Olvasandó: Máté 7, 13-27.

„Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel hiábavalóság a beszédetek és hazugság a látomásotok, azért én ellenetek fordulok! – így szól az én Uram, az ÚR. Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. Ha majd ömlik a záporeső, parancsomra jégeső esik, és szélvihar tör ki, akkor ledől a fal. Tőletek pedig ezt kérdezik: Hova lett a vakolat, amellyel bevakoltátok? Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Izzó haragom miatt szélvihar tör ki, haragom miatt záporeső ömlik, és jégesővel vetek véget neki izzó haragomban. Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.”  Ezékiel 13, 8-15.

 

Ma missziói munkarendünk szerint napi ige vasárnapja van gyülekezetünkben. Ezeken a vasárnapokon a Bibliaolvasó Kalauz valamelyik aznapra kijelölt igéjét vesszük elő, és annak az üzenetére figyelünk.  Arra szeretnénk felhívni a gyülekezet figyelmét ezzel, hogy nagyon fontos a napi rendszeres bibliaolvasás. Nem azért, mert ez valamiféle református napi jócselekedet lenne, hanem azért, mert ez az Istennel való kapcsolattartásunk alapeleme. És amikor napról napra olvassuk az igét, nem szeretnénk szemezgetni belőle: csak azokat a mondatokat kicsipkedni, amelyek szimpatikusak, könnyen érthetőek, simogatják a lelkünket, hanem a teljes Szentírást olvassuk. A teljes Szentírás ismerete a tévtanításokat is segít felismerni és elkerülni. Ebben segít a református Bibliaolvasó Kalauz, amelyik végig vezet bennünket bibliai könyveken, minden napra egy ószövetségi és egy újszövetségi igeszakaszt elénk adva. Ezt a fonalat követve 3 év alatt biztosan elolvassuk a Biblia mindegyik könyvét legalább egyszer, van, amelyiket többször is. Amikor azonban igét olvasunk nem lexikális ismeretre törekszünk, de nem is csupán a tiszta tanítást akarjuk megérteni, hanem mindig Isten személyesen nekünk szóló, aktuális üzenetét. Fontos, hogy feltedd a kérdést: mit mond nekem (!) most Isten igéje?

 

Az Ószövetségben most Ezékiel próféta könyvét olvassuk, ebből olvastam fel az igehirdetés alapigéjét, mint Isten nekünk szóló aktuális üzenetét.

 

Először lássuk röviden azt a történeti helyzetet amelyben Ezékiel prófétált! Isten különleges küldetést bízott ószövetségi népére: abban a világban, ahol az emberiség a sokistenhit, a teremtett világ imádatának sötétségében élt, Isten kiválasztott egy népet, hogy megismerjék őt, a láthatatlan, egy igaz Istent, a világ Teremtőjét, és vele különleges szeretetkapcsolatban éljenek, legyenek hűségesek hűséges Istenükhöz, és így legyenek világító fáklya a lelki és erkölcsi sötétségben, amíg eljön a Messiás, és rajta keresztül minden nép csatlakozhat az élő Isten szeretetszövetségéhez.

