Miért szomorú Jézus?
„Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.” Márk 6, 14-29.
Felújítják Szolnokon az úgynevezett Szomorú Jézus szobrot. Az eredetileg „Ecce Homo” névre hallgató barokk alkotást a népnyelv ma így hívja. Családi körben beszélgettünk erről az eseményről, és valaki felvetette a kérdést: miért szomorú Jézus? Miért nem örömteli, vidám, kedves? És beszélgettünk arról, hogy a Bibliában megjelenik egy nagyon markánsan szomorú arca Jézusnak: például amikor sír Jeruzsálem felett, amikor tagadásban elbukó Péterre tekint, vagy amikor a keresztet cipelve ezt mondja: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok.” (Lukács 23, 28.)
Talán mi azt várjuk, hogy Jézus mindig mosolyogjon, mindig „vágjon jó képet” az életünkhöz, dolgainkhoz, az igehirdetés legyen mindig mosolygós, kedves és simogató, az egyház nevessen, bulizzon együtt az emberekkel, legyen vidám: „take it easy”, nincs baj!
Jézus pedig sír a maga útján a vesztébe rohanó, az Isten figyelmeztető igéjét és mentő szeretetét konok felelőtlenséggel elutasító ember felett. Jézus szomorú a bűn miatt, amely tönkre tesz minket, és amelyhez mégis ragaszkodunk, miközben talán azt mondjuk, hogy a keresztyénség a kultúránk része. Nem tud jó képet vágni ahhoz, hogy mi átlépjük Isten akaratát, semmibe vesszük az ő útmutatását és önzésünkkel pusztítjuk az életet, bántjuk egymást, hagyjuk egymást testileg lelkileg tönkre menni, tönkre tesszük a kapcsolatainkat, romboljuk közösségeinket.
Szomorú Jézus. Eszembe jutott egy írás, amelyet a lübecki Krisztus szobor felirataként szokás idézni:
„Ti mesternek hívtok – és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek – és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok – és nem néztek reám.
Életnek neveztek – és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok – és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek – és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok – és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek – és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek – ne okoljatok engem!”
Szomorú figyelmeztetés ez az úgynevezett keresztyén kultúráknak.
Ebben a mai történetben Keresztelő János, Jézus útkészítője képviseli Jézust, Isten figyelmeztető szavát, megtérésre hívó igéjét. Miért szomorú Jézus? Mert a történet szereplői megölik Keresztelő Jánost. Minden gyilkosság szomorú és elfogadhatatlan. Ez azonban nem pusztán gyilkosság, hanem határozott és végleges elutasítása Isten igéjének, amelyet János hirdet, és képvisel. Ha az életet Isten szemszögéből, a hit szemével látjuk, akkor értjük meg, hogy a történet szereplőinek szörnyű tragédiája az, hogy elutasítják Isten mentő, megváltozásra hívó szavát, megmaradnak a saját útjukon, amely az örök kárhozatba visz.
Így értve mai nyugati kultúránk számára is komoly figyelmeztetést fogalmaz meg ez az ige. Ez a kultúra – bár keresztyén gyökerekkel büszkélkedik, mégis – elutasítja, elhallgattatja, vagy nem veszi komolyan Isten megtérésre, irányváltásra, hozzá igazodásra hívó szavát, és így a pusztulás felé halad. Számunkra, akik ma itt a szolnoki református templomban ülünk istentiszteleten szintén figyelmeztetés ez az ige, figyelmeztet téged is, engem is.
Az alaptörténet szerint Heródes és Heródiás házassági kapcsolata felborítja Isten családra vonatkozó tervét. Heródes a testvérének a házasságába tör be, tőle szereti el a feleségét. Kevés ilyen eset történt akkoriban, az emberek szorosabb kötöttségek között éltek. Heródes azonban megteheti ezt, hiszen király, így több lehetősége van. (Gondolkodtunk már azon, hogy nekünk a jóléti társadalomban mennyivel több lehetőségünk van, mint akár a 100 évvel ezelőtt élt embereknek? Sokkal kevesebb kényszerű kötöttség között élünk. Mondhatnám királyi helyzetben, kényelemben, a technika soha nem látott lehetőségeivel a háztartásunkban élünk. Vajon jól élünk-e ezekkel a lehetőségekkel? Mire használjuk ezeket? Nem vagyunk-e ilyen szempontból „Heródes társadalom”, akik rendszeresen átlépjük nyíltan vagy titokban a korlátokat, mert megtehetjük?)
