Ítélet a felszínes istentisztelet felett
Lekció: Lukács 8, 4-15.
„Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból mutattok be! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket! Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” Ámósz 5, 21-24.
A múlt vasárnap hallottunk Abdiás Edóm népének szóló ítéletes próféciájáról. Edóm az Isten szövetségén kívülálló nép. Könnyen bólogatunk egyetértőleg a hitetlen világ feletti kritikán, ítéleten: az a baj, hogy az emberek istentelenek lettek, már nem járnak templomba, nem törődnek az egyház ügyeivel úgy, mint régen… Ámósz próféta most hallott ítélete azonban a szövetséges nép felé fordul. Mi több az Istentisztelet felé. Fontos meglátnunk, hogy Isten elsősorban mindig a saját népét illeti kritikával. Az ítélet az Úr házán kezdődik, az Isten népén. „A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok!” 3Mózes 10, 3. Tudjuk-e magunkra vonatkoztatni az igét, magunkat megvizsgálni a Isten kritikája alatt, és nem másokra mutogatni, mások bűnéről beszélni? Csak így lesz számunkra áldás forrása az Isten igéje.
Két és fél évvel ezelőtt egy augusztusi istentiszteleten is szólt közöttünk a most felolvasott ige alapján az üzenet az Istennek kedves istentiszteletről. Most újra elém került ez az ige, amikor várva vártuk, hogy végre csillapodjon a járvány, enyhüljön a gyülekezési korlátozás, hogy kimondhassuk a rég áhított szót: nyitunk! Újra tartunk személyes jelenléttel istentiszteletet. Annyira várjuk már! És jött a hír: újabb 1 hónap. Miért?
Egészen más volt ezt az igét egy átlagos, nyugodt, nyári vasárnapon a megszokott istentiszteleti kereteink között hallgatni, és egészen más volt most a szívemre venni: pandémia idején, maszkos, távolságtartós, istentiszteletekkel, és több hónapos bezárt templommal a hátunk mögött…
Talán elfogadjuk azt, hogy ítélet alatt van a gazdaság, a szórakoztatóipar, a túrizmus… De az istentisztelet? Miért kell korlátozásokat elviselnünk: maszk, távolságtartás, nincs ének… Miért kell megfosztatnunk attól, hogy a templomban összegyűlhessünk, miért kell online alkalmakkal beérnünk? Miért nem lehet szabadon kiscsoportokban találkozni, szeretetvendégséget tartani, koncerteket szervezni, stb. Miért nem csinálhatjuk azt, amit megszoktunk, amit annyira szeretünk az egyházi életünkben? Az istentisztelet csak jó lehet, nem? Az csak kedves lehet Istennek, nem? Akkor miféle gonosz hatalom foszt meg bennünket a kedves istentiszteletünktől, és miért engedi meg Isten?
Miért engedi meg Isten? Ez egy nagyon fontos kérdés! Kész vagy-e ezt nem önsajnálattal, panaszkodva, hanem nyitott szívvel keresve a választ feltenni? Ebben a világban nem történik semmi véletlenül, Isten tudtával és engedélyével esnek a dolgok. Isten pedig céltalanul nem enged semmit. Gondolkodunk rajta, hogy mi lehet a cél? Mire akarja felhívni a figyelmünket? A kitartásunkat teszteli? Esetleg azzal, hogy korlátozni engedi a megszokott és kedves istentiszteletünket, ítéletet akar mondani? Valami nem jó az istentiszteletünkben? Valami nincs helyén a vallásos, a hivő, az egyházi életünkben? Fel merjük tenni őszintén a kérdést?