Isten Ószövetségi népe kudarcot vallott küldetésében és elbukott. Hűtlenek voltak, folyamatosan „flörtöltek” a környező népek bálványisteneivel, bálványkultuszaival, sokszor teljesen belemerültek a bálványimádásba, következetesen megcsalták hűséges Urukat. A próféták figyelmeztetésére nem hallgattak, és egy napon nemzeti katasztrófaként érte el őket hűtlenségük következménye. Isten elengedte a kezüket és kiszolgáltatta őket ellenségeiknek. Először az északi országrész bukott el: Kre. 722-ben az Asszír Birodalom leigázta őket, deportálta a népet, akik soha nem tértek vissza földjükre. 150 évvel később Júdát is utolérte ez a sors: Kre. 598-ban a Babiloni Birodalom betört Jeruzsálembe, elvitte a vezetőket, hűbéres király ültetett a trónra. Így került Ezékiel pap Babilonba a Kebár folyó mellé fogolytársaival. Isten itt hívta el őt a prófétai szolgálatra a foglyok között. Közben Jeruzsálemben Jeremiás próféta tolmácsolta Isten üzenetét az otthon maradt népnek. Mindkét próféta ugyanazt az üzenetet hirdette: a történtek Isten ítéleteként értek benneteket bűneitek miatt, és ha nem tértek meg, akkor jön a teljes összeomlás. A katasztrófát átélt nép ugyanis alaptalan pozitív gondolatokkal áltatta magát: a foglyok azzal, hogy rövid idő múlva vége a fogságnak, és megyünk haza, mert Isten nem hagyja népét sokáig megaláztatásban és szenvedésben, a Jeruzsálemiek pedig az úgynevezett „Sion-teológia” eltorzított formájával: nem lehet velünk semmi baj, mert az Úr nem hagyja elpusztulni templomát, megvédi Jeruzsálemet. Mindeközben folytatták az Istennek engedetlen életet. Jeremiás és Ezékiel egybehangzóan figyelmeztették őket: vessetek véget az önáltatásnak, a megtérés nélküli pozitív gondolatoknak! „Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt!” Jeremiás 7, 3-4. „Félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség!” Ezékiel 13, 10.

 

Bár az akkori emberek azzal áltatták magukat, hogy a próféciák köddé válnak, de legalábbis valamikor a távoli jövőben jön csak a katasztrófa (Ezékiel 12, 21-28), a próféták figyelmeztető szava nagyon hamar, az első hullám után 11 évvel, Kre. 587-ben beteljesedett. Nebukadneccar Jeruzsálemet és a templomot is lerombolta, és a nép megmaradt vezető rétegét is elhurcolta, nem maradt remény az ország újjáépítésére.

 

Ez az a háttér, amiben Ezékiel éles szavai felcsattannak azokkal a prófétákkal, papokkal, egyházi emberekkel szemben, akik a nép önáltatását segítik hamisan bátorító, „pozitív” üzenetekkel.

 

Az emberek saját védelmükre ingatag falat építenek, a vallás képviselői pedig Isten nevében mondott hamis megnyugtató üzeneteikkel, megtérés nélküli pozitív jövőről szóló látomásaikkal bevakolják ezt a falat, habarccsal tüntetik el a réseket, így az önáltatás tökéletes lesz, hiszen a sima vakolat mögött nem is lehet látni a hiányokat! A baj csak az, hogy akármilyen szép is a vakolat, a fal továbbra is ingatag, és nem fog megállni a nemzeti katasztrófaként érkező ítélet viharában. Összeomlik, és az emberek védtelenül állnak majd az ítélettel szemben! Ez a kijózanító valóság, ami szemben áll az ábrándokkal, az önsajnálattal, a hamis önáltatással. A prófécia képe egészen hasonló, mint Jézus két házról mondott példázatában. A különbség az alapban van, ami nem látszik. Csak az ítélet viharában derül ki a különbség, amikor a homokra épített ház kártyavárként dől össze, maga alá temetve lakóit!

 

Talán értjük már, hogy mit üzen a 2600 évvel ezelőtti Jeruzsálem lakóinak, és a Kebár folyó mellett élő foglyoknak, illetve a hamis prófétáknak ez a prófécia, de vajon értjük-e, hogy nekünk 2021-ben, a mai Európában, Magyarországon, Szolnokon itt és most mit üzen ezen keresztül az Úr? Mert ez a fontos, hogy megértsd és komolyan vedd, hogy neked mit üzen! Egyszerűen egy mondatban megfogalmazva: Hagyd abba a habarcsolást!

