Mint az etióp kincstárnok
Olvasandó: 1Kir 8, 22-26 és 41-43.
„És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, 28visszatérőben hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. 29Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! 30Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? 31Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. 33Megaláztatásában elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” 34A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? 35Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. 36Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? 37Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” Apostolok Cselekedetei 8,27-37.
Szeretett Gyülekezet!
Felolvasott alapigénk Református Bibliaolvasó kalauzunk szerint a hétfői napon olvastuk. Az odaszánt olvasó több üzenettel is gazdagodhatott csendességében. Készülődésemben magam is több igehirdetési témát, üzenetet kaptam belőle. Szólhatna a mai prédikáció Isten szemszögéből vagy Fülöp szemszögéből, de engedjétek meg, hogy az etióp főembert nézzük meg ma. Az Ő példájából gazdagodjon a mi életünk, vagy tartson tükröt elénk. Bármelyik is legyen a kettő közül a sajátunk, lássuk meg Isten megmentő szeretetét.
Ki is ez az etióp?
Talán az egyik legfontosabb kérdésünk a vizsgált személlyel kapcsolatban, hogy ki is Ő? Mit is tudunk Róla? A teológia tudománya nem tud pontos választ adni személyével kapcsolatban, több magyarázat is létezik erről. Amiben mindenki biztos, amiről az Ige is beszámol, hogy etióp származású. Az itt említett ‘Etiópia’ nem egyenlő a mai Etiópiával, hanem az ősi Núbiáról van szó, a dél-egyiptomi Asszuántól a szudáni Kartúmig terjedő országról. Gondot okozhat a kandaké megnevezés is, ami rangot jelentett, amit az anyakirálynő kapott, mint ahogy Egyiptom királyát fáraónak nevezték. Ennek a királynőnek főemberéről olvasunk, aki tisztjéből fakadóan gazdag embernek számított. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Jeruzsálembe hintóval utazik, ami abban az időben a gazdagság jele, hiszen kevesen engedhették meg maguknak, hogy rendelkezzenek vele.
Többetek kérdezheti talán, miért kell ezekről szólni? Azt látjuk ennek az embernek az életében, hogy mindazok jelen vannak a mindennapjaiban, amit jelenlegi világunkban az emberek fontosnak tartanak, amiről álmodoznak, amire felteszik az életüket. Mire gondolok? Az első az a kiemelkedő pozíció, amit betölt. Kincstárnok, vagyis egy nagy hatalommal és befolyással bíró vezető ember. Mennyi beszélgetésünkben tör elő ez a vágy a beszélgetőpartnerünkből. Ezért ad fel mindent. Férjet, gyermeket, családot, rokonságot, s elsősorban Istent. A második az anyagi gazdagság, ez is ezé az etiópé. Szinte magyaráznom sem kellene, hogy miként jelenik ez meg napjainkban. Zárójelben kell megjegyeznem, nem a gazdagsággal van baj, hiszen az Úr megadhatja ezt is, hanem annak elérése felé vezető úton elkövetett bűnök teszik gonddá. Amikor eltaposnak, kiszipolyoznak, átvágnak embereket. Mikor az anyagi magaslat elérése érdekében minden, de minden eszköz bevetésre kerül. S mikor már azt mondanánk elérte célját, akkor nem áll meg, s folytatja az Isten és az emberek törvényét semmibe véve a gyűjtögetést. A kapzsiság, a még többön uralni vágyás nem engedi, hogy észrevegye a másikat, aki körülötte van, nem engedi, hogy Isten meg tudja szólítani.
A kincstárnok mindezekkel rendelkezik, s mégis megszólítható Isten által, bizonyítva, hogy a ma gondolkozásában hiba van. Mert nem adja a teljesség érzését a megszerzett vagyon, a hatalom, az elnyert magas pozíció. Mindezek miatt kérdezi ma Isten Tőlünk, hogy a vágyaink, az álmaink gátolnak-e bennünket a Teremtővel való kapcsolatunkban? Mindaz, amit szeretnénk elérni ezen a földi úton, mennyire foglalja le a mindennapjainkat, mennyire tántorít el a Seregek Urának megismerésétől, imádásától?
