Oldal kiválasztása

2021. szeptember 26.

Zsoltárok 46. Csendesedjetek el!

Olvasandó: Zofóniás 1, 7. 

hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

Olvasandó: Zofóniás 1, 7. 

„A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.) Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”  46. zsoltár.

 

“Csend legyen az én Uram, az ÚR előtt!” Zofóniás 1, 7a

 

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Bibliai és életkérdések vasárnapja van, ahogy az a missziói tervünkben le lett fektetve. Itt szeretném újból felhívni a Testvérek figyelmét arra a kis ládára, amire az van írva imakérések és igekérések, hogy abba dobják bele Bibliával vagy élettel kapcsolatos kéréseiket, amiről szeretnének hallani Igehirdetést.

Ez a láda most üres volt. Azonban nem olyan régen, egyik gyülekezeti tagunkkal folytatott beszélgetés, több hét távlatából is, vissza-vissza térő gondolatot helyezett elém. Ő akkor arról szólt, szívesen hallgot olyan Igemagyarázatot, ami a hívő élet sarokpontja, ami hívő életet előbbre viszi. Így kerülhetett elém a zofóniási Igénk.

Úgy hiszem, korunk egyik legnagyobb betegségének egyike, hogy nem bírja a csendet. Bármerre járunk is utcán fejhallgatós emberek jönnek velünk szembe. Már a futás, a kerékpározás közben is füldugón keresztül hallgatva van valami. Már az otthonokban sincs jelen a csend.

Hisz állandóan szól a rádió. Egyből be van kapcsolva a televízió. Már el van indítva az interneten egy videoklip vagy egy film. Mi az oka, hogy az ember nem bírja csendet? Mi az oka, hogy nem tudunk létezni az alapzaj nélkül?

 

Amikor a csendről beszélünk, akkor a legtöbb ember a fizikálisan elérhető csendre gondol. Arra a csendre, mikor nem szólalunk meg, mikor a zaj abbamarad az ember körül, mikor bezárva marad a száj és a fül. Egy-egy példával hadd illusztráljam. Számtalan ember szereti a hangját hallatni, s mély fájdalma van, amikor nem szólalhat meg, nem mondhatja el véleményét, nem fejtheti ki a gondolatát, például a főnök előtt vagy egy erősebb egyéniség előtt. A másik csend az, amit magam is tapasztaltam már, mikor egy felbojdult osztályterembe lépek be, s felszólítássá lesz a zaj megszüntetése az óra megtartására. Megtörténik az elhalkulás, de elmékben a szünet történései zakatolnak. S azt is tapasztaltuk már mindnyájan, mikor kényes kérdésre, nem akarunk válaszolni, úgy téve, mintha zárva lenne a fülünk, de a másik oldalt is tapasztaltuk már, mikor kérdésünkre nem kapunk választ, csak tágra nyílt szemeket.

 

Ezek lennének az igazi csend ismérvei? Nem! Bár csukva lehet a száj, de a belső háboroghat, de az agy pörgetheti a gondolatokat, de a lélek messze járhat. Ezeknek az ismérveknek a betartása, melyeket előbb soroltam, okoz, okozhat nehézséget. Nem véletlen, hogy vannak háztartások, ahol azzal kezdődik a nap, hogy bekapcsolásra kerül egy zajforrás, s azzal fejeződik be, hogy ugyanaz a zajforrás kikapcsolásra kerül. Feltehető a kérdés, mire jó a zaj?

 

Sok ember, hogy ne kelljen csendben lennie, hogy ne érezze magát egyedül, egész nap a tévét járatja, vagy a rádiót „hallgatja”. Amennyiben rákérdeznénk tőlük, mit hallott, mit látott, akkor semmit sem tudna felidézni az elhangzottakból, a látottakból. Akkor mi szükség rá? – tehetjük fel szintén a kérdést. A válasz az: Nem tudják a csendet elviselni, mert nem tudják, hogy mire való. Félnek, s félünk tőle, ezért menekülnek, menekülünk a hangzavarba. Mert a zajban nem kell figyelni az Isten általános kijelentésére, a lelkiismeretre. A lelkiismeret az, ami rávilágíthat a hibákra, a tévedésekre, a mulasztásokra. Nem szereti az emberek nagy része, ha gyengeségeik kerülnek felszínre, ennek megelőzésére, a szégyen kerülésének eszköze a zaj. Általa nem kell szembenézni az elesettséggel, az ember bűnös mivoltával. A zajban nem kell visszatekinteni az elmúlt időszak eseményeire, nem kell szembenézni az ott átéltekkel, nem kell megküzdeni a lelkiismeret furdalásával. Nem kell válaszokat keresni az olyan kérdésekre, mint ’Mindent jól csináltam?’, vagy ’Kiket sértettem meg?’, vagy ’Kinek tettem rosszat?’. És nem kell válaszolni Isten kérdéseire sem, mint például ’Megálltál előttem?’ vagy ’Elcsendesedtél Rám figyelve?’! A zajban nem kell szembenézni, s nem kell válaszokat adni a feltett kérdésekre. A kérdések és válaszok helyett a ricsajba menekül, mutatva, nem óhajt a konfliktusokkal, a tévedésekkel, a saját életével, s annak jobbításával szembe fordulni.

