MEGBOCSÁTATTAK BŰNEID!?
„Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” (Mk 2, 5)
Szeretett Gyülekezet!
Református Kalauzunk csütörtöki napra rendelt újszövetségi Igéje lett a mai Istentiszteletünk alapigéje. Tudom, sokan találkoztak már ezzel a szakasszal, többek számára lehet ismerősek a történtek. Mégis, szeretném, ha újra gondolnánk a mai napon az üzenetét, mégpedig a történet szereplőit megnézve. Így kell szólni a bénáról, a barátokról, az írástudókról és magáról Jézus Krisztusról.
Mielőtt elkezdenénk vizsgálni az embereket, foglaljuk össze, mi is a történet kiindulópontja. Miről olvastunk? Arról, hogy az Úr Jézus ismét Kapernaumba megy, és Péterék házában tanítani kezd. Pillanatok alatt nagy sokaság gyűlik össze úgy, hogy nemcsak a házba nem férnek be, hanem megközelíteni sem lehet a házat. Az összegyűltekről nem tudunk meg többet annál, mint azt, ott vannak hallgatni a Mestert. Biztosak lehetünk benne, sokan különböző okból vannak jelen. Akadhatott közöttük olyan, akit a kíváncsiság hajtott. Akadhatott olyan, akit a kétség vitt oda. Akadhatott olyan is, aki a tanítást akarta hallani. Bármelyik is legyen, de mindannyian az Isten Egyszülöttjének beszédét fogadhatták magukba.
Nincs pontos leírásunk arról, mekkora Péter háza, de bármekkora is lehetett az, nem elég nagy arra, hogy mindenki Krisztus közelébe kerüljön. Kinn tolonganak az emberek tanításra éhesen és hallgatják Isten nagy tetteit. Mikor ezt olvassuk, talán összeszorul a mi szívünk, hiszen templomaink padsorai, székei foghíjasok. Igénk segíteni szeretne abban, hogy miként lehetünk egyre többen a vasárnapi Istentiszteleteinken.
Kapernaumban összegyűltek az emberek, ahogy manapság mondanánk, egy tűt sem lehetett leejteni. Egyvalaki azonban nincs ott. Az a béna, akiről szól a történet.
BÉNA: Sajnos, nagyon jól tudom, mit jelent bénának lenni. Nem saját tapasztalatomból, hanem Nagyapám példájából. Láttam őt ágyhoz, székhez, tolókocsihoz kötve élni az életet, rászorulva mások segítségére. A számunkra teljesen természetes mozdulatokat sem volt képes megtenni, mint például megvakarni azt, ami viszket, megírni egy levelet, önállóan elmenni az illemhelyre vagy eljutni a vasárnapi Istentiszteletre. A mozgási korlátok mellett azt is el kellett szenvednie, hogy megalázó helyzetek egész sorát kellett átélnie magatehetetlenségében. Számos történetről mesélt Nagymamám, ami a férjével esett meg. Átérezzük a másokra szorulást, és a kiszolgáltatottság megterheli az önbecsülést és a lelket.
Ahogy Nagyapám, úgy a történetünk bénája is Jézus Krisztust akarja hallani, Róla tanulni. Nem tarthatja vissza Őket a mozgásképtelenség, az az állapot, amiben vannak. Ott van a vágy kitörölhetetlenül a szívükben.
Engedjetek meg egy apró kitérőt! Nagyapámról és a történet emberéről kimondhatjuk, hogy tehetetlen. De ez a szó, tehetetlen, igaz lehet a mozgással megáldott emberre is. Használhatjuk nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. Hiszen még mindig tud, tudunk, és még mindig akar, akarunk a másik felett hatalmat gyakorolni. Még mindig ott van az Istennel szembeni engedetlenség, engedetlenségünk. Még mindig jelen van a nagy száj, a nagy szánk, ami gondolkozás nélkül bánt és meggondolatlanul szól. Még mindig jelen van az embertárs utálata vagy lenézése. Még mindig jelen van az indulat. Még mindig különbnek tartja, tartjuk magunkat a mellettünk élők közül sokaknál. Még mindig büszkeség tölti el, még mindig büszkeség tölt el bennünket az elért eredmények sora láttán.