 

Nem minden vallásos beszéd Isten igéje! Az egészséghez ma mindenki ért, ennél többen talán csak a hithez értenek. Sokan hirdetik erőteljesen a meggyőződésüket hitkérdésekben. Széles a vallási piac, ahonnan válogathatunk. Egy beszélgetésben valaki azt mondta: minden rossz nyugatról jön. Igazság szerint jön az (távol)keletről, északról és délről is. Egészen hasonló a helyzet, mint az ókori Júdában. Legtöbben összeválogatják maguknak, hogy mit szeretnének hinni. Innen is, onnan is egy kicsi: egy kis keresztyénség, egy kis pozitív gondolkodás, keleti meditáció, stb. Észre sem vesszük, hogy hányféle forrásból származó gondolat épül be a hitünkbe, gondolkozásunkba. Az emberek mércéje, ami alapján hitüket felépítik ez: ahogy nekem kényelmes, ami engem (ki)szolgál, ami működik. Világosan látjuk, hogy az úgynevezett történelmi egyházak képviselőinek megnyilvánulásai sem mindig igazodnak Isten Igéjéhez. Világosan látszik ez például a nyugati egyházak szexuális kérdésekben való állásfoglalásaiból (hogyan képviselhet az egyház más igazságot, mint a Szentírás?!) a probléma azonban ennél sokkal mélyebb! Sok olyan prédikáció hallhatsz, amelyikből hiányzik az élő ige. Ma is sokan hirdetik úgy üzenetüket, hogy ezt mondják: Így szól az Úr! De Isten nem szól általuk! Nem Isten szól általuk! Nem minden vallásos beszéd, nem minden hitről való beszéd Isten igéje, van, ami áltatás, van, ami altatás, és van, ami egyenesen félrevezetés! Vigyázz! Figyelj! Ne higgy el mindent, amit a hitről mondanak neked! Isten nem hagy jóvá minden hitről mondott üzenetet, ebben a mai próféciában egyenesen szigorú ítéletet mond azok fölött, akik nem hűségesen, nem hitelesen, nem az ő élő igéjét szólva beszélnek az ő nevében! Azt gondoljuk, hogy ilyenek csak az ókori Izraelben voltak? Azt gondoljuk, hogy Isten jóváhagyja, és a végtelenségig hagyja a róla szóló hamis beszédet?! Meg fogja ítélni a hamis prófétákat. Jézus kemény szavai szólnak arról, hogy nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondogatja: Uram, Uram! („az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt…”), és lesz olyan, aki arra fog hivatkozni, hogy az ő nevében szolgált, és Jézus mégis azt mondja majd neki: nem ismerlek, távozz!  

 

Miről ismered meg Isten igéjét, az Úr üzenetét? Arról, hogy igazodik a teljes Szentírás üzenetéhez! És ennek egyik nagyon fontos jellemzője, hogy az Isten igéje leleplez és nem elfed! Leleplezi, világossá teszi az igazságot és az igazságtól, az Isten akaratától való elhajlást, a bűnt.  Isten igéje soha nem megtérés nélküli pozitív üzenet! Mindig rávilágít a felelősségedre, leleplezi a bűnödet és megtérésre hív, Istenhez igazodásra, kapcsolatrendezésre, és így munkálja a békességedet!

 

Szomorú, ha a vallás, az egyház habarcsol, de az a baj, hogy mi emberek igényeljük a nyugtató beszédet, mert hajlamosak vagyunk az önáltatásra! Mindannyian. Igényeljük azt, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy megnyugtassanak bennünket, Isten igéje viszont nem teszi meg nekünk ezt a szívességet! Ezért – bár lehet, hogy szívesen dőlnél hátra: most jól megkapják a hamis próféták, a vallásos tévtanítók és a hitetlen lelkészek, de – ez az ige most nem a hamis próféták ellen szól, hanem a te szívedet leplezi le! Téged szólít fel: ne habarcsolj tovább!