Heródes és Heródiás átlépik a korlátokat. A lényeg nem az, hogy a közvélemény szerinti jó ízlés határait, vagy a konzervatív gondolkodásúak szerinti erkölcsi szabályokat lépik át – ezek korról korra változnak. Az igazi baj az, hogy az Isten rendjének a kereteit borítják fel, amelyek nem változnak a világ változásával együtt. Eközben megjelenik, megszólal az életükben Isten megtérésre hívó igéje, amelyet Keresztelő János képvisel. Emlékezteti őket az Isten életet, szeretetet védő rendjére, és ehhez a rendhez való visszaigazodásra, vagyis megtérésre hív: „Nem veheted el a testvéred feleségét!”
Az ige mindig Isten mentő szeretetének a jele. Annak a jele, hogy törődik veled, nem mondott le rólad, nem akarja, hogy pusztulásba rohanjon az életed, ezért hív megtérésre, korrekcióra, reformációra arra, hogy visszatérj, visszaigazodj hozzá.
Az Isten igéje mindig személyes üzenet. Nem valami általános, kenetteljes, vallásos beszéd, hanem konkrét, világos, személyes üzenet, ami beleszól az életedbe. A vallásos beszédet évtizedekig elhallgathatod úgy, hogy nem történik veled, benned semmi, legfeljebb unalmasnak, érdekesnek vagy szépnek fogod találni, az élet díszítőelemének. Isten igéje mellett azonban nem lehet elmenni, arra válaszolni kell!
Hogyan válaszolnak a történet szereplői Isten figyelmeztető, mentő szeretettel megszólaló igéjére? Heródiás egyértelműen elutasítja az igét: elhatározza, hogy meg akarja ölni Jánost, csak az alkalomra vár. Heródes vallásos tisztelettel hallgatja az igét, szereti hallgatni Jánost, időnként fel is kavarja, meg is érinti az, amit mond, de börtönben tartja, hogy ne hozza őt kínos helyzetbe, nem hallgat rá, végül pedig – bár kénytelen-kelletlen belesodródva, de – megöleti, elhallgattatja, elutasítja végleg. Hogyan keveredik a történetbe Heródiás lánya, Szalómé? Hogyan lesz anyjának eszköze abban, hogy végül elhallgattassák a prófétát, az igét? Ő csak látszani szeretne, élvezi, hogy gyönyörködnek benne, hogy csodálják, hízeleg neki, hogy központi helyzetbe kerül, hogy megmutathatja magát, hogy most rajta fordulnak meg a dolgok. S nem is tudja talán, hogy voltaképp mit tesz, de végül gyilkosa lesz Isten életmentő igéjének.
Miért szomorú Jézus? Mert ezek az emberek, akiket Isten megszólított, figyelmeztetett, az igét elutasítva elveszettek maradnak! Miért szomorú ma Jézus? Azért, amit mi teszünk Isten hozzánk szóló igéjével. Ma is szól az Ige. Itt Európában, Magyarországon idestova 500 éve nemzeti nyelven kezünkben van a Szentírás: Isten használati útmutatója az élethez. Szól az evangélium Isten mentő szeretetéről, amellyel visszahívja magához az embert. Szól az igehirdetés nemzeti nyelven, érthetően, ma is szól csak Magyarországon több ezer templomban, szól több száz csatornán a Facebook-on, Youtube-on, tévében. És lehet, hogy sok helyen vallásos beszéd hangzik, de élő ige is szól. Szól a figyelmeztetés. Hogyan válaszolunk mi erre?
