Oldal kiválasztása

Egy vasat tarts a tűzben!
– Szolnok, 2021. április 11. –

Olvasandó: 1Sámuel 23, 13-28.

„Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra. Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” 16. zsoltár.

 

„Tarts meg engem Istenem, mert hozzád menekültem.” Dávid kétégbeesetten Istenhez menekül valamilyen szorongató problémában. Imádságából bizonyságtétel, emlékeztető lesz.

Mi is gyakran vagyunk szorongató helyzetben. Megélünk kisebb nagyobb szorultságokat mindennapjainkban, és átéljük az emberi élet igazi nagy szorultságait: a halál fenyegetését, és  – ami még rosszabb – Istentől való elszakadásunk lelki elveszettségét.  Figyeljünk Dávid bizonyságtételére! Ő élete során nagy tapasztalatot szerzett szorongató helyzetekből. Mondhatnánk azt is, hogy a külső belső szorongások szakértője volt. Saul király hosszú éveken keresztül halálra kereste, bujkálnia kellett, aztán már királyként a saját családjából támadt veszedelem: Absolon fia tört az életére.  Amikor pedig Úriás feleségét elvette, a férjet pedig eltette láb alól, akkor a nagy belső szorongást, a bűntudat gyötrelmét kellett átélnie. Küzdött kisfiának az életéért, gyászolta barátját és nagy fiát is. Sokféle szorongást átélt. Érdemes az ő tapasztalatára, bizonyságtételére odafigyelnünk: Hogyan lesz Dávid számára az Isten biztos menedék, akinél a szorultságban is biztos támaszt talál? Hogyan találhatom meg én ezt a biztos támaszt? Hogyan lesz szilárd bizonyosságom az Úr Jézusban az én üdvösségem felől? És hogyan találok biztos segítséget nála szorongató helyzetekben, szorongásaim között?

 

Egy rövid mondatban megfogalmazva ezekre a kérdésekre egy a válasz: Bízz az Úrban! Gyakran mondjuk ezt azonban úgy, hogy nem gondoljuk végig, nem fogalmazzuk meg világosan, hogy mit jelent bízni az Úrban? Dávid bizonyságtételét, imádságát hallgatva hadd fogalmazzam meg ezt így: bízz az Úrban, vagyis egy vasat tarts a tűzben!

 

„Több lábon kell állni.” „Két vasat tartok a tűzben.” „Ha nem jönne be, van B tervem is.” Ismerjük ezeket a mondatokat, amelyek bölcsnek tűnnek. Azt viszont világosan meg kell értened, hogy ha Istenben akarsz stabil alapot találni, amely a bajban is és örökre megtart akkor bíznod kell benne, benne kell bíznod. Mielőtt könnyen rávágod: de hiszen és Istenben bízom, gondolod komolyan végig, hogy mit jelent ez? Ez a zsoltár arra tanít, hogy a bizalom azt jelenti, hogy egy vasat tartasz a tűzben, és nincs „B” terved, két lábbal az egy biztos kősziklán állsz. Ahhoz, hogy biztos támaszod legyen döntened kell, hogy kiben bízol, és ragaszkodnod kell a döntésedhez.

 

Dávid imádkozik, Istenhez fordul, őt hívja segítségül, vele beszélget szorult helyzetében. És közben elmondja, hogy kicsoda neki az Isten. Te vagy az egyetlen! „Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.”  Visszacseng a fülünkbe az első parancsolat? „Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” 2Mózes 20, 2-3. Isten ezt helyezi a szívünkre, mint kapcsolatunk alapját.

 

Rajta kívül más is: Isten népének mindig ez jelentette a legnagyobb kísértést. Voltaképpen nem lecserélték az Istent, hanem kiegészítették. Rajta kívül másokat is imádni kezdtek. Több vasat tartottak a tűzben. Hitték, hogy Istenük Jahve a szabadító. De a jó termést Baáltól várták, mert ő volt a kánaáni termékenységisten… Illés próféta ezt vetette a nép szemére: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten kövessétek őt, ha pedig Baál, akkor őt kövessétek!” Nem is-is, hanem vagy-vagy!

 

Olyan ez, mint a poligámia, vagy még inkább a nyitott házasság. Mintha valaki ezt mondaná a házastársának: „Nem hagylak el, szívem, csak másokkal is találkozgatok. Nekem ők is fontosak, ezért ragaszkodom hozzájuk. Bizonyos problémáimban ők segítenek, bizonyos helyzetekben ők jelentenek vigasztalást.” Ez vajon őszinte bizalmi kapcsolat? Stabil kapcsolat, amire lehet építeni?

