Igaz böjt
– Szolnok, 2020.02.28. –
Olvasandó: Máté 6,1-18
„1 Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi a vétke! 2 Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni. 3 Miért böjtölünk – mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. 4 Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. 5 Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az ÚR kedves napjának? 6 Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8 Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. 9 Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10 ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11 Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 12 Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. 13 Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, 14 akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.” Ézsaiás 58.
Mi a böjt?
Miért is böjtölünk? Mit is jelent a böjt? Mit jelent számunkra most, a böjti időszakban? Hittanórán a gyerekeket megkérdeztem, mert őket nem kötik még a felnőttek konvenciói, megszokásai, előítéletei. Legelsőre azt vágják a kérdésre: a böjt azt jelenti, hogy nem eszünk. Ha pedig rákérdezünk, őszintén be fogják vallani: bizony, esznek a böjti időszakban is… Tovább gondolkodva azt mondják: azt jelenti böjt, hogy nem eszünk húst. Ha pedig rákérdezünk, őszintén be fogják vallani: bizony, esznek húst a böjti időszakban is… Tovább gondolkodva azt mondják: azt jelenti böjt, hogy pénteken nem eszünk húst. Ha pedig rákérdezünk, őszintén be fogják vallani: bizony, esznek húst pénteken is… Mi hát akkor a böjt? Ne kapkodjuk el a választ! Lehet, hogy úgy érkeztél ma ide, hogy böjtről könnyed gondolataid voltak. A mai prófécia azonban nem engedi meg, hogy könnyedén vegyük! És a Golgotán önmagát értünk áldozó Megváltónk sem engedi, hogy úgy véljük, a böjt csak egy régről itt maradt vallásos, vagy vallásoskodó szokás. Jelentőségét talán leginkább az mutatja, amikor Jézus a tanítványok sikertelen ördögűzésére ezt feleli: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.” (Mk 9,29.) — némely kéziratok azonban hozzáteszik: „és böjtöléssel.” Megtanulhatjuk Jézus beszéde révén, amely szerint a böjtölés is fontos a lelki küzdelmekben, a gonosz lelkekkel az imádság mellett, a böjtöléssel is küzdenünk kell. Ebben a fejezetben jól látható, milyen gazdag prófétai tanítást ad Ézsaiás. A régi próféták irataiból is idéz. A báhar – választani és a háféc – akarni, szeretni, gyönyörködni szavak Ézsaiás könyvének korábbi fejezeteiben még kulcsszavak voltak, Istennek Izráelt kiválasztó kegyelmére vonatkoztak. Felolvasott szakaszunkban már sajátosan halvány értelemben fordulnak elő: Isten megmondja, hogy milyen böjtöt „választ”, 5., 6. v., a kegyesek pedig „szeretik” Isten „útjait megismerni” és „szeretnek” Istenhez „közeledni”, 2. v. Az utóbbi szót teljesen profán, sőt elítélő értelemben is használja a próféta: héfäc az a „kedvtelés”, 3., 13. v., amelyet kerülnie kell a kegyes embernek a böjt és a nyugalom napján. Természetesen mást jelent a „perzselt táj” is, mint korábban. Ott még arról volt szó, hogy valóságos pusztán vezeti át népét az Úr, itt már állandó vezetésről van szó, lelki értelemben.
Az 58. rész négy versszakból áll. Az első versszak kivételével a versszakok még szerkezet szempontjából is közel állnak egymáshoz: mindenütt feltételes üdvígérettel van dolgunk. A prófétai intelem megtartása esetén beteljesedik az ígéret.
1–5. Az első versszak.
