Istennek még te sem vagy lehetetlen
„Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” Márk 10, 17-27.
„Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek.” Apostolok Cselekedetei 1, 8.
Sokakban az a kép él, hogy a keresztyén élet beszűkült, korlátolt élet: ha egyszer hívő ember leszel, akkor elveszíted a szabadságodat, a mozgásteredet, mert a hit lényege az, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad. A hívő emberek örömtelen, beszűkült, mulya, tedd ide – tedd oda, fantáziátlan, szürke emberek.
A Biblia azonban és a tapasztalat egészen másról beszél a hittel kapcsolatban. Persze fontos azt megértenünk, hogy amikor hitről beszélünk, akkor nem arról van szó, hogy vallásos lesz az ember: elkezd megtanulni és betartani bizonyos szabályokat, megtanul egy kegyes beszédmódot, hogy így jobbnak érezhesse magát másoknál, vagy kevésbé kelljen félnie egy esetleges büntetéstől… Amikor hitről beszélek, akkor nem erre gondolok, hanem arra az élő hitre, amikor az ember rábízza magát Jézusra, és valósággal megtapasztalja Isten jelenlétét, szeretetét és erejét az életében.
Ez az élő hitre jutás felszabadulást, az életed mozgásterének kitágulását jelenti, ahogy a zsoltár fogalmaz: „Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.” Zsoltárok 18, 20.
Sokan megtapasztaltuk, hogy éppen a Jézussal való találkozás hozta lendületbe a lefékezett, összeroskadt, szárnyaszegett életünket, tágította ki az állandóan magunk közül forgó életünk látómezejét, hogy másokat is észre vegyünk, hogy felszabaduljunk arra, amire kaptuk az életünket: Isten és a másik ember szeretetére.
Az evangélium leírja, hogy egyszer Jézus ruháját megérintette egy régóta beteg, erőtlen asszony. Jézus érezte, hogy erő áradt ki belőle, és meggyógyult, újra kivirágzott ez az elsorvadt élet. (Márk 5, 30.) Pünkösd előtt ezt az életet felszabadító, rehabilitáló, regeneráló erőt ígéri Jézus a tanítványainak: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek!” ApCsel 1, 8. Az erő a görög szövegben dünamisz: a hívő élet dinamikus élet. Olyan, mint amikor egy motorból kiveszik a fojtást, ami visszafogta a motort, csökkentette az erejét, és egyszer csak elkezd rendesen húzni az autó.
Ez történt meg Jézus tanítványaival pünkösdkor, amikor Isten elküldte nekik, „beléjük adta” az ő Szentlelkét, hogy úgy legyen velük, hogy bennük van, és belülről változtatja meg őket. Ekkor kerültek a helyükre, teltek meg bátorsággal és erővel. Volt mit mondaniuk, a széthúzást, a gyávaságot, a határozatlanságot mintha elsöpörték volna.
Tudtak ők azelőtt is Istenről. Hittek is benne. Együtt éltek 3 évet Jézussal. Látták őt meghalni, és látták őt feltámadása után. Jézus megígérte, hogy velük van minden nap, vele élhetnek, az ő erejével. Ezt az egész ajándékot azonban, amiről tudtak, és amit hittek is a Szentlélek hozta be az életükbe, tette személyesen az övékké. A Szentlélek indította be, hozta működésbe. Többé nem csak azt tudták már, hogy igaz, hanem tapasztalták, hogy az ő életükben is valóság. Működik. Él a vonal, formálódik az élet, működik az ajándék. Pünkösd annak az ünnepe, hogy Isten Szentlelkét adja – nemcsak az apostoloknak, hanem – mindenkinek, aki az életét Jézusra bízza. „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek.”