 

„Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak.” Ez a csatlakoznak szó erős kötődést jelent. Egy másik helyen az eljegyzésre használja az Ószövetség. „Nem mutatok be nekik vérrel kevert áldozatot” – mondja a zsoltáros. „Még nevüket sem veszem ajkamra”: nem azt jelenti ez, hogy ki sem mondom a nevüket, hanem azt, hogy nem hívom őket segítségül.

Akihez a szíved kötődik, akinek áldozatot hozol, akitől alapvetően segítséget vársz az az istened. Az ókorban ennek egészen konkrét látható vallásos formái voltak: egy istenséghez kötődés azt jelentette, hogy valaki az ő istentiszteletére jár, esetleg otthon őrzi a szobrát, neki áldoz valamit a sajátjából, talán a vérét is hullatja érte pogány szokás szerint vagdosva magát, és hozzá imádkozik.

 

Hogyan jelenik ez meg ma a mi életünkben? Talán kevésbé nyíltan vallásos, de nem kevésbé veszélyes formában. Mennyi mindenhez/mindenkihez kötődik túlságosan a szívünk? „Bízunk” mi az Istenben (is), de van, amit az Istennek se akarunk elengedni, mert kötődünk hozzá, ellenállhatatlanul vágyunk rá, mert meg vagyunk győződve arról, hogy akkor leszünk boldogok, ha azt megszerezzük, vagy addig vagyunk boldogok, amíg az megvan nekünk. Valami, amiről azt gondoljuk, hogy az lesz a megoldás a problémánkra, akkor leszünk biztonságban, ha megvan. Akkor most kiben is bízunk?

Egyszer még teológus koromban beszélgettünk két mormon misszionáriussal. Két amerikai fiatalember, akik a beszélgetésben feloldódtak, kicsit ki is estek a misszionárius szerepből, és közvetlenül meséltek magukról. Elmondták, hogy otthon ők sem így néznek ki – öltöny, nyakkendő, névjegytábla -, hanem normális emberként kockás ingben és farmerben élik a hétköznapjaikat. Jelenleg a kötelező kétéves missziói idejüket töltik itt. Ezután majd hazamegyünk – mondták -, az Úr kirendel nekünk feleséget, és családot alapítunk. Tudva, hogy nekik mennyire központi kérdés a házasság és a család kicsit humorosan kötözködve visszakérdeztem: És mi van akkor, ha az Úr nem rendel ki feleséget? Azonnal rávágták: olyan nincs! Akkor keresünk magunknak!

Értjük? Mindezt úgy, hogy végig a mennyei Atya tervéről beszéltek, amit ők elég sajátosan és bibliaidegen módon értenek…

 

Mennyire gyakori emberi hozzáállás ez kimondatlanul is sok mindennel kapcsolatban: Ha Isten nem ad, akkor keresek magamnak! Ha Isten azt mondja, hogy ezt engedd el én akkor is ragaszkodom hozzá… Ezt ne csináld, én akkor is csinálom… Várom, hogy az Úr segítsen rajtam, de addig is segítek magamon a magam módján biztos, ami biztos. Mi az, amihez így kötődünk? Mi az, amitől segítséget várunk?

 

Vajon ma már nem szoktunk áldozatot bemutatni hamis isteneknek? Véres verejtékkel küzdünk dolgokért. Feláldozzuk időnket, pénzünket, egészségünket, kapcsolatainkat, még talán a becsületünket is… Mert ettől várjuk a segítséget, a boldogulást, vagyis ezt hívjuk segítségül, ha nem is imádkozunk hozzá… Lelkigondozói beszélgetések gyakori témája: Van valami, amit az ember mindenképpen akar Istentől, az élettől. Miért nem vagyok boldog? Miért nem adja meg nekem Isten azt, amit én akarok tőle? Pedig bízom benne!  – Engedd el azt, amit ennyire görcsösen akarsz! – Azt már nem! – Akkor most kiben/miben bízol? Pont az tart távol Istentől, amit nem tudsz elengedni, pont az szívja a véredet és rabolja el az örömödet! Emiatt hordozol rendezetlenséget a lelkedben!

