Életed az Istennel való találkozás fényében
„Akkor éjjel megjelent Gibeónban az ÚR Salamonnak álmában, és ezt mondta Isten: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon ezt felelte: Te nagy szeretettel bántál szolgáddal, Dáviddal, az én apámmal, ahogyan ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel élt előtted. Ezt a nagy szeretetet megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki a trónján ül ma is. És most Uram, Istenem, te királlyá tetted szolgádat az én apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz. És a te szolgád választott néped között van, amely olyan nagy nép, hogy nem lehet számba venni; nem számlálható meg a sokasága miatt. Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?! Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon. Azért ezt mondta neki Isten: Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy nekem engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem. Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél: olyan gazdagságot és dicsőséget is adok egész életedben, hogy nem lesz hozzád fogható senki a királyok között. Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked. Azután fölébredt Salamon, és látta, hogy álmodott. De amikor visszament Jeruzsálembe, odaállt az ÚR szövetségládája elé, és égőáldozatokat mutatott be, békeáldozatokat készített, és lakomát rendezett minden szolgájának.” 1Királyok 3, 5-15.
A múlt héten táborban voltunk a gyerekekkel. Itt a gyülekezeti házban a kicsik gyűltek össze nap, mint nap, a nagyobbakkal pedig Sirokra mentünk, ahol a siroki vár tövében, a falu szélén az erdőben töltöttünk együtt egy hetet. A gyülekezeti táborok nem csupán szabadidős, és még csak nem is csupán közösségépítő programok. Ezeken keresztül meghívást kapunk Istentől, hogy a megszokott kereteink közül lépjünk ki – más helyszín, más közösség, más napirend, mint amit megszoktunk – álljunk meg, és figyeljünk rá, találkozzunk vele, gondoljuk át az életünket, és igazodjunk őhozzá. Erre kaptunk meghívást ebben az évben is: a napközis táborban a küldetésünk tisztázásáról volt szó „Állati küldetés” címmel, a siroki táborban pedig az életutunk irányának újratervezéséről „Újratervezés” címmel.
Mindannyian erre kaptunk meghívást: a gyerekek és a felnőttek is. Mert már gyermekkorban szükségünk van rá, hogy Istennel, az ő életünkre vonatkozó tervével megismerkedjünk, és azt a korosztályunknak megfelelő módon felismerjük, ahhoz igazodjunk. Fontos, hogy a gyermekeink testi szükségeiről gondoskodjunk szülőként, felnőttként, de ezeken túl azzal adjuk nekik a legfontosabb ajándékot, a legkomolyabb útravalót, ha segítünk nekik abban, hogy Isten előtt lássák az életüket, és keressék Isten rájuk vonatkozó aktuális üzenetét, akaratát, tanulják döntéseiket Isten igéjéhez igazodva meghozni. Elsősorban ezért hívjuk a gyerekeket táborba, nem pedig azért, hogy szórakoztassuk őket (persze nagyon örülünk annak, ha jól érzik magukat). És a felnőttek is, akik szolgálni mentünk, a reggeli csendességekben, a gyerekek felé tolmácsolt igékben, és a megtapasztalt nehézségekben, és Isten megoldásaiban is folyamatosan Isten kezében, az ő nevelése alatt voltunk. Együtt figyeltünk a gyerekekkel Istenre, aki mindannyiunkat formálni akart.
Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy időről időre megálljunk, találkozzunk Istennel, beszélgessünk vele, és az ő színe előtt gondoljuk át, gondoljuk újra az életünket. Vannak napi találkozások, vannak heti találkozások: ezért olvassuk a Bibliát, imádkozunk, ezzel a várakozással járunk istentiszteletre, és van olyan, amikor hosszabb időre kivonulunk a „pusztába”, hogy figyeljünk Istenre, mint például egy-egy tábor, vagy csendes hét alkalmával. Vannak egyszerű, napi beszélgetések, kisebb iránykorrekciókkal és vannak nagy, életfordító találkozások.
A ma olvasott történetben a fiatal pályakezdő Salamon király nagy, életfordító találkozásáról olvasunk Istennel. Mit értett meg Salamon ebben az életfordító találkozásban? Mit érthetünk meg mi az Istennel való találkozásban – akár ebben a mai találkozásban, a mai istentiszteleten is?
Három üzenetet szeretnék kiemelni az igéből:
- Mindenem, amim van Isten ajándéka
- Ő küldetést, feladatot bízott rám, hogy azt megtaláljam és felelősen betöltsem.