Isten az élet forrása. Arra születtünk, arra teremtett minket, hogy vele valóságos szeretetkapcsolatban éljünk boldog, kiteljesedett életet: lássuk meg az ő szeretetét, bízzunk benne, szeressük őt teljes lényünkkel, az ő ajándékainak örüljünk, és rá hallgassunk, így töltsük be a küldetésünket, védjük, szolgáljuk az életet, valódi szeretetkapcsolatban éljünk a többi emberrel, és azzal, amink van építsük egymás életét. Ez az életünk lényege. A többi csak keret ehhez. És pont ez a lényeg hiányzik, mert kiestünk az Istennel való közösségből, ahelyett, hogy az ő szeretetének örülnénk és hozzá kötődnénk teljes szívből, önmagunk körül kezdtünk el forogni. Öntörvényű, önző életet élünk. Ez az ember csődje Isten nélkül: létezünk, de az élet értelmétől távol kerülve tulajdonképpen csak vegetálunk Isten eredeti tervéhez képest. Ennek a bajnak aztán vannak tünetei az életünkben, mert nem rendeltetésszerűen működünk: önzés, szeretetlenség, félelmek, hazugságok, kényszerek…
Isten emberi testben eljött erre a földre, amikor az Úr Jézus 2000 évvel ezelőtt megszületett – ezt ünnepeljük Karácsonykor -, 33 éven keresztül elénk élte az Isten elgondolása szerinti nagybetűs Emberi életet. Aztán nagypénteken a kereszten meghalt, harmadnapon, húsvétkor feltámadt megdicsőült, újjáteremtett, helyreállított. Magára vette a mi Istennel való szakításunk következményeit, és megnyitotta nekünk az utat, hogy bocsánatot kaphassunk, visszatalálhassunk Istenhez, és vele visszataláljunk az eredeti terv szerinti áldott élethez itt a földön, és örök életünk legyen. Ezt tette Isten értük elveszett emberekért, hogy újra az ő szeretetében éljünk, és ne vegetáljunk.
Ezt az örömhírt azóta is hirdetjük. Mert ez az ajándék nem segít rajtunk akkor, ha nem tudunk róla. De nem segít rajtunk akkor sem, ha halljuk, de nem értjük, vagy értjük, de dühösen esetleg unottan elutasítjuk. Még azt is mondhatjuk, hogy elhiszem, és nagyon tisztelem ezért Istent – ha nem ez a hit határozza meg az életünket a mindennapokban, nem segít rajtunk. Hiába tanuljuk meg a teológiát, és tartjuk ezerszer igaznak, csodálatosnak, tiszteletreméltónak, ha nem működik valósággal az életünkben. Tudom, hogy Jézus az emberiség Megváltója eljött a bűnös emberért, de ott marad a legfontosabb kérdés: az én szívem fájdalmával, tehetetlenségemmel, összekuszált életemmel, indulataimmal, gyötrő aggodalmaimmal, tanácstalanságommal, gyengeségemmel stb. mi lesz? Nos, ezért küldte el Jézus a Szentlelket, hogy a szívedbe, az életedbe hozza, valósággá tegye Isten szabadítását, hogy kivegye a motorból a fojtást, hogy beindítsa az életet.
Hallottunk az egyszeri favágóról, akit egy jó barátja megajándékozott egy motorfűrésszel? Ezzel gyorsabban, jobban fog menni a munka – mondta neki. Az öreg használni kezdte az új szerszámot, de egyre csak morgott: sokkal lassabban haladok vele és jobban el is fáradok. Elmondta valaki ezt a barátjának, aki eljött, hogy megnézze, mi a baj a fűrésszel. Kézbe vette, berántotta, az öreg meg csodálkozva nézett: hát valahogy így szoktam én is tartani ezt a szerszámot, de mi ez a zúgó hang? Ezt még soha nem hallottam…
Amikor tudunk Istenről, tudjuk, hogy kicsoda Jézus, mit tett értünk, kívülről tudjuk idézni a Bibliát, és mintaszerűen gyakorlunk vallásos szokásokat, de az életünket, a mindennapjaink valóságát mindez nem érinti gyökeresen a szívünk mélyéig és az abból fakadó cselekedeteinkig menően, akkor olyanok vagyunk, mint ez az öreg favágó. A kezünkben van a gyönyörű szerszám, amivel csodálatosan lehetne dolgozni, csak éppen nem indult be, nem működik! Amikor a Szentlélek belép az életedbe, az élő Istennel kerülsz valóságos kapcsoltba, aki „berántja a motort”, „elfordítja a slusszkulcsot”, hogy beinduljon az élet!
