Válságkezelésünk
Olvasandó: Rómabeliekhez írt levél 12,9-21
„Amikor meghallotta az egész Izráel, hogy visszatért Jeroboám, érte küldtek, a közösség elé hívták, és egész Izráel királyává tették. Nem maradt Dávid háza mögött más, csak Júda törzse. Miután Roboám visszaérkezett Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De így szólt az Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az ÚR: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az ÚR szavára, és hazatértek az ÚR szava szerint. Jeroboám kiépítette az Efraim hegységében levő Sikemet, és ott lakott. Majd elköltözött onnan, és kiépítette Penúélt. Eközben Jeroboám így gondolkozott: Hátha visszakerül a királyság Dávid házához! Ha feljár ez a nép, hogy Jeruzsálemben, az ÚR házában mutassa be áldozatait, akkor ennek a népnek a szíve urukhoz, Roboámhoz, Júda királyához hajol, engem pedig megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához. Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból! Az egyiket elhelyezte Bételbe, a másikat pedig Dánba vitette. De ez a dolog vétekre vezetett, mert a nép eljárt az egyikhez Bételbe, a másikhoz pedig Dánba. Azután templomokat is készíttetett az áldozóhalmokon, és papokat rendelt a nép köréből, akik nem a Lévi fiai közül valók voltak. Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket készíttetett. Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket berendezett. A Bételben csináltatott oltáron is áldozott a nyolcadik hónap tizenötödik napján; abban a hónapban, amelyben önkényesen rendelt el egy ünnepet Izráel fiai számára. Áldozott az oltáron és tömjénezett.” 1 Királyok 12,20-33
Szeretett Testvérek!
Az igehirdetők, keresztyén szolgálok számára sok nehéz téma van, Hamar Pista bácsi szerint igazán csak kettő: a szex és a steksz. Jómagam ezt még kiegészíteném azzal, hogy a harmadik nehéz téma a válságkezelés, konfliktusok, problémák menedzselése.
A „konfliktus” kifejezés a latin confligo / confligere szóból ered, amely fegyveres összecsapást, ütközetet jelent. A párbajban használatos fegyverek napjainkra többnyire szimbolikussá váltak, de az összeütközés, szembenállás, egymásnak feszülés továbbra is a konfliktusok alapeleme. A konfliktus ellentétes vagy egymást kölcsönösen kizáró érzelmek, vágyak vagy késztetések egyidejű jelenlétéből fakad. A konfrontáció hátterében egymástól különböző igények, vágyak, szándékok, törekvések, eltérő szükségletek, érdekek, látásmódok, nézetek, vélemények, álláspontok, értékek szembenállása húzódik meg. Megkülönböztethetünk egymástól konstruktív vagy destruktív konfliktust.
A Szentírás egyáltalán nem propagálja a konfliktus-mentesség ideálját, sokkal inkább a konstruktív konfliktus-kezelésre irányítja a figyelmet. Arra az útra mutat rá, miként boldogulhat az egyes ember, a közösség a dinamikus, sokrétű kapcsolatokban. Az Ószövetség bizonyos értelemben „krízis-irodalomnak” tekinthető. A szövegek írói gyakran reflektálnak szociális és gazdasági szükséghelyzetekre, elnyomás-, és katasztrófa-tapasztalatokra, háborús konfliktusokra. Ugyanakkor azonban az is tükröződik olykor a szövegekben, hogy miként küzdenek meg egy-egy krízissel, hogyan dolgozzák föl egyéni és közösségi szinten ezeket a tapasztalatokat. A bibliai Izraelben az életben való boldoguláshoz – egyéni és közösségi szinten egyaránt – alapvetően hozzátartozott a fizikai és pszichés „állóképesség” erősítése. Minden bizonnyal akkor is léteztek kipróbált módszerek, konfliktuskezelő stratégiák, amelyeket krízishelyzetekben elsajátítottak és alkalmaztak. Maguk a bibliai történetek is adott esetben ilyen stratégiáknak értelmezhetők. A babiloni fogság krízishelyzetében megszülető iratok mind szem előtt tartják az igényt, hogy segítséget nyújtsanak az egzisztenciális krízis, közösségi identitáskrízis feldolgozásában, valamint az orientációban és a kiút megtalálásában.