Ma is él Heródiás lelkülete, amelyik a saját akaratához ragaszkodik tűzön vízen keresztül. Sokan élnek úgy, hogy eldöntötték: a maguk útján járnak, és így megveszekedett ellenségei az Isten életüket mentő igéjének. Csak az alkalomra várnak, az alkalmat keresik, hogy elhallgattassák. Nem arra gondolok, amikor az emberek tudatlanságból nem veszik figyelembe Isten útmutatását. Például a héten beszélgetés közben valakinek elmagyaráztam, hogy miért nem jó az, ha valamit „lekopog”, erre ő elcsodálkozott, aztán ezt mondta: „Uram, bocsáss meg a tudatlanságomért! Többet nem teszek ilyet.” Van ilyen, amikor az ember tudatlanságból vétkezik, és amikor megérti, hogy nem jó, amit tesz, akkor hajlandó bocsánatot kérni és változtatni. Itt most nem erre gondolok, hanem arra, amikor valaki tudatosan elutasítja a bibliai értékrendet, Isten figyelmeztetését az életére nézve. Egyre inkább jelen van ez a lelkület világunkban.
Hogyan? Mindent szabad, csak keresztyénnek lenni nem. Mindent tolerál a nyugati kultúra, csak azt nem, ha valaki nyíltan kiáll a keresztyén értékek mellett. Azt el kell taposni. Talán azt mondod: ugyan, nem élünk a keresztyénüldözés korában itt Európában. Gondold csak végig: állhatnak templomok, lehet istentiszteletre menni, lehet vallásos szertartásokat, rendezvényeket tartani stb. Ha azonban megszólal Keresztelő János hangja, Isten életünkbe beleszóló igéje, akkor beindul a „Heródiás program”. Mondjak példákat? Kovács Ákos zenész 6 évvel ezelőtt arról beszélt, hogy a férfi és a női szerepek eltérőek a családban, ennek figyelmen kívül hagyása nem egyezik a normalitással. Ezzel tulajdonképpen az anyai hivatást értékelte. A Telekom azonnal szerződést bontott vele, mert – úgymond – az énekes megszólalása nem egyezik az ő hitvallásukkal. Nick Vujicic felemelte szavát az élet védelme érdekében az abortusz ellen, mire bankja azonnal egyoldalúan szerződést bontott vele. Magyarország törvényben szabályozza azt, hogy a gyermekeink szexuális nevelése a szülő felelőssége, és nem szeretnénk, ha az oktatási intézményekben a bibliai értékrendtől eltérő szexuális magatartás elfogadására érzékenyítenének, és az európai politika attól hangos, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni. Nem semleges kérdések ezek. A családról van szó, amelyik, ha felbomlik, az ember alapvető kötődése szűnik meg, és végleg gazdasági, illetve egyéb érdekek mentén terelhető, sodródó tömeggé válik… Megszólal a bibliai értékrend házassággal, családdal, élettel kapcsolatban, és a válasz: el kell hallgattatni! Ma a világnak ezen a részén civilizáltak vagyunk, nem fejezünk le senkit bárddal, még csak börtönbe sem zárjuk: máshogyan hallgattatjuk el: gazdasági retorzióval vagy jóhírének tönkretételével, elszigeteléssel.
Az egyéni életünkben hogyan megy ez? Valaki figyelmeztet arra, hogy valamit nem jól csinálunk, és mi azzal utasítjuk el dühösen: hagyjon békén, milyen jogon szól bele, magánügy, különben is ő sem jobb! Esetleg megszakítjuk a kapcsolatot, haragban leszünk vele. Vagy akár istentiszteleten is mond valamit az igehirdető, ami mutat rá valamire, ami nem jó, amit meg kell változtatni, ami érzékenyen érint, és az ember azzal válaszol: többet nem jövök templomba, keresek egy olyan gyülekezetet, ahol nem szólnak bele az életembe. Hallgattassuk el az igét, mert nem akarunk engedni.