 

Dávid gyönyörű egyértelműségről beszél! Uram, nekem te vagy! Nem kötődöm máshoz – rajtad kívül, azon kívül, amit te adsz -, nem áldozok másnak, nem hívok segítségül mást! Bízom az Úrban, a szívem az övé, ez azt jelenti, hogy nekem ő a jó, és amit ő ad, az a jó. Ami rajta kívül van, amit ő nem nekem szánt, az nem jó. Hozzád jövök, Uram, és a te kezedre bízom magam. A te kezedből veszem át az életemet, mindazt, ami velem történik. „Amit neked Isten elkészített, azt nem veheti el tőled senki, amit viszont nem neked készített el, azt miért vennéd el?” Az rajta kívül van. Az én Uram, és azok az ajándékok, amik az ő kezéből jönnek, úgy ahogyan ő adja nekem azokat, ez a jó. Ami rajta kívül van, ami nem az ő kezéből jön, az nem jó. Azt nem akarom megszerezni, arra nem támaszkodom. Ami rajtad kívül van, az nem jó nekem. Hányszor keresünk olyan örömöket, tárgyakat, kapcsolatokat, amelyek nem tőle vannak, amelyekre ő nem mond igent?  

 

Ami benned van az a jó nekem!  Erről mondja Dávid: „Teljes öröm van tenálad!” Értjük még ezt abban a kultúrában, amelyik mindenáron növekedést akar, mert azt gondolja, hogy mindenképpen a több a jobb? Értjük, hogy nem a több a boldogság forrása, hanem a teljes! A teljes az, amihez kár hozzáadni, mert a több már kevesebb. Uram, Te, és ami a te kezedből jön az a teljes élet. Annál nem kell több, nem kell más! Olyan jó lenne így látni az életünket: nem mindig másra, többre vágyom, hanem megtalálom azt helyet, azt a küldetést, azokat az ajándékokat, amelyeket az Úr adott nekem, és azokkal teljes lesz az életem. Micsoda stresszforrás, valódi fájdalomforrás az, hogy mindig máshoz mérem magam, mindig elégedetlen vagyok azzal, amim van, és az egész életemmel, mert nem érzem elég jelentősnek…

 

„Uram te vagy osztályrészem.” Az osztályrész (örökrész, örökség) Izraelben az a föld volt, amit a család a honfoglaláskor kapott. Ezt a földet nem szabadott elidegeníteni Izraelben. Ha valaki eladósodott, és adósság fejében odaadta, akkor a jubileumi évig lehetett az új tulajdonosé, utána vissza kellett adni. Ezért örökrész. A családhoz tartozott. Ez adta a család identitását, és megélhetését. 

Lévi törzsének az öröksége azonban az Úr volt. Ők nem kaptak földet örökrészül.  Ők voltak a jelei Izraelben annak, hogy a hovatartozásunkat és a megélhetésünket igazából nem a föld jelenti, hanem Isten, a mi Atyánk. Hozzá tartozunk, róla neveznek bennünket, és ő gondoskodik rólunk. Dávid, aki nem volt lévita mégis nagyon jól látta ezt az igazságot: Az Úr az én osztályrészem. Nekem ő jelenti az otthont, a biztonságot. Én az övé, ő az enyém. Talán nincs vaskos bankszámlám, de Atyám az, akié minden ezen a világon ő gondoskodik rólam nap, mint nap. Nem ismerem a jövőt, de ismerem a jövő Urát, ő vezet engem az élet útján. Talán nincs fegyverem sem, de a seregek Ura az én osztályrészem, ő védelmez engem minden veszedelemtől. Talán nincs meg egy évre előre a kenyerem, de Atyámtól bizalommal kérhetem a mindennapi kenyeret. Mi lehet ennél jobb „örökség”? „Te tartod kezemben sorsomat.” Mi lehet ennél nagyobb biztonság? Mennyi mindent hurcolunk magunkkal, hogy biztosítsuk magunkat, pedig elég lenne Istennel járnunk, hogy meglegyen minden. Amikor Pécsre jártam gimnáziumba gyakran láttunk a pécsi utcán egy asszonyt, aki a háborúban megélt nélkülözés traumája miatt mindenhová két élelmiszerrel tömött bőrönddel ment. Szánnivalóan szomorú látvány volt. De nem vagyunk sokszor ilyenek lelkileg? Neked milyen tömött „bőröndjeid” vannak, melyeket magaddal cipelsz, amibe kapaszkodsz a biztonság kedvéért? Akkor most kiben is bízol?! Isten önmagát ajánlja, az ember pedig valami megfoghatót akar magának. Mert Isten bizalmat vár, mi pedig garanciát szeretnénk. Tudunk-e bízni Istenben? Jézus Krisztus által ő neked is osztályrészed.

