Királyi hatalom
– Szolnok, 2021. március 28. –
Olvasandó: Zsidók 11, 1-2. 8-12. 32-40. 12, 1-3.
„Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?” Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” – visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: „A názáreti Jézust.” Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték.” János 18, 1-12.
Virágvasárnap – Jézus királyi bevonulása Jeruzsálembe. Ezen az ünnepen mindig Jézus királyi uralmát ünnepeljük. Virágvasárnap egy olyan pillanat, amikor láthatóvá válik a valóság: Jézus Krisztus Úr, ő a Király! Ismerjük a történetet – még ha most nem is olvastuk fel – Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe beteljesítve az ószövetségi próféciát: a Messiás, a békét hozó Király megérkezett. A lelkes tömeg pálmaágakat lengetve, felsőruháját szőnyegként az útra terítve ünnepli, dicsőíti őt: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” János 12, 13. Az ünnep emelkedettsége, a siker a győzelem pillanata ez. Mindenki látja, nyilvánosan elfogadják: Ő az Úr!
Az ünnep emelkedettségében, életünk nagy pillanatait megtapasztalva, Isten csodáit átélve olyan magától értetődőnek tűnik: Jézus a Király! Dicsőség az Úrnak! Olyan hálásak vagyunk! „Áldott, aki az Úr nevében jön!”, mi hozzá tartozunk most és mindörökké!
Jönnek azonban életünkben azok az időszakok, amikor nyomás alá kerülünk. S míg az életünk magaslatain, a hitünk emelkedett pillanataiban, mintha sodorna bennünket valamilyen boldog ár úgy mondjuk: van Isten, csodálatos az Úr, Jézus a Király, addig nyomás alatt, megpróbáltatások között élessé lesz a kérdés: Ki a király most? Kinek a kezében van az irányítás? Kinek a kezében van az életem?
Mindannyiunk életében eljönnek a nehéz időszakok, amikor nyomás alá kerülünk. Itt a földön nem csak ünnepi, emelkedett pillanatokból, és a siker magaslataiból áll az élet. Hívő emberként is igaz ez ránk. A tanítványok is megtapasztalják Jézus mellett (!), hogy a virágvasárnap ünnepi magaslata, „sikertörténete” után néhány napra eljön a nagycsütörtök éjszakája, amikor érthetetlen események kezdődnek, az ünneplő tömeg helyett egy csapat fegyveres érkezik áruló társukkal az élen, Jézust elfogják és megkezdődik a szenvedés útja. Most ki a király?
Zsidó levélből olvastuk az ünnepi hosszabb igét. A Zsidó levél címzettjei nem mindennapi nyomás alatt vannak. Zsidó származású keresztyének. Egy darabig a Jézus hit megfért a zsidóság keretein belül: úgy tekintették, mint egy zsidó szektát. Nem is nevezték külön vallásnak, csak azt mondták róluk: a Názáreti Jézus útjának követői. Eljött azonban a pillanat, amikor megtörtént a szakítás. A pogánykeresztyének számának növekedésével a zsidóság kilökte maga közül Jézus útjának követőit. A zsidó vallás religio licita, elfogadott vallás volt a Római Birodalomban. Ebből a védettségből került ki a keresztyénség, amikor a szakítás megtörtént. Róma is felfigyelt az új hit követőire, és megkezdődtek a támadások, a keresztyének zaklatása és üldözése. Nyomás alá került az egyház. Nagy a kísértés a zsidó származású hívek számára, hogy visszatérjenek a régihez, az Ószövetséghez, hogy kitérjenek a nehézségek elől, hogy ne maradjanak a teher alatt, hanem „ledobják a csomagot”.
