Az Úr uralkodik!
-Szolnok, 2021.01.31.-
Olvasandó: János evangéliuma 6,60-71
„11 Abdiás látomása. Ezt mondja Edómról az én URam, az ÚR: Üzenetet kaptunk az ÚRtól, követet küldött a népekhez: Keljetek föl, indítsunk háborút ellene! 2 Kicsinnyé teszlek a népek között, nagyon megvetett leszel! 3 Rászedett téged szíved kevélysége, mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tudna letaszítani a földre? 4 Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is letaszítalak – így szól az ÚR! 5 Ha tolvajok törnek be hozzád, vagy éjszaka a rablók, mennyire tönkretesznek! Hiszen annyit visznek el, amennyit akarnak! Ha szüretelők lepnek el, böngésznivalót sem hagynak. 6 Mennyire átkutatják Ézsaut! Megkeresik elrejtett kincseit. 7 A határig űznek szövetségeseid, rászednek, levernek legjobb barátaid. Akikkel együtt ettél, titokban csapdát állítanak neked. 8 Azon a napon – így szól az ÚR – kipusztítom a bölcseket Edómból; nem lesz több értelem Ézsau hegyein. 9 Rettegnek majd hőseid is, Témán, mert mindenkit kiirtanak öldöklésed miatt Ézsau hegyein! 10 Erőszakos voltál testvéreddel, Jákóbbal szemben, ezért szégyen borít el, és végleg kiirtanak. 11 Te is jelen voltál, mikor az ellenség elhurcolta kincseit, idegenek törtek be kapuján, Jeruzsálemre pedig sorsot vetettek. Te is úgy viselkedtél, mint azok! 12 Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján! Ne nevess Júda fiain pusztulásuk napján! Ne beszélj róluk nagy hangon nyomorúságuk napján! 13 Ne törj be népem kapuján veszedelme napján! Ne nézd te is kárörömmel baját veszedelme napján! Ne nyúljatok kincseihez veszedelme napján! 14 Ne állj oda az útfélre azért, hogy irtsd a menekülőket, és ne ejtsd foglyul a megmaradtakat a nyomorúság napján! 15 Mert közel van már az ÚR napja, fenyegeti a népeket. Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél! 16 Ahogyan ti szent hegyemen ittatok, úgy iszik majd szüntelenül minden nép. Részegre isszák magukat, olyanok lesznek, mintha nem is lettek volna. 17 De a Sion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az, és Jákób háza visszanyeri birtokát. 18 Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából. Megmondta az ÚR! 19 Birtokba veszik a Délvidéket és Ézsau hegyeit, a Sefélá-alföldet és a filiszteusok földjét. Birtokba veszik Efraim és Samária mezejét, Benjámint és Gileádot. 20 Izráel fiainak a fogságból jövő serege birtokba veszi a kánaániak földjét Sareptáig, a fogságból jövő jeruzsálemiek, akik Szefáradban vannak, birtokba veszik a Délvidék városait. 21 Győzelmesen vonulnak föl a Sion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegyei fölött. Azután az ÚR fog uralkodni.” Abdiás könyve
Szeretett Testvérek!
Azt helyezte a szívemre az Úr, hogy ma elsőrenden a Bibliaolvasó szokásainkon gondolkodjunk el. Spurgeonhoz egyszer odament egy atyafi, aki nagyon kegyes életet élt, és azt mondta: Kerestem egy kérdésemre a választ a Bibliában, de nem találtam meg. Pedig minden nap térden állva olvasom a Szentírást. Spurgeon azt válaszolta: Tudod mit, Testvérem! Helyezkedj egy kényelmesen egy karosszékben, készíts magadnak oda egy kis teát, és olvasd az Írást szép lassan, figyelmesen, talán így megtalálod benne választ. Néhány hete olvastuk a Bibliaolvasó kalauzunk szerint Abdiás könyvét. Őszinte szívvel mondom a testvéreknek, elolvastam, átsiklottam felette, jobban megragadott az Újszövetségben lévő igeszakasz. Aztán eszembe jutott egy történet, amely velem történt meg. A Dömösi körben minden Karácsonykor Igét húzunk és nekem három évben is egymás után a következő Ige jutott: Jakab 1, 5. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” Az első alkalommal nagyon rosszul esett ez, sőt – őszinte és bűnbánó szívvel mondva – kicsit meg is sértődtem. Gyönyörű teológiai könyvtáram van, nemcsak a címüket olvasom el, és nem a színük szerint csoportosítom vagy vásárolom a könyveket. Rosszul esett, mert amit csak lehet, megteszek azért, hogy többet tudjak meg Istenről. Ennek ellenére mégis ilyen Igét kapok. A második alkalommal, már kicsit hálát adtam Istennek, hogy milyen jó a humora. Úgy látszik, hogy Ő nagyon tanítani akar valamire, és az elmúlt egy évben ez nem sikerült. Amikor már a harmadik alkalommal is ezt az Igét húztam, akkor már tényleg őszinte szívvel hálát adtam Istennek, mert rájöttem, hogy a tudás nem egyenlő az Istentől kapott bölcsességgel. A teljes Írás azért van, hogy mi figyeljünk arra, olvassuk azt és az életünk részévé tegyük: 2Tim 3,16 „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”
Vannak aztán olyan részek a Bibliában, amelyek „nem szeretem” részek sokunk számára. Olvassuk a nemzetségtáblázatokat, az ítéletes próféciákat szinte ismeretlen kis népekről, nem tudjuk, hogy mit is jelent ez ránk nézve itt és most, a mi életünkben. Volt egy kis nép, aki csinált ezt, csinált azt, és Isten eltüntette a történelem színpadáról. Milyen üzenetet lehet ebben találni?! Amikor ez aktuális volt, elolvastam még egyszer Abdiás könyvét, jó néhány kulcsszó volt, amit Isten elém hozott. Végig gondoltam, hogy micsoda kincsesbánya van ebben a mindössze 21 versben. Nagyon érdekes, hogy Igehirdetésre készülve egy egész könyvet olvassunk fel textusul, Abdiás könyvéből ezt meg lehet tenni, a 21 vers miatt. Valamiért mégis benne van a Szentírásban, hogy mi tanuljunk belőle. Ugyan a felolvasott Igeversek igen kemény beszédet is megfogalmaztak, Urunk azonban nem akarja, hogy mi az ilyen beszéd miatt eltávozzunk Istentől, megszomorodjunk a kemény beszéd miatt. Bár lehet nem értjük, vagy nem tudjuk, hogy mit jelent ez ránk nézve. Azt mondja egy írásmagyarázó, hogy a könyvnek kevés szava van, de tele van Isten kegyelmével.
Abdiás könyve Edóm népe ellen íródott. Kik ezek az edómiták, akikről Abdiás könyve szól? Rokon népe Izraelnek, az ígéret népének. Izsáknak, az ígéret gyermekének egyik fiától, Ézsautól származtatják magukat. Ott voltak Isten családjában, rokonságban vannak Izraellel, a kiválasztott nemzetséggel. Ézsau Edóm névadója. Pontosan nem tudják az írásmagyarázók, – az edóm szó vöröset jelent – hogy ez honnan származik. Lehet Ézsau rőt vörös bőre vagy haja, vagy a vörös lencse, vagy a vörös talaj, homokkő Edómban. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Genezis 25-ben azt olvassuk Ézsauról és Jákóbról: „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek“. Talán tudják a Testvérek, hogy nagyon sok konfliktus van a két testvér, Ézsau és Jákób között, ami az idő előrehaladtával csak fokozódik, majd a két leszármazott nép között is, a történelem során. Azonban, ha végig gondoljuk, az első időszakban sokkal szimpatikusabb számunkra Ézsau. A szabadság gyermeke, jár a mezőre, vadászik, nem kötik a konvenciók, olyanok, mint az atyai áldás. Így gondolkozik: Éhes vagyok, enni akarok. Elcserélem az atyai áldást, akár egy tál vörös ételre is. Ezzel szemben Jákób meg olyan kis „mamakedvence”, anyámasszony katonája, aki otthon van, nem tesz semmi olyan dolgot, ami nagyon fontos vagy látványos lenne. Igen nagy a különbség először a két testvér között. Azonban Ézsaunak nem volt hite. Őt nem érdekelte más, csak a pillanat, csak az, hogy most jó legyen neki. Aztán ez csak fokozódott, amikor Jákób csalással megszerzi az atyai áldást és elhangzik ez a bizonyos mondat: „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek“. Ugyanakkor, ha