Alapigénkben is egy krízishelyzetről olvashatunk: Szeretném Roboám és Jeroboám királyok történetéből azt az egyszerű üzenetet kiemelni, ami remélem, hogy majd mindnyájunknak Isten üzenete lesz. Kérdés formában így fogalmazhatjuk ezt meg: hogyan kezeljük válságainkat? Egyáltalán nem mindegy, hogy adott esetben kinek a tanácsára hallgat valaki. Egyáltalán kér-e tanácsot, vagy azt képzeli magáról: mindent tud, és segítség nélkül is tud helyesen dönteni. S ha kér, kitől? Vajon milyen szempontok alapján fogadja meg a tanácsot, mert néha kéretlenül is kapunk jobbról-balról tanácsokat, de vajon mi dönti azt el, hogy a végén mit fogunk követni?
Szóval döntő lehet az adott esetben, hogy kinek a tanácsát fogadja meg az ember. Roboám király életében erre látunk különféle példákat. Alapigénkben hallott konfliktus nem a két király történetével kezdődött, hanem akkor, amikor Izrael királyt akart magának. Izráel első három királya: Saul, Dávid, Salamon volt, ők az egész nép fölött uralkodtak. Salamon, Roboám apja, előbb belsőleg lett engedetlen Isten törvénye iránt, mivel feleségeit olyan népek közül is választotta, akikkel való keveredést az Úr tiltotta. Majd engedetlensége nyilvánvaló bűnökben is láthatóvá lett. Az asszonyok saját pogány isteneiket tisztelték és azoknak tiszteletére csábították a királyt is, aki megengedte a bálványimádás elterjedését az országban. A királynak biztosítani kellett az idegen asszonyok részére vallásuk gyakorlását, hazai isteneik imádását. Sőt az asszonyok kedvéért áldozati magaslatokat is épített. Fontos isteni parancsot hágott át tehát Salamon, amikor lebecsülte a tiltott házassággal járó veszélyeket. Feleségei közül név szerint csak egyet ismerünk: Roboám anyját, az ammóni Naamát (14:31). A királyok házasságai gyakran politikai házasságok voltak. Salamon bűne az Úr haragját váltotta ki és büntetését vonta maga után. Ezért az Úr ítéletet hirdet Salamon ellen: elszakítja tőle az országot. Ugyanezt az ítéletet olvassuk Saulról (1Sám 15:27–28) és egy szimbolikus cselekmény is szemlélteti az ítélet bizonyosságát. Salamon bűne ellenére is érvényben marad azonban a Dávidnak adott ígéret. Ennek jele lesz a megmaradó egy törzs és Jeruzsálem. Az ítélet korlátozása Dávidért történik, akinek alakja, mint példakép és előkép vonul végig a királyok történetében. Jellemző, hogy a Krónikák könyve hallgat Salamon bűnéről. Sok nagy dolgot alkotott Salamon Izráelben vallási, kulturális, gazdasági, szervezési és politikai téren egyaránt. De éppen bukása teszi nyilvánvalóvá, hogy sem ő, sem az utána következő dávidi királyok nem tudják maradéktalanul betölteni az Isten előtt kedves király feladatát. Salamon halála után kezdődtek a problémák. Ő időszámításunk szerint 926-ban halt meg, s mindenkinek a számára természetesnek tűnt, hogy a fia, Roboám fog uralkodni helyette. Kiderült azonban, hogy ez nem mindenkinek természetes. Volt egy idegen trónkövetelő, akinek a neve csak egy szótaggal volt hosszabb Roboáménál, úgy hívták: Jeroboám. Ő is pályázott a trónra. Mindenesetre egyelőre úgy tűnt, hogy Salamon fia, Roboám minden probléma nélkül kezébe ragadhatja az uralmat.