 

Az Istenben bízó élet megelégedett, hálás élet Istennel. „Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” A földosztáskor, vagy az egyéb osztozkodáskor az ember lesi azt, hogy milyen részt kap ő, hova esik a mérőzsinór. Sokan zúgolódnak, elégedetlenkednek ilyenkor. Dávid azt mondja: én elégedett vagyok, nekem nagyon tetszik az én részem! Gyönyörű helyem van. Mert mi is a helyem? Hol is van az örökségem? Az Úrnál. Ő az én örökségem, és amit ő készít el nekem. És annál jobbat nem lehet elképzelni. Mennyit töri az ember a fejét azon, hogy hogyan lehetne minél jobbat, többet szerezni magának. Pedig csak egy igazi kérdés van: hol akar látni az ÚR? Hová vezet ő? Mielőtt Szolnokra költöztünk, csak egy kérdésünk volt: Urunk te ott akarsz látni? És amikor megértettük, és elfogadtuk, az ő útmutatását, akkor fedeztük fel, hogy minden részlet el van tervezve. Én számítgathattam volna, hogy hogyan lesz mindenkinek jó a családban, nem lett volna jó mindenkinek. Isten kiszámolta, nekem pedig rá kellett figyelnem, és oda menni, ahová ő küldött.

 

Hálás élet, elégedett élet. Öröm az Úrban. Dávid nem lemondó mártírsággal mondja: nekem csak az Úr jutott… Mennyiszer vagyunk ilyen savanyú keresztyének, nem? Nekünk ezt sem szabad, azt sem szabad, mi már csak lúzerek leszünk, nekünk ez jutott… Nem látjuk, hogy a világ legnagyszerűbb öröksége a mienk? Nem látjuk, hogy mekkora kegyelem az, hogy az Úrhoz tartozhatunk? Miért nem látjuk? Vajon nem annak a tünete kényszeredett, elégedetlen, savanyú vallásosságunk, hogy nem döntöttünk egyértelműen mellette, nem bíztuk rá magunkat, hanem ide is oda is sántikálunk? Ezt is, azt is akarjuk? Kiben bízol? Ki a te örömöd? Őszintén a szíved mélyén? Nem úgy van, hogy kényszeredetten ott vagy az Úr közelében, de a szíved többfelé húz? Rendezd vele a kapcsolatodat, hadd mosson át az ő Lelke, és lásd a valós helyzetet: annál nagyobb öröm nem is érhet, mint hogy Isten gyermeke vagyok! Amikor szívem bizalmát Istenbe vetetettem az egyik nagy változás az volt az életemben, hogy eltűnt hitemből a kényszeredettség, és betöltött az öröm és a hála! Bottal sem lehetne Isten mellől elverni! A legnagyobb örömöm, hogy Isten türelmes volt hozzám, irgalmas, és nem azt adta, amit megérdemlek, a legnagyobb kincsem, hogy hozzá tartozhatom! Micsoda változás!  

 

Az Istenben bízó élet Isten vezetésében élt élet. „Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem.” Tanácsosok készítették elő a vezetői döntéseket. Különösen is fontos volt a nehéz helyzetekben, hogy egy uralkodónak, mint például Dávid,  jó tanácsosai legyenek, hogy jó döntést tudjon hozni, ami megoldja a helyzetet. Nekem a mindenség Ura ad tanácsot! – mondja Dávid. Hogyan? Az ő Igéjével! Amikor én egyértelműen az Úrban bízom, és kész vagyok követni az ő szavát, akkor az ő Lelke világossá teszi az igén keresztül az ő üzenetét. Mekkora kincs egy-egy megértett ige! Mennyien dobják félre a Bibliát, hogy az egy érthetetlen könyv. Amikor a szívem bizalmát Istenbe vetetettem ez volt egy másik nagyon jelentős változás az életemben: elkezdett szólni az Ige! Soha nem tapasztalt módon kezdett világosodni előttem Isten gondolkozásmódja, az Isten országának rendje, és a konkrét kérdéseimre is választ kaptam előbb -utóbb.