Most ki a Király? Ki az Úr? Ki tartja kézben az eseményeket? Érdemes kitartani Jézus mellett? Nem elég jó nekünk az ősök hite, ami évezredeken keresztül jó volt? A Zsidó levél ebben a helyzetben világosan Jézusra mutat! Az Ószövetség minden ígérete és előképe benne teljesedett be! Ne hátráljatok meg, ne forduljatok vissza! Látszólag a szenvedés az úr, látszólag az ellenség az erősebb, jó lenne behúzódni az óvóhelyre. A Zsidó levél üzenete: ne a láthatóra nézz! Higgy! A hit a nem látható létéről való meggyőződés, Isten nem látható ígéreteire, azok valóságára, az ő hatalmára épít. Nyomás alatt nézz Jézusra! Ő végig ment az úton, és Ő ül Isten trónjának jobbján: Ő az Úr. Ne hátrálj meg, amikor nyomás alatt van az életed!
Jézus Krisztus valósággal Úr, és Király, ezt azonban ebben a világban egyelőre még csak a hit látja. Vannak pillanatok, amikor meg is tapasztaljuk az ő uralmát, de nyomás alatt, terhek alatt, támadások kereszttüzében, vagy a közömbösség betonfalával szemben csak a hitünk látja! Látszólag a mindennapok életében egészen más erők uralkodnak. A hit azonban látja Jézus Krisztus uralmát. Nem csak a nyilvánosan dicsőséges pillanatokban, hanem a nehéz pillanatokban is.
A most olvasott evangéliumi jelentben néhány nappal a virágvasárnapi események után, és közvetlenül a nagypéntek előtt vagyunk. Jézus elfogatásának a története, amikor látszólag teljesen elszabadul a pokol, és a gonoszság irányít, de az evangélista szeme, a hit szeme, a figyelmes szemlélő látja, hogy nem csak a virágvasárnapi bevonulásban, hanem itt is a Király áll előttünk, aki végig kézben tartja az eseményeket, aki méltósággal és hatalommal áll elfogói és tanítványai között: tudatosan megy végig az úton, tudatosan teszi bilincsbe a kezét, teszi le az életét (Jn 10.) Ami itt megtörténik csak azért történhet meg, mert ő megengedi, mert az isteni tervet szolgálja!
Az elfogatás történetének középpontjában nem egyszerűen egy fel nem ismert király, hanem a mindenség Királya, a királyok Királya, a leghatalmas, akié minden hatalom ebben a pillanatban is. Látszólag egy egyszerű – földi síkon a szituációból érthető – párbeszéd játszódik itt le. A katonák azért jönnek, hogy valakit elfogjanak. Jézus tisztázó kérdést tesz fel: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust.” – hangzik a válasz. „Én vagyok!” – mondja Jézus azonosítva ezzel magát. Ez a mondat azonban jóval több, mint ami akkor hangzik el, amikor a rendőrök becsengetnek a gyanúsítotthoz, kérdeznek egy nevet, ő pedig azt feleli: „én vagyok.” A zsidó szemtanú, olvasó és hallgató azonnal az isteni önkijelentésre asszociál ebből a két szóból. Görögül egó eimi, héberül „aní hú.” Az Ószövetségben így mutatkozott be Jahve, az Úr! Mózes kérdésére az égő csipkebokornál ezt mondta Isten: „Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.” 2Mózes 3, 14. Jézus az az Isten, aki kiszabadította népét az egyiptomi fáraó hatalmából, akinek a szava a gonoszság hatalmát megtörő erő, teremtő erő. Az ő szavára a viharos tengernek meg kellett hunyászkodnia, a gonosz léleknek távoznia kellett a megszállott emberből, a halottnak ki kellett jönnie a sírból. És az ő szavára most a fegyveres csapatnak hátra kell tántorodnia, és földre esnie. Mi történhetett ott abban a pillanatban? Vajon mit gondoltak azok a fegyveresek akkor, amikor ez az erő hátra lökte őket? Mit gondoltak a tanítványok ott és akkor? Nem tudjuk. De János a szemtanú, aki a feltámadás után írja evangéliumát, sok mindent már a hit szemével lát és ért, és a hit szeme észreveszi az isteni erő, méltóság és hatalom megvillanását. Micsoda kontraszt: a fegyvertelen, kiszolgáltatott Jézus halk és egyszerű szavára hátra tántorodik több száz állig felfegyverzett, harcedzett katona. Csak egy villanás, amiből egyértelműek az erőviszonyok. Kinek a kezében van az irányítás ezen az estén? Kinek a kezében van az irányítás minden helyzetben: ma is, azok között a körülmények között, amelyekben te élsz, amelyek minket vesznek most körül? Vajon lehet-e az erőszak, a gonoszság, a betegség, a káosz hatalmasabb nála? Lehet-e a végső irányítás valaha is a negatív erő kezében?
