Oldal kiválasztása

Egyedül nem megy

 

Olvasandó: János evangéliuma 14, 23 – 31.

De az ÚR ezt mondta Mózesnek: Hát olyan kevés az ÚR ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem. Mózes kiment és elbeszélte a népnek az ÚR szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. Az ÚR pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesben volt, és annak a hetven vénnek adta. Amikor a lélek rajtuk nyugodott, akkor prófétáltak, de máskor nem. Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak között voltak. De ők nem mentek ki a sátorhoz, hanem a táborban prófétáltak. Egy szolga meg elfutott és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! De Mózes ezt mondta neki: Miért vagy ilyen féltékeny? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az ÚR! Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt. / Mózes negyedik könyve,  11, 23 – 30. /

Kedves Testvérek!

Nehéz Pünkösdkor nemcsak prédikálni, de igehallgatónak lenni is ― mert olyasmiről van szó, amiről elvileg tudjuk, hogy fontos, ám még annyira sem tudjuk megragadni, mint a Szentháromság többi személyét. Az Atya, mint teremtő, azért  megérthető, felfogható, mint Aki a mennyben trónol ‘mérhetetlen magasságban’. A Fiú itt járt a földön, ha másképp nem, hát mint történelmi személy közel állhat hozzánk. Ám Szentlélek már végképp felülmúlja minden emberi képzeletünket és felülmúlja képzelőerőnket is ― megfoghatatlan, nincs a kezünkben, mégis általa munkálkodik a világban Isten.

Nos, hát ezért is nehéz a dolgunk Pünkösdkor ― most azért is, mert nem a Lélek jeruzsálemi kitöltése kapcsán szólal meg az alapige, hanem egy sokkal korábbra vezető időbe, és így kell megtalálnunk az összeköttetést. És mégsem olyan nehéz ― hisz maga a Lélek a kötelék a kettő között!

Egy Pünkösdöt majd’ 2000 évvel megelőző pünkösdi történetet halhattunk. Nemcsak annyiban, hogy a próféták a Lélek által prófétálnak, hanem a tekintetben is, hogy most sokakra öntetik ki a Lélek — akárcsak Jeruzsálemben az apostolokra, majd a későbbiekben másokra is a gyülekezetekből.

Pünkösd természetesen számunkra az, amikor a tanítványokra kiöntetett a Lélek. Nem nagyon szoktunk róla beszélni, de Szentlélek nem ekkor jelent meg először e világban. Azt még jól tudjuk, hogy természetesen a próféták is Általa szóltak. Azt is tudjuk, hogy a próféták — elsősorban Ezékiel, vagy Jóel — adták tudtul, hogy eljön az idő, amikor Isten Lelke kiöntetik minden emberre. Mégis, világos, hogy pünkösdi történetről van szó már ebben a mózesi időben is. Igaz, itt még nem az egyház korszakában vagyunk, amikor Szentlélek mindenkinek megadathat, mégis, nem csupán Mózes kerül a Lélek hatása alá, hanem mind a 70 vén. (Egyesek szerint a táborban maradt kettő e létszámon felüli, így 72 — de a szövegből szerintem nem ez, hanem az következik, hogy a táboron kívül csak 68-an voltak.) Sokféleképpen viszonyulhatunk pünkösdhöz, az Isten Szentlelkéhez, egyáltalán Istenhez.

Az első csoportot nevezhetjük, a tömeglélek viszonyulásának. Ők mind ott vannak — de tulajdonképpen érintetlenek, csak szemlélők. Ahogyan az apostolok körül a többség csak értetlenkedett, ámuldozott, vagy éppen gúnyolódott rajtuk — ma sincs másképp.

A tömeg szempontjából baljós e történet azért is, mert tudjuk, miért volt szükség e jelentre! Mert a nép lázadt, Mózes pedig elkeseredett, túl nagynak érezte a felelősséget! Isten viszont úgy mutatta meg hatalmát, és egyúttal Mózes panaszának megfelelően csökkentette a vállára nehezedő terhet is, hogy megosztotta a Mózesben munkáló lelket a 70 vénnel. Az elnyomás alatt élő nép felszabadulva nem tudja értékelni szabadságát — újólag visszakívánkozik Egyiptomba, a szolgaság házába, mert ott legalább hús volt. Azt pedig már rég a lelki amnézia leple takarja, milyen robotra kényszerültek ott, és hogyan kiáltottak az ÚRhoz szabadításért. Úgy látszik, gyorsan elfelejtették, milyen is volt az… Hát, hasonló módon lázadtak-panaszkodtak a pusztában vándorolva a zsidók is — meg is haragudott rájuk Isten! Vigyázzunk hát… Nem lehet, hogy mai országszerte érezhető létállapotunk ehhez hasonló?