- Csak akkor élek a helyemen és tudom betölteni azt a küldetést, amit Isten bízott rám, ha Istennel, az ő vezetése alatt élek.
- Salamon király Istennel találkozva Isten szemszögéből látja meg az életét, és nem emberi síkon. Ebben a találkozásban világosan megérti, hogy egyedül Isten kegyelmének köszönhet mindent, hogy élete és mindene, amije van Isten ajándéka.
„Fiút adtál apámnak.” Az életem nem a véletlennek köszönhető, hanem Isten szeretetének ajándéka. Uram, köszönöm az életemet, neked köszönöm, hogy vagyok. Köszönöm a mai napomat, köszönöm minden ajándékodat. Köszönöm, hogy a te népedhez tartozhatom. Hogy hallhattam rólad, hallhatom a te hangodat, ismerhetlek téged. Uram, hányan élik le úgy az életüket, hogy nem találkoznak veled, én pedig itt lehetek, szól a te igéd és megszólít, különleges szeretetedben hordozol.
„Te tetted királlyá a te szolgádat.” Vagyis a te kegyelmedből vagyok, aki vagyok.
Hogyan nézünk az életünkre? Látjuk-e Isten szemszögéből, a hit szemszögéből?
Véletlen? Attól függően, hogy meg vagyok elégedve, vagy elégedetlen vagyok a sorsommal szerencsén van, vagy éppen nincs szerencsém? Ügyes voltam, vagy éppen nem voltam ügyes? Megérdemeltem, vagy nem ezt érdemeltem?
Az Istennel való találkozásban látjuk meg világosan, hogy minden az ő ajándéka. A vele való találkozásban tudunk hálát adni mindenért, nem magunknak tulajdonítani azt, amit könnyű elfogadni, és a vele való találkozásban még a nehezet is az ő kezéből tudjuk átvenni, elfogadni.
Nick Vujicic, aki végtagok nélkül született, serdülő korára úgy gondolta, hogy így nem tud élni, és eldobja az életét. Mielőtt azonban ezt megtette volna Istenhez fordult, és ezt mondta neki: Ha válaszolsz arra a kérdésemre, hogy miért születtem én így, akkor, neked adom az életemet és szolgálni foglak téged. Kinyitotta a Bibliáját, és a vakon született meggyógyításának történetéből ezt olvasta: „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” János 9, 3. Ez volt Isten válasza, és Nick nem lett öngyilkos, hanem elkezdte Isten rá vonatkozó tervét keresni, és átadta Istennek az élete irányítását. Az Istennel való találkozásban attól a gondolattól, hogy nem volt szerencsém, és inkább eldobom az életemet, eljutott annak megértéséig, hogy Isten páratlan, egyetlenszerű és megismételhetetlen életet adott nekem tudta, hogy nekem mit adott és pont ezek között a körülmények között akarja megmutatni az életemen az ő nagy cselekedeteit! Isten eredeti teremtménye vagyok, nem tucattermék, hanem egyedi darab, egyedi pont rám szabott küldetéssel. Hát mutasd meg Uram, itt az életem, cselekedj benne és rajta keresztül!
Látod így az életedet, mint Isten ajándékát? Nem véletlen, szerencséd volt vagy nem volt szerencséd, hanem azért van az így, mert Isten rajtad keresztül is nyilvánvalóvá akarja tenni az ő nagy cselekedeteit, hogy a te életed is Istent dicsőítse!
- Az életünket nem „csak úgy” adta. Különleges küldetést bízott rád, egy különleges üzenetet akar elmondani az életeden keresztül, azt akarja, hogy őt képviseld, a tőle kapott megbízatást találd meg és töltsd be. Salamon király küldetését talán nem volt nehéz felismerni: Isten népe első számú vezetőjének, királyának kellett lennie. Talán voltak, akik irigyelték őt, és voltak olyanok is, akik semmi pénzért nem cseréltek volna vele. Minden esetre Salamon az Istennel való találkozásban felismerte, hogy amije van, azt azért kapta, hogy betöltse a küldetését. Ezért felelős Isten előtt.
