Állítsd középre Jézust!
– Szolnok, 2021. április 18. –
Olvasandó: Lukács 21, 12-15. 1Korinthus 1, 18-31. 2, 1-5.
„Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok; bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból. Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett. Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Apostolok Cselekedetei 4, 1-12.
Különböző személyiségű emberek vagyunk, különböző módon kezeljük a ránk irányuló figyelmet. Van, aki visszahúzódó, és van, aki szeret középpontban lenni. Mindannyiunkkal megtörténik azonban – még ha szűk körben is -, hogy a figyelem középpontjába kerülünk, mint hívő emberek. Nem feladatunk szerepelni, de életünket emberek előtt éljük: mindenképpen látják azt, hogy hogyan élünk. Erről beszél Jézus, amikor küldetésünket fogalmazza meg: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5, 16. Nem az a dolgunk, hogy állandóan felhívjuk magunkra a figyelmet, hanem az, hogy Jézussal éljük a mindennapjainkat, hűek legyünk hozzá. Ha azonban ezt tesszük, előbb utóbb felfigyelnek az életünkre. Mit kezdjünk azzal, amikor ránk irányul a figyelem?
Az első gyülekezet első lépéseiről olvasunk a napokban a református igeolvasási rendben. A ma olvasott ige közvetlen előzménye az, hogy Péter és János a jeruzsálemi templom Ékes kapujában meggyógyítanak egy születése óta mozgássérült embert. Ezután az apostolok gyors egymásutánban kétszer is a figyelem középpontjába kerülnek először pozitívan, azután pedig negatívan. A templomban jelenlevő sokaság csodálkozva figyel fel erre az eseményre, és a tanítványokra; a jeruzsálemi vezetők pedig ellenséges indulattal fogják el, állítják középre és kezdik vallatni őket. Mit kezdenek ők ezzel a helyzettel? Tulajdonképpen mind a két esetben ugyanazt teszik: amikor a figyelem középpontjába kerülnek, Jézust állítják középre. Önmagukról Jézusra terelik a figyelmet: a sokaságnak Jézusról tesznek bizonyságot, és a jeruzsálemi vezetőknek is Jézust hirdetik. Ez a tanítvány, Jézus követője küldetése: Jézust állítsd középre az életedben, és amikor rád irányul a figyelem, irányítsd azt Jézusra, állítsd őt középre, – vagy ahogy mondani szoktuk – róla tégy bizonyságot!
Erre az üzenetre figyeljünk a mai ige alapján, különös tekintettel arra, hogy mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor úgy kerülünk a figyelem középpontjába, hogy nem ünnepelnek, dicsérnek bennünket, hanem ellenségesen kérdőre vonnak, megtámadnak, elutasítanak minket hitünk vagy hitünkből fakadó döntéseink, cselekedeteink, szavaink miatt? Nem vagyunk egyformák, vannak visszahúzódóbbak és szívesen szereplők közöttünk, de az biztos, hogy sokkal szívesebben vagyunk a figyelem középpontjában ott, ahol ünnepelnek bennünket, mint, ahol támadnak, nem? „A kör közepén állok” – ha jó barátok vesznek körbe, akkor azt szeretem, de mi van, ha rosszak? Mit tanulhatunk abból a történetből, amikor Péter és János a kör közepén állnak, és nem éppen jó barátok veszik körbe őket? Jézus követőjeként mit kezdjünk a negatív figyelemmel?
- Ne lepődj meg, ha ilyen helyzetbe kerülsz! Van ilyen. Eddig a pontig csupa pozitív, örömteli esemény történik pünkösddel kezdődően: kitöltetik a Szentlélek, Péter erővel prédikál a jeruzsálemi ünneplőknek, megtér és üdvösségre jut 3000 ember, létrejön egy krisztusi közösség, amelyik egy szívvel és egy lélekkel együtt van, figyel a tanításra, együtt imádkozik, dicsőíti Istent, úrvacsorai közösségben vannak egymással, és gondoskodnak a szükségben levőkről, végzik tovább a missziót, az Úr napról napra növeli a gyülekezetet üdvözülőkkel. Péter és János Jézus nevében meggyógyítanak egy sántát, majd a csodálkozó sokaságnak bizonyságot tesznek Jézusról. Ismét sokan hitre jutnak, a gyülekezet létszáma 5000-re emelkedik. Csupa pozitív, csupa örömteli dolog. Ekkor történik az első negatív esemény, ekkor ütköznek először igazi ellenállásba, kapnak fenyegetést.