Az emberiség nagy része azt hiszi, ő a feje, a koronája ennek a világnak. Veri a vállát, önmagát dicsérve a tudomány és a technika vívmányaiért. Ellenben még most sem tudta kiirtani a háborúskodást, a járványokat, a betegségeket, az éhínséget. Egyik Istentiszteleten hallottam a megoldást: „Azt kellene végre bevallanunk, hogy Isten nélkül a legfontosabb jó és szép cselekedetekre képtelenekké váltunk. … Jézus azért jött, hogy ebből a tehetetlenségből kiszabadítson minket.”.
Ebből a lelki tehetetlenségből akar szabadulni a barátai által segített ember. Ehhez abban a korban Jézus közelébe kellett, hogy kerüljön. Nekünk, a ma emberének, már elég kezünkbe venni a Szentírást, az olvasottakat hittel elfogadni és a tehetetlenséget feloldó Krisztust életünk vezetőjének és megtartójának tartani. S ezektől a béklyóktól megszabadulva kell másokat a Megváltóhoz vezetni.
BARÁTOK: Ezt látjuk a barátok cselekedetében. Nem csak a mindennapi életben voltak segítségére a bénának. Nem csak a napi testi szükségleteit akarták kielégíteni, hanem figyeltek arra is, hogy lelke is gyarapodjon. A testi és lelki gyarapodás alapja a szeretet és a másikra figyelés. E kettő indítja őket arra, hogy áldozatot hozzanak a másikért. Áldozat, mert időt és energiát fordítanak arra, aki segítséget kér, aki segítségért kiált! Láttam, mennyi erőfeszítést kellett tennie Nagymamámnak és Keresztanyámnak, hogy ellássák a Nagyapámat, úgy, hogy elvégezzék a saját feladataikat és maradéktalanul megtegyenek mindent a beteg mindennapjának megkönnyítéséért. Mindezt úgy, hogy a beteg ne érezze megalázónak a körülötte munkálkodást! Talán Te is voltál hasonló helyzetben, mikor egy szeretted ágynak esett és magadnak kellett gondoskodni róla. Magad idejéből, a magad erejéből kellett kiszakítani a feladat teljesítése miatt. Ennél a pontnál sokan gondolhatnak saját jócselekedeteikre, de történetünk barátainál, ahogy Nagymamámnál és remélhetőleg Tenálad is, aki hasonló helyzetbe kerültél, sokkal többről van szó. Erre a többre hívja fel a figyelmet az Igénk!
A négy ember hordágyra fekteti a barátjukat és indulnak Jézushoz, vagyis Péter házához hallani Őt, Jézust! Azonban a tömeg megállásra kényszeríti a kis csoportot. Ezután jön az ötlet, a tetőn keresztül kell Krisztus elé juttatni barátjukat. Látható, a keresztyéni élet nem ott végződik, mikor szembe találkoznak a Jézust hallgató sokasággal, hiszen, ha csak emberi gondolat lenne, akkor a hatalmas tömeget meglátva visszafordulnának, valahogy így mondva: ’Látod, mi mindent megpróbáltunk, de nem tudunk a közelébe jutni.’ A barátok nem így tesznek, nem így gondolkoznak, hanem a Jézusba vetett hit és a másikért való tenni akarás nem visszafordítja, hanem cselekvésre készteti a négy beteghordót. A cselekvésük alapja pedig a cipelt szeretete és Krisztusba vetett bizalmuk, mely találékonnyá teszi a barátokat.
A Szentírás nem számol be, mi zajlott le a négy barát beszélgetésében, azonban jómagam végig gondolva, valami hasonló hangozhatott el közöttük: ’Az ajtón nem lehet Jézus elé kerülni, nem lehet a tömegen átverekednünk magunkat, ezért olyan helyet kell keresnünk, ahol a legkönnyebben juthat barátunk Krisztus elé. Ha elől nem megy, akkor próbáljuk hátulról. Ha hátulról nem megy, próbáljuk a tetőről.’