Salamon esetében ez egyértelmű, de hogy jövünk mi ehhez a küldetéshez? Először is mindannyian emberek vagyunk. A Biblia elmondja, hogy Isten az embert küldetéssel, megbízatással helyezte el ezen a földön. Ez nem csak az első emberre, hanem mindannyiunkra vonatkozik. A világnak van egy ránk bízott darabja, amit művelnünk és őriznünk kell, ahol Isten szeretetét, uralmát kell képviselnünk. Ilyen szempontból királyi ez a küldetés. Ezt a küldetést elfelejtette az ember, de Isten Jézus Krisztusban ezt adja vissza azoknak, akik hisznek benne: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” 1Péter 2, 9.
Ha az életet a véletlen irányítaná, akkor talán láthatná úgy az ember, hogy szerencséje van, és csak az a dolga, hogy minél inkább kiélvezze az életet, vagy éppen nincs szerencsém, és csak a keserű irigység marad neki. Az életemet azonban ajándékba kaptam Istentől, ezért feladatom van. Nem arra kaptam, hogy a lehető legtöbb élvezetet, sikert, anyagit összegyűjtsem magamnak, hanem hivatásom van. Ezt a hivatást megtalálni az egyik legizgalmasabb kérdés, ezt betölteni a legnagyobb kihívás egész életünkben.
Látod-e így az életedet Isten előtt? Látod-e így a hétfő reggeledet? Ehhez igazodnak-e a napi és hosszútávú céljaid? Miért tanulsz, miért dolgozol, miért teszel erőfeszítést, miért kelsz fel reggel? Legyen minél jobb diplomám, minél jobb állásom, minél több pénzem, hogy megszerezhessem, ami nekem jól esik? Vagy pedig keresem, hogy az Istentől kapott tehetségemmel, körülményeimmel, adottságaimmal milyen feladatot bízott rám az Úr, amivel őt képviselhetem, és mások életét szolgálhatom? Abban a hivatásban, amiben vagyok, hogyan tudok úgy megállni, hogy Istent képviseljem, Istenre ismerjenek rólam?
Nem az a dolgom, hogy ugyanazt és ugyanúgy tegyem, mint más, ahogyan általában sikeresnek tartják! Gondoljunk Nick Vujicicre! Nem könnyű, de gyönyörű életpályát tervezett neki Isten. Ő messzire tud világítani, pont azokkal az adottságokkal, amit senki nem irigyel tőle. Melyikünk tudna ennyi embernek, ilyen hitelesen beszélni Isten szeretetéről? Ez azonban az ő feladata. Te tudod már, hogy a tied mi?
Nem az a dolgom, hogy olyan sikereket érjek el, amiket sokan csodálnak, hanem az, hogy szolgáljak azzal, amim van, abban, amit Isten rám bízott, ott ahová helyezett. Az egyik zenetanár, aki lemondott arról, hogy előadóművész legyen, és a növendékek tanításának szentelte az életét. A másik nem tud tanítani, de művészi szinten zenél, és üzenetet ad át a művészetével. Melyik az értékesebb? Mindkettő, ha betölti küldetését. A családanya, aki nem „háztartásbeli”, hanem édesanya, a legkevésbé látványos, de legfontosabb küldetést vállalta fel, aminek a fontosságát sokan csak a hiányából veszik észre igazán. Mi a te küldetésed? Te azt töltöd be, ami a tied, vagy a másét irigyled? Istent képviseled, ahol vagy? Család, munkahely, osztályközösség, szomszédság stb.
Az ószövetségi király feladata az volt, hogy gondoskodjon a rá bízott népről, szolgálja őket, és Istent képviselje közöttük. Ez volt a feladata, ezért volt felelős. A környező kánaáni népek királyai kényurak voltak. Fölöttük senki nem állt, azt tettek, amit akartak, hatalmukat, lehetőségeiket arra használták, amire akarták. Nem lehetett felelősségre vonni őket. Izraelben azonban ez másként volt. Izraelben tudták, hogy a király fölött is áll valaki, a királynak is van Királya, aki előtt a király felelős. Ezért a királyt is lehetett figyelmeztetni.
Ma úgy tűnik, hogy egyre több közöttünk és körülöttünk a koronázatlan kánaáni király, aki úgy gondolja, hogy nem vonatkoznak rá a szabályok, azt tesz a lehetőségeivel, amit csak akar, és nem tartozik felelősséggel senkinek. Nem pozíciótól függ ez, hanem lelkülettől. Tudod miről lehet felismerni? Nem lehet figyelmeztetni, mert rögtön visszavág. Ne szólj be! Azt teszek, amit akarok, semmi közöd hozzá, magánügy! Ismerős? Tulajdonképpen mindegyikünkben ott szunnyad egy koronázatlan kánaáni király: az öntörvényű gőgös énünk. Figyeld csak meg, ha valaki helyreigazít, akkor mit érzel, hogyan reagálsz! Isten a vele való találkozásban arra hív, hogy lásd meg: mindazzal, amit kaptál ő küldetést bízott rád, és felelős vagy előtte. El kell számolnod, és fontos, hogy végig gondold, és fogadd el a helyreigazításokat! Légy alázatos, és tanítható! Dávid király hitének egyik legnagyobb értéke ez volt!