Jézus ezzel a hatalommal szolgáltatja ki magát az elfogására érkező katonáknak, a szenvedésnek, a megaláztatásnak és a halálnak. Mi történik itt, ha valóban övé a hatalom? Tudatosan bilincsbe teszi a kezét, tudatosan végigmegy az úton, fel a keresztre. Királyi hatalmát arra használja, hogy engedje elfogni magát, mert ez a terv!
Az Apostolok Cselekedeteiben, amikor Jézus követőit, Pétert és Jánost támadja és fenyegeti a főtanács, a gyülekezet imádkozik. És ebben az imában valami különleges dolgot mondanak: „Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék” ApCsel 4, 27-28. Akkor most ki a király? Heródes, Pilátus, a zsidó vezetők, Júdás azt hiszik, hogy tudják, mit csinálnak. Azt hiszik, hogy ők irányítanak. Van egy tervük Jézus elpusztítására. Közben a gonoszságukkal is azt a tervet segítik elő, amit az Atya már réges-rég elhatározott, s amire a Fiú engedelmesen igent mondott!
Figyeljük csak a szemtanú visszaemlékezésének finom jelzéseit! Jézus előlép. Vagyis elébe megy az eseményeknek. Nem menekül a helyzetből, nem akar időt nyerni. Ő tudja, hogy eljött az óra. Tudja, hogy mi következik. És igent mond rá. János evangéliumában Júdás – aki azért van ott, hogy megmutassa, kit kell elfogni – még csak lehetőséget sem kap arra, hogy elárulja őt. Jézus méltósága, királyi dicsősége teljesen háttérbe szorítja az áruló sötétségét. Nem várja meg, hogy elárulják: Ő lép előre és bemutatkozik. Ebben a sötét helyzetben ő irányít. Nincs kiszolgáltatva az emberi erőszaknak, nincs kiszolgáltatva a gonosznak – bármit is mond a látszat – ő nem a gonosz akaratát viseli el kényszerből, hanem az Atya akaratát hajtja végre szabad elhatározásából. Ez lesz az igazi megoldás, a döntő győzelem, ehhez azonban végig kell menni az úton. Jézus nem elszenvedi azt, ami jön, nem elviseli, hanem vállalja: aktívan igent mond rá! Erről beszél korábban a jó pásztorról mondott példázatában: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” János 10, 17-18.
Jézus királyi hatalmával nem önmagát védi, hanem önmagát áldozza a rá bízottakért. A családját menti. „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” Ez a nagy terv, Testvérem, a megváltás terve. A Király feláldozza magát a gonosznak kiszolgáltatott, rabszolga, elveszett népéért. Odaadja magát cserébe a halálra ítéltekért, hogy megmeneküljünk, megszabaduljunk, hogy az ő kezében biztonságban legyünk. Évekkel korábban Nikodémusnak, a nagytanács érdeklődő tagjának beszél erről a nagy tervről: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3, 16. Szívesen idézzük ezt az igét, mint a Biblia központi mondatát. Ez a mondat ezt jelenti: a Királynak végig kell mennie a szenvedés útján, a kezét bilincsbe kell raknia, majd kitárnia a kereszten, hogy te el ne vessz örökre! És ő a hatalmát arra használja, hogy ezt megtegye érted! Az értetlen emberek gőgösen elvezetik, ítéletet tartanak fölötte, megkínozzák és megölik, mintha hatalmukban állna. A pokol taszító lelkei gúnyolják, és diadalt ülnek felette. Ő pedig, aki egy szavával elsöpörhetné őket, engedi. Érted! Mert a világ renden alapul. A rend kimondja: a bűnért bűnhődni kell. A bűn következménye a halál (Róma 6, 23.) Azt a szörnyű poharat, ami az emberiség bűnével, Isten bűn miatti haragjával van tele, amitől még a Fiú is visszariad a Gecsemáné kertben, ki kell inni! Ő pedig – aki a rendet megalkotta azért, hogy az életet és a szeretetet védje, és ezért nem rúgja fel a rendet még érted sem – átvállalja a büntetést, a következményt tőled. Kiissza a poharat, hogy neked ne kelljen, hogy te el ne vessz! Érted?