Bibliát olvasva olyan természetes az, hogy az ókori Izraelben a próféták az Istennel való kapcsolat összefüggésében értelmezték az eseményeket, és beszéltek arról, hogy a nehézségek, a korlátozások végső soron Isten (nevelő szándékú) ítélete, amivel felráz és világosan és élesen elmondja a véleményét akkor, amikor a szóra már nem figyel az ember… Azt hisszük, hogy ma másként van? Isten 2800 év alatt nem változott. És az ember sem. Isten ma is felébreszt, felráz bennünket, hogy figyeljünk rá. A kellemesen álmos megszokásainkba belealszunk, és azt hisszük, minden a legnagyobb rendben van. Pedig nincs rendben! Amikor a vonat a leszakadt híd felé robog, akkor életmentő felrázni az alvó utasokat, hogy lehetőség szerint meneküljenek! Ámósz korának Izraelében nem vonaton utaztak, inkább szekéren. Az ő szekerük a néhány évtized múlva bekövetkező nemzeti pusztulás felé robogott. Az asszír pusztítás és deportálás felé. Mi vonaton ülünk, sokkal gyorsabban rohanunk. A gazdasági növekedés pályáján a jólét és békesség felé?! Vagy mi felé is rohanunk egyre gyorsabban?
A világjárvány idején inognak azok az oszlopok, amelyekre építettük a világunkat, s amelyekről azt hittük, hogy jók és biztonságosak. Megingott az a hit, hogy az orvostudomány minden helyzetet tud kezelni, megingott a gazdasági növekedésre, fogyasztásra, jólétre, szórakozásra épített „boldogságunk.” Mit teszünk? Összehúzzuk magunkat és várjuk, hogy mikor múlik el végre a vész, hogy folytathassuk a jól megszokott életvitelünket? Nem vesszük észre, hogy Isten engedi ledőlni bálványainkat, a világunk biztonságosnak hitt oszlopait, hogy felébresszen, hogy NE TÉRJEN VISSZA AZ ÉLETÜNK AZ EDDIG MEGSZOKOTT MEDRÉBE, HOGY NE ÚGY MENJÜNK TOVÁBB, AHOGY IDÁIG JÖTTÜNK, HOGY ALAPVETŐ VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNJENEK!
Azt hisszük, hogy mi a templomos nép kivétel vagyunk? Azt hisszük, hogy a vallásos életünkkel minden rendben van? Mi tartunk istentiszteletet, mi elmegyünk a gyülekezetbe évente, havonta, hetente, vagy hetente többször, ezért a mi világunknak nem kell ítélet alá állnia, mi rendben vagyunk?! Talán meg is vagyunk egy kicsit sértődve: az istentiszteletet miért kell? És miért kell ilyen bántó igéket elővenni ebben a nehéz helyzetben?!
Azért, mert pont most kell felébredni, amikor Isten szokatlan módon ébreszt. Nem szabad nyugtatni, és visszaaludni… HA ELMÚLIK A VÉSZ, NEM SZABAD OTT FOLYTATNUNK, AHOL ABBAHAGYTUK!
Mi lehet a baj az istentisztelettel? Először is: nem az istentisztelet intézményével van baj. Az istentisztelet fontos, hitéletünk alapvető fontosságú része. Isten parancsa és különleges ajándéka. Komolyan kell vennünk és gyakorolnunk kell az istentiszteletet! Éppen ezért olyan fontos kérdés: mit akar most Isten mondani, amikor korlátokat és kényszereket tapasztalunk meg ezen a téren? Izrael ősi földje, Isten ajándékozta örökség volt, amit Isten törvényei védtek, nem lehetett elvenni, és nem lehetett végleg eladni a családi örökséget. Vajon mit akart Isten elmondani Izraelnek azzal, hogy ő vette le tőlük egy hosszú időszakra ezt az örökséget a babiloni fogságba vitelkor?
Nem az Istentől kapott örökséggel, nem az istentisztelettel van a gond, hanem azzal, ahogy mi műveljük, ahogy mi bánunk vele!
Másodszor: a baj nem formai! Mennyit vitatkozunk a formákon! Hagyományos vagy új stílus. Tessék, most egyik stílusban sem lehet énekelni. Nem megdöbbentő? A liturgiai reform, az énekeskönyv reformja, a teljes konzervatív fordulat, vagy a modernizáció sem segít ezen a problémán.