végigolvassuk a Bibliát, a „nemszeretem részeket” és a nemzetségtáblákat is ideértve, akkor rájövünk, hogy Edóm népe sokszor szerepel a Biblia könyveiben. Amikor Isten Izraelt Egyiptomból kivezette, a népnek megint át kellett vonulnia Edóm földjén. Erről olvasunk Num 20-ban: „14 Mózes követeket küldött Kádésból Edóm királyához ezzel az üzenettel: Így szól testvéred, Izráel: Te tudsz mindarról a gyötrelemről, amely bennünket ért. ……17 Szeretnénk átvonulni országodon. …… 18 Edóm azonban ezt felelte neki: Nem vonulhatsz át itt, különben fegyverrel vonulok ki ellened.” Azt is olvashatjuk, hogy a Krónikák könyvének toledótjai (nemzetségtáblái) Edóm törzsfőit is számba vették. (1Krón 1,43-54.) Említést kell még tennünk egy Obed Edóm nevezetű családról, akinél Dávid a Szövetség Ládáját három hónapra letette, mielőtt Jeruzsálembe vitték volna.(2Sám 6,10-12; 1Krón 13,13-15,25) Izrael honfoglalása után azonban a két nép, Edóm és Izrael között megromlik a kapcsolat. Pedig ahogyan Ézsauvolt az elsőszülött, azt is mondhatjuk, hogy leszármazottai, az Edómiták is egy kis előnnyel indultak Izraellel szemben. Edóm egy erős ország volt, bár nem jó termésű, vörös, poros földdel, sok ásványkinccsel, sziklaerődökkel, fontos kereskedelmi, kikötőkbe vezető utakkal. Edóm ebben az értelemben elég jó pozícióban volt. Dávid király az, aki hűbéresekké teszi az edómitákat. Addigra már a két nép közötti ellentét még jobban kiéleződik, sokszor vezet határvillongásokhoz, konfliktusokhoz.
Isten sokszor, sokféleképpen szólt Edómhoz, kemény beszéddel. Talán az egyik legtöbb ítéletes próféciát kapó nép volt Edóm, Ámósztól, Malakiásig (Ám 1:11–12; Ézs 34:5–17; 63:1–6; Jer 25:15–17; 46–51 r.; Ez 25:12–14; 35 r.; Mal 1:2–5; Zsolt 137:7; JSir 4:21) Edóm pusztulását sokan megjövendölték. Abdiás is ez ellen a testvérnép ellen szólal meg. Hiába a jó pozíció, ez a nép nem tudott jól élni azzal, hogy ott volt az Isten közelében. Nem volt ismeretlen számukra Istennek a neve, az Isten kiválasztása. Edóm egy elbizakodott, gőgös néppé vált, Izraelt is olyan népnek tartva, mint a többi. Mi történik? Erős vagyok, szabad vagyok, bármit megtehetek, nem lesz semmi bajom.
Ma Abdiás könyvét abból a szempontból vizsgáljuk, hogy mit is akar Isten a szívünkre helyezni a próféta írásán keresztül. Az első versben ezt olvassuk: „Abdiás látomása. Ezt mondta Edómról az én URam, az ÚR: Hírt hallottunk az Úrtól…” Ez arra utal, hogy több prófétának is kijelentést adott az Úr Edómról. Nem váratlanul jött el az ítélet, az Igében is hallott, igen súlyos ítélet erre a népre. Nem minden előzmény nélkül történt ez. Azonban Abdiásnak meg kellett szólalnia és el kellett mondani ennek a népnek a kedvezőtlen hírt is. Amikor Isten szava, Igéje szól, akkor annak valamilyen hatása van, vagy nem vesszük figyelembe, vagy figyelembe vesszük. Isten a próféták szavain keresztül adott lehetőséget Edómnak, hogy megtérjen és megváltozzon. Isten amikor megszólal, és megszólít bennünket, akkor nekünk mai keresztyéneknek is valamit tennünk kell. Ez érvényes a nehéz vagy számunkra kevésbé kedvező Igékre is, de ezeket sem kerülhetjük ki. Hitben való növekedésünkre és épülésünkre a TELJES Írás adatott, nem lapozhatunk át kedvünk szerint részeket. Még Edóm népének a példájából is tanulhatunk. Most nem teszem fel a Brian élete című film nyomán azt a kérdést, hogy mit köszönhetünk az edómitáknak? Az igehirdetés végére talán megmutatja Urunk, hogy mit tanulhatunk az ő sorsukból, életükből. Alapigénkben azt olvassuk, hogy követeket küldtek a népekhez, az Isten szava után. Edóm népe sok szövetségessel, sokat ártott Izrael