Egy küldöttség érkezett hozzá, és ezek az emberek elmondták, hogy Salamon, a te apád, magas adókat vetett ki ránk. Mi ezt megfizettük, ha nyögve is, mert láttuk, hogy jó célokra használja. Épül általa az ország. Viszont sok volt az a kényszermunka, amit végeznünk kel-lett, és néha a magunk munkája maradt el. Könnyíts rajtunk egy kicsit, ne kelljen ennyi adót fizetni, és ne kelljen kény-szermunkát végeznünk.
Roboámot meglepte a kérés, és egyáltalán nem tudott mit válaszolni rá. Fogalma sem volt, hogy most mi lenne a helyes. Jellemző már ez – és erre majd még visszatérünk –, hogy az apjának, Salamonnak, ugyanilyen fiatalon, vagy még fiatalabban, mikor a trónra került, az e-egyetlen kérése az volt Istenhez: adj a te szolgádnak bölcs szívet, hogy mindig el tudjam dönteni, mi a jó és mi a rossz, mert enélkül kicsoda tudja kormányozni a te népedet? Roboám nem kért bölcsességet Istentől, és mindjárt az első kérdés túl nehéznek tűnt, és ott állt tanácstalanul.
Gondolta megbeszéli azokkal az idősebb tapasztalt emberekkel, akikkel az apja, Salamon is megtanácskozta mindig a problémákat. Elmondta nekik a nép kérését, és azok egyöntetűen azt tanácsolták, hogy engedj most a népnek. Legyél te az első számú szolgája a közösségnek. Ez nem azt jelenti: mindenben kiszolgálod őket, de ha jogos a kérésük, engedj nekik. Ebből most nem szabad presztízs-kérdést csinálni. Meglátod, később meg-hálálja magát, ha most te fogsz engedni ezen a téren.
Találkozott azonban Roboám gyerekkori játszótársaival, akiknek szintén el-mondta, miről van szó, és mi volt az öregek tanácsa. Azok meg felháborodtak fiatalos hévvel: szó sem lehet róla! Ne engedj nekik! Aztán megtanácskozták a kortársakkal, akikkel együtt nőttek fel, és azok egyöntetűen azt mondták: most kell bekeményíteni. Mindjárt az elején mutasd meg, hogy te vagy a király. Még nagyobb adókat vessél ki, és üzend meg a népnek, hogy a te kisujjad vastagabb az apád derekánál – ami azt jelenti: te már most erősebb vagy, mint Salamon az uralkodásának a végén.
Végül is Roboám őrájuk hallgatott. Amikor három nap után – három napi gondolkozási időt kért – visszajött a delegáció, Roboám ezzel a büszkeséggel és hetykeséggel üzent a népnek: semmi könnyítésre ne számítsanak, sőt még magasabbak lesznek az adók, mert ő már most erősebb, mint az apja az uralkodása végén.
Ezen nagyon elcsodálkoztak az emberek. Ki lesz az ő királyuk? Miféle ember ez, aki már most így beszél? Salamon kemény, de nem ilyen hangon beszélt a néppel. Főleg nem ilyen érvei voltak. Roboámnak ez a döntése tápot adott Jeroboám követelésének. S elmentek az emberek Jeroboámhoz. Nem lennél te a királyunk? Erre várt! Addig Egyiptomban volt, mert félt Salamontól, de most hazajött és kikiáltotta magát királynak. Voltak azonban olyanok, akik Salamonra való tekintettel hűségesek maradtak a fiához, és ez lett aztán évszázadokra a nép tragédiája. Kettészakadt a nép, és kettészakadt az ország. Az északon lakó tíz törzs Jeroboámot választotta királyának; a saját törzse, Júda, hűséges maradt Roboámhoz, ha egy kicsit morgolódva is, meg a két ország között volt a kicsi Benjámin, az is inkább Júdához maradt hű, és így a tíz északi törzs megalkotta a később Izráelnek nevezett országot, a két déli törzs pedig Júda országát.
