Olvasandó: Efezus 4, 1-6. Újraegyesítő 

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” Efezus 4,1-6.

 

Több hónapja készülünk a gyülekezetben az Újraegyesítő Családi Napra.  Mit jelent, mire utal ez a szó, hogy újraegyesítő? Olyasmit érzékeltet, hogy nekünk újra kell találkoznunk egymással, mert régen nem találkoztunk, újra át kell érezni, hogy összetartozunk, újra össze kell barátkoznunk egymással, újra meg kell tanulnunk szeretni egymást, esetleg ki kell békülnünk, meg kell bocsátanunk egymásnak. Ez a cím azt érzékelteti, hogy valami baj van az egységgel, a szeretettel, a barátsággal, a családdal, valami nincs a helyén, és ezért valamit tennünk kell.

 

Mi történt az egységgel? Miért van baj vele? Azért, mert ebben a szokatlanul nehéz két évben a  járvány miatt nem találkozhattunk sokáig, és ezért szétszóródtunk?

 

Valójában nem a Covid a probléma, nem a járvány miatt van baj az egységgel, a barátsággal, a szeretettel. A baj sokkal régebben kezdődött és sokkal mélyebben lakik. Nem a körülményeinkben, nem a korlátozó intézkedésekben, nem az online istentiszteletekben és órákban, és nem a szájmaszkban és a távolságtartásban, hanem a szívünkben van a baj. Mi a baj?

Lelki korona-vírus fertőzést kapott a szívünk, korona mániások lettünk. Mindenki úgy gondolkozik, és úgy él, mintha ő viselné a koronát – legalább a saját életében. Ezt hívjuk önzésnek. Ismerős a szó? Az én… E miatt van baj az egységgel, e miatt veszekszünk vetélkedünk, bánjuk egymást, irigykedünk egymásra. E miatt nem figyelünk oda arra, hogy mit mond a másik, hanem csak azon gondolkozunk, hogy mi mit fogunk mondani, és így persze, hogy nem értjük meg egymást. E miatt vesszük észre mindig a rosszat a másikban, mondunk rosszat egymásról a háta mögött, emiatt vagyunk szanaszét stb.

 

Isten arra teremtett minket, hogy együtt legyünk vele és egymással szeretetben, jó barátságban. Ő az Atya, mi a gyermekei, egymásnak pedig jó testvérei, akik szeretik, segítik, bátorítják egymást. Egy Atyánk, egy nagy lelki családunk, egy szív és egy lélek. Isten ezt így tervezte el.

 

Van azonban ebben a világban valaki, aki igyekszik szétdobálni, szétzülleszteni azt, amit Isten egybeszerkesztett. A Biblia így is nevezi őt: diabolos, vagyis szétdobáló. Magyarul ördögnek mondjuk. Az ördög nem akarja, hogy együtt legyünk szeretetben, hanem azt akarja, hogy fordítsunk hátat Istennek, és veszekedjünk állandóan egymással.

 

Volt egyszer egy kegyetlen nyúltenyésztő, aki azon szórakozott, hogy a nyulai tépik egymást, harcolnak egymással. Észrevétlenül benyúlt a ketrecbe, és két nyuszi bajuszát meghúzta. Azok pedig azt hitték, hogy a másik okozta nekik az erős fájdalmat, ezért egymásnak estek. A tenyésztő meg jól szórakozott rajtuk a háttérben. Pontosan ezt teszi a sátán is velünk. Hogyan? Azt súgta a fülünkbe, hogy nekünk kell viselni a koronát. Mi pedig hittünk neki. Elfelejtettük, hogy a korona csak egyvalakinek a fejére való. „EGY AZ ÚR” – mondja az ige – AZ ÚR JÉZUS! Megfertőződtünk lelki korona-vírussal: az önzéssel. Korona mániások lettünk. Ez azt jelenti, hogy hátat fordítottunk Istennek – fellázadtunk ellene. Lehet, hogy nem akarunk koronát viselni, de ahelyett, hogy teljes szívvel szeretnénk Istent, benne bíznánk, és neki fogadnánk szót, mert ő a Király, saját magunkra hallgatunk inkább. Ez a kérdés mozgat: mi az, amit én akarok, ami nekem jól esik, ami kényelmes, amire vágyom? Ezt úgy hívjuk, hogy lázadás, amikor az uralkodónak nem fogadunk szót, hanem tesszük a magunkét. Így nem lehetünk jóban, nem lehetünk együtt Istennel. És nem lehetünk jóban egymással sem. Ezért vannak a vitatkozások, veszekedések közöttünk, mert olyanok vagyunk, mint a városkirályságok kiskirályai. Mindenkinek van egy láthatatlan koronája, és ha két városkirályság találkozik, és az érdekeik ütköznek, akkor elkezdenek háborúzni, hogy kinek az érdekei érvényesüljenek. Esetleg érdekszövetséget kötnek egymással egy cél érdekében, vagy egy harmadik ellen, vagy tűzszünetet kötnek, de megmarad a feszültség. Az önzés miatt sok kiskirály háborúzik, hogy kinek legyen igaza, kinek az akarata érvényesüljön, és még a legbensőségesebb kapcsolatainkban is ütközéseket élünk meg időnként. Érthető nem? És sajnos ismerős, nem?