Tudjuk magunk is, álmaink beteljesülése nem hoz hosszantartó örömet, boldogságot. Ezt látjuk a kincstárnok indulásában. Az látszik, hogy szinte mindent elért már, mégsem teljes az élete.
Hány és hány beszélgetésben tör elő a fájdalmas sóhaj, „Minden sikerül az életemben, de valami hiány van, s ez a hiány nem enged teljesen boldognak lenni!”. Szintén egy beszélgetésben mondta valaki: „Elértem mindent, amire vágytam, mégsem ad örömöt, még sincs bennem megelégedés!”. Nem kell ahhoz gazdagnak, vagyonosnak lenni, hogy hiányérzet legyen az emberben. Ugyanúgy lehet a „kisember”, a polgár érzése is. Bármelyik esetet is nézzük, megállapíthatjuk, hogy a lelkük háborog, annak ellenére, hogy a testnek mindene meg van. Nem véletlenül mondja a zsoltáros „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 3Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.” (62,2-3). Csak Istennel lehet teljes az élet, csak Ő tudja az életünk belső viharait lecsendesíteni, s csak Ő tudja a hiányérzetünket elvenni. Az elégedetlenség egy állapotjelző, még pedig annak ismertetőjele, hogy nincs jelen az egyén életében az Úr! Akik már megismerték és követik az Istent, azok tudnak elégedettek lenni mindazzal, amijük van. Azok tudnak úgy tekinteni a mára és a holnapra, mint Isten által adott ajándék, amibe bele tartozik a napi szükséglet is.
Engedjétek meg, hogy egy mai, rossz trendre is felhívjam a figyelmet. Amerikai filmeket és dokumentumfilmeket nézve szinte minden esetben a „Hogy vagy?” – kérdésre, a remekül és jól válasz érkezik. Ne higgyük, hogy csak Amerikában van az úgy, hogy szégyen a hiányosságainkról, a negatív állapotunkról színt vallani.
Van egy ismerősöm a facebookon, aki mindig mosolygós képeket oszt meg magáról, azt az üzenet sejtetve, minden rendben velem. Mindeközben pedig tudom, lelki viharok dúlnak benne. Elégedetlen helyzetével, jelenlegi állapotával. Számtalan megoldást kipróbált már, hogy a képek és az érzései párhuzamban legyenek, de mindhiába. Nagyon sokan hordanak álarcot, ahogy ez az ismerősöm is. Még nagyobb baj, amikor ezt az álarcot az Úrral szemben is magukon tartják. A maszkos közeledésen nincs áldás, s nem is lehet, hiszen a Legnagyobb előtt, a Mindentudó előtt akar az ilyen színészkedni, elfedni azt, amit nem lehet. Aki így közelít az Élet Ismerőjéhez, az elégedetlenkedik, s panaszkodik: Nem hallgat meg az Isten. A panaszkodás helyett inkább levetve az álarcot, lelki pőrén, nyitott szívvel állna Teremtője elé. Amíg ez nem történik meg, tovább folytatódik a színjáték, lelki torzulást hozva magával. S elkezd pótszereket keresni és követni. Előtörnek a ma trendjei, a gazdagság, a hatalom hajszolása.
A kincstárnok a gazdagság, a hatalom ellenére tudta, van valami, ami miatt nem lehet elégedett. Ez az Istennel való közösség hiánya!
Ez indítja el Őt Jeruzsálembe, az egyetlen templomba. Ezen a helyen is álljunk meg egy pillanatra. Ha arra figyel, milyen nehézségek leselkednek rá, biztos otthon marad és lubickol a jólétben és a hatalomban. Amikor beszállt a lovas kocsijába, tudta, 4000 kilométert kell zötykölődnie. Tudta, sivatagon, nehéz terepen kell haladnia, ahol rablók támadhatják meg, ahol elvehetik pénzét, s talán az életét is. Nem számolgatta mennyi idő megy el azzal, hogy odamegy, s majd hazaér. Korunkban, még keresztyén, keresztény körökben is találkozunk azzal, hogy az Isten imádását minden más megelőzi. Mikor erre gondolok, akkor azt is tudom, mindig meg lehet magyarázni, lehet okokat hozni, miért nem! Magam meghallgatom az indokokat, de nem tudom elfogadni! Hadd fogalmazzak erőteljesebben, nem lehet elfogadni, mert azzal, hogy okokat hoznak, hozunk az Istentiszteletre menetel, az Úr házába jövetel elmulasztására, azzal azt mondjuk ki, még ha burkoltan is, Isten és az Ő Egyszülöttje, másod- harmadrendű az életünkben. Talán az itt ülők, s otthon a monitorok előtt ülök is velem együtt vallhatják, Isten az első az életünkben, nincs Nála fontosabb semmi. Nem fontosabb a vasárnapi ebéd, nem fontosabb a vasárnap délelőtti gyermekkel tanulás, nem fontosabb a plusz 2-3 óra alvás és pihenés az Istentisztelet idejében. Ezek csak azok a kifogások, amiket az elmúlt időben hallhattam.