 

Nézz szembe a valósággal. A habarcs nem tart meg. A homokra épült ház összeomlik. Jönnek a nehéz időszakok, amelyek megpróbálják az életedet. Elég szilárd alapon áll-e az életed, hogy ne omoljon össze?  De ez még semmi. Jön az ítélet vihara. Az Isten bűn miatti ítélete. Ne áltasd magad, hogy nem lesz ilyen, és azzal se, hogy csak a távoli jövőben! Egyszer csak itt lesz valósággal! Az előtt az Isten előtt fogsz állni, akinek ezt mondja a zsoltáros: „Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” Zsoltárok 139, 1-4. Képzeld el, hogy egy olyan galériába lépsz be, ahol életed minden perce ki van állítva. Nem csak azok, amelyekre büszke vagy, amelyekért megdicsértek, elismerést kaptál, hanem minden perc. Hogyan éreznéd magad egy ilyen kiállításon? Életünk valódi állapotát leplezi le Conan Doyle tréfája, aki London 12 legtiszteletreméltó emberének küldött viccből névtelen táviratot ezzel a szöveggel: „Menekülj! Minden kiderült.” Állítólag a tizenkettőből hat 24 órán belül elhagyta a várost. Hogyan állsz meg majd Isten előtt, amikor valóban minden kiderül? Mi tart meg akkor?

 

A habarcs jelenti mindazt, amivel mi el akarjuk takarni valódi állapotunkat, mentegetni akarjuk magunkat, el akarjuk magyarázni, hogy miért nem tudunk változni, vagy egyenesen miért nem kell változnunk (változzon más!), miért nincs szükségünk megtérésre. A Biblia sokféle képpel beszél erről a mélyen a lelkünkbe gyökerezett, kétségbeesett, konok törekvésről. Rögtön az elején, az első bűn után Ádám és Éva észrevették, hogy mezítelenek, volt már takargatni valójuk, ezért fügefalevelekkel takarták el magukat. Habarccsal a düledező falat. Ma is ezt a játékot játsszuk össztársadalmi szinten és sajnos összegyházi szinten is. A fügefalevél azonban nem takar jól, és a habarcs nem tartja meg a gyenge falat. A habarcs nem tart meg még egy polcot sem (próbáltál habarcsba tipli fúrni?) hát még téged! Úgy tűnik, hogy ez működik, mint társadalmi játszma. Legfőképpen azért, mert bár átlátunk egymás fügefalevelein és habarcsolásán, de tudjuk, hogy nekünk is jól jön a fügefalevél és a habarcs, így inkább nem feszegetjük, és senki sem kiabál, hogy meztelen a király, szépen megnyugtatjuk egymást, vagy beszélünk azok bűnéről, akiket nem szeretünk, és ezzel is magunkat takarjuk.  Isten előtt azonban a fügefalevelek teljesen átlátszóak, a habarccsal takart fal pedig összeomlik. Ott nem játszhatsz tovább!         

 

Isten igéje leleplez, és ezzel az életedet menti! Mert Isten nem habarcsolt falat, hanem biztos menedéket, óvóhelyet akar adni neked! Tudod mit tett a fügefaleveleikkel megszégyenült Ádámmal és Évával? Rendes ruhába öltöztette őket. Állatbőrbe. Már akkor kifejezte azt, hogy ő a valóságos megoldások Istene. És azt is, hogy ez a valóságos megoldás azt fogja jelenteni, hogy valakinek meg kell halnia helyetted, hogy te megmenekülj! Már akkor, az emberiség hajnalán azok az állatbőr ruhák az egyetlen valóságos megoldásra Jézus Krisztusra mutattak előre! Isten nem takargatta habarccsal a bűnt, hanem megalkuvás nélkül, nyilvánosan elítélte egyszülött Fiában a kereszten. Az ítélet teljes szégyene és súlya ránehezedett a kereszten a te bűnöd miatt. Bűnné tette érted, hogy te Isten igazsága lehess őbenne. A kereszt csodája! Jézus Krisztus az egyetlen biztos menedék. Ő az, aki megtart az ítéletben, ő az, aki biztos sziklaalapot jelent az életednek. Isten arra hív, hogy bízz benne.   