Megint csak milyen beszédes a szemtanú beszámolója. Az egész terv azt szolgálja, hogy Jézus megmentse az övéit, és Jézus a részletekben is hű ehhez a tervhez. Nem mondja azt, hogy néhány tanítvány járulékos veszteség a cél érdekében. Sokkal inkább a nagy cél határozza meg a részleteket is. Az Isten országának a rendje, mintázata ezen az estén is meglátszik. Ahogy Jézus minden mozdulatán. Megvédi a tanítványait, ahogy főpapi imájában előre megmondta: „Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.” János 17, 12. Ahogy a szülő a gyermekeit védi, úgy védi Jézus a tanítványait elfogatásának estéjén, és azután az életét adja értük.
Kézben tartja az eseményeket éppen ezért leállítja az emberi irányításmániát, az emberi vagdalkozást. A tanítványt is arra hívja, hogy hittel meglássa a sötét és érthetetlen események között is Isten tervét. „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” Micsoda kontraszt feszül Jézus és Péter viselkedése között. Jézus – akié minden hatalom, aki kézben tart mindent, aki tud mindent, ami rá vár – békességgel és a küldetést vállalva indul az úton. Péter pedig a nyomás alatt, kontrollvesztéstől való hirtelen félelemből hevesen reagál az eseményekre: elkezd vagdalkozni, kaszabolni, ütni-vágni. Így akarja valahogy visszaszerezni azt az érzést: uralom a helyzetet! Vagdalkozása azonban semmire nem jó, csak az emberi irányításmánia karikatúrája lesz: egy szál karddal egy egész katonai csapat ellen. Az eredmény: egy fület levág. Mintha az evangélium finom iróniával mondaná: gratulálunk Péter, csak így tovább, még néhány száz fül, és kivágod magad a helyzetből! Péter vagdalkozik, és ebben a kétségbeesett igyekezetben nem az igazi ellenségre támad, hanem csak rombol. A harc „nem test és vér ellen…” folyik, ahogy később Pál apostol megfogalmazza (Efezus 6, 12.) Nem a testvér ellen! Az igazi ellenség nem Málkus, hanem a Sátán, akinek a legyőzésére csak Jézus képes, és ő éppen erre készül. Mire visz bennünket az irányításmánia, az, hogy a saját kezünkben akarjuk tartani az életünket, az eseményeket, hogy mi akarunk irányítani és gondoskodni magunkról? Péter vagdalkozik, odadobná az életét, vagy másét, majd a következő pillanatban gyáván megtagadja még azt is, hogy ismeri Jézust. Mindkettő viselkedés ugyanarról beszél. Nem látjuk ebben a tükörben önmagunkat?
Amikor nyomás alatt vagyok, és a hitem nem látja Jézus hatalmát erre a kettőre vagyok képes: megfutamodás vagy vagdalkozás. Vagy az egyikre vagy a másikra. Egyszer az egyikre, egyszer a másikra. Kapkodok, ütök vágok, erőszakoskodom vagy meghúzom, összehúzom magam, megfutamodok, feladom, meghátrálok. Egyikkel sem oldom meg a helyzetet. Egyikkel sem tudom megmenteni magamat. Egyáltalán nem tudom megmenteni magamat. Jézus az, aki megmentett engem.