Testvérem! Téged mi tart vissza attól, hogy találkozz az Úrral, hogy találkozz a gyülekezet közösségével? Vannak-e még kifogásaid az el nem jövetelre?
Főemberünk nem kifogásokat keresett, hanem indult. Nem volt olyan könnyű számára ez az indulás, ahogy sokszor nekünk sem az. Ő nem a nehézségekre koncentrált, hanem a célra, Istent imádni az Úr megszentelt helyén, a templomban.
Testvérek! Az idő hajszolása korunk nagy betegsége. Valaminek az értéke a szerint állapítódik meg, mennyi időt követel. Ha belátható a rá szánt idő, akkor értékes, ha hosszú időt követel, akkor elvetendő. Ennek nem így kellene lennie! A fontosságot nem a ráfordított idő mennyisége adja, hanem az lesz fontossá, amire gondolkozás nélkül, nem számolgatva a percet, a ráfordított energiát, és az, amit elhagyunk miatta.
Egyszer Krétán nyaraltam, s a csoporttal meglátogattunk egy ortodox templomot. Feltűnt többünknek az ülőhelyek kialakítása, ugyanis fejmagasság felett két előrenyúló kar látszódott. A jelenlévő pópa, tört angolsággal elmondta, az Istentisztelet reggel 8 órakor kezdődik és délután1 órakor fejeződik be. A karok pedig azért vannak, mert a liturgia során többször kell hosszabb időt állva lenniük a híveknek, s az idősekre és a betegekre gondolva helyezték el a támaszkodásra szolgáló karokat. Azt is elmondta, hogy déli 12 órakor az asszonyok elhagyhatták a templomot az ebéd előkészítése végett. Figyeljünk csak! 5 órát töltöttek az Isten színe előtt és egymással közösségben.
Hadd tegyem mellé egyik lelkipásztorom tapasztalatát, aki első szolgálatakor a gyülekezetébe, ahova kihelyezésre került, az igehirdetés 15. percében azt vette észre, hogy a gyülekezet tagjai felállnak és kimennek a templomból. A gondnok utólag mondta el neki: „Ez a gyülekezet 15 percre hitelesített az igehirdetéssel kapcsolatban!” Nem szomorodik el szívünk mikor ezt halljuk? Ott Krétán 5 órán át vannak a hívek közösségben Istennel, áldják nevét és dicsőítik szabadító tervéért, bűntörlő kegyelméért, míg a másik példában említett református gyülekezet maximum harminc percet szakít ki az életéből arra, hogy Istent tisztelje. Ahogy már említettem, kiszorít az idejéből egy keveset az Úrnak, de inkább pontosítani szeretnék, kiszorít egy rövid időt a hagyomány ápolására, vagy a lelke nyugtatására. Hiszen nem fontos az igei üzenet annyira, hogy annak teljességét meghallgassa, nem fontos annyira az Atya, hogy rászánja magát, hogy végighallgassa. Pedig az Úr drága áron, Fia feláldozásával fizetett ott ülőkért és miértünk is. Ezeknek az embereknek a gyülekezet közössége sem fontos annyira, hogy az elhangzott Igéről és az elhangzott prédikációról beszélgessenek, elmondják egymásnak nekik mit mondott, mit helyezett a szívükre Jézus Krisztus.