Ma is él Szalómé lelkülete, amit ez jellemez: Látszani akarok, én akarok meghatározó lenni, azt akarom, hogy figyeljenek rám, csodáljanak. Ez a lány nem akar gyilkos lenni, nem is érti talán, hogy mi történt a szüleivel, hogy mi a baja anyjának ezzel a furcsa prófétával. Neki csak imponál, hogy tetszik a tánca ennek az előkelő (és részeg) társaságnak, végül eszköz lesz János elhallgattatásában. A tetszésvágy: voltaképpen nyomorult eszköz a szeret pótlására. Értékességünk tudatát nem a valódi szeretetben keressük, hanem abban, hogy kitűnjünk, felfigyeljenek ránk, tetszést arassunk. Tömeges jelenség. Celeb kultúra: nem az számít, hogy milyen értéket építesz, hanem az, hogy hányan ismernek. Közösségi média: nem az számít, hogy milyen valódi élményben van részed, csak az, hogy tedd közzé, és figyeld, hogy hányan látják/”lájkolják”? Ez nem tudja betölteni szívünk éhségét. Madonna, a világhírű énekesnő egy magazinnak adott interjújában meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy hogyan űzi, mardossa a középszerűségtől való félelem, amelyik újra meg újra fellángol benne. A legnagyobb hírnév, tízmillió „lájk” sem elég, ahhoz, hogy békességed legyen! És közben mi mindent feláldozunk azért, „hogy látva lássanak” (Ady) bennünket. Gondoljuk végig, hogy mennyi mindenre visz rá bennünket! Mennyi mindent megteszünk egy pillanatnyi elismerésért, amit eszünkbe sem jutna egyébként megtenni. Mennyi információt adunk ki magunkról, amit rosszra lehet használni. Rombolja kapcsolatainkat az, hogy látszani, mutatni kell! Elvonja a figyelmet az igazi értékekről, és elhallgattatja az igét az életünkben. Gondoljuk végig, hogy hogyan jelenik meg az egyházban, gyülekezetben ennek a romboló hatása: az állandó versengésben, az önbizonygatásban, amelyik az életfontosságú őszinteség ellentéte, mert be akarjuk magunkról bizonyítani, hogy példaértékűek, jó keresztyének vagyunk. Megjelenik a szolgálatban való versengésben egymás támogatása helyett (kinek látványosabb, elismertebb a szolgálata), mélyen hordozott bántódásokban az elmaradó elismerés miatt, irigységben, testvéri kapcsolatok rombolásában stb. Hogyan rombol ez a hozzáállás, és hogyan pusztítja el az igét?
Végül ma is él Heródes lelkülete. S talán ez érint legérzékenyebben bennünket, akik a templomban ülünk, és valamilyen szinten részt veszünk az egyház, a gyülekezet életében. Sokan viseltetnek egyfajta vallásos tisztelettel a Biblia, az istentisztelet, az egyházi élet, az ige iránt: hallgatom az igét, tisztelem is. Talán másoknak is beszélek róla. Fel is kavar időnként az igehirdetés üzenete: érzem, hogy rólam szól, hozzám szól, igazat szól. Megtérni, változtatni azonban igazából nem akarok. Vannak dolgok, amelyek nincsenek rendben az életemben, de az „Istennek se” engedek ezekben. Elengedem a fülem mellett az igét, „kidumálom”, halogatom a döntést, mindig csak azt hallom meg és úgy hallom, amivel egyet értek, amivel pedig nem értek egyet, úgy teszek mintha nem érteném.
Heródes börtönben tartja Jánost, és csak titokban beszélget vele, hogy a nyilvános botrányt elkerülje. Hányszor gondolkodunk, viselkedünk így: a magánszférám, a titkos belső világom börtönében tartom azt amire az ige rávilágít! Nem vallom be őszintén, amit gondolok, ami bennem van, mert az botrány lenne. Nem konfrontálódom nyíltan Isten üzenetével, kifelé a szép arcomat, a vallásos, az igeértő, az engedelmességre kész, a „köszönöm, jól vagyok, nekem nincsenek lelki problémáim” arcomat mutatom, arról pedig, hogy belül, a magánszférámban mi van, inkább ne beszéljünk!