népének. Az említett követek nem Edómhoz mennek, hozzájuk a prófétai Ige szólt. Ezek a követek az addig Edómmal szövetséges népekhez mennek. Őket hívja harcba Edóm ellen, őket szólítja meg az Úr, hogy menjenek harcba Edóm ellen. Mi is volt a baj Edóm népével? Mint említettem rendkívül jó katonai- védelmi politikai pozícióban voltak. Bevehetetlennek tűnő sziklavárak, mint Petra vára, magaslatok, ahonnan le nézhettek a lent járó-kelő emberekre. Gőgössé vált ebben a biztonságban Edóm népe. Vannak írásmagyarázók, akik azt mondják, hogy Edóm és Izrael valahol a tudatalattijában őrizte azt a konfliktust, ami őseiktől, Ézsautól és Jákóbtól ered. Ezt én nem így gondolom. Az edómiták azzal, hogy közel voltak az Istenhez, Isten kiválasztott népéhez, sok áldást kaptak és tapasztaltak, megkeményedett a szívük és gőgössé váltak. Lenézték Izraelt. Ráadásul amilyen helyzetben voltak ez csak erősítette őket abban, hogy erre minden okuk meg van. Ezt mondja nekik az Úr: „… mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tud ledönteni a földre?” A sziklák között, a magasban biztonságban érezték magukat. De látjuk majd, hogy Isten az, Aki le tudja őket lökni, taszítani a földre. Itt egy pillanatra álljunk meg és nézzük meg, hogy mi, XXI. századi keresztyének milyen várakat, sziklamagaslatokat építünk fel magunknak. A magasba törő építményeink, amikkel körülbástyázzuk magunkat Isten mellett, és Isten helyett. Vajon ezektől a mi szívünk is gőgössé vált? A tudás, bölcsesség, szolgálat, emberi kapcsolatok, „jófejség”, és minden más, elbizakodottá vagy alázatosabbá tett bennünket? Azt gondolva, hogy szeretjük az Urat, de mégiscsak itt vagyunk biztonságban, a magunk építette sziklavárainkban. Ebből az erődítményből lenézzük a többieket, mint Edóm népe. Nagyon furcsán fogalmaz itt az Ige: Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is letaszítalak – így szól az ÚR! – ezeken a sziklákon nagyon sok sas fészkelt és élt. Olyan ez, mintha meg akarna szabadulni Edóm népe Istentől, mintha a magasban már nem lenne érvényes Istennek a hatalma. Nagyon furcsa, de nagyon kifejező ez a kép. Nem feledkezhetünk meg Istenről! Ennek a népnek a gőgösség és agresszió mellett az volt a legnagyobb vétke, hogy mivel Isten eddig nem cselekedett, csak szólt, így ők azt gondolták, hogy Istennek a hatásköre, hatalma korlátozott. Azt gondolták, hogy bármit megtehetnek nem lesz következmény. Persze elhangzik az ítéletes beszéd – Hadd mondják csak a próféták! Vannak konfliktusok, mindent megszegünk, ami a testvéri viszonyból adódna, mindent, ami Isten szerint normál kapcsolat lenne. Az Edómiták megfeledkeztek Istenről. Elhitték, hogy senki sem tudja letaszítani őket a szikláikról, váraikról, magaslataikról. Nem idegen ez a gondolat a mai embertől sem. Ahogyan említettem is, mikor felépítjük a magunk sziklavárait, azok mögé bástyázzuk el magunkat és ott védekezünk. Különleges az, hogy Ézsau leszármazottai egy erős, erőszakos, határozott nép volt, magát is meg tudta védeni, amiben jó volt, azt élte meg és azt gyakorolta. Amiben Isten megintette, hogy az nem jó, azokra pedig nem figyelt oda. Vajon mi hányszor vagyunk úgy, hogy amikor Isten Igéje szól hozzánk és mi azt gondoljuk, hogy ez talán nem is vonatkozik rám. Mennyiszer elkövettem már ezt meg ezt, mennyiszer elbuktam és Isten még eddig nem tett semmit, nincs itt semmi baj. Amit Isten megenged a mi életünkben, azt nem biztos, hogy akarja is. Az Edómiták elbízták magukat attól, hogy Isten látszólag késlekedik a büntetéssel, a cselekvéssel. Aki pedig odafigyelnek az Isten szavára, azok tudják, hogy ez a kegyelem és az irgalom „tétlensége” valójában.