Szívesen vesszük az örömteli tapasztalatokat a hívő élet útján. Életünk pozitív változásait, a Krisztusban megtapasztalt örömöt és békességet, a testvéri közösséget a gyülekezetben, környezetünk pozitív reakcióit stb. Számolnunk kell azonban azzal, hogy amikor az élő evangéliumot hirdetjük, képviseljük, engedjük érvényesülni az életünkben, amikor a hitünket a döntéseinkben is komolyan vesszük, akkor ellenállásba is ütközünk, elutasítást is tapasztalunk. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hitre, a hitből fakadó jó cselekvésére csak pozitív lehet a reakció: ha hűségesen tesszük, amit Isten ránk bízott, akkor azért csak dicséretet kaphatunk. Talán meg is sértődünk, esetleg megijedünk vagy elcsüggedünk, ha az ellenkezőjét tapasztaljuk. Miért rángatja be a nagytanács Pétert és Jánost? Ők csak jót tettek, nem? Meggyógyítottak egy születése óta mozgássérült embert, és elmondták, hogy a Jézusban való hit által történt meg ez. Meglepődünk, megütközünk sokszor, amikor ilyen történik, pedig nem szabad meglepődnünk, megijednünk, vagy elcsüggednünk az ellenállás, az ellentámadás miatt. Jézus előre beszél erről a tanítványainak: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek…” János 15, 20-21. A környezet reakciója, amit hívő emberként tapasztalunk, Jézusnak szól. Ahogy Jézusra reagálnak, úgy reagálnak ránk is, ha hűségesek vagyunk Jézushoz.
Mi történik itt? A jeruzsálemi vezetők vallató kérdése így hangzik: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” 7. vers. Ugyanez a kérdés hangzik el miután Jézus a nagyhéten megtisztítja a templomot. A Jézussal, az Isten országával, az élő evangéliummal való találkozás ugyanis mindig hatalmi ütközést jelent. Ebből látszik, hogy az élő evangélium nem puszta vallásos beszéd Istenről, az értékekről, vagy akár teológiai tételekről, az élő hit nem pusztán tantételek igaznak tartása, vagy vallásos szokások gyakorlása. Pál apostol ezt mondja: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívőnek üdvösségére” Róma 1, 16. Isten ereje, az élő Jézus megszólító szava, amelyre a sánta lábra áll, amelyik kiemel a nyomorúságból, bűnöket bocsát meg, erővel szól, hatalommal és megtérésre hív, vagyis azzal az igénnyel szólít meg, hogy bízd rá magad Jézus Krisztusra, add át az uralmat neki az életed felett. Az evangélium nem emberi jószándékból fakadó pozitív beszéd az értékekről, az evangéliumi hit nem emberi jószándékból fakadó humanista jótékonyság. A vallásos beszédet, a vallásos szokásokat, a jótékonykodást figyelmen kívül lehet hagyni, de Jézus evangéliumát nem. Megszólít és döntés elé állít: megtérsz, engedelmeskedsz, vagy védeni kezded az erődödet? Ebben a helyzetben nem a gyógyítással van a probléma, hanem a feltámadott Jézusról szóló igehirdetéssel. Ez támadás a főpapok és a nagytanács hatalmi köre ellen. Ha Jézus feltámadt, akkor nekik is meg kellene térni, beismerni, hogy bűn volt őt elítélni, és átadni neki az irányítást. Ez hatalmi ütközés, érezzük? Lee Strobel a Jézus dosszié című könyv írója amikor hosszú kutatás után nem tudott több ellenérvet felhozni az evangélium hitelességével szemben, ezt a konzekvenciát vonta le: ha az evangélium hiteles, akkor Jézus az, akinek mondta magát. Ha viszont Jézus az, akinek mondta magát – az Isten Fia, aki értünk meghalt, és feltámadt -, akkor ez rám is közvetlen hatással van: én nem élhetem tovább azt az életet, amit eddig éltem.
