Olvasandó: Példabeszédek 29, 18. 2Királyok 17, 6-18. 23-24. (napi) 

„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.” „Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt. Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Márk 13, 24-31.

Évről évre megállunk, hogy nyár végén hálát adjunk az új kenyérért. A jóléti társadalomban is emlékeztetjük magunkat, hogy nem magától értetődő az, hogy van ételünk, italunk, ruhánk, fedél a fejünk fölött, és minden, amire szükségünk van, sőt jóval több is. Csoda ez, amelyet értékelni kell. Nem csupán a természet csodája, hanem a természet Teremtőjének, a mi mennyei Atyánknak ajándéka! Ő gondoskodik rólunk. A kenyér útja – ahogy a gabona elvetésétől kezdve végül az asztalunkra kerül – még mindig arra emlékeztet bennünket, hogy sok mindent nem tudunk uralni, irányítani, vannak olyan erők, folyamatok a természetben, amelyekkel szemben kiszolgáltatottak vagyunk – bármennyire nehezen fogadjuk is ezt el. Rosszul termő évek, természeti katasztrófák, járvány emlékeztetnek erre bennünket XXI. századi embereket, akik szeretnénk azt hinni, hogy legyőztük a természetet, és ijedt kisgyerekként állunk, amikor a természet erői elszabadulnak, és nem azt teszik, amit mi szeretnénk… Amikor hálát adunk a kenyérért, akkor felnézünk a természet Teremtőjére, a mi Teremtőnkre Istenre, és megerősödhet szívünkben a bizalom, hogy nem a szerencsének, nem a személytelen vaksors játékának, nem is a természet egyre szélsőségesebb szeszélyeinek kiszolgáltatva élünk, hanem a mi mennyei Atyánk gondoskodó szeretete vesz körül bennünket, benne bízhatunk ezekben a bizonytalan és nehéz időkben is. Fontos, hogy megálljunk, felnézzünk, és hálát adjunk. Szükségünk van erre. 

Amikor hálát adunk a kenyérért, a testi táplálékért, mindig eszünkbe kell, hogy jussanak Jézus szavai: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Máté 4, 4. Sokszor és sokféleképpen megfogalmazza Jézus az evangéliumban ugyanezt az igazságot. Ahogyan szüksége van a testünknek a táplálékra – és Isten ezt nagyon komolyan veszi, nem felejti el -, ugyanúgy szükségünk van a lelki kenyérre is – mi pedig ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, nem eléggé komolyan venni.

Jézus a ma felolvasott igében erre hívja fel a figyelmünket még sokkal erőteljesebben: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” A lelki kenyér képéről talán egy csendes reggeli, vagy egy kedélyes ebéd jut eszünkbe, Jézus beszéde, Isten Igéje azonban nem csupán fontos táplálék, hanem az egyetlen, ami megmarad és megtart, amikor jön a nagy összeomlás, és maga alá temet mindent a csendes reggelikkel és a kedélyes ebédekkel együtt!  Még sokkal intenzívebb a figyelmeztetés nekünk, akik a jóléti társadalomban élve talán nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen az igazi éhezés. Nem csak kenyér az Ige, hanem egyetlen kőszikra, biztos pont, amikor minden összeomlik, az egyetlen stabil kapaszkodó, amikor az ár magával sodor mindent.

A Bibliaolvasó Kalauz szerinti két napi igét olvastuk fel most az istentiszteleten. Az Ószövetség nemzeti katasztrófáról tudósít: összeomlik az ország, egy nemzet, Isten népének 10 törzse elpusztul, végérvényesen eltűnik a történelem színpadáról. Az Újszövetségben pedig egy globális összeomlásról olvasunk. Az általunk ismert világ összeomlásáról, amelyik közeledik felénk.