 

Hetvenek, a kiválasztottak hozzáállása

Így kerül elénk a hetvenek pünkösdje is. Mondhatnánk úgy is, hogy a kiválasztottak pünkösdje — ebben már nem részesül mindenki, messze nem az egész nép nyeri el az ajándékot. Az ország lakosságának többségét nem azon a helyen találjuk meg e napon sem, amelyet Istent rendelt népének. Ha megkérdeznénk, bizonyára sokaknak még arról sem lenne fogalma, milyen ünnep van ma és holnap, jóllehet most már a naptárban is piros betűs dátum…

Tehát nem a nép, hanem a 70 vén kapja meg a prófétálás lelkét. A Lélek hatalmába keríti őket, és olyasmit csinálnak, amit maguktól képtelenek lennének: prófétálnak. Nem tudjuk, ez pontosan miből állt. Valószínűleg még nem a későbbi próféták jövendöléseire kell gondolni, hanem inkább az akkoriban, és Izráel történetének kezdeti szakaszában (elsősorban a bírák koráig, ill. egy kicsit tovább) jellemzőbb extatikus prófétaságról lehet szó, az elragadtatásról. Nem ez a fontos azonban, hanem az, hogy Isten ezt a jelet adja — egy kicsit megleckéztetve is általa a népet, egy kicsit erősítve is őket. Ugyanakkor e lélek Mózestől vétetett el, tehát a terhek megosztása azt is jelentette, hogy a karizmában is megoszlott ezután

Az Újfordítás megfogalmazása alapján még elképzelhető, hogy ez a prófétai megszállottság megtörténhetett többször is a vénekkel, de még így is az a hangsúlyos, hogy mindig csak akkor, amikor épp megkapták a Lelket. Nem vehetik tehát uralmuk alá a Lelket, hanem éppen fordítva, a Lélek uralja őket, prófétálásukat. A fordítások-értelmezések többsége szerint azonban csak erre az egyetlen egy, kivételes alkalomra kapták meg a Lelket, és többet soha. A lényeg mindenképpen az, hogy csak a Lélek konkrét ajándékaként adatik a prófétálás, és nem aszerint, hogy valaki szeretne e prófétálni vagy sem… „Ezen férfiak saját tapasztalatukból tanulták meg, kicsoda Mózes mint próféta, és hogy ő nem maga kénye szerint cselekszik, hanem mindent Isten parancsa szerint rendel; s erről kellett a népet is meggyőzniök s megnyugtatniok.” (Káldi Biblia jegyzetei) (Az Újfordításból érződő értelem mellett szólhat esetleg az, hogy Mirjam és Áron lázadásakor Mirjam épp azzal kérkedik, hogy ők is Mózeshez hasonlóan prófétáltak…) Az mindenképp igaz, hogy nem állandó prófétaságot kaptak. Az apostolok sem állandóan prófétáltak — bár azért később is előfordult. Itt nem világos, végül is többé nem, vagy amikor nem kaptak Lelket, akkor nem…

Szemléletesen írja le a prófécia ajándékának lehetőségeit egy zsidó írásmagyarázó: „Maimonidesz azokat az embereket, akik isteni kinyilatkoztatásokban részesülnek, olyanokhoz hasonlítja, akiknek az éjszakáját villámfények világítják meg. ‘Egyeseknek megadatik, hogy a villámló fényt gyorsan egymás után következő sorozatokban fogják fel; ezek olyanok, mintha folytonos ragyogásban lennének; és az ő éjszakájuk olyan világos, mint a nappal. Ez a prófétálásnak az a kimagasló foka, amelyet Mózes, a legnagyobb próféta ért el. Mások a prófétai villámfényt nagy időközönként kapják; ezen a fokon áll a legtöbb próféta. Vannak viszont olyanok, akik egész éjszaka csak egyszer látják a villám fényét. Ez azokra vonatkozik, akikről a Szentírás azt írja, hogy ‘prófétáltak, de többé nem’ … ” (Hertz Biblia jegyzetei)

A renitens, vagy közömbös hozzáállás

A hetvenek pünkösdje mellett itt áll előttünk a „renitensek” pünkösdje is. Fura, hogy ketten a táborban maradnak a határozott utasítások ellenére. Részleteket azonban nem tudunk arról, hogy mi ennek az oka. Megvetették a Lelket? Vagy csak valami oknál fogva lemaradtak, nem értesültek időben? A lényeg, hogy most is csak az igazolódik, hogy a prófétálás a Lélek adománya, nem attól függ, hogy kér e belőle az ember vagy sem.