A Szentírás határozottan fogalmaz az Istentisztelet látogatásáról és megtartásáról. Isten az Ő imádását gyülekezeti közösségben szereti látni és azt kéri, ez legyen a középpont, a legfontosabb. Az Úr nem piros pontot ad azért, mert eljöttél az Isten tiszteletére, de bűntörlő kegyelmét adja, ha a Vele való találkozásért jöttél. Életváltoztató és megtartó életet akar mindazoknak adni, kik nyitott füllel, tágra nyitott szívvel ülnek le a padokban, vagy jelen esetünkben, akár számítógép elé.
Érdemtelenül, hiányosságunk ellenére
De térjünk vissza az etióp pénztárnokhoz. Még egy dologról szólnom kell közöttetek, ami az eredeti görög szövegben olvasható. A 27. versben áll az a szó erről az emberről, hogy eunoch. Ennek a szónak két jelentése lehet. Az egyik, a férfiatlanításon átesett, illetve a hatalmas jelző. Maguk a hittudósok között sincsenek egyetértések azzal kapcsolatban, hogy a két jelentés melyike a megfelelő. Igehirdetőként egyik csoport felett sem szeretnék pálcát törni, mert mindkét tábor okfejtésében lehet igazságot fellelni. Azonban ha ez a kincstárnokra valóban a szó köznapi jelentése érthető, akkor még nagyobb odaszánást láthatunk nála. Hiszen úgy indul, hogy tudhatja, a jeruzsálemi templom belsejébe nem juthat el, mivel hiányossága kizárja onnan.
Azonban nem hiányosságára gondol, hanem a találkozásra az Istennel, az Ő megszentelt helyén és a hívek közösségében. Ez az utóbbi talán érthetetlen számunkra, hogy valaki az életveszélyt, a kényelmetlenséget is vállalja úgy, hogy a jeruzsálemi templom egyik udvaráig juthat csak el. Hadd hozzak egy példát, ami nem teljesen felel meg a kincstárnok gondolkozásának, de segít bennünket a megértésében. Máté evangéliumának 9. fejezetében olvassuk: ”20És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony odament hozzá, és hátulról megérintette ruhája szegélyét, 21mert ezt mondta magában: Ha csak megérinthetem a ruháját, meggyógyulok.”. Ha csak a templom szélén, az Isten házának a szélén állok is meg, elég nekem – gondolhatta az etióp. És ez elég neki! Testvérek! Mi minden alkalommal, az Istentiszteleten, a kiskörökön, a napi csendességünkben megérinthetjük a Krisztus köpenyét, mi is ott állhatunk a jeruzsálemi templom egyik udvarán. Naponta átjárhat bennünket az az érzés, hogy megállhatunk az Isten előtt és gyógyulhatunk Megváltó Jézusunk által. Napi örömmel tölthet el ez bennünket és ezen felül az öröm megtapasztalása és az Úrral való találkozás lelki éhséget hoz.
Isten és Igéje munkálkodik
Ezt a lelki éhséget látjuk, mikor Ézsaiás tekercsét olvassa. Mert az Úrral való szívbeli találkozás mindig magával hozza a meg nem elégedés érzését, s szeretne még többet tudni az Elhívóról, szeretne általa élni. Ezért veszi a kezébe az írott Igét. Nem számol be Lukács róla, de minden kommentár jelzi, a tekercset Jeruzsálemben vette, vehette. A vásárlás után pedig mohó éhséggel kezdi Isten szavát ízlelni.
Emberünk otthon van számos tudományban. Biztosan jó könyvelésben, már csak a pozíciója alapján is mondhatjuk, de szintén elmondható, hogy addig, míg idáig eljutott, sokat kellett tanulnia, számos területen kellett ismereteket szereznie. Ennek ellenére nem érti a félhangosan olvasott ézsaiási próféciát.
Mi magunk is sokszor vagyunk úgy, hogy egy-egy igeszakasz problémát okoz. Olvassuk, de nem értjük. Elolvassuk kétszer, háromszor s még mindig homályos az üzenet. Azonban egy másik alkalommal ugyanaz az Ige kibomlik. Isten Szentlelke világítja azt meg, életünk egy-egy helyzetére nézve, vagy szintén az Úr által, egy embert ad, aki segít a megértésben, aki által életünk részévé válik az, ami addig nem értett volt. Történetünkben Isten Fülöpöt adja társul az utazónak, a megértésre vágyónak.