 

„Még éjszaka is figyelmeztet bensőm.” Ismered az éjszaka felerősödő szorongást? Amikor az éjszaka csendjében minden probléma nagyobbnak látszik? Nappal még elfoglaljuk magunkat valamivel, de az éjszaka sötét csendjében zakatolnak a gondolatok. Azt hiszem, hogy ezt különböző intenzitással mindannyian ismerjük. De azt ismered-e, amikor az éjszaka csendjében szorongásaid közben az Isten igéje megnyugtat? Felkelsz, olvasod, visszafekszel, imádkozol és elalszol, vagy a Szentlélek eszedbe juttat egy igét, amit korábban olvastál, ami választ ad a lelkednek, és békességet? Azt ismered-e, hogy este belebonyolódtál valamibe, és semmiképp nem sikerült kikuszálnod, azután éjjel – talán éppen alvás közben – kitisztult, és rájöttél a megoldásra. „Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Zsolt 127, 2. Egészen gyakorlati módon igaz, hogy nem vagyok egyedül éjszaka sem, és Isten szól hozzám az igén keresztül, békességet ad, útba igazít. Ne kell, hogy az éjszaka a megoldatlan szorongásokkal legyen tele.

 

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” A problémák között azért nehéz nyugodtan aludni, mert az ember nem tudja, hogy mi lesz holnap? Hogyan lesz erőm a holnaphoz, hogyan tudok majd bátran szembenézni a problémával? Ismerek olyanokat, akik jól tudnak aludni, akkor is, ha készületlenek – például egy vizsga előtt. Egyszerűen nem érdekli őket. Csakhogy ez felelőtlenség. Az Ige azonban nem felelőtlenségre hív, hanem bizalomra. Hogyan fogok szembenézi a holnappal? Az én Urammal együtt! Aludtál már el úgy, hogy most nem tudom a megoldást, de rábízom az Úrra, és majd holnap az Úr megmutatja, hogy mit tegyek? 

Istenre nézek – ez azt jelenti, hogy imádkozom, és az igére figyelek – minden helyzetben. Szeretek sétálva imádkozni. Gyakran találkozom kutyasétáltatókkal. Többször gondoltam már arra mosolyogva, hogy én Istennel sétálok: ő sétáltat engem. Ilyenkor kiábrázolva is tapasztalom, hogy a jobbomon van, hogy együtt sétálunk, beszélgetünk, vezet engem. Sajnos sokszor már a séta után néhány perccel újra egyedül küszködöm. Pedig így kellene a nap minden percében járni: együtt Istennel. Az igazi körültekintés ez. Az Úrra nézek, és nem a problémára, és nem tántorodom meg. Ha a lábam elé nézek, ha megpróbálok minden összetevőt figyelembe venni, akkor sem tudom elkerülni a csapdákat, csak egy állandóan mindentől rettegő életet fogok élni. Hányan élnek így összeesküvéselméleteket szőve, mindig a rosszat feltételezve, minden negatív hírre pánikba esve, ide-oda csapódva rettegő életet.

A zsoltár arra hív: Rá nézz! Ne a körülményeket vizsgáld és rettegd, hanem figyelj az Úrra. Benne bízva élj, ő vezet, megtart, a jobbodon van. A mai helyzetben sem tudsz minden összetevőt figyelembe venni, minden információ leellenőrizni. Van, amit nem is látsz, nem is ismersz. Megtetted, ami rajtad áll? A többit bízd az Úrra! Nem látod mi jön, nem látod a jövőt, de neked elég, ha az Urat látod, és az ő vezetésére figyelsz. Olyan vagy, mint aki a csónakban háttal ülve evez, és szembe ül vele a vezető, Jézus. Ő látja a jövőt, ő mondja neked, hogy most merre húzz, hogy jó irányba haladj. Figyelsz rá? Kiben bízol?

Egy vasat tarts a tűzben! Ha az Úr tanácsaira akarsz építeni, akkor hallgass is rá! „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” Jakab 1, 5-8. Az úgy nem működik, hogy tanácsot kérsz Istentől, aztán ha nem tetszik, túl kockázatos, valaki más mást tanácsol, akkor nem hallgatsz rá. Egy vasat tarts a tűzben, bízz benne, hallgass rá! Vezetni fog!  