Meg kell állnunk egy pillanatra és szólni szükséges a kor építkezési szokásairól. Az akkori házaknak lapos tetőjük volt, amire egy keskeny lépcső vezetett fel. Azokat a házakat többnyire úgy építették, hogy a vályog-, vagy a vert falra méterenként helyeztek fagerendákat, azokra merőlegesen közönséges fagallyakat, ágakat tettek, és az egészet kemény, agyagos sárral letapasztották. Ez olyan kemény volt, hogy enyhe lejtéssel lefolyt róla a víz. Nos, ezt a kemény sarat kaparják fel, bontják meg. Egy része nyilván lefelé hullott. Az ágakat szétszedik, és leengedik az ő testvérüket. Miért? Hadd mondjam még egyszer! Mert szerették barátjukat, és mert feltétel nélkül bíztak Jézusban. Ennek az embernek Jézushoz kell jutnia, csak Ő tud segíteni rajta, de Ő valóban tud.
Érdemes erre a négy barátra tekintenünk ma is. Panasz nélkül, az akadályokat legyőzve, a rábízottra tekintve, valamint a célt maguk előtt látva viszik társukat az Úr Jézushoz. Ezek az alapjai a ma keresztyén emberének, mikor embertársára tekint, akit rábízott az Isten. Azzal a négy baráti odaszántsággal tudunk, tudnánk hívogatni embereket és imádkozni mi is a másikért, még akkor is, mikor elutasítanak, mikor leállítanak, ha Jézusról szólunk. Még akkor is, ha annyi rosszat tett ellenünk. Nem véletlenül olvassuk Máté evangéliumában: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (5,44). Imádkozni érte, ami azt jelenti áldást kérni rá. Erre hív Pál apostol, mikor ezt írja a Rómaiknak: „Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.” (12,14) És elhívni ide a templomba, hogy hallja az Igét és letegye életét az elé, aki a valódi megbocsátást és a valódi bűntörlést tudja adni, Jézus Krisztus lábai elé. Neki adatott erre hatalom. Mi így tudjuk ezeket az embereket leereszteni Megváltónk elé.
ÍRÁSTUDÓK: A béna leeresztését és Jézust körülvevők között egy különösen fontos csoport tagjai is jelen vannak. Ők a vallási vezetői réteg részei, az írástudók. Nem számol be a Biblia arról, hogy miért is vannak jelen, de talán következtetéseket vonhatunk le arról, ahogy gondolkoznak magukban. Azt látjuk, nem értik a szobában történteket. De addig nem is lehet tisztánlátásuk, míg nincsenek tisztában arról, ki az, aki középen áll, ki az, aki hatalommal tanít. Ők csak saját gondolataik körül forognak, s azon túl nem látnak. Pedig már tapasztalhatták Jézus szavainak erejét és csodáját, hiszen a város zsinagógájában történtekről jegyzi le Márk evangélista: „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Mk 1,22) és ott történt, hogy az Ő szavára a tisztátalan lélek elhagyta az embert, akit addig kínzott. Hályog van az írástudók szemein, ezért nem értenek semmit a szobában történtekből. Ez a hályog nem engedi meglátni, hogy az Élő Isten Fia van köztük. Ez az a hályog, ami a minket körülvevő világot jellemzi. Amíg nem tapasztalják meg, nem látják meg, amíg nem látják tisztán a csodákat az életükben, amíg az Isten végeláthatatlan szeretetéből történő megmentő cselekedete csak egy kultúra, addig Jézus Krisztus csak szereplő a Biblia lapjain. Azonban, ha nem csak úgy van olvasva a Szentírás, mint egy krimi, akkor nem csak az agyig érnek el az Úr kijelentései, hanem egészen a szívig. Akinek eljut a szívéig, az már keresi Jézus Krisztussal a kapcsolatot, Tőle várja életének nagy és kis dolgaira a megoldást, az útvezetést. Őnekik kezd a hályog elmúlni, kezdenek valóban tisztán látni, bármi is előzte meg életük korábbi szakaszát. Nagyon jó példa erre az írástudók közül Nikodémus.