Prófétai ítélethirdetéssel kezdődik, Isten emberének szólnia kell, ha Ura erre szólítja. Sajátságos módon azonban elismerést is tartalmaz. A nép naponta „keresi” Istent, rendszeresen részt vesz az istentiszteleteken. Valószínűleg ilyen alkalommal hallotta meg a prófétai igehirdetést is. Az istentiszteleteken Isten „útjainak” a megismerésére törekedtek, Isten törvényét kutatták, Istenhez „közeledtek”, Zsolt 73:28. A kontextus a nép érdemeiről szól. Mindez reménytelen! S itt a próféta a nép szavait idézi, 3a. Ezek a szavak Istent vádolják. Isten nem vette észre a nép böjtjét és önsanyargatását, melyet a babiloni fogságban és azóta is gyakorolt. Nincs eredménye! Hiszen még nem jött el az üdvidő, nem teljesedett be minden ígéret, tele van a nép élete nehézséggel, romokban hever az ország, (12. v.) Az a böjt, amit a nép Istennek bemutat, nem magában véve hibás. Hibás és eredménytelen azért, mert külsőséges. Az önsanyargatás napján is folytatják kedvtelésüket, szorongatják robotosaikat. A törvény még a rabszolgák és jövevények „fellélegzéséről” rendelkezett, (Ex 23:12.) Most azonban „hajszolják” szombaton is robotosaikat. A „hajszol” szó az exodus-tradíció ismert szava: az egyiptomi hajcsár megnevezésével rokonkifejezés. Az igazi böjt, az igazi istentisztelet nem párosulhat embertelenséggel! Perlekedés, civódás, erőszak az akadálya annak, hogy a böjt Istennek tetsző legyen. Ameddig ilyen a böjt, nem „kedves nap” a böjt napja Isten előtt. (A „kedves” idő korábban még a szabadulás napját jelentette 49:8.)
58,6–9a. A második versszak.
Az emberszeretet törvényét adja elénk. A középpontban a felszabadítás parancsa áll. A népet Isten Egyiptomból is, Babilóniából is megszabadította. Ebből az következik, hogy minden ember szabad legyen, minden igát „törjenek szét”. Nemcsak törvényhozás útján kell ennek megvalósulnia, hanem önkéntesen is. Ebben a versszakban az egyént tartja szem előtt a próféta, a hívek lelkiismeretét tisztogatja és ébresztgeti. A felsorolás, Máté 25:31–46-hoz hasonlóan, az irgalmas szeretet gyakorlására int. Különösen jellemző az utolsó parancs: „Tested elől ne rejtőzzél el”. A „test” itt testvért jelent. Nemcsak Izráel népén belül testvérek az emberek, hanem az egész emberiség egy nagy „test”. Az „elrejtőzés” a Szentírás szerint olyan bűn, amit titokban lenne módunk elkövetni embertársunk ellen. De a prófétai intés a tanú nélkül elkövetett bűnt is tiltja. Hasonlót tanít Jézus a titkon végzendő jó cselekedetekről, (Mt 6:1–4.) Az intéshez tartozó ígéret az üdvidő eljövetelére vonatkozik. Felragyog az üdv fénye, meggyógyul minden seb és állandóan megvalósul az az áldás, amit Isten megígért Izraelnek. Az Úr kapcsolatban, Közösségben marad híveivel.
58,9b–12. A harmadik versszak.
Már nem az egyénnek, hanem a közösségnek szól. Megismerhetjük itt a fogság utáni gyülekezet belső életét, jellegzetes bűneit: az „ujjal mutogatást és rontó beszédet”, azaz a gúnyolódást és rágalmazást. A zsoltárok között található ún. egyéni panaszénekekben is sokszor olvashatunk erről. Az ígéret is a közösségnek, a nemzetnek szól: továbbra is „vezeti” népét a „perzselt tájon” az Úr, mint a második exodus alkalmával. Megöntözött kerthez hasonlít majd az ország és megsegíti népét az Úr abban, hogy a főváros után az egész ország is felépüljön. Itt tehát a gyülekezet belső problémái után az országos bajokba is bepillantást nyerünk. A próféta nemcsak erkölcsöt prédikál. Nemcsak azt mondja, hogy az ország felépítéséhez belső összetartás is szükséges. Túlmegy ezen: az ország felépülését Istentől jövő ajándéknak mondja. Mindenekelőtt Istennek kell engedelmeskedni. Az áldás nem marad el.
58,13–14. A negyedik versszak.