Látod-e így az életedet? Istennel van dolgom abban, hogy mit kezdek a lehetőségeimmel, betöltöm-e a küldetésem? Salamon király szinte megijed: „ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!” Nem is a létszám számít, hanem az, hogy a te néped. Nem az számít, hogy mennyire tűnik nagynak a feladat, hanem az, hogy Isten mandátuma, tőle kapott megbízatás. Ő mindent lát, ijesztő a felelősség, és én nem vagyok elég ehhez! Ha megérzed azt, hogy ijesztően nagy feladat az életedet Istenhez hűen élni, a feladatodat betölteni, Isten igéje nem fogja neked azt mondani, hogy ugyan már, menni fog, képes leszel rá, nem nagy dolog! Ez egy üres, felszínes, tartalmatlan bíztatás, ami nem igaz. Viszont Isten igéje megmutatja neked, hogy nem vagy egyedül: Isten arra hív, hogy vele együtt élve töltsd be a küldetésedet, éld az életedet és ez a te reménységed és erőd, ebben lehet bizonyosságod!
- Salamon az Istennel való találkozásban ezt látja meg: Uram, én képtelen vagyok egyedül a feladatra, amit kaptam, mindenestül rád vagyok utalva, ezért tőled várom a segítséget, veled akarok járni! „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!”
Ez a történet úgy maradt fönn, hogy Salamon bölcsességet kért és kapott Istentől. És ez így is van. A bölcsesség pedig a Biblia szerint pontosan ezt jelenti: Istennek engedelmes szív, amelyik így látja komolyan veszi és a gyakorlatban is megtalálja a különbséget a jó és a rossz között, és a jót tudja választani. Nem valami letárolható bölcsességet jelent ez, mintha Salamon kapott volna egy kézikönyvet az élethez: „királykodás kezdőknek…” Salamon nem önmagában lett bölcs. Ő voltaképpen azt kérte, amit az ember a bűnesetben elveszített. Visszabízta a jó és gonosz eldöntését Istenre, ő pedig vezetést kért Istentől, engedelmes szívet, vagyis azt, hogy megértse Isten szavát és legyen ereje a követéshez.
Ő Istenhez akarta igazítani az életét, a látását, a döntéseit, nem máshoz.
Lemondott arról, hogy Istentől független útjai, ötletei, tervei, megoldási módjai legyenek. Mennyien hagyják, hogy az éppen aktuális érzéseik, kedvük, kívánságuk vagy ötleteik alakítsák az életüket, és voltaképp folyamatos rögtönzésben élnek.
Salamon nem a rutinra, a megszokásra akart támaszkodni. Hányan élnek úgy, hogy nem is gondolják végig, mit miért csinálnak: egyszerűen így szoktuk, és ragaszkodunk hozzá akkor is, ha teljesen rossz. Viszi őket a megszokás, a rutin.
Salamon nem az emberek véleményére akart hallgatni, mert tudta, hogy az percről percre változik, és nem vezet jó felé. A normális – a közhiedelemmel ellentétben – nem az, amit a többség gondol, tesz, hanem az, ami a normához igazodik. Az egyetlen hiteles normát pedig Isten adja. Bibliai értelemben egyetlen-egy teljesen normális ember élt a földön. Jézus, az Isten Fia. Ő tehát az abszolút kisebbség a létszámot tekintve, és mégis az egyetlen abszolút normális! Egy olyan világban élünk, ahol a többség egyre inkább az életidegen dolgok mellé áll! Ne az emberek véleménye vezessen!
Salamon az élő normához akart igazodni nap, mint nap. Engedelmes szívet kért, vezetést. Csak te tudod, Uram, hogy mi a jó és a rossz! Nem vagyont, hosszú életet, még csak nem is egy képességet, nem valamit kérek, hanem valakit. Téged. Élő kapcsolatot veled!