Amikor folytatódik az Igében a felsorolás, hogy mi történik Edóm népével: a csillagok közé rakott fészekből is letaszíthatják, átkutatják, kifosztják, mindazok, akik eddig vele voltak, akikkel együtt vettek részt minden gonoszágban. Akikkel eddig szövetségesnek hitte magát Edóm, azok fordulnak ellene. Edóm népe elfelejtette az Istenről való tanítást. Amikor az ellenséges hadak Jeruzsálemet ostromolták, nemhogy Izrael védelmére kelt volna Edóm, hanem az ellenséges csapatokhoz álltak be. Sőt az Edóm területére érkező menekülő izraelitákat elfogták, átadták a hódítóknak, lekaszabolták őket. Mindent elkövettek, hogy ártsanak annak a népnek. Azt gondolva, hogy ez a nép éppen olyan, mint ők, mint a többi nép. Talán még az Istenük sem figyel rájuk, megtehetünk ezért velük bármit. Isten azonban ha időt és lehetőséget ad nekünk, azt azért teszi, hogy tanuljunk és megváltozzunk, hogy figyeljünk az Ő szavára, egymásra. Még Edóm tetteire is van bocsánat. Bennünket is letaszíthat Isten a magasságokba magunk által épített „fészkünkből”, várunkból, magabiztosságunkból. Oly sokszor azt hisszük, ha református felmenőkkel rendelkezünk egészen Ádámig visszamenőleg, ha sokszor ott vagyunk a templomban, ha adakozunk, ha társasági-társadalmi életet élünk, akkor ez elég mindenre. Edómnak az volt a bűne, hogy más volt a szívében, más volt a lelkében, nem az Isten Igéje, nem az Isten szava, ezért nem is aszerint cselekedett. Miért is kapta ez a nép a büntetést? Mert „erőszakos voltál testvéreddel, Jákóbbal szemben, ezért szégyen borít el, és végleg kiirtanak.” Sokszor halljuk azt a véleményt, hogy Isten irracionálisan cselekszik és szólal meg. Gondoljunk csak a Királyok könyvére, a Krónikák könyvére, sok királyról, akik hosszú ideig uralkodtak, rövid beszámolót olvashatunk, mert „azt cselekedte, amit rossznak lát az Úr”, még akkor is, ha hosszabb ideig uralkodtak és történelmi szempontból jelentősebb uralkodók voltak. Míg vannak rövidebb uralkodó királyok, akik az Úr szerint éltek és cselekedtek, róluk bővebb beszámolót olvashatunk. Istent elsőrenden az érdekli, hogy milyen a Hozzá, Vele való viszonyunk, ezáltal hogyan viszonyulunk a testvéreinkhez. Egy nagyon súlyos ítéletet olvasunk itt indoklásul: Erőszakos voltál testvéreddel, Jákóbbal szemben, ezért szégyen borít el, és végleg kiirtanak. Itt felsorolja az Igénk, hogy miben is nyilvánult ez meg, mit tett Edóm, Jákob ellenében. Miért is fontos ez Istennek, hogy hogyan viszonyulnak Jákob népéhez Ézsau leszármazottai? Isten kiválasztott egy embert, Ábrahámot, majd az ő leszármazottait, hogy Isten népe legyenek, és ebbe a népbe, ebbe a családba szülessen meg a mi Megváltó Urunk, Jézus Krisztus. Mindeközben persze történtek olyan dolgok, amelyeket mi nehezen tudunk megérteni. Az atyai áldás eladása, testvérekhez való viszony, azonban a nép nehézségei ellenére Isten nem adta fel. Azt akarta, hogy ez a család megmaradjon és Jézus Krisztus ebbe a családba jöjjön el, szülessen meg, mert ez volt az Ő terve. Ézsau leszármazottai ezt a kiválasztott népet bántották. Ez a kiválasztott nép ekkor, Igénk eseményei idején fogságban van. Gondoljunk csak bele, hogy amikor valakiről véleményt alkotunk most is, ha nehézségei vannak – ez is egy isteni ajándék – igen gyakran segítséggel fordulunk felé, megpróbálunk rajta segíteni. Azonban vannak olyanok – talán velünk is előfordult olykor – amikor látva a másik problémáit, akkor egy kicsit magabiztosabbak leszünk, egy kicsit úgy érezzük jobbak vagyunk nála, egy kicsit úgy érezzük, nekünk mégis többet ad az Isten, jobban megáld bennünket. Jobban megtart bennünket, lám-lám, jobban szeret bennünket. Az Igében szereplő két nép életében is láthatjuk, hogy ezt elítéli Isten. Döbbenetes, hogy ugyanazok az őseik, ugyanazok az édesapjuk és édesanyjuk, ez a két nép mégis végig, története során harcban áll egymással. Ez a két nép végig pusztítja egymást. A testvérek között, még családi értelemben sem ez az elfogadott és helyénvaló viszonyulás. Isten azt akarja, hogy mi segítsünk egymáson. Azt is hallhattuk az Igéből, hogy „Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján!…” Milyen súlyos, nehéz szavak ezek! Most amikor ebben a pandémiás helyzetben vagyunk, és bármilyen jó az online kapcsolat, istentisztelet, bibliai alkalmak, egy kicsit mindnyájan megfáradtunk és nehezen viseljük ezeket a helyzeteket. Mindnyájan változtatnánk már, visszatérnénk az ezt megelőzőhöz. Azt nem mondom, hogy az volt az átlagos normál életmenet, de mégis megszokott, kiszámítható volt a vírushelyzet előtt. bele is fáradtunk már ebbe, és ez valóban sok feszültséggel, nehézséggel jár. Ingerültebbek, türelmetlenebbek vagyunk olykor. Nagy rácsodálkozással nézem, hogy a közösségi média oldalakon micsoda harcok folynak. ha valaki kiír egy Igét, rögtön van egy másik, aki aláírja: Az nem úgy van! ha valaki kiír valamit és megoszt valami gondolatot, szinte mindig van valaki, aki kiírja: az nem úgy van, mert a zsidók, mert a keresztyének, mert a nem tudom, kik. Mert így, mert úgy, mert csak…… Elgondolkodtató, hogy a közösségi média egyfajta lelki – szellemi „nudizmust” eredményezett az életünkben. Tudjuk, hogy itt mindenki szép, gyönyörűen főz, csodálatos körmöket készít és rendkívül bölcs gondolatokat oszt meg, mindenhez is van véleménye. Gondoljunk bele, hogy ez valójában álarc! Éppenúgy, mint a sziklamenedék volt Edóm népe körében, vagy a magasra épített „fészek” illúziója. Kit csapunk be ezekkel vajon, mikor ezekre építünk, ilyeneket teszünk? Amikor kapát-kaszát ragadva védjük meg az isteni igazságot, majd öt perc múlva ugyanazt megcáfoljuk egy másik posztban. Súlyos dolgok ezek! Bennünket is magával tud ragadni a kor ilyen áramlata. Persze mindezeket a lehetőségeket jóra és bölcsen is lehet használni és felhasználni. Elgondolkodtató az is, hogy miközben testvérek vagyunk az Úristen színe előtt – akár hiszünk Jézus Krisztusban, akár nem – mégis micsoda indulatok gyűlnek fel bennünk és hogyan szállunk ezekért egymással szembe is, ha kellőnek látjuk azt. Ebben is megjelenik a bűn, rivalizálás, versengés, egymás túllicitálása formájában. Fontosak ezek a lehetőségek a vélemény megosztására, jól és mértékkel élve velük, használva mások épülésére. A kommentek és a hozzáállás jelenti a problémát, az abban megjelenő indulat, szeretetlenség. Edóm népének is az okozta a gondját, hogy gőgössé vált és ebből adódóan szembeszállt Isten kiválasztott népével. Kárörömmel és hathatós tevékenységgel is hozzájárult a testvérnép pusztulásához, épülésének megakadályozásához. Nagyon képszerűen írja meg a próféta a bajokat. Átlag esetben a tolvaj csak azt viszi el, amit fizikálisan elbír, nem többet. Itt azt olvassuk a szövegben, hogy a tolvaj, mindent visz. Kutat a rejtett kincsek után és szó szerint minden, amit Edóm elrejtett értékként, kibuggyan, kiomlik a rejtekhelyéről, és elviszi a tolvaj. Minden elveszik. Aztán jönnek a böngészők, akik szintén annyit szoktak gyűjteni, amire szükségük van – ők is elvisznek mindent. Elkísérnek a határokig, mondja az Ige. A korban szokás volt, hogy az országba érkező látogatókat távozáskor elkísérték az adott ország határáig. Itt Edómot kísérik ki a saját országából, elveszti azt. Edóm népe eltűnt a történelem süllyesztőjében. Jeruzsálem pusztulásától, kr. után 70-től, már nem is hallunk róluk, pedig Izrael testvérnépe volt. Országukat elfoglalták az arabok. Még az Újszövetségben megjelenik Nagy Heródes, nem túl pozitív „hős”, aki onnan származik, de végleg eltűnik ez a nép. Mert Isten kiválasztott népének ártott, támadt rájuk. Nem idegen ez a lelkület ma sem az embertől. Lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy miközben a vélemény szabad, aközben mégis úgy néz ki, hogy vannak, akiknek a véleménye szabadabb. Ahogyan említettem is, ha egy keresztyén tartalmat osztanak meg, rögtön megjelennek a sokszor nem túl szép szavú ellenvélemények is. A párbeszéd, a vita nem baj. A probléma a kizárólagossággal van, ha a sokszínű vélemények között, csak egyedül a mi véleményünk a jó és üdvös. Ez egyedül Jézus Krisztusra igaz, és az Ő követőire, ha Jézus Krisztus szerint élnek és az Ő szavát használják fel, érvelésre, szeretettel. A felfuvalkodottság, a gőgösség, az agresszió Edóm vesztét okozta. Ez megrontotta a testvérrel való kapcsolatot. Mikor Bibliát olvasunk, szeretnénk jó bizonyságtévők lenni, jól megélni keresztyén hitünket, ezen múlik minden: Hogyan állok a másik testvérhez, a másik emberhez? Hogyan viszonyulok áldásaihoz, bajaihoz, nehézségeihez? A kiszolgáltatott helyzet, a krízishelyzet az, amelyik a legtöbbet elárulja rólunk. Gyökössy Bandi bácsi jegyzi azt a régi történetet arról, hogy vészhelyzetben jön elő az, ami valójában a szívünkben van: Látott már falusi tűzvész idején káromkodva rohangáló papot és imádkozva térdre eső tanácselnököt. Nagyon elképzelhető módon fejezi ki, hogy olykor mi minden van a szívben! A vészhelyzetben minden előjön, ami bennünk van, ami a szívünket megtölti. Egy normál élethelyzetben sokkal könnyebb „normálisnak” lenni, és ezalatt most a Jézus Krisztushoz, a norma normanshoz való tartozásunkat értem. Egy átlagos normál helyzetben könnyebb keresztyénként viselkedni. Egy normál helyzetben sokkal könnyebben tudunk találkozni, élni a mindennapokat. De vannak az átlagtól és a normálistól, megszokottól eltérő élethelyzetek is. A mi Istenünk azt akarja, hogy a körülményektől függetlenül ragaszkodjunk hozzá és tegyük meg azt, amit megtehetünk. Az erős, erőszakos ember és nép pusztulásra van ítélve, ha nem tér meg. Nagyon szeretjük azt, amikor kedves Igéket kapunk, Isten jókat mond nekünk, amikor bátorít, amikor áldásokról beszél. Talán még azt is, amikor az Ige „nyomokban intést, ítéletet” tartalmaz. De azt már nem szeretjük, amikor Isten tükröt tart elébünk és rá kell döbbennünk, hogy milynek is vagyunk valójában. Nehéz helyzet az ilyen, mert Isten előtt aztán nem tudjuk kimagyarázni magunkat sehogyan sem. Isten előtt lelki értelemben pőrén állunk, nem úgy, mint a Facebookon. be kell vallanunk őszintén mindazt, amit Isten számon kér rajtunk. De ha Isten nem nevelne bennünket, akkor elkorcsosulnánk, akkor megmaradnánk végleg a magunk építgette sziklavárainkban, és gőggel néznénk le a többiekre. Úgy élnénk az életünket, ami nem volt jellemző a mi Urunk Jézus Krisztusra. Előjön a hovatartozás ma is. Mos is az a kérdés, hogy Edómhoz vagy Izraelhez tartozunk? Ebben az értelemben nem változott a világ. Miközben a teremtés okán testvérei vagyunk egymásnak, ennek ellenére a magunk vélt vagy valós igazságával felvértezve rontunk egymásnak és bántjuk egymást. Ahelyett, hogy szeretettel fordulnánk egymás felé. Megfigyelhetjük, hogy egy keresztyén életében a legkisebb gyengeség is megtörténik, azonnal kihasználják és szóváteszik. Isten tervében az szerepel, hogy mi kapcsolatban, párbeszédes, szeretetkapcsolatban legyünk, még az Ő „nem népével” is. Éppen Edóm példája mutatja meg, hogy Isten hányszor szólt hozzájuk, alkalmat adva a megtérésre, újat kezdésre Istennel. Ők azonban ezzel nem éltek. Edóm népe bántotta, pusztította Izraelt, azonban egyszer csak van egy váltás. Abdiás azt mondja: Közeledik az Úr napja… A Szentírásban sokszor előfordul az Úr napja kifejezés, amikor az Úr visszajön és igazságot szolgáltat. Edómra nézve súlyos következményekkel jár az Úr napjának beteljesedése: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél!” mondja a próféta. Ez egy nagyon kemény beszéd és ítélet. Miközben