Testvéreim! A megértés és megértés által közelebb kerülés ideje az Istentisztelet is. Hálával jelenthető ki, hogy itt Szolnokon még karantén ideje alatt is az élő Ige felolvasásra került és a Szentlélek által ihletett igehirdetést lehetett követni az internet segítségével. Az élő Ige és a Szentlélek által ihletett igemagyarázat a hallgató életében változást, közeledést hoz, hozhat. Valamit másképp kell tennem. Rámutat a hiányosságomra. Bátorít arra, amire nem volt merszem. Ráhelyez az Isten által adott útra. Elém adja azokat, akikre különösen figyelnem kell. Azokra fordítja a figyelmemet, akiket rám bíz a Mindenség Ura. Biztosít az örök élet felől.
Mennyire fontos, hogy élő résztvevői legyünk az Istentiszteletnek! Mennyire fontos, hogy minden alkalommal legalább egy morzsát magunkkal vigyünk, és az velünk legyen a következő együttlétig! Egy testvérünk mondta: „A vasárnapi Ige és annak magyarázata egy egész hétre elegendő táplálékot ad, s izgalommal várom a következő vasárnapot, hogy az Úr mit akar üzenni nekem!” Hadd emeljem ki ezt az utóbbi gondolatot, ami arra vonatkozik, hogy a testvérünk, s remélem mi magunk is, érteni és cselekedni akarja az Isten akaratát, szándékát.
A kincstárnok is azzal a szándékkal olvassa, hogy értse, hogy befogadja, s cselekedje. Ott van benne az alázat a kijelentett Igével szemben, de csak Fülöp által nyittatik meg számára. A megnyittatik, itt azt jelenti, megtér. Már nem csak olvasni akarja az Ószövetség tekercsét, hanem tovább akar lépni a hit lépcsőjén. Az Istenhez való teljes odafordulás, a megtérés, ahogy mondani szoktuk, nem egy végpont a hit útján, hanem egy új kezdet. Szép példáját látjuk az etiópnál, mikor vágyik a keresztség szentségére. A keresztségben Isten szövetséget köt ezzel az emberrel, s Veled, s velem. Salamon olyan szépen imádkozik és adja az Úr elé a szövetség lényegét: „Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívvel előtted járnak.” (23). Erre az el nem múló, Isten által fel nem bontható, valódi elpecsételődésre vágyik az etióp és vágyhatunk mi magunk is. Annyira hálás szoktam lenni a felnőtt konfirmációi istentiszteleten, mikor felnőttek, akár hajlott hátú, görbebotos idős emberek fejére öntődik a víz, az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Fogadtatik be Jézus Krisztus egyházába!
A hit hitvallásra hív
Erre az Istennel kötött szövetségre vágyik az Etiópiába utazó. Nem rábeszélésre, nem családi hagyomány követése miatt, hanem belső kényszer mondatja vele „Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (36). Már magát a kérdést is vehetjük hitvallásnak, de a Fülöp kérdésére adott válasza a valódi hitvallás! „Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” (37).
Testvérem, Te, aki hallgatod az Isten Igéjét, akár először, akár sokadjára, tudod-e a kincstárnokkal együtt mondani: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia! Tudod-e mondani, hogy Ő az én szabadítom, bűneimnek elhordozója, életemnek megmentője? Tudod-e ezeket a mondatokat, hangosan kimondani mások előtt, hitelesen? Tudod-e a bizonyságtételedet mellveregetés nélkül megvallani, tudva „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka” (Ef 2,8).