Szenvedélybetegségből szabadult testvérünk mondta el, hogy sokáig hívogatta őt Isten, ő pedig közben így gondolkozott: micsoda beszűkült életem lenne nekem az alkohol nélkül, hívő emberként. Ezt sem szabad, azt sem szabad… Azután, az Úr Jézus megszabadította a szenvedélyből. Nem tudunk erre jobb kifejezést, mert ez valóban szabadulás. Sokáig próbálkozott, áltatta magát, nem ment így se úgy se – és mintha egy láthatatlan erős kéz levette volna róla a lelki bilincset. Megszűnt a kényszer… Ezután – ő mondta így – egészen kitágult az élete. Ezt éltem meg én magam is, amikor Isten valósággal belenyúlt az életembe! Oldódtak a kényszerek, és felszabadultak az addig lefojtott energiák… Megtapasztaltam, hogy az evangélium nem csak igaz, de valóságos is!
A Szentlélek nélkül mindig – a legnagyobb jószándék ellenére is – visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Az aszfaltutak világában általában inkább kátyúkkal találkozunk, talán nem is értjük már az eredeti jelentését ennek a kifejezésnek: régi kerékvágás. Lelkileg azonban mindannyiunk számára ismerős jelenségről van szó: máshogyan szerettem volna, szebben, jobban, türelmesebben, szeretetteljesebben, hűségesen, bátran, de belecsúsztam megint a régi rossz beidegződés szerinti nyomvályúba, és onnan már, mint egy rossz sínpályán kötött vonalon vezetett az út oda, ahová nem szerettem volna menni, és megint elszúrtam, bántottam, romboltam magam körül… Pont úgy, mint korábban sokszor… Ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz az indulat. Miért?!
„Embereknél lehetetlen…” – mondja Jézus. Isten nélkül lehetetlen helyzetben vagyunk, amit nem tudunk megváltoztatni. Nem kell ahhoz alkoholistának lenni. Vannak más romboló régi kerékvágások is… A történetben szereplő gazdag ifjú élete is le van fojtva. Pedig látszólag minden rendben van az életében: tekintélyes, művelt, jó nevelést kapott, ráadásul vallásos, és nem utolsósorban gazdag. Azt mondanánk: ez igen, ez szabad ember, ez boldog ember! Ő pedig úgy érzi, hogy valami még sincs rendben vele, valami hiányzik. Valami nyugtalanítja: mintha valami nem működne jól. Ennek nem így kellene húznia! „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Mi tegyek még, mi kell még, mi hiányzik még belőlem?!
Jézus pedig megmondja a diagnózist: a vagyonhoz való viszonyod. Ott a fojtás. Nem vagy szabad. Nem tudod elengedni. Ehhez vagy kötve. Ez ural téged, nem tudsz szabadon másra figyelni. Ezzel kéne valamit kezdened, mert ez választ el Istentől téged. Tulajdonképpen a vagyon az istened, mert abban bízol, mindent ahhoz mérsz, és a legnagyobb rettegésed, hogy azt elveszíted. Éppen ez tesz tönkre, ez nem engedi, hogy szabad, örömteli, szeretetteljes emberi életet élj Isten kezét fogva bizalommal. Emiatt van benned az a nyugtalanság. Ó, nem az alkohol az egyetlen, ami meg tudja fogni az embert és lefojtja az életet és alapjában nem a gazdagság a probléma, hanem a hozzá való viszony. De nem csak a pénz, ami így rabságba tud ejteni. Lehet egy rossz szokás, vagy egy félelem, amin nem tudsz úrrá lenni, a harag, mert egy bántást nem tudsz megbocsátani, az, hogy a gyermekedet nem tudod elengedni, pedig már rég felnőtt, és megfojtod őt is azzal, hogy te gondoskodsz róla, és beleszólsz az életébe. A hitetlenség, az állandó aggodalom, egy kapcsolat, ami rossz felé visz, és te mégsem tudod elengedni, vagy éppen ezoterikus gyakorlatok, amire Isten azt mondta, ne, te meg azt mondod, de! Mert ettől várod a megoldást. Csak néhány példa. Ezer arca van ennek az élettől elvágó hatalomnak: voltaképpen bármi lehet, ami rabul ejti a szíved, és észrevétlenül tönkretesz azzal, hogy Isten szeretetétől elvon, és nem engedi azt valósággal érvényesüli az életedben. Te sejted, hogy hol vagy lefojtva? Mi köt le? Merre vezet mindig a régi kerékvágás?