Ő az, aki ezt az előbb említett hályogot szeretné levetetni szeméről írástudóként, farizeusként, ezért a legjobb orvoshoz fordul, Jézushoz. Testvérem, meg kell kérdezzelek! Milyen a Te látásod? Hogyan látod Jézust? Ahogy Nikodémusnak, úgy neked is Krisztushoz szükséges menned, hogy tisztán lásd az Ő Megváltását, ami érted is történt!
S nekünk, akiknek már megadatott a látásműtét, nekünk is ad feladatot, hiszen nagyon sok ember jár köztünk azzal a hályoggal a szemén. Olyan jó, hogy nem nekünk kell végrehajtani a műtétet, hanem a valódi orvoshoz lehet elvinni, elvezetni a beteget, ahhoz, akinek van hatalma ezt a látásjavító műtétet végrehajtani. „Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedből, azt mondja az Úr.” (Jer 30,17a, Károli).
JÉZUS KRISZTUS: Jézus Krisztus nem csak a látásunkat, de egész életünket is van hatalma helyreállítani. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18b). Neki van joga, neki van ereje, mert Ő van felhatalmazva rá. Ebből a felhatalmazásból akarja a legnagyobb jót adni. A bűnbocsánatot!
Akik először olvassák ezt az Igeszakaszt, azok talán értetlenkednek és azt kérdezik: ’Nem a bűn volt a kérdés, hanem a bénaság, nemde?’ Sokan olvassák ki ezt a gondolatot ebből az Igéből, mert nem ismerik a Feltámadott Úr Jézust. Mert nem tudják, Krisztus nem csak az emberi szemmel látható dolgokra tekint, hanem mélyebbre tekint. Az emberi lélek mélyére. Erre látunk több példát is a felolvasottban. A tetőt megbontókról írja Márk Jézus szemszögéből: „látva a hitüket” (5), mind a barátokét, mind a leeresztettét. Vagy az írástudók tanakodásánál, „Jézus lelkében azonnal felismerte” (8a) gondolataikat.
Ugyanígy, a leeresztett bénára tekintve nem csak a testi nyomorúságát látja, hanem a lelki nyomorúságát is.
Sokan kérdezhetik, melyik gyógyítás a fontosabb? Hadd szemléltessem egy kérdéssel, ami nem pontosan egyezik meg az Igével, de segít megérteni Jézus cselekedetét! A szívátültetésre várakozó, akinek az élete a beavatkozáson múlik, ha fogfájásra panaszkodik, akkor melyik beavatkozás válik fontosabbá?
Úgy hiszem, nem kell megszavaztatnom, hogy a szívátültetés a beteg számára a legfontosabb.
Jézus is a legfontosabb terület gyógyításával kezdi, mert a lélek betegsége megelőzi a test betegségét. Hiszen a lélek állapota meghatározza az ember egészét. A rendezetlen belső megjelenik a viselkedésben, megjelenik a reakciókban, megjelenik az Úrral való rendezetlen kapcsolatban is. Tudjuk és ismerjük, a belső állapotnak következményei vannak. Kimondottan igaz ez, amikor a lélek megterhelődik, és nem talál nyugodalmat, hordozva azokat a terheket, melyeket az életutunkon összeszedtünk, hordozva az Istennel szembeni engedetlenséget. Mindezektől, melyek vissza-vissza térve terhelik meg az embert, nem lehet megszabadulni, mint amikor a nehéz szatyrot letesszük a földre. Mindehhez, egy nagyobb hatalomra van szükség. Jézus ezt a letehetetlen terhet látja meg az elé leengedett ember lelkében.
Ez a legfontosabb terület, amit gyógyítania kell, hiszen ez az Ő küldetésének legfontosabb prioritása. S ez az igaz ránk. A mai napon is gyógyítani szeretne bennünket, ma is szeretné a romlottságunkat, hordozott terheinket magára venni, a legfontosabb területünket tisztává tenni. Ez az Ő legfőbb küldetése. Ezért kellett elviselnie a megaláztatást, a kereszthalált elszenvednie. Érted és értem! Hogy „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben.” (Róma 6,12).