Roboám azonban ebbe nem akart belenyugodni. Váltig azon gondolkodott: hogyan lehetne visszaszereznie az elveszített tíz törzset és az országot. Akkor tanácsot adott neki a saját szíve. Mert a saját szívünk is lehet tanácsadó. Elhatározta, hogy ha szép szóval nem ment, menni fog erőszakkal. Ha a diplomácia nem segített, szólaljanak meg a fegyverek. Azt olvastuk: hatalmas sereget gyűjtött, szinte minden épkézláb férfinak be kellett vonulnia, másképp elképzelhetetlen, hogy száznyolcvanezer fős sereget kiállított volna ez a két törzs. Megállt a munka. Voltak falvak, ahol csak nők és gyerekek maradtak otthon, mert Roboám mindenáron ki akarta terjeszteni uralmát a szomszédos tíz törzsre is.
Ez volt a saját szívének a tanácsa. Sikerült némi harci kedvet öntenie a népbe, s már kitűzték a támadás napját. Akkor jelenik meg a színen ez a Semaja nevű próféta. És ahogy a próféták szokták, mindenféle bevezetés, kertelés és körülírás nélkül mondja a lényeget, az üzenetet, amit Isten rábízott: Ne támadj a testvéreid ellen, mert az Úrtól lett ez a dolog, ítélet ez, menjetek vissza mindnyájan a magatok házába! Roboám majd’ felrobbant mérgében. Miért beszél bele Isten az ő dolgába? És miért ilyen későn? Mit szólnak most az emberek, ha ezt az egész akciót le kell állítani? Milyen uralkodó az, aki nagy dobveréssel sereget gyűjt, s mielőtt elindulnának a harcba, hazaküldi őket. Egyáltalán miféle gondolkozás ez, ahogyan Isten gondolkozik? És most Isten a király, vagy ő? Ki határozza itt el a dolgokat?
Aztán lassan megcsendesedett, mert ez a kifejezés nagyon a szívébe hatol: a ti testvéreitek ellen. Hát tényleg, hogy is lesz ez akkor? Neki is lehettek rokonai északon. Testvér a testvérre fog lőni? Csak azért, hogy ő a hatalmát kiterjeszthesse, miután ő rontott el mindent, mert rossz tanácsra hallgatott. Nem, ezt mégsem lehet!
Ezután került sor arra, hogy a forradalom régi vezetőjét, Jeroboámot királlyá választották az egész Izráel, vagyis az északi országrész felett. Beteljesedett tehát az Ahíjá által mondott prófécia az egy Dávid házánál maradó törzsre nézve is. Védőfalat jelentett így Benjámin törzse Jeruzsálem számára észak felé. De egyben záloga is volt a dávidi királyságnak az egész Izráelért. Benjamin törzse őrizte meg és tartotta ébren az egész Izráelre vonatkozó reménységet.
A fogság után a „megnekültek” gyülekezete Júda és Benjamin törzse tagjaiból állt. Az északi törzsek pedig, akik nem akartak Dávid fiának uralma alatt maradni, később szétszóródtak a népek között. A Benjamin nemzetségéből származó Pál apostol viszi hozzájuk és a pogányokhoz is később a Dávid fiáról: Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.
Mi volt Jeroboám bűne? A külső kereteket tekintve a következőket említhetjük: Nem Jeruzsálemben, hanem más szenthelyeken és magaslatokon gyakorolták a kultuszt. Nem lévita, tehát nem Istentől rendelt papok szolgáltak. De intézkedésinek belső tartalma még nyilvánvalóbban mutatja bűnét. Az istentiszteletet az állam és kultúra függvényévé tette és emberi, politikai célok szolgálatába állította. Az ígéretektől és az Isten szövetségétől függetlenített kultusz bálványimádássá lett. Isten parancsait a maga akaratával helyettesítette. Az Istennek való engedelmességnél fontosabb volt az asszimilálódás és megalkuvás. Nem Isten szolgálata, hanem a Júdával való konkurrencia határozta meg. Önkényes intézkedéseivel az egész népet megrontotta. „Jeroboám bűnét” sokszor említi a Királyok könyvében és máshol is a Szentírásban.