 

Mit jelent, hogy Jézus Krisztusban bízol? Abbahagyod a habarcsolást végleg. Szembe nézel az állapotoddal, és Jézusra bízva magad, őszinte bűnbánatot tartasz. Engeded Istennek, hogy megvizsgáljon, becsülettel megmutatod neki, hogy mi van benned! Nem hivatkozol másra, mint Jézusra, mert nem hivatkozhatsz másra, de őrá szíved teljes bizalmával rábízhatod magad: ő megtart, ő elég neked is. Őszintén megtérsz. Egyszer az életedben rendezed így Istennel kapcsolatodat, és vele járva ehhez a döntésedhez igazodsz, vagyis megtérsz minden nap!

 

Elhangzik időnként a gondolat, hogy az egyházban mindig a megtérésről van szó. Luther Márton a reformáció hajnalán, amikor kiszegezte 95 tételét, ezzel kezdte: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: “Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.” Miért van szükség naponként megtérésre? J. Edwards puritán igehirdető mondta a Biblia alapján, hogy az egyetlen igazi problémánk a hitetlenség. Ahogy Pál a rómaiaknak mondja: „Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.” Róma 14, 23. A hit ugyanis az, amit Isten szavára teszek, Istenben bízva, neki engedve, akaratához igazodva. Mindent így teszel? Minden Isten szava szerint van az életedben? Nincs szükséged ma is megtérésre?

Mi a hitetlenség? Az, amikor lehet, hogy világosan tudod, hogy mit mond egy kérdésről Isten igéje, mert már ezerszer hallottad és olvastad, de az adott helyzetben mégsem ez az igazság határozza meg a szívedet, motivációdat, tetteidet, szavaidat. A szeretet helyett szabad folyást engedsz a dühödnek, alázat helyett megsértődsz, tisztaság helyett az önző vágyaid irányítanak, bizalom helyett az aggodalom uralja a szívedet! S lehet, hogy a száddal azt mondod hiszel, de a szíved hitetlen! Az evangéliumra van szükséged, amelyik elmondja neked, hogy Jézus ebbe a bűnödbe is belehalt, ezen az alapon állhatsz meg most is Isten előtt, és megtérésre hív, megtérést munkál, hogy ne légy hitetlen, hanem hívő. Isten ezen keresztül nem csak informál, hanem átformál, megtérést munkál az életedben.

Érted? Jézus tette meg helyetted és érted, Isten Lelke teszi veled, benned… Mit kell neked tenned, ha Jézusban bízol? Ne habarcsolj tovább! Ne takargasd az életedet Isten előtt, hanem engedd, hogy lásson, hogy megtisztítson, hogy leleplezzen, és gyógyítson a kereszt erejével minden nap!

Kereszt-kérdések sorozat egy pontján feltesszük a kérdést: Ha ma meghalnál, és Isten megkérdezné: miért engedjelek be a mennybe, mit válaszolnál? Mi az, amiben bízol? Én templomba járok? – habarcs! Adakozom, szolgálok, segítek a bajbajutottnak, nem iszom, nem káromkodok, becsületesen végzem a munkámat, nevelem a családomat, nem bántok senkit, nem haragszom senkire HABARCS! Nem tart meg, mert úgy kezdődik: én! Az önsajnálatod, az állandó panaszkodásod, ami mögé elbújva elnézést akarsz szerezni magadnak, amivel magadat is meggyőzöd, hogy oka van annak, hogy te ilyen vagy, és nem is tudsz más lenni – habarcs!

Még az is csak habarcs, ha a reménységed ez: én megtértem. Én már bizonyos dolgokban megváltoztam, már nem teszem ezt, nem teszem azt… Ezek lehetnek a Lélek munkájának gyümölcsei, amiről fel lehet ismerni az élő hitet, de hivatkozásnak gyenge! Isten nem ezért fogad el, vagy nem fogad el téged! Egyetlen védelem van, az pedig nem úgy kezdődik, hogy én, hanem úgy, hogy Jézus. Csak arra hivatkozhatom, hogy Jézus meghalt értem a kereszten. Őérte fogadott el Isten, csak ő szabadít meg nyomorult nyögvenyelős (hit)életből és az örök kárhozatból is. Én őbenne bízom, és nem magamban.  