 

Emiatt van szükség az újraegyesítésre. Ezért jött Jézus. Ő az újra egyesítő, aki kibékít az Istennel. Tudod mit érdemel az, aki fellázad a Király ellen, és magának követeli a koronát? Halált. Ezt érdemeljük mi, nem azt, hogy Isten vigyázzon ránk és meghallgassa az imádságainkat. Tudod mit tett Jézus? Meghalt helyettünk. Ő kapta azt, amit mi érdemeltünk. Éppen ma olvastuk a Bibliában az ő szenvedéstörténetét. Ő a mindenség Királya, akinek annyira fontos, volt, hogy újra egyesítse népét, megkeresse és hazahozza a lázadókat, az elveszett, önző, szófogadatlan embereket, téged és engem, hogy nem családi napot szervezett, nem gumivárat hozatott, nem pogácsát vagy sütit sütött, kávét főzött, hanem sokkal többet tett: odaadta a legdrágábbat: önmagát. Letette a koronáját – ő az egyetlen, aki jogosan viseli – eljött gyenge emberként erre a földre. Ő, aki egy szavával elsöpörhette volna a gúnyolódó katonákat, engedte magát lökdösni, kigúnyolni, megkínozni és megölni érted! Ennyire szeret minket önző szófogadatlan, lázadó embereket. A büntetést, amit te érdemeltél átvette tőled!

 

Isten így békült ki velünk, hogy ő vállalta a mi büntetésünket. Hazamehetsz Istenhez, újra bekuckózhatsz az ölébe, megkérheted, hogy vigyázzon rád, és biztos lehetsz benne, hogy szeret téged, és soha, de soha nem hagy cserben, mert ő nem csak a Király, hanem a te mennyei Apukád. Ennek az árát Jézus fizette ki. Azért tarthatunk mi most családi napot, mert Jézus a kereszten kifizette az árát!

 

Meggyógyulhatsz a lelki korona-vírusból. Hogyan? Úgy, hogy leteszed előtte a koronát. Azt jelenti ez, hogy egyszerű szavakkal, de őszintén bocsánatot kérsz tőle. Bocsáss meg, Uram, hogy szófogadatlan voltam, bocsáss meg, hogy nem figyeltem rád, bocsáss meg, hogy magam uraltam az életemet, bocsáss meg, hogy olyan sok szenvedést okoztam azoknak, akik körülöttem élnek. Bocsánatot kérek, és azt szeretném, hogy te, aki meghaltál az én bűneimért – és ezt köszönöm – te legyél a Királyom, te légy az Uram, tied a korona, Jézus az életemben. Így békülhetünk ki az Istennel.

 

És mi lesz az egymással veszekedésekkel? Hogyan békülünk ki, és leszünk újra jó testvérei egymásnak?

Ugyanígy: letesszük a koronát. Nem egymás előtt, hanem az Úr Jézus előtt. Ha Ő az Úr, mi neki fogadunk szót, akkor vége a háborúnak, mert nem vagyunk többé kiskirályok, hanem az Úr Jézus alattvalói, népe, tanítványai, Isten gyermekei vagyunk. Összetartozunk, mind rá figyelünk, neki fogadunk szót, és nem háborúzunk egymással.

 

Letesszük a koronát Jézus előtt. Ezt hívja a Biblia megtérésnek. Megtérés nélkül nem lehetsz barátságban Istennel. És megtérés nélkül megmarad az önzés és a háború egymással is. Megtérve viszont az Úr Jézus tanítványai, Isten gyermekei, egymásnak testvérei vagyunk. A Biblia így mondja: egyek vagyunk. Amit a szétdobáló szétszórt, az most újra egy lett.