Az élő igehirdetés – amelyik valóban az evangéliumhoz ragaszkodik, érthető és érinti az életünket – mindig döntés elé állít. Rá bízod magad Jézusra, vagy továbbra is önmagadban bízol? Befogadod őt, vagy elutasítod? Engedelmeskedsz, hozzá igazodsz, vagy továbbra is a magad módján gondolkodsz és élsz? Nos ez ütközést jelent, ez a probléma vele. Sokan ezért maradnak el egy idő után a gyülekezetből: az Isten szeretetéről jó hallani, de az igéhez igazítani az életünket, az már más.
Ha az élő evangéliumot engeded érvényesülni az életedben, vagyis Isten igéjének engedelmeskedve hozol döntéseket, teszel lépéseket, akkor is számítanod kell az ellenállásra. Amíg nem keresztezed valaki útját, nem lesz neki kényelmetlen a hited, addig nyugalom van, amikor azonban a hitből hozott döntéseid érdekeket sértenek – akár csak a családban is -, akkor számíthatsz az ellenállásra. (Egyszerű példa: ha nincs vasárnap pontban délben hatfogásos ebéd, mert fontos számodra, hogy istentiszteletre menj, lehet, hogy találkozol ellenállással)
Az evangéliumnak kettős hatása van: vannak, akik érdeklődnek és hitre jutnak, és vannak, akik ellenállnak, sőt ellentámadásba mennek át. Jézus világosan beszél erről. Ne lepődj meg, ha ezzel találkozol.
- A tanítványok tulajdonképpen mind a két helyzetben ugyanazt teszik: Jézust állítják középpontba. Amikor a csodálkozó sokaság összefut, egy pillanat alatt a figyelem középpontjába kerülnek, ők önmagukról rögtön Jézusra irányítják a figyelmet: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon?… Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.” ApCsel 3, 12.16. Nem a mi erőnk, nem a mi különleges vallásosságunk, kegyességünk, hanem Jézus. Hozzá térjetek!
És ugyanezt teszik akkor is, amikor ellenséges környezetben „középre állították őket”. Az apostolok nem lepődnek meg, hanem visszaemlékeznek Jézus szavaira: „De még ezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket; átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.” Lukács 21, 12-15.
Nem magyarázkodnak, nem védekeznek, nem alkudoznak, hanem Jézust hirdetik, róla tanúskodnak, rá irányítják a figyelmet.
A tanítvány számára minden élethelyzet alkalom a tanúskodásra. Jézussal együtt éld meg a jót és a rosszat is, róla tanúskodjon az életed, őt állítsd középre mindig. Ha Jézus Lelkével telt életet élsz, Jézus van az életed középpontjában, előbb utóbb felfigyelnek rád. Kész vagy-e erre? Kész vagy e Jézust középre állítani? Lásd meg, hogy amikor valamilyen módon középre állítanak téged, amikor a figyelem középpontjába kerül az életed, az nem más, mint különleges alkalom a bizonyságtételre! Vagyis arra, hogy önmagadról Jézusra irányítsd a figyelmet. Jézust állítsd középpontba. Igaz ez a pozitív figyelemre is. Ne magadat tapsoltasd, ne magadra legyél büszke, hanem Jézust dicsőítsd!
De igaz ez a negatív figyelemre is: ne menekülj, ne hátrálj meg, ne azzal foglalkozz, hogy hogyan tudod megvédeni önmagadat, hanem Jézusról tanúskodj!
Határozd el, hogy Jézusról akarsz tanúskodni az életeddel minden helyzetben! Határozd el most!