Mindkettőben – a nemzeti katasztrófában, és a globális összeomlásban is – megjelenik Isten Igéjének szerepe. Ha Isten népe hallgatott volna az Igére, ha idejében komolyan vette volna, nem következik be a tragédia – illetve az összeomlás oka éppen az volt, hogy nem hallgattak rá. A jövendő globális összeomlásban pedig csakis Jézus beszéde marad meg, és tart meg, semmi más. Ez az esemény, a jelenleg ismert világ vége nem opcionális. Biztosan eljön. Az ég és a föld elmúlik. Ez eldőlt már, csak még nem érkezett el. A pusztulás magával sodor majd mindent és mindenkit. Egy valami van, ami megmarad. Egy valami van, amibe megkapaszkodhatsz, ami megtart: Jézus beszéde. Isten igéje nem csupán meleg barátságos kenyér a lelki reggelizőasztalon, hanem az egyetlen óvóhely, az egyetlen menedék akkor, amikor minden felborul és semmivé lesz, amit az emberiség biztosnak hitt, amit te biztosnak hittél.

Erre a két üzenetre figyeljünk ma, amikor hálát adunk a kenyérért! A figyelmeztetésre és a bíztatásra. És kezdjük el komolyan venni, még komolyabban, mindennél komolyabban az Igét!

1. Jézus beszéde, Isten Igéje az egyetlen, ami megmarad és megtart, ezért csak az marad meg, ami hozzá igazodik, ami elszakad, eltér tőle, az elvész! Erős a kísértés még nekünk hívő embereknek is, hogy szép beszédként gondoljunk Isten Igéjére. Lélekemelő gondolatok, amelyek felemelnek bennünket lelkileg. A mai világban erős a kísértés nekünk hívő embereknek is, hogy úgy tekintsünk Isten Igéjére, mint egy jó tanácsra, egy véleményre: aki úgy gondolja elfogadja, de vannak más vélemények is, amelyeket emberek képviselnek, nekik is igazuk van az ő szemszögükből nézve. A természettudományok világában tények vannak, amelyekkel senki nem vitatkozhat, ám a lelki dolgok világában hitek vannak és vélekedések: mindenkinek igaza van a maga módján, ki tudhatja biztosan? Úgy gondoljuk, hogy a természettudományos, vagy akár a gazdasági tények világát mindenkinek komolyan kell vennie, hiszen a tények „makacs dolgok” – szoktuk mondogatni -, a hit dolgában azonban lehetünk tágkeblűbbek, megengedőbbek hiszen ezeknek nincsenek megfogható következményei… Csakhogy ez óriási tévedés, ami az elmúlt néhány száz évben erősödött meg fokozatosan az emberben.

Isten igéje nem egy vélemény, egy jótanács a sok közül, hanem a világ és az életünk Teremtőjének kijelentése az élet működési rendjéről. Megtehetjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk? Megtehetjük, de annak súlyos és valóságos következményei vannak. Aki eltér a maradandótól, a stabiltól, aki szembe megy az élet működési rendjével, az ingoványra lép, elsüllyed és elpusztul előbb utóbb. Sokszor meglepődünk, amikor vártalan és megrázó dolgok történnek a világban, vagy az életünkben, de ha végig gondoljuk, rájövünk, hogy egyszerűen csak nem figyeltünk olyan lelki folyamatokra, amelyeknek a következménye előbb utóbb beérett. Sokan meglepődnek például az úgynevezett LMBTQ ideológia mai nagy robbanásán. Pedig ha figyeltünk volna az elmúlt 150 év folyamataira, akkor láttuk volna, hogy bizonyos ideológiák, amelyeket elfogadott az emberiség, amelyeknek a veszélyét nem nem vettük eléggé komolyan, egyenesen vezettek ide. Most egyszerűen csak beérett a gyümölcs. Nem figyeltünk például arra, hogy az elmúlt 150 év ideológiái hogyan vezettek. Vagy amikor megijedünk a gyermekünk negatív viselkedésétől, akkor is érdemes előzményeket megvizsgálnunk a saját nevelésünkben. Egy házasság megromlásának is előzményei vannak… Ezek csak példák, amelyeket folytathatnánk, amelyek arra mutatnak rá, hogy a lelki folyamatokban is vannak ok-okozati összefüggések, a hit nem semleges terület, ahol következmények nélkül lehet így is úgy is vélekedni…