Lássuk tisztán! A bűn eltörlése, a vétkezés megbocsátása nem egy rövid életpályára szól, hanem ez vezet az örök életre. Ez a szándék jelenik meg a béna megszólításában: Fiam. Ez a fiam szót fordíthatjuk úgy is, gyermekem. Jézus mindig ezzel a kedves, szeretetteljes megszólítással hívja az embert a maga közelébe. Ebben a szóban, a szeretet mellett megjelenik a biztatás és a remény. Azt üzeni, nagyon fontos vagy számomra és az Istennek. Ennek bizonyítéka a megkezdett jézusi mondat második része: „megbocsáttattak a te bűneid” (5b).
Mi ma számunkra a nagy üzenet? Mindazok, akik Krisztus szeretettel hívó szavára igent mondanak, akik elismerik az Ő isteni hatalmát és erejét, akik hittel elfogadják az általa kínált reményt, azokat szólítja a Megváltó fiamnak, gyermekemnek, s nekik hirdettetik a bűnbocsánat is. Őnekik veszi el az engedetlenség terhét, nekik lehet felegyenesedve járni, hiszen megszabadíttattak a vétkeik súlyától.
„Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” Ez az egy mondat még egy dologra felhívja a mi figyelmünket. Az eredeti görög szöveg nagyon szépen mutatja a megbocsátás jellegét, mert az ott álló ige jelen idejű és folyamatos, ami azt jelenti, ettől a ponttól fogva a megvallott bűnök megbocsátásra kerülnek, sőt azt vallja Ézsaiás, s vele együtt mi is: „hátad mögé vetetted minden vétkemet” (38,17c). Most – ezen a földön, ebben az életben- az ember bűnei meg vannak bocsátva. Azt üzeni számunkra, nem kell várnia az ítélet napjáig. Rendelkezhetünk a bűnbocsánat jelenlegi bizonyosságával. Így van mindenkivel, aki hitét az Úr Jézusba veti.
Mindezeket azzal erősíti meg Jézus, hogy egy csodát tesz az eddig mozdulatlan emberen. Nem öncélú Jézus részéről a béna talpra állítása, hanem szavait és hatalmát mutatja meg az ott levőknek, a kétkedőknek.
Testvérem! Te még hordozod-e a sérelmeidet, az ellenszegülésedet, a vétkeidet, a fájdalmaidat, amik nem hagynak nyugtot számodra, amik vissza-vissza térve okoznak lelki terhet? Ma az Ige ereszt le Krisztus lábaihoz, hív Jézus elé. Mondd el neki sérelmeidet, panaszaidat, mindazt, amik bűnként törnek fel. Valld meg Neki, Ő az egyetlen, akihez jöhetsz ilyen nehézségekkel és valld meg Neki, hogyha nem Ő vezeti az életedet, akkor az eddigi megterhelő dolgok visszatérnek az életedbe. Jézus nem elutasítani akar, hanem megmenteni, ezért jelenti ki: „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (Jn 12,46). Ő az élet, minden élet fényessége. Vele járva mi is részesülünk belőle, általa lehetünk az Isten dicsőséges világosságában.
S Te, aki már odaborultál az Ő lábai elé, akinek már megbocsáttattak a vétkei, ne vedd le a szemedet Megváltó Uradról. Ő az, aki naponta el tudja távolítani a szemedről a hályogot, hogy ne a bizonytalan, hanem biztos úton haladj a boldog cél felé!
Testvér! Halld a szeretetteljes jézusi megszólítást, hívást: Fiam, gyermekem! Megbocsáttattak a te bűneid! Ámen!
Kérdések:
1., Milyen a Te látásod? Hogyan látod Jézust?
2., Mennyire él szívedben a barátok jellemvonása, hogy az Urat és embertársukat szeretve vezetnek, segítenek Jézus Krisztus elé?
3., Mennyire érzed át a Megváltó Krisztus bűntörlését? Vannak-e kétségek még benned? Ha vannak, mik azok?
4., Mit jelented számodra Jézus kijelentése: „Megbocsáttattak a te bűneid!”?
Schwancer Pál