Talán érdemes kitérni egy kis szám-szimbolikára e kettő kapcsán: „Sajátságos itt a 70 és 72 szám váltakozása, egyébként is mind a kettő jelképes és különleges értékű szám (7×10, illetve 6×12; az utóbbi még a Septuaginta keletkezésének a hagyományánál is szereplő variánsszám.) Az arányos kiválogatás a 12 törzsből 72 személyt kívánna”. Tulajdonképpen ez a történet az alapja a 70/72 variációjának. Egyesek szerint ugyanis a 70 táboron kívüli vén mellett Eldád és Médád már 72 prófétálót tesz ki. Mások szerint — és szerintem a szövegből inkább ez érződik — ők csak távol maradtak, de ugyanúgy a 70 vén között szerepeltek az összeírásban. Mindenesetre eme „szám-szimbolikának látszó kombináció azonban példaszerű történetté válik és azt mutatja, hogy Isten Lelke bárhol és bármikor megragadhat ‘számfeletti’ embereket is, példa arra, hogy a prófétai könyörgésre szükség van minden mennyiségben”. (Jubileumi kommentár)

 

 

Féltékenység

Józsuénak sajátos viszonyulása olvasható ebből a történetből. Ő nagyon nem érti, mi zajlik körülötte, akárcsak a Jeruzsálembe sereglett tömeg, hogy mi is akar lenni az, amit a tanítványok „produkálna”’, hogy mindenki a saját nyelvén hallja őket? Józsué nemcsak nem érti, hanem fel is háborodik, meg akarja tiltatni. Bizony, ilyen a magunk féltékenysége is: ha valaki tud valamit, végképp, ha nálunk jobban, akkor nem az öröm szólal meg szívünkben, hanem az irigység, mégpedig a lehető legsárgább… Az ilyen Józsuéknak azonban valójában nincs is pünkösdjük, képtelenek örülni, képtelenek a Lélek fogadására. Ne ilyen Józsué-lélekkel menj haza, mert akkor bizony nem Isten Lelkét viszed szívedben, hanem csak a harag és féltékenység, a kicsinyes önzés lelkét.

Józsué ugyanis félt, hogy „Mózes befolyása és tekintélye csökkenne az által, hogy olyan emberek prófétálnak, akik nem Mózestől kapták a prófétai szellemet.” (Hertz Biblia jegyzetei) Féltékenysége persze esztelenség, mert Mózes is csak kapta a Lelket, még ha rendkívüli módon és erővel is, de semmiképp nem birtokolta. Így hát nem volt miért hatalmát félteni, féltékenykedni a táborban maradtakra — hiszen Isten adta nekik a prófétálás lelkét, nem Mózes.

„Mózes helyesen értelmezte Józsué aggályát, aki ragaszkodni akart Mózes egyedülálló szerepéhez mint Isten áldásának közvetítője. De megpirongatta Józsuét, és azt mondta, hogy bárcsak Isten egész népe ilyen mértékben részesülhetne Isten lelkéből vele együtt.” (A Biblia ismerete kommentársorozat)

Vágyakozók, az engedelmesek

Végül az igazi pünkösd Mózes szívében születik meg. Ő, aki eddig egymaga részesült csupán a Lélek prófétai munkálkodásában, nem féltékeny, hanem annak örülne, ha mindenkinek megadatnék ez az ajándék. Mózes sem viseli egykönnyen a vezetés terheit. Igen, a vezetettek hitetlensége, áskálódása, gáncsvetése nagyon könnyen megkeseríti a vezetőt is. Hát hogyan viselje szegény egyedül a népvezetés hatalmas terhét? Kész csapás egy ilyen nép vezetőjének lenni! Akkor már inkább a halál! Hát ő szülte netán e népet, hogy most gondoskodjon húsigényükről? Talán ő akart a nép élére állni? Hát nem Isten kényszerítette hatalmas karjával, hogy ő is, és a fáraó is meghódoljon előtte? Nem a presztízse érdekli, hanem az, hogy milyen jó is lenne, ha az egész nép Isten Lelkének vezetése alatt élne! Szava prófécia, amely vágyként fogalmazza meg, hogy eljön majd az idő, amikor Isten népének minden tagja elnyerheti ezt az ajándékot. Mi másra vágyódhatnánk manapság is, amikor sajnos azt látjuk, hogy az egyházhoz tartozás egyáltalán nem azonos azzal, hogy Isten Lelkének engedelmeskednek az emberek!