Izrael fogságban van, az Úr napjával ítélet jön az ellenségére, a vele mostohán bánó testvérre. Izraelt pedig hazahozza az Úr a fogságból. Az Úr napjának eljövetelével kapcsolatban sokan nagyon várják azt, sokan végeznek számításokat, kalkulálgatnak, hogy ez mikor is lesz. Mikor jön vissza Jézus? Abdiás sem mondta ezt meg dátumra pontosan, sokan vallják azt, hogy még az Abdiás által leírt Úr napja sem következett be. A nagy kérdés számunkra nem a „mikor?”, hanem az, hogy erre készen legyünk, bármikor is történik majd meg. Ha igazán őszinték vagyunk, azt mondhatjuk, hogyha tudnánk a pontos dátumot, önmagában csak ettől nem lenne lényeges változás az életünkben. Isten az, Aki megváltoztat bennünket és Ő készít fel a Vele való találkozásra is. Abdiás azt mondja közeledik az Úr napja, nekünk is készülnünk kell arra, hogy Jézus Krisztus visszajön. Bármilyen számításokat készítettek sokan, Isten ebben az értelemben nem matematikai zseniket akar magának, hanem odaszánt életű keresztyéneket. Abdiás amikor a „de” szócskát használja, akkor kifejezi, hogy Istennel ez nem így van: „De a Sion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az, és Jákób háza visszanyeri birtokát.” Milyen csodálatos ígérete ez Istennek és bátorítás a mi számunkra is. Elfoglalhatja birtokát Izrael, mindazt, amit Isten nekik ígért. Élni tud a kiválasztott nép azzal, amit Istentől kap, szabadsággal, áldással. Nekünk is van ilyen birtokunk, amelyet Jézus Krisztusban kaptunk. Ez a megtérésünk utáni megszentelődés. Mert Jézus Krisztus Atyja nekünk adott minden lelki ajándékot ahhoz, hogy a mi életünk megváltozzon Vele és Általa. A megszentelődés útján járva ismerjük fel bűneinket, vágyódunk az Ige, az imádkozás, a közösség után. Ez a mi „birtokunk” Krisztusban. A Jákób házának visszaadott birtok Igénk idején a nép szívében nem volt bizonyosság. Minden látszat ellenére Sion hegye lesz a menedék és meg fognak semmisülni az ő ellenségei. „Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából.” Ismét nagyon kemény, fájdalmas szavakat használ a próféta. nagyon nehéz ilyen kemény szavakat olvasni. Sokszor ott van a szívünkben az a reménység, hogy Istennek sokkal nagyobb a szeretete, mint az igazsága. A „hátha mégis” reménységével imádkozunk azokért, akiket így helyezett a szívünkre a mi Urunk. Bármennyire is abban reménykedünk, hogy az Úr napja mindenkinek áldás lesz, ez valójában bizonyos embereknek ítélet lesz. Bármilyen keveset is tudunk erről, a Szentírás ebben sem beszél mellé, reálisan megmondja ezt. Isten azt akarja, hogy mi készen legyünk az Úr napjára. Amikor Abdiás a befejező gondolatokat írja, azt mondja, hogy az Úr uralkodni fog, vagy uralkodik, mindkét igeidő helyes. Ez így volt Abdiás idejében is és így van most is. Az Úr uralkodik és uralkodni fog. Nem a sors szeszélye irányít minket, hanem a gondviselő Atyánk. Fel tudunk készülni így az Úr napjára. Szavával vezet bennünket. Amikor azt imádkozzuk, hogy „jöjjön el a te országod” akkor ezt az uralmat kérjük. Végül láthatjuk Isten hűségét ígéreteiben. Hol van ma Edóm? Nem létezik. Másrészt Izrael az ígéretek és áldások örököse lesz. A válasz imánkra, „jöjjön el a te országod“ itt van Abdiás próféciájában. Ez akkor fog egészen beteljesedni, amikor az Úr Jézus vissza fog jönni. Fontos, hogy az Úrhoz való viszonyunk rendben legyen és tudjuk, hogy a mi jövőnk biztosítva van. Jézus ezt mondja: Máté 28, 18. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ámen!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan fogadod, és kezeled a nehezebb vagy kevésbé megérintő igeszakaszokat?
- Mutatott meg neked Istenünk saját magad építette sziklavárat, magasságot az életedben? Hogyan tette ezt?
- Volt-e letaszítottság az életedben?
- Mit jelent az Úr uralkodása a személyes életedben?
(Bárány György)