Hasonlít az előzőekhez: itt is feltételes üdvígérettel van dolgunk. De különbségek is vannak. Az előzőkben, a régi próféták nyomdokain járva, a hétköznapok istentiszteletéről, a közélet és a magánélet tisztaságáról, a szeretet és irgalmasság gyakorlásáról volt szó, mint egyetemes emberi kötelességről. Itt pedig a szombat megtartása áll előttünk. Igaz, hogy a fogság előtt is ismerte Izráel a szombatot, mégis a fogságban és a fogság után vált a szombat a zsidóság egyik legfőbb szokásává, ami a többi népektől megkülönböztette őket. Sőt a vallásos életnek is ez lett a fokmérője, nélkülözhetetlen kelléke. Megfigyelhetjük, hogy a szombat itt nem pihenőnap elsősorban. Nem az ember pihenéséért vagy kedvteléséért van, hanem szent nap (az Úr „szentje”, 13. v.). Mégis, magasabb fokon, az embernek is „gyönyörűsége” lehet benne. Világosan szemben állnak itt egymással a földi-emberi kedvtelések és az „Úrban” nyerhető öröm, (vö: Zsolt 16:11; Fil 4:4.) Aki lemond kedvteléséről és hasznáról a nyugalom napján (utai cselekvéséről, 13. v.), sőt óvakodik a gonosz beszédtől, a rágalmazástól és embertársai megvetésétől, azt az Úr a „föld magaslatain járatja”. A kifejezés eredetileg a theofániához tartozott: az óriásként elképzelt Isten a hegycsúcsokon lépkedve siet népe segítségére. Itt a szombatot megtartó gyülekezetnek szól az ígéret: Isten nem engedi „mélységekbe” gyülekezetét, óvja és vezérli, zavartalanul és boldogan élhetnek Kánaán földjén, „Jákób örökségében”.
A böjti rend Izráelben és a keresztyénségben
A böjt Izráelben kezdettől fogva a gyásszal, bűnbánattal és imádsággal kapcsolódott össze. A Tóra csak évi egy böjtöt tett kötelezővé — a nagy engesztelési ünnep napjára, de nemzeti katasztrófák idején is tartottak böjtöt. Később rendszeres böjti napokat vezettek be a nagy megrázkódtatás, Jeruzsálem 587-es eleste emlékére. A fogság után ez rendszeresült heti egy napra. A farizeusok duplán vállalták, hogy a nem böjtölők hiányát kipótolják — így vélték siettetni a Messiás eljövetelét (azt gondolták, ha Izráel egyszer egy napon teljesen, mindenkire kiterjedően megtartaná a törvény, akkor eljönne a Messiás). Az ókori egyház tehát tulajdonképpen a zsidó hagyományt vette át — aztán még farizeusabb módon próbálták túlteljesíteni. Amikor viszont szinte kötelező szokássá vált, természetesen megjelent a formalitás — egészen odáig, hogy Luthernek egyenesen úgy kell fogalmaznia: teleböjtölik magukat hallal…
Bűnös böjt — Kényszerböjt-igaböjt
Bármilyen meglepő is, de a böjtölés válhat bűnné! Ezért kezdi ezzel a próféta. Hiszen Izráel panaszkodott, hogy mennyit böjtölnek, mennyire vágynak Isten közelségére — mégse tekintett böjtjükre, mégse hallgatott könyörgésükre. Miért? Mert bűnösen böjtöltek, bűnösen fölrakott bilincsekkel terhelték és nyomták el a szegényeket, „elrejtőztek testük elől” — így szól szó szerint a 7. vers utolsó sora! —, nem tekintettek a szükséget szenvedőre, éhezőre, bujdosóra, ruhátlanra. Nem véletlenül beszél Jézus is arról, hogy hiábavaló az áldozat — istentiszteleti részvétel, vallásos erőfeszítések —, ha közben nem békültem ki a másikkal (Mt 5,23-24.). Bűnné válik még a böjt is, imaszíj-szélesítés és bojtnövelés is (Mt 23,5.), ha közben megszegem Isten parancsolatait. Világosságunk, sebeink behegedése akkor jön el, ha Istennek tetszően böjtölünk (8.). Ősi romjaink akkor épülhetnek fel, ha Előtte kedvesen gyakoroljuk kegyességünket (12.). Öntözött kertté akkor lehetünk, ha nemcsak névleg, hanem ténylegesen élünk keresztyén életet (11.). Imádságunk meghallgatásra akkor talál, ha először is megadjuk Istennek, ami Istené, másodszor pedig a felebarátnak, ami a felebaráté — azaz követjük a két nagy parancsolat nehéz, de magasztos és üdvösséges csapásirányát.