Mi lehet a baj az istentisztelettel? Az igehirdetés címét keresve sokáig kerestem a megfelelő szót. A Károli fordítás azt a címet adja ennek a szakasznak, hogy a „csupán külső” istentisztelet nem használ, az új fordítás „lélektelen” istentiszteletről beszél. Kereshetünk még megfelelő szavakat: hiteltelen, hamis, élettől elszakadt, konok és engedetlen szívvel folytatott istentisztelet. Az ítéletes prófécia azért szól, mert Ámósz korában konokul engedetlen szívvel Isten törvényeinek fittyet hányva élt a nép, és közben folyt az istentisztelet és vallási élet, hogy Istennek is adjanak valamit. Házasság hete kezdődik most, adódik a példa: olyan ez, mintha rendszeresen megcsalnád a párodat, aztán leülnél vele jópofizni. Szánsz rá valamennyi időt, de nem figyelsz oda, a gondolataid máshol, másnál járnak. Mit mondanál, ha ezt tenné veled valaki? Akkor inkább ne jópofizz! Valami ilyesmiről szól ez a prófécia. Ámósz korában így volt. És ma?
Mi Isten kívánsága? Mi a kedves Istennek? Mit tekint ő istentiszteletnek? Nem azt kéri, hogy időnként öltözzünk fel szépen, mutassuk meg magukat neki, rendezzünk szép díszes programot, fesztivált, hanem: „Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” Ez egy olyan mondat, ami nem csak a templomi liturgiánkat, hanem az egész életünket érinti. Olyan beszédes elnevezés ez: Isten-tisztelet. Ami Istent tiszteli.
Nagyon egyszerű az ige üzenete: Istennek az kedves, ha az egész életünk istentisztelet! Ha az egész életünkben meghatározó módon azt találja, ami őt tiszteli. Ha vannak vallásos alkalmaink, amelyeket istentiszteletnek nevezünk, közben jól megvagyunk az életünkben azzal, ami ahelyett, hogy Isten tiszteletét fejezné ki, inkább szégyent hoz rá – ez nem kedves Istennek!
Figyeljük meg a képet! Áradó víz, ami nem éppen csak jelen van, hanem túlcsordul. Nem lehet nem észrevenni, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Meghatározza az alaphangot, mert magával sodor! Így tölti Isten tisztelete az életünket, meghatározó módon, figyelmen kívül hagyhatatlanul, másokat is magával sodró módon? Mit mondanak rólad azok, akik ismernek? Mit látnak rajtad meghatározó módon? Az Isten tiszteletét?
Bővizű patak. Vannak időszakos folyók a Közel-Keleten. Vádik. Amikor esik az eső, akkor egy ideig van bennük víz, aztán kiszáradnak. És vannak bővizű patakok, állandó folyók. Nem csak esős évszakban, hanem mindig, állhatatosan van bennük víz, nem száradnak ki. Nem csak adott körülmények között, hanem mindig istentisztelet árad belőled? Nem csak a templomban, de otthon is? Nem csak akkor, amikor az elképzeléseid szerint alakulnak a dolgok, hanem akkor is, amikor kudarc, szenvedés ér? Nem csak akkor, amikor kedves emberek vesznek körül, hanem akkor is, amikor nehéz emberek között vagy, amikor bántanak? Milyen gondolatok, indulatok, szavak tettek folynak benned és belőled? Most? 12 óra múlva? Hétfő reggel?
Két fontos szó Isten népe életében, ami leírja ezt az istentiszteletet. A másodikkal kezdem: cödáká – igazság. Ez azt jelenti, hogy az ember az Istennel kötött szövetséghez méltón, annak törvényei szabályai szerint gondolkodik és él. Aki így él, az a caddík, vagyis igaz. Ez az istentisztelet. Isten az igazságban való állhatatosságot keres az életünkben.