 

Így leszel szabad a szívbeli örömre, és így leszel testi-lelki biztonságban. „Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.” 9. vers. És így tapasztalod meg, hogy a problémába nem halsz bele. „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.” 10. vers. Ugye sokszor egy-egy probléma nyomása alatt azt gondoljuk: végem van! Olyan erős a szorongás, mintha belehalnék. Micsoda megtapasztalás az, hogy az Úr elkészítette a kiutat, nem hagyott a halálban, megszabadított a bajból, nem haltam bele! Nem hagyott a sírban, vagyis nem hagyott cserben, nem hagyott a mélységben, kihúzott! Hála neki!

 

Egyszer azonban meghalunk. Lesz egy probléma, baj, betegség, baleset, elfáradás, amibe bele fogunk halni. Ez a szorongás van minden szorongásunk mögött: a halálfélelem. Ha ez a szorongás üli meg az életedet, akkor nem túl sokat segít neked egy-egy nehéz helyzetből a szabadulás.  Kiben bízol?

 

Az Istenben bízó élet örök biztonságban van. A 10. vers bizonyságtétel arról, hogy Dávid valamilyen szorongató bajba nem halt bele, megtapasztalta az Úr szabadítását. Dávid azonban egy napon megöregedett, és meghalt. A 10. vers azonban egy prófécia is. Nem Dávidról, hanem Dávid Fiáról Jézus Krisztusról. Péter a pünkösdi prédikációjában (ApCsel2,25-32.) és Pál a pizidiai Antiókhia zsinagógájában mondott prédikációjában (ApCsel13, 35-37.) Jézusra alkalmazta ezt a próféciát. Dávid, aki írta ezt a zsoltárt meghalt. Jézus Krisztus azonban miután meghalt a mi bűneinkért nem maradt a sírban: feltámadt, és legyőzte a halált. És éppen ezért, mindazok, akik hozzá tartoznak, benne bíznak, hozzá kötődnek örök boldogságra támadnak fel! Isten valóban nem hagy cserben a legnagyobb bajodban sem: nem hagy a sírban! Újjáteremti a világot és újjáteremti az életünket. Ezért lehet igaz minden körülmények között, hogy biztonságban van tested-lelked!

 

Valóban az élet útját mutatja meg, valóban teljes öröm van nála, és valóban örökké tart a gyönyörűség az ő jobbján. Mert van örök élet. Lehet, hogy itt a földön nem szabadulsz meg minden nehézségből, nem mindig alakulnak a vágyaid szerint a dolgok, de ha Jézusra bíztad az életed, ő az élet útján célba visz, az ő tökéletes országába, a teljes örömbe, amit nem ront el semmilyen üröm.

 

Végső soron az üdvösségünk azon fordul meg, hogy mi hajlandóak vagyunk-e egyedül Jézusban bízni! Abban, amit ő tett értünk. Nem a saját teljesítményünkben, nem a jóságunkban, nem a vallásos szokásainkban (pl. újra keresztelkedés stb.) csak Jézusban. Az Isten oltalmában élt életünk itt a földön, és az örök életünk is ezen fordul meg.

 

Jézus a bizalmadat kéri. Azt kéri, hogy hozzá kötődj, őt hívd segítségül, ne tarts több vasat a tűzben, engedd el a B tervedet. Ezt mondom Jézusnak, Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. Nos, kiben bízol? Benne bízol TELJESEN? Vagy még mindig több vasat tartasz a tűzben? Bízd rá magad teljesen, és keresd azok közösségét, akikkel ebben erősíthetitek egymást. Ahogy Dávid mondja: „A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.” Az Isten népének közösségében, az Istenhez tartozókkal erősítsük egymást a belé vetett bizalomban. Ez a mai istentisztelet is, amelyen az Istent keresőkkel együtt az ő igéjére figyeltél, azért volt, hogy erre hívjon, ebben erősítsen meg abban az élethelyzetben, amiben most éppen vagy, és az egész életedre nézve is: Bízz az Úrban! Egy vasat tarts a tűzben! Az Úrban bízz! Most is. Ámen.  

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Gondold végig, hogy hogyan jelenik meg az életedben annak kísértése, hogy több vasat tarts a tűzben?
  2. Mit jelent teljesen az Úrban bízni abban az élethelyzetben, amelyben éppen most vagy?
  3. Milyen változásra indít téged ez az ige?

 

 

 

 

 

 

Szolnoki Református Egyházközség