- Vedd komolyan Jézus ígéretét, és számíts ebben a Szentlélekre! Képzeljük magunkat Péter és János helyzetébe! Elég tekintélyes csapat gyűlt össze, állította középre őket, és kezdte vallatni. Teljesen egyenlőtlen ez a küzdelem. Itt vannak azok, akiknek társadalmi súlyuk van, politikai hatalmuk, és itt vannak a hivatásos teológusok, az írástudók, akik kívülről ismerik a Szentírást. Péter és János pedig egyszerű halászok, akik társadalmilag senkik, nincs hatalmuk, nincsenek befolyásos barátaik, és írástudatlan, iskolázatlan emberek, ahogy később megállapítják róluk. Emberileg esélyük sincs. Ráadásul jóindulatra sem számíthatnak, hiszen itt van Annás és Kajafás, akik Jézust halálra ítélték néhány héttel korábban. Az emberi erőviszonyokra tekintettel nem lenne bölcs itt visszavonuló fújni? Péter azonban nem az emberi erőviszonyok alapján áll ebben a helyzetben, hanem „megtelve Szentlélekkel” szólal meg!
Ha felmérjük az erőviszonyokat, gyakran mi sem állunk jobban, mint Péter és János! Mennyiszer rettenünk meg és bénulunk le ettől: nincs elég erőnk, támogatottságunk, nincs elég tudásunk, nem tudunk elég meggyőzőek, határozottak lenni: a földbe fognak döngölni bennünket! Figyelj! Ha Jézusé vagy, ha őt állítod életed közepére, vele élsz és elhatároztad, hogy Jézusról akarsz tanúskodni az életeddel, akkor többé nem az erőviszonyokat kell méricskélned, nem az emberi adottságokat kell számba venned, hanem hittel építhetsz Jézus ígéretére, és bizalommal segítségül hívhatod az ő Szentlelkét. Erre bátorít Isten ígérete: „Én adok nektek szájat és bölcsességet” Lukács 21, 15. „Nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” Máté 10, 20. „Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” Zakariás 4, 6. Ez történik meg itt. Péter megtelve Szentlélekkel megszólalt. És nem védekezést mondott, hanem tanúskodott Jézus Krisztusról. Jézust állította középre. Mert a Szentlélek mindig Jézust állítja középre! Ő tud neked bölcsességet adni, hogy mikor kell hallgatni, és mikor megszólalni. Ő tud neked szavakat adni nem a magyarázkodáshoz és védekezéshez, hanem ahhoz, hogy Jézusról tanúskodj. Csak ő tud olyan szavakat adni, amelyek nem az emberi bölcsesség, érvelés, győzködés szavai, hanem a Lélek erejével megszólaló bizonyságtétel szavai lesznek. Hányszor próbálunk, így harcolni: összeszedjük a fegyvertárat, az érveket, a tudásunkat a győzködéshez. Jézus azt mondja: „határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, mert én adok nektek szájat és bölcsességet!” Lehet, hogy ez nem egy emberileg lehengerlő, logikus érvelés, egy látványos győzelem egy vitában, hanem csak néhány csendes, szelíd, Jézushoz hűséges szó, de az változást tud munkálni a szívekben, még ha te nem is látod a hatását ott és akkor azonnal.
Ha eldöntötted, hogy Jézusról akarsz tanúskodni az életeddel, akkor nem az a cél többé, hogy vitákat nyerj meg, hogy neked legyen igazad, hogy látványos hatást érjenek el a szavaid, hanem az, hogy Jézusra mutasson, róla tanúskodjon az, amit mondasz, és ahogy mondod. Jézust állítsd a középpontba!
- A Szentlélek mindig Jézust állítja a középpontba, mert egyedül őbenne van az üdvösség. Sok mindenről beszélhetnénk, sok mindenről vitatkozhatnánk, de nekünk egy feladatunk, küldetésünk van: Jézust középre állítani. Egyedül az ő neve által gyógyulnak életek, egyedül az ő neve által lehetséges az üdvösség, az örök szeretetkapcsolat Istennel. Érjük ezt? „Nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Ezért kell megismerniük Jézus nevét, azt, hogy kicsoda Jézus, mit tett értünk, és mit jelent rá bízni az életünket. A csodálkozó sokaságnak és az ellenséges vallási vezetőknek is őt kell megismerniük, neked is őt kell megismerned, ezért Péter Jézust állítja a középpontba, aki érted meghalt és feltámadt. „Akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból.” Személyesen a te bűneid miatt kellett meghalnia, megtette ezt, és feltámadt, ezért ma is csak ő tud neked bocsánatot adni, csak ő tud téged megszabadítani a bűneidtől, az Istentől elszakadt életedtől. Ő az, aki által békességre jutsz Istennel, vagyis üdvözülsz, hazatérhetsz Istenhez. Ő lett a sarokkő, melyhez igazodva beépülhetsz az Isten lelki templomába, Isten családjába, vagy ellenállsz neki és megütközöl, összetörsz rajta.