Az evangéliumi történetben az döbbenetes, hogy ez az ember valószínűleg érzi, hogy tennie kellene azt, amit Jézus mond, mert igazat beszél, mert arra vezet az élet útja. Mégsem képes, nem képes megtenni! Megszomorodva elmegy! Ezekkel az életellenes vágyakkal, indulatokkal, félelmekkel, törekvésekkel kapcsolatban az a döbbenetes mindannyiunk életében, hogy sokszor tudjuk, érezzük, hogy nem jó, változtatni kellene, de nem vagyunk rá képesek!
Jézus pedig a diagnózissal együtt a gyógymódot is mondja: Az embereknek lehetetlen, de lehetséges az Istennek! Mert Istennek semmi nem lehetetlen. Te nem vagy képes megszabadítani magad, nem vagy képes gyökeresen megváltoztatni a szívedet, az indulataidat, a motivációidat, mert ez lehetetlen. Istennek azonban nincs lehetetlen, az ő Lelke képes rá!
Pontosan ez a pünkösd örömhíre. Jézus a kereszten elvágta a halálos kötelékeket, és a Szentlélek a szíved közepébe hozza ennek a valóságát. Ne csak tudd, hanem éld is át! Beindul. Új életet kapsz. Formálódsz. Szabadulsz. Isten benned is megcselekedheti a lehetetlent. Ezért van szabadulás a lelki megkötözöttségekből, ezért van új élet, ezért lehet reménységünk a saját életünk felől is. Ezért történnek csodák a gyülekezetünkben is emberekkel. Istennek minden lehetséges.
Ez nem elmélet, nem papos szöveg, ami csak szószékre való. Élő példák sora jut eszembe, és végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy láthatom hittel az ő valóságos életmentő hatalmát munkában!
Amikor emberek vallásos nevelés nélkül, lelkileg nagyon messziről érkezve élő hitre jutnak. Amikor szenvedélybetegek a pszichiátriáról kijönnek, itt ragadnak, megszabadulnak, és hitre jutnak, valóban rehabilitálódik, és kivirágzik az életük, mert küldetést, értelmet találnak. Nekünk ez lehetetlen. Ezért nem is győzködünk senkit erőszakkal. Azok az eszközök, amelyeket mi használunk emberileg olyn gyengének tűnnek. Bibliaolvasás, éneklés, imádság, beszélgetés… És az Isten Lelkének ereje, az ő kegyelmes döntése szerint ezeken keresztül szabadít, meggyőz, hitet, új életet teremt emberekben.
Testvéreink, akik ezoterikus gyakorlatok után összetört, lelkileg gúzsba kötött depressziós élettel érkeztek ide. És elhitték, hogy szabadulásra van szükségük. És segítségül hívták Jézust bocsánatot kérve előző életük tévútjaiért. S ma mosolyogva gyógyulnak velünk együtt.
Eszembe jut az az asszonytestvérünk, aki örömmel mondta el, hogy hogyan tudta a Szentlélek ereje által szívből kimondani az őt évtizedekig gyötrő anyósának, hogy szeretlek, vagy a saját életemben végzett szabadításai Isten Lelkének, amikor olyan lelki fojtásokat szüntetett meg – például a kezelhetetlen idulatkitöréseimet -, amelyekkel én – bármennyire is szégyelltem – nem tudtam mit kezdeni… Sok-sok bizonyságtételt lehetne ide hozni, csak néhány példa, hogy érezzük: itt nem elméleti teológiáról, vagy életidegen vallásoskodásról van szó. Isten nem erre hív, nem ezt akarja adni, s ha valaki csak eddig jut, az nem érti, hogy mi a hit Isten ajándéka szerint. „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek.”
Mit tehetek én, ha most felismertem, hogy erre a dünamiszra, erőre van szükségem?