Fiatal koromban kialakítottam egy lelki „taktikát.” Amikor a kollégiumból hazajöttem, és édesapám beszélgetett velem, mindenben igazat adtam neki, gondolva, hogy hét közben 120 kilométerrel odébb úgyis úgy élek, ahogy én akarok. Aztán túlságosan beletanultam ebbe a „kifelé mást mutatok, mint ami bennem van” életbe, és mély lelki válságba kerültem. A megoldást egyedül az Isten előtti őszinteség jelentette. Amikor egyértelmű döntést hoztam arról, hogy ez nem mehet így tovább, az életemnek változnia kell, megtérésre van szükségem, akkor tudtam nyíltan felvállalni, hogy milyen sötétség van bennem. Isten így adott nekem bocsánatot, szabadulást, új életet.
Nincs más megoldás számunkra: a homályban tartott bűn mérgez és öl. A nyilvánosságra hozott bűn nyer bocsánatot és veszíti el erejét, amellyel megnyomorított bennünket. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1János 1, 9. „Keresztelő Jánost börtönben tartva”, fenntartva a látszatot, hogy ki ne derüljön nyíltan, hogy milyen vagy az ige tükrében, bármennyire is hallgatod szívesen az igét, nem segít rajtad. Amíg úgy ülsz a templompadban, hogy konokul őrzöd lelked állapotát, hallgatva az igét, kifelé rendezett arcot mutatva, mint akivel minden rendben van, addig nem segít rajtad az ige, még ha időnként mélyen fel is kavar… Olyan szívesen kiírnám templomunkra a kapu fölé a „Jöjjetek el, imádjuk az Urat!” alá Jézus mondatát: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Márk 2, 17, vagy azt, hogy „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” Máté 5, 3. És elmondanám ezeket ezerszer, mert amíg ezt meg nem értjük, és nem tudunk valóban őszinték lenni Isten előtt, addig nincs gyógyulás a betegségből, nincs megoldás lelki elesettségünkre.
Persze a valódi őszinteséghez határozott döntésre van szükség: nem akarok így maradni, segítséget kérek! Talán nem tudok változtatni, de segítséget kérek, mert Istennek nincs lehetetlen. Heródes nem döntött, és végül elveszítette a lehetőséget, nem akarta, és mégis megölte az igét.
Mi az, amiben rendszeresen engedetlen vagy, hallod, de nem hallgatsz rá? Mi az, amiben döntened kellene, amit nyíltan Isten elé kellene hoznod, bocsánatot és segítséget kérve, de még mindig halogatod?
Miért szomorú Jézus? Nem az ige számára tragédia, ami itt történik. Nem az Isten igéjét képviselő Keresztelő Jánossal történik az igazi tragédia ebben a történetben. Őt lefejezik ugyan, de ő hazamegy Urához. Oda megy, ahol sokkal jobb lenni mindennél. De Heródiás, Heródes, Szalómé élete tragédia felé halad továbbra is. Ők továbbra is afelé haladnak, ahol sokkal rosszabb lenni bárminél
Érted? Érted szól az Ige! Nem ővele szúrsz ki, hanem magadat teszed tönkre. Érted haragszik, nem ellened. „Ne engem sirassatok, magatokat sirassátok!” – mondja a keresztet cipelő Jézus. Miért szomorú Jézus? Mert az élő Isten segítene rajtad, el is mondja, hogyan, de ha nem hallgatsz rá, elhallgattatod az igét, akkor minden marad a régiben, marad az az állapot, mellyel magadat, és a környezetedet is tönkre teszed. Isten hatalma számára nincs lehetetlen. A héten azonban azt olvastuk az evangéliumban, hogy Názáretben nem tudott csodát tenni Jézus a hitetlenségük miatt (Márk 6, 5.) Ez megdöbbentő! Van olyan, hogy „az Isten se tud rajtad segíteni”?! Igen, ha elutasítod a mentő kezet, ha elhallgattatod életedben az igét, még ha hallgatod is de nem hallgatsz rá!
„Ti mesternek hívtok – és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek – és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok – és nem néztek reám.
Életnek neveztek – és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok – és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek – és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok – és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek – és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek – ne okoljatok engem!”
Miért szomorú Jézus? Miattad szomorú? Őszintén válaszolj, és hallgass rá! Ne mutogass másra! Ne hallgattasd el!
Végh Miklós, lelkipásztor