 

A keresztyén csend nem ilyen csend! A keresztyén ember is ebben a zajokkal terhes világban él. Gondoljunk bele! Az utcán az autók dübörgése. A szomszéd lakásban dübörgő zene.

Az otthonokban egyre elterjedtebb gépek zümmögése. A technikai vívmányok napi jelenléte, mind-mind egy zajforrás, amit nem lehet elhalkítani egyszerűen. Szinte nem lehet elkerülni őket, de nem is ez a feladat. Nem véletlenül kéri Jézus Krisztus az Atyát, „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból” (János 17,15a).

Ezzel hívja fel a figyelmünket, hogy a csöndesség elmulasztását nem foghatjuk a világra. Saját felelősségünk!

Azonban, a mai Igénk egy teljesen más csendre akarja felhívni a figyelmünket! A csend jótékony hatásait szeretné megláttatni velünk.

A jótékony hatást csak úgy érhető el, ha a fizikai csend mellett jelen van a belső csend is. A gyermek Istentiszteleteken nem véletlen énekeljük el háromszor, egyre halkabban a ’Szívem csendben az Úrra figyel’ ifjúsági énekünket. A halkuló ének segíti az Úrra figyelésre, a szívbéli Úr előtti csendességre.

Zofóniás próféta könyvében is erre hívja fel a figyelmet. Felszólító módban szólal meg Isten. Attól a néptől kéri, akik eltávolodtak Tőle, engedetlenek voltak Vele szemben és idegen isteneknek is áldoztak. Az Úr haragra gerjed az engedetlen nép ellen, súlyos ítéletet hirdet ellenük, mert nem mehet el a bűn mellett szótlanul. Ezért szólalnak meg prófétái, ezért hirdetik a bűntől való elfordulást, s az Úrhoz fordulást. Izrael és Júda népe részben vagy teljesen elfordult a Teremtőtől, bűnt bűnre halmoztak. Ezért hangzik a figyelmeztető kijelentés, a figyelmeztető prófécia. Méltó a nép az Isten ítéletére, s mi magunk is teszünk olyanokat, ami büntetést érdemelne.

De nem olyan Istent tisztelünk és követünk, aki haragtartó, aki bosszúálló. Hanem olyat, aki féltő szeretettel van az ember iránt. Ennek a szeretetnek jele a prófétai figyelmeztetés: „Csend legyen az én Uram, az ÚR előtt!”. Az egyetlen menekülési utat helyezi a nép elé. Elcsendesedés az Úr előtt!

 

Első üzenetként, Bennünket is erre hív a mai Igénk! A bűnös mivoltunk szomorúságot okoz a Mennyei Atyának. Mindezeken felül a bűn ’batyuját’ tovább terheljük az engedetlenségünkkel! Elbírhatatlan terhet lehet cipelni zajban és fizikai csendben. Ez a teher töri össze a vétkeket cipelő embert, mert nem tudja letenni azt, s előbb vagy utóbb a bűn súlya minden azt hordozó számára elviselhetetlenné lesz. Az engedetlenség olyan nehézzé válik, hogy aki nem teszi le az Úr elé, az összerogy.

Nem szeretné az Alkotó, hogy ez így legyen, ezért adja az előtte való elcsendesedés lehetőségét, hogy ebben a belő és külső csendben mutasson rá az ellenszegülésünkre és adja a terhek letételét.

Miként lehet elérni ezt a belső és külső némaságot? Jézus ad segítséget, amikor ezt mondja azelőtt, mielőtt tanít imádkozni: „menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz” (Mt 6, 6). Arra kér minket az Isten Egyszülöttje, találjuk meg otthonunkban azt a helyet, ahol valódi csend vehet körül bennünket. Fontos még megtalálni azt az időpontot, mikor nincsen semmi zavaró tényező. Ez nem megy egyik napról a másikra. Kitartó, odaszánt napi elcsendesedés szükséges hozzá, mert nem biztos, hogy azon a helyen lehetünk a legmegszólíthatóbbak, ahol mi gondoljuk.