 

Az úrasztala közepén most egy kenyér és egy ezüstkehely látható. A virágdíszek, amelyek az istentisztelet elején még ott voltak körülöttük, most nincsenek ott. Távol kerültek egymástól, szanaszét vannak a templomban, mert néhány testvér megkértem az istentisztelet előtt, hogy vegyék el őket az úrasztaláról és tartsák maguknál.  Hogyan kerülhetnének a virágok közelebb egymáshoz? Úgy, hogy közelebb kerülnek a kenyérhez és a kehelyhez. Nézzük most, ahogy ez megtörténik, amikor visszateszik őket az úrasztalára, és közben gondoljunk magunkra! Hogyan kerülhetünk mi közelebb egymáshoz? Úgy, hogy Jézushoz közeledünk mindannyian. Ha megfogjuk az ő kezét, rá figyelünk, neki fogadunk szót, ő összeköt bennünket egymással.

 

Virágok az úrasztalán, középen a kenyér és a kehely. Az egyház jelképe. Középen Jézus, és mi körülötte, mint a családja, testvérei egymásnak. Olyan szépen fejezi ezt ki a mi templomunk! Középen az úrasztala, körben a gyülekezet. Középen Jézus!

 

Így egységben vagyunk. Egyek vagyunk. Testvérek vagyunk. Vannak különbözőségeink, nem vagyunk egyformák: más a bőrszínünk, más a kedvenc ételünk, más a kedvenc focicsapatunk, sőt az egyik a focit szereti, a másik a fitkidet. Az egyik azt szereti, ha orgona kíséri az énekeket, a másik pedig azt, ha gitár. Ez nem baj. Ettől még testvérek vagyunk, ha a szívünk az Úr Jézusé. Ez köt össze bennünket, nem az, hogy mindent ugyanúgy gondolunk, vagy egyformák vagyunk.  Nekem is ő az Uram, őt szeretem, ő bocsátott meg nekem, neki adtam a szívem. Neked is ő az Urad, te is őt szereted, akkor mi az ő népéhez, az ő családjához tartozunk, tehát testvérek vagyunk. Ez nem kérdés. „Egy a test, – egy család, egy egyház –  és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is – egy cél felé tart az életünk, az örök ünnep felé az Atyánál! – : egy az Úr – Az Úr Jézus – , egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja – a mennyei Atya egy családjának tagjai vagyunk, tehát testvérek lelkileg! – mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. – ő a leghatalmasabb! A mi Atyánk!”

 

Akkor hogy van az, hogy mégis vannak problémák még a hívő emberek között is? Miért van még mindig veszekedés, irígység, széthúzás, bántó beszéd közöttünk? Miért kell újraegyesítő? Miért mondja Pál, hogy törekednünk kell teljes erővel megőrizni az egységet, a barátságot?

 

Azért, mert sajnos újra meg újra visszalopjuk az Úr Jézus elé letett koronánkat. Ez a baj. A Szétdobáló teljes erővel igyekszik szétszakítani az egységet. Igyekszik újra megfertőzni a szívünket a lelki korona-vírussal, az önzéssel, újra előhozni azt a raktárból. Mi meg sajnos hallgatunk rá. Hogyan lesz itt egység?

 

Úgy, hogy igyekszünk megtartani az egységet, vagyis minden nap tudatos döntéssel letesszük és ott hagyott koronát Jézus lábánál. Úr Jézus, te vagy az Úr! Az életfordító megtéréshez naponként vissza kell igazodnunk, ezt a naponkénti megtérés.

 

Mit jelent ez gyakorlatilag? Hogyan védekezhetünk a korona fertőzéssel szemben megőrizve az egységet, szeretetet?

 

Mit mond erről a felolvasott ige? Büszkeség helyett alázat kell, hogy jellemezzen bennünket. A széthúzás mögött a büszkeségünk húzódik meg. Egyszerűen szólva többre tartjuk magunkat, fontosabbnak tartjuk magunkat másoknál. Mindig az a legnehezebb tehén, amelyik az én lábamon áll, az a legnagyobb probléma, amivel nekem kell megküzdenem, nem? Miért? Mert én olyan fontos vagyok (magamnak). Ha megbántanak, az önérzetem sértődik meg, mert úgy gondolom, hogy a „nagy énemet” nem lehet büntetlenül bántani, megütni! Minél nagyobb az egód, annál könnyebb beleakadni, megsérteni. Ha kisebb lenne az egód, sokkal nehezebb lenne megsérteni, nem?

Tedd le a koronát Jézus előtt. Ő a Király nem te. És tedd, amit ő kér: figyelj a másikra, vedd észre a másik tehenét, ami az ő lábán áll, és kezdj el segíteni neki! Kezd el a másikat bátorítani, ismerd el az ő értékeit és örülj neki ahelyett, hogy mindig te akarsz győzni. Ezt jelenti az itt használt alázat szó. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál!” Filippi 2, 3.