Ezért mondja a Zsidó levél az olvasóinak: nyomás alatt nézz fel Jézusra! Ezért mondja János evangélista ezzel a történettel is: nézz Jézusra! Ő a Király. Ő ma is kézben tart mindent. Elé megy az eseményeknek, ő az, aki véghez viszi tervét. Az ő terve a mi megváltásunk. Ő mentett meg bennünket abból a helyzetből, amiből semmiképpen nem tudjuk kivágni magunkat: a bűnben való elveszettségünkből azzal, hogy az övéiért életét adta. Ő nem veszít el senkit, aki az övé, aki rá bízta magát. Vele te is jó kezekben vagy. Amikor nem érted, amikor emberileg veszni látszanak a dolgok, amikor nem az történik körülötted, amit te (el)várná, nyomás alatt, terhek alatt, a körülmények szorításában, hited miatti támadások kereszttüzében, vagy a közömbösség betonfalával szemben ne félj, nézz Jézusra, aki érted is győzött, és engedd el a görcsös irányításmániát! Ne magad akard megoldani az életedet, ne magad akard megoldani a helyzetet! Ne vagdalkozz, és ne hátrálj meg, ne bújj el, hanem bízd rá magad! Ő érted is végigment az úton, hogy ne vessz el. Bízd rá magad, hogy valóban biztonságban légy!
Aki biztonságban van, aki biztos talajon áll, az az erős. Ha Jézusba helyezed a szíved bizalmát, az Ő kezében látod magad hittel, akkor Őbenne, Ővele te is erős vagy, mert ő a Te erőd és békességed. Őbenne neked is van erőd vállalni a küldetésedet, nem magadat menteni, hanem a rád bízottakat, Vele hatalmad van nem vagdalkozni, nem test és vér ellen, nem a testvér ellen hadakozni, hanem a gonosz ellen küzdeni, megbocsátani, és bocsánatot kérni. Vele lehet erőd gyengének, elfoghatónak, sebezhetőnek lenni, őszintének lenni. Őbenne lehet erőd szeretni, és szeretettel életedet adni a tieidért…
Ez az az erő, amitől tart a Sátán: Jézus Krisztus ereje. Ez az az erő, amitől mindenáron el akar szakítani. Mert ez az az erő, amelyikben egyedül biztonságban vagy. Nézz Jézusra! A nyomás alatt ne kezdj el vagdalkozni, és ne hátrálj meg, hanem nézz Jézusra! Benne van a te békességed és erőd!
Nézzünk ma a szenvedés felé induló Királyra, Jézusra! Örülök, hogy ő az én Uram, és én hozzá tartozhatom. Ő értem is harcolt és győzött a kereszten. Rá bízhatom magam. Ma is ő vigyáz rám is. Ma is ő az Úr. Ő tartja kézben az eseményeket, akkor is, amikor látszólag a káosz tombol, amikor nem értem, hogy ami történik, miért történik. Ő tartja kézben az én életemet és az enyéim életét is.
Rá nézek hittel és szeretnék olyan ember lenni, aki az ő hatalmába vetett bizalommal él, és ezzel a fedezettel:
- A görcsös irányításmániát elengedi nem vagdalkozik, erőszakoskodik, nem hátrál meg, nem adja fel, hanem benne bízik, a kezébe teszi az életét, és tőle várja a megoldást.
- Nem a helyzetből igyekszik kitörni, elkerülni, hanem Isten tervét törekszik élni itt és most, akármibe is kerül, „elé megy” az eseményeknek, vállalja a küldetést.
- Nem önmagát védi, hanem a rá bízottakat szolgálja és védi.
- Az övéit azzal védi, hogy nem a saját kezében tartja és erőszakosan irányítja, hanem Jézushoz vezeti őket!
Adja Isten, hogy megtanuljunk a nyomás alatt is a királyok Királyában bízni, rá bízni magunkat most is, hogy őbenne békességünk legyen!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Milyen formában jelentkezik a nyomás az életedben?
- Mondj példát arra, amikor emberi módon reagáltál rá (vagdalkozás, vagy megfutamodás)!
- Volt-e olyan, hogy Jézus királyi hatalmára tudtad magad bízni egy nehéz helyzetben?
- Miben szólított meg, mire indít téged Isten most?