Áldássá válik, ha megtaláltuk azt a helyet és időpontot, ahol nyitottak vagyunk a felfelé való kommunikációra, azonban csak akkor fog működni, ha valóban figyelmünket az Úr felé fordítjuk.

Egy történet szerint egy indián fehér bőrű barátjával sétált egy zsúfolt, forgalmas amerikai nagyvárosban. Az indián egyszer csak mutatóujja fölemelésével megszakította a beszélgetést, majd halkan ezt kérdezte a társától:

– Pszt! Hallod ezt?

– Mit? – kérdezte a barátja.

– Hát a tücsökciripelést.

A sápadt arcú meglepődve nézett indián barátjára, aki egy falréshez vezette őt. Benéztek, és valóban ott ciripelt a tücsök.

A fehérbőrű ember a nevetés és a fölháborodás közötti hangon ezt kérdezte:

– Hogy voltál képes ezen a zajos utcán meghallani ennek a tücsöknek a ciripelését?

– Egyszerű – válaszolt az indián – figyelj csak!

Majd elővett egy pénzérmét, földobta a levegőbe, és amint az a földre esett, az utca összes járókelője a hang irányába fordította tekintetét.

– Látod! – mondta az indián – Mindenki arra figyel, ami fontos neki. Keressük a csöndet, hogy megtanuljunk Istenre koncentrálni. Koncentráljunk Istenre, hogy megtanuljunk az élet zajában is elcsöndesedni.

 

A csendes Istenre figyelésünk bizonyságtétel lehet arról, hogy számunkra Ő legfontosabb. Aki fontos számunkra, arra odafigyelünk, azzal minél több időt szeretnénk együtt tölteni. Isten számára fontos minden ember, szeretne minél több időt együtt tölteni vele. Szeretete látszik ebben a vágyakozásában, de nem töri ránk az ajtót, nem óhajtja, hogy mindenható szavának remegve eleget tévők legyünk. Csendben vár, várja a hívásunkat, a találkozás örömére vágyókat. Az Úr várja a Vele való találkozásunkat, Ő mindig nyitott arra, hogy beszéljen, hogy tanácsával igazgasson bennünket. S Ő az, aki szívesen meghallgatja a fájdalmainkat, a nehézségünket, az örömeinket. Nyitott arra is, hogy a mindennapok terheit megosszuk Vele, s szívesen meghallgatja, amikor örömünk van. S szintén Ő az, aki a megtört szív bűnvallását meghallgatja és nem kárhoztat, hanem ahogy a parázna nő esetében Krisztus is mondja: „menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8,11b). Nem akar földbe döngölni, hanem megmenteni óhajt. Az Isten megismerésének, megmentő szándékának jelenvalóságának és a Vele való beszélgetés csatornájának kulcsa a csend. Erre csendre hív a zsoltáros is, „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (11). Ez az a csend, mely meg tud óvni az eleséstől, az emberi gondolattal megtett cselekedet eredménytelenségétől. Ez az a csend, ami megóv minden ártó támadástól és ez az a csend, ami emberi gyengeségünket isteni erővel ruházza fel. Ebben a csendben vallhatjuk meg „Isten a mi várunk!”.

 

A második dolog, ami a csönd eredménye az, tiszta képet kaphatunk önmagunkról. A csend segít megismerni az Ige és a Szentlélek kijelentése alapján önmagunkat. Nem úgy, mint a körülöttünk élők egy része, mármint elhallgatva bizonyos gyengeségeinket, hanem úgy, hogy őszintén elénk tárja a hibánkat, a változtatandót. Nem csak elénk tárja, de támogat és vezet annak elhagyására. Ő szól hozzánk, atyai szava elérhet hozzánk, azonban akkor van eredménye csak, ha teljesen ráhangolódunk, ha semmi sem vonja el a figyelmünket.

 

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:

– Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?

A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:

– Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?

Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: -Nem látunk semmit – mondták kisvártatva.

A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:

– Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?

A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:

– Saját arcunkat látjuk a kútban!

– Bizony, amíg zavartam a vizet – mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.