Nemcsak az akkori farizeusokra, hanem ránk, maiakra is érvényes Jézus szava: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.” (Mt. 23,23.)
Látszatböjt — Formális böjt
„A böjt napjai Izráelben lenyűgöző ünnepi alkalmak voltak, amikor az egész közösség összegyűlt. Ez alapvetően jó volt, de egyben veszélyes is, mert a kegyesség látszata legtöbbször nem a valódi állapotokat tükrözte. A kötött ünnepi külsőségek elfedték a különbséget azok között, akik valóban gyászoltak, és akik csak úgy tettek (58,1-2). Ez néha önelégültséggé fajult, mintha a böjtölés önmagában is elévülhetetlen érdemeket szerzett volna a böjtölőnek, és éppen ez volt a veszélye. Az a vallás, amely a babonaság és az önelégült képmutatás szintjére süllyed, üressé válik, erejét és hitelét veszti. Ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha Isten népének vezetői nem hívják fel a figyelmet az elkövetett bűnökre, és nem ébresztik rá a népet a bűnbánat szükségességére. Az 1. vers sürgető parancsa napjainkban is érvényes.”
Van „anti-látszatböjt” is — amikor azért eszem, hogy ne kísértsen a képmutatás azáltal, hogy mások számára látható, hogy ne legyen dicsekvéssé, ill. ne kelljen ‘elhárítani’ a vendégszeretet gesztusát. Bizony, még a böjtöt is meg lehet böjtölni! Ezért mondja Urunk: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” (Mt 6,16-18.)
Célzott böjt
Mindebből már sok mindent leszűrhetünk az Istennek tetsző böjtről. Hiszen kevés az, hogy tudjuk már: milyen a rossz böjt. Hiszen azt is tudni kell, milyen a helyes! Nem elég azt tudni, hogyan ne csináljuk, mit ne tegyünk — azt is ismerni kell, mi is akkor az, amit viszont meg kell tennünk. Célt téveszthet a böjtünk, ha nincs meg a megfelelő helyes iránya. Célt tévesztett a böjt, ha nincs célja! — Akkor a böjt semmi, és semmit sem ér…
Jézus szavai a búzaszemről elárulják a böjt lényegét is! „Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn 12, 24.) Böjtölni tehát azt jelenti, hogy meghalni. Nem öncélúan, hanem azért, hogy valami Istennek tetszőt érhessünk el általa. Természetesen általában e meghalás nem fizikailag értendő. Jézus önmagáról így beszélt, a tanítványok számára is tulajdonképpen a mártírság volt Isten akarata — de sok más keresztyén számára az élet odaáldozása mindenekelőtt az óember megöldöklését jelenti, a szolgálatért való odaadást, stb.