- „Embereknek lehetetlen” A fordulat első lépése, hogy elismerem és beismerem, hogy nekem ez lehetetlen. Csődbe jutottam, zsákutcába jutottam Isten nélküli (akár vallásos akár vallástalan, de Isten valósága nélküli) utamon. Már ez is a Szentlélek munkája és csodája az életedben, ha látod, hogy neked lehetetlen, nem tudod megoldani. Mit szoktunk mi tenni ehelyett? Nem nézünk szembe vele. Úgy teszek, mintha nem látnám. Mentséget keresünk magunknak, halogatunk, gyengeségnek, hibának becézzük a bűneinket, próbálkozunk kétségbeesetten saját erőből, lejjebb állítjuk a mércét, és produkálunk valamit, ami csak karikatúrája lesz a Krisztuskövetésnek. Jézus nem állítja lejjebb a mércét, pedig ez a szimpatikus ember éppen megszomorodva elmegy. Jézus nem megy utána, hogy „segítsen”, nem mondja: gyere vissza, a fele is elég lesz! Mert pont ennek kell megváltoznia az ifjú életében teljesen.
Nézz szembe vele, nevezd nevén. Mondd el, hogy lehetetlen. Szépítés nélkül. Állhatatlan, önző, gyáva, irigy, lusta, parázna, hatalmaskodó, gőgös, mértéktelen, indulatos, rosszindulatú vagyok, aki gonoszkodik az emberekkel…. Ez vagyok. És nem tudok megváltozni. Próbáltam, de mindig jött a régi kerékvágás. Lehetetlen.
Hatalmas tévedés, hogy a hívő ember jóember, aki meg van győződve a saját jóságáról. Az ilyen nem hívő, hanem önigaz ember. Az ilyenekkel vitázott a legtöbbet Jézus. A hívő ember a bűneit, a hibáit a szíve mélyén lakó rosszat egyre világosabban és gyökeresebben látó, és az Istennek megvalló ember. A Szentlélek munkája az, hogy egyre világosabban látod, hogy milyen a szíved. Az első lépés az, hogy meglátom, szembe nézek vele és elismerem: lehetetlen alak vagyok. Nekem lehetetlen.
- De ne állj meg itt! Vigyázz, ne állj meg itt! A keresztyénség nem önutálatot, állandó önostorozást, komor reménytelenséget jelent! Hidd el, hogy Istennek minden lehetséges! Még ez is. Még veled is tud mit kezdeni. Még azt is meg tudja változtatni, amiről nem szívesen beszélsz, amire nem szívesen gondolsz, mert neked annyira lehetetlen. Jézus szabadít! Az ő Lelke valóságosan elhozza az életedbe ezt a szabadítást. Még önmagadtól is meg tud szabadítani!
Kérd hát Jézus szabadítását segítségét! Ne törődj bele a lehetetlenbe, hanem kérd annak a segítségét, akinek semmi nem lehetetlen. Hívd be az életedbe! Készülj fel rá, nem te fogod használni őt, hanem ő vesz kézbe és formál át Isten terve szerint téged. A Szentlélek nem egy kis plusz energiát hoz az életbe a hétköznapi feladatainkhoz, a saját terveinkhez. Nem lelki multivitamin, vagy sport szelet, ha kell egy kis energia… Ahová Isten Lelkét befogadják, ott ő lesz az Úr, az ő dünamiszába, erőterébe kerül az élet, ott ő kezd el rendet rakni, ő mutat rá a fojtásra, mint a gazdag ifjú esetében.
Engeded-e, vallod-e neki bűnbánattal? Adod-e magad a kezébe?
Jézus mondja: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Jelenések 3, 20. Ő a Szentlelke által lép be hozzád: láthatatlanul, de valóságosan. Ez egy életet fordító döntés. Nem csak templomba járok, vallásos szokásokat gyakorlok, napi egy jócselekedetet teszek, hanem Jézust befogadom az életembe. Befogadtad? És most engeded őt érvényesülni, az ő erejét, szabadítását kéred lehetetlenségeidben? Mi az a fojtás, amire most rámutatott konkrétan és személyesen? Az Úrvacsora alkalmával is vizsgáld meg magad az Úr előtt, valld meg neki, és kérd az ő szabadítását! Ámen.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan találkoztál életedben Isten Szentlelkének élet formáló valóságával?
- Mi az, amire ezzel az igehirdetéssel felhívta a figyelmedet, személyesen a te életedben rámutatott?