Hajlamosak vagyunk még mi hívő emberek is azt képzelni, hogy az Ige szavai, a Biblia sorai csak tanulságos példatörténetek, mint Aesopus, vagy La Fontaine állatmeséi. Ezek azonban valóságos történeti események, amelyek – ha nagyon régen is, de – valósággal megtörténtek. Valódi emberek valódi hozzáállása hithez, élethez, Isten igéjéhez, és annak a valódi következményei. A történelem pedig ismétli önmagát, vagyis ugyanannak a hozzáállásnak, életvitelnek ugyanolyan következménye van. Ez pedig azt jelenti, hogy a nyugati kultúra már megásta a saját sírját azzal, hogy elvetette azt az alapot, amelyen létrejött, amely megtartotta és táplálta: Isten Igéjét. Csak idő kérdése, és eljön a pusztulás. Ugyanaz történik, ami 2700 évvel ezelőtt Palesztinában. Vannak, akik érzik, látják azt, ami jön, és vannak, akik legyintenek: ugyan, hol van itt a baj? Aztán az ószövetségi Izraelre egyszer csak eljött, amit nem is gondoltak volna. Eljön most is. Nem az asszírok, lesz más. Idegen kultúra, idegen vallás. Elsöpörnek bennünket. Ijedten figyeljük, hogy mi történik ma Afganisztánban. Ijedten figyeljük a nyugat európai iszlám demográfiai mutatóit. Egyre többen mutatnak rá a keresztyén kultúrában az iszlám térhódításra és veszélyre. De nem az iszlám ok, nem ők lesznek a pusztulásunk okozói, hanem az, hogy hűtlenné lettünk a lelki gyökereinkhez, Istenhez, aki Krisztus által a mi szabadítónk, ahogy Izrael szabadítója is volt.

Figyeljük csak a Királyok könyve történelem látását, összefoglalóját a nemzeti tragédia okairól! Miért pusztult el az észak izraeli civilizáció? „Vétkeztek Istenük az Úr ellen, aki kihozta őket Egyiptomból”, A környező népek szokásait követték. „más isteneket féltek.” Az Úr intette őket, hogy térjenek meg gonosz utaikról, hogy őrizzék meg az parancsolatait és rendelkezéseit, de ők nem hallgattak rá, konokul „megkeményítették nyakukat”, nem hittek, benne maradtak abban, amit Isten megítélt. Megvetették rendelkezéseit, intelmeit és szövetségét, vagyis a vele való kapcsolatot, az ő szeretetét vetették meg azzal, hogy nem hallgattak rá!

Hogyan történik ez ma? Érdemes végig gondolnunk azt, hogy amikor nem ötünk aranyszobrokat, nem imádunk Baált, mégis hogyan történik az, hogy más isteneket követünk? Észak Izraelben mindig a Baál kultusz, vagyis a termékenység isten kultusza volt a nagy kísértés, mert a bő termést, jólétet akartak mindenáron, ezért áldoztak ennek az istennek. Vajon nem ismerős ez a mai kultúrában is? A jólét, a gazdasági növekedés, aminek mindent alárendel az ember, még az emberéletet is? Arról olvasunk, hogy nem hallgattak Istenre, megkeményítették a nyakukat és a saját útjukon jártak. Vajon nem ez a hamis isten – az emberiség mindenkor legnagyobb bálványa – kísért, és tart rabságban ma bennünket is: a függetlenség, az öntörvényűség istene. Függetlenül az Istentől, a magam módján, majd én kitalálom, hogy ki vagyok, és hogyan akarok élni, mit tartok jónak és mit nem. Ne mondja meg nekem Isten, hogy mi a rend! Úgyis eltérek tőle. A már említett LMBTQ ideológia például szélsőségesen erről szól: még a természet sem szabhatja meg nekem, hogy ki vagyok, hogy férfi vagyok vagy nő, majd én megalkotom magam, nehogy már az Isten megmondja, hogy hogyan gondolkozzam magamról, és mit tegyek! Persze ez csak szélsőséges megnyilvánulása ennek a gondolkozásnak, amely az életünk minden területén megjelenik, és valamennyiünket érint. Amikor mi sokkal jobban tudjuk Istennél, és keménynyakúan járunk a saját utunkon.