 

Tolakodás (önérvényesítés) helyett szelídség. A szelídség azt jelenti, hogy leteszed Jézus előtt a koronád, és mint gyermek rábízod életedet Atyádra, ahelyett, hogy mindenáron magad akarnád elintézni, érvényesíteni az érdekedet. Ő az Úr, én az ő kezéhez simulok, mint egy kezes bárány, tőle várok mindent, és az ő tervére mondok igent. A szelídség azt jelenti, hogy komolyan veszem: „Amit neked Isten elkészített, azt nem veheti le tőled senki, amit pedig nem neked készített, azt minek vennéd el? Az nem a tied, azon nincs áldás” Ezért nem kell tolakodnom, lökdösődnöm, elmarnom a másiktól a játékot, sütit, megélhetést, szolgálatot, elismerést! Rólam az Úr gondoskodik, én pedig bátran segíthetem a másikat. Értitek?

 

Türelem és készség egymás elviselésére is. A türelem hosszútűrő a kellemetlen emberekkel szemben – és vannak ilyenek minden közösségben nem? Voltaképpen mi is ilyenek vagyunk sokszor, s még észre sem vesszük! Minden közösségben, még a legszorosabb szeretetközösségben is elengedhetetlenül szükségünk van egymás türelmére. Különbözőek vagyunk, ahhoz, hogy megértsük egymás gondolkodásmódját időre, figyelemre, türelemre van szükség. Ráadásul egyikünk sem hibátlan, mindnyájunknak vannak rossz napjai, rossz pillanatai, visszatérő hibái és bűnei is, amivel megbántjuk egymást. Ezek miatt az együttélés – amennyiben valódi és nem plátói kapcsolatról van szó – nem csupa mosolygás és vállveregetés. Egymás elviselése kölcsönös hosszútűrést jelent, amely nélkül egyetlen csoport sem tud békességben élni… Látod, hogy Isten milyen hosszútűrő veled? Hány éve hordoz el, és vár, hogy formálódj? Van türelmed és reménységed neked is a másik iránt? Reménység, hogy változni fog és türelem, amivel addig is elhordozod őt.

 

A szeretet, amely az önzéssel ellentétes, összefoglalja az előbb felsoroltakat. Nem érzés, hanem készség arra, hogy észrevegyem a másik szükségét és odaszánjam magam az ő szolgálatára, szükségének betöltésére.

 

Megbocsátás. „Igyekezzetek megtartani az egységet a békesség kötelékével.” A békesség köteléke a megbocsátás. Az ÚR Jézus úgy egyesített bennünket, hogy a kereszten bocsánatot szerzett, mert erre volt a legnagyobb szükségünk bűnös embereknek, akik állandóan elvétjük. A kegyelembe fogadott bűnös emberek között kizárólag a megbocsátás őrizheti meg az egységet. Mi mindig egymás lábára lépünk, megbántjuk egymást valamivel akaratlanul is, és sajnos sokszor még mindig akarattal is. Ahol nincs megbocsátás, ott előbb utóbb szakadás, szakítás, törés lesz. Ahol nincs megbocsátás, ott nincs remény. Mi minden nap Isten bocsánatából élünk, legyünk készen minden nap megbocsátani egymásnak is.  Ezért kell gyakorolnunk, hogy a bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak.

 

Végül egy nagyon egyszerű dolgot hadd mondjak, mint az egység feltételét. Az ige nem is említi, mert magától értetődő.  még a végére. Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az egységet, hogy a barátságot, szeretetet valóban gyakorolni tudjuk együtt kell lennünk, kapcsolatban kell lennünk egymással. Meg kell ismernünk a többieket, és engednünk kell, hogy megismerjenek!

 

Igyekezzetek megtartani az egységet! – mondja az ige. Ez nem csak jó nekünk, de a mi Urunk Jézustól ezt kaptuk feladatként. Ez a küldetésünk: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13, 34-35. Ezek a virágok itt az úrasztalán kaptak egy különleges küldetést. Most az istentiszteleten együtt az úrasztalán megerősödtek abban, hogy összetartoznak. Az istentisztelet után pedig szétszélednek az étkező asztalainkra az egy Isten szeretetét, szépségét, dicsőségét hirdetni. Akármelyik asztalon rájuk nézünk, látni fogjuk, hogy ezek összetartoznak. Szeretik egymást. Nekünk is ez a feladatunk. Egységben lenni egymással, ezzel az Úr Jézus szeretetét hirdetni a világban, a magunk helyén, mások is vágyakozzanak hazajönni, Jézushoz jönni, hogy ne vesszenek el!   Ámen.

 

Végh Miklós, lelkipásztor