Izrael pogány környezetben élt. Olyan népek között, akik nem ismerték az élő Istent. Ez az őket körülvevő kultúra szállította az alternatív javaslatokat a vallási szokásokra, és arra, hogy hogyan kellene élni. Az ÚR pedig a Tízparancsolatban és a mózesi törvényben ezt mondta nekik: Kiszabadítottalak titeket, én vagyok a ti Istenetek, ti hozzám tartoztok, EZÉRT ti nem a körülöttetek lévő világhoz szabjátok magatokat, hanem ahhoz, amit én mondok. Minden körülmények között az igéhez igazítjátok az életeteket. Ezért ti nem készítetek istenszobrokat – ha minden népnek szoboristenei vannak is -, nem éltek vissza a nevemmel, megtartjátok a nyugalom napját, tisztelitek szüleiteket, nem öltök, nem loptok, nem használjátok ki egymást, nem hazudtok… stb. Az istentisztelet az, amikor ez az igazság állhatatosan jellemzi az életemet: ahhoz igazodom, amit Isten mond.
Jézus is erről beszél: „Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat” János 14, 15. Értjük? Nem énekeltek nekem, adakoztok, szép imákat mondotok, templomba jártok, hanem megtartjátok parancsolataimat! A keresztyénség nem vallásos tevékenység, szokások gyűjteménye, nem politikai fogalom, nem hagyományőrzés, nem kulturális gyökerekről vagy történelmi alapokról szól, és nem is jó érzésekről, vagy a saját vágyaim beteljesítéséről az Isten segítségével, hanem Jézus Krisztus követéséről. Ha azt mondom keresztyén vagyok, az azt jelenti, hogy Jézus Krisztus megváltottja vagyok. Megszabadított, hozzá tartozom. Ezért az ő szavaihoz igazodom! Nem időszakosan, időnként, néha-néha, hanem állandóan minden körülmények között! Ez a világ él, ahogy tud, „ti azonban nem így tanultátok a Krisztust!” Efezus 4, 20.
Hol van a cödáká, az Isten szövetségéhez igazodó igazság a műemlék templomokat őrizgető, templomi koncerteket és díszes szertartásokat szervező, kultúrájára büszke „keresztény” nyugaton? Hol az Isten igéjéhez igazodás?!
Házasság hete kezdődik ma, amely felhívja a figyelmet az életünk egy nagyon fontos területére a párkapcsolatra, a házasságra. Jézus ezzel kapcsolatban ezt mondja: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Máté 19, 4-6. A házasság egy férfi és egy nő végérvényes, életre szóló szövetsége. Ebben van a helye az egy testté lételnek, vagyis a teljes testi lelki közösségnek! Ezt mondja Jézus, az Isten igéje, akit mi keresztyének állítólag követünk. Mit mond az életünk? És most ne azon botránkozzunk, hogy két férfi vagy két nő… Ez is óriási nagy baj. Óriási baj, hogy itt tart ez az állítólagos „keresztyén kultúra.” De most menjünk csak egy kicsit mélyebbre a felszínnél: mérjük hozzá Isten igéjéhez, Jézus szavához például azt, hogy hányan létesítenek szexuális kapcsolatot még az úgynevezett hívő keresztyének közül is házasságon kívül. Több partnerrel is teljes testi közösséget létesítve anélkül, hogy vállalnák a teljes lelki közösséget. Mit mondana erre Jézus?! Teljesen elfogadott még úgynevezett keresztyén hívők között is az együttélés házasság nélkül: életközösségre lépek anélkül, hogy a szövetség elkötelezettségét vállalnám. Mit mondana erre Jézus? Mit mondunk mi? A XXI. században már elavult a paráznaságról szóló bibliai törvény, értelmezés kérdése, ki kell próbálni, mert mi van, ha szexuálisan nem illünk össze?! Kit érdekel az, hogy mit mond Isten igéje?! Ez csak egy területe az életnek, testvérek! Gondolhatsz nyugodtan más területre is! „Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat”. Mit mondjon Jézus arra az „istentiszteletre”, ahol elmondjuk neki, hogy mennyire szeretjük őt, imádjuk őt, és közben azokban a kérdésekben, amiben az ő igéje mást mond, mint, amit mi gondolunk vagy teszünk, továbbra is ragaszkodunk ahhoz, amit mi gondolunk. Most szeretjük, vagy kit érdekel?