 

Nem véletlenül szoktuk mondani, hogy Isten kijelentett beszéde, életünk tükre, melyben megláthatjuk magunkat, kendőzetlenül. Tisztán láthatjuk hibáinkat, erényeinket, gyengeségeinket és erőinket. A Szentírás kijelentése által láthatjuk meg, milyen nagy munkát végzett az Úr bennünk. Ahhoz, hogy ez a látás kialakuljon és megmaradjon, ahhoz meg kell teremtenünk a teljes Istenre figyelő csendet.

A csendes Istennel töltött idő harmadik vonzata, ami nem természetes, hogy a világ Teremtőjével lehetsz kapcsolatban. A csend döbbent, döbbenthet rá, hogy a világmindenség Ura hajol le, az, aki minden hatalom birtokosa, aki mindenható, aki mindent a kezében tart, még az életedet is. Aki a legfőbb, az hajol le az emberhez. Micsoda szeretet van Benne a teremtménye iránt, hisz a bűntelen közelít a bűnöshöz, az örök az elveszetthez. S micsoda kegyelem, ha mi megszólíthatjuk Őt, olvashatjuk és hallgathatjuk szavait, s a Legfőbb kezeibe helyezhetjük életünket, életünk vezetését. Istenünk drága árat fizetett ezekért. Egyszülöttjét áldozva fel, érted és értem. Mindezt látva, tudva, átélve vallhatjuk „Magasztalnak a népek, magasztal a föld.”.

 

Az odaszánt figyelés záloga annak, hogy halljuk, hallhatjuk az Isten számunkra adott kijelentését! Szeretné, ha az életünk ne veszendőbe menne, ha megmentett élet lenne. Tegyük tehát fontossá az Úrral való találkozás csendes lehetőségét, egyedül Őrá figyelve, kizárva a külvilág zörejeit és gondolatunk szárnyalását!

 

Te, aki most hallod először mily drága a Te életed az Isten előtt, neked mondom jótanácsként az Ige alapján, „Csend legyen az én Uram, az ÚR előtt!”, azaz teljes csendben állj meg az Úr előtt. Beszélj Vele, bátran tárd fel szívedet előtte. Bátran beszélj arról is, miért nehéz Őt megszólítanod! Az Isten szeretet, melynek Te is részese lehetsz. Hogyan?

Isten azt mondja: Csend legyen! Ez a parancs azt jelenti: Ember, ne mindig csak magadra figyelj! Ember, vedd már észre, hogy a gondolataid nem nyílnak meg az Isten felé, ha nem akarsz csendet teremteni. Ember vedd észre, hogy az Isten szava elsiklik a fül, és a szív mellett, ha nincs végre csend. Az életeddel játszol!

Csend legyen! – Isten azért parancsol, mert meg akarja értetni veled magát. Meg akarja mutatni a jelenlétét: Itt van és szólni akar hozzád!  Azért parancsol, mert ismeri az emberi szívet. A csalfa motor háborog és zakatol, ezért képtelen felfogni, hogy jelen van az Isten életedben. Kapcsold ki a rádiót, és imádkozz! Egy este ne kapcsold be a TV- t és vedd kézbe a Bibliát. És figyelj! Hallgass! S meghallhatod az Isten halk és szelíd hívogató hangját! Egyik református énekünk refrénje oly szépen adja elénk ezt a hívogatást: ’Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen!’.

 

Azok pedig, akik már ismerik ezt szelíd hangot, de nem érzik magukat közel Istenhez, mert a hitélet napi rutin lett, unalmas, örömtelen és élettelen, akkor azt könnyű orvosolni: kezdjenek el újra beszélgetni Istennel!

S azok, akik naponként elcsendesednek, azoknak is csak ez az egy mondható, tőlük is csak egy kérhető, csendesedjenek el az Úr előtt! Kérd ma is Istent, hogy a hangzavar és a halálos temetői csend helyett segítsen Hozzá fordulnod. Köszönd meg, hogy életed sok viharában ott volt az ő csendet és békét teremtő hatalmával. Szánd oda magad a hitvalló csendes életre, amelyik Jézushoz hasonlóan nem kiált, és nem lármáz.

 

 

 

 

Végezetül hadd tárjam elétek Ady Endre – Az Úr érkezése című versét:

 

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

 

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborús éjjel.

 

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

 

Ámen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Mi az, amivel most megszólított téged ezen az igehirdetésen keresztül az Úr?
  2. Miben látod életedben az Isten előtti igazi elcsendesedés akadályait?
  3. Mondj példát arra, amikor megtapasztaltad az Isten előtti igazi elcsendesedés áldását!

 

Schwancer Pál

Szolnoki Református Egyházközség