Tetszett a kérés Istennek. Mert ez Isten szíve vágya, szíve közepe! Erre adta az életedet, és ő tudja, hogy csak ebben van életed, ebben vagy a helyeden! Annyira ez az ő szíve vágya, hogy ezért küldte el Jézust! Ezért adta keresztre. Hogy a mi koronázatlan kánaáni trónbitorló, zsarnok szívünket megváltsa, kegyelmet szerezzen neki és visszavezessen bennünket az élő Istennel való közösségre, hogy a mi szívünk is Isten kezében legyen, engedelmes szív legyen.
Ezért adja az őt befogadóknak a Szentlélek ajándékát. Nem egy képességet, nem egy birtokot, bizonyítványt, hogy te keresztyén vagy, még csak nem is az örök életet önmagában, hanem élő kapcsolatot, amelyben mindennél közelebb van hozzád Isten, benned él, vezet, és te vele élsz. Önmagát adja, és önmagával együtt minden ajándékát: a bűnbocsánatot, az ő vezetésében élt áldott életet, és az örök életet az ő dicsőséges országában. Ebben a kapcsolatban nem te uralod őt, hanem ő ural téged, mert Ő az Úr! Ezért, amikor Isten Lelkét kérjük, akkor ő az egész szívünket kéri. Nem engedi, hogy mi használjuk őt arra, amire mi akarjuk, hanem ő akar használni minket és uralkodni bennünk. Nem lehet egy-egy területhez a Lélek segítségét kérni, míg a többi az én kezemben marad. Osztatlan szívet adj Isten kezébe készen a bűnbánatra és az engedelmességre.
Ezért szól hozzánk Isten az ő igéjén keresztül. A Szentlélek nem megérzéseken keresztül vezet bennünket, hanem az igén keresztül. A nagy találkozásokban is mindig az igén keresztül szólít meg Isten és változtatja meg az életünket. Így történt ez Salamonnal is. „Azután fölébredt Salamon, és látta, hogy álmodott.” Ez nem olyan, mint amikor mi még félálomban meséljük egymásnak a legtöbbször zavaros éjszakai álmainkat, hanem ez a kijelentés szerű álom szakszava az ószövetségben. Amikor még nem volt Szentírás, Isten így szólt az övéihez. Így mondhatnánk: Salamon rájött, hogy kijelentést kapott Istentől. Igét. Ehhez igazíthatja az életét. Nekünk a kezünkbe adta Isten a teljes Szentírást, hogy amikor azt olvassuk, hallgatjuk, és a Szentlélek élővé, személyessé teszi, akkor mi is kijelentést halljunk, és ahhoz igazítsuk az életünket. A re-formáció, a megtérés nem mást jelent, mint visszaigazodást az Igéhez, ahhoz, amit Isten mond. Rá bízom magam, komolyan veszem, arra építek!
A vele való találkozásban ezt a fordulatot ajánlja fel neked. Megtörtént már a nagy újratervezés, megtérés, re-formáció Istenhez való visszaigazodás az életedben? Amíg az Istennel való találkozásban nem történik meg a nagy fordulat, nem bízod rá az életedet Jézusra, addig kívül vagy a vele való kapcsolaton, elveszetten. Fogadd el az ő ajándékát!
És a hívő élet útján nap, mint nap ebben jársz? Salamon, amíg ebben járt jó döntéseket hozott, amikor eltávolodott tőle, akkor nem bölcs döntéseket hozott, hanem jöttek az idegen feleségek, a bálványozás, végül a fia idejében az ország kettészakadása, mert végül Salamon szíve elhajlott az Úrtól, „és szíve nem volt teljesen Istenéé, az Úré” 1Királyok 11, 4. A hívő élet útján, amikor szoros közösségben rá figyelsz minden nap, a kezeden van a Biblia, figyelsz rá, akkor az ő világosságában hozol döntéseket; amikor távolodsz tőle, lazítasz a vele való kapcsolaton, magadra, a rutinra, az emberi véleményekre, a kényelmere kezdesz hallgatni, akkor hozod azt, amire te vagy képes, az pedig nem jó senkinek…
A fiatal Salamon kérése tetszett az Úrnak. Az örömhír, hogy ez Isten szíve vágya, hogy végre te is a vele rendezett kapcsolatot, az engedelmes szívet, az ő Szentlelkét kérd. Ő adja készséggel, Krisztusért, ha te becsületesen kéred. A többi mind ráadás, ahogy Jézus mondja: „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Máté 6, 33. Ámen.
Végh Miklós, lelkipásztor