A másik fontos szó, amit Ámósz az istentisztelettel kapcsolatban használ a mispát: törvény, vagy kifejezőbb fordítás szerint irgalom. Isten életszabályát jelenti ez, ami elsősorban nem vallási szabályokat ad, hanem arra hív, hogy az önmagunk körül forgás helyett szeressük őt és embertársainkat. A vallási szabályok is ezt szolgálják! Ámósz korában az emberek a saját érdekeiket igyekeztek érvényesíteni. Istent a maguk céljaira próbálták felhasználni, az aranyborjúval kiábrázolva a kezükbe akarták tartani, a saját céljai szekere elé akarták fogni őt. Egymást is kihasználták, különösen azokat, akik gyengébbek, elesettek voltak, nem tudták érdekeiket érvényesíteni. „Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat. Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát. Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban.” Ámósz 5, 10-12. „A kapu” a törvénykezés és a városi közügyek megtárgyalásának a helye. Itt annak adnak igazságot, aki gazdag, tekintélyes, társadalmi súlya van, akinek hangja van, aki érvényesíteni tudja az érdekeit. Azt, aki megmondja az igazságot, elutasítják, gyűlölik. Egymás kihasználják, csalnak, a saját haszon és érdekérvényesítés vezérel mindenkit.
Változott a világ Ámósz kora óta 2800 év alatt? Irgalmatlan „evolúciós” harc dúl a világban. Az ember érvényesíteni igyekszik az érdekét, akaratát, vágyát. Akinek megvannak az eszközei, teszi is. Elég nagy baj, hogy ma is, nálunk is, Isten nevével visszaélve is megy az evolúciós érdekérvényesítés: az erősebb elnyomja a gyengébbet, aki kiszelektálódik, vegetál vagy elpusztul… Elég nagy baj, hogy a „kapuban” is részrehajló az ítélet… Elég nagy baj, hogy miközben az állatoknak ma jogaik vannak, a teljesen kiszolgáltatott, érdekét érvényesíteni nem tudó embert magzati korban el lehet pusztítani… Sok baj van világunkban. De Isten igéje most hozzád szól, aki hallgatod! És elsősorban azért nem a milliárdos ügyekről szól, mert neked nem milliárdos ügyeid vannak, és neki nem csak a milliárdos ügyek számítanak, ha pedig te a milliárdos ügyeken botránkozol, a más bűnével foglalkozol, az nem segít rajtad és nem változtat a világon! Mi az, ami téged érint? Te hogyan bánsz a kapcsolataiddal, az emberekkel? Azokkal, akik gyengébbek nálad, akik ki vannak neked szolgáltatva? Hogyan bánsz azokkal, akiknek gyenge a hangja, és nem tudják kierőszakolni tőled azt, amire szükségük van? Az, hogy igazán mi van a szívünkben, mindig ott lesz nyilvánvalóvá, ahol mi vagyunk az erősebbek, ahol mi vagyunk nyeregben, és a másik van kiszolgáltatva nekünk. Nézz körül! Ki van ilyen a környezetedben, a rád bízottak között? Az igaz istentisztelet, ha az ő szükségére figyelsz és nem a magadéra, és felkarolod! Talán épp a családtagod, talán épp a melletted ülő… Isten szövetségi rendje nem az evolúció, hanem az irgalom! Nem az önzés, hanem a szeretet. Mispát. Önzés helyett irgalom. „Én vagyok az első” helyett „Egymást különbnek tartsátok magatoknál…” (Fil 2, 3.) Ez árad a mindennapjainkban? Mennyi eszközünk van ahhoz, hogy érvényesítsük a saját érdekeinket, ahol csak tudjuk… Finomabban vagy durvábban. Vajon mit mond Isten erre?