A búzaszem példáját élesebben szemléltetve: Bonhoeffer, német evangélikus mártírteológusunk részt vett a Hitler elleni merényletben. Azért hiúsult meg, mert aki a bombát tartalmazó táskát vitte, letette Hitler mellé, majd dolga végeztével elment. Később valaki odébb rakta, így kudarcot vallottak az összeesküvők, a Führer pedig megtorolta: Bonhoeffer is koncentrációs táborba került, majd pár nappal a nácizmus bukása előtt, Himler közvetlen parancsára kivégezték. Ha ott maradt volna az illető a táskával, és életét áldozza, akkor egészen másképp alakult volna a Hat év történelem ― sok emberélet megmenekülhetett volna annak az egy földbe hullottnak árán. Nagy dolog ám ez! Hányan merjük elmondani, hogy mi megtennénk, hogy másokért áldozzuk magunkat? És hányan mondanánk igazat? Persze, vannak, akik valóban megtették, de azért ritka — sokkal kisebb áldozatot is képtelenek vagyunk meghozni. Azaz kibújunk a böjt alól. Olyan jó, hogy azért volt Valaki, Aki mégis életét áldozta, Aki helyettünk is magára vette böjt terheit…
A céltalan böjt olyan, mint az önmagáért, vaktában való robbantgatás — mint az otthagyott, de arrébb tett táska. A célzott golyó ejti csak el a vadat, nem a hadonászás. A helyes böjt tehát mindig rendelkezik konkrét céllal is. Ézsaiás szavai alapján az is kiderül, hogy a böjt nem egyszerűen az ételtől-hústól tartózkodás. Sőt! Lehet, hogy egy rögeszménket kell feláldozni a böjtben. Lehet, hogy egy elvi álláspontunkat kell megböjtölni. Lehet, hogy arra szolgál, hogy rendezzünk egy összekuszálódott helyzetet, helyreállítsunk egy megromlott kapcsolatot. Lehet, hogy szavaink, „elveink” miatt kell böjtöt tartanunk. Temérdek formája, módja, célja lehet a böjtnek. Egy azonban közös: legyen célja, mégpedig jó, Istennek tetsző célja!
Legyen hát először is böjtünk az ÚRnak szentelt, azaz olyan céllal rendelkező, mely Neki kedves és tetsző, Igéje és rendelkezése szerint való. Legyen másodszor olyan célja, mely az embertárs javát szolgálja, a rászorulón segít. Üres elhatározás lemondani valamiről csak úgy. Azt se képzeljük, hogy Istennek közvetlenül szüksége volna lemondásunkra — akár anyagiakról, akár ételről, akár időnkről legyen szó. Mit kezdjen vele Isten? Ám ha energiánkat, pénzünket, otthonunkat, éléskamránkat rászoruló embertársaink előtt is megnyitjuk, akkor azzal már valóban Isten előtt kedves böjtöt tarthatunk. A gyülekezetért végzett szolgálat is, bizonyos értelemben böjt — önátadás, lemondás önmagunkról, önzésünkről. Legyen szó bármely jellegű tevékenységről: szervezésről, ügyintézésről, takarításról, könyvelésről.
Igazi böjt az, ha egy cél érdekében vállalnak lemondást és a munkának nekilátnak. A böjt értelme a diakóniai magatartás, mely áldásként hat vissza rád. Életedet betölti a világosság és megtapasztalod az Úr jelenlétét, ahogy körülvesz és hordoz. A belső és külső épülés édestestvérek. Csak együtt haladhatnak előre. Mikor volt értelme figyelni a mai istentiszteletre? Ha választ találtál arra a kérdésre, mit is kezdj ez évben a böjti időszakkal. Ha valóban elindít Isten igéje egy olyan úton, amely megmozgat, és valóban célra irányított, értelmes formát öltő böjtölésre indít… Azt, hogy konkrétan kinek mi a feladata, milyen formában és milyen céllal kell böjtölnie, már nem az én tisztem megmondani. Mindenkinek saját lelkiismerete hangjára hallgatva, Isten Igéjére figyelve, imádságos csendben kell megtalálnia a választ. Ámen!
Kérdések:
- Hogyan viszonyulsz a böjthöz? Szoktál, nem szoktál böjtölni? Milyen formában teszed ezt?
- Mi okozza a nehézséget számodra a böjt megtartásában, az abban való kitartásban?
- Érzed-e a Krisztusban kapott szabadságot az imádságra, adakozásra, böjtre, szolgálatra?
- Hogyan tudnád úgy szolgálni a mi Urunkat, hogy ne „komoran” eltorzított arccal tedd ezt?
- Kész vagy-e tusakodni a saját hozzáállásod megváltoztatásáért, egy új kezdetért ezeken a területeken?
Bárány György