 

Isten kőfalat adott, sziklavárat, menedéket, óvóhelyet Jézus Krisztusban. Ha benne bízol, akkor többé ne építs falat Istennel szemben, ne áltasd magad, ne habarcsolj, ne mentegesd magad soha, hanem nézz szembe a valósággal az ige fényében minden nap. Csak Krisztus keresztje legyen a menedéked! Lásd meg bűneid megalkuvás nélküli ítéletét ott a kereszten. Azért is meg kellett halnia, amit kicsinyítesz, mentegetsz, ami szerinted nem akkora baj vagy amire gondolni sem szeretsz. De lásd meg Isten radikális szeretetét irántad. Nem azért, aki vagy, aki már lettél, hanem önmagáért, Jézus Krisztusért! Ez az evangélium! Ez változtatja meg a szívedet. Térj meg! Bízd rá magad! Engedd, hogy rávilágítson a bűnödre és változásra hívjon!

Légy ebben következetes! Ne habarcsolj, ne sértődj meg, légy őszinte, hogy a rissz-rossz falak helyett tényleg biztos menedékben légy.

Egyszer egy imaközösségben – nem a mi gyülekezetünkben történt 😊 – valaki kegyes szavakkal így imádkozott: Istenem, egy utolsó bűnös vagyok, kérlek, bocsáss meg nekem! Másnap találkozott vele az utcán valaki, aki szintén ott volt az imaközösségben, és fültanúja volt ennek az imádságnak. Barátságosan hátba veregetve őt, így köszönt neki: Szervusz, utolsó bűnös, testvérem. Emberünk vérig sértődve felháborodott: Hogy merészelsz te ilyet mondani nekem?! Mire a másik: te mondtad magadról tegnap, a fülem hallatára!

Értjük? Sokszor még a bűnbánó kegyes szavainkat sem gondoljuk komolyan, még ezekkel is képesek vagyunk habarcsolni, a valódi önvizsgálatot és bűnbánatot elkerülve!

Egy idős lelkész egy lelkésztovábbképzésen véletlenül fültanúja volt annak, hogy fiatal kollégái kibeszélték őt sorolva egymás között a hibáit. Ez a lelkész egyszer csak megszólalt, és ezt mondta kritizálóinak: Tudjátok, amit mondtatok, mind igaz, és én még sokkal több rosszat is tudok magamról mondani, olyat, amiről ti nem is tudtok. Az én Uram azonban a kereszten eltörölte mindezt, a vérével ráírva az én számlámra, hogy fizetve. Őérte őszintén lehetek az, aki vagyok: kegyelembe fogadott bűnös, aki az ő erejéből változik nap, mint nap.

Sajnos megtörténik gyakran az is, hogy amikor valaki őszintén bűnbánatot tart közöttünk, elkezdjük mentegetni, pedig nem arra van szüksége, hanem az evangéliumra: Jézus ezért a bűnödért is meghalt, ezért Isten kész neked megbocsátani, és megtisztítani téged.

Adja Isten, hogy szívből megértsd ma az evangéliumot, adja Isten, hogy ne habarcsolj tovább, hanem engedd, hogy megvizsgáljon, légy egészen őszinte vele, ha kell kérj ehhez testvéri segítséget is: ne azért, hogy felmentsen, megnyugtasson, hanem hogy melletted álljon Isten előtt, amikor bűnbánatot tartasz, hogy tanúja legyen. Adja Isten, hogy Jézus Krisztusban megtapasztald a valódi bűnbocsánat szabadságát, és adja Isten, hogy ebben a szabadságban járj naponként bűnbánatot tartva, megtérve, Jézus Krisztusban bízva egyedül. Ámen.

 

Kérdés az igehirdetéshez:

Mire mutatott rá most életedben Isten Igéje?

 

Végh Miklós, lelkipásztor