Gyűlölöm. Megütközünk, hogy a szerető Isten hogyan mondhat ilyet? Nem fér bele az Istenről alkotott képünkbe? Biztosan annak ismerjük Istent, aki ő valójában? A Bibliaolvasó Kalauz szerint a napokban kezdtük olvasni Mózes 3. könyvét, amelyik szigorúan szabályozza azt, hogy az ember hogyan közeledhet a szent Istenhez. Olvasunk majd arról is, hogy milyen szörnyű következménye van annak, amikor az ember nem veszi komolyan Isten szentségét és figyelmen kívül hagyja a szabályokat. (3Mózes 10. Áron fiainak halála.) A Biblia az elejétől a végéig a szent Istenről tesz bizonyságot. Arról az Istenről, aki a bűnt ellentmondást nem tűrően elutasítja, gyűlöli! Mert az lázadás Isten szentsége, jósága, szeretete ellen, a bűn pusztítja az életet, tökreteszi a kapcsolatokat. Ebben nincs megalkuvás.
Jézus Krisztus keresztjén láthatjuk azt, hogy milyen véres valóság ez: Isten gyűlöli a bűnt! Isten bűn iránti gyűlölete, bűn ellen való haragja teljesen és irgalom nélkül kiáradt a kereszten Jézusra. Arra a Jézusra, akiből pedig Isten igazsága ömlött, mint áradó víz, és mindig az irgalom és a szeretet, mint bővizű patak, a még a kereszten is imádkozott a kínzóiért. Ez a tökéletesen igaz ember, akinek az egész élete Isten valódi tisztelete volt itt a földön, helyetted és helyettem hordozta el a teljes elutasítást, megalázottságot, kitaszítottságot, a bűn miatti gyűlöletet a kereszten. Értjük a keresztet? Hogyan lehet, hogy mi bűnösök jöhetünk Istenhez? Jézus teljes megalázottsága, elutasítottsága, kitaszítottsága, szörnyű szenvedése az ára, hogy még élünk, ez az ára, hogy Isten népéhez tartozhatunk. Isten szereti, és menteni akarja a bűnöst, de ma is gyűlöli a bűnt, amit nem teszünk le Jézus keresztje alá, hanem benne maradunk! És ha a vallásos életünkkel akarjuk ezt kompenzálni, vagy úgy teszünk a vallásos életünkben, mintha minden rendben lenne, közben pedig nincs, elhallgatjuk az igét, de nem hallgatunk rá, hanem elhallgattatjuk a lelkiismeretünket, akkor ez a fajta vallásos élet gyűlöletes Isten előtt, mert a valódi engedelmességet pótolja!
A megtérő bűnösben gyönyörködik az Úr! Milyen hatással van az istentisztelet az életünkre? Ámósz korában alig várták, hogy múljon a szombat, hogy visszamehessenek az üzelmeikhez. A vallási törvényt megtartották: szombaton nem dolgozunk. Utána azonban vissza a kőkemény önzés és érdekérvényesítés világába… Hová is mégy vissza istentisztelet után? És hogyan? Vége a vasárnapnak és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk? Vagy valódi változást munkálhat benned Isten igéje?
Isten nem akarja, hogy úgy menjünk tovább, ahogy idáig jöttünk! Annyira nem akarja, hogy keresztre adta ezért egyszülött Fiát! Annyira nem akarja, hogy a körülöttünk zajló eseményekkel is megállít, hogy gondoljuk végig: mi történik körülöttünk, és mi történik velünk? Merre tart az életünk? Igen. Megállít bennünket vallási szokásokat gyakorló keresztyéneket.
Látjuk, hogy mi az, amit megítél? Mi az, amire rámutat? Boruljunk le előtte! Nézzünk fel a keresztre! Mondjuk el neki: Uram, látom a bajokat az életemben. Nem tudom magam megváltoztatni, de nem akarom tovább takargatni előled azt, ami nincs a helyén, nem akarok a bűneimhez ragaszkodni. Nem akarok úgy tovább menni, ahogyan idáig jöttem. Jézus, te, aki az én bűneimet is felvitted a keresztre, könyörülj rajtam! Bocsáss meg és adj megújulást! Ámen.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Mi az, ami megszólított téged az igehirdetésből?
- Mire indít téged az, amit megértettél?