Jézus beszéde, Isten Igéje marad meg egyedül. Ez azt jelenti rövid és hosszú távon is, hogy ami nem igazodik hozzá, az előbb-utóbb elpusztul.

2. Jézus beszéde, Isten igéje megmarad. Építhetsz rá! Megkapaszkodhatsz benne! A figyelmeztetés mellett erős bíztatás ez az Istent őszintén kereső hívőnek. Van menedék! Amit ő ígért, az mindörökké áll, az a pusztulásban is megmarad, azt senki és semmi nem tudja meghiúsítani.

Amikor szorongva szemléled a világban zajló folyamatokat, és felteszed a kérdést: mi lesz velünk ebben a nagy társadalmi összeomlásban, az egyre szeretetlenebb és felelőtlenebb, önző világban, mi lesz velünk, ha tényleg bekövetkezik az, amitől ma Európa fél, akkor Isten Igéje alapján nem tudom megmondani, hogy pontosan mi lesz holnap, hogy milyen helyzetekben kell még megállnunk, milyen harcokat kell megharcolnunk és milyen szenvedéseket kiállnunk, csak azt tudom, de azt biztosan, hogy mindaz, amit Jézus mondott, az Isten Igéje megmarad. Holnap, holnapután, és mindörökre érvényes lesz. Arra számíthatsz, akármi történik is. Ő megígérte, hogy akik őbelé, az ő szavába kapaszkodnak, azokat nem hagyja magukra soha, velük van minden napon a világ végezetéig, megerősíti és megtartja minden helyzetben, erőt és szavakat ad nekik a bizonyságtételre (Márk 13, 11.) Izrael nemzeti katasztrófája előtt 150 évvel Illés prófétának, aki afölött kesergett, hogy minden elveszett, ezt mondta az Úr: „De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.” 1Királyok 19, 18. Nekünk is megígérte, hogy megőrzi népét – lehet hogy nem azok között a formák között, amelyeket mi ma ismerünk – de megőrzi egyházát, akik az ő szavába kapaszkodnak. „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” Lukács 12, 32.

Az Úr nem nyugodt utazást ígért nekünk, de biztos célba érkezést. „Mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon” (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet) Nem tudom, mi minden történik még velem, de azt igen, hogy arra az ő kegyelmes akarata mondott igent, hogy azon keresztül is közelebb vonjon magához, és a célba érkezésemet tegye biztossá. „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre!” 1Péter 1, 5. Jézus beszéde, Isten Igéje biztosan megmarad és megtart! Védőőrizetben visz be az üdvösségbe. Ezért ma és holnap, és mindvégig kapaszkodj az Igébe!

Ebbe az Igébe kapaszkodva láthatjuk, hogy a globális pusztuláson túl is őt várhatjuk vissza! Ő megígérte! Ezért mi nem a világvégét várjuk, hanem a mi szavához, és övéihez hűséges megváltó Urunk visszajövetelét. Hatalommal jön vissza, legyőzi minden ellenségét. Szavával, amellyel világokat teremtett újjáteremti ezt a világot, újjáteremti, dicsőségben támasztja fel testünket is, és az övéit magához veszi, hogy vele együtt éljenek az ő örök országában. „Tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” Amikor látjuk a jeleket, hogy közeledik a vég, mi az Igébe kapaszkodhatunk. Ez a menedékünk: az ő szava, az ő beszédei, ígéretei.

Arra figyelmeztet és arra bíztat bennünket, hogy ebben a sodródó világban az ő Igéjét vegyük komolyan, mert ez az egyetlen, ami örökre megmarad, és ami megtart bennünket is.

Kedves Testvérem, nem azt mondom most neked, hogy vedd komolyan úgy, ahogy eddig is tetted, hanem azt mondom, hogy vedd sokkal komolyabban, igazán komolyan, mindennél komolyabban, mint aki tudja és érti, hogy szó szerint semmi nem marad meg, csak Jézus beszédei, csak Isten Igéje, és ami azon áll. Ez az egyetlen és kizárólagos menedék.