Isten ajándéka az üdvösség, kegyelemből. Ezért lehet egy szerecsen és mi magunk is Isten követői, mert az Úr kegyelmesen bánik a teremtménnyel, aki Felé fordul. Annyira megindító az, amit a Királyok első könyvében olvasunk, mikor a templomépítő Salamon azokért imádkozik, akik nem a népéből valók. ”41Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nevedért, 42mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról, ha eljön és imádkozik ebben a házban, 43te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy rólad nevezték el ezt a házat, amelyet építettem.” (41-43). Zárójelben és nem mellékesen hadd jegyezzem meg, Salamon szavai nem csak kérés, de prófécia is. Ennek a próféciának mi magunk vagyunk a beteljesedése. Azonban jó megszívlelni Salamon mondatait. Az odaszánt keresőt akár messzi földről érkezik, akár pár lépésről, az Úr meghallgatja és az Ő szándéka szerint teljesíti is. Azt ígéri az Úr, hogy amit személyesen ígér meg híveinek, azt meg is tartja. Ehhez azonban az kell, hogy a szövetséget az emberi oldalról ne rúgja fel senki.
Igénk ma arra hív bennünket, Téged is és engem is, ne lankadjunk meg az Úrral való közösségbe. Időt, energiát szánjunk a Vele való közösségre, ezzel megvallva, Ő a mi életünk legfontosabbja. Megvallva, nélküle hiányos, száraz, rögtelen az élet. Ezért kérlek Titeket, ahogy az Úrvacsorán hallhatjuk is: „kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban.” Ezt a kegyelmet pedig csakis az állandó Úrral való kapcsolat során élhetjük meg, kaphatjuk meg. Arra hív ma bennünket az Úr, hogy az Istentisztelet közösségében gyakoroljuk a kapcsolatban maradást. Vágyjuk a templomban való találkozást, s attól semmi se tántorítson el minket, hogy gyülekezetként hallhassuk Őt, találkozzunk Teremtőnkkel.
Ecuadorban, a dél-amerikai kontinensen, az Egyenlítőn fekvő országban, a spanyol nyelvű városi misszióban, az Awapit indiánok között Sipos Gyöngyvér, a sokak által szeretett Álmos bácsi leánya és férje, Edward Luz sok éven át misszionáriusként szolgált. Gyöngyvér és Ede egy Ibarra nevű városban végezte szolgálatát. A bibliakört különféle ötletekkel, gyermek- és családi délutánokkal bővítették, így szépen gyarapodott a résztvevők száma. A kis gyülekezet összetétele nagyon változatos volt. Egymás mellett ültek itt gazdagok és szegények, tanult emberek és analfabéták, öregek és fiatalok. Az itt élő emberek a környező falvakból sokszor gyalog tették meg az utat az istentiszteleti alkalmakra és ezért igen nagy árat hoztak. Hajnalban felkeltek, három, négy óra tájt és több kilométert gyalogoltak csak azért, hogy részt vehessenek az Istentiszteleten. S szívükben az Igével tértek haza otthonaikba s tudták továbbadni mindazt, amit megértettek Isten szavából. Nem ragadt meg bennük, hanem általuk is gyarapodott az a missziói gyülekezet, álltak be szolgálni az alkalmakon és tudták minél több embernek elmondani bizonyosságukat: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia!
Adja Isten, hogy a mi gyülekezetünk is minél több odaszánt, az Urat kereső, s érte áldozatot hozó taggal bővüljön, s azok szívét, akiknek szíve nem Érte ég, lángra borítsa. Adja az Úr ezen kívül, hogy a felizzított szív emberi gyengeségünk miatt ki ne aludjon. Isten, a Te Mindenható Urad, táplálni akar itt a templomban, a gyülekezeti házban, az otthonodban, jártadban-keltedben, ahogy megígérte. Azonban, „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát!” –adja elénk Máté (6,33). Aki keresi Őt, az megtalálhatja, s győzelemre is vezeti a Mennyei Atyja! Ámen!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Mire hívta fel a figyelmedet az Úr az etióp kincstárnok története alapján? Mi kell ahhoz a Te személyes életedben, hogy ne csak felismerés legyen az, amit megértettél?
- Milyen okokat tartasz elfogadhatónak az Istentisztelettől távolmaradás okának, s mi az, amit nem lehet elfogadni? Szerinted a felhozott okok közül melyikre helyesel az Isten?
- Emlékezz vissza, ki állt melléd, mint Fülöp az etióp mellé, segítve, magyarázva, támogatva Téged az üzenet megértésben? Ki az, aki most a Te mellélépésedet várja a megértésért?
- Tudod-e szívből kimondani: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia? Mire indít, mire indíthat a hitvallásod?
Schwancer Pál