Mózes jellemének kiválóságát is megláthatjuk e jelenetből. Hiszen sem a tömeghez tartozás, sem a kettő renitenssége, sem Józsué féltékenysége nem meglepő, nagyon is emberi vonásunk. A meglepő inkább az az egyszerűség, amivel Mózes tudomásul veszi, hogy nem az ő, hanem Isten kezében az adomány, és az az alázat, amivel zokszó nélkül meghajtja fejét a végzés előtt. A lélek Istené, nem mi irányítjuk, nem rendelkezünk vele, mint valami birtokunkban levő tárggyal — sem az egyház intézménye nem rendelkezik felette. „Eldád és Medád Mózes általi prófétai karizmájának elfogadása – amely ellen Józsue tiltakozott – arra szolgál, hogy megóvja a prófétai szolgálat függetlenségét azoktól, akik azt intézményi ellenőrzés alá vonnák.” (Jeromos Bibliakommentár)

Bár Mózesből vesz el Lelket Isten, ez egyrészt nem azt jelenti, hogy Mózesben kevesebb lett volna a „maradék”, másrészt nem azt jelenti, hogy ugyanazt tették volna hetvenen ― sőt, Mózesnél egyáltalán nem tudunk eksztatikus prófétaságról! Tehát a Lélek szabad, nem lehet úgy elképzelni, hogy mindenkire egységes hatással volna. Az egy Lélekben zajló szolgálatok különbözősége látszódik hát meg már ezen korai Pünkösdön is, aztán a jeruzsálemin is, és később minden kor Pünkösdjén…

Szeretnénk ugyan a Lélek működését szabályozni, „helyes mederben tartani”, mint Józsué ― de bizony Mózes látja helyesen! Mert nem önkényes prófétálásról van szó ― sajnos sokszor ez is megfertőzi Izráelt és az egyházat is ―, hanem Isten Lelkének munkájáról, és ezt nem lehet, és nem is szabad korlátozni. Nem a Lélek intézményes vagy nem intézményes (Eldádék) munkáját kell szabályozni, hanem Isten Lelkének és más lelkeknek a munkáját megkülönböztetni!

Akkor prófétáltak, de máskor nem ― arra is figyelmeztet, hogy ha kaptunk Lelket ajándékba egy esetben, ne akarjunk úgy csinálni utána is, mintha továbbra is rajtunk volna a Lélek! (Ld. Mirjam lázadása: épp erre az egy esetre hivatkozva vitatja el Mózes vezető szerepét, holott ez egyetlen alkalom volt! Csak akkor van prófétálás, ha épp van hozzá Lélek, ne akarjak Lélek nélkül is prófétálni, hanem tudjak visszahúzódni…)

Az embert könnyen elkapja a mózesi ‘”bárcsak mindenki prófétálna!” érzés vágya ― aztán jönnek a viszályok: Józsué féltékenysége, majd a nép ill. Mirjam lázadása.

Nem rendelkezhetünk hát a Lélekkel, nem mi birtokoljuk Őt, hanem Ő birtokol minket, és úgy adja ajándékait, amint Neki tetszik. „Ajándékaival elbizakodni dőreség, de lebecsülni, megoltani, vagy irigyelni a másikét megint csak értelmetlen dolog. Mint ahogy túlbecsülni sem szabad, ha látványosan mutatkozik meg az ajándéka.” (SZABÓ ANDOR: Lábam előtt mécses a Te igéd)  bár a Lélek Mózestől vétetik el és plántáltatik a vénekbe, vegyük észre, hogy nem tudunk arról, hogy Mózes valaha is extázisba esett volna. Mert nem az extázis a lényeg. Ő megmarad továbbra is az értelmes beszédnél, és a Lélek erejével vezeti népét. Mert ez a legnagyobb ajándék, nem a látványos megnyilvánulások! Nem nyelveken szólnunk kell, hanem egész életünket Isten vezetésének engedelmeskedve, a Lélek által irányítva átadni Urunk kezébe!

Vágysz e így, Mózessel egy sorba állva, arra, hogy a Lélek kiöntessék? Először is vágysz e arra, hogy Te magad is a Lélek uralma alatt élj, engedelmeskedsz e Urunk Lelkének? Másodszor vágysz e arra, hogy mások is részesüljenek e csodálatos ajándékban? E két vágyadtól függ, van e valóban, van e valódi Pünkösdöd! Ámen!  / Bárány György /

Kérdések:

Hogyan látod keresztyénségedet, melyik csoport lelkülete a domináns személyes életedben?

Felismered-e az „ egyedül nem megy” tehetetlenségét olykor életedben? Hogyan kezeled ezt?

Hogyan éled meg a „ Lélek uralmát” életedben?

Mely területeken lenne tanításra, megerősítésre, akár intésre szükséged, hogy erősödjék hited?

 

 

 

AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szolnoki Református Egyházközség