Így hallgatod? Így olvasod nap, mint nap? Így szánsz időt rá? Ilyen fontos szerepe van a napirendedben? Így élsz vele? Ha csak az Ige marad meg, akkor ennek kell a legfőbb prioritásnak lennie, nem? Életed középpontjában Jézus beszédei. Ezt jelenti, hogy belé kapaszkodsz.

Ezért járunk gyülekezetbe is, hogy együtt figyeljünk az ő beszédeire, és egymást is ebben erősítsük, segítsük.

Ha komolyan vesszük az Igét, akkor tanulmányozzuk. Ezzel pedig nem a lexikális tudásunkat akarjuk öncélúan fejleszteni, hanem arra törekszünk, hogy ne felszínesen, hanem a szívünket érintően, életünket átformáló módon találkozzunk az Igével. Igyekszünk megérteni, hogy mit mond az életünkkel kapcsolatban minden területen. Neki hiszünk és nem annak, amit a korszellem, a véleményformálók, az aktuális gazdasági vagy politikai hatalom, vagy bárki más mond. Neki hiszünk, rá hallgatunk, és nem a kényelmünkre, a vágyainkra, az érdekeinkre vagy a félelmeinkre. Neki hiszünk még a hagyományainkkal szemben is, azzal szemben is, ahogyan szoktuk a dolgokat intézni, még a neveltetésünkkel szemben is, ha az eltér attól, amit Isten igéjéből felismertünk.

Csak az Ige marad meg és tart meg. A magunk módján hit nem tart meg! Tudod, ismered, mit mond Isten Igéje egy-egy életkérdésről? Végig gondolod ez alapján? Kizárólag Isten Igéje marad meg, nem az emberi vélemények, látások. Látod ezt? Valami nem azért jó vagy nem jó, mert X. Y. lelkipásztor, tiszteletre méltó ember azt mondta, hanem az alapján, amit Isten Igéje mond. Vesszük a fáradságot, hogy Isten Igéjét tanulmányozva gondoljuk végig életünk dolgait? Ezt jelenti az Igébe kapaszkodni.

És azt, hogy ha neki hiszünk, benne bízunk, akkor hozzá igazítjuk az életünket, neki engedelmeskedünk! Jézus azt mondja, hogy annak az élete hasonlít a kősziklára épített házhoz, aki nem csak hallgatja, ismeri a beszédeit, hanem meg is tartja azokat! A komolyan vett ige a megélt ige!

Kedves Testvérem, ebben az egyre inkább sodródó világban vedd komolyan, vedd olyan komolyan Isten Igéjét, mint aki tudja, hogy csak ez marad meg, de ez megmarad!

Most a hirdetett ige után a látható Ige, a megterített Úrasztala nagyon határozottan mutat arra, hogy ki tart meg ebben a sodródva pusztuló világban. A megtört kenyér és a kehelybe öntött bor a testté lett Igére mutat, aki a kereszten meghalt érted, hogy egyedül őérte bocsánatot kaphass és újat kezdhess Istennel, mint az ő kegyelembe fogadott gyermeke! A feltámadott Úrra mutat, aki velünk van az ő Igéje és Szentlelke által. A szívedbe fogadva őt, vele élve van új életed! Arra mutat, hogy egymásnak testvérei vagyunk, aki szeretetközösségben lehetünk az Úrban, így támogatva egymást a küzdelmes úton. És Jézus ígéretére mutat, hogy nem ez a világ a végállomás. Újjáteremtett világot várunk, új eget és új földet, az ő ígérete szerint, melyben igazság lakik (2Péter 3, 9.)

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. – mondja Jézus. Ebben erősödj most meg, hozzá térj meg,  kapaszkodj az Ő igéjébe, legyen a menedéked, kősziklád, és indulj tovább benne hívő, engedelmességre kész szívvel!

Végh Miklós, lelkipásztor