Mi magunk sokféleképpen reagálunk krízishelyzetben:
Visszahúzódás Miután Ádám és Éva ettek a tiltott gyümölcsből, Isten a kertben kereste őket.
Talán a negatív reakciók helyett most négy egyszerű lépésben tehetjük meg, hogy hogyan is álljunk a konfliktusokhoz:
1.Légy nyitott Isten előtt 139. Zsoltár : Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!
2.Teremtsük meg a szeretet, az elkötelezettség és a megbocsátás légkörét az otthonainkban, gyülekezeteinkben, környezetünkben: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. „ Kol. 3:12-14
- Erősítsük meg a testvéreinket, felebarátainkat, amikor nyitott a heyzet rendezésére.
Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. Péld. 16:24
- Imádkozzunk egymásért!
Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Kol. 4:2
Annak érdekében, hogy a konfliktus után béke legyen el kell kötelezze magát mindkét fél a kölcsönös megbocsátás mellett.
Az erőfeszítések meghozzák a helyzet rendezését és Isten áldását. 133. Zsoltár Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.
A válságok, konfliktusok kezelésének ez csak egy felvillantott és lehetséges egy útja. Alapigénkben mégis akkor jött Isten békessége és áldása, amikor hallgattak Rá. Éppen így kerülhetett bele a Bibliába ennek a szomorú történetnek a végén még-is ez a szép mondat: “Hallgattak az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.”
Nagy dolog, mert egy ilyen Roboám-féle emberre nem jellemző az, hogy hallgat az Úr szavára. Lehet, hogy itt voltak már többen, akik azt mondták: vigyázz, Roboám, Semajának igaza van. Pontosabban: Istennek mindig igaza van, aki Semaját küldte. Te ne háborogj itt, hogy miért ilyen későn jön, – idejében jött. Még nem kezdtük el a testvérháborút. Lehet, hogy Isten kivárt: vajon eszedre térsz-e? Rájössz-e magadtól arra, hogy mégsem kellene testvérgyilkosságba kevered-ni. Lehet, hogy eszébe jutott Roboámnak a régi prófécia. Semaja szavait hallgatva eszébe jutott, hogy egy másik prófétán keresztül már régebben megmondta Isten, hogy ítéletképpen kettészakad majd az ország. Ebben Roboám is hibás volt, s az ő hibájáért nem lehet Istent felelőssé tenni. De úgy látszik, valami magasabb terv is megvalósul itt. Egyszóval: valóban jobb, ha ki-ki hazamegy.
“Hallgattak az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.” Ezt a döntését soha nem bánta meg Roboám. Mert aki Isten szavára hallgat, az azt soha nem bánja meg. Mert Isten az, aki mindig jó tanácsot ad nekünk. Isten az, aki mindenkinél jobban szeret minket. Aki érdek nélkül tanácsol, mindig a mi érdekünket szem előtt tartva. Ő úgy ad tanácsot, hogy közben Ő irányítja az eseményeket. Pontosan tudja, hogy mi fog bekövetkezni, és miért. Így készíti fel az eseményekre azokat, akik hallgatnak rá. Ámen!
Kérdések:
Hogyan viszonyulsz a problémás helyzetekhez?
Mi az első reakciód, amikor konfliktusba kerülsz valakivel?
Kihez fordulsz tanácsért?
Van-e konfliktuskezelő stratégiád, és mi az?
van-e olyan Igéd, amely sokat segített, segít a nehéz helyzetek kezelésére?
Bárány György