adsz, teljesítesz, hanem az, hogy sz ő szeretett gyermeke lehetsz Jézusért! Az övé vagy! Az övéből adhatsz! Éppen ebben van a kulcs: nem egyedül jótékonykodunk, hanem visszatérünk Istenhez! Az önzésből csak az gyógyít meg, hogy az öntörvényűségből, a függetlenségből visszatérsz és vele kezdesz újra élni, az ő szeretetéből! Nem te gyógyítasz, hanem ő. Nem cselekedet az életed lényege, hanem szeretetkapcsolat Istennel, amiből gyümölcsként cselekedet lesz.

Képzeld el, hogy van egy szál nagyon értékes virágod, és ezzel a virággal a gomblyukadban (vagy a hajadban) indulsz neki a napnak. Amint kilépsz az otthonodból az emberek elkezdik tépkedni a virágod szirmait: nem viszonozzák a köszönésed, eléd tolakodnak a sorban, kinevetnek, nem vesznek figyelembe stb. Hogy fog kinézni az a reggel még gyönyörű, számodra olyan fontos virágszál, amikor este hazaérsz? És csak ez az egy virágod volt! Ehhez hasonló helyzetben vagyunk, amikor megpróbálunk magunktól adni. Csoda-e, hogy kiégünk?

De képzeld el, hogy melletted lakik egy kedves virágárus, aki azzal fejezi ki feléd szeretetét, hogy minden reggel egy friss csokor virággal lep meg. Ezzel indulhatsz neki a napnak. Az emberek ugyanúgy tépkedik a szirmokat, de mennyivel több marad még estére is, és a legjobb, hogy holnap kapsz egy új csokrot! Ehhez hasonló, amikor az Isten szeretetében élsz, minden nap vele! Ismerheted az élet és szeretet forrását, vele élhetsz, Az ő szeretetének virágcsokrát veheted át minden nap. Ebből adhatsz tovább egy-egy szálat a körülötted élőknek! Mennyire más helyzet ez nem?

 

Az ő szeretetében gyógyulunk, formálódunk Jézus képére az ő szeretetéből élve. Ez a világ körülöttünk, amelyik a maga módján karácsonyt ünnepel nagyon nem erről szól. Őszintén szólva a mi életünkben is messze még a cél. De Jézusra bízott élettel az alap megváltozott: a gyógyulás elkezdődött. És reménységünk van. Mert Jézus megígérte, hogy teljesen meggyógyítja ezt a világot, helyre állítja az eredeti tervet. A teljes gyógyulást nem mi emberek hozzuk el a világra: semmilyen emberi akcióterv, semmilyen politikai rendszer nem fogja ezt elhozni. A teljes gyógyulást a mi Urunk hozza el, ahogy megígérte: „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” 2Péter 3, 13.  Újra menyország lesz a teremtett világ, ahol Isten közvetlen jelenlétében élünk majd, és az emberrel az élén minden újra az életet és a szeretetet fogja szolgálni. Mi is betöltjük újra a küldetésünket, hogy egymásnak adjunk, szolgáljunk azzal, ami ránk van bízva. Akkor lesz igazi karácsony 😊.  Addig is ezen a földön Isten szeretetéből élve, lehetünk jelei a menyországnak azzal, hogy vele élünk, és az ő szeretetéből adunk tovább, Jézus nyomdokán járva a lemondást is vállalva.

 

Végh Miklós, lelkipásztor

AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szolnoki Református Egyházközség