Nem üdvözít más név! Akárki akármit is mond. Csak őbenne, őáltala van üdvösség. Nem üdvözítenek vallásos szokások – akármilyen vallásról is legyen szó -, nem üdvözítenek jó cselekedetek. Nem üdvözít teológiai tételek szajkózása, csak Jézus. Aki őt segítségül hívja, üdvözül (ApCsel 2, 21. Róma 10, 13.) Nincs más név, akit segítségül hívhatnánk! Nem üdvözít Kálvin neve, Luther neve, semelyik mai nagy igehirdető, gyülekezetvezető neve. Nem üdvözít az, ha reformátusnak neveznek. Csak Jézus üdvözít! Ezért róla kell beszélnünk, benne hittel megkapaszkodnunk, őt képviselnünk, hozzá hívnunk EGYEDÜL! Csak ő tart meg ezért csak róla érdemes tanúskodni!
Hamar Pista bácsiról hallottam egy kedves történetet. Egy kisegyház nagytudású vezetője többször megkérdezte tőle: István, nem tudom, hogy mi a bajod velünk, miért nem tudsz egyetérteni velünk? Aztán egyszer egy televíziós kerekasztalbeszélgetésben, amelyen mind a ketten részt vettek, a műsorvezető utolsó körkérdésként ezt tette fel: Ha tudnák, hogy egy perc múlva vége lesz a világnak, milyen üzenetet mondanának még el ebben az egy percben. Ez a kisegyházi vezető több mindenről kezdett beszélni, mire figyeljünk, mi a fontos, gyorsan lejárt az egy perc… Hamar Pista bácsi, amikor rá került a sor, csak ennyit mondott: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3, 16. A beszélgetőtárs a műsor után ezt mondta: tulajdonképpen én is ezt akartam mondani, Pista bácsi erre így válaszolt: Látod, ez a bajom veletek! Annyi mindenről beszéltek, hogy mire a lényeghez eljutnátok, lejár az idő!
Testvéreim, ne azon gondolkozzunk, hogy melyik vallási csoportról lehet szó ebben a történetben, hanem vizsgáljuk meg magunkat! Nem vagyunk sokszor mi is ilyenek? Annyi mindenről beszélünk, mint nagyon fontosról, hogy mire az igazán fontoshoz érnénk, lejár az idő…
Pál apostol ezt mondja a korinthusiaknak: „úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” 1Korinthus 2, 2.
Kedves Testvérem! Ez a mai igehirdetés is azért szólt, hogy Jézus ezáltal döntés elé állítson téged: Elfogadod-e őt? Lehet-e Ő középen az életedben? Őt állítod-e középre az életeddel? Akkor is, amikor nem figyelnek rád, és akkor is, amikor a figyelem középpontjába kerülsz. Akkor is, ha barátok vesznek körül, és akkor is, ha ellenségek? Elhatározod-e, hogy Jézusról akarsz tanúskodni az életeddel, döntéseiddel, tetteiddel, szavaiddal minden helyzetben? Ez a tanítvány küldetése, ez a küldetésünk. Isten Szentlelke adjon nekünk megújulást, segítsen abban, hogy betölthessük küldetésünket!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Milyen döntésre hív téged most Isten Igéje?
- Hogyan tudod a gyakorlatban Jézust középre állítani, amikor rád irányul a figyelem, különös tekintettel arra, amikor negatív reakciót tapasztalsz hiteddel kapcsolatban?
- Milyen nehézségeid, kísértéseid vannak ezzel kapcsolatban?
- Mi lehet a megoldás?